Krisztusban nincs többé rasszizmus...

A következő nap megérkeztek Cézáreába. Közben Kornéliusz összehívta a rokonait, meg a legjobb barátait, és együtt várták Pétert. Amikor Péter belépett a házba, Kornéliusz elébe ment, és a lába elé borult, hogy imádja. Péter azonban felemelte, és azt mondta: „Állj fel, hiszen én is csak ember vagyok!” Azután beszélgetni kezdtek, és beljebb mentek a házba. Amikor Péter meglátta, milyen sokan összegyűltek, ezt mondta: „Tudjátok, hogy nekünk, zsidóknak, tilos a nem zsidókkal barátkozni, vagy meglátogatni őket. Isten azonban megmutatta nekem, hogy senkit se tartsak „közönségesnek” vagy „tisztátalannnak”. Ezért, amikor elhívtatok, nem ellenkeztem, hanem eljöttem. Most viszont hadd kérdezzem meg: miért hívtatok ide?”
Kornéliusz így válaszolt: „Négy nappal ezelőtt ugyanebben az időben, délután három órakor a házamban imádkoztam. Hirtelen megállt előttem egy férfi, fénylő ruhában, és azt mondta: »Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat. Most azért küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide azt a Simont, akit Péternek is hívnak! Ő éppen egy Simon nevű tímármesternél vendégeskedik, aki a tenger partján lakik.« Ezért azonnal hozzád küldtem az embereimet. Igazán kedves tőled, hogy eljöttél hozzám! Most tehát mindannyian Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk, amit az Úr rádbízott, hogy elmondd.”
Apostolok Cselekedetei 10. fejezet 24-33. versek



A cézáreai házban ott állt két teljesen eltérő világ képviselője. Egyfelől Kornéliusz, a római hatalom tisztje, a győztesek képviselője. Másfelől Péter, a zsidó halász, akinek a népe éppen a rómaiak elnyomása alatt élt. A kor szokásai, a társadalmi elvárások és a vallási törvények mind azt ordították: ennek a két embernek nincs keresnivalója egy fedél alatt.
Amikor Péter belépett a kapun, Kornéliusz elébe térdelt. De Péter nem élt vissza a helyzettel. Azonnal megfogta a kezét: „Állj fel, hiszen én is csak ember vagyok!”
Péter tudta, ki ő Isten előtt. És mert tisztában volt a saját korlátaival, nem volt szüksége arra, hogy mások felett uralkodjon.
A pszichológia és a szervezetirányítás jól ismeri az „alázatos vezetés” erejét. Amikor egy vezető nem a büszkeségből, hanem a szolgálatból merít tekintélyt, ott megszűnik a rivalizálás és megnyílik a bizalom tere.
Péter őszintén kimondja azt, ami korábban benne volt: „Tudjátok, hogy nekünk, zsidóknak tilos a nem zsidókkal barátkozni... Isten azonban megmutatta nekem, hogy senkit se tartsak közönségesnek vagy tisztátalannak.”
A rabbinikus irodalomban és a Tóra-értelmezésekben a tisztasági törvények az elválasztást szolgálták, hogy megvédjék a népet a bálványimádástól. De Péter felismerte: a védelemre szánt kerítésekből az idők során a kirekesztés börtöne lett. Isten nem azért adta az Igéjét, hogy elszigetelődjünk másoktól, hanem hogy a kegyelem csatornái legyünk.
1995-ben, a faji elkülönítés, az apartheid bukása után Dél-Afrikában Nelson Mandela nem a bosszút választotta. Amikor az ország rögbi-világbajnokságot rendezett, beállt a döntően fehérekből álló nemzeti csapat mögé. Felvette a zöld-arany mezt, amit korábban az elnyomás szimbólumaként gyűlöltek. Egyetlen gesztussal lerombolta az évtizedes gyűlölet falait, és megmutatta: a jövőt nem a megosztottságra, hanem az elfogadásra lehet építeni.
Péter ugyanezt tette. Átlépte a küszöböt, és belépett oda, ahová korábban soha nem tette volna a lábát.
És nézd meg a másik oldalt is! Kornéliusz nem egyedül várta a választ. Összehívta a rokonait, a barátait, a teljes házanépét. Nyitott szívvel, készen álltak. Így fogalmazott: „Most tehát mindannyian Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk, amit az Úr rádbízott...”
Milyen ritka az ilyen nyitottság ma! Mennyire tele vagyunk előítéletekkel, készen kapott véleményekkel, és milyen ritkán mondjuk egy másik embernek: Nyitott vagyok. Hallgatlak. Mondd el, mit bízott rád az Isten!
Három mély igazság feszül ebben a történetben a te életedre nézve is:
Ne tartsd magad többre, mint ami vagy! Bármilyen pozícióban vagy, bármit értél el a hitben vagy a karrieredben, soha ne felejtsd el: ember vagy. Az alázat nem gyengeség, hanem a valódi tartás jele.
Akármilyen vezetői helyen vagy: család, gyülekezet vagy karrier, az erővel, "asztalra csapással", "fölényes parancsolgatással" csak a bizonytalanságodról teszel tanúbizonyságot. Az igazi tekintély mögött mindig szelídség és példamutatás van.
Engedd, hogy Isten felülírja a kategóriáidat! Ki az az ember az életedben, akit elkönyveltél „másnak”, „idegennek” vagy megváltoztathatatlannak? Isten ma téged is arra hív, hogy senkit se tarts kevesebbnek vagy kirekesztendőnek. Ha Isten valakihez irányít, akkor Péterhez hasonlóan azonnal engedelmeskedj.
Készíts helyet a környezetednek! Kornéliusz nem tartotta meg magának a jó hírt, behívta a szeretteit is. Ha neked már van reménységed, ne élj vele egyedül! Hívd meg a barátaidat, a családodat oda, ahol Isten szava szól!

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te leromboltad a válaszfalakat a kereszten, és nem nézed a származásomat, a múltamat vagy a társadalmi helyzetemet. Bocsáss meg, amikor gőgös voltam, és mások fölé helyeztem magam! Bocsáss meg, amikor előítéletekkel néztem a felebarátaimra!
Adj nekem olyan alázatos szívet, mint amilyen Péteré volt, aki nem félt felülírni a saját beidegződéseit! És adj olyan éhes, nyitott lelket, mint amilyen Kornéliuszé volt! Használj engem ebben a világban arra, hogy ne falakat építsek, hanem hidakat verjek az emberek és a Krisztus örömhíre között! Jézus Krisztus nevében, Ámen!

A túlgondolás csapdája

Péter eközben még mindig a látomáson gondolkozott, de a Szent Szellem szólt hozzá: „Figyelj rám! Három férfi keres téged. Kelj fel, menj le hozzájuk. Én küldtem őket, ezért ne kérdezz semmit, csak menj el velük.” Péter lement a küldöttekhez, és ezt mondta: „Én vagyok, akit kerestek. Mondjátok el, miért jöttetek!” Ők így feleltek: „Kornéliusz százados küldött bennünket, aki igaz, istenfélő, és akiről az egész zsidó nép jó véleménnyel van. Egy szent angyal mondta neki látomásban, hogy hívjon meg téged a házába, és hallgassa meg, amit mondasz.” Péter ekkor behívta és vendégül látta őket. Másnap Péter útra kelt, és néhány testvér kíséretében elment velük. Apostolok Cselekedetei 10. fejezet 19-23. versek



Péter még ott állt a tetőteraszon. A feje zúgott. Próbálta összerakni a képet: lepedő, tisztátalan állatok, fentről jövő hang. Épp a látomáson törte a fejét, amikor alulról kopogtak a kapun. Három idegen állt a ház előtt. Pogányok, római katonák küldöttei – azok az emberek, akikkel a saját neveltetése szerint nem lett volna szabad közösséget vállalnia.
De figyelj a Szent Szellem szavára: „Én küldtem őket, ezért ne kérdezz semmit, csak menj el velük!”
Gondolj bele, mekkora belső feszültség ez! Péter még meg sem emésztette az új gondolatot, Isten máris cselekvésre szólítja fel. Nem hagyott neki heteket arra, hogy megszokja a változást. Nem rendezett vele zárt ajtók mögötti vitát. Isten a gyakorlatban kérte számon az engedelmességet.
Talán hallottad már a mulatságod, de mégis tanulságos tanmesét az emberről, aki fogott egy színarany pikkelyekkel borított halat, a hal pedig azt mondta neki, hogy ha visszaengedi a vízbe, akkor teljesíti az illető három kívánságát.
Az illető olyan erősen és sokáig gondolkodott a három kívánságon, hogy a hal elpusztult közben a kezei között.
Hányszor kerülünk mi is pontosan ilyen helyzetbe! Amikor Isten valami újra hív – egy bocsánatkérésre, egy döntésre, egy nehéz beszélgetésre, vagy egy teljesen új útra –, a reflexünk az, hogy leülünk "megemészteni a dolgokat." Halogatunk, kifogásokat gyártunk, szellemi köntösbe öltöztetjük a félelmünket. Azt mondjuk: „Még gondolkodom rajta.” De a túlgondolás sokszor csak az engedetlenség elegáns formája.
A vezetéstudományban jól ismert a „beavatkozási ablak” fogalma. Amikor megvan az információ és az indíttatás, de túl sokat tétovázol, a kezdeti lendület elpárolog, és átveszi a helyét a kétely.
Péter lement a lépcsőn. Meghallgatta az idegeneket, és megtette azt a lépést, ami felrobbantotta a saját kényelmi zónáját: „Péter ekkor behívta és vendégül látta őket.”
Ezzel a mozdulattal Péter átlépte a saját árnyékát. Még nem látta a teljes képet, nem tudta, mi vár rá Kornéliusz házában, de kinyitotta az ajtót azok előtt, akiket korábban elkerült volna.
Péter azzal, hogy asztalhoz ültette a római küldötteket, lerombolta a megosztottság falát.
Miért parancsolta Isten az Ószövetségben, hogy szigorúan kerülje népe a pogányok társaságát?
Azért, mert az Ószövetség a törvény általi üdvösség korszaka volt, a törvény pedig nem képes megváltoztatni senkit, csupán a valódi állapotát mutatja meg. Éppen ezért óvta Isten a népét a pogányoktól azoknak a hamis istenei és romlott erkölcse miatt.
Az Újszövetségben azonban az evangélium és a kegyelem ereje képes volt megváltoztatni zsidót és pogányt egyaránt. Éppen ezért mondta Isten Péternek, hogy Ő képes megtisztítani a tisztátalant is.
Három üzenet van ebben a mai napra számodra:
Ne ragadj le a gondolkodásnál, lépj! Isten nem azért adott látomást vagy kijelentést az életedben, hogy elméleteket gyárts róla, hanem hogy elindulj. Az engedelmesség nem a megértésből fakad, hanem a bizalomból.
Nyiss ajtót a váratlan lehetőségeknek! Lehet, hogy Isten olyan embereken vagy helyzeteken keresztül akar megszólítani, akik nem illenek bele a megszokott világodba. Ha bezárod a kaput, lemaradsz a csodáról.
A változás egyetlen lépéssel kezdődik: Péter nem változtatta meg a világot egyetlen perc alatt. Csak annyit tett, hogy behívta őket a házba, és másnap útra kelt velük. Tedd meg te is a mai napra szánt kicsi, de határozott lépést!

IMA: Úr Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy te nem engeded, hogy beragadjak a saját gondolataim és félelmeim hálójába. Bocsáss meg, amikor a halogatás mögé rejtettem a kényelmességemet és az engedetlenségemet! Adj nekem olyan nyitott és engedelmes szívet, mint amilyen Péteré volt! Amikor te szólsz, adj bátorságot felkelni, lemenni és kinyitni az ajtót! Segíts, hogy ne a megszokásaim, hanem a te Szent Szellemed vezessen a mindennapjaimban! Lépj át velem a félelmeimen, és használd az életemet mások megáldására! Ámen!

Hamis meggyőződések börtönében

Másnap délben Kornéliusz küldöttei már a város felé közeledtek, amikor Péter — Joppéban, Simon házában — felment imádkozni a ház tetőteraszára. Közben megéhezett, és szeretett volna enni valamit. Amíg az ebédet készítették, Péter látomást látott: megnyílt az ég, és valami leereszkedett onnan. Egy nagy lepedő volt az, amelyet a négy sarkánál fogva a földre eresztettek, éppen Péter elé. Mindenféle állat volt benne: négylábúak, csúszómászók és madarak. Azután egy hangot hallott: „Kelj fel, Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!”
Péter így válaszolt: „Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit a Törvény szerint nem szabad megennünk, vagy ami tisztátalan!”
Akkor az a hang másodszor is szólt hozzá: „Amit Isten »tisztává« tett, azt ne tekintsd tisztátalannak!” Ez még kétszer megismétlődött, majd az egész felemelkedett az égbe.
Apostolok Cselekedetei 10. fejezet 9-16. versek



Péter a tetőteraszon állt, a tenger felől fújó szélben. Éhes volt, miközben lent az ebédet készítették. Ebben a teljesen természetes, emberi állapotban leereszkedik elé egy nagy lepedő, tele mindenféle állattal. Olyan lényekkel, amelyeket egy hithű zsidó egész életében elkerült, mert a Mózesi Törvény tisztátalannak bélyegezte őket.
És ekkor megszólal a mennyei hang: „Kelj fel, Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!”
Péter válasza azonnali és szilárd: „Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit a Törvény szerint nem szabad...”
Vedd észre az óriási feszültséget ebben a mondatban! Péter azt mondja: „Uram” – elismeri Isten tekintélyét –, de a következő szava az, hogy „Soha”. Nemet mond az Úrnak, mert a megszokott vallásos neveltetése, a hagyományai és a saját elvei kötik a kezét.
Isten nem az ételről akart tanítást adni Péternek. Az étel csak a szimbólum volt. Isten arról az előítéletről beszélt, ami Péter szívében élt a pogányok felé. Péter úgy nőtt fel, hogy a nem-zsidók tisztátalanok, kívülállók, elutasítottak.
1912-ben a Titanic katasztrófájakor a közelben tartózkodó SS Californian teherhajó rádiósa kikapcsolta a berendezést és elment aludni, mert az éjszakai üzenetek megszokott rutinja szerint nem vártak semmi rendkívülit. A veszélyjelzések ott keringtek a levegőben, de a megszokás és a szabályok kényelme miatt senki nem lépett. Százak vesztek oda, mert a felelősök nem tudtak kilépni a megszokott keretekből.
Hányszor zárjuk ki mi is Isten áldásait vagy az embereket a saját életünkből, pusztán a berögzült skatulyáink miatt?
Isten ekkor kimondja a történelem egyik legszabadítóbb mondatát: „Amit Isten tisztává tett, azt ne tekintsd tisztátalannak!” Ennek az ellenkezője is igaz a posztmodern napjainkban is.
Amire Isten azt mondja tisztátalan, átkot hozó, megvetendő, azt moshatod te amíg csak akarod, mert úgyis tisztátalan marad.
A kereszt felborította a kirekesztés szabályait. Jézus vére nemcsak bizonyos vallásos, jó magaviseletű embereket tisztított meg, hanem megnyitotta a kaput mindenki előtt. Isten nem a te kategóriáid szerint nézi a körülötted élőket. Látja a szomszédodat, a nehéz kollégádat, a teljesen más háttérből érkező embert, és azt mondja: Én érte is meghaltam.
Ez a látomás háromszor is megismétlődött. Miért? Mert Péternek mélyen gyökereztek a berögződései. Isten türelmes volt vele, de nem engedett az igazságból. Rá kellett döbbennie, hogy a hite nem a falak építéséről, hanem a hídépítésről szól.
Három kérdés, amit ma fel kell tenned magadnak:
Istennek mondasz nemet, amikor a megszokásaidhoz ragaszkodsz? Ne keverd össze a saját kultúrádat vagy neveltetésedet Isten akaratával! Amikor Isten új lépésre hív, ne a reflexből jövő „soha” legyen a válaszod.
Kiket rekesztettél ki a szívedből? Ki az az ember a környezetedben, akire elkönyvelted, hogy reménytelen, tisztátalan vagy nem hozzád való? Isten ma arra hív, hogy lásd őt a kegyelem szemüvegén keresztül.
Kész vagy-e felülírni a saját logikádat? Az igazi szellemi érettség ott kezdődik, amikor engeded, hogy Isten Igéje átformálja a legmélyebb előítéleteidet is.

IMA: Istenem! Bocsáss meg, amikor a saját elveimet, előítéleteimet és megszokásaimat Isten akarata, Szava elé helyeztem! Bocsáss meg, amikor szűkké vált a szívem, és kirekesztettem másokat a te kegyelmedből! Nyisd meg a szememet, hogy úgy lássam az embereket, ahogyan te látod őket! Rombold le bennem a gőg és az előítélet falait! Adj alázatos és nyitott szívet, hogy amikor te szólsz, ne a saját beidegződéseimből válaszoljak, hanem engedelmeskedjem a te elhívásodnak! Jézus Krisztus nevében,
Ámen!

Imádság és cselekvés

Egyik délután három óra körül látomás látott. Nyitott szemmel figyelte, amint Isten egyik angyala bejött hozzá, és megszólította: „Kornéliusz!”
Kornéliusz döbbenten meredt rá, és rémülten kérdezte: „Mit kívánsz, Uram?”
Az angyal így válaszolt: „Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat. Most azért küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide azt a Simont, akit Péternek is hívnak. Ő éppen egy Simon nevű tímármesternél vendégeskedik, aki a tenger partján lakik.” Ezután az angyal eltűnt. Kornéliusz magához hívta két szolgáját és egy katonát a saját közeli segítői közül. Ez a katona is istenfélő ember volt. Mindent elmondott nekik, és elküldte őket Joppéba.
Apostolok Cselekedetei 10. fejezet 3-8. versek



Kornéliusz délután három órakor – a szokásos imaórán – egyedül volt. Teljesen egyedül. A mai szertartásos kereszténység azt mondja talán erre: " Minek volt imaórán, ha teljesen egyedül volt? El kellett volna halasztani vagy nem?" Csakhogy ez nem szeretartásos megszokás volt. Ez a százados őszintén kereste a kapcsolatot Istennel. Nem tombolt körülötte a csata, nem voltak jelen a katonái. Ebben a hétköznapi, csendes pillanatban hirtelen belépett az életébe a láthatatlan világ. Az angyal megszólította a nevén: „Kornéliusz!”
Gondolj bele: a hatalmas Római Birodalom egy névtelen tisztjét az Ég ura a saját nevén szólítja.
A katona megrettent. A hatalomhoz és fegyelemhez szokott ember szembesült az igazi fenséggel. De amit az angyal mondott neki, az mindent megváltoztatott: „Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat.”
A héber gondolkodásban és a rabbinikus iratokban az ima és a jótékonyság (cedáká) kéz a kézben jár. Úgy tekintettek rájuk, mint az áldozatra, ami felszáll Isten elé a templomi oltárról. Kornéliusz azt hitte, a falak között ragadnak a sóhajai. Azt hitte, a névtelenül adott adományai elvesznek a világ zajában. De Isten mennyei könyvében minden egyes elmondott imának és titokban tett jócselekedetnek nyoma volt.
Milyen gyakran érezzük úgy, hogy hiába imádkozunk! Hogy Isten hallgat. Hogy a jó döntéseinknek, a hűségünknek, a másokért hozott áldozatainknak semmi foganatja nincs.
A te életedben is vannak ilyen csendes, láthatatlan küzdelmek. Amikor megbocsátasz, pedig bosszút állhatnál. Amikor adsz, pedig neked is kevés van. Amikor térdre esel a szobádban, és senki sem látja a könnyeidet.
Isten ma azt mondja neked: Nem felejtettem el.
De az angyal nem adott meg minden választ Kornéliusznak. Nem tárta fel a teljes tervet. Ezt mondta: „Küldj embereket Joppéba... hívj ide egy embert!”

Figyelj a vezetés ezen mély elvére: Isten az emberi engedelmességhez köti a következő lépést.
Olyan sok ember van lelkileg megrekedve akár hosszú évtizedek óta, mert Isten mondott nekik valamit és ők még mindig nem vették a fáradtságot, hogy megtegyék azt a bizonyos első lépést. Közben pedig síránkoznak: " Nekem Isten nem szól."
Valóban nem. Isten már nagyon régen várja, hogy megtedd azt az egy dolgot, amit világosan megmondott neked és ha őszintén magadba nézel te is jól tudod mi az.
Nem angyal hozta el az evangéliumot Kornéliusznak. Egy embert – Pétert – kellett elhívnia. Isten megtehetne mindent egyetlen intésre, de minket akar bevonni a munkájába. Kornéliusz nem okoskodott. Nem halogatta a dolgot. Azonnal magához hívott három megbízható embert, és elküldte őket.
Ez a különbség a vallásos vágyakozás és az élő hit között: a hit azonnal cselekszik, amikor Isten beszél.
Semmi sem veszik el, amit Istenért teszel: Lehet, hogy senki nem mondott köszönetet a kedvességedért. Lehet, hogy nem kaptál elismerést a munkádért. Isten látta. Nála semmi sem marad kifizetetlenül.
Az ima előkészíti az áttörést: Kornéliusz imái utat törtek a mennyben, de a cselekvés hozta le a csodát a földre. Amit imában elkérsz, azért tenned is kell.
Ne várd a teljes képet, csak tedd meg az első lépést! Kornéliusz nem tudta, mit fog mondani Péter. Csak annyit tudott, hogy engedelmeskednie kell. Ha Isten rámutatott valamire az életedben, ne várj tovább. Küldd el a szolgáidat, nyisd ki az ajtót, tedd meg a hívást!

IMA: Istenem! Köszönöm, hogy te név szerint ismersz engem. Köszönöm, hogy látod a csendes perceimet, a titkos imáimat és a láthatatlan küzdelmeimet. Bocsáss meg, amikor azt hittem, elfelejtkeztél rólam! Adj nekem olyan nyitott szellemet, mint amilyen Kornéliuszé volt! Amikor megszólítasz a Szavad által, ne habozzak, ne halogassam az engedelmességet! Adj bátorságot megtenni a következő lépést, még akkor is, ha nem látom a teljes utat! Bízom a te hűségedben, és tudom, hogy amit elkezdtél az életemben, azt be is fejezed. Jézus Krisztus nevében, Ámen!

A századosok Istene...

Cézárea városában élt egy Kornéliusz nevű római katonatiszt, aki századosi rangban szolgált az úgynevezett „itáliai” ezredben. Jó és istenfélő ember volt, és egész családjával együtt az igaz Istent imádta. Gyakran osztogatott adományokat a szegényeknek, és állandóan Istenhez imádkozott.
Apostolok Cselekedetei 10. fejezet 1-2. versek



Kornéliusz sikeres férfi volt. Nem akármilyen pozíciót töltött be: a hírhedt „itáliai ezred” századosaként szolgált. Parancsnokolt, fegyelmet tartott, döntéseket hozott. A környezete tisztelte. A vagyonából bőkezűen adott a rászorulóknak. Családfőként a házán belül is rend volt, és tisztelte Istent. A világ szemében ő volt a tökéletes állampolgár, a megbízható vezető, az igaz ember.
Mégis, ha közelebb lépsz hozzá, észreveszed a lényeget: „állandóan Istenhez imádkozott.”
Gondolkodtál már azon, miért imádkozik megállás nélkül egy olyan ember, akinek látszólag mindene megvan? Mert a látszat mögött Kornéliusz tudta, hogy valami mégis hiányzik. Az erkölcsös élet, a jó cselekedetek, a társadalmi elismerés és a szegények felé gyakorolt nagylelkűség csillapítja a lelkiismeretet, de nem tölti be a lelket.
A rabbinikus hagyományban a pogányokat, akik tisztelték Izráel Istenét, de nem vették fel a szövetség jelét, a „kapu jámborainak” nevezték. Ott álltak a küszöbön. Látták az igazságot, tisztelték a Szentet, de nem léphettek be a legbensőbb jelenlétbe. Hány ember él ma pontosan így! Szimpatizálnak a hittel, jóra törekszenek, tisztességesek emberi mérce szerint, de a küszöbön kívül rekedtek.
1928-ban Alexander Fleming észrevette, hogy a laboratóriumában egy elfelejtett csészében a penész elpusztította a baktériumokat. Bár felfedezte a penicillint, nem tudta tisztítani és tömegesen előállítani. Éveken át ott volt a kezében a világ legnagyobb áttörése, mégis hiányzott a kulcs, hogy életeket mentsen vele. Kellett tíz év, és kellettek más tudósok, akik elhozták a teljes áttörést.
Kornéliusz tisztessége és vallásossága olyan volt, mint a felfedezett, de át nem élt áttörés. Jó úton járt, de szüksége volt a találkozásra a teljes Kegyelemmel – Jézus Krisztussal.
Mert a vallásosság azt mondja: „Tegyél meg mindent a magad erejéből, és talán elég jó leszel!” A evangélium viszont ezt mondja: „Jézus mindent megtett helyetted, lépj be a Vele való kapcsolatba!”
Isten nem hagyta Kornéliuszt a küszöbön. Látta az imáit, látta a könnyeit, és elküldte hozzá a választ. Mert Isten soha nem hagyja válasz nélkül azt a szívet, amelyik őszintén smóvárog utána.

NE feledd: A jó cselekedet nem helyettesíti a megváltást: Ne nyugtasd magad azzal, hogy rendes ember vagy, nem ártasz senkinek, és olykor segítesz másokon. A jóindulat nagyszerű dolog, de nem tudja letörölni a bűneidet. A lelkednek elsősorban nem vallásos szokásokra van szüksége, hanem az élő Krisztusra.
Isten látja a titkos keresésedet: Lehet, hogy kívülről mindenki azt hiszi, te vagy a legerősebb, a legkiegyensúlyozottabb ember a környezetedben. De Isten látja a csendes óráidat. Látja, amikor a zárt ajtók mögött válaszokért kiáltasz. Ő nem felejtette el az imáidat, és el fogja hozni az áttörést az életedbe.

IMA: Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy te nem elégedsz meg a látszattal, és engem sem hagysz meg a vallásos formák közt. Bocsáss meg, amikor a saját jó tetteimben vagy a jó híremben bíztam ahelyett, hogy teljesen ráhagytam volna magam a te kegyelmedre!
Látod a lelkem szomjúságát. Látod azokat a kérdéseket, amiket senkinek nem merek elmondani. Kérlek, lépj be a mindennapjaimba, lépd át a szívem küszöbét! Nem elveket akarok követni, hanem veled akarok élni. Adj bátorságot, hogy letegyem az önigazolásaimat, és teljességgel átadjam neked az életemet! Jézus Krisztus nevében, Ámen!

Nyújtsd a kezed...

Péter pedig mindenkit kiküldött, térdre esve imádkozott; azután a holttesthez fordulva mondta: „Tábita, kelj fel!“ Ő pedig felnyitotta szemeit, és meglátva Pétert, felült. Ő kezét nyújtva neki felemelte őt; majd beszólította a szenteket és az özvegyasszonyokat, eléjük állította őt elevenen. És megtudták egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. Ő pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 40-43. versek



Amikor valami végleg elvész, megpróbáljuk körülállni a veszteséget, felidézni a szép múltat, és belenyugodni abba, hogy ennek most már vége. De nézd meg, mit tesz Péter legelőször!
„Péter pedig mindenkit kiküldött...”
Miért küldött ki mindenkit? Nem érzéketlenségből. Péter tudta, hogy a zaj, a pánik, a reménytelenség és a beletörődés lehúzza a lelket. Ahhoz, hogy Istentől csodát várj az életedben, néha ki kell küldened a szobádból azokat a hangokat, amelyek csak a halálról, a kudarcról és a lezárt múltról tudnak beszélni. Nem tudsz hitben imádkozni, amíg körülötted mindenki a temetésre készül.
Éppen ezért vigyázz, hogy kikre figyelsz és kiket engedsz be a legbelsőbb bizalmi körödbe. Igen. Vannak rossz példák, kudarcok, elesések, nehézségek, de ha olyan emberekkel veszed körül magad, akik csak ezekre figyelnek, ezeket jegyzik és ezeket adják tovább, az szép lassan fel fog emészteni téged is. Természetesen azokat is kerüld, akik az ellenkező végletbe esnek. Ők ugyanis azt is jónak mondják és helyesnek, amit Isten rossznak és megvetendőnek. Mindkét véglet alkalmas arra, hogy megfosszon a józan gondolkodástól és megrontsa a lelki ítélőképességedet.
Péter kizárta a zajt, Isten beszédére, ígéreteire, Krisztusban már megmutatkozott hatalmára összpontosított és ezután térdre esett, és imádkozott. Nem a holttesthez beszélt először, hanem Istenhez. De figyelj a következő mozdulatra! Miután imádkozott, megfordult, és ezt mondta: „Tábita, kelj fel!”
És itt jön a lényeg, ami sokszor elkerüli a figyelmünket: „Ő kezét nyújtva neki felemelte őt...”
Isten ereje feltámasztotta Tábitát, de Péternek oda kellett nyújtania a kezét, hogy felsegítse. A csoda Isten dolga, de a kéznyújtás a miénk. Hányszor várunk arra, hogy Isten teljesen egyedül tegyen rendet az életünkben, a házasságunkban vagy a karrierünkben, miközben mi visszafogjuk a kezünket? Isten visszahozza a reményt, de neked kell odaállnod, kezdetnek nyújtanod a karod, és segítened talpra állni annak, ami vagy aki épp életre kelt. Hajlandó vagy együttműködni Istennel vagy folytatod az eszeveszett ámokfutásodat akár keresztény köntösbe csomagolva és Isten ellen lázadva?
Majd a történet egy szinte észrevétlen, mégis mély részlettel zárul. Péter elvégzi a csodát, de utána nem rohan tovább a reflektorfénybe. Ottragad Joppéban egy Simon nevű tímárnál.
A rabbinikus hagyomány és a korabeli kultúra szerint a tímár mesterséget űzőket jobb volt elkerülni, mert ők gyakran dolgoztak, érintkeztek tisztátalannak számító állatok tetemével is. Péter viszont, a korai keresztények vezető apostola, aki épp most támasztott fel egy halottat, odamegy a megvetett, szélre szorult ember otthonába, és odaül az asztalához.
Milyen mély lecke ez a vezetésről és a szellemi érettségről! A valódi tekintély nem ott látszik, amikor a magasban vagy és csodákat teszel. Hanem ott, amikor képes vagy lehajolni ahhoz, akit mindenki más elkerül annak ellenére, hogy a mai egyházpolitika is azt tanácsolja, hogy a bármilyen szempontból kétes vagy megosztó embereket jobban teszed ha elkerülöd a jó hírneved és népszerűséged megőrzése érdekében.
Mit üzen Isten neked a fenti történet által?
Csendesítsd le a szobádat! Zárd ki azokat a hangokat, akik csak a veszteségeidet számolgatják, és azt mondják, hogy valami meghalt az életedben. Lépj oda Isten elé a csendben! Idézd fel az Ő áldott ígéreteit, csodáit életedben és imádkozz. Dícsérd Istent és öntsd ki bizalommal a szívedet előtte bármi is legyen benned.
Nyújtsd ki a kezed! Ne csak várd a változást, hanem vállald a kockázatot. Nyújts kezet ott és annak, akihez Isten vezet és akinek éppen szüksége van rá.
Maradj alázatos a csoda után is! Ne a sikereidből építs várat magadnak! Lépj be azok közé az emberek közé, akiket a világ elfelejtett és légy számukra is a Krisztus szeretetének és örömhírének élő bizonyítéka.

IMA: Drága mennyei Atyám! Évezredek, hatalmak, emberek, körülmények jönnek-mennek,de a Te csodálatos ígéreteid és hatalmad semmit sem változik. Te nem idősödsz, nem gyengülsz meg, nem bizonytalanodsz el, mint ahogyan sokszor ez ránk emberekre jellemző.
Köszönöm, hogy te a leghidegebb, legreménytelenebb helyzetekbe is képes vagy életet lehelni. Bocsáss meg, amikor engedtem, hogy a környezetem kétségbeesése és a félelem hangjai elnyomják bennem a Te ígéreteidbe, hatalmadba vetett rendíthetetlen hitedet! Adj nekem bátorságot kizárni a zajt, és térdre esni előtted! Kérlek, ébreszd fel azt, ami meghalt bennem – a reményemet, a tüzet, az elhívásomat! És adj alázatot és erőt, hogy kinyújtsam a kezem mások felé, felsegítsem a elesetteket, és odaüljek azok mellé, akiket a világ félrelökött. A Jézus Krisztus drága nevében kérlek, Ámen.

Ami igazán számít

Joppé közel volt Liddához. Ezért, amikor a tanítványok meghallották, hogy Péter Liddában van, elküldtek hozzá két férfit. Ezt üzenték neki: „Kérünk, azonnal jöjj át hozzánk!” Péter el is ment velük. Amikor megérkezett Liddába, bevezették őt abba a felső szobába, ahol Tábita holtteste feküdt. A síró özvegyasszonyok mind körülállták Pétert, és mutogatták neki azokat a ruhákat, amelyeket még Tábita készített, amíg velük volt. Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 38-39. versek



A legdrágább örökséged nem az lesz, amit a bankszámládon hagysz, hanem amit mások emlékezetében hagysz. Isten azt mondja: " Az igaznak még az emléke is áldott..." ( Példabeszédek könyve 10. fejezet 7. vers). Elhiszem, hogy a mai felületes, mindent anyagiakban és hatalomban mérő világban a fenti megállapítás talán van akiknek nem sokat jelent. Vannak olyan emberek, akik Istent hűségesen követték és áldások lehettek az életemre nézve. Ők már az örökkévalóságban vannak, de amíg csak élek és gondolkodni tudok, mindig áldás és erőt jelent számomra ha rájuk gondolok és azokra az áldott emlékekre, amiket Isten kegyelméből közösen élhettünk meg.
A joppéi felső szobában nem volt jelen a világ elismerése. Nem voltak ott a kor nagy politikusai, sem a vallási vezetők. Egy halott asszony feküdt az ágyon, és körülötte síró özvegyek álltak. De figyelj arra, mit tartottak a kezükben! Nem a címeit sorolták. Azokat a dolgokat amiket a mai megemlékező beszédekben szoktak fennkölten felolvasni a temetési szertartás vezetői. Született itt, tanult ott, ilyen okleveleket szerzett, a karrierje így ívelt felfele, a magánéletének ilyen fő mozzanatai voltak... Nem a diplomáit mutogatták. Nem a bankszámlakivonatait csodálták. Ruhákat tartottak a magasba. Köpenyeket, ingeket, amelyeket Tábita saját kezével varrt nekik, amikor még velük volt.
Gondolkodtál már azon, mit fognak felmutatni rólad, amikor elcsöndesedik körülötted a világ?
Mit mondanának rólad, ha az lenne a szokás, mint az Egyesült Államokban? Ott kiállnak a jelenlevők és azt osztanak meg az elhunytról, amit akarnak.
Ha félretennénk a "halottról jót vagy semmit..." mit mondanának?
A pszichológia jól ismeri az „utolsó felvonás” jelenségét: az ember élete végén nem a megnyert tárgyalásokra vagy a megvásárolt ingatlanokra emlékszik, hanem a kapcsolataira. Arra a melegségre, amit másoknak adott, vagy arra a hidegségre, amit maga után hagyott.
Tábita nem írt könyveket, nem tartott tömegek előtt beszédeket. Ő tűt és fonalat fogott. De az a tű a szeretet eszköze volt.
Tábita háza tele volt olyan asszonyokkal, akiknek a társadalom nem adott hangot. Az ókori keleten egy özvegy védtelen volt, kiszolgáltatott és gyakran éhezett. Tábita nemcsak ruhát adott nekik: méltóságot adott nekik. Éreztette velük, hogy számítanak.
Ezért volt akkora a sírás abban a szobában. Nem egy szervezetet gyászoltak, hanem a tiszta, feltétel nélküli szeretetet.
A világ arra tanít, hogy építs saját birodalmat, halmozz fel, mutasd a sikert a külvilágnak minél hangosabban és csillogóbban. Hadd lássák, hogy te vagy a legszebb, a legokosabb, a legsikeresebb és neked volt a legcsodálatosabb, legexklúzívabb nyaralásod. A közösségi média felületeit szinte erre tervezték. Senkit nem érdekel milyen vagy smink nélkül, mi nyomja a szívedet, mik a legégetőbb szükségeid, küzdelmeid, hogyan éled meg, amikor fáj valamid, kudarcot vallasz vagy fáj neked ennek a világnak a sekélyes felületessége. De a Biblia elénk tárja az igazságot: csak az marad meg belőled, amit másokért odaadtál.
Amikor Péter belépett abba a szobába, nem egy elméleti tanítást hallott Isten jóságáról. Látta a bizonyítékokat. Látta a szövésmintákban, a megstoppolt ruhákban a Jézus-követés legtisztább formáját.
Három kérdés, amit ma fel kell tenned magadnak:
Mit varrsz a hétköznapjaidban? A szavaiddal, a figyelmeddel, az időddel takarsz be másokat, vagy csak a saját kényelmedet építed? A szeretet nem elv, hanem cselekedet.
Kik állnak majd a te felső szobádban? Nem az számít, hányan követnek a közösségi médiában. Az számít, hány ember életét tetted élhetőbbé, amikor senki sem látta.
Készen állsz-e az azonnali lépésre? Amikor Pétert hívták, nem habozott, nem keresett kifogásokat. Felkelt és ment. Isten ma téged is el akar küldeni valakihez, aki fázik – de a nyári hőségben most nem fizikai, hanem lelki értelemben.


IMA: Istenem! Nézz a szívembe, és tisztíts meg a önzéstől! Bocsáss meg, amikor annyira el voltam foglalva a saját életemmel, a saját céljaimmal, hogy észre sem vettem a mellettem lévő embert, aki fázott, aki magányos volt, aki méltóságra vágyott!
Köszönöm Tábita példáját. Köszönöm, hogy megmutatod: a legegyszerűbb tétel, a legegyszerűbb cselekedet is örökkévaló értékké válik, ha szeretetből tesszük. Taníts meg úgy használni az időmet, a pénzemet és a figyelmemet, hogy az gyógyítson másokat! Adj nekem nyitott szemet és érzékeny szívet! Tölts meg a te Szent Szellemeddel, hogy ne csak beszéljek a szeretetdről, hanem elfedezzem vele mások mezítelenségét és sebeit! A názáreti Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.