Meggyógyít téged Jézus, a Messiás!

Péter bejárta a Jeruzsálem környékén lévő városokat. Eközben meglátogatta a Liddában élő hívőket is. Ott talált egy Éneász nevű béna embert, aki már nyolc éve ágyban fekvő beteg volt. Péter megszólította: „Éneász! Jézus, a Messiás meggyógyít téged! Kelj fel, és tedd rendbe az ágyadat!” Ő pedig azonnal felkelt. Lidda és Sáron lakói mind látták, hogy Éneász meggyógyult, és hittek az Úrban.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 32-25. versek



A legnagyobb veszély nem az, amikor összetörsz, hanem amikor megszokod a betegségedet.
Éneász nyolc éve feküdt ugyanabban az ágyban. Nyolc év hosszú idő. Ennyi idő alatt egy állapot nemcsak a testedet zárja börtönbe, hanem az elmédet is. Megszokod a falakat. Megszokod, hogy mások szolgálnak ki. Megszokod a tehetetlenséget. A tehetetlenségből lassan megszokás lesz, a megszokásból pedig azt a következtetést vonod le, hogy te csak ennyi vagy és semmi más.
Milyen sokszor történik meg velünk ugyanez lelki értelemben!
Csalódtál, megsebezték a lelkedet, vagy elkövettél egy óriási hibát – és szépen berendezkedtél a fájdalmadban. Évek óta hajtogatod a sebeidet. A múltad lett a kifogásod arra, miért nem lépsz tovább, miért nem bízol meg senkiben, és miért nem vállalsz felelősséget a saját életedért.
És ekkor belép a szobába Péter.
Nem ül le mellé, hogy nyolc év után elismételtesse vele a panaszait. Nem sajnálkozik. Azt mondja: „Éneász! Jézus, a Messiás meggyógyít téged! Kelj fel, és tedd rendbe az ágyadat!”
Jézus megadja a kenetet és az erőt, de a mozdulatot neked kell megtenned. Ő átformálja a szívedet, de neked kell feltakarítanod a régi beidegződéseket. Ő megszünteti a lelki bénultságot, de neked kell elpakolnod a kifogásaidat, hogy ne csábítson vissza a megszokott önsajnálat.
Lidda és Sáron egész lakossága nem egy teológiai előadás hatására tért meg. Azért tértek meg, mert látták, hogy aki nyolc évig egy helyben feküdt, az most a saját lábán áll, és teszi a dolgát. A cselekvő, átformált életnél nincs erősebb bizonyságtétel a világ számára.
Ne dédelgesd tovább a sebeidet! Ne rendezkedj be a lelki nyomorúságodban! Jézus ma neked is kimondja a nevedet. Az erő megvan – a kérdés csak az: felkelsz, vagy tovább fekszel a megszokásban?

IMA: Úr Jézus! Bocsásd meg nekem, amikor belaktam a saját nyomorúságomat! Bocsásd meg, hogy a múltam sebeit és a csalódásaimat használtam kifogásként arra, miért nem lépek előre!
Megtagadom a passzivitást, megtagadom az önsajnálatot! Elhiszem, hogy a te nevedben ma is van szabadulás és van gyógyulás. Nem akarok többé a régi börtönöm rabja lenni.
Adj nekem erőt és belső tartást, hogy elpakoljam a kifogásaimat! Megvetem a hitem ágyát, felkelek, és felelősséggel, megújult lélekkel indulok el azon az úton, amit kijelöltél számomra!
Tégy a te átformáló hatalmad élő bizonyságává! A Te drága és nagy nevedben, Ámen.

Gyökerezz meg Krisztusban

Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk.                              Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 31. vers



A legtöbb ember azt hiszi, hogy Isten csak a viharban tud cselekedni.
Azt gondoljuk, a hitünk csak a drámában, a betegségben vagy a súlyos krízisekben fejlődik. Ha minden rendben van körülöttünk, hajlamosak vagyunk elaludni. De ez óriási tévedés.
Gondoljunk csak a második világháború utáni évekre! Amikor elhallgattak a fegyverek, Európa romokban állt. A történelemkönyvek a nagy csatákról írnak. De a valódi újjáépítés, a családok gyarapodása és a nemzetek talpra állása nem a frontvonalon történt. A békés, csendes, kitartó napi munkában született meg.
A Biblia azt írja, hogy Saul távozása után a gyülekezetek egész tartományokban „nyugalmat élveztek, épültek és gyarapodtak”.
Végre nem kellett menekülniük. Nem kellett a kapukat kémlelniük. Megérkezett a béke.
De figyeljük meg, mit tettek ebben a békés időszakban! Nem dőltek hátra. Nem engedték el magukat. Nem mondták azt, hogy „végre, most már élhetünk a saját kényelmünkre”.
A héber gondolkodásban a Shalom nem a tétlenséget jelenti. Nem a feladatok hiányát. A Shalom a helyreállított rend állapota. Az az állapot, amikor minden a maga helyére kerül, és a dolgok elkezdik betölteni az eredeti rendeltetésüket.
A krízisben túlélünk. A stabilitásban fejlődünk. A biztonság ad teret arra, hogy a gyökereink mélyre nyúljanak. A szöveg két dolgot emel ki a hívők életéből: Tisztelték az Urat. A Szent Szellem bátorította őket.
Itt van a lelki egészség titka! Ez a két erő tartja egyensúlyban az életedet.
Ha csak az Isten iránti tisztelet van jelen az életedben, a hited könnyen szigorúvá, szárazzá és szabálykövetővé válik. Ha viszont csak a bátorításra és az élményekre vágysz, a hited felületessé és öncélúvá torzul. De amikor a szent tisztelet találkozik Isten Lélektől jövő vigasztalásával, ott az élet virágozni kezd.
Hányszor hallom emberektől: „Olyan unalmas most az életem. Nem történik semmi rendkívüli.”
És én azt kérdezem tőlük: Mi van, ha Isten most éppen nyugalmat adott neked, hogy felépíts valamit?
A csendes időszak nem elvesztegetett idő. A béke nem a növekedés hiánya, hanem a növekedés melegágya. Ne várd meg, amíg újabb vihar csap le a családodra, az egészségedre vagy a házasságodra! Építkezz most! Tanulj most! Szilárdítsd meg az alapjaidat most!
Amikor egy ember életében jelen van az Isten iránti alázat és a Lélek békessége, az vonzóvá válik. Az emberek a mai zajos világban nem a kiabálásra vágynak, hanem a valódi tartalomra.
A csendes hűséged többet ér ezer hangos szónál.

IMA: Drága Mennyei Atyám! 

Köszönöm azokat az időszakokat az életemben, amikor megadod a békességet! Bocsásd meg, amikor a csendet unalomnak éltem meg, és elpazaroltam a nyugalmas napjaimat! Szent Szellem, kérlek, tölts be ma! Taníts meg úgy élni, hogy minden döntésemmel és szavammal tiszteljelek téged! Ne a félelem hajtson, hanem a te jelenléted iránti mély alázat! Add, hogy a békességben ne ellustuljak, hanem épüljek és gyarapodjak! Építsd fel bennem a jellemet, a hitet és a szeretetet, hogy amikor mások a világ zűrzavarában menedéket keresnek, a tőled kapott békességet tudjam nyújtani nekik! Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Mikor végre haza érkezel...

Amikor Saul Jeruzsálembe érkezett, szeretett volna a tanítványokhoz csatlakozni. De azok féltek tőle, mert nem hitték el, hogy ő is Jézus tanítványa lett. Csak Barnabás barátkozott vele, és elvitte az apostolokhoz. Elmagyarázta nekik, hogyan látta meg Saul az Urat az úton, hogyan szólt hozzá az Úr, és hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.
Így azután Saul is a tanítványok közé tartozott, szabadon járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. Gyakran beszélgetett, sőt vitatkozott a görög kultúrát követő zsidókkal, akik viszont azt tervezték, hogy meggyilkolják őt. Amikor a testvérek ezt megtudták, elvitték Sault Cézárea városába, és onnan továbbküldték Tarzuszba.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 26-30. versek



Saul megérkezett Jeruzsálembe. A szíve lángolt, az élete gyökeresen megváltozott. De amikor odalépett a hívők közösségéhez, egy zárt ajtót talált. A tanítványok félték tőle. Nem hitték el, hogy ő is közéjük tartozik.
Milyen pusztító érzés, amikor megváltozol, de a környezeted továbbra is a régi éned alapján ítél meg!
Hányszor éljük át ezt mi magunk is? Leteszed a poharat, kilépsz egy romboló kapcsolatból, megváltozik a gondolkodásod, felvállalod a hitedet – de az emberek gyanakodva néznek rád. „Biztosan csak színház. Úgysem bírja sokáig.” A legfájóbb sebhelyeket nem a világ adja, hanem a saját közösségünk gyanakvása és óvatossága.
És ekkor megjelenik egy ember, akit Barnabásnak hívtak. A neve azt jelenti: a vigasztalás fia.
Barnabás nem a tömeg félelmeire hallgatott, hanem Saul átformált életére nézett. Megfogta a kezét, átlépte a bizalmatlanság falát, és hidat épített oda, ahol addig csak árok volt.
Saul óriási formátumú vezető volt, de abban a kritikus pillanatban szüksége volt valakire, aki hisz benne, amikor senki más nem hitt.
1913-ban Henry Ford bevezette a mozgó összeszerelő szalagot. A siker titka nem csupán a gépekben rejlett, hanem abban, hogy felismerte: minden egyes alkatrésznek és embernek pontosan a helyén kell lennie ahhoz, hogy a rendszer működjön. Barnabás felismerte Saulban az értéket, amit a többiek a félelem vakfoltja miatt nem láttak.
Te melyik szerepben vagy ma? Gyanakvóan távol tartod magadtól azokat, akik hibáztak a múltban? Vagy készen állsz Barnabássá válni valaki életében, aki kétségbeesetten várja, hogy valaki végre bízzon benne?
Saul nem sértődött meg. Nem fordított hátat az egyháznak, mondván, hogy „ha ezek így bánnak velem, nekem nem kell az ő Istenük”. Ehelyett beállt a sorba. Amikor pedig felismerték a lehetőséget, Saul visszatért a szülővárosába, Tarzuszba. Újra háttérbe vonult, hogy Isten tovább formálja a jellemét a következő nagy feladatra.
A jellemed igazi próbája nem az, hogyan viselkedsz, amikor ünnepelnek. A próbád az, hogyan reagálsz, amikor félreértenek, elutasítanak, vagy csendben a háttérbe küldenek.
A sértődöttség megállítja a növekedést. Az alázat viszont utat nyit Isten következő lépésének. Ne a környezeted elismeréséért élj, hanem Isten elhívásáért!

IMA: Mennyei Atyám! Annyira tud fájni, amikor megváltozom, mégis a múltam hibái alapján ítélnek meg! Bocsásd meg, hogy olyan sokszor megsértődtem, elvonultam, és a saját swebzettságem miatt feladtam a közösséget!
Kérlek, adj nekem olyan nyitott és bátor szívet, mint amilyen Barnabásé volt! Taníts meg észrevenni a félreértett, elutasított embereket, és adj kegyelmet, hogy híd lehessek a megosztottságban!
Ha most a háttérben kell lennem, adj türelmet és alázatot! Ragaszkodom hozzád akkor is, ha mások nem hisznek bennem, mert tudom, hogy a te elhívásod megingathatatlan. A názéreti Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.

A hűség ára

Egy idő múlva a damaszkuszi zsidók összefogtak, és elhatározták, hogy végeznek Saullal. Éjjel-nappal őrizték a város kapuit, hogy ha arra jön, meggyilkolják. Saul azonban megtudta, mire készülnek. A tanítványai pedig az egyik éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon kívülre, és így elmenekült.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 23-25. versek



Saul alig néhány nappal ezelőtt még a hatalom teljes támogatásával érkezett Damaszkuszba. Most pedig egy falra szerelt kosárban, a sötét éjszaka közepén lóg a semmi felett. Ugyanazok az emberek akarják megölni, akikkel korábban egy asztalnál ült.
Milyen megalázó pillanat! A nagy teológus, a művelt Saul nem hősies csatában győz, hanem egy kosárban menekül ki a város falán keresztül.
Gondoljunk csak bele: hányszor érezzük magunkat mi is pontosan így?
Azt tesszük, ami helyes. Kiállunk az igazságért, elkötelezzük magunkat Isten mellett, megváltoztatjuk az életünket – és a várt elismerés helyett ellenállás, pletyka, elutasítás vagy éppen hátba támadás a jutalmunk. Azt gondoljuk, ha Istent követjük, az utunk nyílegyenes és zökkenőmentes lesz. Aztán hirtelen ott találjuk magunkat egy kényelmetlen, méltatlan helyzetben, és azt kérdezzük: „Istenem, tényleg ez volt a terved vagy valami egy pillanatra félrecsúszott?”
A büszkeség törékennyé teszi az embert, de az alázat a megmaradás kulcsa. Saulnak meg kellett tanulnia, hogy Isten szolgálatában a szabadulás nem mindig látványos diadalmenet. Néha a szabadulás egy kosár. Néha a megmeneküléshez vissza kell lépni egyet, és el kell fogadni a legkisebbek segítségét.
Figyeljük meg a tanítványokat! Névtelen emberek voltak. Nem tudjuk a nevüket, nem maradt fenn a történetük, mégis ők tartották a kötelet.
A mai világ a magányos hősöket ünnepli. Az egyéni teljesítményt, az önálló sikereket. De a nehéz időkben, amikor éjjel-nappal őrzik a kapukat a fejed felett, nem a büszkeséged fog megmenteni, hanem az a néhány ember, aki fogja a kötelet. Szükséged van olyan közösségre, akik nem a pozíciódat szeretik, hanem téged védelmeznek.
Olyan sokszor tapasztaltam életem során milyen nagy áldás, amikor vannak emberek akik melletted állnak, veled vannak különösen a nehéz időkben és imádság által "fogják a kötelet."
A keresztény életben a visszavonulás sem mindig vereség. Saul nem azért menekült el, mert feladta, hanem mert megértette: az ő harca még nem ért véget. Bátorság kell a kiálláshoz, de bölcsesség kell a visszalépéshez.
Ne feszülj rá arra, ha most éppen nem te vagy a győztes a színpadon! Ha Isten most egy alázatos, csendes helyzetbe engedett, ne érezd kudarcnak. A kosár nem a végállomás. A kosár csak a híd a jelenlegi szorongattatásod és a jövőbeli elhívásod között.
Merj alázatos lenni! Engedd, hogy mások segítsenek, és ne feledd: Isten sosem a kényelmedet garantálja, hanem a megérkezésedet!
Folyamatosan szükségem van olyan emberekre, akik rendszeres imádságaikkal "fogják a kötelet" amely által Isten képes kiemelni bármilyen szorult helyzetből. Lennél te is egyikük?

IMA: Mennyei Atyám! Olyan nehéz elfogadni, amikor a helyes úton járok, mégis falakba ütközöm! Bocsásd meg, hogy a büszkeségem olyan sokszor megakadályoz abban, hogy elfogadjam a segítséget, vagy elismerjem a korlátaimat! Úr Jézus, kérlek, adj nekem alázatos szívet! Taníts meg bízni benned akkor is, amikor a szabadulásod nem látványos győzelemként, hanem egy csendes, méltatlannak tűnő kivezető útként érkezik! Köszönöm azokat az embereket, akik észrevétlenül tartják a kötelet az életemben. Adj nekem tisztánlátást és kitartást, hogy a szembeszélben se adjam fel, hanem tudjam: te akkor is munkálkodsz, amikor a sötétben kell továbblépnem egy általad mutatott új küldetés felé! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A gyökeres változás gyanús...

Ezután Saul egy ideig még a tanítványokkal maradt Damaszkuszban. Azonnal hirdetni kezdte a város zsinagógáiban, hogy Jézus az Isten Fia.
Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és ezt kérdezték: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézusban hisznek? Hiszen ide is azért jött, hogy letartóztassa, és a jeruzsálemi főpapokhoz hurcolja őket!”
De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Messiás, és zavarba hozta őket.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 19b.-22. versek (Egyszerű fordítás)



A gyökeres változás mindig gyanús a világ szemében. A szomorú, hogy sokszor még abban a keresztény, Istenben hivő világban is, amelyik vallja, hogy mélyen hisz Istennek gyökeres változást hozó hatalmában és erejében.
Amikor valaki, akit mindenki egy bizonyos skatulyába tett, hirtelen teljes fordulatot vesz, a környezete nem elragadtatással reagál, hanem bizalmatlansággal. „Hát nem ő az?” – kérdezték Damaszkuszban, amikor Saul besétált a zsinagógába. Ugyanaz az ember, ugyanaz a hang, ugyanaz a borotvaéles logikai készség – de a motor a lelkében már egy egészen más erőre volt rákötve.
Nem várt éveket. Nem vonult el egy teológiai elefántcsonttoronyba, hogy csendben feldolgozza a történteket. „Azonnal hirdetni kezdte...”
Milyen sokan várunk arra a bizonyos „tökéletes pillanatra”! Azt gondoljuk, majd ha jobban ismerjük a Bibliát, majd ha rendbe tesszük a magánéletünket, majd ha megszűnik a múltunk árnyéka – na, majd akkor kiállunk az igazságért.
A meggyőződés nem a felkészültségből fakad, hanem a személyes találkozásból. Tudhatod magad a világ legfelkészültebb teológiai professzorai között, ha neked nem volt személyes találkozásod Isten csodálatos ajándékával: Jézus Krisztussal és nem tapasztaltad a feltámadott csodálatos erejét, nem érsz semmit a tudományos címeiddel.
Amikor azonban megérint a Szentlélek által a megtestesül Igazság és Szeretet, nem tudsz hallgatni. Nem azért beszélsz, mert mindent tudsz, hanem mert valakit megismertél.
És vannak Istennek ma is "hallgató" tanítványai. Olyanok, akik látják a korrupciót, a sötétséget, a környezetük nagy válságát és a szükséget amelyet csak Krisztus tölthet be, de azt mondják: " Én nem mondok semmit. Ha jót akarsz magadnak, tedd te is ezt."
Egy ilyen bölcs tanácsadómnak egyszer azt mondtam: "Jó neked, hogy megengedheted magadnak ezt a hozzáállást. Én nem engedhetem meg. Akkor sem ha tudom, hogy ezzel a göröngyösebb utat választom. De látom az én mesteremnek Jézus Krisztusnak a lábnyomait, a hithősök lábnyomait és azok mind a göröngyös és keskeny úton vannak." Akik a kényelmes utat választották mind a feledésbe merültek.
A damaszkuszi zsidók nem tudtak mit kezdeni Saullal. Miért? Mert a múltjával akarták őt szembesíteni, de ő már a jövőjéből beszélt.
Amikor a világ rásüti valakire a bélyeget – a bukott ember, a függő, a haragvó, a kudarcot vallott –, Isten pontosan arról a pontról indítja el a legterhelhetőbb tanúit. Abraham Lincoln élete tele volt politikai vereségekkel, idegösszeomlással és családi tragédiákkal, mégis a saját mélységeiből merítette azt az ingathatatlan belső tartást, amivel egy szétszakadt nemzetet egyesített.
Ha teljes bizalommal és bátorsággal odaszánod magad Krisztus követésére, a sebhelyeid nem a hibáid bizonyítékai lesznek immár, hanem Isten kegyelmének az emlékművei.
Az Ige azt írja: „Saul egyre nagyobb erővel bizonyította...”
Az élő hít nem olyan, mint egy bemerítési, konfirmálási, bérmálkozási stb. emléklap, amit megszerzel és amit eltehetsz a fiókodba.
A hit olyan, mint az izomzat: a feszültségben, a szembeszélben és a kihívások között erősödik meg. Saul nem a könnyű terepet választotta. Egyenesen azok közé ment, akik tegnap még a szövetségesei voltak, ma pedig árulónak látták. Azok közé, akikkel valamikor együtt gúnyolta a keresztényeket, együtt szövetkezett ellenük, akik jó barátai, cimborái voltak. Ezek az emberek tudták a legjobban milyen áldozatot kellett hoznia Saulnak, hogy Krisztust követhesse. Feláldozta a teológiai végzettségét, a tisztségeit és a busás fizetéseit. Ahogyan ő fogalmazott: " Krisztusért mindent kárba veszni hagytam..."
Amikor pedig elérkezik élete utolsó szakaszába, szinte látom ahogy ragyogó szemekkel és újjongó örömmel mondja: " Minden egyes másodperc szenvedés, áldozat, lemondás megérte. A harcot megharcoltam, a futást elvégeztek, a hitet megtartottam. Most pedig a győzelmi ünnep következik amint átlépek az örökkévalóságba. Ennek az ünnepnek pedig sosem lesz vége."
A mai ember retteg a megbélyegzéstől. Rettegünk attól, mit szólnak a munkatársaink, a barátaink, rokonaink ha megtudják, hogy elköteleztük magunkat Krisztus mellett. Féltjük a jó hírünket, a pozíciónkat. De őszintén: Ki lesz az, aki majd odaáll melléd az utolsó napon, amikor Isten élőket és holtakat ítéletre hív? Ki tud majd örök életet adni neked Krisztuson kívül? A papod, a szüleid, a házastársad, a gyerekeid? Egyedül Krisztus. Éppen ezért ne az ő véleményükre figyelj, hanem az Egyetlenre Aki igazán és valóságosan szeretett már születésed előtt és életét adta érted.
De gondolj bele: Saul odaadta a teljes vallási karrierjét, a tekintélyét, az egész eddigi életművét egyetlen dologért – az Igazságért.
A múltad nem akadály Isten szemében, hanem a legerősebb üzeneted része. Aki látta, honnan jöttél, az fogja a legjobban megérteni, hová érkeztél. Ne hagyd, hogy a tegnapi bűneid suttogása elnyomja a ma kapott elhívásod hangját!

IMA: Úr Jézus! Olyan sokszor lebénít a félelem, hogy mit mondanak mások! Olyan sokszor engedem, hogy a múltam, a hibáim és a saját korlátaim határozzák meg, mire vagyok képes! Bocsásd meg a halogatásaimat, a gyávaságomat, és hogy olyan sokszor a kényelmes hallgatást választottam a tiszta kiállás helyett!
Érintsd meg a szívemet ma! Adj nekem olyan tüzet és szenvedélyt, ami áttöri a megfelelési kényszert! Rombolj le bennem minden kifogást, és tölts be a te Szent Szellemeddel! Nem a magam igazát akarom bizonyítani, hanem a te jelenlétedet akarom felmutatni ott, ahová helyeztél.
Tégy megingathatatlanná, és adj bátor szívet, hogy ne felejtsem el: akit te megszabadítottál, az valóban szabad! A Te drága szent nevedben. Ámen.

Vakfoltok megszüntetője

De az Úr azt mondta Anániásnak: „Menj csak oda, mert ezt a férfit arra választottam ki, hogy a nevemet hordozza és megismertesse az Izráelen kívüli nemzetekkel, királyokkal, és Izráel népével is. Én magam fogom megmutatni neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.”
Ekkor Anániás elindult, bement Júdás házába, kezét Saulra tette, és ezt mondta neki: „Saul testvérem, az Úr Jézus küldött hozzád, aki megjelent neked az úton, amikor ide jöttél. Azért küldött, hogy újra láss, és a Szent Szellem betöltsön téged.” Abban a pillanatban Saul úgy érezte, mintha pikkelyek hullottak volna le a szeméről, és újra látott! Majd felkelt, bemerítkezett, és miután evett valamit, az erejét is visszanyerte.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 15-19. versek



Mikor Anániás belépett ahhoz az emberhez, aki tegnap még az ellensége volt, nem kioktatta. Nem vont kérdőre senkit. Nem kezdett el teológiai vitát folytatni. Ehelyett rátette a kezét, és ezt mondta:
„Saul testvérem...”
Gondoljunk bele ennek a két szónak a súlyába! Abban a pillanatban, amikor Saul még vak volt, gyenge és bizonytalan, kapott egy elutasítás nélküli elfogadást. Anániás nem a múltját látta, hanem azt, amivé Isten tenni akarta őt.
A mi legnagyobb problémánk ma az, hogy hajlamosak vagyunk elutasítani olyan embereket, akiket Isten meggyógyítótt, megújított és akiknek megbocsátott az előítéleteink miatt és hajlamosak vagyunk befogadni olyan embereket őszinte bűnbánat és megtérés nélkül az elfogultságunk miatt, akiktől Isten előbb őszinte bűnbánatot és cselekedetekben, engedelmességben megnyilvánuló megtérést vár.
Saul szemeiről csak azután hullottak le a pikkelyek, miután meghallotta ezt a szót: testvérem. Az Istentől jövő szeretet és az elfogadás nyitotta meg az utat a csoda előtt.
Mindannyiunknak vannak ilyen „pikkelyei”. A csalódások, a félelmek, a neveltetésünk sebzettségei, a beidegződéseink mind-mind láthatatlan rétegként rakódnak a látásunkra. Azt hisszük, jól látjuk a világot, a házastársunkat, a munkánkat vagy önmagunkat, közben pedig vakok vagyunk a lényegre.De amikor Isten jelenléte megérint egy embert, a torzítások eltűnnek. A tisztánlátás nem a mi teljesítményünk, hanem Isten ajándéka.
A mai, úgynevezett „kényelmes kereszténység” korában van egy mondat ebben a történetben, amit a legtöbbször szeretünk gyorsan átugrani. Amikor Isten megszólítja Anániást, nem azt mondja Saulról, hogy „megmutatom neki, mekkora karriert fog befutni”, vagy hogy „megmutatom neki, hogyan lesz sikeres és boldog”.
Isten ezt mondja: „Én magam fogom megmutatni neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.”
Gondoljunk csak bele! Milyen meghívás ez? A mai világban a reklámok és az elvárásaink mind arról szólnak, hogyan kerüljük el a fájdalmat. Sőt, sokszor a hitedtől is azt várod, hogy egyfajta védőpajzs legyen a kellemetlenségek ellen. Azt szeretnénk, hogy Isten oldja meg a gondjainkat, tegye simává az utunkat, és biztosítson számunkra egy kényelmes, feszültségmentes életet.
De a Biblia igazsága sosem volt kényelmes.
Saul nem egy könnyű életre kapott elhívást, hanem egy értelmes életre. És a kettő nem ugyanaz.
Amikor a történelem nagy alakjaira gondolunk – azokra, akik valóban megváltoztatták a világot –, sosem a kényelmük miatt emlékezünk rájuk. Winston Churchill sem könnyű napokat, hanem „vért, erőfeszítést, könnyt és izzadságot” ígért a népének a legnehezebb órákban, mégis az egész nemzet felsorakozott mögötte, mert a cél nagyobb volt, mint a pillanatnyi komfort.
A kereszténység nem a kényelemről szól, hanem az elhívásról. A szenvedés, amiről Isten beszél, nem értelmetlen kínlódás. Nem büntetés. A szenvedés itt a formálódás ára.
Nem tudsz mélyre menni anélkül, hogy ne hagynád hátra a felszínes kényelmet. Nem tudsz mások gyógyulására válni, ha sosem fájt még semmid. Saulnak azért kellett megtapasztalnia a visszautasítást, az üldöztetést és a testi-lelki nyomorúságokat, mert csak így válhatott belőle olyan ember, akit nem lehetett eltántorítani, megfélemlíteni vagy megvásárolni.
A mai ember retteg a feszültségtől. Kerüljük a nehéz beszélgetéseket, megfutamodunk a felelősség elől, és feladjuk, amint az áldozathozatal túl sokat követel.
De Isten nem arra hívott, hogy kényelmesen elvegetálj a világban. Arra hívott, hogy valami nálad sokkal nagyobb cél részese légy. És Isten országa iránti elkötelezettségért néha fizetni kell:
Fizetned kell a véleményeddel, amikor kiállsz az igazság mellett.
Fizetned kell az időddel és a büszkeségeddel, amikor megbocsátasz.
Fizetned kell a kényelmeddel, amikor elindulsz egy másik ember felé.
De tudod, mi a csodálatos? Hogy Pál apostol – mert Saulból Pál lett – élete végén nem megbánással tekintett vissza a sebeire és a megpróbáltatásaira. Azt mondta: a szenvedések eltörpülnek amellett a dicsőség és öröm mellett, amit Krisztusban kapott.
Ne kérj kényelmes életet! Kérj helyette, erősebb jellemet, és olyan elhívást, amiért érdemes élni – és ha kell, küzdeni is.
Nem számít, milyen sötétben ülsz ma. Nem számít, mit tettél tegnap, vagy milyen súlyosak a múltad hibái, bűnei. Ha hajlandó vagy annak nevezni a bűneidet szépítés nélkül, aminek Isten nevezi őket, ha hajlandó vagy belátni, hogy a vallásos buzgóságod nem ér semmit őszinte megtérés nélkül, Istennek van számodra egy Anániása, egy Igéje, egy érintése, ami áttöri a vakfoltjaidat. És ami a legfontosabb: ő nem a múltad alapján határozza meg a jövődet.


IMA: Mennyei Atyám! Bocsásd meg nekem, amikor a hitemből csak egy kényelmes menedéket akartam formálni! Bocsásd meg, hogy olyan sokszor menekültem a nehézségek, a felelősség és a döntések ára elől! Drága Úr Jézus Krisztus! Te a fájdalmak férfia, betegség ismerője voltál. Én pedig olyan ostoba módon elhitettem néha magammal, hogy az én utam csupa móka, kacagás és napfényes üdülés lesz, ha Téged követlek.
Látom, hogy a kényelmes élet sosem szült mély gyümölcsöket. Ébreszd fel a lelkemet! Adj nekem olyan belső tartást, ami nem roppan össze, amikor áldozatot kell hozni a Te nevedért, az igazságért vagy a felebarátomért!
Jézusom, taníts meg nem a könnyű utat keresni, hanem a te utadat! Rombold le bennem a kényelmesség bálványát, és adj olyan szívet, ami nem félti az életét, hanem kész elköteleződni melletted, bármibe kerüljön is! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Istennek nem tudsz újat mondani...

Élt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr megszólította őt látomásban: „Anániás!”
Ő így válaszolt: „Itt vagyok, Uram!”
Az Úr így folytatta: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak. Keresd meg a Júdás házát. Kérdezd meg, hol van az a Saul, aki Tarzusz városából való. Ő most éppen imádkozik, és látomást lát. Azt látja, hogy egy Anániás nevű férfi bemegy hozzá, és ráteszi a kezét, hogy újra lásson.”
Anániás erre így válaszolt: „Uram, már sokaktól hallottam erről az emberről, hogy mennyi gonoszságot követett el a tanítványaid ellen Jeruzsálemben. Ide is azért jött, mert felhatalmazást kapott a főpapoktól, hogy letartóztassa azokat, akik benned hisznek.”
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 10-14. versek



Volt már úgy, hogy Isten kért tőled valamit, te pedig felsoroltad Neki az összes logikus érvedet, miért abszurd a kérés?
Emlékszem, amikor több, mint 4 évvel ezelőtt kiléptem a munkahelyemről, lemondtam az addigi tisztségemről és a megszokott környezetemről, annyira örültem, hogy van egy saját házunk és már előre gondolkodtam azon milyen csodálatos lesz saját házban élni, onnan munkába járni és élni a nyugodt családi életünket.
Isten azonban máshogy gondolta. Fél évet laktunk a házunkba, majd világosan megértettük, hogy mennünk kell. Hagynom kell a házat, a szép álmaimat és terveimet és újra az ismeretlenbe, az emberileg bizonytalanba kell lépnem. Ha most kellene döntenem ugyanezt tenném. Akkor is, ha abban az időben csalódást éreztem és nem értettem, hogy miért éppen nekem kell ismét útra kelnem? Nekem, aki introvertált vagyok és a megszokott kis környezetemhez ragaszkodom és abban érzem legjobban magam.
Anániás hasonló vízválasztón áll.
Isten megszólítja, megadja a pontos címet — az Egyenes utcát —, és kimondja Saul nevét. Anániás első válasza még gyönyörű volt: „Itt vagyok, Uram!” De amikor meghallja a feladatot, bekapcsol benne az emberi védekező reflex.
Figyeld meg, mit tesz Anániás! Kiselőadást tart Istennek Saulról: „Uram, már sokaktól hallottam erről az emberről... tudom, mit tett Jeruzsálemben... felhatalmazása van!”
Hányszor csináljuk mi is pontosan ugyanezt?
Isten rávilágít egy lépésre az életünkben — hogy bocsássunk meg, hogy lépjünk ki egy méltatlan helyzetből, hogy támogassunk valakit, vagy vállaljunk el egy kényelmetlen feladatot. Mi pedig azonnal hozzátesszük a magunk igazát: „De Uram, te nem tudod, mit tett velem! Nem ismered a múltját! Nem látod, mennyire veszélyes ez a helyzet?”
Volt olyan, hogy magyarországi szolgálatom alatt egy olyan házaspár keresett meg, akik keresztény környezetből jöttek, gyakorlatilag már elváltak és emiatt a keresztény rokonaik is elfordultak tőlük. Megkérdezték segítenék-e nekik, hogy visszatérjenek Istenhez és egymáshoz? Nincs már senki akihez forduljanak mert olyan mélyre kerültek, hogy senki sem hisz nekik és emiatt segítséget sem találnak sehol.
Az első reakcióm hasonló volt Anániáséhoz. Istenem miért pont én? Nem ismerem őket, ha a családjuk, gyülekezetük is elfordult tőlük, akik nagyon jól ismerik őket, miért kellene nekem foglalkozni velük?
Ha vonakodva is, méltatlankodva is, de közösséget vállaltam velük a nehézségeikben, és láthattam ahogy Isten csodálatosan helyreállította, megváltoztatta mindkét fél életét. Azok akik csak egymásra mutogattak évekig és egymást okolták azért az állapotért amibe jutottak, összetörtek Isten szerető karjaiban és elkezték sorolni saját hibáikat, bűneiket. Ömlöttek a könnyek, a bűnbánat és az Isten helyreállító kegyelme elárasztotta az életüket. Ezután pedig újabb kihívás volt az, hogy a környezetük ellenállása is megtörjön és elhiggyék ezek az emberek tényleg megtértek, megszabadultak és megváltoztak és újra befogadják őket.
Anániás nem rosszindulatú volt. Nem volt lázadó. Egyszerűen az emberi tapasztalataiból, a hallott hírekből és a józan logikájából indul ki. Saul háttere tényleg sötét volt. Anániás félelme teljesen megalapozott volt.
Magyarországon voltak olyan esetek az elmúlt rendszerben, amikor nem hivőket környékeztek meg és szerveztek be kollaboránsnak, hanem a politikai rendőrség a saját embereit építette be a hívők közé és voltak olyan egyházak, ahol ezek a beépített hivők eljutottak az egyházi hierarchia legfelsőbb fokára. Onnan tudták a legjobban bomlasztani az egyházat. Honnan tudhatta Anániás, hogy itt nem éppen egy ilyen cselről van-e szó? Mi is eshetünk néha abba a hibába, hogy Isten akarjuk "felvilágosítani." Mi azonban nem tudunk semmi olyat, amit Isten ne tudna, de Isten sokmindent lát, amit mi még nem.
Ez a te belső feszültséged is. Túl sok hírt hallasz, túl sok emléket őrzöl a múltból, és a félelmeid alapján hozod meg a döntéseidet. Azt hiszed, kizárólag a józan ész a legjobb tanácsadó. De a józan ész csak addig lát, ameddig a fizikai szemed ellát. Isten viszont látja azt is, ami a zárt ajtók mögött, a megtört szívekben történik. Mi nem látjuk a sötétség titkait sem a szívek rejtett szándékait. Ezeket majd az igaz bíró hozza nyilvánosságra az utolsó napon és ez jól is van így.
Anániás a fanatikus gyilkost látta Saulban. Isten már az apostolt látta benne.
Ne engedd, hogy a félelmeid megkérdőjelezzék Isten életedre vonatkozó vezetését! Isten nem azért hív el egy nehéz útra, mert nem tudja a kockázatokat. Hanem azért, mert Ő már látja a kimenetelt, amit te még nem láthatsz.
Amikor legközelebb felül akarod bírálni az Isten szavát a saját logikáddal, állj meg! Ne magyarázd el Neki a körülményeket! Ő pontosan tudja, kivel van dolgod — és azt is tudja, mit akar elvégezni általad.
Milyen szomorú lett volna, ha Anániás kimarad ebből a csodálatos történetből.

IMA: Mennyei Atyám! Megvallom neked, hogy sokszor okoskodtam Veled szemben. Amikor kértél tőlem valamit, azonnal a kifogásokat kerestem, a félelmeimre hallgattam, és a saját logikámmal próbáltam megmagyarázni a félelmeimet. Bocsásd meg, hogy oly sokszor azt hiszem, én jobban látom a helyzetet, mint te! Csendesítsd le bennem a kételkedő hangokat. Adj olyan hitet, ami nem a körülményekre néz, hanem a te szavadra támaszkodik. Taníts meg engedelmeskedni akkor is, amikor nem értem a teljes képet! Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.