Ne érd be a félkész csodával

Amikor Jeruzsálemben meghallották az apostolok, hogy Samária lakosai befogadták Isten üzenetét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Amikor ők ketten megérkeztek, imádkoztak a samáriai hívőkért, hogy azok is kapják meg a Szent Szellemet. Ezek a hívők ugyanis már bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe, de a Szent Szellem még nem szállt le rájuk. Amikor azonban Péter és János rájuk tették a kezüket, a samáriai hívők is megkapták a Szent Szellemet.
Apostolok Cselekedetei 8. fejezet 14-17. versek



Ismered azt az érzést, amikor elméletileg minden a helyére kerül, mégsem működik a dolog? Megvan a diploma, még sincs karrier. Megvan a házasság, még sincs intimitás. Elvégeztél minden feladatot, kipipáltad a listát, mégis üresség tátong a mellkasodban vagy hiányzik a kivánt eredmény és te tanácsatalan vagy?
Van egy rejtett feszültség a keresztény életben is, amiről keveset beszélünk. Amikor megvan a helyes teológiád, hiszel a száddal, talán még meg is keresztelkedtél – de hiányzik a tűz. Hiányzik az erő. Csak a száraz kötelesség és a rutin maradt.
Pontosan ebben az állapotban találjuk a samáriaiakat. Hittek Fülöpnek, bemerítkeztek Jézus Krisztus nevére. De valami létfontosságú hiányzott: a Szent Szellem még nem szállt le rájuk.
Miért várt Isten? Miért ez a különös késlekedés?
A válasz a múlt legsötétebb sérelmeiben gyökerezik. A zsidók és a samáriaiak évszázadok óta gyűlölték egymást. A korabeli rabbinikus határozatok szerint a samáriaiak még a rituális tisztaság szempontjából is veszélyesebbnek számítottak a pogányoknál; az érintésük, sőt még a földjükről származó élelmiszer is tisztátalannak minősült.
Ha a samáriai gyülekezet önmagában, a jeruzsálemi apostolok nélkül kapja meg a Szellemet, a szakadás örökre megmarad. Két külön egyház lett volna: a zsidó és a szamaritánus. Ez volt az Ószövetségben. Krisztus viszont mindkét népet őszinte, igazi megtérésre hivta. Két külön igazság, két egymással szóba sem álló buborék tehát nem létezhetett az Újszövetségben. Itt azonban Isten tudatositani akarta zsidóban és samáriaiban egyaránt, hogy a helyreállás, a megtérés és az újjászületés egyedül Jézus Krisztus és az Ő Lelke által lehetséges zsidónak és samáriainak egyaránt. Jézus Krisztus nem mentette fel a földi szolgálata során sem a zsidókat sem a samáriaiakat a bűneik alól, de arra mutatott, hogy a helyreállás általa és csakis általa lehetséges.
Isten itt stratégiai okokból késleltette a Szentlélek kitöltését a samáriaiakra. Ezért kellett megvárni Péter és János apostolokat. Gondolj bele János apostol személyes történetébe! Évekkel korábban pont ez a János volt az, aki tüzet akart kérni az égből egy samáriai falura, mert azok nem fogadták be őket (Lukács 9:54). Akkor a bosszú és a megsemmisítés tüze égett benne. El akarta törölni őket a föld színéről.
Most pedig ugyanez a János térdel a samáriaiak előtt. Ráteszi a kezét a fejükre, és azért imádkozik, hogy a Menny tüze – a Szent Szellem – ne elpusztítsa, hanem betöltse és felemelje őket. Ez a valaha volt egyik legnagyobb személyiségbeli és szellemi fordulat. Az egykori ellenségből testvér lesz.
Romániában született magyar anyanyelvüként megtapasztaltam hogyan egyesit a Szentlélek alapjáraton egymással ellenséges nemzetiségű embereket. A román aki gyűlölte a magyart, a magyar aki gyűlölte a románt, a gyülekezetben igazi testvérek lettek és minden rasszizmus és megkülönböztetés megszűnt közöttük a Szentlélek által.
Önmagamat is egy szerencsétlen samaritánusnak tartom, aki legalább két nemzet keveredéséből jött létre, ebből adódóan több nyelven beszélek, több kultúrát megismertem, de mégis félig analfabétának tartom magam. Sem magyarul, sem románul nem tudok igazán helyesen irni és beszélni mégis új életet nyertem Jézus Krisztus által és a magam samáriai, tökéletlen módján vihetem az örömüzenetet különböző kultúrákban, nemzetekben élő embereknek az Internet segitségével is.
Sajnos olyat is láttam ahol viszont nem szűnt meg az előitélet, hanem a vallásosság leple alatt élt tovább. Egy lelkipásztor és egyházvezető mondta büszkén: Ő roma emberek felé hajlandó szolgálni, de román nemzetiségűek felé nem. Később annyiban változtatott az álláspontján, hogy ha fizettek a "szolgálatáért" akkor azt románok közt is végezte, ha nem, akkor nem. Látod? A gőgös vallásosság nem tud megszabaditani a rassizmustól, de a Szentlélek ereje igen.
A samáriaiaknak megvolt a víz keresztségük, de szükségük volt a kézrátételre. Miért? Mert a kézrátétel az azonosulás, a megbocsátás és az elfogadás legmélyebb emberi és szellemi érintése. Az apostolok nem kértek kesztyűt és nem mondták, hogy ők nem tehetik rá a kezüket a samáriaiakra hiszen azzal ők maguk is tisztátalanokká válnának. Tudták azt, hogy akit Krisztus megtisztitott, az nemzettől, múlttól függetlenül tiszta és szabad.
Talán te is egy félkész csodában élsz most. Megvannak a kereteid. Megvan a vallásos kereted. De az életedből hiányzik a belső átformálódás, az a szellemi erő, ami átírja a mindennapjaidat. Bezárkóztál a régi sérelmeid mögé, elszigetelted magad a saját igazadban, és csodálkozol, hogy porzik a lelked, környezeted. Ismételgeted a megszokott, megtanult vallásos mondatokat, miközben legbelül a lelkedben talán orditani tudnál a boldogtalanságtól.
Isten ma át akarja törni ezeket a gátakat. Nem elég a papírforma. Nem elég a száraz elmélet. Az Isten Országa nem szép szavakban áll, hanem nyers, átformáló erőben. Engedd el a régi előitéleteidet, szokásaid amelyek nem hoztak neked eddig sem életet, lépj ki a steril elszigeteltségből, és kérd az erőt, ami képessé tesz szeretni azokat is, akiket tegnap még megítéltél!

IMA: Atyám! Beismerem, hogy sokszor beértem a formával. Beértem azzal, hogy igazam van, hogy jók a pontjaim a listán, miközben a szívem száraz és rideg maradt. Megvallom, hogy én is építettem falakat, és hordoztam magamban olyan keserűséget, ami elzárta az életem a Te jelenlétedtől.
Elég volt a félkész csodákból! Nem akarok száraz vallásosságban élni. Szent Szellem, jöjj, és töltsd be az életemet! Törd össze a büszkeségemet, törd össze az elszigeteltségemet!
Adj nekem olyan szívet, mint amilyet Jánosnak adtál: a harag és a megítélés helyett tölts meg a Te könyörületeddel és szereteteddel. Tedd az életemet az egység és a gyógyulás eszközévé. Kérlek a Te tüzedért, ami nem rombol, hanem életet ad, megújít és szabaddá tesz! Szeretnék mindazoknak testvére, barátja, támogatója lenni, akiket Szentlelked által megtisztitottál és újjá tettél nemzettől, háttértől függetlenül. Jézus Krisztus nevében, Ámen!

A csodálat nem ment meg

Amikor azonban Fülöp hirdette nekik az örömüzenetet Isten Királyságáról és Jézusról, a Messiásról, a város lakói — férfiak és nők egyaránt — hittek Fülöpnek, és bemerítkeztek. Simon maga is hívő lett, bemerítkezett, és igyekezett mindig Fülöp közelében maradni. Látta a nagy csodákat és jeleket, amelyek Fülöp által történtek, és egészen meg volt döbbenve.
Apostolok Cselekedetei 8. fejezet 12-13. versek



Be lehet ülni egy luxusautóba úgy, hogy közben fogalmad sincs, hogyan kell vezetni. Meg lehet venni a legdrágább edzőfelszerelést anélkül, hogy egyetlen izzasztó percet is eltöltenél a teremben. Rövid edzőtermi előéletem során láttam embereket az edzőteremben, akik több időt töltöttek a menő edzőcuccaikban való fényképezkedéssel és a telefonjuk görgetésével, mint magával az edzéssel. Magamban mindig mosolyogtam látva ezt a hozzáállást. És ami a legfélelmetesebb: be lehet lépni egy keresztény egyházfelekezetbe úgy is, hogy a szíved pontosan ugyanaz a tönkrement, önző gépezet marad, ami előtte volt. A gond csak az, hogy Isten országába igy nem lehet bemenni.
Ez a keresztény élet egyik legkínzóbb, legmélyebb belső feszültsége. Megváltoztatjuk a címkéinket. Megtanuljuk a zsargont. Eljárunk a közösségbe. De legbelül, a zárt ajtók mögött ugyanazok az régi vágyak mozgatnak minket: a kontroll, az elismerés és a hatalom éhsége.
Az Apostolok Cselekedetei 8. fejezetében egy olyan fordulat történik, ami minden vallásos felszínességet darabokra tör. Fülöp prédikál, Samária pedig összeomlik a kegyelem alatt. Férfiak és nők tömegesen merítkeznek be. És ekkor történik valami egészen megdöbbentő: Simon, a város korábbi bálványa, a mágus is hívővé lesz. Ő is bemegy a víz alá. Ő is megkeresztelkedik.
Ha ez egy mai sikertörténet lenne, Simon már a következő héten a gyülekezet színpadán állna, mint a „hónap bizonyságtevője”. A gyülekezet média és marketing csapata azonnal kiszúrta volna őt, mint egy amúgy is karizmatikus, kellemes jelenséget, aki sikerre termett. A bizonyságtétele tarolni fog. De a Biblia sokkal őszintébb és mélyebb annál, minthogy beérje a látszattal.
Figyeld meg jól Simon viselkedését a bemerítkezése után: „...igyekezett mindig Fülöp közelében maradni. Látta a nagy csodákat és jeleket, amelyek Fülöp által történtek, és egészen meg volt döbbenve.”
A görög szöveg és a korabeli kulturális háttér itt valami olyat tár fel, ami felett könnyen elsiklunk. A rabbinikus hagyományban és az ókori világban a tanítványok követték a mesterüket (shimmush), lesték minden mozdulatát, hogy eltanulják a módszereit. Simon pontosan ezt teszi.
Pszichológiailag Simon nem változott semmit. Mentálisan még mindig a régi világában élt. Ő nem a megfeszített és feltámadott Krisztusba szeretett bele. Ő a jelenség izgalmas voltába szeretett bele. Addig ő volt a legizgalmasabb jelenség a városban, most pedig talált valakit, aki jobb trükköket tud, mint ő. Simon nem azért követte Fülöpöt, mert szolgálni akart, hanem mert meg akarta fejteni a titkot. Lenyűgözte a hatalom.
A víz megmosta a testét, de a gondolkodását nem változtatta meg.
A történelem tele van ilyen „Simonokkal”. Gondolj Konstantin császárra a 4. század elején. Amikor a Milviusi-hídi csata előtt meglátta a kereszt jelét az égen, és kijelentette, hogy keresztény lett, a világ ünnepelt. Vége szakadt az üldözéseknek.
De mit tett Konstantin? Kereszténnyé tette a birodalmat, vagy inkább birodalommá tette a kereszténységet? Behozta a gyülekezetbe a pogány főpapi címet (Pontifex Maximus), a politikai intrikát, a kényszert és a fegyverek erejét. Megváltoztatta az istenség nevét, de a módszereit, az uralkodásvágyát és a kontrollt megtartotta. A szándék túlélte a fordulatot.
Ez a te drámád és az enyém is. Hányszor használjuk Isten nevét arra, hogy a saját akaratunkat kényszerítsük a családunkra? Hányszor bújunk a „szellemi tekintély” mögé a munkahelyünkön vagy a kapcsolatainkban, miközben csak a saját egónkat védjük?
Lehet, hogy te is ott állsz Fülöp mellett. Rendszeresen olvasod a posztokat, ott vagy az alkalmakon, még a kezedet is felemeled az éneklés alatt. De mi az, ami valójában lenyűgöz?
A békesség, amit a hit ad neked, mert így kényelmesebb az életed?
A státusz, amit a közösségben kapsz?
Vagy maga Jézus Krisztus, a valóságos követése nélkül?
Simon megdöbbent a csodákon. De a megdöbbenés nem azonos a megtéréssel. Lehetsz az Isten erejének a szemtanúja úgy is, hogy közben a szíved teljesen érintetlen marad. Isten nem rajongókat keres, akik tapsolnak a csodáinak. Ő olyan embereket keres, akik hajlandóak meghalni a saját hatalomvágyuknak, hogy Krisztus élhessen bennük. Ne érts félre. Vannak emberek, akik éppen forditott problémával küzdenek. Állitják, hogy Krisztust követik, de nem akarják megtenni az első lépést sem Krisztus nyomdokaiban. Pedig Krisztus a szolgálata kezdetén belépett a Jordánba, hogy János megkeresztelje és igy töltsön be minden igazságot. Neki nem volt szüksége bemeritésre, de mégis megtette, mert tudta, hogy nekünk a földi életünk során az Ő földi nyomdokaiban kell járnunk. Ha nem vagy hajlandó követni Krisztust a bemerités vizében, hogyan mondhatod, hogy Őt követed és hogyan fogod valaha felvenni az Ő keresztjének szégyenét? Ha pedig nem a kereszthordozás és az önmegtagadás útján jársz, hogyan érhetnél be valaha abba a célba, amibe a hit fejedelme és beteljesitője belépett?


IMA: Úr Jézus, ez a történet rólam szól. Olyan sokszor mostam le a külvilág előtt a pohár külsejét, miközben belül megmaradtam a magam urának. Beismerem, hogy sokszor nem Téged akartalak, hanem csak a Te áldásaidat. Használni akartalak a saját kényelmemre, a saját sikereimre, a saját biztonságomra.
Bocsásd meg nekem a rejtett önzésemet! Bocsásd meg, amikor a vallásos tevékenységeim mögött valójában a kontroll és a büszkeség rejtőzött. Nem akarok Simon sorsára jutni, aki a közeledben volt, mégis fényévekre maradt Tőled.
Ma nemcsak a bűneimet adom át Neked, hanem a szándékaimat is. Törj át a valódi indulataimon! Tisztítsd meg a szívemet a Szentlélek tüzével! Ne engedd, hogy beérjem a csodák bámulásával. Azt akarom, hogy a jellemem változzon meg. Törd össze bennem a Konstantin-reflexet, a hatalom és az igazam bizonygatásának kényszerét. Legyen a szívem tiszta, alázatos és radikálisan őszinte előtted! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Amikor a lelkedet halálra "szórakoztatják"

Élt a városban egy Simon nevű varázsló, akit a nép csodált a varázstudománya miatt. Simon maga is sokat dicsekedett a hatalmával. Samáriában a vezetőktől a koldusokig mindenki hallgatott rá, és hitt neki. Úgy nevezték, hogy „Nagy hatalmú”, és azt gondolták, hogy Isten ereje mutatkozik meg benne. Azért csodálták, és hallgattak rá, mert Simon már régóta ámulatban tartotta és lenyűgözte őket a varázslataival.
Apostolok Cselekedetei 8. fejezet 9-11. versek



Romlott természetünkből adódóan imádjuk az illúziókat. Szeretjük, ha valami csillog, ha valami rendkívüli. Az emberi szív hordoz egy mély, sokszor kimondhatatlan feszültséget: rettegünk a hétköznapiságtól, a szürkeségtől, a saját gyengeségeinktől. Ezért kétségbeesetten keresünk valakit – vagy valamit –, aki elég nagy, elég erős és elég hangos ahhoz, hogy elterelje a figyelmünket a belső ürességünkről.
Pár évvel ezelőtt egy fiatal nő, Elizabeth Holmes megbabonázta a világot. Azt ígérte, a Theranos nevű cégével egyetlen csepp vérből kimutat minden betegséget. Milliárdosok, miniszterek és a média elitje hitt neki. Úgy beszéltek róla, mint a következő zseniről, aki megváltja az orvostudományt. Az emberek látni akarták a csodát, és elhitték az illúziót. Aztán a kártyavár összeomlott. Kiderült, hogy a technológia nem létezik. Semmi nem volt mögötte, csak profi manipuláció és a tömeg hiszékenysége.
Pontosan ezt látjuk Samária főterén is. Ott áll egy ember, akit Simonnak hívnak.
A Biblia azt mondja, a koldustól a politikai vezetőkig mindenki leste a szavait. Elképesztő befolyása volt. Úgy nevezték: „Nagy hatalmú”. Az emberek meg voltak győződve arról, hogy Isten ereje működik rajta keresztül.
De nézzünk a színfalak mögé.
A Tóra és a későbbi rabbinikus magyarázatok a legszigorúbban tiltották a varázslást (kisuf). Ha fellapozod a Talmud idevágó részeit, megérted, miért. A zsidó gondolkodásban a varázsló nem egy ártatlan bűvész volt. A varázslás lényege a kontroll. A varázsló olyan ember, aki a szellemi törvényeket és erőket a saját akarata alá akarja hajlítani, hogy abból hasznot, hatalmat és hírnevet kovácsoljon. Simon nem Istent szolgálta. Simon Istent akarta használni.
A szöveg megjegyzi: „Simon maga is sokat dicsekedett a hatalmával.” Itt bukik ki a sebzett emberi psziché. Minél nagyobb belső bizonytalanságot és űrt hordoz valaki, annál hangosabban kell hirdetnie a saját nagyságát. A nárcisztikus vezető nem felemeli a követőit, hanem magához láncolja őket.
A görög eredeti szöveg azt mondja, Simon ámulatban tartotta őket. Ez a szó a folyamatos megbénítást, a lebilincselést jelenti. Ez a hamis szellemi erő és a manipuláció legfőbb ismertetőjele: függőséget okoz. Csodálod a személyt, de a te életed nem változik meg. Elkápráztat a ragyogása, miközben te magad a sötétben maradsz. Ezek a vezetők egytől-egyig a hamis látszattal és a hazugságokkal dolgoznak. Ha pedig leleplezed őket, általában a nyájas emberekből hirtelen gyilkos indulatokkal rendelkező farkasokká változnak. Ha lelepleződnek Isten népe között sajnos általában nem a megtérést választják, hanem azokat hibáztatják akik leleplezték őket és tönkretették "romlott üzletüket."
Hány ilyen „Simont” engedsz be nap mint nap a gondolataidba? Nem kell ókori mágusokra gondolni.
A mai világunk tele van olyan hangokkal, amelyek elkápráztatnak. A közösségi média profilok, a filterezett sikertörténetek, a megmondóemberek, akik azt hirdetik, hogy náluk van a kulcs az életedhez. Nézed őket, és észre sem veszed, de megbénulsz. Elégedetlen leszel a házasságoddal, a munkáddal, a testeddel, a hiteddel. Még Istennel is. De menjünk még mélyebbre. Néha te magad játszod el Simont a saját életedben.
Kétségbeesetten próbálod eladni magad a külvilágnak. Mutatod a sikert, a magabiztosságot, a „minden rendben van” maszkját. Közben belül rettegsz. Rettegsz, hogy ha valaki benéz a kulisszák mögé, meglátja a magányodat, a kudarcaidat, a bűneidet. A saját illúziód fogságában élsz. Szeretnéd, ha önmagadért szeretnének, miközben folyamatosan álarcosbált játszol és közben fájlalod, hogy egyetlen igazi kapcsolatos sincs.
Simon hosszú ideig uralta Samáriát, mert a nép beérte a hamisítvánnyal. De az illúzióknak van egy közös tulajdonságuk: előbb-utóbb elmúlnak, és a valóság kopogtat az ajtón. Amikor Fülöp megérkezett a valódi Krisztus üzenetével, Simon birodalma pillanatok alatt elpárolgott. Mert a trükkök csak elfedik a sebeket, de Jézus az, aki meggyógyítja azokat. Egy nagyon mérgező gyülekezet egyik vezetője, látva, hogy az emberek sorban hagyják ott a gyülekezetet, azt mondta egyszer nekem: " Nem kifogásként mondom, de itt mindannyian rendkivül sebzett, beteg emberek vagyunk lelkileg."
A válaszom a következő volt: " Nem az a baj, hogy ilyenek vagytok, a baj az, hogy azt a látszatott tartjátok fenn, hogy Krisztus meggyógyitott, helyreállitott benneteket." Ezért maradtok meg a jövőben is ebben az állapotban.
Hagyd abba a látszat fenntartását! Ne akard elkápráztatni a világot, és ne engedd, hogy a világ elkápráztasson téged! Istennek nincs szüksége a trükkjeidre. Ő a valódi énedet akarja megszabadítani.


IMA: Úr Jézus! Olyan könnyen elbukom a látszat világában. Beismerem előtted, hogy sokszor én magam is embereket akartam lenyűgözni ahelyett, hogy Neked engedelmeskedtem volna. Elfáradtam a maszkok viselésében. Elfáradtam abban, hogy erősnek és tökéletesnek mutassam magam, miközben belül bizonytalan és szomjas vagyok. Törd össze az életemben az illúziók hatalmát! Szabadíts meg minden manipulatív hangtól, ami lebilincsel és bűntudatban tart. Tisztítsd meg a szívemet a büszkeségtől és a feltűnési vágytól! Nem akarok a magam erejével dicsekedni. Nem akarok „nagy hatalmú” lenni a magam számlájára. A Te valódi, tiszta, átformáló erődért kiáltok! Jöjj be az életem elrejtett sarkaiba, és hozz igazi szabadságot! Hadd legyen az életem tiszta tükör, ami nem engem, hanem egyedül a Te dicsőségednek szépségét ragyogja vissza! Jézus Krisztus nevében, Ámen!

A beszennyezett sziv újjátétele

Fülöp Samária városába ment, és ott a Messiást hirdette a népnek. Nagy sokaság gyűlt össze, akik egy szívvel-lélekkel hallgatták, amit mondott. Látták a jeleket és csodákat, amelyek Fülöp által történtek. Sokan megszabadultak a gonosz szellemektől, akik hangos kiáltással kimentek belőlük. Sok béna is meggyógyult. Az egész várost elárasztotta az öröm.
Apostolok Cselekedetei 8. fejezet 5-8. versek




Hajlamosak vagyunk az életünket tiszta, átlátható dobozokba rendezni. Megvan a helye a „szentnek” és a „hétköznapinak”, a jónak és a rossznak. De a legmélyebb belső feszültségeink pont ott születnek, ahol a dobozok fala átszakad. Ott, ahol a múltad bűnei, a megalkuvásaid vagy egy elrontott döntésed miatt te magad is „kompromittált anyaggá” válsz. Amikor úgy érzed, Isten szemében már a selejt kategóriába tartozol, mert túl sokszor döntöttél a bűn, a megalkuvás mellett.
Nézzünk szembe a nyers valósággal: a vallásos gondolkodás mindig is rettegett a fertőzéstől. És pontosan ez az a pont, ahol jobban meg kell értenünk Samária valódi drámáját.
Amikor Fülöp átlépte Samária határát, nem egyszerűen egy szomszédos néphez ment át. A zsidók szemében a szamaritánusok nem pogányok voltak. Rosszabbak voltak annál. Hitehagyók voltak. Árulók.A történet a Kr. e. 722-es asszír hódításig nyúlik vissza. Az asszírok elfoglalták a tíz északi törzset, a lakosság elitjét deportálták, a helyükre pedig idegen népeket telepítettek. A földön maradt zsidók és a betelepített pogányok összeházasodtak. Ebből a keveredésből született meg a szamaritánus nép.
Ezt a keveredést Isten szigorúan megtiltotta és nem azért, mert egyik nép génje nemesebb volt a másikénál, hanem a lelki örökség miatt. A tragédia pedig be is következett. Nemcsak a két nép vérvonala keveredett, hanem Isten népe átvette azokat az undoritó szokásokat, amelyeket Isten gyűlölt és amelyek a népét is romba döntötte. Ismerős a filozófia?
Hány fiatal lányt, fiút láttam, hallottam már, hogy igy áradozott az istentelen párjáról: " De olyan szép, olyan művelt, olyan udvarias, olyan gondoskodó, olyan férfias vagy nőies, annyira vonzó..."
Mosolyogva hallgattam őket és azt mondtam nekik: " De Isten népe között nincs ilyen? ( Itt nem vallásfelekezetről beszélek, hiszen minden vallásfelekezetben lehetnek Krisztust őszintén követő és üres vallásosságot gyakorló istentelenek is.) Nem maradt egyetlen vonzó, művelt, gondoskodó, férfias vagy nőies személy sem?"
A válasz felületes és dacos volt:" Ha van is, engem nem érdekel. Nekem csak ő kell."
Mondanom sem kell, hogy a rózsaszin köd elszállta után, ugyanezek a személyek azért kezdtek el panaszkodni, hogy milyen szornyű életet élnek és a párjuk minden volt csak szép, nőies vagy férfias, gondoskodó, intelligens nem.
A "kicsim"-ből hamar eljutottak a "nagy marháig." Miért? Mert az engedetlenségnek mindig ára van. Az Isten iránti engedelmességnek is. Mindannyiunknak külön-külön mérlegelnünk kell, hogy melyik árat szeretnénk megfizetni inkább hosszú és rövid távon és az örökkévalóság távlatából nézve is.
Később a samáriaiak még radikálisabb lépésre szánták el magukat. Elutasították a jeruzsálemi Templomot, és saját szentélyt építettek a Gerizim-hegyen. Kivágták a próféták írásait, és kizárólag Mózes öt könyvét (a Tórát) fogadták el, azt is a saját ízlésük szerint átírva.
Ismerős? A modern kori samáriaiak talán ma is köztünk élnek? Hallottál már emberekről, akik vétkeztek, de nem voltak hajlandóak megtérni, hanem inkább külön gyülekezetet alapitottak, félretették, átirták a Szentirást és becsapták önmagukat és másokat? Én sajnos igen. A leejtőn ugyanis könnyű elindulni, de nehéz megállni. Egyik megalkuvás hozza a másikat. Emlékszem egy fiatalemberre, aki szerette volna, hogy a gyülekezet bemeritse, de nyilvánvalóan nem állt még készen erre. Amikor még egy év várakozásra intették a vezetők, dacból elment a "samáriaiak" gyülekezetébe és ott azonnal bemeritették. Később elújságolta nekem, hogy bemeritkezett. Nem tudtam örülni neki, mert tudtam, hogy büszkeségből és lázadásból tette. Ma már nem jár sehova sajnos.
A rabbinikus irodalom, különösen a Mishna és a Talmud traktátusai, brutális merevséggel kezelték őket (gyakran Kutim néven említve). A törvénykezők kijelentették: „Aki egy szamaritánus kenyerét eszi, az olyan, mintha disznóhúst enne.” Nem ihattak abból a kútból, amiből ők, nem érinthették meg őket. Miért? Mert a pogány nem ismerte az igazságot, de a szamaritánus ismerte, mégis meggyalázta azt. Ők voltak a hit tisztaságát veszélyeztető legveszélyesebb rákfene.
A vallási elit stratégiája az izoláció volt: kerüld el, zárd ki, bélyegezd meg. Mert ha hozzájuk érsz, te is tisztátalan leszel.
És ekkor érkezik Fülöp. Ez a lépés vezetői szempontból elképesztően merész, pszichológiailag pedig sokkoló volt. Fülöp nem egy steril elméletet vitt oda. Nem vitatkozni ment a Gerizim-hegy teológiájáról. Ő a Messiást hirdette nekik – azt a Jézust, aki korábban maga is átlépte ezt a falat a szamariai asszonynál.
Fülöp megfordította a spirituális fertőzés logikáját. A vallás azt mondta: a szamaritánus mocsok rád ragad. A Szentlélek azt mondta: a benned lévő tisztaság és erő fog ráragadni a szamaritánusra.
És mi történt? A démonok sikoltozva távoztak, a bénák lábra álltak. A samáriaiak meglátták a saját büneiket, lázadásukat, elfogadták az Isten tiszta beszédét és a Szentlélek ereje által meggyógyultak lelkileg és némelyek testileg is. Az a város, amit évszázadok óta átok és vallásos megvetés borított, hirtelen az öröm központjává vált.
Itt az ideje, hogy abbahagyd a szerepjátékot.
Mi az a terület az életedben, amit te magad is „hitehagyottnak”, menthetetlennek nyilvánítottál?
Mi az a függőség, titkos bűn vagy családi minta, amire rásütötted a bélyeget: „Ezzel már együtt kell élnem, Isten ezt már nem nyúl le érte”?
És ki az a személy a környezetedben, akit a saját vallásos büszkeséged miatt zártál ki a kegyelemből? Ha ember nem is, de Isten Szentlelke és élő beszéde őszinte megtérésre tudja késztetni és újjá tudja tenni.
Isten nem fél a te Samáriádtól. Ő nem hőköl hátra a szellemi szemetedtől vagy a múltad kevert, romlott részleteitől. Ahol a vallás elfordul és ujjal mutogat, a Szentlélek oda küldi a legnagyobb erőit. Mert Isten legnagyobb győzelmei mindig ott születnek, ahol az emberek már kimondták a végső ítéletet.

IMA: Mindenható Istenem! Megrendülve állok előtted, mert felismerem a saját képmutatásomat. Olyan sokszor építettem falakat, hogy megvédjem a magam kis igazságát. Olyan sokszor írtam le embereket – és sokszor írtam le saját magamat is –, mondván, hogy túl messzire mentünk, túl sokat hibáztunk.
De Te nem a biztonságos buborékok Istene vagy! Köszönöm, hogy Jézusban Te is átlépted a hitehagyottságunk, a lázadásunk és a mocskunk határát. Köszönöm, hogy nem fordultál el tőlem a rendezetlen, kevert dolgaim miatt.
Most behívlak az életem legmélyebb, legfájdalmasabb Samáriájába. Törd össze a bénultságot! Űzd ki a félelmet és a vádló gondolatokat, amik azt suttogják, hogy nincs számomra bocsánat! Adj nekem is olyan merész szívet, mint Fülöpé volt: hadd vigyem a Te szabadító erődet oda, ahol a legnagyobb a sötétség. Ne engedd, hogy beérjem a steril biztonsággal, tégy az Élet hordozójává a romok között is! Jézus Krisztus nevében, Ámen!

A nap, amikor Isten kibillent a komfortzónádból

Azután néhány istenfélő férfi eltemette, és megsiratta Istvánt. Saul is helyeselte, hogy Istvánt megölték. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen. Ezért Jeruzsálemből a hívők mind elmenekültek Júdea és Samária különböző vidékeire, csak az apostolok maradtak a városban. Saul is igyekezett a jeruzsálemi gyülekezetet elpusztítani. Házról házra járt, a gyülekezethez tartozó férfiakat és nőket erőszakkal elhurcolta otthonaikból, és börtönbe zárta őket. Így a hívők Jeruzsálemből minden irányba szétszóródtak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették az örömüzenetet.
Apostolok Cselekedetei 8. fejezet 1-4. versek



Van egy kimondatlan tévhit a mai keresztény életben, amit be kell vallanunk, hogy a vallásos sarlatánok az elmúlt években könyörtelenül kihasználtak, hogy vagyont faragjanak belőle és emiatt fel is erősitették a hiveikben: ha mindent jól csinálunk, Isten körbeépíti az életünket egy védőfallal. Ha annyit adakozol, amennyit kérünk tőled sőt még annál is többet, ha minket magasztalsz és sem jogos sem jogtalan kritikát nem fogalmazol meg velünk szemben, ha mindenre, amit tőlünk hallgatsz bólogatsz anélkül, hogy megvizsgálnád a Bibliában valóban úgy vannak-e a dolgok azogyan mondjuk neked, akkor eljön a földi paradicsom az életedben. Minden és mindeki körülötted fog forogni. Minden úgy alakul ahogy a büszkeségednek, a testi kényelmednek és a kivánságaidnak a legkedvezőbb. Ha megbetegszel meggyógyulsz mindig, de inkább meg sem betegszel, mindenki mindig magasztalni fog, mindig megbecsülnek, a bankszámlád akkor is vastagodik, ha két kézzel szórod a pénzt, a fűtött garázsodban ott lapulnak majd a méregdrága, kedvenc autóid, a házastársad, gyerekeid tökéletesek lesznek külső, belső, intellektuális képességeiket tekintve, minden évben merészebb, drágább helyekre mész nyaralni, mindezt igazi munka, teljesitmény vagy erőfeszités nélkül tudod majd megélni. Röviden az egész életed egy csodálat utazás lesz, és mindig úgy fogod érezni, hogy kirobbansz a boldogság érzésétől. Aztán jön egy nap, amikor a falak összeomlanak, a biztonság elszáll, és mi ott állunk sokkolva. A legfájdalmasabb nem is maga a csapás, hanem a teológiai zárlat a fejünkben: „Ha Isten velem van, ki lehet ellenem? Akkor ez most hogy történhetett meg?” Akkor hol van a hiba? Azokban, akiknek hittem? Esetleg a Bibliában, Istenben? Bennem? Nézzünk ma mélyebbre annál, amit a megszokott vasárnapi prédikációk mondanak. Az Apostolok Cselekedetei 8. fejezetében az ősegyház a csúcson volt. Többezer fős megagyülekezet Jeruzsálemben, átütő sikerek, csodák, tökéletes szociális háló. Egy szellemi üvegház. És Isten egyetlen nap alatt hagyta az egészet "felrobbanni."
Saul nem egy egyszerű utcai bűnöző volt, hanem korának csúcsértelmiségije és az akkori vallási, politikai rendőrség kimagaslóan sikeres képviselője. Amikor házról házra járt, nem vaktában dühöngött. A rabbinikus iratok és a későbbi talmudi traktátusok (mint a Szanhedrin) pontosan leírják, hogyan bántak a „hitehagyottakkal”. Saul a törvény embere volt. Szent meggyőződéssel, tiszta lelkiismerettel, teológiai indoklással a zsebében hurcolta el a családokat.
A legfélelmetesebb trauma az, amikor a csapás „szent” köntösben érkezik. Amikor azok okozzák a legnagyobb sebet az életedben, akik Isten nevére hivatkoznak.
Ezen a ponton a Biblia megemlíti, hogy istenfélő férfiak eltemették Istvánt, és meggyászolták. Ez nem egy sima temetés volt. A korabeli zsidó jog szerint a kivégzett istenkáromlót tilos volt nyilvánosan elsiratni. Azzal, hogy ezek a férfiak hangosan zokogtak István sírjánál, nyílt lázadást követtek el a vallási elit ellen. Ők mégis a szeretetet és a hűséget választották a politikai túlélés helyett. Kockáztatták, hogy ők lesznek a következők akiknek a vére fog hullni.
A jeruzsálemi gyülekezet tagjai menekülni kényszerültek. Képzeld el a pszichológiai nyomást: tegnap még a szentek közösségében énekeltél, ma egy batyuval a hátadon futsz az autópálya szélén a gyerekeiddel, és nem tudod, hol fogtok aludni.
Meredek? A múlt rendszerben történtek ennél meredekebb dolgok is. Úgy végeztek ki ártatlan embereket a személyes hitük, meggyőződésük miatt, hogy később a gyilkos golyó árának számláját kipostázták az özvegyen maradt feleségnek és az árván maradt gyerekeknek azzal a kisérőlevéllel, hogy a családtagjukat olyan söpredéknek tekinti az államhatalom, hogy a golyót sem érdemelte meg, amivel kivégezték. Éppen ezért mihamarabb fizessék ki a lőszer árát.
Mit tettek amikor a vádlott törvény szerint még nem töltötte be a 18. életévét a kommunisták és halálra akarták itélni? Megvárták amig betölti a 18. életévét és a szülinapi tortájával együtt vitték neki az akasztás általi halálos itéletét.
Miért engedte ezt Isten? Mert a jeruzsálemi gyülekezet elkövette a legnagyobb vezetői hibát: belterjes lett. Elfelejtették a parancsot, hogy el kell menniük Samáriába és a föld végső határáig. Megtelepedtek a sikerben. Kellett a krízis, hogy a küldetés elinduljon.
Az üvegház egy csodálatos hely. Meleg van, védett és burjánzik az élet. De az üvegházban nevelt növények soha nem fognak erdőt alkotni. Nem fogják megváltoztatni a bolygó klímáját. Ahhoz ki kell kerülniük a szélbe, a fagyba, a vadonba.
Isten nem azért engedte meg a vihart az életedben, mert meg akart semmisíteni. Azért engedte meg, mert a kényelmed a küldetésed gyilkosa lett.
Lehet, hogy egy mérgező munkahelyről rúgtak ki.
Lehet, hogy egy olyan közösségből löktek ki, amelyik nagyon fontos volt neked, dolgoztál, küzdöttél, hogy a közösség előre mozduljon mégis félretettek, megbélyegeztek és elüldöztek.
Lehet, hogy a saját családod fordult szembe veled a hited miatt.
A természetben van egy jelenség: bizonyos fenyőfajok tobozai csak a pusztító erdőtüzek extrém hőhatására nyílnak meg, hogy elhullassák a magjaikat. A tűz nélkül nincs új generáció.
Nem a pusztulásod zajlik. Hanem a kiterjesztésed. Ha Jeruzsálemben maradsz, elsorvadsz. Samáriában viszont történelemmé válsz.


IMA:Úr Jézus! Előttem van a kép, ahogy a hívőket kirángatták az otthonaikból. Ismerem a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság ízét. Sokszor féltem a változástól, és gyűlöltem, ha kicsúszik az irányítás a kezemből.
De most megvallom előtted: a Te kezedben vagyok! Megtagadom a sértődöttséget és az áldozatszerepet. Nem fogok ujjal mutogatni azokra, akik bántottak vagy elárultak életem valamelyik pontján. Nem adom át a szívemet a keserűségnek! Látom és elhiszem, hogy mindent az én javamra forditasz, ha ragaszkodom Hozzád.
Ha összetörted a biztonságos üvegházamat, azért tetted, mert tovább akartál vinni a nekem kijelölt úton. Hiszem, hogy kibírom a vihart a Te erőd által. Használj fel ott, ahová a sors vetett! Legyen a számban az örömüzenet akkor is, ha a lábamban még benne van a menekülés fáradtsága. Rombold szét a megfelelési kényszeremet, és tégy merésszé! Hiszen Te mondtad Istenem, hogy a gyávák nem örökölhetik az Isten országát. Jézus Krisztus nevében segits meg, Ámen.

Élet az élet után

Ezt hallva a vallási vezetők annyira megharagudtak Istvánra, hogy a fogukat csikorgatták dühükben. István pedig megtelt Szent Szellemmel, és amint felnézett, meglátta Isten dicsőségét és Jézust, aki Isten jobb oldalán állt. Felkiáltott: „Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet, és az Emberfiát Isten jobb oldalán állni!”
Ekkor mind kiabálni kezdtek, befogták a fülüket, és Istvánra rohantak. Kilökdösték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű fiatalember lábához tették a köpenyüket. Miközben hullottak rá a kövek, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz a szellememet!” Majd térdre esett, és hangosan kiáltotta: „Uram, bocsásd meg nekik ezt a bűnt!” Miután ezt mondta, meghalt.
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 54-60. versek



Döbbenetes képsorok. De valljuk be őszintén: ez a történet ma szinte teljesen idegenül hat a modern keresztény világban. Miért? Mert a fülünket és a gondolkodásunkat mélyen beszennyezte az a szellemi hulladék, amit „jóléti evangéliumnak” neveznek.
Ezt a torz elméletet annak idején egy amerikai sarlatán találta ki. Azt állította, hogy egy angyal jelent meg neki egy különleges kijelentéssel. Szerinte az angyal közölte: vége az önmegtagadással, szenvedéssel és kereszthordozással járó Krisztus-követés korszakának. Mostantól a jólét evangéliuma van érvényben. A képlet egyszerűvé vált: minél több pénzed van, minél egészségesebb vagy, minél drágább helyeken nyaralsz, annál áldottabb vagy Isten előtt.
Ez a tanítás valójában nem a szegényeknek vagy az átlagembereknek íródott.
Azoknak a szupergazdag keresztényeknek találták ki, akik a pénzüket imádták Krisztus helyett. Kellett nekik egy teológiai felmentés a kapzsiságukra és arra, hogy miért nem adakoznak szívből. Így megalkották a tökéletes elméletet: „Ha nincs pénzed, ha beteg vagy, ha szenvedsz, csak magadra vess. Biztosan nincs elég élő hit fedezeted, nem vagy rendben Istennel.”
A Szent Szellem azonban Pál apostolon keresztül kíméletlenül tiszta vizet önt a pohárba: „Aki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit mi hirdettünk, átokká legyen.” (Galata 1:8).
Mi történik akkor, ha közeledik a földi életed vége, és nem történik meg a várva várt, látványos fizikai csoda? Mi van akkor, ha Isten nem nyúl bele a körülményekbe úgy, ahogy te elvártad?
István pontosan ebben a helyzetben volt. Egyetlen angyal sem jött, hogy elkapja a záporozó köveket. Isten nem küldött tüzet a mennyből, hogy elpusztítsa a gyilkosait. István mégis győzött.
Azért győzött, mert a hite nem a földi kényelemre, hanem a feltámadásra és az örök életre épült. Nem tartotta veszteségnek a fizikai élete elvesztését, mert látta a valóságot: a megnyílt eget és Jézust. A zsidó mártírok szellemisége éledt újjá benne, akik tudták, hogy Isten neve megszentelhető a szenvedésben is.
Lelkipásztori szolgálatom során nagyon sok haldokló mellett álltam már. Láttam embereket az utolsó óráikban. Egy dolgot biztosan megtanultam: amikor a földi lét véget ér, a látható és a láthatatlan világ közötti függöny elvékonyodik. Az átjáró megnyílik.
A földi létből kilépni készülő emberek az utolsó pillanatokban látnak valamit. Látnak valakit. Pontosan azt a személyt vagy azt a valóságot látják meg, akinek és aminek az egész életükben valójában szolgáltak.
Az elkötelezett hívőnek ez a pillanat a végső megnyugvás, a hazatalálás és a diadalmas győzelem. Meglátják a Mestert, aki várja őket.
Azoknak viszont, akik a világot, a pénzüket, a saját büszkeségüket vagy a vallásos képmutatást szolgálták, ez a pillanat a tiszta terror és a kimondhatatlan rettegés. Ott már nem működnek a jóléti evangélium olcsó vígaszai és nem tud megoldást kínálni sem a pszichológia sem bármelyik másik emberi tudomány.
Akkor nem kísérhet már sem az ügyvéded, sem a bankárod, sem a lelkipásztorod sem a házastársad, szüleid, gyerekeid. Csak te maradsz és az, akit szolgáltál. Istvánnak Krisztus maradt és éppen ezért a távozása öröm volt szívből megbocsátott azoknak, akik gonosz módon elvették az életét.
Talán azt gondolod miért engedte Isten? Miért engedi ezt ma is? Hiszen világszerte ma is életükkel fizetnek a Krisztusban vetett hitükkel. Nos, a szentek vére magvetés. Ők azok a hithősök, akiknek az életéből kiragyog, hogy mit jelent az élő hit és milyen változást tud hozni valójában az Úr Szentlelke. De ha fellapozod a Jelenések könyvét, láthatod, hogy amint Krisztus vértanúinak a száma betelik, Isten meg fog fizetni minden egyes mártír véréért azoknak, akik gonosz módon kiontották azt. A világtörténelemben egyetlen bűn sem marad azon a napon büntetlenül. Az ítélet napja a számla kiegyenlítésének a napja lesz. Ma ezt azért hagyja Isten, mert kegyelmes és később látni fogjuk az apostolok útját kísérve, hogy a próféta gyilkosok közül is lehetnek, akiket Isten megszólít és őszinte bűnbánatra, életváltozásra jutnak. De ők is kizárólag azért nyerhetnek bocsánatot, mert a bűneikért Krisztus már meghalt és kiegyenlítette a számlájukat. Akik azonban kemények maradnak, azok számára csak a végső ítélet marad.


IMA: Uram, Jézus Krisztus! Tisztítsd meg a szívemet minden hamis, kényelmes, világias tanítástól! Megvallom, hogy a hús-testem sokszor futna a szenvedés elől, és a földi jólétben keresi az áldásod bizonyítékát. De ma újra leteszem az életemet a Te oltárodra. Adj nekem olyan bátor, megalkuvást nem ismerő hitet, mint amilyen Istváné volt! Nem a köveket akarom nézni, amik érnek, hanem a Te dicsőségedet a mennyben. Élni akarok, és ha kell, meghalni is Érted, hogy az utolsó órámon ne a rettegés, hanem a Te ölelésed várjon rám. Köszönöm a feltámadás erejét és az örök élet bizonyosságát!Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A jelen Istene

István így folytatta: „Ti, kemény nyakúak! Csak a testetek van körülmetélve, de a szíveteket nem adtátok Istennek, és nem hallgattatok rá! Ti mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel, akárcsak őseitek! Éppen olyanok vagytok, mint ők! A próféták közül kit nem bántalmaztak és üldöztek ősapáitok? Megölték azokat a prófétákat, akik előre hirdették az »Igazságos«, a Messiás eljövetelét! Ti pedig most elárultátok, és meggyilkoltátok őt is, az »Igazságost«. Ti vagytok, akik angyalok segítségével kaptátok a Törvényt, mégsem tartottátok meg!”
Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 51-53. versek



Néhány éve egy idős hittestvéremmel beszélgettem a múlt nagy lelki megmozdulásairól. Szóba került egy régi parasztprédikátor, aki évtizedekkel ezelőtt csodálatos munkát végzett a környéken. Lelkesen meséltem neki arról, amit olvastam: tömegek tértek meg, életek változtak meg a szolgálata nyomán, ma pedig igazi szellemi óriásként emlékezünk rá. Akkor az idős barátom elmosolyodott, és valami olyat mondott, ami teljesen fejbe kólintott.
„Tudod” – mondta –, „én kisgyerekként még személyesen találkoztam vele. De akkoriban a keresztények egyáltalán nem voltak ilyen fennkölt véleménnyel róla. A falu szélén lakott egy nagyon szerény, szinte nyomorúságos házban. És a hívők egy része, akik ma dicsérő himnuszokat zengenek róla, és szentként emlegetik, akkor azt mondta rá: egy félbolond, különc ember, akit jobb elkerülni.” Megállt a levegő bennem. Mert rájöttem, hogy ez a történet nem a múltról szól. Rólunk szól.
Ez a jelenség nem újkeletű. Pontosan ez volt Izrael vallási elitjének a legnagyobb átka is. István próféta, diakónus, a Szentlélek által, mielőtt a kövezés áldozatává vált, pontosan ezt vágta a vallásos vezetők arcába.
Az akkori vallásos elit tagjai óriási, díszes síremlékeket emeltek a múlt prófétáinak. Azoknak, akiket annak idején a saját szüleik vagy nagyszüleik bélyegeztek szentségtörőnek és gyilkoltak meg. Miért csinálták ezt? Mert egy halott prófétát nagyon könnyű szeretni. A halott próféta már nem beszél bele a jelenedbe. Nem kérdőjelezi meg a kényelmes megalkuvásaidra. Nem mutat rá a képmutatásodra.
De mi történt, amikor a vallásos vezetők hazamentek a kegyeleti ünnepségről, a múlt szentjeinek koszorúzásáról? Megölték a saját idejükben élő, hús-vér prófétákat. Végül pedig meggyilkolták magát az Igazságost, a Messiást is. Ez a vak vezet világtalant ördögi köre a vallásos világban.
Gyakran érezzük a lelkünk mélyén, hogy valami nem stimmel a vallásos rutinjainkkal. Van egy belső feszültség bennünk, amit nehéz szavakba önteni: a vágy az igazi, nyers, tiszta isteni valóságra, és közben a félelem mindentől, ami kibillent a megszokottból.
Könnyebb olvasni a 19. századi ébredések hősiről, mint elviselni azt a testvért, aki ma prófétai egyenességgel int meg minket.
Könnyebb tisztelni a múlt különcei, mint észrevenni Isten emberét abban, aki nem illik bele a mi elegáns, kiszámítható keresztény skatulyáinkba.
Könnyebb a hagyományok mögé bújni, mint engedni, hogy a Szent Szellem ma formálja át a szívünket.
Ha a vallásosságunk csak a múlt tiszteletéből áll, miközben a jelenben elutasítjuk a Szent Szellem figyelmeztetéseit, akkor ugyanabba a csapdába estünk. Isten nem a tegnap múzeumaiban lakik. Ő a jelenben beszél. Lehet, hogy halk hangon, lehet, hogy egy számodra furcsa, „falu szélén élő” ember által. Ne zárd le a szíved! Ha ezt teszed, te is körülmetéletlen, kemény szívű és fülű vallásos emberré válasz csupán.

IMA: Úr Jézus, törd össze a szívemet borító vallásos kérget! Megvallom, hogy sokszor kényelmesebb a múlt szentjei mögé bújnom, mint szembenéznem azzal, amit ma kérsz tőlem. Bocsásd meg, ha ellenálltam a Szent Szellemednek, mert féltem a változástól, vagy mert nem tetszett a forma, amiben a válaszod érkezett. Kérlek, tisztítsd meg a látásomat! Ne engedd, hogy a vakok köreit fussam a vallásos elvárások világában. Adj nekem engedelmes, puha, körülmetélt szívet, amely meghallja és azonnal követi a Te szavadat ma is, ebben a pillanatban is! Jézus Krisztus nevében, Ámen.