A századosok Istene...

Cézárea városában élt egy Kornéliusz nevű római katonatiszt, aki századosi rangban szolgált az úgynevezett „itáliai” ezredben. Jó és istenfélő ember volt, és egész családjával együtt az igaz Istent imádta. Gyakran osztogatott adományokat a szegényeknek, és állandóan Istenhez imádkozott.
Apostolok Cselekedetei 10. fejezet 1-2. versek



Kornéliusz sikeres férfi volt. Nem akármilyen pozíciót töltött be: a hírhedt „itáliai ezred” századosaként szolgált. Parancsnokolt, fegyelmet tartott, döntéseket hozott. A környezete tisztelte. A vagyonából bőkezűen adott a rászorulóknak. Családfőként a házán belül is rend volt, és tisztelte Istent. A világ szemében ő volt a tökéletes állampolgár, a megbízható vezető, az igaz ember.
Mégis, ha közelebb lépsz hozzá, észreveszed a lényeget: „állandóan Istenhez imádkozott.”
Gondolkodtál már azon, miért imádkozik megállás nélkül egy olyan ember, akinek látszólag mindene megvan? Mert a látszat mögött Kornéliusz tudta, hogy valami mégis hiányzik. Az erkölcsös élet, a jó cselekedetek, a társadalmi elismerés és a szegények felé gyakorolt nagylelkűség csillapítja a lelkiismeretet, de nem tölti be a lelket.
A rabbinikus hagyományban a pogányokat, akik tisztelték Izráel Istenét, de nem vették fel a szövetség jelét, a „kapu jámborainak” nevezték. Ott álltak a küszöbön. Látták az igazságot, tisztelték a Szentet, de nem léphettek be a legbensőbb jelenlétbe. Hány ember él ma pontosan így! Szimpatizálnak a hittel, jóra törekszenek, tisztességesek emberi mérce szerint, de a küszöbön kívül rekedtek.
1928-ban Alexander Fleming észrevette, hogy a laboratóriumában egy elfelejtett csészében a penész elpusztította a baktériumokat. Bár felfedezte a penicillint, nem tudta tisztítani és tömegesen előállítani. Éveken át ott volt a kezében a világ legnagyobb áttörése, mégis hiányzott a kulcs, hogy életeket mentsen vele. Kellett tíz év, és kellettek más tudósok, akik elhozták a teljes áttörést.
Kornéliusz tisztessége és vallásossága olyan volt, mint a felfedezett, de át nem élt áttörés. Jó úton járt, de szüksége volt a találkozásra a teljes Kegyelemmel – Jézus Krisztussal.
Mert a vallásosság azt mondja: „Tegyél meg mindent a magad erejéből, és talán elég jó leszel!” A evangélium viszont ezt mondja: „Jézus mindent megtett helyetted, lépj be a Vele való kapcsolatba!”
Isten nem hagyta Kornéliuszt a küszöbön. Látta az imáit, látta a könnyeit, és elküldte hozzá a választ. Mert Isten soha nem hagyja válasz nélkül azt a szívet, amelyik őszintén smóvárog utána.

NE feledd: A jó cselekedet nem helyettesíti a megváltást: Ne nyugtasd magad azzal, hogy rendes ember vagy, nem ártasz senkinek, és olykor segítesz másokon. A jóindulat nagyszerű dolog, de nem tudja letörölni a bűneidet. A lelkednek elsősorban nem vallásos szokásokra van szüksége, hanem az élő Krisztusra.
Isten látja a titkos keresésedet: Lehet, hogy kívülről mindenki azt hiszi, te vagy a legerősebb, a legkiegyensúlyozottabb ember a környezetedben. De Isten látja a csendes óráidat. Látja, amikor a zárt ajtók mögött válaszokért kiáltasz. Ő nem felejtette el az imáidat, és el fogja hozni az áttörést az életedbe.

IMA: Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy te nem elégedsz meg a látszattal, és engem sem hagysz meg a vallásos formák közt. Bocsáss meg, amikor a saját jó tetteimben vagy a jó híremben bíztam ahelyett, hogy teljesen ráhagytam volna magam a te kegyelmedre!
Látod a lelkem szomjúságát. Látod azokat a kérdéseket, amiket senkinek nem merek elmondani. Kérlek, lépj be a mindennapjaimba, lépd át a szívem küszöbét! Nem elveket akarok követni, hanem veled akarok élni. Adj bátorságot, hogy letegyem az önigazolásaimat, és teljességgel átadjam neked az életemet! Jézus Krisztus nevében, Ámen!

Nyújtsd a kezed...

Péter pedig mindenkit kiküldött, térdre esve imádkozott; azután a holttesthez fordulva mondta: „Tábita, kelj fel!“ Ő pedig felnyitotta szemeit, és meglátva Pétert, felült. Ő kezét nyújtva neki felemelte őt; majd beszólította a szenteket és az özvegyasszonyokat, eléjük állította őt elevenen. És megtudták egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. Ő pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 40-43. versek



Amikor valami végleg elvész, megpróbáljuk körülállni a veszteséget, felidézni a szép múltat, és belenyugodni abba, hogy ennek most már vége. De nézd meg, mit tesz Péter legelőször!
„Péter pedig mindenkit kiküldött...”
Miért küldött ki mindenkit? Nem érzéketlenségből. Péter tudta, hogy a zaj, a pánik, a reménytelenség és a beletörődés lehúzza a lelket. Ahhoz, hogy Istentől csodát várj az életedben, néha ki kell küldened a szobádból azokat a hangokat, amelyek csak a halálról, a kudarcról és a lezárt múltról tudnak beszélni. Nem tudsz hitben imádkozni, amíg körülötted mindenki a temetésre készül.
Éppen ezért vigyázz, hogy kikre figyelsz és kiket engedsz be a legbelsőbb bizalmi körödbe. Igen. Vannak rossz példák, kudarcok, elesések, nehézségek, de ha olyan emberekkel veszed körül magad, akik csak ezekre figyelnek, ezeket jegyzik és ezeket adják tovább, az szép lassan fel fog emészteni téged is. Természetesen azokat is kerüld, akik az ellenkező végletbe esnek. Ők ugyanis azt is jónak mondják és helyesnek, amit Isten rossznak és megvetendőnek. Mindkét véglet alkalmas arra, hogy megfosszon a józan gondolkodástól és megrontsa a lelki ítélőképességedet.
Péter kizárta a zajt, Isten beszédére, ígéreteire, Krisztusban már megmutatkozott hatalmára összpontosított és ezután térdre esett, és imádkozott. Nem a holttesthez beszélt először, hanem Istenhez. De figyelj a következő mozdulatra! Miután imádkozott, megfordult, és ezt mondta: „Tábita, kelj fel!”
És itt jön a lényeg, ami sokszor elkerüli a figyelmünket: „Ő kezét nyújtva neki felemelte őt...”
Isten ereje feltámasztotta Tábitát, de Péternek oda kellett nyújtania a kezét, hogy felsegítse. A csoda Isten dolga, de a kéznyújtás a miénk. Hányszor várunk arra, hogy Isten teljesen egyedül tegyen rendet az életünkben, a házasságunkban vagy a karrierünkben, miközben mi visszafogjuk a kezünket? Isten visszahozza a reményt, de neked kell odaállnod, kezdetnek nyújtanod a karod, és segítened talpra állni annak, ami vagy aki épp életre kelt. Hajlandó vagy együttműködni Istennel vagy folytatod az eszeveszett ámokfutásodat akár keresztény köntösbe csomagolva és Isten ellen lázadva?
Majd a történet egy szinte észrevétlen, mégis mély részlettel zárul. Péter elvégzi a csodát, de utána nem rohan tovább a reflektorfénybe. Ottragad Joppéban egy Simon nevű tímárnál.
A rabbinikus hagyomány és a korabeli kultúra szerint a tímár mesterséget űzőket jobb volt elkerülni, mert ők gyakran dolgoztak, érintkeztek tisztátalannak számító állatok tetemével is. Péter viszont, a korai keresztények vezető apostola, aki épp most támasztott fel egy halottat, odamegy a megvetett, szélre szorult ember otthonába, és odaül az asztalához.
Milyen mély lecke ez a vezetésről és a szellemi érettségről! A valódi tekintély nem ott látszik, amikor a magasban vagy és csodákat teszel. Hanem ott, amikor képes vagy lehajolni ahhoz, akit mindenki más elkerül annak ellenére, hogy a mai egyházpolitika is azt tanácsolja, hogy a bármilyen szempontból kétes vagy megosztó embereket jobban teszed ha elkerülöd a jó hírneved és népszerűséged megőrzése érdekében.
Mit üzen Isten neked a fenti történet által?
Csendesítsd le a szobádat! Zárd ki azokat a hangokat, akik csak a veszteségeidet számolgatják, és azt mondják, hogy valami meghalt az életedben. Lépj oda Isten elé a csendben! Idézd fel az Ő áldott ígéreteit, csodáit életedben és imádkozz. Dícsérd Istent és öntsd ki bizalommal a szívedet előtte bármi is legyen benned.
Nyújtsd ki a kezed! Ne csak várd a változást, hanem vállald a kockázatot. Nyújts kezet ott és annak, akihez Isten vezet és akinek éppen szüksége van rá.
Maradj alázatos a csoda után is! Ne a sikereidből építs várat magadnak! Lépj be azok közé az emberek közé, akiket a világ elfelejtett és légy számukra is a Krisztus szeretetének és örömhírének élő bizonyítéka.

IMA: Drága mennyei Atyám! Évezredek, hatalmak, emberek, körülmények jönnek-mennek,de a Te csodálatos ígéreteid és hatalmad semmit sem változik. Te nem idősödsz, nem gyengülsz meg, nem bizonytalanodsz el, mint ahogyan sokszor ez ránk emberekre jellemző.
Köszönöm, hogy te a leghidegebb, legreménytelenebb helyzetekbe is képes vagy életet lehelni. Bocsáss meg, amikor engedtem, hogy a környezetem kétségbeesése és a félelem hangjai elnyomják bennem a Te ígéreteidbe, hatalmadba vetett rendíthetetlen hitedet! Adj nekem bátorságot kizárni a zajt, és térdre esni előtted! Kérlek, ébreszd fel azt, ami meghalt bennem – a reményemet, a tüzet, az elhívásomat! És adj alázatot és erőt, hogy kinyújtsam a kezem mások felé, felsegítsem a elesetteket, és odaüljek azok mellé, akiket a világ félrelökött. A Jézus Krisztus drága nevében kérlek, Ámen.

Ami igazán számít

Joppé közel volt Liddához. Ezért, amikor a tanítványok meghallották, hogy Péter Liddában van, elküldtek hozzá két férfit. Ezt üzenték neki: „Kérünk, azonnal jöjj át hozzánk!” Péter el is ment velük. Amikor megérkezett Liddába, bevezették őt abba a felső szobába, ahol Tábita holtteste feküdt. A síró özvegyasszonyok mind körülállták Pétert, és mutogatták neki azokat a ruhákat, amelyeket még Tábita készített, amíg velük volt. Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 38-39. versek



A legdrágább örökséged nem az lesz, amit a bankszámládon hagysz, hanem amit mások emlékezetében hagysz. Isten azt mondja: " Az igaznak még az emléke is áldott..." ( Példabeszédek könyve 10. fejezet 7. vers). Elhiszem, hogy a mai felületes, mindent anyagiakban és hatalomban mérő világban a fenti megállapítás talán van akiknek nem sokat jelent. Vannak olyan emberek, akik Istent hűségesen követték és áldások lehettek az életemre nézve. Ők már az örökkévalóságban vannak, de amíg csak élek és gondolkodni tudok, mindig áldás és erőt jelent számomra ha rájuk gondolok és azokra az áldott emlékekre, amiket Isten kegyelméből közösen élhettünk meg.
A joppéi felső szobában nem volt jelen a világ elismerése. Nem voltak ott a kor nagy politikusai, sem a vallási vezetők. Egy halott asszony feküdt az ágyon, és körülötte síró özvegyek álltak. De figyelj arra, mit tartottak a kezükben! Nem a címeit sorolták. Azokat a dolgokat amiket a mai megemlékező beszédekben szoktak fennkölten felolvasni a temetési szertartás vezetői. Született itt, tanult ott, ilyen okleveleket szerzett, a karrierje így ívelt felfele, a magánéletének ilyen fő mozzanatai voltak... Nem a diplomáit mutogatták. Nem a bankszámlakivonatait csodálták. Ruhákat tartottak a magasba. Köpenyeket, ingeket, amelyeket Tábita saját kezével varrt nekik, amikor még velük volt.
Gondolkodtál már azon, mit fognak felmutatni rólad, amikor elcsöndesedik körülötted a világ?
Mit mondanának rólad, ha az lenne a szokás, mint az Egyesült Államokban? Ott kiállnak a jelenlevők és azt osztanak meg az elhunytról, amit akarnak.
Ha félretennénk a "halottról jót vagy semmit..." mit mondanának?
A pszichológia jól ismeri az „utolsó felvonás” jelenségét: az ember élete végén nem a megnyert tárgyalásokra vagy a megvásárolt ingatlanokra emlékszik, hanem a kapcsolataira. Arra a melegségre, amit másoknak adott, vagy arra a hidegségre, amit maga után hagyott.
Tábita nem írt könyveket, nem tartott tömegek előtt beszédeket. Ő tűt és fonalat fogott. De az a tű a szeretet eszköze volt.
Tábita háza tele volt olyan asszonyokkal, akiknek a társadalom nem adott hangot. Az ókori keleten egy özvegy védtelen volt, kiszolgáltatott és gyakran éhezett. Tábita nemcsak ruhát adott nekik: méltóságot adott nekik. Éreztette velük, hogy számítanak.
Ezért volt akkora a sírás abban a szobában. Nem egy szervezetet gyászoltak, hanem a tiszta, feltétel nélküli szeretetet.
A világ arra tanít, hogy építs saját birodalmat, halmozz fel, mutasd a sikert a külvilágnak minél hangosabban és csillogóbban. Hadd lássák, hogy te vagy a legszebb, a legokosabb, a legsikeresebb és neked volt a legcsodálatosabb, legexklúzívabb nyaralásod. A közösségi média felületeit szinte erre tervezték. Senkit nem érdekel milyen vagy smink nélkül, mi nyomja a szívedet, mik a legégetőbb szükségeid, küzdelmeid, hogyan éled meg, amikor fáj valamid, kudarcot vallasz vagy fáj neked ennek a világnak a sekélyes felületessége. De a Biblia elénk tárja az igazságot: csak az marad meg belőled, amit másokért odaadtál.
Amikor Péter belépett abba a szobába, nem egy elméleti tanítást hallott Isten jóságáról. Látta a bizonyítékokat. Látta a szövésmintákban, a megstoppolt ruhákban a Jézus-követés legtisztább formáját.
Három kérdés, amit ma fel kell tenned magadnak:
Mit varrsz a hétköznapjaidban? A szavaiddal, a figyelmeddel, az időddel takarsz be másokat, vagy csak a saját kényelmedet építed? A szeretet nem elv, hanem cselekedet.
Kik állnak majd a te felső szobádban? Nem az számít, hányan követnek a közösségi médiában. Az számít, hány ember életét tetted élhetőbbé, amikor senki sem látta.
Készen állsz-e az azonnali lépésre? Amikor Pétert hívták, nem habozott, nem keresett kifogásokat. Felkelt és ment. Isten ma téged is el akar küldeni valakihez, aki fázik – de a nyári hőségben most nem fizikai, hanem lelki értelemben.


IMA: Istenem! Nézz a szívembe, és tisztíts meg a önzéstől! Bocsáss meg, amikor annyira el voltam foglalva a saját életemmel, a saját céljaimmal, hogy észre sem vettem a mellettem lévő embert, aki fázott, aki magányos volt, aki méltóságra vágyott!
Köszönöm Tábita példáját. Köszönöm, hogy megmutatod: a legegyszerűbb tétel, a legegyszerűbb cselekedet is örökkévaló értékké válik, ha szeretetből tesszük. Taníts meg úgy használni az időmet, a pénzemet és a figyelmemet, hogy az gyógyítson másokat! Adj nekem nyitott szemet és érzékeny szívet! Tölts meg a te Szent Szellemeddel, hogy ne csak beszéljek a szeretetdről, hanem elfedezzem vele mások mezítelenségét és sebeit! A názáreti Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.

Krisztus kegyelmének jó illata

Joppéban élt egy Tábita nevű tanítvány, akit görögül Dorkásznak hívtak, (ami zergét jelent). Ez az asszony mindig jót tett mindenkivel, és sokszor adakozott a szegényeknek. Azokban a napokban Tábita megbetegedett, és meg is halt. A testét megmosták, és egy emeleti szobában fektették le. Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 36-37. versek



A leghangosabb emberek ritkán hagyják a legmélyebb nyomot. És a külsőleg a legvallásosabbnak tűnők sem mindig Isten útján járnak.
Joppéban élt egy asszony, Tábita. Nem tartott nagy előadásokat, nem volt közismert vezető. Ruhákat varrt az özvegyeknek, ételet adott a szegényeknek, és csendben tette a dolgát. Aztán a Biblia leírja a nyers valóságot: megbetegedett és meghalt.
Álljunk meg itt egy pillanatra!
Itt követjük el a legnagyobb tévedést. Azt gondoljuk: „Ha jó ember vagyok, ha segítek másokon, akkor Isten azt mondja nekem, hogy tartozik a jótékonyságomért és megkímél a bajtól.” Vagy ami még rosszabb: azt hisszük, a jó cselekedeteinkkel megvásárolhatjuk a mennyországot.
Egy üzletember nemrég daganatos betegség miatt élet és halál harcot vívott. Úgy tűnt, hogy el fogja veszíteni a harcot és ő, aki azelőtt sosem foglalkozott Istennel, imádságra hívott mindenkit. Foggal-körömmel ragaszkodott a földi életéhez hiszen neki nem volt másik.
Most úgy néz ki egy csatát megnyert, egy időre fellélegezhet és azt mondja eldöntötte, hogy a jövőben sokkal többet fog jótékonykodni és oda fog figyelni mindenre, amit megeszik vagy megiszik.
A valóság azonban az, hogy ha utánanézel, a daganatos betegségek több ezer éves múltra tekintenek vissza amikor még biztosan nem voltak mű ételek. Az Istennel pedig nem lehet üzletelni. Tudod miért? Mert nincs cserealapod. Nincs semmid, amit ne Istentől kaptál volna és nem tudsz semmit ajánlani, ami Őt érdekelné. Ő az, aki ennek ellenére adja kegyelmét és szeretetét neked. Éppen ezért nem bánhattam kesztyűs kézzel ezzel az emberrel hiszen nem tudhatjuk, hogy a következő csatát a gyilkos kórral szintén megnyeri-e vagy sem, egyenesen megmondtam neki, hogy csak Jézus Krisztus kegyelmére bízhatja magát és az egyetlen út számára az őszinte megtérés, bűnbánat és az életének feltétel nélküli megadása Istennek. Csakis így nyerhet bárhogyan is alakul a betegség ellen folytatott küzdelme. Ha Krisztusnak ellenáll, élhetne 200 évig akkor is vesztes marad, ha pedig Neki átadja magát, akkor is győzött ha a következő pillanatban meghal. Ez a kereszténység legfontosabb reménysége: " Várjuk az igazak feltámadását és az eljövendő örök életet." Enélkül az egész csak önbecsapás.

Isten előtt ez a fajta üzletelő gondolkodás nemhogy nem kedves, hanem egyenesen visszatetsző. A Szentírás kendőzetlen őszinteséggel mondja ki: a saját igazságunk és a saját erőből felhalmozott „jó pontjaink” Isten szemében olyanok, mint a vérbe mártott, megbűzösödött ruha.

Miért? Mert amikor a saját jótetteidre támaszkodsz, a saját büszkeségedet hízlalod. Azt üzened Istennek: „Nincs szükségem a te kegyelmedre, megoldom én magam is!” Ezzel csak önmagadat csapod be, mert nem tudod önmagad megoldani. Olyan nagy az adósságod, hogy sosem tudnád kifizetni. Éppen ezért egyetlen valódi megoldás marad: Elfogdadni, hogy Krisztusra nézve az Atya eltörli az adósleveledet.
A valódi jócselekedet sosem a megváltásod ára, hanem az üdvösséged gyümölcse!
Nem azért teszel jót, hogy Isten szeressen, hanem mert Isten már szeret. A tiszta szeretetből fakadó segítség nem a saját érdemeidből származik, hanem Isten ingyen kapott kegyelmének az elfogadásából. A Szentlélek az, aki elkezdi átformálni a gondolkodásodat, lebontja az önzőségedet, és teljesen új értékrendet ad neked. Amikor így segítesz valakin, azt már nem a saját dicsőségedre teszed, hanem Isten dicsőségére.
Tudom, hogy nagyon sok keresztény egyházfelekezet ezt nem így tanítja ma, de én nem egyházfelekezeti propagandát akarok átadni neked, ezt tegyék azok, akiket ezért fizetnek, hanem az Istentől jövő tiszta örömhírt.
Nézz körül! Az életünk eltelik. Repül az idő, akár istenfélők vagyunk, akár fittyet hányunk Istenre. A biológia és a világ törvényei mindannyiunkra vonatkoznak: a betegségek jönnek és mennek, a veszteségek elérik a hívőt és a nem hívőt is. Tábita is megbetegedett.
De van egy óriási különbség.
Az az élet, amit a saját büszkeségünk épít, a halállal összeomlik és elenyészik. De a Krisztusban vetett élő hit nem múlik el nyomtalanul. Az a hit, amit a kegyelem táplál, a legnehezebb időkben és a halál árnyékában is Krisztus jó illatát hagyja maga után.
Nem a ruhák száma számított, amit Tábita varrt. Az számított, hogy abban a sötét, szegény városban Krisztus jelenlétének az illata áradt a kezéből.
Hagyd abba a méregetést! Ne akarj Isten törlesztőpartnerévé válni, mert abba beleroppansz. Fogadd el a kegyelmet, engedd, hogy a Szentlélek megújítsa az elmédet, és hagyd, hogy az életed egyszerűen Krisztus jó illatát árassza a körülötted lévőkre! Amíg magad fajta emberekhez méregeted magad és az erkölcsöd, azt hiheted, hogy vagy te is valaki. Amikor azonban a szent és igaz Krisztushoz, rádöbbensz velem együtt, hogy semmi az, amit mi tettünk vagy teszünk Istenért és egyedül Őt illeti minden dicsőség. Hiszen az Ő Szentlelke nélkül még arra sem lennénk képesek, hogy elméletben akarjunk az Ő dicsőségére tenni jó dolgokat.

IMA: Mennyei Atyám! Bocsásd meg nekem, amikor a saját jó cselekedeteimmel akartam lenyűgözni téged! Bocsásd meg a vallásos büszkeségemet, amikor azt hittem, a teljesítményemmel kiérdemelhetem a te szeretetedet! Ismerem a szívemet: a saját igazságom valóban olyan, mint a szennyes ruha. Levetem ma ezt a rongyot! Nem a magam érdemeire támaszkodom, hanem kizárólag a te ingyen való kegyelmedre és Jézus Krisztus áldozatára! Szent Szellem, kérlek, újítsd meg a gondolkodásomat és az értékrendemet! Formálj át belülről, hogy a cselekedeteim ne a saját büszkeségemet, kivagyiságomat táplálják, hanem a Te dicsőségedet hirdessék!
Tudom, hogy az életem elszáll, a bajok és a betegségek elérik a testemet, de én a maradandót akarom választani. Azt a maradandót, amely az eljövendő világban vár rám. Tölts be úgy Krisztus jelenlétével, hogy akár élek, akár meghalok, az életem Krisztus jó illatát hagyja maga után ebben a világban! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Meggyógyít téged Jézus, a Messiás!

Péter bejárta a Jeruzsálem környékén lévő városokat. Eközben meglátogatta a Liddában élő hívőket is. Ott talált egy Éneász nevű béna embert, aki már nyolc éve ágyban fekvő beteg volt. Péter megszólította: „Éneász! Jézus, a Messiás meggyógyít téged! Kelj fel, és tedd rendbe az ágyadat!” Ő pedig azonnal felkelt. Lidda és Sáron lakói mind látták, hogy Éneász meggyógyult, és hittek az Úrban.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 32-25. versek



A legnagyobb veszély nem az, amikor összetörsz, hanem amikor megszokod a betegségedet.
Éneász nyolc éve feküdt ugyanabban az ágyban. Nyolc év hosszú idő. Ennyi idő alatt egy állapot nemcsak a testedet zárja börtönbe, hanem az elmédet is. Megszokod a falakat. Megszokod, hogy mások szolgálnak ki. Megszokod a tehetetlenséget. A tehetetlenségből lassan megszokás lesz, a megszokásból pedig azt a következtetést vonod le, hogy te csak ennyi vagy és semmi más.
Milyen sokszor történik meg velünk ugyanez lelki értelemben!
Csalódtál, megsebezték a lelkedet, vagy elkövettél egy óriási hibát – és szépen berendezkedtél a fájdalmadban. Évek óta hajtogatod a sebeidet. A múltad lett a kifogásod arra, miért nem lépsz tovább, miért nem bízol meg senkiben, és miért nem vállalsz felelősséget a saját életedért.
És ekkor belép a szobába Péter.
Nem ül le mellé, hogy nyolc év után elismételtesse vele a panaszait. Nem sajnálkozik. Azt mondja: „Éneász! Jézus, a Messiás meggyógyít téged! Kelj fel, és tedd rendbe az ágyadat!”
Jézus megadja a kenetet és az erőt, de a mozdulatot neked kell megtenned. Ő átformálja a szívedet, de neked kell feltakarítanod a régi beidegződéseket. Ő megszünteti a lelki bénultságot, de neked kell elpakolnod a kifogásaidat, hogy ne csábítson vissza a megszokott önsajnálat.
Lidda és Sáron egész lakossága nem egy teológiai előadás hatására tért meg. Azért tértek meg, mert látták, hogy aki nyolc évig egy helyben feküdt, az most a saját lábán áll, és teszi a dolgát. A cselekvő, átformált életnél nincs erősebb bizonyságtétel a világ számára.
Ne dédelgesd tovább a sebeidet! Ne rendezkedj be a lelki nyomorúságodban! Jézus ma neked is kimondja a nevedet. Az erő megvan – a kérdés csak az: felkelsz, vagy tovább fekszel a megszokásban?

IMA: Úr Jézus! Bocsásd meg nekem, amikor belaktam a saját nyomorúságomat! Bocsásd meg, hogy a múltam sebeit és a csalódásaimat használtam kifogásként arra, miért nem lépek előre!
Megtagadom a passzivitást, megtagadom az önsajnálatot! Elhiszem, hogy a te nevedben ma is van szabadulás és van gyógyulás. Nem akarok többé a régi börtönöm rabja lenni.
Adj nekem erőt és belső tartást, hogy elpakoljam a kifogásaimat! Megvetem a hitem ágyát, felkelek, és felelősséggel, megújult lélekkel indulok el azon az úton, amit kijelöltél számomra!
Tégy a te átformáló hatalmad élő bizonyságává! A Te drága és nagy nevedben, Ámen.

Gyökerezz meg Krisztusban

Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk.                              Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 31. vers



A legtöbb ember azt hiszi, hogy Isten csak a viharban tud cselekedni.
Azt gondoljuk, a hitünk csak a drámában, a betegségben vagy a súlyos krízisekben fejlődik. Ha minden rendben van körülöttünk, hajlamosak vagyunk elaludni. De ez óriási tévedés.
Gondoljunk csak a második világháború utáni évekre! Amikor elhallgattak a fegyverek, Európa romokban állt. A történelemkönyvek a nagy csatákról írnak. De a valódi újjáépítés, a családok gyarapodása és a nemzetek talpra állása nem a frontvonalon történt. A békés, csendes, kitartó napi munkában született meg.
A Biblia azt írja, hogy Saul távozása után a gyülekezetek egész tartományokban „nyugalmat élveztek, épültek és gyarapodtak”.
Végre nem kellett menekülniük. Nem kellett a kapukat kémlelniük. Megérkezett a béke.
De figyeljük meg, mit tettek ebben a békés időszakban! Nem dőltek hátra. Nem engedték el magukat. Nem mondták azt, hogy „végre, most már élhetünk a saját kényelmünkre”.
A héber gondolkodásban a Shalom nem a tétlenséget jelenti. Nem a feladatok hiányát. A Shalom a helyreállított rend állapota. Az az állapot, amikor minden a maga helyére kerül, és a dolgok elkezdik betölteni az eredeti rendeltetésüket.
A krízisben túlélünk. A stabilitásban fejlődünk. A biztonság ad teret arra, hogy a gyökereink mélyre nyúljanak. A szöveg két dolgot emel ki a hívők életéből: Tisztelték az Urat. A Szent Szellem bátorította őket.
Itt van a lelki egészség titka! Ez a két erő tartja egyensúlyban az életedet.
Ha csak az Isten iránti tisztelet van jelen az életedben, a hited könnyen szigorúvá, szárazzá és szabálykövetővé válik. Ha viszont csak a bátorításra és az élményekre vágysz, a hited felületessé és öncélúvá torzul. De amikor a szent tisztelet találkozik Isten Lélektől jövő vigasztalásával, ott az élet virágozni kezd.
Hányszor hallom emberektől: „Olyan unalmas most az életem. Nem történik semmi rendkívüli.”
És én azt kérdezem tőlük: Mi van, ha Isten most éppen nyugalmat adott neked, hogy felépíts valamit?
A csendes időszak nem elvesztegetett idő. A béke nem a növekedés hiánya, hanem a növekedés melegágya. Ne várd meg, amíg újabb vihar csap le a családodra, az egészségedre vagy a házasságodra! Építkezz most! Tanulj most! Szilárdítsd meg az alapjaidat most!
Amikor egy ember életében jelen van az Isten iránti alázat és a Lélek békessége, az vonzóvá válik. Az emberek a mai zajos világban nem a kiabálásra vágynak, hanem a valódi tartalomra.
A csendes hűséged többet ér ezer hangos szónál.

IMA: Drága Mennyei Atyám! 

Köszönöm azokat az időszakokat az életemben, amikor megadod a békességet! Bocsásd meg, amikor a csendet unalomnak éltem meg, és elpazaroltam a nyugalmas napjaimat! Szent Szellem, kérlek, tölts be ma! Taníts meg úgy élni, hogy minden döntésemmel és szavammal tiszteljelek téged! Ne a félelem hajtson, hanem a te jelenléted iránti mély alázat! Add, hogy a békességben ne ellustuljak, hanem épüljek és gyarapodjak! Építsd fel bennem a jellemet, a hitet és a szeretetet, hogy amikor mások a világ zűrzavarában menedéket keresnek, a tőled kapott békességet tudjam nyújtani nekik! Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Mikor végre haza érkezel...

Amikor Saul Jeruzsálembe érkezett, szeretett volna a tanítványokhoz csatlakozni. De azok féltek tőle, mert nem hitték el, hogy ő is Jézus tanítványa lett. Csak Barnabás barátkozott vele, és elvitte az apostolokhoz. Elmagyarázta nekik, hogyan látta meg Saul az Urat az úton, hogyan szólt hozzá az Úr, és hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.
Így azután Saul is a tanítványok közé tartozott, szabadon járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. Gyakran beszélgetett, sőt vitatkozott a görög kultúrát követő zsidókkal, akik viszont azt tervezték, hogy meggyilkolják őt. Amikor a testvérek ezt megtudták, elvitték Sault Cézárea városába, és onnan továbbküldték Tarzuszba.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 26-30. versek



Saul megérkezett Jeruzsálembe. A szíve lángolt, az élete gyökeresen megváltozott. De amikor odalépett a hívők közösségéhez, egy zárt ajtót talált. A tanítványok félték tőle. Nem hitték el, hogy ő is közéjük tartozik.
Milyen pusztító érzés, amikor megváltozol, de a környezeted továbbra is a régi éned alapján ítél meg!
Hányszor éljük át ezt mi magunk is? Leteszed a poharat, kilépsz egy romboló kapcsolatból, megváltozik a gondolkodásod, felvállalod a hitedet – de az emberek gyanakodva néznek rád. „Biztosan csak színház. Úgysem bírja sokáig.” A legfájóbb sebhelyeket nem a világ adja, hanem a saját közösségünk gyanakvása és óvatossága.
És ekkor megjelenik egy ember, akit Barnabásnak hívtak. A neve azt jelenti: a vigasztalás fia.
Barnabás nem a tömeg félelmeire hallgatott, hanem Saul átformált életére nézett. Megfogta a kezét, átlépte a bizalmatlanság falát, és hidat épített oda, ahol addig csak árok volt.
Saul óriási formátumú vezető volt, de abban a kritikus pillanatban szüksége volt valakire, aki hisz benne, amikor senki más nem hitt.
1913-ban Henry Ford bevezette a mozgó összeszerelő szalagot. A siker titka nem csupán a gépekben rejlett, hanem abban, hogy felismerte: minden egyes alkatrésznek és embernek pontosan a helyén kell lennie ahhoz, hogy a rendszer működjön. Barnabás felismerte Saulban az értéket, amit a többiek a félelem vakfoltja miatt nem láttak.
Te melyik szerepben vagy ma? Gyanakvóan távol tartod magadtól azokat, akik hibáztak a múltban? Vagy készen állsz Barnabássá válni valaki életében, aki kétségbeesetten várja, hogy valaki végre bízzon benne?
Saul nem sértődött meg. Nem fordított hátat az egyháznak, mondván, hogy „ha ezek így bánnak velem, nekem nem kell az ő Istenük”. Ehelyett beállt a sorba. Amikor pedig felismerték a lehetőséget, Saul visszatért a szülővárosába, Tarzuszba. Újra háttérbe vonult, hogy Isten tovább formálja a jellemét a következő nagy feladatra.
A jellemed igazi próbája nem az, hogyan viselkedsz, amikor ünnepelnek. A próbád az, hogyan reagálsz, amikor félreértenek, elutasítanak, vagy csendben a háttérbe küldenek.
A sértődöttség megállítja a növekedést. Az alázat viszont utat nyit Isten következő lépésének. Ne a környezeted elismeréséért élj, hanem Isten elhívásáért!

IMA: Mennyei Atyám! Annyira tud fájni, amikor megváltozom, mégis a múltam hibái alapján ítélnek meg! Bocsásd meg, hogy olyan sokszor megsértődtem, elvonultam, és a saját swebzettságem miatt feladtam a közösséget!
Kérlek, adj nekem olyan nyitott és bátor szívet, mint amilyen Barnabásé volt! Taníts meg észrevenni a félreértett, elutasított embereket, és adj kegyelmet, hogy híd lehessek a megosztottságban!
Ha most a háttérben kell lennem, adj türelmet és alázatot! Ragaszkodom hozzád akkor is, ha mások nem hisznek bennem, mert tudom, hogy a te elhívásod megingathatatlan. A názéreti Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.