A hűség ára

Egy idő múlva a damaszkuszi zsidók összefogtak, és elhatározták, hogy végeznek Saullal. Éjjel-nappal őrizték a város kapuit, hogy ha arra jön, meggyilkolják. Saul azonban megtudta, mire készülnek. A tanítványai pedig az egyik éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon kívülre, és így elmenekült.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 23-25. versek



Saul alig néhány nappal ezelőtt még a hatalom teljes támogatásával érkezett Damaszkuszba. Most pedig egy falra szerelt kosárban, a sötét éjszaka közepén lóg a semmi felett. Ugyanazok az emberek akarják megölni, akikkel korábban egy asztalnál ült.
Milyen megalázó pillanat! A nagy teológus, a művelt Saul nem hősies csatában győz, hanem egy kosárban menekül ki a város falán keresztül.
Gondoljunk csak bele: hányszor érezzük magunkat mi is pontosan így?
Azt tesszük, ami helyes. Kiállunk az igazságért, elkötelezzük magunkat Isten mellett, megváltoztatjuk az életünket – és a várt elismerés helyett ellenállás, pletyka, elutasítás vagy éppen hátba támadás a jutalmunk. Azt gondoljuk, ha Istent követjük, az utunk nyílegyenes és zökkenőmentes lesz. Aztán hirtelen ott találjuk magunkat egy kényelmetlen, méltatlan helyzetben, és azt kérdezzük: „Istenem, tényleg ez volt a terved vagy valami egy pillanatra félrecsúszott?”
A büszkeség törékennyé teszi az embert, de az alázat a megmaradás kulcsa. Saulnak meg kellett tanulnia, hogy Isten szolgálatában a szabadulás nem mindig látványos diadalmenet. Néha a szabadulás egy kosár. Néha a megmeneküléshez vissza kell lépni egyet, és el kell fogadni a legkisebbek segítségét.
Figyeljük meg a tanítványokat! Névtelen emberek voltak. Nem tudjuk a nevüket, nem maradt fenn a történetük, mégis ők tartották a kötelet.
A mai világ a magányos hősöket ünnepli. Az egyéni teljesítményt, az önálló sikereket. De a nehéz időkben, amikor éjjel-nappal őrzik a kapukat a fejed felett, nem a büszkeséged fog megmenteni, hanem az a néhány ember, aki fogja a kötelet. Szükséged van olyan közösségre, akik nem a pozíciódat szeretik, hanem téged védelmeznek.
Olyan sokszor tapasztaltam életem során milyen nagy áldás, amikor vannak emberek akik melletted állnak, veled vannak különösen a nehéz időkben és imádság által "fogják a kötelet."
A keresztény életben a visszavonulás sem mindig vereség. Saul nem azért menekült el, mert feladta, hanem mert megértette: az ő harca még nem ért véget. Bátorság kell a kiálláshoz, de bölcsesség kell a visszalépéshez.
Ne feszülj rá arra, ha most éppen nem te vagy a győztes a színpadon! Ha Isten most egy alázatos, csendes helyzetbe engedett, ne érezd kudarcnak. A kosár nem a végállomás. A kosár csak a híd a jelenlegi szorongattatásod és a jövőbeli elhívásod között.
Merj alázatos lenni! Engedd, hogy mások segítsenek, és ne feledd: Isten sosem a kényelmedet garantálja, hanem a megérkezésedet!
Folyamatosan szükségem van olyan emberekre, akik rendszeres imádságaikkal "fogják a kötelet" amely által Isten képes kiemelni bármilyen szorult helyzetből. Lennél te is egyikük?

IMA: Mennyei Atyám! Olyan nehéz elfogadni, amikor a helyes úton járok, mégis falakba ütközöm! Bocsásd meg, hogy a büszkeségem olyan sokszor megakadályoz abban, hogy elfogadjam a segítséget, vagy elismerjem a korlátaimat! Úr Jézus, kérlek, adj nekem alázatos szívet! Taníts meg bízni benned akkor is, amikor a szabadulásod nem látványos győzelemként, hanem egy csendes, méltatlannak tűnő kivezető útként érkezik! Köszönöm azokat az embereket, akik észrevétlenül tartják a kötelet az életemben. Adj nekem tisztánlátást és kitartást, hogy a szembeszélben se adjam fel, hanem tudjam: te akkor is munkálkodsz, amikor a sötétben kell továbblépnem egy általad mutatott új küldetés felé! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A gyökeres változás gyanús...

Ezután Saul egy ideig még a tanítványokkal maradt Damaszkuszban. Azonnal hirdetni kezdte a város zsinagógáiban, hogy Jézus az Isten Fia.
Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és ezt kérdezték: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézusban hisznek? Hiszen ide is azért jött, hogy letartóztassa, és a jeruzsálemi főpapokhoz hurcolja őket!”
De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Messiás, és zavarba hozta őket.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 19b.-22. versek (Egyszerű fordítás)



A gyökeres változás mindig gyanús a világ szemében. A szomorú, hogy sokszor még abban a keresztény, Istenben hivő világban is, amelyik vallja, hogy mélyen hisz Istennek gyökeres változást hozó hatalmában és erejében.
Amikor valaki, akit mindenki egy bizonyos skatulyába tett, hirtelen teljes fordulatot vesz, a környezete nem elragadtatással reagál, hanem bizalmatlansággal. „Hát nem ő az?” – kérdezték Damaszkuszban, amikor Saul besétált a zsinagógába. Ugyanaz az ember, ugyanaz a hang, ugyanaz a borotvaéles logikai készség – de a motor a lelkében már egy egészen más erőre volt rákötve.
Nem várt éveket. Nem vonult el egy teológiai elefántcsonttoronyba, hogy csendben feldolgozza a történteket. „Azonnal hirdetni kezdte...”
Milyen sokan várunk arra a bizonyos „tökéletes pillanatra”! Azt gondoljuk, majd ha jobban ismerjük a Bibliát, majd ha rendbe tesszük a magánéletünket, majd ha megszűnik a múltunk árnyéka – na, majd akkor kiállunk az igazságért.
A meggyőződés nem a felkészültségből fakad, hanem a személyes találkozásból. Tudhatod magad a világ legfelkészültebb teológiai professzorai között, ha neked nem volt személyes találkozásod Isten csodálatos ajándékával: Jézus Krisztussal és nem tapasztaltad a feltámadott csodálatos erejét, nem érsz semmit a tudományos címeiddel.
Amikor azonban megérint a Szentlélek által a megtestesül Igazság és Szeretet, nem tudsz hallgatni. Nem azért beszélsz, mert mindent tudsz, hanem mert valakit megismertél.
És vannak Istennek ma is "hallgató" tanítványai. Olyanok, akik látják a korrupciót, a sötétséget, a környezetük nagy válságát és a szükséget amelyet csak Krisztus tölthet be, de azt mondják: " Én nem mondok semmit. Ha jót akarsz magadnak, tedd te is ezt."
Egy ilyen bölcs tanácsadómnak egyszer azt mondtam: "Jó neked, hogy megengedheted magadnak ezt a hozzáállást. Én nem engedhetem meg. Akkor sem ha tudom, hogy ezzel a göröngyösebb utat választom. De látom az én mesteremnek Jézus Krisztusnak a lábnyomait, a hithősök lábnyomait és azok mind a göröngyös és keskeny úton vannak." Akik a kényelmes utat választották mind a feledésbe merültek.
A damaszkuszi zsidók nem tudtak mit kezdeni Saullal. Miért? Mert a múltjával akarták őt szembesíteni, de ő már a jövőjéből beszélt.
Amikor a világ rásüti valakire a bélyeget – a bukott ember, a függő, a haragvó, a kudarcot vallott –, Isten pontosan arról a pontról indítja el a legterhelhetőbb tanúit. Abraham Lincoln élete tele volt politikai vereségekkel, idegösszeomlással és családi tragédiákkal, mégis a saját mélységeiből merítette azt az ingathatatlan belső tartást, amivel egy szétszakadt nemzetet egyesített.
Ha teljes bizalommal és bátorsággal odaszánod magad Krisztus követésére, a sebhelyeid nem a hibáid bizonyítékai lesznek immár, hanem Isten kegyelmének az emlékművei.
Az Ige azt írja: „Saul egyre nagyobb erővel bizonyította...”
Az élő hít nem olyan, mint egy bemerítési, konfirmálási, bérmálkozási stb. emléklap, amit megszerzel és amit eltehetsz a fiókodba.
A hit olyan, mint az izomzat: a feszültségben, a szembeszélben és a kihívások között erősödik meg. Saul nem a könnyű terepet választotta. Egyenesen azok közé ment, akik tegnap még a szövetségesei voltak, ma pedig árulónak látták. Azok közé, akikkel valamikor együtt gúnyolta a keresztényeket, együtt szövetkezett ellenük, akik jó barátai, cimborái voltak. Ezek az emberek tudták a legjobban milyen áldozatot kellett hoznia Saulnak, hogy Krisztust követhesse. Feláldozta a teológiai végzettségét, a tisztségeit és a busás fizetéseit. Ahogyan ő fogalmazott: " Krisztusért mindent kárba veszni hagytam..."
Amikor pedig elérkezik élete utolsó szakaszába, szinte látom ahogy ragyogó szemekkel és újjongó örömmel mondja: " Minden egyes másodperc szenvedés, áldozat, lemondás megérte. A harcot megharcoltam, a futást elvégeztek, a hitet megtartottam. Most pedig a győzelmi ünnep következik amint átlépek az örökkévalóságba. Ennek az ünnepnek pedig sosem lesz vége."
A mai ember retteg a megbélyegzéstől. Rettegünk attól, mit szólnak a munkatársaink, a barátaink, rokonaink ha megtudják, hogy elköteleztük magunkat Krisztus mellett. Féltjük a jó hírünket, a pozíciónkat. De őszintén: Ki lesz az, aki majd odaáll melléd az utolsó napon, amikor Isten élőket és holtakat ítéletre hív? Ki tud majd örök életet adni neked Krisztuson kívül? A papod, a szüleid, a házastársad, a gyerekeid? Egyedül Krisztus. Éppen ezért ne az ő véleményükre figyelj, hanem az Egyetlenre Aki igazán és valóságosan szeretett már születésed előtt és életét adta érted.
De gondolj bele: Saul odaadta a teljes vallási karrierjét, a tekintélyét, az egész eddigi életművét egyetlen dologért – az Igazságért.
A múltad nem akadály Isten szemében, hanem a legerősebb üzeneted része. Aki látta, honnan jöttél, az fogja a legjobban megérteni, hová érkeztél. Ne hagyd, hogy a tegnapi bűneid suttogása elnyomja a ma kapott elhívásod hangját!

IMA: Úr Jézus! Olyan sokszor lebénít a félelem, hogy mit mondanak mások! Olyan sokszor engedem, hogy a múltam, a hibáim és a saját korlátaim határozzák meg, mire vagyok képes! Bocsásd meg a halogatásaimat, a gyávaságomat, és hogy olyan sokszor a kényelmes hallgatást választottam a tiszta kiállás helyett!
Érintsd meg a szívemet ma! Adj nekem olyan tüzet és szenvedélyt, ami áttöri a megfelelési kényszert! Rombolj le bennem minden kifogást, és tölts be a te Szent Szellemeddel! Nem a magam igazát akarom bizonyítani, hanem a te jelenlétedet akarom felmutatni ott, ahová helyeztél.
Tégy megingathatatlanná, és adj bátor szívet, hogy ne felejtsem el: akit te megszabadítottál, az valóban szabad! A Te drága szent nevedben. Ámen.

Vakfoltok megszüntetője

De az Úr azt mondta Anániásnak: „Menj csak oda, mert ezt a férfit arra választottam ki, hogy a nevemet hordozza és megismertesse az Izráelen kívüli nemzetekkel, királyokkal, és Izráel népével is. Én magam fogom megmutatni neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.”
Ekkor Anániás elindult, bement Júdás házába, kezét Saulra tette, és ezt mondta neki: „Saul testvérem, az Úr Jézus küldött hozzád, aki megjelent neked az úton, amikor ide jöttél. Azért küldött, hogy újra láss, és a Szent Szellem betöltsön téged.” Abban a pillanatban Saul úgy érezte, mintha pikkelyek hullottak volna le a szeméről, és újra látott! Majd felkelt, bemerítkezett, és miután evett valamit, az erejét is visszanyerte.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 15-19. versek



Mikor Anániás belépett ahhoz az emberhez, aki tegnap még az ellensége volt, nem kioktatta. Nem vont kérdőre senkit. Nem kezdett el teológiai vitát folytatni. Ehelyett rátette a kezét, és ezt mondta:
„Saul testvérem...”
Gondoljunk bele ennek a két szónak a súlyába! Abban a pillanatban, amikor Saul még vak volt, gyenge és bizonytalan, kapott egy elutasítás nélküli elfogadást. Anániás nem a múltját látta, hanem azt, amivé Isten tenni akarta őt.
A mi legnagyobb problémánk ma az, hogy hajlamosak vagyunk elutasítani olyan embereket, akiket Isten meggyógyítótt, megújított és akiknek megbocsátott az előítéleteink miatt és hajlamosak vagyunk befogadni olyan embereket őszinte bűnbánat és megtérés nélkül az elfogultságunk miatt, akiktől Isten előbb őszinte bűnbánatot és cselekedetekben, engedelmességben megnyilvánuló megtérést vár.
Saul szemeiről csak azután hullottak le a pikkelyek, miután meghallotta ezt a szót: testvérem. Az Istentől jövő szeretet és az elfogadás nyitotta meg az utat a csoda előtt.
Mindannyiunknak vannak ilyen „pikkelyei”. A csalódások, a félelmek, a neveltetésünk sebzettségei, a beidegződéseink mind-mind láthatatlan rétegként rakódnak a látásunkra. Azt hisszük, jól látjuk a világot, a házastársunkat, a munkánkat vagy önmagunkat, közben pedig vakok vagyunk a lényegre.De amikor Isten jelenléte megérint egy embert, a torzítások eltűnnek. A tisztánlátás nem a mi teljesítményünk, hanem Isten ajándéka.
A mai, úgynevezett „kényelmes kereszténység” korában van egy mondat ebben a történetben, amit a legtöbbször szeretünk gyorsan átugrani. Amikor Isten megszólítja Anániást, nem azt mondja Saulról, hogy „megmutatom neki, mekkora karriert fog befutni”, vagy hogy „megmutatom neki, hogyan lesz sikeres és boldog”.
Isten ezt mondja: „Én magam fogom megmutatni neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.”
Gondoljunk csak bele! Milyen meghívás ez? A mai világban a reklámok és az elvárásaink mind arról szólnak, hogyan kerüljük el a fájdalmat. Sőt, sokszor a hitedtől is azt várod, hogy egyfajta védőpajzs legyen a kellemetlenségek ellen. Azt szeretnénk, hogy Isten oldja meg a gondjainkat, tegye simává az utunkat, és biztosítson számunkra egy kényelmes, feszültségmentes életet.
De a Biblia igazsága sosem volt kényelmes.
Saul nem egy könnyű életre kapott elhívást, hanem egy értelmes életre. És a kettő nem ugyanaz.
Amikor a történelem nagy alakjaira gondolunk – azokra, akik valóban megváltoztatták a világot –, sosem a kényelmük miatt emlékezünk rájuk. Winston Churchill sem könnyű napokat, hanem „vért, erőfeszítést, könnyt és izzadságot” ígért a népének a legnehezebb órákban, mégis az egész nemzet felsorakozott mögötte, mert a cél nagyobb volt, mint a pillanatnyi komfort.
A kereszténység nem a kényelemről szól, hanem az elhívásról. A szenvedés, amiről Isten beszél, nem értelmetlen kínlódás. Nem büntetés. A szenvedés itt a formálódás ára.
Nem tudsz mélyre menni anélkül, hogy ne hagynád hátra a felszínes kényelmet. Nem tudsz mások gyógyulására válni, ha sosem fájt még semmid. Saulnak azért kellett megtapasztalnia a visszautasítást, az üldöztetést és a testi-lelki nyomorúságokat, mert csak így válhatott belőle olyan ember, akit nem lehetett eltántorítani, megfélemlíteni vagy megvásárolni.
A mai ember retteg a feszültségtől. Kerüljük a nehéz beszélgetéseket, megfutamodunk a felelősség elől, és feladjuk, amint az áldozathozatal túl sokat követel.
De Isten nem arra hívott, hogy kényelmesen elvegetálj a világban. Arra hívott, hogy valami nálad sokkal nagyobb cél részese légy. És Isten országa iránti elkötelezettségért néha fizetni kell:
Fizetned kell a véleményeddel, amikor kiállsz az igazság mellett.
Fizetned kell az időddel és a büszkeségeddel, amikor megbocsátasz.
Fizetned kell a kényelmeddel, amikor elindulsz egy másik ember felé.
De tudod, mi a csodálatos? Hogy Pál apostol – mert Saulból Pál lett – élete végén nem megbánással tekintett vissza a sebeire és a megpróbáltatásaira. Azt mondta: a szenvedések eltörpülnek amellett a dicsőség és öröm mellett, amit Krisztusban kapott.
Ne kérj kényelmes életet! Kérj helyette, erősebb jellemet, és olyan elhívást, amiért érdemes élni – és ha kell, küzdeni is.
Nem számít, milyen sötétben ülsz ma. Nem számít, mit tettél tegnap, vagy milyen súlyosak a múltad hibái, bűnei. Ha hajlandó vagy annak nevezni a bűneidet szépítés nélkül, aminek Isten nevezi őket, ha hajlandó vagy belátni, hogy a vallásos buzgóságod nem ér semmit őszinte megtérés nélkül, Istennek van számodra egy Anániása, egy Igéje, egy érintése, ami áttöri a vakfoltjaidat. És ami a legfontosabb: ő nem a múltad alapján határozza meg a jövődet.


IMA: Mennyei Atyám! Bocsásd meg nekem, amikor a hitemből csak egy kényelmes menedéket akartam formálni! Bocsásd meg, hogy olyan sokszor menekültem a nehézségek, a felelősség és a döntések ára elől! Drága Úr Jézus Krisztus! Te a fájdalmak férfia, betegség ismerője voltál. Én pedig olyan ostoba módon elhitettem néha magammal, hogy az én utam csupa móka, kacagás és napfényes üdülés lesz, ha Téged követlek.
Látom, hogy a kényelmes élet sosem szült mély gyümölcsöket. Ébreszd fel a lelkemet! Adj nekem olyan belső tartást, ami nem roppan össze, amikor áldozatot kell hozni a Te nevedért, az igazságért vagy a felebarátomért!
Jézusom, taníts meg nem a könnyű utat keresni, hanem a te utadat! Rombold le bennem a kényelmesség bálványát, és adj olyan szívet, ami nem félti az életét, hanem kész elköteleződni melletted, bármibe kerüljön is! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Istennek nem tudsz újat mondani...

Élt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr megszólította őt látomásban: „Anániás!”
Ő így válaszolt: „Itt vagyok, Uram!”
Az Úr így folytatta: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak. Keresd meg a Júdás házát. Kérdezd meg, hol van az a Saul, aki Tarzusz városából való. Ő most éppen imádkozik, és látomást lát. Azt látja, hogy egy Anániás nevű férfi bemegy hozzá, és ráteszi a kezét, hogy újra lásson.”
Anániás erre így válaszolt: „Uram, már sokaktól hallottam erről az emberről, hogy mennyi gonoszságot követett el a tanítványaid ellen Jeruzsálemben. Ide is azért jött, mert felhatalmazást kapott a főpapoktól, hogy letartóztassa azokat, akik benned hisznek.”
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 10-14. versek



Volt már úgy, hogy Isten kért tőled valamit, te pedig felsoroltad Neki az összes logikus érvedet, miért abszurd a kérés?
Emlékszem, amikor több, mint 4 évvel ezelőtt kiléptem a munkahelyemről, lemondtam az addigi tisztségemről és a megszokott környezetemről, annyira örültem, hogy van egy saját házunk és már előre gondolkodtam azon milyen csodálatos lesz saját házban élni, onnan munkába járni és élni a nyugodt családi életünket.
Isten azonban máshogy gondolta. Fél évet laktunk a házunkba, majd világosan megértettük, hogy mennünk kell. Hagynom kell a házat, a szép álmaimat és terveimet és újra az ismeretlenbe, az emberileg bizonytalanba kell lépnem. Ha most kellene döntenem ugyanezt tenném. Akkor is, ha abban az időben csalódást éreztem és nem értettem, hogy miért éppen nekem kell ismét útra kelnem? Nekem, aki introvertált vagyok és a megszokott kis környezetemhez ragaszkodom és abban érzem legjobban magam.
Anániás hasonló vízválasztón áll.
Isten megszólítja, megadja a pontos címet — az Egyenes utcát —, és kimondja Saul nevét. Anániás első válasza még gyönyörű volt: „Itt vagyok, Uram!” De amikor meghallja a feladatot, bekapcsol benne az emberi védekező reflex.
Figyeld meg, mit tesz Anániás! Kiselőadást tart Istennek Saulról: „Uram, már sokaktól hallottam erről az emberről... tudom, mit tett Jeruzsálemben... felhatalmazása van!”
Hányszor csináljuk mi is pontosan ugyanezt?
Isten rávilágít egy lépésre az életünkben — hogy bocsássunk meg, hogy lépjünk ki egy méltatlan helyzetből, hogy támogassunk valakit, vagy vállaljunk el egy kényelmetlen feladatot. Mi pedig azonnal hozzátesszük a magunk igazát: „De Uram, te nem tudod, mit tett velem! Nem ismered a múltját! Nem látod, mennyire veszélyes ez a helyzet?”
Volt olyan, hogy magyarországi szolgálatom alatt egy olyan házaspár keresett meg, akik keresztény környezetből jöttek, gyakorlatilag már elváltak és emiatt a keresztény rokonaik is elfordultak tőlük. Megkérdezték segítenék-e nekik, hogy visszatérjenek Istenhez és egymáshoz? Nincs már senki akihez forduljanak mert olyan mélyre kerültek, hogy senki sem hisz nekik és emiatt segítséget sem találnak sehol.
Az első reakcióm hasonló volt Anániáséhoz. Istenem miért pont én? Nem ismerem őket, ha a családjuk, gyülekezetük is elfordult tőlük, akik nagyon jól ismerik őket, miért kellene nekem foglalkozni velük?
Ha vonakodva is, méltatlankodva is, de közösséget vállaltam velük a nehézségeikben, és láthattam ahogy Isten csodálatosan helyreállította, megváltoztatta mindkét fél életét. Azok akik csak egymásra mutogattak évekig és egymást okolták azért az állapotért amibe jutottak, összetörtek Isten szerető karjaiban és elkezték sorolni saját hibáikat, bűneiket. Ömlöttek a könnyek, a bűnbánat és az Isten helyreállító kegyelme elárasztotta az életüket. Ezután pedig újabb kihívás volt az, hogy a környezetük ellenállása is megtörjön és elhiggyék ezek az emberek tényleg megtértek, megszabadultak és megváltoztak és újra befogadják őket.
Anániás nem rosszindulatú volt. Nem volt lázadó. Egyszerűen az emberi tapasztalataiból, a hallott hírekből és a józan logikájából indul ki. Saul háttere tényleg sötét volt. Anániás félelme teljesen megalapozott volt.
Magyarországon voltak olyan esetek az elmúlt rendszerben, amikor nem hivőket környékeztek meg és szerveztek be kollaboránsnak, hanem a politikai rendőrség a saját embereit építette be a hívők közé és voltak olyan egyházak, ahol ezek a beépített hivők eljutottak az egyházi hierarchia legfelsőbb fokára. Onnan tudták a legjobban bomlasztani az egyházat. Honnan tudhatta Anániás, hogy itt nem éppen egy ilyen cselről van-e szó? Mi is eshetünk néha abba a hibába, hogy Isten akarjuk "felvilágosítani." Mi azonban nem tudunk semmi olyat, amit Isten ne tudna, de Isten sokmindent lát, amit mi még nem.
Ez a te belső feszültséged is. Túl sok hírt hallasz, túl sok emléket őrzöl a múltból, és a félelmeid alapján hozod meg a döntéseidet. Azt hiszed, kizárólag a józan ész a legjobb tanácsadó. De a józan ész csak addig lát, ameddig a fizikai szemed ellát. Isten viszont látja azt is, ami a zárt ajtók mögött, a megtört szívekben történik. Mi nem látjuk a sötétség titkait sem a szívek rejtett szándékait. Ezeket majd az igaz bíró hozza nyilvánosságra az utolsó napon és ez jól is van így.
Anániás a fanatikus gyilkost látta Saulban. Isten már az apostolt látta benne.
Ne engedd, hogy a félelmeid megkérdőjelezzék Isten életedre vonatkozó vezetését! Isten nem azért hív el egy nehéz útra, mert nem tudja a kockázatokat. Hanem azért, mert Ő már látja a kimenetelt, amit te még nem láthatsz.
Amikor legközelebb felül akarod bírálni az Isten szavát a saját logikáddal, állj meg! Ne magyarázd el Neki a körülményeket! Ő pontosan tudja, kivel van dolgod — és azt is tudja, mit akar elvégezni általad.
Milyen szomorú lett volna, ha Anániás kimarad ebből a csodálatos történetből.

IMA: Mennyei Atyám! Megvallom neked, hogy sokszor okoskodtam Veled szemben. Amikor kértél tőlem valamit, azonnal a kifogásokat kerestem, a félelmeimre hallgattam, és a saját logikámmal próbáltam megmagyarázni a félelmeimet. Bocsásd meg, hogy oly sokszor azt hiszem, én jobban látom a helyzetet, mint te! Csendesítsd le bennem a kételkedő hangokat. Adj olyan hitet, ami nem a körülményekre néz, hanem a te szavadra támaszkodik. Taníts meg engedelmeskedni akkor is, amikor nem értem a teljes képet! Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.

Istennel a sötétségben

Saul útitársai úgy meglepődtek, hogy egy szót sem tudtak szólni. Csak álltak, mert a hangot ugyan hallották, de nem láttak senkit. Saul felállt a földről, de amikor a szemét kinyitotta, semmit sem látott. Ekkor kézen fogták, és úgy vezették Damaszkuszba. Ezután még három napig nem látott, és nem evett, nem ivott semmit. Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 7-9. versek



Előfordult már veled, hogy egy óriási életrajzi fordulat kellős közepén álltál, és a körülötted lévők sejtettek ugyan valamit, de fogalmuk sem volt róla, mi történik a lelked mélyén?
1970-ben, az Apollo 13 katasztrófájakor a világ feszülten figyelte a rádióadás sercegését. Az emberek hallották a hangokat, látták a híreket, de csak az a három űrhajós tudta a sötét, fagyos kabinban, hogy valójában mekkora a tét. A kívülállók csodálkoztak, de a megrendítő átalakulást és a teljes kiszolgáltatottságot csak az éli át, aki benne van a helyzetben.
Nézzük meg pontosan ezt a néhány mondatot!
Saul útitársai ott állnak döbbenten. A hangot hallják, de nem látnak semmit. És itt van az első szembesítő igazság: lehetsz jelen egy isteni pillanatban úgy is, hogy teljesen kimaradsz belőle. Tapasztalhatod a jeleket, hallhatod az Igét, láthatod mások életének megváltozását, de ha nem hozzád szól a kijelentés, csupán néma szemlélő maradsz.
Volt olyan, hogy egy prédikációm után odajött valaki hozzám és diszkréten odasúgta nekem: " Ez az igehirdetése most nagyon silány volt. Nagyon gyengére sikeredett. Nem tudok semmit hazavinni belőle. (Magam is így éreztem. Olyan erőtlennek éreztem az egész üzenetet pedig teológiailag nem talált benne senki kifogást.)
Miközben tovább folytattam a gyülekezet tagjaival a kézfogást valaki könnyes szemmel odajött, hogy elmondja mennyire megérintette az üzenet és, hogy éppen erre volt szüksége.
Mi volt az igazság? Nos... Én tényleg gyenge voltam, de az Isten Igéje az Ő Szentlelke által tarolt. A Szent Szellemet ugyanis nem korlátozzák a mi gyengeségeink. Ha valakinek kész a szíve, az Ige elvégzi benne a kellő munkát. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne imádkoznék, ne készülnék fel egy-egy igehirdetésre vagy ne törném a fejem állandoan azon, hogy miként tudnám még hatékonyabban, még egyszerűbben, még érthetőbben elmondani Isten üzenetét.
Aztán Saul kinyitja a szemét — és sötétség fogadja.
Képzeld el ezt a fizikai és lelki állapotot. A férfi, aki engedélyekkel, határozott tervvel, kemény kézzel indult útnak, most nem tud megtenni egyetlen önálló lépést sem. Kézen fogva kell vezetni. Gyerekké vált a saját életében. Az önállóság álarca a porba hullott.
A legmélyebb rész azonban ez a három nap. Három nap látás nélkül, étel nélkül, ital nélkül.
A rabbinikus hagyományban és a Szentírásban a három nap mindig a gyökerekig hatoló átmenet ideje. A teljes leállásé. Saul nem kapott azonnal új feladatot. Nem kapott azonnal visszajelzést. Nem futhatott tovább a naptárja szerint. Isten kihúzta a talajt a lába alól, és beültette a sötétségbe, hogy megszabadítsa a saját elképzeléseitől.
A böjt itt nem vallásos teljesítmény volt, hanem a döbbenet természetes reakciója. Amikor Isten jelenléte betölti a teret, az emberi étvágy egyszerűen megszűnik. Amikor a lelked átrendeződik, a világi dolgok elveszítik az ízüket.
Gyakran pánikba esünk, ha Isten lekapcsolja a fényeket, és megállít minket. Azt hisszük, elvesztünk, mert nem látjuk a következő lépést. De tudnod kell: a sötétség nem mindig ítélet. Néha a sötétség az a szent műtő, ahol Isten új látást, meggyőződést, életcélt formál ki benned.
Ne siettesd a dolgokat! Ha most tehetetlennek érzed magad, ha mások segítségére szorulsz, ha elnémult körülötted a világ — ne próbáld erőltetni a dolgokat. Engedd, hogy a három nap csendje elvégezze benned a tisztítást. Ahol véget ér a te emberi erőd, ott kezdődik Isten igazi munkája.

IMA: Úr Jézus! Előtted állok, és beismerem, hogy rettegek a kiszolgáltatottságtól. Olyan nehéz engednem, hogy mások fogják a kezem, olyan nehéz megállnom a sötétben! Megszoktam, hogy a saját problémáimat nekem kell megoldanom és azokkal nem szabad másokat terhelnem. Könnyű nekem mások segítségére sietni, de nagyon nehéz másoktól segítséget kérni vagy azt elfogadni. De most elengedem ezt. Ha meg kell állnom, megállok. Ha csendben kell maradnom, csendben maradok. Tisztítsd ki a szívemből a büszkeséget, a rohanást és az emberi bizonyítási kényszert! Formálj át ebben a csendben, és adj olyan látást, ami nem a saját tervemből, hanem a te szent akaratodból fakad! Magasztallak Téged! Ámen.

Újra hangolás...

El is indult Jeruzsálemből, és amikor már közel járt Damaszkuszhoz, hirtelen mennyei fény ragyogta körül, ő pedig a földre esett. Azután egy hangot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Saul megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” Ő így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit üldözöl. De most kelj fel, menj be a városba. Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 3-6. versek



Mi van akkor, amikor azt látod, hogy a világ legmagabiztosabb, legsikeresebb embere is egyetlen pillanat alatt a porba hullik?
Saul pontosan így ment Damaszkusz felé. Nem volt vesztes típus. Tanult volt, céltudatos, és meg volt győződve róla, hogy az ő látása a legtisztább. Az elődeinek, Gamálielnek, a híres tanítónak és a saját igazságának fényében járt. Az elődei is mind az Isten Ószövetségben írott Szavát tanulmányozták és rendkívül jól ismerték, de az értelmezésük hibás volt. Ismerős? Ugye mennyire hasonló a 21. századunk?
Például a házassággal, válással és újraházasodással kapcsolatosan ugyanazokat az Igéket olvassuk mindannyian. Mégis legalább 3 fő értelmezése van ezeknek az Igéknek és napjainkban naponta születnek egyre meredekebb és sajátosabb értelmezések is. A valóságban azonban nyilvánvaló, hogy mindegyik értelmezés nem lehet helyes vagy igaz. Az értelmezések közül pedig sajnos sokszor azt ragadjuk meg, amelyik nekünk kényelmesebb vagy a terveinkhez jobban illeszkedik. Majd ráragasztjuk a cimkét: " Ez Isten akarata. Rendelése." Utána pedig a lelki karambol fülsüketítő csattanására eszmélünk. És éppen ez volt a baja Pál apostolnak: a saját fénye vakította el. Azt hitte, hogy a farizeusok értelmezése az igazi és észre sem vette, hogy már nem Isten Szavát, hanem annak kétes és merev értelmezését istenítette.
Aztán hirtelen felragyogott egy másik fény. Ez már nem egy teológiai iskola bizonytalan értelmezésének pislákoló lámpása volt, nem is a fizikai napsugarak vakítása, hanem a Menny dicsősége. Saul pedig a földre esett.
Itt történik valami egészen megrendítő. Aki egy pillanattal korábban még életekről döntött, most a porban fekszik. És megszólal a Hang: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Figyeld meg Saul első kérdését: „Ki vagy te, Uram?”
Hányszor vagyunk mi is pontosan ebben a helyzetben? Harcolunk az életben, építjük a saját karrierünket, védjük a saját igazunkat, néha jogosan, néha nem jogosan haragszunk a körülöttünk lévőkre — és észre sem vesszük, hogy valójában Isten ellen küzdünk. Meg vagyunk győződve arról, hogy tudjuk, mit csinálunk, miközben fogalmunk sincs, Ki áll velünk szemben.
A lelked mélyén talán te is érzed ezt a belső feszültséget. Elfáradtál a folytonos bizonyításban. Eleged van abból, hogy mindig neked kell erősnek lenned, mindig neked kell megnyerned a vitákat. És most, ebben a pillanatban, Isten téged is megállít.
Jézus Krisztus válasza nem a bosszúról szól. Nem söpri el Sault. Nem azt mondja neki: " Te ostoba és csökönyös teremtményem. Most eljött a leszámolás ideje. Itt fogsz meghalni, mert vak voltál." Ehelyett azt mondja: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, és menj be a városba...”
Milyen felfoghatatlan kegyelem! Isten nem azért "húzza ki a szönyeget" a lábaid alól, hogy a porban tartson. Azért állít meg, mert szeret. A tekintetedet akarja a saját örökölt, tanult, hamis igazságaidtól elfordítani, hogy végre meglásd Azt, Aki az Élet.
Amíg csupán a tanulmányaid, tudásod, tapasztalataid vagy másoktól tanul igazságok fényében jársz csupán, vak vagy a lényegre. Amikor a porba hullasz Előtte, akkor kezdesz el látni.
Ne félj a földre esni. Ne félj bevallani, hogy tévedtél.A Sátán birodalmában ha valaki porba hull vége van. Isten birodalmában azonban a porból indulnak a legszebb újjászületések. Emlékezz csak a teremtésre. Jézus nem eltiporni akar, hanem beállítani — de már nem a saját utadra, hanem az Ő örök tervébe.


IMA: Úr Jézus, itt vagyok! Beismerem, hogy oly sokszor a saját fejem után mentem. Azt hittem, mindent jól látok, miközben a saját meggyőződésem vakított el. Köszönöm, hogy nem hagytad, hogy a vesztembe rohanjak! Köszönöm, hogy szeretsz annyira, hogy megállíts! Porba hullok előtted, és most először nem a magam igazát akarom védeni. Bocsásd meg a vakbuzgóságomat, a gőgömet és a saját harcaimat! Uram, ki vagy te? Mutasd meg magad nekem! Vedd el az én hamis fényemet, és tölts meg a te világosságoddal. Kelj fel az életemben! Nem akarok többé ellened küzdeni. Igent mondok a te hívásodra, átadom a kormányt, és követlek téged! Minden dicsőség a Tied, Ámen.

Csapdák, amelyeket el kell kerülnöd

Saul ezalatt folytatta az Úr tanítványainak üldözését Jeruzsálemben. Fenyegette őket, és gyűlöletet szított ellenük. Elment a főpaphoz, és kérte, hogy írjon leveleket a Damaszkusz városában lévő zsinagógákhoz. Az volt a szándéka, hogy Damaszkuszban is felkutatja a Jézusban hívő zsidó férfiakat és nőket, majd letartóztatja, és Jeruzsálembe hurcolja őket.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 1-2. versek



Történt egyszer a 20. század elején, hogy egy fiatal, rendkívül tehetséges mérnök hónapokig dolgozott egy hatalmas projekten. Nappalokat és éjszakákat tett rá. Nem aludt, elhanyagolta a családját, a végsőkig kimerítette magát. Amikor a gépezet végre elkészült és beindult, kiderült valami megrendítő: a számítások legelején elvétett egy apró előjelhibát. A gép tökéletesen működött, brutális erővel, precízen — de teljesen rossz irányba forgatta a fogaskerekeket, és elpusztította az anyagot, amit meg kellett volna munkálnia.
Hányszor éljük meg ugyanezt a saját életünkben?
Saul története a damaszkuszi úton nem egy lusta, közömbös emberről szól. Saul nem egy kényelmes fotelben ülő kritikus volt. Olyan ember volt, akinek égett a szíve. Buzgó volt. Szenvedélyes. Éjszakába nyúlóan tanulmányozta a Tórát, ismerte a törvény minden betűjét, a bölcsek magyarázatait. Ha megkérdezted volna tőle, miért megy Damaszkuszba, tiszta lelkiismerettel felelte volna: „Istenért teszem! Megvédem az igazságot!”
Ő az a fajta személy, akire a mai multi cégek vadásznak. Azt sem bánják, ha az illető még nem rendelkezik tudással azon a területen amelyre embert keresnek, mert ezeknek a cégeknek a fejvadászai azt vallják, hogy azt a hozzáállást, amivel Saul is rendelkezett nem lehet tanítani. Ez vagy megvan valakiben vagy nincs meg. A megbízhatóságot, a megszállott céltudatosságot, azt, hogy addig nem állok meg, amíg el nem érem a kijelölt célt. Ezek a cégek azt mondják, hogy mutass nekünk ilyen embert, a tudást mi biztosítjuk neki.
Ezek az emberek rendszerint a munka megszállottjai, általában haza kell "zavarni" őket a munkahelyről, mert annyira belemerülnek az adott feladatokba, rendkívül kreatívak, addig nem állnak meg, amíg nem oldanak meg egy problémát és ha megoldják máris új célt tűznek ki maguknak, mert ez lelkesíti őket. Ebből fakadóan hamar menetelnek előre a ranglétrán és gyorsan elérik azt az életmódot, gazdagságot, amiről a fotelhuszárok egész életükben álmodoznak, közben előre kifogásokat gyártanak saját maguknak és másoknak, hogy ők miért nem értek el még semmi érdemlegest az életükben és rettenetes irigységgel és gyanakvással tekintenek a fent említett magas teherbírású, teljes sebességi fokozaton működő emberekre. A fejvadászok azt mondják, hogy ezeknek egy gyenge pontja van: maximum 20 éven belül teljesen kiégnek. Addigra viszont rendszerint tetemes vagyonra tesznek szert így "nyugdíjba vonulhatnak", a cég pedig keres mást helyettük.
Ha vezető vagy és jót akarsz, ne rakj egy csapatba egy Saulhoz hasonló mentalitással rendelkezőt és egy átlagos vagy átlagon aluli ambícióval rendelkező személyt. A Saulhoz hasonló vezetők rendkívül jól tudják kezelni az átlagos ambícióval rendelkezőket beosztottként, de munkatársként vagy vezetőtársként sosem lesznek jó csapat.
Saul tehát menetelt a sivatagon át, levelekkel a kezében, teli szenvedélyes tettrekészséggel és dühhel. Csak a célja lebegett a szeme előtt és az, hogy addig nem állhat meg, amíg el nem éri azt. De a lelke mélyén – még ha nem is tudta szavakba önteni – egy óriási belső feszültség tombolt. Mert a túlméretezett vallásos buzgalom mögött gyakran egy görcsös bizonyítási kényszer rejtőzik. Az a belső félelem, hogy ha nem teszek meg mindent, ha nem harcolok keményebben, ha nem szorítom össze a fogam, akkor nem vagyok elég jó.
Saul nem látta, hogy az Isten iránti buzgalma valójában emberi rombolássá vált. Azt hitte, Istent szolgálja, miközben Isten gyermekeit üldözte.
Talán veled is megtörtént már. Meg vagy győződve róla, hogy az igazadért harcolsz. A családban, a munkahelyeden, a gyülekezetben. Összeszorított foggal mész előre. Odaszánt vagy, nem sajnálsz időt, energiát. És mégis: békesség helyett feszültség van körülötted. Gyűlölet, kirekesztés és sebek maradnak a nyomodban.
A tragédia az, hogy nem az energiáddal van a baj. Nem az elszántságoddal. Hanem az iránnyal.
Amikor vakon rohansz a saját igazad után, észre sem veszed, hogy a meggyőződésed börtönné válik. Saul kezében ott voltak a hivatalos levelek. Megvolt a felhatalmazása. Minden jogi és vallási érv az ő oldalán állt. És mégis, a szíve tele volt fenyegetéssel és dühvel. Mert amikor az ember a saját szentnek hitt harcát vívja Isten jelenléte nélkül, a buzgalom mindig mérgezővé válik.
De tudod, mi ebben a jó hír?
Isten nem vetette meg Saul szenvedélyét. Nem azt mondta neki a damaszkuszi úton, hogy „te egy használhatatlan, tudatlan, vakbuzgó, értéktelen ember vagy”.
Éppen úgy ahogyan a fejvadász cégek is azt mondják: " Mutass nekünk egy szenvedélyesen, meggyőződéssel dolgozó embert és ne bánd, hogy nincs meg a megfelelő tudása vagy iránya. Ezt mi helyretesszük benne és mindenki jól fog járni. Ő is, mi is."
Isten nem törte össze az energiáját. Ehelyett megállította, és átirányította azt. Ugyanaz a lendület, amivel Saul rombolt, később népeket és nemzeteket épített fel, amikor találkozott a feltámadt Krisztussal.
Ne pazarold az életedet a rossz irányba forgatott fogaskerekekre. Ne a saját igazad, a saját sérelmeid vagy a saját igazságérzeted hajtsa a lépteidet.
Engedd, hogy Jézus Krisztus megállítson azon az úton, ahol most épp gőzerővel rohansz. Állj meg egy pillanatra, és tedd le a meggyőződéseid „hivatalos leveleit”. Isten nem azt akarja, hogy kiégj a saját harcaidban. Olyan erőt akar adni neked, ami nem rombol, hanem gyógyít.
Végül, a másik véglet pedig talán még veszélyesebb: a kényelmes, csendes alkuk világa.
Gyakran áltatjuk magunkat azzal, hogy a béke kedvéért engedünk az Isten szavának tisztaságából. Legyintünk egyet, és azt mondjuk: „Úgyis mindegy, nem éri meg a konfliktust, az Isten pedig úgyis kegyelmes.” Mosssuk kezeinket, mint Pilátus, és úgy teszünk, mintha a gyávaságunk valójában szeretet és elfogadás lenne. De ne csapd be magad: a legkisebb ellenállás útja nem Krisztus követése, hanem a saját kényelmünk imádata. Az igazság nélküli „béke” nem békesség, hanem lelki eltunyulás, ami észrevétlenül pusztítja el a hited gyökereit. Jézus sosem kért arra, hogy a világ szimpátiájáért eladd az Ő örök igazságát — mert a megalkuvás ára mindig a te saját lelked békéje.


IMA: Uram, vallom előtted, hogy oly sokszor rohanok vakon a saját utamon! Azt hittem, neked szolgálok, miközben csak a saját igazamat hajszoltam. Bocsásd meg, amikor a buzgalmam mögött gőg, harag és bizonyítási kényszer volt. Állíts meg most! Elég volt a rombolásból, elég volt a belső feszültségből! Lépj be az életembe, és fordítsd meg az léptemet! Formáld át az energiámat, a tenni akarásomat szent szeretetté. Nem akarok többé emberek ellen harcolni, nem akarok sebeket hagyni magam után. Megadom magam neked, Jézus! Óvj meg engem a gyávaságtól, a kényelem imádatától, a személyválogatástól és a Te szent igazságaidnak a kiárusításától is akár barát, akár rokon, akár más érdek akarna efelé sodorni. Fogadd el a szívemet, vegyél át minden irányítást, és használj engem a te országod építésére! Jézus Krisztus nevében, Ámen.