A hamis istenek mindenedbe kerülnek

Ez a Mózes mondta Izráel népének: »Isten egy prófétát fog nektek adni, aki olyan lesz, mint én, és közületek való lesz.« Ez a Mózes az, aki a pusztában közbenjáró volt őseink közössége és a között az angyal között, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Mózes élő és élet-adó igéket kapott Istentől, hogy azokat továbbadja nekünk.
De ősapáink nem engedelmeskedtek Mózesnek, hanem elutasították, és vissza akartak menni Egyiptomba. Azt mondták Áronnak: »Mózes kivezetett bennünket Egyiptomból, de nem tudjuk, mi történt vele. Ezért készíts nekünk isteneket, hogy azok vezessenek minket.« Ekkor egy bikaborjút formázó szobrot készítettek, és áldozatokat mutattak be ennek a bálványnak. Azt ünnepelték, amit a saját kezükkel készítettek. Ezért Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy azokat a hamis isteneket imádják, akik a magasban vannak. Ez így van megírva a próféták könyvében, ahol Isten ezt mondja: »Ó Izráel, nem nekem adtál áldozati állatokat és ajándékokat a pusztában negyven évig, hanem a Molok sátrát hordoztad, és a te istened, Romfa, csillag alakú bálványát, amelyeket magadnak készítettél, hogy azokat imádd.
Emiatt Babilonon túlra űzlek benneteket!«
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 37-43. versek



Néhány évvel ezelőtt bejárta a világsajtót egy hír: egy japán turistapár Ausztráliában egyenesen belehajtott a Csendes-óceánba a bérautójával. Miért? Mert a GPS azt mondta nekik, hogy ott van az út. Ott ültek az autóban, látták maguk előtt a hullámokat, a sós vizet, mégis jobban hittek a képernyőnek, mint a saját szemüknek. Átadták az irányítást valaminek, amit emberi kezek alkottak, de közben meghibásodott és az majdnem az életükbe került.
Pontosan erről a tragikus emberi reflexről beszél István vértanú az Apostolok Cselekedeteiben.
Vegyük észre a drámát: Izráel népe a Sínai-hegy lábánál táborozik. Lettek volna okaik a bizalomra. Látták a Vörös-tengert kettéválni. Ettek a mennyei mannából. Isten kimentette őket a rabszolgaságból. Mózes felment a hegyre, hogy átvegye az „élő és életadó igéket”. És mi történik lent a völgyben? Pánik.
Mózes késik. Isten hallgat. Az emberek pedig nem bírják elviselni a bizonytalanságot, ezért így kiáltanak: „Nem tudjuk, mi történt vele. Készíts nekünk isteneket, hogy azok vezessenek minket!”
Összedobnak egy aranyborjút, és elkezdenek ünnepelni valamit, amit a saját kezükkel csináltak.
Gyakran kapok leveleket, és sokszor látom a tekintetekben a feszítő, kimondatlan kérdést: „Ha a Krisztus-követés annyira csodálatos, győzedelmes és erőtől duzzadó élet, akkor miért vagyok ennyire kimerült? Miért van ma a gyülekezetekben annyi reményvesztett, egy helyben toporgó, szorongó és boldogtalan hívő, aki mintha a saját árnyékát kergetné?”
A válasz fájdalmas, de pontosan itt, ebben az igében rejlik: Mert mi is aranyborjúkat gyártunk.
Talán éppen a saját egyházfelekezetünkből készitettünk aranyborjút csak éppen különböző cimkéket ragasztottunk rájuk és közben bizonygatjuk, hogy a te borjúd halott, de az enyém bizony él.
Keresztények vagyunk, de a szívünk mélyén sokszor vissza akarunk menni Egyiptomba. Azt akarjuk, amit az izraeliták: Istent, de a saját feltételeink szerint. Istent, akit láthatunk, akit irányíthatunk, aki azonnal válaszol, aki pont úgy oldja meg a karrierünket, a párkapcsolatunkat, az anyagi helyzetünket, ahogy mi azt a naptárunkba beírtuk. Közben nem vesszük észre, hogy már nincs életet adó Ige, csak üres hagyományok, ünnepek, önámítás és nem akarjuk elismerni, hogy vissza kellene fordulnunk, mert hátat fordítottunk az Élő és Örökkévaló Istennek, hogy a saját magunk által kigondolt Egyiptomba mehessünk.
Az aranyborjúkat azonban nemcsak egyházfelekezeti és nemzeti szinten építgetjük. A kis másolatokat is legyártjuk magunknak és különböző neveket adunk nekik: karrier, bankszámla, mások véleménye, párkapcsolat, család stb. Ezekre nézünk, ezekben gyönyörködünk és azt gondoljuk ezeket mi magunk építettük és ők azok, akik előbbre vittek minket az életben.
Ezeknek a hamis isteneknek ugyanúgy áldozni kell és meg is tesszük. Egy amerikai lelkipásztor mondta el, hogy volt egy hölgy a gyülekezetében, aki nagyon jó anyagi helyzetben volt és azzal dicsekedett, hogy a kutyája kezeltetésére adott 2500 dollárt úgy, hogy a gyülekezete számára egy egész évre lebontva 10 dollárt adományozott. Még 1 dollár sem volt az adománya havonta. De miért adakozna valaki az Élő Isten ügyére, ha valójában nem hisz a feltámadásban és Jézus Krisztusban? Akkor azt fogja gondolni, hogy az csak pénzkidobás. Szó szerint a kutyájára is több időt, energiát és pénzt fog áldozni, mint a Krisztus követésre és az evangélium terjedésére.
Aki nem bírja kivárni Isten élő szavát, vagy ami még rosszabb, tudatosan elfordul Isten Igazságátol, az megsüketül a valóságra, és elkezdi a saját mesevilágát imádni.
A Biblia itt leírja a létező legfélelmetesebb isteni ítéletet. Nem villám csapott le az égből. Hanem ez történt: „Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy imádják...”
Tudod, miért vagy kimerült? Tudod, miért bukdácsolsz? Mert Isten sokszor azt mondja: „Rendben. Te akarod irányítani az életed? Te akarod megoldani a magad erejéből? Legyen.” Nincs annál fárasztóbb dolog a világon, mint a saját életed istenének lenni. Összeroppansz a súlya alatt.
A Molok nevű démoni bálvány az ókorban a gyermekáldozatokat követelte. Történelmi bizonyítékaink is vannak arra, hogy az akkori barbár népekkel együtt, Isten népe is belehelyezte a csecsemőit ennek a bálványnak vörösre izzított karjaiba. A csecsemőik ott égtek meg. A hamis istenek ugyanis nem tudnak életet adni, de a lelked ellensége aki ezek mögött áll, lassan megfoszt téged és a családodat is mindentől, ami az életet és a boldogulást jelenti. Ma a mi Molokunk a sikerkényszer, aminek az oltárán feláldozzuk a békességünket, a házasságunkat és a gyerekeinkkel töltött időt.
De Isten ma nem azért szembesít ezzel, hogy elítéljen, hanem hogy kiszabadítson. Krisztusban van egy Mózest is felülmúló Szabadítónk, aki nemcsak lehozta nekünk az Igét, hanem Ő maga az Élő Ige! Hogyan léphetsz ki ebből a mókuskerékből már ma?
1. Nevezd nevén a borjút! Mi az a dolog az életedben, aminek az elvesztésétől a legjobban rettegsz? Mi az, ami nélkül úgy érzed, nem érsz semmit? Ez a te bálványod. Ismerd be! A gyógyulás a brutális őszinteséggel kezdődik.
2. Engedd el a kormányt! A pszichológia úgy hívja, kontroll-kényszer. A Biblia úgy hívja: bálványimádás. Hagyd abba az izzadságszagú erőlködést, hogy mindent te oldj meg. Isten a hegyen van, és dolgozik az ügyeden, még akkor is, ha most csendet tapasztalsz.
3. Várj az Élő Szóra! Ne cseréld le Isten valóságát egy csillogó pótlékra. A bálványok sokat ígérnek, de a végén mindent elvesznek (ez a babiloni fogság, a száműzetés lényege). Isten Igéje viszont talán fájdalmasan farag, de a végén Életet ad.
Nem arra születtél, hogy céltalanul bolyongj egy lelki sivatagban. Arra születtél, hogy az Élő Isten vezessen!


IMA: Uram, lelepleződtem. Annyiszor vagyok kimerült, üres és frusztrált, és most már tudom, miért. Mert a kezembe vettem az irányítást. Pánikba estem a csendjeidben, és pótlékokat gyártottam magamnak. Bálványt csináltam az elvárásaimból, a munkámból, az emberek véleményéből. Kérlek, bocsásd meg ezt nekem! Összetöröm ma a saját magam által készített aranyborjúkat. Megadom magam. Leteszem a fegyvert, leteszem a kontrollt, leteszem a görcsös akaratomat. Szólj hozzám az Élő Igéddel, mert jobban szomjazom a Te hangodra, mint bármilyen emberi sikerre! Töltsd be az űrt a szívemben a Szentlelkeddel, és vezess vissza a Te utadra! Jézus Krisztus nevében, Ámen!

Az élő és életet adó Ige

Ez a Mózes mondta Izráel népének: »Isten egy prófétát fog nektek adni, aki olyan lesz, mint én, és közületek való lesz.« Ez a Mózes az, aki a pusztában közbenjáró volt őseink közössége és a között az angyal között, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Mózes élő és élet-adó igéket kapott Istentől, hogy azokat továbbadja nekünk. Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 37-38. versek



2018 nyarán az egész világ egy thaiföldi barlangra figyelt. Tizenkét fiatal focista és az edzőjük rekedt a mélyben, a bejáratot elzárta az árvíz. Napokig sötétségben, élelem nélkül, fogyó oxigénnel várták a halált. Odakint a világ legjobb mentőcsapatai gyűltek össze. Megvolt a technika, megvolt a tudás, de volt egy óriási probléma: a fal. A tonnás sziklák és a zavaros víz elválasztotta a segítséget a rászorulóktól. Kellett valaki, aki átússza a halálos folyosókat, és összeköti a két világot. Olyan búvárok kellettek, akik lemerültek a sötétbe, hogy elvigyék a pontos üzenetet: „Éltek. Tudjuk, hol vagytok. Van kiút.”
Sokan pontosan így élnek ma. Kívülről talán működik a homlokzat, de belül, a lélek mélyén ott a fojtogató sötétség. Egy elrontott kapcsolat, egy fel nem dolgozott gyász, vagy a folyamatos szorongás a jövőtől. Nézed a közösségi médiát, hallgatod a sikersztorikat, és a zajban egyre inkább magányosnak érzed magad. A szíved mélyén van egy feszítő hiányérzet, amit nem tudsz megfogalmazni. Szomjazol egy olyan hangra, ami nem közhelyeket puffogtat, hanem tényleg eléri a belső barlangodat.
Mózes pontosan egy ilyen helyzetben lett összekötő kapocs.
Gondolkoztál már azon, miért a pusztában adta Isten a törvényt? Miért nem egy virágzó, gazdag országban, egy nagyvárosban adta át a szavait? Talán azért, mert a puszta senkié és mindenkié egyszerre. A puszta a senki földje. Isten ezzel azt mutatta meg, hogy az Ő szava nem a kiváltságosoké. Azé, aki a pusztában van. Aki szomjazik. Aki elérkezett a saját ereje végéhez.
Mózes nem száraz paragrafusokat kapott a hegyen. A görög szöveg „logia zonta”-nak nevezi: élő és életadó Igéknek.
A valódi vezetés és a igazi lelkigondozás itt kezdődik. Nem az a jó vezető, aki a magasból kiabálja le a szabályokat. Az igazi vezető felmegy a viharos hegyre, átéli az Isten jelenlétének súlyát, majd lejön a porba a nép közé, és olyat mond, ami életet lehel a reményvesztett szívekbe.
De Mózes is csak egy ember volt. Ő maga jövendölte meg: „Isten egy prófétát fog nektek adni, aki olyan lesz, mint én, és közületek való lesz.” (ApCsel 7,37).
Ez a prófétaa názáreti Jézus Krisztus.
Mit jelent az, hogy „közületek való”? A pszichológia tudja, hogy senki nem tud megnyílni egy olyan embernek, aki nem érti a fájdalmát. Jézus nem a biztonságos távolból sajnál téged. Ő idejött. Közénk való lett.

Tudja, milyen, amikor elárulják a barátai.
Tudja, milyen a magány.
Ismeri a fizikai és a lelki kínt.
Ő az a „búvár”, aki nemcsak átúszott a mi sötét barlangunkba, hanem ott is maradt velünk. Nem száraz vallási szabályokat hozott, hanem Önmagát adta. Amikor Jézus megszólal a pusztádban, az a szó teremtő erővel bír. Ha azt mondja: „Megbocsátva vannak a bűneid”, akkor a múltad láncai lehullanak. Ha azt mondja: „Békességet hagyok nektek”, akkor a szorongásodnak meg kell hátrálnia.
Ne elégedj meg a száraz, betű szerinti vallásossággal. Ne elégedj meg a pozitív gondolkodás olcsó trükkjeivel. Neked az Életadó Szóra van szükséged. Ő ma is beszél. Ott, ahol most vagy. A puszta közepén.

IMA: Uram, Jézus Krisztus! Elegem van a felszínes szavakból, a kiüresedett rituálékból és a saját magam által gyártott békesség-illúziókból. Te látod a lelkem legmélyebb, elrejtett feszültségét, amit senki másnak nem merek elmondani. Köszönöm, hogy Te közénk jöttél, és pontosan érted a fájdalmamat. Nem egy távoli Isten vagy, hanem a Megváltóm. Kérlek, szólalj meg a pusztámban! Küldd el az Élő Igédet, ami áttöri a szívem falait. Szabadíts meg a múlt tehertől, a jövő félelmétől és a bűneim súlyától. Gyújts tüzet a lelkemben, hogy ne csak túléljem a napokat, hanem a Te életed áradjon rajtam keresztül másokhoz is! Feltétel nélkül átadom magam Neked. Jézus szent nevében, Ámen!

Amikor a pusztaság lángolni kezd

Negyven évvel később a Sínai-hegy melletti pusztában egy égő bokor lángjaiban megjelent Mózesnek egy angyal. Mózes meglátta, és nagyon elcsodálkozott. Amikor odament, hogy közelebbről is megnézze, az Örökkévaló hangját hallotta: Én vagyok ősapáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene.« Mózes reszketett a félelemtől, és nem mert odanézni.
Ekkor így szólt hozzá az Örökkévaló: »Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, az szent föld!« Azután így folytatta: »Közelről figyeltem, és jól láttam népem minden szenvedését Egyiptomban. Meghallottam panaszkodásukat, és lejöttem, hogy megszabadítsam őket. Most pedig jöjj ide Mózes, elküldelek téged Egyiptomba!«
Azt a Mózest, akit elutasítottak, és akinek azt mondták: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá?«, igen, éppen őt küldte el Isten vezetőnek és szabadítónak — annak az angyalnak a segítségével, aki az égő bokorban megjelent neki. Ez a Mózes volt az, aki kivezette Izráel népét Egyiptomból, közben jeleket és csodákat tett Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában negyven éven keresztül.
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 30-36. versek



Az 1930-as években egy brit politikust teljesen félreállítottak. A saját pártja elfordult tőle, a közvélemény háborús uszítónak és múltbarát, lejárt lemeznek tartotta. Kerek tíz évet töltött politikai száműzetésben, a vidéki birtokán falat falazva és festve. Úgy tűnt, a karrierje halott. Ezt az időszakot a történelem csak úgy nevezi: Winston Churchill „pusztai évei”. De amikor a világ lángba borult, pontosan erre a „félreállított” emberre volt szükség, hogy megállítsa a pusztítást.
Ismerős ez az érzés? Amikor úgy érzed, eljárt feletted az idő. Amikor a legnagyobb kudarcaid, vagy mások elutasító szavai határozzák meg a jelenedet. Sokan hordoznak a szívükben egy ki nem mondott, feszítő fájdalmat: a feleslegesség és az elfelejtett-lét gyötrelmét.
Mózes valami hasonlót élt meg. Mózes negyvenévesen megpróbálta a maga igazát járni. Kudarcot vallott. Menekülnie kellett. A királyi palotából a juhok mögé került, a porba és a magányba. Újabb negyven év telt el így. Gondolj bele: negyven év csend! Negyven évig naponta ugyanaz a puszta, ugyanazok a birkák. Mózes valószínűleg rég eltemette az álmait. Nyolcvanévesen az ember már nem világot akar megváltani, hanem nyugalmat szeretne. Igaz, hogy abban az időben Mózes 80 éves kora valószínüleg nem ugyanolyan volt, mint ma, amikor kevesen élik meg a 120 évet.
Isten miért pont egy csipkebokorban jelent meg neki? Miért nem egy fenséges cédrusban vagy egy tölgyfában? Azért, mert a csipkebokor a legalacsonyabb, legszúrósabb, legjelentéktelenebb növény a pusztában.
Isten ezzel azt üzente: „Nem a fenségedre van szükségem. Ott vagyok veled a legalacsonyabb, legfájdalmasabb helyzetedben is.”
Amikor Isten megszólítja Mózest, az első parancsa így hangzik: „Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, az szent föld!”
A saru a pusztai ember védelme volt a tövisek, a forró homok és a skorpiók ellen. Ez jelképezte a saját kontrollját, a saját erejét. Isten azt mondja: Ahhoz, hogy használhassalak, le kell vetned a belső védvonalaidat. El kell engedned a múltbéli sérelmek miatti keménységedet. Légy sebezhető Előttem.
A puszta nem a temetőd, hanem a felkészítési területed. Isten nem felejtett el téged. Ő látta a szenvedést, és hallotta a kiáltást. De a szabadításhoz először Mózest kellett átformálnia a csendben.
A történet legszebb és legigazabb része ez: Azt a Mózest, akit elutasítottak, akinek azt mondták: „Ki tett téged vezetővé?”, pontosan őt küldte el Isten szabadítónak.
Az emberek véleménye nem Isten végzése rajtad. Az emberek leírhatnak egyetlen hiba miatt. A környezeted megkérdőjelezheti az elhívásodat. Kimondhatják rád az ítéletet: alkalmatlan. De Isten nem az emberek szavazatai alapján választ ki téged.
Aki tegnap még a juhok után kullogott a porban, az holnap a fáraó előtt áll, és csodákat tesz. Mert nem a te képességed számít, hanem Az, Aki küld téged. Ne engedd, hogy a múltad elutasításai blokkolják a jövőd engedelmességét! Ha Isten azt mondja: „Menj”, akkor teljesen mindegy, ki mondta korábban azt, hogy „Ki vagy te?”.


IMA: Uram, Istenem! Elegem van abból, hogy a múltam kudarcaiból és mások elutasításából építsek börtönt magamnak. Te látod a szívem elrejtett feszültségét, a magányomat és a pusztai éveim fájdalmát. Most leteszem a sarumat Elődbe. Leteszem a saját akaratomat, a védekező mechanizmusaimat, a büszkeségemet és a félelmeimet. Szent fénnyel gyújtsd meg az életemet, mint azt a csipkebokrot! Nem akarok többé menekülni. Nem számít, mit mondtak rólam az emberek, csak az számít, amit Te mondasz. Itt vagyok, Uram, formálj át, tölts meg tűzzel, és küldj engem! Jézus Krisztusnak nevében, Ámen!

Amikor a „Midján” nem a vég, hanem a kezdet

Amikor látta, hogy egyiket bántalmazzák, oltalmába vette, és az egyiptomi embert megölve, bosszút állt azért, akit bántottak. Azt gondolta, hogy atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ad nekik szabadulást, de azok nem értették meg. Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és békességre intette őket: Férfiak, ti testvérek vagytok, miért bosszantjátok egymást?
De az, aki felebarátját bántalmazta, elutasította őt magától, ezt mondva: »Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk? Csak nem akarsz engem is megölni, ahogyan megölted tegnap az egyiptomit?« Erre a beszédre azután Mózes elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született. Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 24-29. versek



Volt már olyan, hogy tiszta szívből próbáltál segíteni valakinek, de a végén te jöttél ki belőle rosszul? Kiálltál egy munkatársadért, megvédtél valakit a családban, vagy megpróbáltál békét teremteni egy mérgező vitában, és hirtelen te lettél a rosszfiú?
Ez az egyik legfájdalmasabb belső feszültség. Amikor a jószándékod visszafelé sül el. Ilyenkor az ember legszívesebben bezárkózna, összepakolna, és elmenekülne a világ végére, mert úgy érzi, teljesen felesleges jót tenni.
Pontosan ezt a mélypontot élte át Mózes is.
Mózesnek hatalmas víziója volt. Érezte az elhívást, a belső tüzet, hogy meg kell mentenie a népét. De elkövetett egy komoly hibát, amit mi is újra és újra elkövetünk: a saját erejéből, a saját időzítése szerint akart megszabadítani olyan embereket, akik még nem álltak készen a szabadulásra.
Mózes látta az igazságtalanságot. Mégis rosszul válaszolt rá. Az egyiptomi erőszakot saját erőszakkal próbálta legyőzni.
Isten valóban szabadítónak hívta el. De Mózes még úgy akart szabadítani, ahogy Egyiptomban tanulta: erővel, gyorsan, saját kezébe véve az irányítást.
Az az ember, aki szeret bántani másokat, és nyakig ül a saját igazában, mindig gyűlölni fogja azt, aki békességre és tisztességre inti őt.
Nem tudsz megváltoztatni egy olyan embert vagy egy olyan közösséget, amelyik jobban szereti a maga megszokott kis sárfészkét és a belső harcait, mint a valódi szabadságot. Ezt a saját szolgálatom során is meg kellett tanulnom. Akármennyire is fájdalmas végignézni ilyen civódásokat és látni, hogy hova fog ez vezetni egyének, gyülekezetek életében Isten Szentlelkének szabadító ereje nélkül, néha nem lehet egyebet tenni, mint menni tovább és olyanokon segíteni, akik valóban szeretnének szabadságban élni.
Mózes, ahogyan tegnap is említettem, a fáraó palotájának luxusából egy pillanat alatt egy nincstelen jövevény lett a semmi közepén. Negyven évig őrizte apósa juhait Midján földjén. Elveszített mindent, ami az egyiptomi identitását jelentette. Ott született két fia, ott élt elfeledve, miközben otthon a népe tovább szenvedett.
Néha úgy érezheted, hogy a te „Midjánod” – az elszigeteltséged, a kudarcaid, az elutasítottságod időszaka – egy temető. Hogy mindennek vége, és Isten elfelejtett téged a pusztában.
De Isten szemében a puszta nem temető, hanem egy iskola. Ott, a csendben, a magányban faragta le Isten Mózesből az egyiptomi gőgöt és az emberi erőlködést. Ott tanulta meg a szelídséget, a türelmet, és azt, hogyan kell törődni a legkisebbekkel is.
Ha most te is a pusztádban vagy, mert nem értették meg a jószándékodat, mert elutasítottak, ne csüggedj. Isten nem vetett el. Csak kivett a mérgező környezetből, hogy ne a magad erejére támaszkodj. Isten éppen most érleli a jellemedet a csendben, hogy amikor eljön az Ő tökéletes időzítése, ne egy dühös, sebzett menekültként, hanem egy megtörhetetlen, érett emberként, aki eszköz lehet Isten kezében mások lelki szabadulásában.

IMA: Mindenható Istenem, olyan fájdalmas, amikor a jószándékomat félreértik, és az elutasítás falaiba ütközöm. Te látod a szívemet, látod a jó szándékaimat, és látod a sebeket is, amiket akkor szereztem, amikor segíteni próbáltam. Uram, tüzet és friss erőt kérek tőled a csalódottság helyett! Segíts megértenem és kivárnom a Te tökéletes időzítésedet.
Bocsásd meg, ha a magam erejéből, emberi indulatból akartam harcolni. Ha most a puszta csendjében kell lennem, adj nekem alázatot és kitartást. Ne engedd, hogy a keserűség megmérgezze a lelkemet! Hiszem, hogy a magányom és a várakozásom nem hiábavaló. Készíts fel, formáld át a jellemedet bennem, és taníts meg arra az isteni szelídségre, ami képes átformálni a világot. Rád bízom a jövőmet és a hírnevemet is. Jézus hatalmas nevében. Ámen.

Isten tervében minden értelmet nyer

Ekkor született Mózes, aki ékes volt az Isten előtt. Három hónapig atyja házában tartották. Amikor pedig kitették, a fáraó leánya vette fel, és nevelte fel őt a saját fia gyanánt. Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére megtanították, és hatalmas volt beszédben és cselekedetben.
Amikor pedig a negyvenedik évét betöltötte, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izrael fiait.
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 20-23. versek



Érezted már úgy, hogy két világ között őrlődsz? Hogy ott ülsz egy pozícióban, megvan a kényelmed, megvan a fix fizetésed, a környezeted szerint „sikeres” vagy, de legbelül mégis feszít valami? Egy belső, néma magány, mert tudod, hogy nem ez az igazi otthonod. Nem ide tartozol.
Sokan hordozzák ezt a feszültséget. Jól működnek a mindennapokban, teszik a dolgukat a „palotában”, de a lelkük mélyén érzik: Isten valami teljesen másra teremtette őket.
Istennek van humorérzéke: A fáraó pénzén nevelte fel és taníttatta ki azt az embert, akit később felhasznált, hogy térdre kényszerítse az egész Egyiptomot.
Mózesnek meg kellett tanulnia az egyiptomiak minden bölcsességét, az államvezetést, a stratégiát, a nyelvet. Miért? Mert nem tudsz megtörni és átformálni egy olyan rendszert, amit nem ismersz belülről.
Lehet, hogy most te is egy olyan helyen vagy – egy multinál, egy világi egyetemen, egy száraz üzleti környezetben –, amit feleslegesnek vagy az elhívásodtól idegennek érzel. Ne becsüld le ezt az időszakot! Isten éppen most fegyverez fel olyan készségekkel, amelyekre a jövőben szükséged lesz. Semmi sem vész kárba.
Mózesnek szüksége volt az egyiptomi tudásra. De önmagában ez még nem tette alkalmassá.
István azt mondja róla, hogy hatalmas volt beszédben és cselekedetben. Tehetséges volt. Művelt volt. Befolyásos volt. Mégis további negyven év kellett ahhoz, hogy igazán használhatóvá váljon Isten kezében. Mert Isten szemében nem ugyanaz tehetségesnek és késznek lenni. Lehetsz képzett, mégis türelmetlen. Lehetsz bátor, mégis indulatos. Lehetsz határozott, mégis összetörheted azokat, akiket meg kellene mentened. Lehet igaz ügyed, de még nem biztos, hogy Isten módszerével harcolsz érte.
Mózes negyvenéves korában elindult, hogy meglátogassa a testvéreit. Valami felébredt benne. Nem tudott többé közömbösen élni a palota kényelmében, miközben a népe szenvedett.
A valódi elhívás gyakran ott kezdődik, amikor mások fájdalma többé nem hagy nyugodtan.
Mózes már nemcsak héber származású ember volt. Elkezdte hordozni a héberek terhét.
Sokan szeretnének fontos feladatot Istentől. Kevesebben hajlandók közel menni azokhoz, akiknek a megmentésére vágynak.
Mózes azonban meglátogatta őket. Kilépett a palota védelméből. Közel ment a sárhoz, a verejtékhez, az ostorcsapásokhoz és a megalázottsághoz.
Ha mostanában te is belső nyugtalanságot érzel, ha a régi rutin már nem elégít ki, ha hirtelen elkezdett érdekelni mások sorsa, az elesettek helyzete, ne ijedj meg. Ez nem kapuzárási pánik és nem depresszió. Ez az Isten időzítése az életedben.
A felkészülési szakasz véget ért. Isten felébresztette a szívedet, mert eljött az idő, hogy kilépj a palotából, és betöltsd azt a küldetést, amiért erre a földre születtél.
Mózes szívében ott volt a szabadítás vágya, de a következő lépéseiben még túl sok volt Mózesből, és túl kevés Istenből.
Ezért engedte meg az Úr a pusztát.
Nem azért, hogy elvegye tőle az elhívást. Hanem azért, hogy megtisztítsa attól, ami tönkretehette volna.
A palota megtanította Mózest beszélni. A puszta megtanította hallgatni. A palota megtanította vezetni az embereket. A puszta megtanította követni Istent. A palota önbizalmat adott neki. A puszta megtanította rá, hogy Isten nélkül semmit sem tehet.
Ne hidd, hogy a várakozás elvesztegetett idő. Isten nemcsak azt készíti elő, amit majd rajtad keresztül megtesz. Téged is felkészít arra, hogy ne roppanj össze alatta.
Isten akkor is dolgozik benned, amikor kívülről úgy látszik, hogy nem történik semmi. Leválasztja rólad a bizonyítási kényszert. Megtanít nem azonnal reagálni. Kiveszi a kezedből azt, amit görcsösen irányítani akarsz.
Mert akit Isten nagy feladatra hív, azt előbb gyakran megszabadítja attól a hittől, hogy saját erejéből is képes rá. Mózes negyvenévesen azt hitte, készen áll. Nyolcvanévesen már tudta, hogy nem áll készen. És éppen ekkor tudta Isten igazán használni.


IMA: Mindenható Istenem, köszönöm, hogy Te tartod kézben az életem idővonalát. Köszönöm, hogy a múltam egyetlen éve, egyetlen megszerzett tapasztalata sem volt hiábavaló. Uram, Te látod a belső feszültséget a szívemben, látod azt a vágyat, amit még magamnak sem mertem pontosan megfogalmazni.
Kérlek, adj nekem bátorságot! Amikor Te megmozdítod a szívemet, ne akarjak a palota hamis biztonságába kapaszkodni. Szentlélek, ébreszd fel bennem a valódi identitásomat! Adj erőt, hogy a megszerzett tudásomat, a képességeimet és a befolyásomat ne a magam építésére, hanem a Te királyságodért és mások felemelésére használjam. Itt vagyok, Uram, nyisd meg a szememet a körülöttem lévők szükségeire, és indíts el a te tökéletes időzítésed szerint! Jézus nevében. Ámen.

A születés fájdalmai

Amikor pedig közeledett az ígéret ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnövekedett a nép, és megsokasodott Egyiptomban. Egészen addig, míg egy másik király nem lett, aki nem ismerte Józsefet. Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánt, nyomorgatta atyáinkat, hogy csecsemőiket tegyék ki, hogy életben ne maradjanak.
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 17-19. versek



István nem egyszerűen Izráel történelmét mondja el. Megmutatja, hogyan dolgozik Isten akkor is, amikor kívülről minden rosszabbra fordul.
Figyeld meg a mondatot: „Közeledett az ígéret ideje.”
Azt gondolnánk, hogy amikor közeledik Isten ígéretének beteljesedése, akkor könnyebbé válik az élet. Kinyílnak az ajtók. Eltűnnek az akadályok. Az emberek segítőkészebbek lesznek. Izráellel nem ez történt.
Amikor közeledett a szabadulás ideje, megjelent egy új fáraó. Amikor a nép növekedni kezdett, az elnyomás is növekedett. Amikor Isten terve érett, az ellenség kegyetlenebbé vált. Ez fontos igazság: A fokozódó ellenállás nem mindig annak a jele, hogy Isten elhagyott. Néha annak a jele, hogy az ígéret közelebb van, mint gondolnád.
Az új fáraó nem ismerte Józsefet.
Nem érdekelte, hogy József egykor megmentette Egyiptomot az éhínségtől. Nem érdekelte a múltban végzett szolgálata. Nem számított neki József hűsége, bölcsessége és áldozata. Egyetlen mondat alatt eltűnt az emberi hála. Tegnap még nélkülözhetetlen voltál. Ma úgy viselkednek veled, mintha soha semmit nem tettél volna. Tegnap még dicsértek. Ma már nem emlékeznek rád. Tegnap még szükségük volt rád. Ma már útban vagy. Az emberek emlékezete rövid. Isten emlékezete azonban nem az. A fáraó elfelejthette Józsefet, de Isten nem felejtette el Ábrahámot. A király nem ismerte a múltat, de Isten pontosan ismerte a jövőt.
Az emberi elismerés elmúlhat. A pozíciód megváltozhat. Mások átírhatják rólad a történetet. De nem írhatják át azt, amit Isten felőled elhatározott.
Az emberek elfelejthetik, amit tettél. Isten azonban nem felejti el, amit megígért.
Ne építsd az identitásodat arra, hogy ki emlékszik rád. Ne attól várd az értéked bizonyítását, aki tegnap még ünnepelt, ma pedig már megtagad. A fáraók változnak. Isten szövetsége megmarad.
A fáraó nem elégedett meg azzal, hogy megnehezítette az izraeliták jelenét. A gyermekeiket támadta.
Miért? Mert az ellenség nemcsak azt nézi, ami ma vagy. Azt is támadja, amivé holnap válhatnál.
A csecsemők még nem jelentettek katonai veszélyt. Nem tudtak fellázadni. Nem tudtak fegyvert fogni. Mégis veszélyesek voltak a fáraó szemében, mert bennük volt a következő nemzedék.
Bennük volt a jövő.
A gonosz sokszor nem a jelenlegi erőd miatt támad. Hanem azért, mert látja, milyen lehetőség van abban, amit Isten beléd helyezett. Ezért támadja a reménységedet. Ezért próbálja megölni benned az újrakezdés gondolatát. Ezért akarja elhitetni veled, hogy már túl késő.
Ezért támadja a családokat, a gyermekeket, az elhívásokat és a még csak ébredező álmokat.
A fáraó azt mondta: „Ne maradjanak életben!”
Isten viszont már kimondta: „Nagy néppé teszlek!”
És amikor az emberi parancs összeütközik Isten ígéretével, végül mindig Isten szava marad talpon.
A fáraó minden hatalmát bevetette. Mégsem tudta megállítani azt, amit Isten elkezdett.
Minél jobban nyomták a népet, annál inkább sokasodott.
Egyiptom el akarta temetni őket. Isten viszont ott készítette fel őket.
Ami börtönnek látszott, abból született meg egy nemzet. Ami a végüknek tűnt, abból indult el a kivonulás története.
Van, hogy te is csak az „Egyiptomot” látod.
Látod a nyomást. Az igazságtalanságot. A bezárt ajtókat. A rád nehezedő terheket. Azt, hogy mások álnokul bánnak veled.
De Isten közben az ígéret idejét számolja.
Te a fáraó hangját hallod. Isten azonban már Mózest készíti.
Te a téglavető gödröt látod. Isten már a Vörös-tengeren átvezető utat tervezi.
Te azt érzed, hogy összenyomnak. Isten azt mondja, hogy megsokasít.
A szülési fájdalom egyre erősebb lesz, ahogy közeledik a születés pillanata. A fájdalom nem mindig a temetés jele. Néha a szülésé.
Lehet, hogy amit most átélsz, nem valaminek a haláltusája.
Lehet, hogy valami új vajúdása.
Ne gondold azonnal, hogy rossz úton jársz csak azért, mert nehézzé vált.
Néha éppen azért lesz nehéz, mert nem vagy többé veszélytelen.
Ameddig Izráel néhány család volt, Egyiptom nem félt tőle. Amikor azonban növekedni kezdett, a fáraó fenyegetve érezte magát.
Amíg beletörődsz a félelmeidbe, nincs nagy ellenállás. Amikor viszont felállsz, határokat húzol, elhagyod a régi mintákat, és komolyan veszed Isten hívását, megindulhat ellened a támadás.
Ne hátrálj meg.
Nem minden ellenállás figyelmeztetés. Van, amelyik megerősítés.
Az ellenség zajongása nem bizonyítja, hogy ő győzött. Sokszor csak azt bizonyítja, hogy fél attól, ami születőben van.
A fáraó palotájában már döntéseket hoztak Izráel ellen. De a mennyben már eldőlt Izráel jövője.
A földi hatalom nyomorgathatott egy nemzedéket, de nem törölhette el Isten ígéretét.
Ezért ne a fáraó erejét méricskéld. Isten hűségére nézz.
Ne azt kérdezd folyton: „Miért ilyen erős az ellenállás?”
Kérdezd inkább ezt:
„Uram, mi van olyan közel, amit az ellenség ennyire meg akar akadályozni?”
Lehet, hogy az ígéret ideje közelebb van, mint érzed.
Lehet, hogy Isten már munkálkodik ott, ahol te még csak sötétséget látsz.
Lehet, hogy a fáraó már kiadta a parancsát, de Isten is kimondta az utolsó szót.
És nem a fáraóé lesz az utolsó szó.


Ima: Uram, nem akarok meghátrálni csak azért, mert megnőtt az ellenállás! Nyisd meg a szememet, hogy ne csupán a fáraót lássam, hanem a közeledő ígéretet is! Amikor az emberek elfelejtenek, emlékeztess arra, hogy Te nem felejtettél el. Védd meg bennem azt, amit elültettél! Ne engedd, hogy a félelem megölje a jövőmet, a keserűség pedig megmérgezze a hitemet! Adj erőt, hogy kitartsak, amíg elérkezik a Te időd! Törd össze mindazt, ami fogva tart, és vezess ki abból, amiről azt hittem, örökre benne maradok! Hiszem, hogy amit megígértél, azt sem ember, sem hatalom, sem sötétség nem tudja megakadályozni. Jézus nevében. Ámen.

Az árulás nem irja át Isten tervét

A pátriárkák pedig irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de Isten vele volt, megszabadította őt minden nyomorúságából, kedvességet és bölcsességet adott neki a fáraó, Egyiptom királya előtt, aki őt Egyiptom fölé és az ő egész háza fölé kormányzóul állította.
Egyiptom és Kánaán egész földjére pedig éhínség következett, és nagy nyomorúság, és a mi atyáink nem találtak eledelt. Amikor pedig meghallotta Jákob, hogy Egyiptomban van gabona, elküldte először a mi atyáinkat. Második alkalommal fölismerték Józsefet testvérei, és a fáraó megtudta József származását. József elküldve, magához hívatta atyját, Jákobot és az egész hetvenöt lélekből álló rokonságát. Elment tehát Jákob Egyiptomba, és meghalt ő és a mi atyáink is. Elvitték őket Sikembe, és abba a sírba helyezték el, melyet Ábrahám vett ezüstpénzen, Emórnak, a Sikem atyjának fiaitól.
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 9-16. versek



Volt már olyan érzésed, hogy a legmélyebb sebeket pont azok ejtették rajtad, akiknek támogatniuk kellett volna? Hogy a saját „testvéreid” – a kollégáid, a családtagjaid vagy a barátaid – ásták meg neked a gödröt, féltékenységből vagy meg nem értésből?
Ez az a magány, amit nagyon sokan hordozunk, de alig merünk róla beszélni. Amikor úgy érzed, hogy eladtak, elárultak, és egy idegen, hideg helyen kell újrakezdened az életedet.
Józsefet nem idegenek árulták el. A saját testvérei tették.
Azok fordultak ellene, akik ismerték az álmait. Akik ugyanannál az asztalnál ettek. Akik ugyanazt az apát hívták apjuknak. A Szentírás egyetlen szóval leleplezi, mi dolgozott bennük:
Irigység.
Az irigység nem egyszerűen azt jelenti, hogy szeretném azt, ami a másiké. Az irigység mélyén sokszor ez a gondolat rejtőzik:
„Ha nekem nem adatott meg, neki se legyen.”
Az irigy ember nemcsak a te eredményedet nehezteli. A benned lévő lehetőséget is támadja. Néha már akkor harcol ellened, amikor még semmid sincs, csak egy Istentől kapott ígéreted vagy álmod.
Józsefnek még nem volt palotája. Nem volt tisztsége. Nem volt hatalma. Csak egy kijelentése volt arról, hogy Isten valamit el akar végezni általa.
A testvérei azonban már a magot is gyűlölték, mert megérezték benne a jövő gyümölcsét.
Lehet, hogy téged sem azért támadnak, aki most vagy. Hanem azért, mert félnek attól, akivé Isten kegyelméből válhatsz.
A testvérek elvették József díszes ruháját. Elvették a szabadságát. Elvitték az otthonától. Megfosztották az apja közelségétől.
Egyetlen dolgot azonban nem tudtak elvenni tőle:
„Isten vele volt.”
Ez a három szó megváltoztatja a gravitációt. Az emberek bezárhatnak egy gödörbe, eladhatnak rabszolgának, elfelejthetnek a börtönben, de Isten jelenlétét nem tudják kiszavazni az életedből. Nem a körülményeid határozzák meg a jövődet, hanem az, hogy Ki van veled a körülményeid között.
Isten nem akadályozta meg azonnal, hogy József a gödörbe kerüljön. Nem állította meg a kereskedőket. Nem fordította vissza az Egyiptomba tartó karavánt.
Mégis vele volt.
Ez azt jelenti, hogy Isten jelenlétét nem mindig abból lehet felismerni, hogy minden könnyen alakul. Néha abból, hogy a nehézségek között sem veszíted el azt, akivé Ő formál.
Lehet, hogy most olyan helyen vagy, ahová soha nem akartál kerülni. Mások döntéseinek következményeit viseled. Olyan terheket cipelsz, amelyeket nem te választottál. Talán azt kérdezed:
„Hol van Isten ebben?”
Ugyanott, ahol József gödrében volt. Veled.
Nem biztos, hogy azonnal kivesz abból a helyzetből. De nem engedi, hogy az a helyzet elvegye tőled azt, amit Ő beléd helyezett.
István azt mondja, hogy Isten kedvességet és bölcsességet adott Józsefnek a fáraó előtt.
Figyeld meg a sorrendet!
Először nyomorúság.
Aztán bölcsesség.
Végül felelősség.
Mi gyakran úgy szeretnénk vezetni, hogy még soha nem tanultunk szolgálni. Szeretnénk hatással lenni másokra, miközben még nem tanultunk meg uralkodni a saját sértettségünkön. Szeretnénk magasabb helyre kerülni, de elutasítjuk azt a folyamatot, amely alkalmassá tenne rá.
József nemcsak azért lett kormányzó, mert jól értelmezett egy álmot.
Azért is, mert a szenvedésben megtanult hűséges maradni.
A fáraó olyan embert keresett, aki képes egy országot irányítani az éhínség idején. Isten pedig már hosszú éveken át készítette erre Józsefet. Potifár házában megtanulta a gazdálkodást. A börtönben embereket és helyzeteket kellett kezelnie. A várakozásban megtanulta, hogy ne csak az ajtókban, hanem Istenben bízzon.
Ami számodra késlekedésnek tűnik, lehet, hogy valójában felkészítés.
Nem minden zárt ajtó elutasítás. Van, amelyik védelem. Más ajtók mögött még olyan feladat várna rád, amelyhez a jellemednek előbb meg kell erősödnie.
Isten nem azért tart vissza, mert megfeledkezett rólad. Lehet, hogy azért, mert nem akar összeroppantani azzal, amit később rád fog bízni.
Éhínség támadt Kánaán földjén. Jákob családja nem talált élelmet. Ekkor meghallották, hogy Egyiptomban van gabona. Nem tudták, hogy Egyiptomban nemcsak gabona van. József is ott van.
Az a József, akitől évekkel korábban megszabadultak, most az egyetlen ember volt, akin keresztül megszabadulhattak.
Ilyen az emberi vakság. Néha elutasítjuk azt az embert. Megvetjük azt a figyelmeztetést. Bezárjuk azt az ajtót, amelyen keresztül később Isten segítséget akar küldeni.
A testvérek éhínsége azonban elvégezte azt, amit a lelkiismeretük hosszú éveken át nem tudott. Útnak indította őket.
Vannak válságok, amelyek nem azért jönnek, hogy elpusztítsanak, hanem hogy megmozdítsanak.
Amíg mindenünk megvan, könnyen azt gondoljuk, hogy nincs szükségünk változásra. De amikor elfogy a „gabona”, lehullik rólunk az önámítás. Elindulunk olyan válaszok felé, amelyeket korábban büszkeségből elutasítottunk.
Talán az a hiány, amely most annyira fáj, egy találkozás felé terel.
Nem minden éhínség Isten büntetése. Van, amelyik kegyelmes ébresztő. Elvezet oda, ahol végre felismerheted, kit és mit utasítottál el.
A történet egyik legmegrendítőbb mondata ez:
„Második alkalommal fölismerték Józsefet testvérei.”
Az első találkozáskor nem ismerték fel.
Előttük állt az, akit egykor eladtak, de már nem ugyanúgy nézett ki. Egyiptomi ruhát viselt. Más nyelven beszélt. Hatalma volt. Bölcsessége volt. Tekintélye volt.
Isten annyit dolgozott benne, hogy azok, akik a régi Józsefet ismerték, nem ismerték fel az újat.
Ne keseredj el, ha olyan emberek próbálnak téged ma is a tegnapi állapotod alapján megítélni, akik nem voltak jelen annál a munkánál, amelyet Isten titokban végzett benned.
Ők még azt a fiatalembert keresik, akit a gödörbe dobtak.
Isten azonban közben kormányzót formált belőle.
Az első alkalommal nem ismerték fel. A második alkalommal József felfedte magát előttük.
Van, amit Isten nem az első találkozáskor mutat meg. Nem az első kérés után. Nem az első próbálkozáskor. Nem az első imára adott válaszként.
De attól, hogy először nem ismerted fel, még ott lehetett előtted a kegyelem.
József nem bosszúállóvá, hanem megmentővé vált
József kezében volt a hatalom, hogy visszafizesse mindazt, amit ellene tettek.
Éheztethette volna őket. Megalázhatta volna őket. Börtönbe zárathatta volna őket. Minden eszköz a rendelkezésére állt. De a szenvedés nem tette kegyetlenné.
Ez volt József egyik legnagyobb győzelme.
Nem az, hogy kijutott a börtönből. Hanem az, hogy a börtön nem költözött be a szívébe.
Sokan fizikailag már szabadok, de belül még mindig azoknak az embereknek a foglyai, akik egykor megbántották őket. Minden döntésüket a régi seb irányítja. Minden kapcsolatukban a múltjuk ellen védekeznek.
Isten nemcsak a körülményeidből akar megszabadítani. Attól is meg akar menteni, hogy olyanná válj, mint azok, akik bántottak.
József nem tagadta le a testvérei bűnét. Nem mondta, hogy amit tettek, jelentéktelen volt. De felismerte, hogy az ő gonoszságuk nem volt erősebb Isten jóságánál.
Amit ők megsemmisítésnek szántak, azt Isten megmentésre használta. István beszéde végül Jézusra mutat. István nem csupán egy régi családi történetet mesélt el.
Tükröt tartott hallgatói elé.
Józsefet elutasították azok, akikhez tartozott. Később mégis ő lett a megmentésük eszköze. Ugyanez a minta jelenik meg Mózes életében is. És végül Jézus Krisztusban teljesedik ki.
Jézust is az övéi utasították el. Irigységből kiszolgáltatták. Megalázták. Keresztre feszítették.
De Isten feltámasztotta.
Akit az emberek félretoltak, azt Isten Úrrá és Szabadítóvá tette.
Lehet, hogy emberek már kimondták feletted az ítéletet. Megpróbáltak eltüntetni. Félreállítottak. Talán azt hitték, hogy azzal, hogy bezártak előtted egy ajtót, a jövődet is bezárták.
De amit emberek bezárnak, az nem zárhatja be Istent.
A gödörből lehet út a palotába.
A börtönből lehet iskola.
Az elutasításból lehet küldetés.
A sebből lehet olyan együttérzés, amely később másokat ment meg.
Nem azért, mert a rossz valójában jó volt.
Hanem azért, mert Isten elég hatalmas ahhoz, hogy a rosszat se engedje haszontalanná válni.
A testvérek eladták Józsefet. De Isten vele volt. Ez a „de” változtat meg mindent. Nem az számít csupán, mit tettek ellened. Az is számít, hogy ki van veled. 

IMA: Uram, nem akarok tovább a gödröm falaira nézni, miközben Te velem vagy! Szabadíts meg a keserűségtől, a bosszúvágytól és attól a félelemtől, hogy mások tönkretehetik a terveddel kapcsolatos jövőmet. Adj tiszta szívet, erős jellemet és mennyei bölcsességet! Amit a sötétség ellenem tervezett, fordítsd a Te dicsőségedre és emberek megmentésére! Ne engedd, hogy a fájdalom megkeményítsen. Formálj Krisztushoz hasonlóvá! Hiszem, hogy egyetlen gödör, börtön és emberi ítélet sem erősebb a jelenlétednél. Emelj fel a megfelelő időben, és használj úgy, hogy még azok is meglássák kegyelmedet, akik egykor lemondtak rólam! Jézus nevében, Ámen.