Úton Jeruzsálem felé 4. rész

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.
Lukács evangéliuma 19. fejezet 10. vers



Tudtad, hogy a modern logisztika és a keresőalgoritmusok világában is létezik egy jelenség, amit „utolsó mérföld problémának” neveznek? Ez az a legnehezebb szakasz, amikor a csomagnak a hatalmas raktárakból el kell jutnia pontosan a Te ajtódig. Valahogy így van ez Isten kegyelmével is. Nem csak úgy „van” a világban, hanem célirányosan keresi az utat hozzád.
Zákeus nem volt népszerű ember. A korabeli társadalom szemében „elveszett” volt – teológiai, erkölcsi és nemzeti szempontból egyaránt. A rabbinikus hagyomány, különösen a Misna, szigorúan ítélte meg az adószedőket, gyakran rablókkal egy kategóriába sorolva őket, akik tisztátalanná teszik még a házat is, ahová belépnek.
De nézd meg Jézus Krisztust! Ő nem a tömeg elvárásainak akart megfelelni. A jó vezető ismeri azt, hogy mi a fontos és mi nem az: Jézus tudta, hogy a küldetése nem a „tökéletesek” szórakoztatása, hanem az „elveszettek” felkutatása. A görög zétészai (megkeresni) szó itt nem egy passzív nézelődést jelent, hanem egy intenzív, célratörő kutatást – mint amikor egy elveszett értéket keresünk a sötétben.
Az „elveszettség” nem feltétlenül jelent látványos züllést. Gyakran csak annyit tesz: nem tudod megtalálni a helyed. Mint egy alkatrész, ami kiesett a gépből, vagy egy kulcs, ami nem a saját zárjában van. A mai világban sokan éreznek hasonlót: sikeresek, mégis üresek; kapcsolatokban élnek, mégis magányosak, testi élvezeteket hajszolnak, mégis rendkívül boldogtalanok.
Isten pszichológiája azonban más, mint a mienk. Mi hajlamosak vagyunk lemondani arról, ami elromlott. Sokszor láttam keresztény körökben is azt, ami Krisztus idejében is jellemző volt. Ha valaki eltévelyedett a hittől vagy bűnbe esett, inkább a jó hirnevünket féltjük, kikerüljük, esetleg mi is belerúgunk vagy gyűlölettel fordulunk felé. Krisztus azonban nem így viszonyul Zákeushoz. Ő éppen Zákeust kezdi el keresni. Jézus nem azért ment Zákeus házába, mert Zákeus megváltozott, hanem Zákeus azért változott meg, mert Jézus bement hozzá. A szeretet megelőlegezte a változást.
Lehet, hogy ma te is egy virtuális fügefán ülsz. Éppen úgy, ahogyan Zákeus is titokban felmászott egy fügefára, hogy ő lássa Krisztust, de Krisztus ne lássa őt feltétlenül. Távolról figyeled az eseményeket, nem akarsz elköteleződni, mert félsz az ítélettől. Talán azt gondolod, Istennek túl sok dolga van ahhoz, hogy pont téged keressen a nyolcmilliárd ember között.

Hadd mondjam el: a Király, aki nemsokára bevonul Jeruzsálembe, pont azért jött, hogy megálljon a te fád alatt. Ő nem a hibáidat listázza, hanem a nevedet szólítja. Virágvasárnap üzenete nemcsak a pálmaágakról szól, hanem arról a megdöbbentő tényről, hogy Istennek te megéred a keresést.


Ima: Uram, köszönöm, hogy nem vártad meg, amíg én talállak meg Téged, hanem Te indultál el utánam. Köszönöm, hogy ismersz név szerint, és láttál a tömegben, a maszkjaim mögött is. Kérlek, adj bátorságot, hogy lejöjjek a fügefámról, és bemerjelek engedni az életembe. Köszönöm, hogy nálad nem a múltam, hanem a jövő a fontos, amit nekem szánsz. Ámen.

Úton Jeruzsálem felé 3. rész

Jézus ezt mondta neki: „Láss! A hited megmentett téged.” Ő pedig azonnal visszanyerte a látását, dicsőítette Istent, és követte Jézust. Ezt látva, az egész nép dicsérte Istent.
Lukács evangéliuma 18. rész 42-43. versek

Emlékeztek tegnapról a tanítványokra, akiknek az elméje nem tudta befogadni, amit Krisztus mondott nekik az elkövetkező dolgokról? Hallották a szavakat a keresztről, de a szívük elzárta a jelentést. Ma egy másik történetet látunk, amely éppen a Jéríkóból Jeruzsálembe vezető úton játszódik, egy olyan emberrel, aki fizikailag volt vak, de a szíve tisztábban látott, mint a Tizenkettőé. A neve Bartimeus volt és koldulással jutott némi pénzhez.
Bartimeus, a koldus, ott ült az út szélén. A társadalom peremére szorult, a Talmud és a rabbinikus iratok szerint a fizikai vakság gyakran a bűn következményeként volt értelmezve, ami mély szégyenbélyeget jelentett. De amikor meghallotta, hogy a „Názáreti Jézus” megy el arra, nem tudott csendben maradni.
Azt kiáltotta: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” Ez nem csupán egy kétségbeesett kérés volt. A „Dávid Fia” kifejezés mély teológiai állásfoglalás volt: Bartimeus, a vak koldus, felismerte Jézusban a megígért Messiást, a Királyt, akit a tanítványok még mindig nem tudtak teljesen hova tenni a szenvedés próféciái után.
A tömeg el akarta némítani. A vezetés és a pszichológia is ismeri ezt a dinamikát: a többség gyakran elnyomja a kellemetlen, zajos igazságot. De Bartimeus – a kétségbeesés és a hit erejével – csak még hangosabban kiáltott.
És Jézus megállt. Nem a tömeg nyomására, hanem az egyetlen, igaz hitre figyelve.
Azt kérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” Ez egy erőteljes vezetéstechnikai és lelkigondozói eszköz: Jézus felelősséget és tudatosságot kért. Nem feltételezett, hanem hagyta, hogy az ember megfogalmazza a legmélyebb szükségét.
Bartimeus válasza egyszerű és tiszta volt: „Uram, hogy lássak.”
Jézus válasza pedig: „Láss! A hited megmentett téged.” Az eredeti görög szó, a szózó, egyszerre jelent fizikai gyógyulást és spirituális szabadulást, üdvösséget. Bartimeus vaksága véget ért, de ami még fontosabb: a hite nem csak a látását adta vissza, hanem a teljes életét helyreállította Isten előtt.
Hányszor vagyunk mi is „vakok” az út szélén? Vakok a saját bűneinkre, vakok Isten akaratára, vakok a másik ember szükségére? Talán te sem látod az utat magad előtt, és csak koldulsz a világ morzsáiért. Bartimeus példája arra tanít: ne hallgass azokra, akik el akarnak némítani. Kiálts Jézushoz, ismerd fel Őt Messiásodként! Mondd ki bátran a legmélyebb szükségletedet: „Uram, hogy lássak!”
Mert a tekintet hatalma ma is működik. Jézus téged is meg tud állítani, és a hited ma is megmenthet. És ha egyszer megláttad az igazságot, az út egyértelmű lesz: követni Őt, dicsőíteni Istent, és hagyni, hogy az életed Isten dicséretére váljon mások előtt.

IMA: Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy Te nem mész el a vakságunk, a tehetetlenségünk és a kétségbeesésünk mellett. Köszönöm, hogy meghallod a kiáltásunkat még akkor is, ha a világ el akar némítani minket.
Vallom, hogy Te vagy a Dávid Fia, a Megígért Messiás és Szabadító. Kérlek, Uram, nyisd meg az én szemeimet is! Szabadíts meg a lelki vakságtól, a büszkeségtől és mindattól, ami elhomályosítja a tekintetemet az Atya akaratáról és a Te dicsőségedről. Adj nekem tiszta látást és bátor hitet! És ha megláttam az igazságot, adj nekem erőt, hogy azonnal követhesselek Téged, dicsőítve Istent, és hogy az életem Isten dicséretére váljon mindenki előtt. Ámen.

Úton Jeruzsálem felé 2. rész

Azután Jézus félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Az Emberfiát kiszolgáltatják a többi nemzeteknek. Kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, megverik, s végül megölik, három nappal később azonban fel fog támadni.” A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük. Lukács evangéliuma 18. fejezet 31-34. versek



Tegnap arról beszéltünk, hogy Jézus tekintete – az a „kovakő-arc” – már rögzítve volt Jeruzsálemre. De egy vezérnek nem csak a célra kell koncentrálnia; fel is kell készítenie azokat, akik követik. Ezért „félrehívja” a tizenkettőt. Nem a tömeg előtt, nem a nyilvánosság zajában, hanem az intimitás csendjében osztja meg velük a fájdalmas igazságot. Látod mennyire távol áll a Krisztus követés útja attól a szeméttől, amit "jólét evangéliumának" neveznek?
Ez az igazi lelkigondozás és vezetés alapelve: a legmélyebb, legnehezebb igazságokat a biztonságos, bizalmi körben kell megosztani. Jézus nem akarta a tömeget szükségtelenül megriasztani, de a tanítványait – azokat, akiknek majd vinniük kell az evangéliumot – fel kellett vérteznie.
És mit mond nekik? Egy brutálisan őszinte, hétpontos tervet. Emberi szemszögből nem egy sikertörténetet fest le, hanem egy keresztutat: kiszolgáltatás, gúny, meggyalázás, köpés, verés, halál. És végül: a feltámadás.
A rabbinikus tanítások és a Talmud sokat beszélnek a Messiásról, de a korabeli elvárások túlnyomórészt egy dicsőséges, politikai-katonai szabadítóról szóltak. Egy olyan Messiásról, aki elűzi a rómaiakat és helyreállítja Dávid trónját. A próféták szenvedő szolga-képe (mint Ézsaiás 53) háttérbe szorult a győztes király képe mögött.
Jézus azonban a tényleges bibliai igazságot adja át nekik. Ő nem a mi elvárásaink szerint cselekszik, hanem Isten örök tervét hajtja végre.
És itt jön a legmegrendítőbb mondat: „A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük.”
Pszichológiailag ezt „kognitív disszonanciának” nevezik. Amikor az új információ annyira ellentétes a mélyen gyökerező hiedelmeinkkel vagy vágyainkkal, az elménk egyszerűen nem képes befogadni. A tanítványok hallották a szavakat, de a „szívük fegyverzete” nem engedte, hogy a jelentésük behatoljon. Nem akarták elhinni, hogy a Király szenvedhet.
Mi is gyakran ilyenek vagyunk. Az internet korában, ahol a „pozitív gondolkodás” és a „sikerorientáció” eláraszt minket, hajlamosak vagyunk elrejteni a Biblia nehezebb igazságait: a szenvedést, az önmegtagadást, a kereszt hordozását. De a kereszt nélkül nincs feltámadás. A verés nélkül nincs megváltás, megaláztatás nélkül nincs megdicsőülés.
Gyakran a vezetésben és a lelkigondozásban is ott követjük el a hibát, hogy csak a dicsőséges végkimenetelt hirdetjük, és elhallgatjuk a rögös utat. De Jézus Krisztus nem tette ezt. Ő megadta nekik a teljes képet – a keresztet ÉS a dicsőséget. Hiszen a tanítványai a barátai is voltak.
Milyen elvárások vannak benned Isten felé, amelyek talán megakadályozzák, hogy meghalld a teljes akaratát? Képes vagy-e elfogadni a szenvedést, a megpróbáltatást is, mint az Istenhez vezető út részét, vagy csak a kényelmes dicsőséget keresed? Ne feledd: a tekintetünknek nem csak a dicsőségre kell néznie, hanem a keresztre is, amit hordozunk.

IMA: Uram, Jézus Krisztus!
Köszönöm, hogy Te nem csak a dicsőséget hirdetted, hanem a teljes igazságot megosztottad azokkal, akik követtek Téged. Köszönöm, hogy az Atya akaratához való ragaszkodásod fontosabb volt, mint a tömegek elvárásai vagy a kényelem.
Bocsáss meg, hogy sokszor én is olyan vagyok, mint a tanítványok: csak azt hallom meg, ami tetszik, és ami kényelmes. Add meg nekem a Lélek ajándékát, hogy a szívem ne záruljon be a nehezebb tanításaid, a szenvedés és az önmegtagadás igazsága előtt. Nyisd meg a szemeimet, hogy lássam a szenvedésben is a Te dicsőségedet, és a kereszt hordozásában a Te közelségedet.
Adj nekem erőt és állhatatosságot, hogy ne fussak el a megpróbáltatások elől, hanem hordozzam a saját keresztemet, tudva, hogy Te vagy az út, az igazság és az élet. Ámen.

Úton Jeruzsálem felé 1. rész

Amikor közeledett az idő, hogy visszatérjen a Mennybe, Jézus szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. Lukács evangéliuma 9. fejezet 51. vers



Van egy különös kifejezés az eredeti görög szövegben, amit a legtöbb fordításunk így ad vissza: „szilárdan elhatározta”. Szó szerint azonban annyit tesz: „megkeményítette az arcát”. Ez nem egy dühös rándulás volt, hanem a belső iránytű végleges rögzítése. Olyan ez, mint amikor egy tapasztalt hegymászó az alaptáborban felnéz a csúcsra, és abban a pillanatban minden kétség, minden „mi lenne ha” elpárolog. Marad a tiszta cél. Krisztus azért testesült meg, hogy egyrészt bemutassa hogyan kellene élnie minden embernek ezen a földön. Tökéletesen betöltötte Isten törvényét, mert sosem vétkezett. Másodsorban pedig azért jött, hogy meghaljon az emberiség minden bűnéért és kifizesse a tartozásunkat. Hiszen a Bibliában Isten kijelentette, hogy a bűnért halállal kell fizetni.
Krisztus Jeruzsálem felé tartva (ahol történtek a virágvasárnapi események, amire emlékezünk), sziklaszilárd maradt akkor is, amikor tudta, hogy a mennyei Atya akarata, hogy életét odaadja érettünk (is).
A pszichológia ezt a fázist nevezi a „Rubicon-átlépésnek”. Amíg mérlegelünk, az energiánk szétforgácsolódik. De amint megszületik a valódi döntés, a szervezetünk és az elménk minden erőforrása egyetlen fókuszpontba rendeződik. Nem tudhatod mit jelent ez valójában, ha nem találtál magadnak olyan életcélt, küldetést, amiért nemcsak élni, hanem meghalni is kész lennél.
Jézus Krisztus tudta, hogy a Jeruzsálembe való felmenetel nem csupán földrajzi utazás lesz, hanem spirituális felemelkedés.
Jézus Krisztus tudta mi vár rá mielőtt a Mennybe emelkedik: az elutasítás, a félreértés és a kereszt. Mégis, az arca „kemény” volt, mint a kovakő. Miért? Mert nem a körülményekre nézett, hanem az Atyára és rád. Bevallom az egyik bosszantó emberi tulajdonság számomra: a határozatlanság. Amikor valaki egy témát körbejár sokszor, de mégsem tudja, hogy mit szeretne, vagy egyszerűen nincs bátorsága vállalni a döntését és annak felelősségét.
Mennyivel másabb ez a meggyőződés, mint a 21. század hamis istenképe, amely azt sugallja, hogy Isten csupán egy eszköz, hogy a földi vágyaid, kivánságaid jobban, minőségibb módon megélhesd.
Gyakran ott bukunk el a mindennapi vezetésben – legyen szó a családunkról vagy a munkánkról –, hogy az arcunk „lágy”. Hagyjuk, hogy a reggeli hírek, a közösségi média véleményvezérei vagy a saját pillanatnyi félelmeink rángassák a tekintetünket. Aki mindenfelé néz, az valójában nem halad sehován.
Gyakran ott bukunk el a mindennapi életünkben is – legyen szó a családunkról vagy a munkánkról –, hogy az arcunk „lágy”. Hagyjuk, hogy a reggeli hírek, a közösségi média véleményvezérei vagy a saját pillanatnyi félelmeink ide-oda rángassák a tekintetünket. Aki mindenfelé néz, az valójában nem halad sehován.
Olyan sok határozatlan, hánykolódó, céltalan ember él napjainkban. Rettenetes érzés úgy élni ezen a világon, hogy nem tudod mit akarsz, mire hivattál és hova tartasz. Egy fiatal sorolta, hogy melyek azok a munkák, amelyeket sosem végezne. A karriertanácsadó megkérdezte a bizonyos fiatalt, hogy mi az, amit szívesen végezne? A válasz csend volt. A tanácsadó érdekes dolgot mondott: Nem az a gond, hogy határozottan tudod mik azok a szakmák, amelyek nem neked valók. A gond az, hogy nem tudod mi az, amit te szívvel-lélekkel szeretnél végezni.
Ugyanez igaz lehet a Krisztus követésedre is. Ide-oda hallgatsz az Interneten, ide-oda jársz a fizikai világban, de ha magadba nézel, talán fogalmad sincs mit is hiszel valójában, de mégis kereszténynek nevezed magad.
A mai világban a „szilárd elhatározás” ritka kincs. Olyan korban élünk, ahol a „majd meglátjuk” és a „nyitva hagyom a lehetőségeket” a jelszavunk. De a megváltás nem egy „talán” eredménye volt. Jézus Krisztus a legnehezebb útra mondott igent, mert tudta, hogy a te szabadságod és az én békességem azon a jeruzsálemi úton dől el.
Mi az a terület az életedben, ahol ideje lenne „megkeményíteni az arcodat”? Hol kellene abbahagynod a mérlegelést, és elindulnod abba a „Jeruzsálembe”, ahová Isten hív? Ne feledd: a szilárd elhatározás nem az érzelmek hiánya, hanem az akarat győzelme a félelem felett.
Jézus már elindult az úton. És Ő nem fordult vissza. Célba ért. Éppen ezért nevezzük Őt a hit Fejedelmének és befejezőjének.

IMA: Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy amikor eljött az idő, Te nem hátráltál meg. Köszönöm azt a „sziklakemény” arcot, amellyel Jeruzsálem felé fordultál, tudva, hogy ott a kereszt vár rád – és tudva, hogy a kereszt túloldalán ott vagyok én.
Kérlek, adj nekem is ilyen szilárd elhatározást a mai napon. Segíts, hogy ne a körülményeim hullámait nézzem, ne a félelmeimre hallgassak, hanem arra a célra, amit Te tűztél ki elém. Szabadíts meg a határozatlanság béklyóitól! Add, hogy az én arcom is tükrözze a Te békességedet és elszántságodat, bármilyen nehéz út is álljon előttem. Vezess engem ezen a héten, hogy ne csak szemlélője, hanem részese is legyek a Te győzelmednek. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A halogatás "művészete"

Mint ecet a fogaknak, füst a szemeknek, olyan a lusta szolga a megbízójának.
Példabeszédek könyve 10. fejezet 26. vers



Van egy pillanat, amit mindannyian ismerünk: amikor a kerti sütögetésnél a szél hirtelen megfordul, és a sűrű, szürke füst telibe kapja a tekintetünket. Könnyezünk, dörzsöljük, hátrálunk – abban a másodpercben semmi másra nem tudunk koncentrálni, csak az irritációra. Vagy ott van az ecet: egyetlen óvatlan korty, és az ember egész arca összerándul a savanyú marástól.
Miért pont ezek a hasonlatok? Mert a lustaság a Biblia olvasatában nem egyszerűen pihenés vagy feltöltődés. Itt a megbízhatatlanságról van szó. Arról a belső hozzáállásról, amikor valaki elvállal egy feladatot, de nincs benne a szíve, halogatja a kivitelezést, vagy félmunkát végez.
A héber gondolkodásban a „lusta” (atzel) nem feltétlenül az, aki egész nap fekszik. Sokszor az, aki nem ott van jelen, ahol dolga lenne. Olyan, mint egy gépezetbe került homokszem: nem állítja meg a rendszert, de minden mozdulatot fájdalmassá és súrlódóvá tesz.
Amikor valaki számít rád – legyen az a főnököd, a házastársad vagy a közösséged –, és te „füstté” válsz a szemükben, azzal nemcsak a munkát hátráltatod, hanem a bizalmat marod szét, mint az ecet a fogzománcot.
Gondoljunk bele a mai világunkba. Ott a technológia, a végtelen lehetőségek, mégis sokszor érezzük azt a belső bénultságot.
A pszichológia ma már tudja, hogy a halogatás gyakran nem időgazdálkodási probléma, hanem érzelemszabályozási kérdés. Félünk a kudarctól, vagy épp a felelősség súlyától, ezért inkább „füstöt” generálunk magunk körül: pótcselekvésekbe menekülünk. De a Biblia szerint a hivatásunk – bármi legyen is az – egy szent megbízatás.
Hogyan váljunk „tiszta levegővé”?
A keresztény élet nem csupán abból áll, hogy „jók” vagyunk, hanem abból is, hogy használhatóak. Pál apostol azt mondja: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.”
Lásd meg a megbízót a főnököd mögött! Ha úgy tekintesz a napi feladataidra, mint amivel Istennek tartozol, megszűnik a kényszer, és megszületik az integritás.
Tisztítsd ki a látást! Ne légy irritáció forrása a környezetednek. Legyen a szavad „igen”, a munkád pedig olyan, amire rá lehet építeni a következőt.
Kezdd el kicsiben! A lusta szolga azért fél, mert a hegyet nézi. Isten azonban a következő lépést kéri tőled.
Ne feledd: Isten nem azért hívott el, hogy szemcsípő füst légy mások életében, hanem hogy világosság és só – ami nem mar, hanem szomjúságot ébreszt másokban Isten iránt és ízt ad az életnek.


IMA: Uram, köszönöm a mai napot, hogy vasárnap van és pihenhetek és ha megadod, köszönöm a holnapot és a feladatokat, amiket rám bíztál. Bocsásd meg, amikor „füstté” váltam mások szemében a halogatásommal vagy a figyelmetlenségemmel. Kérlek, tisztítsd meg a szívemet a restségtől, és adj nekem friss erőt, hogy ne csak elvégezzem a dolgom, hanem örömmel és hűséggel tegyem azt.
Segíts, hogy a szavaim és a tetteim ne maró ecetként, hanem gyógyító olajként hassanak a környezetemre. Legyen a munkám minden nap istentisztelet, és legyen a jelenlétem bátorítás másoknak.
Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A félelmed vagy a vágyad lesz a jövőd?

Amitől fél a gonosz, az esik meg vele, amit pedig az igazak kívánnak, megkapják.
Példabeszédek könyve 10. fejezet 24. vers



A 20. század egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere, Howard Hughes volt. Egy igazi zseni, repülőgép-tervező és filmproducer. De volt egy titka: a félelem. Hughes annyira rettegett a baktériumoktól és a betegségektől, hogy a vagyona és a befolyása ellenére belső fogságba esett. Élete utolsó éveit magányosan, a nyilvánosságtól elzárva, egy szállodai szobában töltötte, ahol a félelme diktálta az életét. Amitől a legjobban félt – a betegséget és a halált –, az végül magányban és a szabadság elvesztésében csúcsosodott ki. Félelme megmérgezte a jelent, és elhozta a sötét jövőt.
Amikor a Biblia azt írja, hogy az igazak kívánságát Isten megadja, nem egy „kívánságműsorról” beszél. Arról van szó, hogy az igaz ember szíve, amely bízik Istenben, Isten vágyaival összhangban lévő dolgokat kíván: szeretetet, békét, igazságot, családi boldogságot, a közösség épülését. Ezek a vágyak nem csupán érzelmek, hanem belső látások, amelyek tettekre ösztönöznek. És Isten örömét leli abban, hogy a reményből fakadó terveket megvalósítsa.
A félelem szűkíti a látómezőt és megbénít.
A bizalom tágítja a látómezőt és cselekvésre ösztönöz.
Barátom, ma kérdezd meg magadtól:
Mi az, amitől a legjobban félsz? Engedélyt adsz-e ennek a félelemnek, hogy diktálja a tetteidet, vagy elviszed Isten elé az imában, és bizalommal váltod fel?
Mi az a mély, Isten szerinti vágy, ami a szívedben él? Van-e bátorságod hinni abban, hogy Isten veled van ennek megvalósításában, és elkezdesz ma tenni érte?
Ne feledd: Isten nem a félelmeinknek, hanem a Krisztusban vetett bizalmunknak engedi, hogy formálja a jövőnket. Válaszd ma a reményt a félelem helyett!


Ima: Uram, köszönöm, hogy nem a félelem, hanem a remény jövőjét tervezted nekem. Bocsásd meg, hogy sokszor az aggodalmaimra figyeltem, nem a Te ígéreteidre. Szabadíts meg a félelem fogságából, és töltsd meg a szívemet tiszta, Isten szerinti vágyakkal. Olyan jó, hogy Te vagy az én gondoskodó, szerető, Mindenható, Mennyei Atyám. Jézus Krisztus nevében dícsérlek, Ámen.

A siker, amely majdnem megölte Rockefellert

Az Örökkévaló áldása tesz igazán gazdaggá, nem az ember erőlködése.
Példabeszédek könyve 10. fejezet 22. vers



Abban a világban élünk, ahol a folyamatos rohanás és az önmegvalósítás az új vallás. Azt sulykolják belénk: ha nem vagy folyton fáradt, nem is dolgozol elég keményen. Ha nem feszülsz meg, lemaradsz.
A héber szövegben itt egy nagyon különleges szó szerepel az „erőlködésre”: etzev. Ez ugyanaz a kifejezés, amit a Teremtés könyvében találunk, amikor Isten a bűneset után azt mondja Ádámnak, hogy „fáradsággal” (etzev) fogsz enni a földből. Ez nem a nemes munkát jelenti, hanem azt a fajta gyötrelmes fáradozást, amiben benne van a szorongás, a félelem és a keserűség.
Az emberi igyekezet, szorgalom olyan, mint a vitorla: ki kell húznunk, de a hajót nem a vitorla feszítése, hanem a Szél hajtja előre.
Gondoljunk John D. Rockefellerre, a történelem egyik leggazdagabb emberére. 53 éves korára ő volt a világ egyetlen milliárdosa. De milyen áron? A folyamatos aggódás és az agresszív terjeszkedés felőrölte az egészségét. Elveszítette az összes haját, alig tudott enni, és az orvosok szerint egy éve volt hátra.
Akkor történt valami. Megértette, hogy a vagyona nem az övé, és az erőlködése csak a sírba viszi. Elkezdett adakozni, alapítványokat létrehozni, és a fókuszát az öncélú gyűjtésről a szolgálatra helyezte. Mi történt? A teste meggyógyult, a lelke megnyugodott, és végül 97 éves koráig élt. Megtapasztalta a különbséget a „szerzés” és az „áldás” között.
Az erőlködés forrása a hiány: „Nincs elég, meg kell szereznem!”
Az áldás forrása a bizalom: „Isten gondoskodik, én pedig hűségesen kezelem, amit rám bízott.”
Amikor Isten megáld, abban nincs benne az a maró szorongás, amit a világ sikere hordoz. Az Ő gazdagsága nem csak a pénztárcádról szól. Igazán gazdag az, akinek van ideje a gyermekeire, aki békében tud aludni éjszaka, és akinek a szívében nincs ott a „mi lesz, ha elveszítem” félelme.
Barátom, ne akard izomból megoldani az életedet. A túlzott erőlködés valójában a bizalmatlanság jele. Húzd ki a vitorlát – dolgozz becsülettel –, de hagyd, hogy az Örökkévaló áldása legyen az a szél, ami célba juttat.


Ima: Uram, bocsásd meg, hogy sokszor a saját erőmben bíztam. Köszönöm, hogy a Te áldásod nem követel tőlem önpusztító hajszát. Taníts meg megpihenni a Te gondoskodásodban, és add, hogy az életem ne a gyötrődésről, hanem a Te jóságod visszatükrözéséről szóljon. Jézus Krisztus nevében, Ámen.