Az erkély nézőpont

Azután Jézust a legmagasabb helyre emelte fel Isten: jobb keze felől maga mellé ültette. Ekkor Jézus megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, akit most kiárasztott. Ez történik most a ti szemetek láttára, és ezt halljátok. Hiszen nem Dávid ment fel a Mennybe, amint ő maga mondta: »Így szólt az Örökkévaló az én Uramhoz: Ülj mellém, a jobb oldalamra amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!« Ezért tudja meg Izráel egész népe, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti a keresztfán megöltetek. Ehhez semmi kétség nem fér!”
Apostolok Cselekedetei 2. fejezet 33-36. versek

A mai tudomány beszél az "erkély nézőpontról."  Amikor egy szervezetben vagy egy közösségben kitör a káosz, a vezetők hajlamosak beleveszni a részletekbe. Elvesznek az apró-cseprő problémák megoldásában miközben nem látják a nagy képet és az alapproblémákat. 

A valódi, átütő megoldás azonban mindig ott kezdődik, ha képesek vagyunk hátralépni, felmenni az erkélyre, és onnan, fentről ránézni az egész folyamatra. Onnan fentről hirtelen minden mintázat tisztává válik.

Péter apostol pünkösdi beszédének ebben a szakaszában pontosan egy ilyen nézőpontot mutat be a hallgatóságának.

Az emberek még a jeruzsálemi események a hatása alatt álltak: a politikai feszültségek, a kivégzés sokkja, a bizonytalanság és a pletykák sűrűjében éltek. Péter azonban megfogja a tekintetüket, és felemeli a legmagasabb helyre, az Isten jobb keze felől lévő székhez.

Én is erre hívlak ma lélekben. Nézzük meg hogyan néznek ki a dolgok Isten jobbján levő székből szemlélve, hogy jobban megértsük a világ és életünk dolgait. 

A zsinagógákban évszázadokon át keresték a választ arra, hogy ki az a titokzatos alak, akit Dávid így nevez: „az én Uram”, és akit az Örökkévaló meghív maga mellé a társtrónra. Péter zseniális logikával mutat rá: Dávid nem magáról beszélt, hiszen az ő földi sorsa beteljesedett, nem ment fel a mennybe, hogy elfoglalja az Atya jobbján levő helyet. 

 A világ – a vallási elit, a római joggépezet és a csőcselék – hozott egy döntést. Kiszerkesztették, elítélték, megbélyegezték és kivégezték Jézust. A humán tőke és a földi hatalom azt hitte, lezárta az ügyet. De a legfelsőbb égi tekintély nemcsak hogy megváltoztatta ezt a földi ítéletet, hanem a legmagasabb polcra emelte a Vádlottat. Isten azt mondta: „Aki nektek elvetendő volt, az Nálam a mindenség Ura.”

De figyeljük meg jól azt a mondatot, ami a mai napunk kulcsa lehet: „Ülj mellém, a jobb oldalamra, amíg ellenségeidet hatalmad alá kényszerítem!”

Gondolkozzunk el ezen a stratégián. Mi a modern ember reflexe, ha támadás éri, ha jön a krízis, vagy ha összecsapnak a feje felett a hullámok? Azonnal beindul a belső „harcolj vagy menekülj” mechanizmus. Görcsösen elkezdünk rohanni, vitatkozni, bizonygatni az igazunkat, kontrollálni a környezetünket, és addig pörgünk, amíg lelkileg és fizikailag teljesen ki nem égünk.

Isten stratégiája ezzel szemben az elnyert pozícióból fakadó nyugalom. Jézusnak nem kellett a feltámadása után egy gerillaháborút indítania a kritikusai ellen. Ő leült. A zsidó hagyományban a királyi trónon való ülés a befejezett munka, a megfellebbezhetetlen tekintély és a stabilitás jelképe. Jézus nem idegeskedik a történelem alakulása miatt. Ő tudja, hogy a győzelem már megszületett, és a kibontakozása csupán idő kérdése.

A belső, lelki békénk soha nem a problémáink hiányából fakad, hanem a helyzetünk biztonságából. Amikor az életedet és a mindennapi döntéseidet nem a félelem szintjéről kezeled, hanem összekapcsolódsz Azzal, Aki a legmagasabb helyen ül, akkor megváltozik a te belső légköröd is. Megengedheted magadnak azt a luxust, hogy megnyugodj a vihar kellős közepén.

Mi az a terület ma az életedben, ahol úgy érzed, csak lökdösődsz, és teljesen kimerültél? Egy elmérgesedett családi konfliktus? A jövőtől való egzisztenciális szorongás? Vagy egy belső vád, ami a múltad hibái miatt marcangol? 

Ne a probléma szintjén akard megnyerni ezt a csatát. Emeld fel a tekinteted az erkélyre. Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, Aki ma a te ügyedet is a kezében tartja. Kérdezd meg Tőle: " Uram! Te onnan hogy látod? Mi a megoldás?"  És amikor ez a mennyeien lehorgonyzott békesség valósággá válik benned, az olyan lesz, mint a pünkösdi Szellem kiáradása: a környezeted látni és hallani fogja, hogy valami egészen más, valami felettes erő vezet téged.

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm Neked, hogy az életem feletti utolsó szót nem a körülményeim, nem a kritikusaim és nem is a saját elrontott döntéseim mondják ki. Köszönöm, hogy Jézust a legmagasabb helyre emelted, és az Ő kezébe adtál minden hatalmat. Megvallom, hogy sokszor próbáltam a saját erőmből, görcsösen megvívni a harcaimat, és belefáradtam a mindennapi szorongásba. Ma leteszem a fegyvereimet, és belépek a Te nyugalmadba. Segíts, hogy ne a problémáim szintjéről nézzem az életemet, hanem abból a biztonságból, amit a Te jelenléted ad. Áraszd ki rám a Te Szent Szellemedet, hogy békességgel, bölcsességgel és bátor szívvel járhassak a mai napon. Ámen.

A halál és feltámadás törvényszerűsége

Jézus elszenvedte a halál fájdalmát, de Isten feltámasztotta őt, mert lehetetlen volt, hogy a Halál fogva tartsa. Hiszen Dávid is ezt mondja róla: »Mindig az Örökkévalót látom magam előtt: itt van a jobb oldalamon, hogy biztonságban legyek. Ezért örül a szívem, és nyelvem boldogan szól. Még testem is abban a reménységben él, hogy nem hagysz a Halál birodalmában, nem engeded, hogy Szented teste a sírban pusztuljon el. Megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket, közel jössz hozzám, és betöltesz örömmel.«
Testvéreim, nyíltan megmondhatom nektek, hogy Dávid, aki őseink közé tartozott, meghalt, eltemették, és a sírja itt van Jeruzsálemben mind a mai napig. Ő azonban próféta volt, és tudta, hogy Isten megígérte neki, sőt meg is esküdött rá, hogy egyik leszármazottját teszi királlyá Dávid trónján. Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Messiás feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta: »Nem maradt a Halál birodalmában,
és teste nem pusztult el a sírban.« Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk.
Apostolok Cselekedetei 2. fejezet 24-32. versek



Gondoljunk az ókori világra: a fáraók piramisokat építettek, a római császárok monumentális mauzóleumokat emeltek, a történelem nagyjai pedig márványba és kőbe vésték a nevüket. Miért? Mert az emberiség legősibb reflexe a lázadás az elmúlás ellen. Biztosítani akarjuk a helyünket, ott hagyni a lábnyomunkat, mert rettegünk attól, hogy a sötétség és a felejtés végleg elnyel minket. Monumentumokat emelünk, hogy elfedjük a törékenységünket.
Amikor Péter apostol pünkösd napján kiállt a jeruzsálemi tömeg elé, egy zseniális, mégis végtelenül egyszerű, kézzelfogható tényre mutatott rá. Valahogy így fogalmazott: „Nézzetek oda. Ott van Dávid király sírja. Mindannyian tudjuk, hol van, évszázadok óta ott áll a városunkban. A csontjai ma is ott porladnak.” Dávid, Izrael egyik legnagyobb királya, a hős, az uralkodó nem tudta legyőzni azt a gravitációt, ami mindannyiunkat a föld, a sír felé húz. Meghalt és eltemették.
De Péter nem azért beszélt erről, hogy elkeserítse a hallgatóságát, hanem hogy felnyissa a szemüket egy sokkal nagyobb valóságra, igazságra. Idézte Dávid egyik legszebb zsoltárát: „Mindig az Örökkévalót látom magam előtt: itt van a jobb oldalamon, hogy biztonságban legyek.”
Az ókori közel-keleti kultúrában a „jobb kéz” nem csupán egy irányt jelentett. A harcmezőn a pajzshordozó mindig a harcos jobb oldalán állt, mert a harcos a bal kezében tartotta a pajzsot, így a jobb oldala védtelen maradt. A jobb oldalon állni azt jelentette: én vagyok a te teljes biztonságod, én védelem az életed legsebezhetőbb pontját.
Amikor az élet viharai és a mindennapi stressz megérkeznek, a belső stabilitásod azon múlik, hogy kit vagy mit engedsz a jobb oldaladra. Ha a félelmeid, a múltad kudarcai, a gazdasági hírek vagy a tehetetlenség érzése foglalja el ezt a helyet, a belső egyensúlyod azonnal felborul. Dávid azonban – jóval a modern pszichológia előtt – megértette az összpontosított figyelem törvényét: az érzelmi állapotunkat az határozza meg, hogy mire irányítjuk a figyelmünket. Ő tudatos döntést hozott. Nem a problémáit, nem a királyi udvar intrikáit állította maga elé, hanem az Örökkévalót. És mi lett az eredmény? „Ezért örül a szívem, és nyelvem boldogan szól. Még testem is abban a reménységben él...” A reménység nem egy naiv, optimista hangulat, hanem egy mély, belső elrendeződés.
De a legmegdöbbentőbb kijelentés az, amit Péter, Jézus Krisztus történetéhez fűz hozzá: „lehetetlen volt, hogy a Halál fogva tartsa.”
Gondolkozzunk el ezen a szón: lehetetlen. Nem azt mondja, hogy Isten az utolsó pillanatban talált egy kiskaput, vagy hogy végrehajtott egy bravúros mentőakciót. A lelki törvényszerűség szintjén ( mégpedig, hogy a halál a bűnökért elkövetett következmény) volt kizárt, hogy a sír zárva maradjon. A halál birodalmának megvan a maga működési mechanizmusa: a bűnt, a romlottságot, a céltévesztett életet képes magába zárni és lebontani. De amikor Jézus Krisztus egy bűntelen földi élet után, a mi bűneinkért, önként belépett ebbe a sötétségbe, valami olyasmi történt, amire a rendszer nem volt felkészülve. Ő Maga volt a tiszta, makulátlan, isteni Élet. Olyan ez, mintha egy nukleáris reaktort próbálnánk meg bezárni egy kartondobozba. Nem a doboz fogja korlátozni a reaktort, hanem a reaktor fogja pillanatok alatt szétvetni a papírdobozt. A Halál képtelen volt megemészteni és fogva tartani a Szeretet és az Élet Forrását. A rendszer egyszerűen összeomlott, a pecsét feltört, a kő elgördült.
Dávid sírja Jeruzsálemben maradt (ma is rengetegen zarándokolnak el oda évente), – emlékeztetőként, hogy a legnagyobb emberi teljesítmény is véget ér egyszer. Jézus Krisztus sírja azonban üresen maradt, mert az Ő országa nem egy helyben álló monumentum, hanem egy megállíthatatlan, élő mozgalom.
Kedves barátom, talán most úgy érzed, hogy az életed bizonyos területei egy lezárt, sötét sírra hasonlítanak. Lehet, hogy egy zátonyra futott kapcsolat, egy tartós egzisztenciális bizonytalanság, vagy egy belső, lelki fogság nehezedik rád, amiből emberileg nem látsz kiutat. A környezeted talán már elkönyvelte a bukásodat, és feliratot készített a helyzetedre, ahogy Dávid sírjára.
De van egy jó hírem a számodra: az a Jézus, akit a halál sem tudott visszatartani, ma is él, és ott akar állni a jobb oldaladon. Ha az Ő jelenléte horgonyozza le a lelkedet, akkor a te jelenlegi nehézséged sem a végállomás. Ami Isten kezében van, azt semmilyen sötétség nem tarthatja fogságban. A te történeted vége sem a vereség, hanem a feltámadás öröme.

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm Neked, hogy a feltámadás nem csupán egy régi, történelemkönyvbe illő esemény, hanem a mai napom kézzelfogható valósága. Beismerem, hogy sokszor engedem a félelmeimnek, a szorongásaimnak és a körülményeimnek, hogy elfoglalják a jobb oldalamat, és elvegyék a békességemet. Ma tudatos döntést hozok: Rád emelem a tekintetemet. Köszönöm, hogy a Te életed és szereteted erősebb minden emberi korlátnál, kudarcnál és sötétségnél. Kérlek, hozz életet és belső szabadulást azokra a területeimre, amelyek most tehetetlennek tűnnek. Áldd meg a mai napomat, töltsd meg a szívemet azzal a reménységgel, amit nem a világ ad, és amit senki nem vehet el tőlem. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Emberi döntés és Isten mindenhatósága

Izráeli férfiak, hallgassatok rám! A Názáret városából való Jézus olyan férfi volt, akit Isten maga igazolt és ajánlott nektek azok által a csodák, erők és jelek által, amelyeket ő vitt véghez közöttetek Jézuson keresztül. Mindannyian láttátok ezeket a csodálatos dolgokat, és magatok is jól tudjátok, hogy mindez igaz. Jézust a kezetekbe adták, ti pedig gonoszok segítségével keresztre feszítve megöltétek. Isten azonban előre tudta, hogy ez így lesz, mert minden az ő terve szerint történt.                                 Apostolok Cselekedetei 2. fejezet 22-23. versek



Gyakran érezzük úgy, hogy az életünk eseményei végleg kicsúsztak az irányításunk alól. Amikor a körülmények, mások rosszindulatú döntései vagy a saját hibáink csapdába ejtenek minket, könnyen elhisszük, hogy a történetünknek vége, és a gonoszság győzött.
Péter apostol pontosan egy ilyen krízis kellős közepén állt ki a tömeg elé Jeruzsálemben. Az emberek még tisztán emlékeztek a néhány héttel korábbi eseményekre: a tárgyalótermek zajára, a csőcselék ordítására és a keresztfára.
Nézzük meg közelebbről a fenti két mondatot, mert a Szentírás egyik legmélyebb, legmegnyugtatóbb titkát rejti magában. Péter apostolon keresztül, a Szentlélek két olyan igazságot állít egymás mellé, amelyek emberi logikával szinte kizárják egymást, a hit szemével nézve viszont tökéletes egységet alkotnak.
A teljes emberi felelősség: „ti pedig gonoszok segítségével keresztre feszítve megöltétek.” Isten nem mossa tisztára az emberi gonoszságot, nem nevezi a rosszat jónak, és nem becsüli le a fájdalmat, amit mások igazságtalansága okoz nekünk. A szabad akarat és az abból fakadó döntések valóságosak.
A teljes isteni hatalom: „Isten azonban előre tudta, hogy ez így lesz, mert minden az ő terve szerint történt.” A görög szöveg az orismenē boulē kifejezést használja, ami elrendelt, megváltoztathatatlan szándékot jelent.
Ez által választ kaphatunk a "minden előre meg van írva" és a szabad akarat látszólagos ellentmondására. Hiszen mindkettőről beszél a Biblia. De hogyan lehet mindkettő lehetséges?
Úgy, hogy Isten időn kívül van. Ő látja a világtörténelem egész idővonalát az első napjától az utolsóig. Ő látja az egyének életét is az első naptól az utolsóig. A születésem és születésed pillanatában Ő már látta, hogy meddig fogok élni a földön és mikor lesz életem utolsó napja. Ezen felül Neki van egy terve, amely átvolnul az egész világtörténelmen és nincs az az ember, gonosz, lázadás, bűn, ami meg tudná akadályozni azt. Sőt! Az emberek és az Isten ellen lázadó szellemvilág döntései sokszor ezt a "szekeret" tolják előre.
Ugyanakkor Isten szabad döntési jogot biztosít.
Meghiusíthatod Isten tervét a saját személyes életedre nézve, szabad döntési lehetőséged van és a döntéseidért felelős vagy, de nem tudod meghiusítani Istennek, a világtörténelemre vonatkozó tervét. Ezt a két csodálatos igazságot bontja ki nekünk a Szentlélek a fenti részben. Ez pedig engem lelkesít.
Istennél gyógyszer mindig régebbi, mint a betegség. A megváltás terve nem egy „B-terv” volt, amit Isten hirtelen talált ki a nagypénteki katasztrófa láttán. Nem egy világméretű válságkezelés történt.
Amikor a világ azt hitte, hogy végleg végzett a Názáretivel, valójában tudtukon kívül a Mesterterv beteljesülését szolgálták. A gonoszság legfőbb fegyvere – a halál – lett az az eszköz, amellyel Isten egyszer és mindenkorra megtörte a bűn hatalmát.

Amikor belső bizonytalansággal, igazságtalansággal vagy egy összetört élethelyzettel nézel szembe, a pszichénk azonnal a védekező, pánikoló üzemmódba kapcsol. Úgy érezzük, a káosz uralkodik. De a teológia legmélyebb igazsága pont itt válik gyakorlati segítséggé számunkra:
Lehet, hogy téged váratlanul ért az a pofon, az a diagnózis vagy az az árulás, de Istent nem érte váratlanul. Ő már azelőtt elkészítette a kivezető utat és a belső Erőforrást, mielőtt a probléma egyáltalán megfogalmazódott volna benned.
Isten képes újraírni a forgatókönyvet: Ami a te életedben a „nagypéntek” – a veszteség, a kudarc, az elutasítás –, azt Isten képes beépíteni a saját növekedési tervedbe. A vezetéstudományban is ismert elv, hogy a legnagyobb strukturális fejlődést a legnagyobb krízisek kényszerítik ki. Isten a veled kapcsolatos céljait nem a problémáid ellenére, hanem sokszor éppen azokon keresztül valósítja meg.
Az utolsó szó az Életé: Ha a történelem legsötétebb igazságtalanságából – Isten Fiának meggyilkolásából – származhatott a világ legnagyobb áldása, akkor nincs az a romos élethelyzet, nincs az a családi vagy anyagi csőd, amiből Isten ne tudna valami újat, tisztát és élőt kihozni.
Ne ítéld meg a könyvet a közepén lévő drámai fejezet alapján! A Szerző kezében ott van a toll, és a befejezés már készen van. Ha igent mondasz az életedre vonatkozó tervére, a Mester asztalán a te életed fonatának kusza, sötét szálai is egy gyönyörű képpé állnak össze.

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm Neked, hogy a Te mindenhatóságod és szereteted nagyobb, mint a körülöttem lévő zűrzavar vagy a saját tévedéseim. Megvallom, hogy sokszor pánikba estem, amikor a dolgok nem az én terveim szerint alakultak. Adj nekem tiszta látást és belső békességet, hogy meglássam: a Te kezedben még a legnehezebb napok is a javamat szolgálják. Rád bízom a holnapomat, a családomat és a kihívásaimat. Hiszem, hogy a Te terve tökéletes, és nálad a látszólagos vereség is csak a győzelem előkészítése. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A falakat lebontó Szentlélek

Ekkor Péter a többi tizenegy apostollal együtt felállt, és hangosan így szólt az összegyűltekhez: „Zsidó testvéreim, és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok! Kérlek, figyeljetek rám, hadd mondjam el nektek, mit jelent ez! Nem részegek ezek, mint ahogy ti gondoljátok — hiszen még csak reggel kilenc óra van! —, hanem az történik most, amit Jóel próféta előre megmondott: »Azt mondja Isten: az utolsó napokban majd kiárasztom Szellemem minden emberre, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, a fiatalok látomásokat látnak, az öregek pedig álmokat álmodnak. Azokban a napokban szolgáimra is kiárasztom Szellememet, férfiakra is, meg nőkre is, és ők is prófétálni fognak. Fönt az égben csodákat mutatok, lent a Földön meg jeleket: vért, tüzet és füstfelhőket. A Nap elsötétedik, a Hold pedig vérvörös lesz. Azután jön el az Örökkévaló hatalmas és dicsőséges napja. De mindenki üdvözül, aki az Örökkévalót hívja segítségül.« Apostolok Cselekedetei 2. fejezet 14-21. versek



Amikor 1989 novemberében a berlini fal tövében megjelentek az első csákányok és kalapácsok, a világ hitetlenkedve figyelt. Ami évtizedekig megbonthatatlan, félelmetes és áttörhetetlen betonakadálynak tűnt – elválasztva családokat, ideológiákat és életeket –, az hirtelen porrá hullott. Nem tankok döntötték le, hanem az emberek elementáris vágya a szabadságra és az egységre, és egy politikai pillanat, ami megnyitotta a kaput. A lehetetlen egyik napról a másikra valósággá vált.
Isten országa tele van ilyen „berlini fal” pillanatokkal. Az Apostolok Cselekedeteinek második fejezetében egy olyan szellemi gátszakadásnak vagyunk tanúi, amihez képest a berlini események csak puszta lábjegyzetek.
Képzeld el a helyzetet: Jeruzsálem forrong. A Szent Szellem épp most áradt ki elemi erővel, a tanítványok idegen nyelveken beszélnek, a tömeg pedig értetlenül áll. A cinikusok – ahogy mindig – most is hamar megtalálják a magyarázatot: „Ezek részegek!” (ApCsel 2,13). Ez a tipikus emberi reakció arra, amit a logikánk nem tud megemészteni: ha nem értjük, bélyegezzük meg.
De ekkor történik valami döntő. Péter feláll. És figyeljük meg jól: nem egyedül áll fel. Azt olvassuk, hogy „a többi tizenegy apostollal együtt” egyenesedik ki. Ez a vezetés és a lelkigondozás egyik legmélyebb pillanata. Péter, aki néhány hete még esküdözve tagadta meg Jézust, most a Szellem erejétől megragadva, a társai támogatását maga mögött tudva, bátran odaáll a gúnyolódó tömeg elé. Nincs már benne félelem, nincs rivalizálás. Egység van, és isteni küldetéstudat.
Péter nem kezd el vitatkozni a vádakkal. Nem sértődik meg. Ehelyett a legbiztosabb alaphoz nyúl: Isten Igéjéhez. Azt mondja: „Nem részegek ezek... hanem az történik most, amit Jóel próféta előre megmondott”.
A zsidó gondolkodásban a prófétai kijelentés ritka és kiváltságos adomány volt, ami csak keveseknek adatott meg. De Péter most Jóelt idézve egy radikálisan új korszakot hirdet meg. Isten lebontotta a spirituális elitet elválasztó falat.
„Kiárasztom Szellemem minden emberre…” – mondja az Úr.
Figyeld meg ezt a lenyűgöző felsorolást: fiaitok és leányaitok, fiatalok és öregek, férfiak és nők, sőt szolgák és szolgálóleányok. Isten országa Pünkösdkor végérvényesen lebontotta a korból, nemből, társadalmi helyzetből fakadó válaszfalakat. Nincs többé korhatár, nincs nemi megkülönböztetés, nincs társadalmi státuszhoz kötött kenet. A Szent Szellem nem a teológiai diplomádat nézi, nem a bankszámládat, és nem is azt, hogy hány éve vagy keresztény. Ő minden emberre ki akar áradni.
És mit hoz ez a kiáradás? „Látomásokat látnak… álmokat álmodnak.” Pszichológiailag is mély igazság ez: a fiataloknak jövőkép (látomás) kell, az időseknek pedig megújuló remény és cél (álom), hogy a múlt helyett a jövőbe tekintsenek. Isten Szelleme mindkét generációnak megadja azt, amire a leginkább szüksége van az élethez. Isten családjában nincs többé generációs szakadék. Olyan szomorú, hogy mégis olyan sok gyülekezet fiataljai kivonultak a közösségből éppen a Szentlélekre hivatkozva és azt tartva, hogy a különböző életkorból származó hivők nem dicsőíthetik, szolgálhatják együtt Istent.
Egy ilyen generációs "szakadár" gyülekezet büszke, fiatal, energikus vezetőjének áradozását hallottam azzal kapcsolatban, hogy ők ott mennyire többek, mint a szüleik és a nagyszüleik, akiknek hátat fordítottak. Figyelmesen hallgattam, majd azt kérdeztem tőle:
" Te fel vagy készülve arra, hogy 60 éves korotok körül, majd a ti gyermekeitek egy napon azt mondják:
" Mi külön gyülekezetbe megyünk, mert ti azt tanítottátok nekünk, hogy fiatalt és időst Isten nem képes egyesíteni egy gyülekezetben."
Meglepődve kérdezte, hogy miért tennének ilyet? Nos, a példa és a tanítás miatt, amit szavak nélkül és szavakkal is adtok nekik.
11 éves koromban egy olyan gyülekezetbe csöppentem, ahol egyetlen személy sem volt a korosztályomból, a gyülekezetben pedig nők voltak és emiatt, néha ők kényszerültek szolgálni is. Sokat épültem ott és végső soron évekkel később ott döntöttem Jézus Krisztus mellett.
A gyülekezetben levők tanítása és bátorítása révén, elkezdtünk a hugommal hivogatni az iskolából és rövid időn belül 60-70 gyerek is volt a gyermek alkalmakon.
Ne hidd el a mai kor hazugságait. Azoknak az okoskodásait, akik gyakran személyes megfontolásból vagy személyes konfliktusok mentén mennek el és hagyják maguk mögött a lelki családjukat és közben úgy próbálják előadni, hogy a Szentlélek nem képes különböző nemű, korú, anyagi helyzetű és társadalmi helyzetű embereket egy lelki családdá kovácsolni. Ez egyszerűen tévtanítás.
Végül Péter egy apokaliptikus képpel zárja az idézetet: vér, tűz, füst, sötét Nap, vérvörös Hold. Ezek a jelek a „félelmetes és dicsőséges nap” közeledtét jelzik. Sokan megrettennek ezeket a sorokat olvasva, és a mai világ híreit nézve – háborúk, természeti katasztrófák, politikai káosz – hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a végzet elkerülhetetlen.
De a Biblia soha nem riogatni akar, hanem felkészíteni. Az Ige nem a félelemre fókuszál, hanem a megoldásra. A leghatalmasabb ígéret az utolsó mondatban rejlik, ami lebontja a kárhoztatás utolsó falát is:
„De mindenki üdvözül, aki az Örökkévalót hívja segítségül.”
Barátom, lehet, hogy ma úgy érzed, az életedet félelmetes jelek és sötét felhők veszik körül. Talán úgy gondolod, hogy te túl fiatal vagy, vagy éppen túl idős, túl bűnös, vagy túlságosan „egyszerű szolga” ahhoz, hogy Isten veled foglalkozzon. Lehet, hogy körülötted az emberek – mint a jeruzsálemi tömeg – gúnyolódnak a hiteden, vagy egyszerűen nem értenek meg.
De Pünkösd üzenete számodra az, hogy nincs fal. Nincs akadály. Isten Szelleme készen áll, hogy betöltsön téged, függetlenül a múltadtól vagy a státuszodtól. A kiút a káoszból és a félelemből nem a menekülés, hanem a hívás. Elég egyetlen kiáltás: „Uram, segíts!”

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm a Pünkösd forradalmi üzenetét, hogy Te nem személyválogató vagy, és Szellemedet minden emberre kiárasztottad. Köszönöm, hogy nincs szükségem különleges státuszra ahhoz, hogy kapcsolódjak Hozzád. Megvallom, sokszor megrettenek a világ zajától és a sötét jelektől, és hajlamos vagyok elfelejteni a Te hatalmadat. Kérlek, áraszd ki rám is Szellemedet! Adj a fiataloknak világos, tiszta, határozott látást a Krisztus követésben betöltött szerepüket illetően, az időseknek álmokat, hogy ne adják fel a reményt és ne feledjék, hogy a legjobb rész még ezután következik és mindannyiunknak bátorságot, hogy megálljunk az igazság mellett. Köszönöm az ígéretet, hogy aki Téged hív, az üdvözül. Én most Téged hívlak, Uram: légy az én szabadítóm és vezess engem! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Isten érti a nyelvedet

Mindannyian együtt voltak akkor is, amikor elérkezett a Pünkösd ünnepe. Hirtelen zúgás hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte őket a Szent Szellem. Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem adta kinek-kinek, hogy mit mondjon.
Az ünnepre sok istenfélő zsidó gyűlt össze Jeruzsálemben a világ minden tájáról. Amikor meghallották ezt a zúgást, mindenfelől odagyűltek az emberek, és nagyon meglepődtek, mert mindenki a saját anyanyelvén hallotta őket beszélni.
A csodálkozástól magukon kívül voltak, és azt mondták: „Hát nem mind Galileából valók ezek, akik itt beszélnek? Hogyan lehet, hogy mind a saját nyelvünkön halljuk őket? Hiszen vannak itt közöttünk pártusok, médek és elámiták. Jöttek Mezopotámiából, Júdeából, Kappadóciából, Pontuszból és Kis-Ázsiából, Frígiából, Pamfíliából, Egyiptomból, Líbia Ciréné melletti vidékéről és Rómából is. Vannak közöttünk, akik zsidónak születtek, és vannak, akik felvették ezt a vallást. Kréta szigetéről is jöttek, és vannak itt arabok is. Mégis mindannyian a saját nyelvünkön halljuk, amit ők Isten csodálatos dolgairól mondanak.” Mind nagyon csodálkoztak, és zavartan kérdezték egymástól: „Mit jelentsen ez?” Mások azonban gúnyolódtak: „Biztosan túl sok édes bort ittak.”
Apostolok Cselekedetei 2. fejezet 1-13. versek



Helen Keller története mindig felmelegíti a szívemet. 19 hónapos korában, egy sajnálatos betegség következtében megvakult és megsüketült. Mivel 1880-ban született, akkor nem igazán tudták mit kezdjenek vele. Vakon és siketen élt a saját, sötét és teljesen elszigetelt világában, a környezete szinte lemondott róla. A mindent eldöntő áttörés egy kerti kútnál történt, amikor nevelőnője, Anne Sullivan, Helen egyik kezére hideg vizet engedett, a másik tenyerébe pedig újra és újra beírta a betűket: W-A-T-E-R. (víz) Helen ekkor értette meg először, hogy a fizikai valóságnak és a szavaknak közük van egymáshoz, és hogy ő kapcsolódni tud a külvilághoz. Megértette, hogy a hideg között, ami az egyik kezére csorog és a betűk között, amit a nevelőnője a tenyerébe írt, szoros összefüggés volt. Később úgy emlékezett vissza erre a pillanatra: „A lélek nyelve volt ez, ami hirtelen életre keltett és szabaddá tett.”
Az ember egyik legmélyebb, szinte kétségbeesett vágya, hogy megértsék, és hogy valaki a saját, belső nyelvén szóljon hozzá.
Amikor 4 évvel ezelőtt egy olyan országba költöztem, amelynek a nyelvét egyáltalán nem ismertem, ezt az igazságot még hangsúlyosabban megértettem.
Ugyanakkor sok olyan magyar emberrel találkoztam, akik sokat dolgoznak és nem marad idejük, energiájuk nyelvet tanulni.
Az Apostolok Cselekedeteinek második fejezetében Isten pontosan egy ilyen gigantikus, kozmikus kommunikációs áttörést hajt végre. Pünkösd ünnepe van, zsidóul Savuot. Ez a dátum a legkevésbé sem volt véletlen. A rabbinikus hagyomány és a Midrás tanítása szerint Savuot a Sínai-hegyi törvényadás emléknapja. A bölcsek úgy tartották, hogy amikor az Örökkévaló megszólalt a hegyen, a hangja hetven szikrára, a világ hetven nyelvcsaládjára bomlott szét, hogy minden nép megérthesse – az emberiség azonban akkor még elzárkózott a szövetség elől.
Pünkösd napján Isten visszatér ehhez a pillanathoz. De most nem kőtáblákra ír, nem mennydörgéssel félemlít meg, és nem egy megközelíthetetlen hegycsúcson beszél. Lángnyelvek formájában közvetlenül beköltözik az emberi szívekbe.
Figyeld meg a jelenet dinamikáját. Hirtelen zúgás támad, mint a szélvész, és a tanítványok elkezdenek idegen nyelveken beszélni. De nem összefüggéstelen, követhetetlen hangokon, hanem valódi, létező emberi nyelveken (dialektos). A Jeruzsálemben összegyűlt, a világ minden tájáról érkezett tömeg teljesen megdöbben. Azt kérdezik: „Hát nem mind Galileából valók ezek, akik itt beszélnek?”
Ha Saul, a későbbi Pál szólalt meg volna velük együtt görögül, azon nem lepődtek volna meg, hiszen négy nyelvet is beszélt.
A tanulatlan halászok azonban gyakran még írni és olvasni sem tudtak.
Tudnod kell, mit jelentett ez abban a korban. Galilea a kulturális és vallási elit szemében a vidék peremét jelentette. Az ottani embereknek durva, jól felismerhető, nyers akcentusuk volt; tanulatlan, egyszerű munkásembereknek tartották őket. És Isten pontosan ezeket a „tökéletlen” edényeket használja fel arra, hogy Róma, Egyiptom, Kappadócia és Arábia legkifinomultabb nyelvein hirdessék a Mindenható nagyságát.
Ebben rejlik a Pünkösd egyik legnagyobb lelkigondozói és vezetési igazsága: Isten mindig a te anyanyelvedet beszéli.
Éppen ezért nagyon értékes, hogy amikor Isten egy nép közé küld elvinni az evangéliumot, tanuld meg a nyelvüket. Annyira sajnálom azokat a magyarokat, akik külföldön dolgoznak, nem ismerik Istent, de senki sem célozza meg őket az evangéliummal. Könnyebb azt mondani: " Tanulja meg az ország nyelvét és tagozódjon be egy gyülekezetbe." De hogyan tehetné, ha nem is hallja érthetően az evangéliumot?" Ha Pál apostol így gondolkodott volna, mi, akik Európában élünk, még mindig kegyetlen pogány népek lennénk.
Isten nem várja meg, amíg megtanulod a bonyolult teológiai szakszavakat vagy a vallásos elvárások nyelvezetét ahhoz, hogy szóba álljon veled. Ő leereszkedik a te szintedre. Ha ma a fájdalom, a magány, a gyász vagy a kudarc nyelvét beszéled, Ő pontosan azon a csatornán fog megszólítani, amelyet megértesz. Nem kényszerít arra, hogy felvegyél egy idegen kulturális vagy vallásos álarcot; ott érinti meg a valóságodat, ahol éppen vagy. A Szent Szellem az isteni kommunikáció szabadsága: lebontja a falakat, amelyeket a bűn, a szégyen és az emberi korlátok emeltek közénk.
Még tizenéves voltam, amikor Nagyszalontán laktam és ott, a helyi baptista gyülekezetben bátorítottam imádkozásra az egybegyülteket, majd az összejövetel végén odajött hozzám egy nő, akit sosem láttam azelőtt. Azt kérdezte tőlem:
" Ki mondta önnek, hogy a 23. zsoltárt olvassa ma reggel fel? Megmutattam neki, hogy van egy kis könyvecskénk, amiben előre be van írva a közösségi imaalkalmak témája és a hozzájuk kapcsolódó Ige. Nagyon elgondolkodott majd így szólt: Akkor ez Isten volt. Tudja egyetlen igehirdetést hallgattam meg életemben akkor, amikor a férjemet temették. A 23. zsoltárról beszéltek és annyira megragadta a szívemet. Ezért is jöttem ma reggel el az istentiszteletükre. És mivel fogad a szerető Isten? Újra a 23. zsoltárral jelzi nekem, hogy tudja itt vagyok." Tud Isten a saját nyelvünkön, élethelyzetünkön keresztül megszólítani? Tud.
De a történetben van egy nagyon reális, emberi momentum is. Miközben a tömeg nagyobbik része ámul és az életét megváltoztató kérdéseket tesz fel, megjelennek a gúnyolódók is: „Biztosan túl sok édes bort ittak.”

Ez egy örök törvényszerűség. Amikor Isten valami egészen újat, radikálisat és természetfelettit cselekszik az életedben – amikor kiszabadulsz egy romboló függőségből, amikor helyreáll a házasságod, vagy amikor teljesen megváltozik az értékrended –, a környezeted egy része nem fogja tudni hova tenni a változást. És amit az emberi elme nem képes a saját, szűkös logikájával megmagyarázni, azt hajlamos gúnnyal elütni vagy leértékelni. Ne lepődj meg, ha a te szellemi ébredésedet is „hóbortnak”, „túlzásnak” vagy érzelmi labilitásnak titulálják. A Lélek szelét nem lehet emberi skatulyákba zárni.
Barátom, a mai nap üzenete számodra az, hogy nem vagy bezárva a saját elszigeteltségedbe. Isten nem egy távoli, rideg uralkodó, aki egy érthetetlen nyelven kiált le a felhők mögül. Elküldte a Vigasztalót, a Szent Szellemet, hogy belülről formáljon át. Talán úgy tekintesz magadra, mint a korabeli galileaiakra: alkalmatlannak, hátrányból indulónak, tele belső és külső korlátokkal. De ha átadod a szívedet az Ő vezetésének, a Szentlélek képessé tesz arra, hogy olyan akadályokat győzz le, és olyan hatást gyakorolj a környezetedre, amire emberi erőből teljesen képtelen lennél.

IMA: Urunk, köszönöm, hogy Te nem maradtál távol tőlünk, hanem elküldted a Szent Szellemet, aki közelebb van hozzánk, mint a saját lélegzetünk. Hálás vagyok azért, hogy ismered a szívem titkos nyelvét, és pontosan ott találsz meg, ahol most vagyok. Kérlek, áraszd ki a Lelkedet az életemre, törd össze a magány és az elszigeteltség falait. Adj bátorságot, hogy ne törődjek a gúnyolódók vagy a kételkedők hangjával, hanem egyedül a Te hívásodra figyeljek. Tedd az életemet a Te csodáid és szereteted tiszta csatornájává. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Isten asztalánál nem maradnak üres székek

Ezekben a napokban történt, hogy amikor körülbelül százhúszan gyűltek össze, Péter felállt a testvérek között, és azt mondta: „Testvéreim, be kellett teljesednie az Írásnak, amit a Szent Szellem Dávid által már régen megmondott Júdásról. Bár ő korábban közénk tartozott, és velünk együtt szolgált, mégis ő vezette azokat, akik Jézust letartóztatták. (Júdás a gonoszságáért pénzt kapott, s ezen egy telket vettek. Amikor a holtteste lezuhant, a belső részei kiomlottak. Mindenki megtudta ezt Jeruzsálemben, és ezért adták annak a teleknek ezt a nevet: »akeldama«. Ez az ő nyelvükön azt jelenti: vérmező.) A Zsoltárok Könyvében így van ez megírva: »Legyen az ő lakóhelye elhagyatott, senki ne lakjon ott!« És az is meg van írva: »Valaki más foglalja el a helyét a vezetők között!« Ezért választanunk kell valakit, aki velünk együtt tanúskodik Jézus feltámadásáról. Olyan valakit, aki közénk tartozott egész idő alatt, amíg az Úr Jézus velünk volt — attól fogva, hogy Bemerítő János bemerítette őt, egészen addig, amíg tőlünk a Mennybe felvitték. Két férfit javasoltak: Józsefet (akit Barsabbásnak és Jusztusznak, vagyis igazságosnak is hívtak), és Mátyást. Azután így imádkoztak: „Urunk! Te mindenki szívét ismered. Mutasd meg, hogy e kettő közül melyiket választottad ki arra, hogy apostol legyen, és átvegye azt a szolgálatot, amelyet Júdás elhagyott, hogy oda jusson, ahová való!” Azután sorsot húztak, és a választás Mátyásra esett, aki ettől fogva az apostolok közé tartozott.                                                                 Apostolok Cselekedetei első fejezet 15-26. versek



Képzeld el azt a százhúsz embert a jeruzsálemi emeleti teremben. Bezárkóztak, várnak valami bizonytalanra, amiről még azt sem tudják, hogy pontosan mikor, hogyan fog megérkezni, miközben a levegőben ott vibrál a feldolgozatlan kollektív trauma. Egy szék ugyanis üresen maradt. Júdás széke. Az az ember, aki velük együtt evett, akivel megosztották a titkaikat, aki látta a vakok meggyógyítását, halottak feltámadását, bénák gyógyulását, eladta a Mestert harminc ezüstért, majd egy sötét éjszakán végzett magával.
A csalódás, az árulás és a szégyen bénító ereje ott nehezedett a szobára. Jeruzsálemben mindenki a „Vérmezőről” suttogott. Amikor egy kulcsember ekkorát bukik, a közösségek leggyakrabban két végletbe esnek: vagy elkezdenek végtelen vitákban bűnbakot keresni, vagy teljesen bezárkóznak a saját sebzettségükbe, és feladják a jövőt.
De ekkor Péter feláll. Nem azt teszi, amit a mai egyházpolitikusok tanácsolnának: " Próbáljátok elsimítani az ügyet, mert nem vet jó fényt a Krisztus követésre és magára Krisztusra. Ott volt vele egy tanítvány, akit ő maga választott, rábízta a saját pénzügyeit is. Az illető előbb többszörösen meglopta, majd elárulta és ez vezetett a halálához. Mondd meg a közösség vezetésének és a többieknek is diszkréten, hogy erről mélyen hallgassanak."
Pedig Krisztus minderről tudott, de mégis szerette Júdást. Mindvégig tanította, majd kiküldte őt a többiekkel együtt, hogy gyógyítson, szabadítson, démonokat űzzön. De Júdás lelke mindvégig kőkemény maradt. Krisztus szeretetének sem engedte, hogy meglágyítsa azt.
Isten pedig szeretné ha tudnád, hogy vannak ilyen emberek a keresztény közösségekben. Amikor pedig hasonló bukással találkozol ne hátrálj meg, hanem nézz Krisztusra és azokra, akik hűségesen követik Őt és ha el is esnek (mint Péter, aki megtagadta Krisztust), újra felállnak és Krisztus szeretete által folytatják a Krisztus követését.
Péter nem azért áll fel, hogy pszichológiai elemzést tartson Júdás személyiségtorzulásáról, és nem is azért, hogy szépítsen a tényeken. Valami olyat tesz, ami a krízisvezetés és a belső gyógyulás legmagasabb foka: az Isten szavához nyúl. Megnyitja a Zsoltárok könyvét, és azt mondja: „Testvéreim, be kellett teljesednie az Írásnak…”
Péter pontosan ezt látja meg. Rájön, hogy Júdás bukása, bármilyen fájdalmas is, nem írta felül Isten forgatókönyvét. A traumatizált elmének és a sebzett szívnek biztos pontra van szüksége – és ez a pont csak az örök igazság lehet. Péter tulajdonképpen azt mondja a csapatnak: „Igen, a seb valóságos. De Isten nagyobb a sebünknél. Nézzetek ki a hiányból!”
Aztán továbblépnek, mert a küldetés nem állhat meg a veszteség miatt. Új vezetőt kell választani. És itt a Szentírás egy zseniális, mély vezetési és emberismereti alapelvet tár elénk. Kit keresnek? Nem a legkarizmatikusabb szónokot, nem a legbefolyásosabb háttéralkut kötő embert. Olyan valakit keresnek, aki a kezdetektől fogva – a jánosi bemerítéstől a feltámadásig – hűségesen és csendben ott volt velük.
Van egy óriási különbség a túlbozgóság és a következetesség között. A mai világ a pillanatnyi fellángolást, a látványos sikereket és a hangos jelenlétet ünnepli. Isten országa viszont a csendes hűségre épül. Mátyás neve addig egyszer sem szerepelt az evangéliumokban. Ő nem a belső kör tagja volt, nem kapott különleges mikrofont. Ő egyszerűen csak ott volt. Akkor is, amikor a tömeg éljenezte Jézust, és akkor is, amikor mindenki elmenekült a kereszttől. A megbízhatóság fontosabb, mint a zsenialitás.
Végül két embert jelölnek ki: Józsefet (akit Igazságosnak hívtak) és Mátyást. Imádkoznak, majd sorsot vetnek.
A bibliai időkben a sorsvetés (goral) nem szerencsejátékot jelentett, és nem a vaksorsra bízták a döntést. A Példabeszédek könyve emlékeztet minket: „A sorsot az ölbe vetik, de teljesen az Úrtól van annak döntése.” A héber gondolkodásban ez a végső kontroll elengedését jelentette. Azt jelentette, hogy az ember megteszi a magáét – kiválasztja a legalkalmasabbakat –, de a végső szót átadja Annak, aki egyedül látja a szíveket.
Ma gyakran hallom közösségekben, amikor komoly házassági krízisekkel néznek szembe családok:
" Tanácsadás vagy imádság?" A helyes válasz: " Imádság, keresztény tanácsadás, amit komolyan veszünk és újra imádság."
Tanulás vagy imádság? Komolyan vett iskolai kötelezettségek, imádság, tanulás és ismét imádság.
Kemény munka vagy imádság és az megtermi a sikert? Imádság, kemény munka és ismét imádság.
Ezt a sorrendet tárja elénk a Szentírás. Tégy meg mindent, amit csak megtehetsz végül pedig tudd, hogy így is minden Isten kegyelmén múlik. Ha viszont lusta vagy, ne hivatkozz Istenre és ne bújj az imádság szent gyakorlata mögé.
A sors Mátyásra esik. De álljunk meg egy pillanatra Józsefnél, a másik jelöltnél. Őt úgy hívták: az Igazságos. Kiváló ember volt, alkalmas, hűséges. Mégsem őt választották. Emberileg ez egy hatalmas pofon lehetett volna. Ott állni a figyelem középpontjában, majd látni, hogy a másik kapja meg az elhívást. A szövegben mégsem találunk semmi nyomot sértődöttségnek, klikkesedésnek vagy irigységnek. Miért? Mert abban a teremben mindenki értette: az Isten országában nincsenek vesztesek. A pozíció nem a büszkeségről szól, hanem a szolgálatról. Ha Mátyás lép előre, József nem lesz kevesebb. Ő ugyanúgy Isten gyermeke maradt, akinek megvan a maga pótolhatatlan helye a történetben, még ha nem is az apostoli tizenkettő között.
Barátom, lehet, hogy most te is egy tátongó űrrel nézel farkasszemet az életedben. Lehet, hogy egy elárult üzleti bizalom, egy zátonyra futott kapcsolat, vagy egy hirtelen jött veszteség miatt érzed úgy, hogy a te életedben is megnyílt egy „vérmező”. Talán hetek, hónapok vagy évek óta csak azt az üres helyet bámulod a falon, amit a múlt hagyott maga után.
Hadd mondjam el neked teljes bizonyossággal: Isten soha nem tanácstalan a te hiányaid láttán. A te történetedben a Júdás-fejezet soha nem az utolsó fejezet. Az az űr, ami most fáj, nem a végállomás, hanem a tér, ahová Isten valami újat, valami tisztábbat és valami sokkal maradandóbbat akar behelyezni.
Hadd hívjalak arra, hogy lépj ma te is a Krisztust követő hithősök útjára. Ne a Júdásokra nézz, hanem a hithősök sokaságára, akik győztek és célba értek a hit útján .
Ne engedd, hogy a múlt sebei diktálják a holnapod lépéseit. Ne a romokat nézd, hanem emeld fel a tekinteted Arra, aki ismeri a szívedet, és akinek már készen van a helyreállítási terve az életedre. Ha Krisztusra nézel, eljön a te életedben is a Mátyások ideje – a csendes hűség beérésének és az újrakezdésnek az ideje.

IMA: Urunk, Te vagy az, aki pontosan látod a szívünket, és ismered azokat a mély sebeket és hiányokat, amelyeket a csalódások, a veszteségek vagy a mások hűtlensége hagyott maguk után bennünk. Megvalljuk, hogy sokszor mi is leblokkolunk a tátongó űr előtt, és a múlt fogságában élünk. Kérünk, adj nekünk lelki látást, hogy meglássuk a Te változhatatlan terveidet a romok felett is. Segíts elengednünk a kontrollt, és elengedni azokat, akik elhagytak minket. Köszönjük, hogy Neked minden hiányra van utánpótlásod, és minden veszteség után készítesz újrakezdést. Hittel lépünk át a holnapba, tudva, hogy a Te kezedben biztonságban vagyunk. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Az átmenet határán

Ezután az apostolok az Olajfák hegyéről visszamentek Jeruzsálembe, amely körülbelül egy kilométerre volt onnan, majd felmentek abba az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt: Péter, János, Jakab, András, Fülöp, Tamás, Bertalan, Máté, azután Jakab, az Alfeus fia, azután a zélóta Simon és Júdás, a Jakab fia.
Mindannyian együtt voltak, állandóan és egy szívvel-lélekkel imádkoztak. Asszonyok is voltak velük — többek között Jézus anyja, Mária — meg Jézus testvérei is.
Apostolok Cselekedetei első fejezet 12-14. vers



Ismered azt az érzést, amikor két korszak között állsz az életedben? Amikor az, ami addig biztonságot adott, már a múlté, de az új irány még teljesen ködös? Elveszítetted a munkádat, és várod a telefont. Véget ért egy kapcsolatod, és üres a lakás. Megkaptál egy diagnózist, de a kezelés még nem kezdődött el.
Van egy különös kifejezés a lélektanban: liminális tér. Ez az átmenet állapota. A küszöb, ahol a régi ajtó már bezárult, de az új még nem nyílt ki teljesen. Ez a legnehezebb hely az emberi lélek számára, mert néha tele van bizonytalansággal, csenddel és szorongással.
Pontosan ebben a bénító csendben találjuk a tanítványokat az Apostolok Cselekedetek könyvének első fejezetében. Gondoljunk bele a helyzetükbe: Jézus feltámadt, negyven napig velük volt, de most végleg eltávozott. A szemük láttára emelkedett fel a felhőkbe az Olajfák hegyéről. Ott állnak a hegytetőn, magukra hagyatva. Nincs többé a Mester fizikai jelenléte, nem kérdezhetik meg tőle, mi a következő lépés. És mi a feladatuk? Várni. Visszamenni Jeruzsálembe – abba a városba, ahol néhány hete még keresztre feszítették a Vezérüket, és ahol az életük egy hajszálon függ –, és várni a Szentlélek eljövetelét, amiről őszintén szólva fogalmuk sem volt, hogyan fog kinézni.
Mit tesz az ember, ha a jövő bizonytalan, a jelen pedig ijesztő? A legtöbben pánikba esünk, kapkodni kezdünk, vagy teljesen lebénulunk.
Életem során, mint mindenki más én is éltem meg ilyen élethelyzeteket. Emlékszem a kettősségre, amit éreztem legbelül: Egyrészt tudtam, hogy következik az életemben egy következő fejezet (akkor is, ha akkor még nem rajzolódott ki előttem mi lehet az), és tudtam, hogy a köztes időszakot fel kell használnom arra, hogy a régi élethelyzetből maradt szálakat elvágjam, lelkileg lezárjam a dolgokat, tudtam, hogy készülnöm kell az újra, de ugyanakkor gyakran harcot kellett vívnom a kétkedés gondolataival is. Gyakran "prédikáltam" önmagamnak: " Miért csüggedsz el én lelkem? Miért nyugtalankodsz? Hiszen nemsokára hálát fogsz adni az Úr vezetéséért, szabadításáért."
Az apostolok azonban egyetlen kilométeres sétával valami egészen mást tanítanak nekünk a válságkezelésről és a vezetésről. Bementek a városba, felmentek az emeleti szobába, és bezárták az ajtót.
Nézzük meg közelebbről ezt a szobát. A szöveg részletesen felsorolja a neveket: Péter, János, Jakab, András... Ott van Máté, a volt vámszedő, aki egykor a római elnyomóknak dolgozott, és ott van Simon, a zélóta, aki radikális szabadságharcosként korábban talán az első tőrt döfte volna egy Máté-fajta kollaboránsba. Ott vannak az asszonyok, és ott vannak Jézus testvérei is – azok a testvérek, akik a János evangéliuma szerint korábban nem hittek Benne, sőt, bolondnak nézték.
Az első századi rabbinikus hagyomány, a Talmud világosan bemutatja, milyen mély törésvonalak húzódtak a zsidó társadalomban a különböző politikai és vallási csoportok között. A farizeusok, szadduceusok, zélóták és a köznép tagjai sokszor szóba sem álltak egymással. Egy asztalhoz ülni velük? Elképzelhetetlen volt.
Mégis, ebben az emeleti szobában valami csoda történik. A szöveg azt mondja: „Mindannyian együtt voltak, állandóan és egy szívvel-lélekkel imádkoztak.” Az eredeti görög szövegben itt a homothumadon szó szerepel. Ez egy zenei kifejezés: azt jelenti, hogy különböző hangok egyetlen, harmonikus akkorddá olvadnak össze. Itt még nem a Szentlélek munkálta egységről van szó, hiszen ez a kifejezés szerepel olyan helyen is a Bibliában, ahol mondjuk egy akarattal rohantak rá Krisztus egy követőjére, hogy kivégezzék. Itt azonban nem erről van szó. Egy akaratuk pozitív dolgokat eredményezett, mert Krisztus szava iránti engedelmesség eredményezte és az imádkozás szükségessége motiválta.
Hogyan képesek ennyire különböző emberek – csalódott halászok, politikai ellentétek, korábbi szkeptikusok – egy szívvé válni a bizonytalanság közepén?
Úgy, hogy a közös fókuszuk nagyobb volt, mint a különbségeik. Nem a félelmeikre néztek, és nem egymás múltját emlegették fel. Nem azzal foglalkoztak, hogy Péter megtagadta Jézust, vagy hogy a testvérei nem hittek benne. Letették a sérelmeiket a küszöbön, mert rájöttek, hogy a várakozás ideje nem az elpazarolt idő, hanem a felkészülés ideje. Nem a saját akaratuk, ötleteik voltak a középpont, hanem Krisztus parancsa: " Menjetek vissza Jeruzsálembe és várjátok meg az Atya ígéretét."
Mennyi ideig tartott az imádkozás? Állandósult. Ha élted már meg azt, hogy egyszerűen éheztél Isten Szavára és kibuggyant belőled az imádság úton-útfélen akár dicsőítés, akár könyörgés formájában, nagyon jól tudod milyen ez. Ha azonban óranézegetős ember vagy, aki az Isten Szavára és az imádkozásra csak keresztény kötelességként tekintesz, akkor azt fogod gondolni: " Hogy bírták? Nekem egy vagy két óra istentisztelet is nagyon hosszú.
Amikor az életed a „senki földjén” jár, a legnagyobb kísértés az elszigetelődés és a vádaskodás. De a Biblia azt tanítja, hogy az áttörés mindig a közösségben és a csendes kitartásban születik meg. Nem az számít, mekkora a vihar körülötted, hanem az, hogy mi van a „szobádban”. Van-e benne békesség? Van-e benne megbocsátás? Van-e benne ima?
Ha most a küszöbön állsz, és nem látod a következő lépést, ne kapkodj. Menj be a belső szobádba. Keresd meg azokat az embereket, akik hittel tudnak melletted állni, Isten Szavának való engedelmességre törekszenek és éhezik az Istennek való kapcsolatot, még ha teljesen másképp látják is a világot, mint te. Az egy szívvel-lélekkel végzett ima nem változtatja meg azonnal a körülményeket – a tanítványoknak is napokig kellett várniuk –, de megváltoztatja a szívedet, hogy készen állj arra, amit Isten tartogat számodra. Emlékszem egy fiatal kérdésére: Azzal, hogy imádkozom megváltoztathatom Isten akaratát? Rávehetem olyan dolgokra, amiket Ő nem akar?" A válasz nem. :) Az imádkozás lényege pontosan az, hogy a te akaratod változzon meg, te hangolódj rá az Isten akaratára és így olyan dolgokat fogsz kérni, amelyek egyeznek Isten akaratával és tapasztalni fogod az imáid teljesülésének csodálatos kiváltságát. A vihar előtti csend nem a vég, hanem az új kezdet előszobája.

Ima: Mennyei Atyám, vallom, hogy sokszor nehéz megállnom a bizonytalanságban. Amikor a múlt kapui már bezárultak, de a jövőt még nem látom, könnyen eluralkodik rajtam a félelem és a kapkodás. Köszönöm a tanítványok példáját, akik a bizonytalanság idején nem egymás ellen fordultak, hanem egy szívvel Tehozzád kiáltottak. Kérlek, adj nekem is türelmet a várakozáshoz, és békességet a liminális terekben. Segíts, hogy le tudjam tenni a sérelmeimet, és azokra a kapcsolatokra fókuszáljak, amelyeket Te adtál mellém az épülésre. Formáld a szívemet a csendben, hogy amikor eljön az áttörés ideje, készen álljak a Te hívásodra. Ámen.