Krisztus kegyelmének jó illata

Joppéban élt egy Tábita nevű tanítvány, akit görögül Dorkásznak hívtak, (ami zergét jelent). Ez az asszony mindig jót tett mindenkivel, és sokszor adakozott a szegényeknek. Azokban a napokban Tábita megbetegedett, és meg is halt. A testét megmosták, és egy emeleti szobában fektették le. Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 36-37. versek



A leghangosabb emberek ritkán hagyják a legmélyebb nyomot. És a külsőleg a legvallásosabbnak tűnők sem mindig Isten útján járnak.
Joppéban élt egy asszony, Tábita. Nem tartott nagy előadásokat, nem volt közismert vezető. Ruhákat varrt az özvegyeknek, ételet adott a szegényeknek, és csendben tette a dolgát. Aztán a Biblia leírja a nyers valóságot: megbetegedett és meghalt.
Álljunk meg itt egy pillanatra!
Itt követjük el a legnagyobb tévedést. Azt gondoljuk: „Ha jó ember vagyok, ha segítek másokon, akkor Isten azt mondja nekem, hogy tartozik a jótékonyságomért és megkímél a bajtól.” Vagy ami még rosszabb: azt hisszük, a jó cselekedeteinkkel megvásárolhatjuk a mennyországot.
Egy üzletember nemrég daganatos betegség miatt élet és halál harcot vívott. Úgy tűnt, hogy el fogja veszíteni a harcot és ő, aki azelőtt sosem foglalkozott Istennel, imádságra hívott mindenkit. Foggal-körömmel ragaszkodott a földi életéhez hiszen neki nem volt másik.
Most úgy néz ki egy csatát megnyert, egy időre fellélegezhet és azt mondja eldöntötte, hogy a jövőben sokkal többet fog jótékonykodni és oda fog figyelni mindenre, amit megeszik vagy megiszik.
A valóság azonban az, hogy ha utánanézel, a daganatos betegségek több ezer éves múltra tekintenek vissza amikor még biztosan nem voltak mű ételek. Az Istennel pedig nem lehet üzletelni. Tudod miért? Mert nincs cserealapod. Nincs semmid, amit ne Istentől kaptál volna és nem tudsz semmit ajánlani, ami Őt érdekelné. Ő az, aki ennek ellenére adja kegyelmét és szeretetét neked. Éppen ezért nem bánhattam kesztyűs kézzel ezzel az emberrel hiszen nem tudhatjuk, hogy a következő csatát a gyilkos kórral szintén megnyeri-e vagy sem, egyenesen megmondtam neki, hogy csak Jézus Krisztus kegyelmére bízhatja magát és az egyetlen út számára az őszinte megtérés, bűnbánat és az életének feltétel nélküli megadása Istennek. Csakis így nyerhet bárhogyan is alakul a betegség ellen folytatott küzdelme. Ha Krisztusnak ellenáll, élhetne 200 évig akkor is vesztes marad, ha pedig Neki átadja magát, akkor is győzött ha a következő pillanatban meghal. Ez a kereszténység legfontosabb reménysége: " Várjuk az igazak feltámadását és az eljövendő örök életet." Enélkül az egész csak önbecsapás.

Isten előtt ez a fajta üzletelő gondolkodás nemhogy nem kedves, hanem egyenesen visszatetsző. A Szentírás kendőzetlen őszinteséggel mondja ki: a saját igazságunk és a saját erőből felhalmozott „jó pontjaink” Isten szemében olyanok, mint a vérbe mártott, megbűzösödött ruha.

Miért? Mert amikor a saját jótetteidre támaszkodsz, a saját büszkeségedet hízlalod. Azt üzened Istennek: „Nincs szükségem a te kegyelmedre, megoldom én magam is!” Ezzel csak önmagadat csapod be, mert nem tudod önmagad megoldani. Olyan nagy az adósságod, hogy sosem tudnád kifizetni. Éppen ezért egyetlen valódi megoldás marad: Elfogdadni, hogy Krisztusra nézve az Atya eltörli az adósleveledet.
A valódi jócselekedet sosem a megváltásod ára, hanem az üdvösséged gyümölcse!
Nem azért teszel jót, hogy Isten szeressen, hanem mert Isten már szeret. A tiszta szeretetből fakadó segítség nem a saját érdemeidből származik, hanem Isten ingyen kapott kegyelmének az elfogadásából. A Szentlélek az, aki elkezdi átformálni a gondolkodásodat, lebontja az önzőségedet, és teljesen új értékrendet ad neked. Amikor így segítesz valakin, azt már nem a saját dicsőségedre teszed, hanem Isten dicsőségére.
Tudom, hogy nagyon sok keresztény egyházfelekezet ezt nem így tanítja ma, de én nem egyházfelekezeti propagandát akarok átadni neked, ezt tegyék azok, akiket ezért fizetnek, hanem az Istentől jövő tiszta örömhírt.
Nézz körül! Az életünk eltelik. Repül az idő, akár istenfélők vagyunk, akár fittyet hányunk Istenre. A biológia és a világ törvényei mindannyiunkra vonatkoznak: a betegségek jönnek és mennek, a veszteségek elérik a hívőt és a nem hívőt is. Tábita is megbetegedett.
De van egy óriási különbség.
Az az élet, amit a saját büszkeségünk épít, a halállal összeomlik és elenyészik. De a Krisztusban vetett élő hit nem múlik el nyomtalanul. Az a hit, amit a kegyelem táplál, a legnehezebb időkben és a halál árnyékában is Krisztus jó illatát hagyja maga után.
Nem a ruhák száma számított, amit Tábita varrt. Az számított, hogy abban a sötét, szegény városban Krisztus jelenlétének az illata áradt a kezéből.
Hagyd abba a méregetést! Ne akarj Isten törlesztőpartnerévé válni, mert abba beleroppansz. Fogadd el a kegyelmet, engedd, hogy a Szentlélek megújítsa az elmédet, és hagyd, hogy az életed egyszerűen Krisztus jó illatát árassza a körülötted lévőkre! Amíg magad fajta emberekhez méregeted magad és az erkölcsöd, azt hiheted, hogy vagy te is valaki. Amikor azonban a szent és igaz Krisztushoz, rádöbbensz velem együtt, hogy semmi az, amit mi tettünk vagy teszünk Istenért és egyedül Őt illeti minden dicsőség. Hiszen az Ő Szentlelke nélkül még arra sem lennénk képesek, hogy elméletben akarjunk az Ő dicsőségére tenni jó dolgokat.

IMA: Mennyei Atyám! Bocsásd meg nekem, amikor a saját jó cselekedeteimmel akartam lenyűgözni téged! Bocsásd meg a vallásos büszkeségemet, amikor azt hittem, a teljesítményemmel kiérdemelhetem a te szeretetedet! Ismerem a szívemet: a saját igazságom valóban olyan, mint a szennyes ruha. Levetem ma ezt a rongyot! Nem a magam érdemeire támaszkodom, hanem kizárólag a te ingyen való kegyelmedre és Jézus Krisztus áldozatára! Szent Szellem, kérlek, újítsd meg a gondolkodásomat és az értékrendemet! Formálj át belülről, hogy a cselekedeteim ne a saját büszkeségemet, kivagyiságomat táplálják, hanem a Te dicsőségedet hirdessék!
Tudom, hogy az életem elszáll, a bajok és a betegségek elérik a testemet, de én a maradandót akarom választani. Azt a maradandót, amely az eljövendő világban vár rám. Tölts be úgy Krisztus jelenlétével, hogy akár élek, akár meghalok, az életem Krisztus jó illatát hagyja maga után ebben a világban! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Meggyógyít téged Jézus, a Messiás!

Péter bejárta a Jeruzsálem környékén lévő városokat. Eközben meglátogatta a Liddában élő hívőket is. Ott talált egy Éneász nevű béna embert, aki már nyolc éve ágyban fekvő beteg volt. Péter megszólította: „Éneász! Jézus, a Messiás meggyógyít téged! Kelj fel, és tedd rendbe az ágyadat!” Ő pedig azonnal felkelt. Lidda és Sáron lakói mind látták, hogy Éneász meggyógyult, és hittek az Úrban.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 32-25. versek



A legnagyobb veszély nem az, amikor összetörsz, hanem amikor megszokod a betegségedet.
Éneász nyolc éve feküdt ugyanabban az ágyban. Nyolc év hosszú idő. Ennyi idő alatt egy állapot nemcsak a testedet zárja börtönbe, hanem az elmédet is. Megszokod a falakat. Megszokod, hogy mások szolgálnak ki. Megszokod a tehetetlenséget. A tehetetlenségből lassan megszokás lesz, a megszokásból pedig azt a következtetést vonod le, hogy te csak ennyi vagy és semmi más.
Milyen sokszor történik meg velünk ugyanez lelki értelemben!
Csalódtál, megsebezték a lelkedet, vagy elkövettél egy óriási hibát – és szépen berendezkedtél a fájdalmadban. Évek óta hajtogatod a sebeidet. A múltad lett a kifogásod arra, miért nem lépsz tovább, miért nem bízol meg senkiben, és miért nem vállalsz felelősséget a saját életedért.
És ekkor belép a szobába Péter.
Nem ül le mellé, hogy nyolc év után elismételtesse vele a panaszait. Nem sajnálkozik. Azt mondja: „Éneász! Jézus, a Messiás meggyógyít téged! Kelj fel, és tedd rendbe az ágyadat!”
Jézus megadja a kenetet és az erőt, de a mozdulatot neked kell megtenned. Ő átformálja a szívedet, de neked kell feltakarítanod a régi beidegződéseket. Ő megszünteti a lelki bénultságot, de neked kell elpakolnod a kifogásaidat, hogy ne csábítson vissza a megszokott önsajnálat.
Lidda és Sáron egész lakossága nem egy teológiai előadás hatására tért meg. Azért tértek meg, mert látták, hogy aki nyolc évig egy helyben feküdt, az most a saját lábán áll, és teszi a dolgát. A cselekvő, átformált életnél nincs erősebb bizonyságtétel a világ számára.
Ne dédelgesd tovább a sebeidet! Ne rendezkedj be a lelki nyomorúságodban! Jézus ma neked is kimondja a nevedet. Az erő megvan – a kérdés csak az: felkelsz, vagy tovább fekszel a megszokásban?

IMA: Úr Jézus! Bocsásd meg nekem, amikor belaktam a saját nyomorúságomat! Bocsásd meg, hogy a múltam sebeit és a csalódásaimat használtam kifogásként arra, miért nem lépek előre!
Megtagadom a passzivitást, megtagadom az önsajnálatot! Elhiszem, hogy a te nevedben ma is van szabadulás és van gyógyulás. Nem akarok többé a régi börtönöm rabja lenni.
Adj nekem erőt és belső tartást, hogy elpakoljam a kifogásaimat! Megvetem a hitem ágyát, felkelek, és felelősséggel, megújult lélekkel indulok el azon az úton, amit kijelöltél számomra!
Tégy a te átformáló hatalmad élő bizonyságává! A Te drága és nagy nevedben, Ámen.

Gyökerezz meg Krisztusban

Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk.                              Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 31. vers



A legtöbb ember azt hiszi, hogy Isten csak a viharban tud cselekedni.
Azt gondoljuk, a hitünk csak a drámában, a betegségben vagy a súlyos krízisekben fejlődik. Ha minden rendben van körülöttünk, hajlamosak vagyunk elaludni. De ez óriási tévedés.
Gondoljunk csak a második világháború utáni évekre! Amikor elhallgattak a fegyverek, Európa romokban állt. A történelemkönyvek a nagy csatákról írnak. De a valódi újjáépítés, a családok gyarapodása és a nemzetek talpra állása nem a frontvonalon történt. A békés, csendes, kitartó napi munkában született meg.
A Biblia azt írja, hogy Saul távozása után a gyülekezetek egész tartományokban „nyugalmat élveztek, épültek és gyarapodtak”.
Végre nem kellett menekülniük. Nem kellett a kapukat kémlelniük. Megérkezett a béke.
De figyeljük meg, mit tettek ebben a békés időszakban! Nem dőltek hátra. Nem engedték el magukat. Nem mondták azt, hogy „végre, most már élhetünk a saját kényelmünkre”.
A héber gondolkodásban a Shalom nem a tétlenséget jelenti. Nem a feladatok hiányát. A Shalom a helyreállított rend állapota. Az az állapot, amikor minden a maga helyére kerül, és a dolgok elkezdik betölteni az eredeti rendeltetésüket.
A krízisben túlélünk. A stabilitásban fejlődünk. A biztonság ad teret arra, hogy a gyökereink mélyre nyúljanak. A szöveg két dolgot emel ki a hívők életéből: Tisztelték az Urat. A Szent Szellem bátorította őket.
Itt van a lelki egészség titka! Ez a két erő tartja egyensúlyban az életedet.
Ha csak az Isten iránti tisztelet van jelen az életedben, a hited könnyen szigorúvá, szárazzá és szabálykövetővé válik. Ha viszont csak a bátorításra és az élményekre vágysz, a hited felületessé és öncélúvá torzul. De amikor a szent tisztelet találkozik Isten Lélektől jövő vigasztalásával, ott az élet virágozni kezd.
Hányszor hallom emberektől: „Olyan unalmas most az életem. Nem történik semmi rendkívüli.”
És én azt kérdezem tőlük: Mi van, ha Isten most éppen nyugalmat adott neked, hogy felépíts valamit?
A csendes időszak nem elvesztegetett idő. A béke nem a növekedés hiánya, hanem a növekedés melegágya. Ne várd meg, amíg újabb vihar csap le a családodra, az egészségedre vagy a házasságodra! Építkezz most! Tanulj most! Szilárdítsd meg az alapjaidat most!
Amikor egy ember életében jelen van az Isten iránti alázat és a Lélek békessége, az vonzóvá válik. Az emberek a mai zajos világban nem a kiabálásra vágynak, hanem a valódi tartalomra.
A csendes hűséged többet ér ezer hangos szónál.

IMA: Drága Mennyei Atyám! 

Köszönöm azokat az időszakokat az életemben, amikor megadod a békességet! Bocsásd meg, amikor a csendet unalomnak éltem meg, és elpazaroltam a nyugalmas napjaimat! Szent Szellem, kérlek, tölts be ma! Taníts meg úgy élni, hogy minden döntésemmel és szavammal tiszteljelek téged! Ne a félelem hajtson, hanem a te jelenléted iránti mély alázat! Add, hogy a békességben ne ellustuljak, hanem épüljek és gyarapodjak! Építsd fel bennem a jellemet, a hitet és a szeretetet, hogy amikor mások a világ zűrzavarában menedéket keresnek, a tőled kapott békességet tudjam nyújtani nekik! Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Mikor végre haza érkezel...

Amikor Saul Jeruzsálembe érkezett, szeretett volna a tanítványokhoz csatlakozni. De azok féltek tőle, mert nem hitték el, hogy ő is Jézus tanítványa lett. Csak Barnabás barátkozott vele, és elvitte az apostolokhoz. Elmagyarázta nekik, hogyan látta meg Saul az Urat az úton, hogyan szólt hozzá az Úr, és hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.
Így azután Saul is a tanítványok közé tartozott, szabadon járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. Gyakran beszélgetett, sőt vitatkozott a görög kultúrát követő zsidókkal, akik viszont azt tervezték, hogy meggyilkolják őt. Amikor a testvérek ezt megtudták, elvitték Sault Cézárea városába, és onnan továbbküldték Tarzuszba.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 26-30. versek



Saul megérkezett Jeruzsálembe. A szíve lángolt, az élete gyökeresen megváltozott. De amikor odalépett a hívők közösségéhez, egy zárt ajtót talált. A tanítványok félték tőle. Nem hitték el, hogy ő is közéjük tartozik.
Milyen pusztító érzés, amikor megváltozol, de a környezeted továbbra is a régi éned alapján ítél meg!
Hányszor éljük át ezt mi magunk is? Leteszed a poharat, kilépsz egy romboló kapcsolatból, megváltozik a gondolkodásod, felvállalod a hitedet – de az emberek gyanakodva néznek rád. „Biztosan csak színház. Úgysem bírja sokáig.” A legfájóbb sebhelyeket nem a világ adja, hanem a saját közösségünk gyanakvása és óvatossága.
És ekkor megjelenik egy ember, akit Barnabásnak hívtak. A neve azt jelenti: a vigasztalás fia.
Barnabás nem a tömeg félelmeire hallgatott, hanem Saul átformált életére nézett. Megfogta a kezét, átlépte a bizalmatlanság falát, és hidat épített oda, ahol addig csak árok volt.
Saul óriási formátumú vezető volt, de abban a kritikus pillanatban szüksége volt valakire, aki hisz benne, amikor senki más nem hitt.
1913-ban Henry Ford bevezette a mozgó összeszerelő szalagot. A siker titka nem csupán a gépekben rejlett, hanem abban, hogy felismerte: minden egyes alkatrésznek és embernek pontosan a helyén kell lennie ahhoz, hogy a rendszer működjön. Barnabás felismerte Saulban az értéket, amit a többiek a félelem vakfoltja miatt nem láttak.
Te melyik szerepben vagy ma? Gyanakvóan távol tartod magadtól azokat, akik hibáztak a múltban? Vagy készen állsz Barnabássá válni valaki életében, aki kétségbeesetten várja, hogy valaki végre bízzon benne?
Saul nem sértődött meg. Nem fordított hátat az egyháznak, mondván, hogy „ha ezek így bánnak velem, nekem nem kell az ő Istenük”. Ehelyett beállt a sorba. Amikor pedig felismerték a lehetőséget, Saul visszatért a szülővárosába, Tarzuszba. Újra háttérbe vonult, hogy Isten tovább formálja a jellemét a következő nagy feladatra.
A jellemed igazi próbája nem az, hogyan viselkedsz, amikor ünnepelnek. A próbád az, hogyan reagálsz, amikor félreértenek, elutasítanak, vagy csendben a háttérbe küldenek.
A sértődöttség megállítja a növekedést. Az alázat viszont utat nyit Isten következő lépésének. Ne a környezeted elismeréséért élj, hanem Isten elhívásáért!

IMA: Mennyei Atyám! Annyira tud fájni, amikor megváltozom, mégis a múltam hibái alapján ítélnek meg! Bocsásd meg, hogy olyan sokszor megsértődtem, elvonultam, és a saját swebzettságem miatt feladtam a közösséget!
Kérlek, adj nekem olyan nyitott és bátor szívet, mint amilyen Barnabásé volt! Taníts meg észrevenni a félreértett, elutasított embereket, és adj kegyelmet, hogy híd lehessek a megosztottságban!
Ha most a háttérben kell lennem, adj türelmet és alázatot! Ragaszkodom hozzád akkor is, ha mások nem hisznek bennem, mert tudom, hogy a te elhívásod megingathatatlan. A názéreti Jézus Krisztus drága nevében, Ámen.

A hűség ára

Egy idő múlva a damaszkuszi zsidók összefogtak, és elhatározták, hogy végeznek Saullal. Éjjel-nappal őrizték a város kapuit, hogy ha arra jön, meggyilkolják. Saul azonban megtudta, mire készülnek. A tanítványai pedig az egyik éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon kívülre, és így elmenekült.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 23-25. versek



Saul alig néhány nappal ezelőtt még a hatalom teljes támogatásával érkezett Damaszkuszba. Most pedig egy falra szerelt kosárban, a sötét éjszaka közepén lóg a semmi felett. Ugyanazok az emberek akarják megölni, akikkel korábban egy asztalnál ült.
Milyen megalázó pillanat! A nagy teológus, a művelt Saul nem hősies csatában győz, hanem egy kosárban menekül ki a város falán keresztül.
Gondoljunk csak bele: hányszor érezzük magunkat mi is pontosan így?
Azt tesszük, ami helyes. Kiállunk az igazságért, elkötelezzük magunkat Isten mellett, megváltoztatjuk az életünket – és a várt elismerés helyett ellenállás, pletyka, elutasítás vagy éppen hátba támadás a jutalmunk. Azt gondoljuk, ha Istent követjük, az utunk nyílegyenes és zökkenőmentes lesz. Aztán hirtelen ott találjuk magunkat egy kényelmetlen, méltatlan helyzetben, és azt kérdezzük: „Istenem, tényleg ez volt a terved vagy valami egy pillanatra félrecsúszott?”
A büszkeség törékennyé teszi az embert, de az alázat a megmaradás kulcsa. Saulnak meg kellett tanulnia, hogy Isten szolgálatában a szabadulás nem mindig látványos diadalmenet. Néha a szabadulás egy kosár. Néha a megmeneküléshez vissza kell lépni egyet, és el kell fogadni a legkisebbek segítségét.
Figyeljük meg a tanítványokat! Névtelen emberek voltak. Nem tudjuk a nevüket, nem maradt fenn a történetük, mégis ők tartották a kötelet.
A mai világ a magányos hősöket ünnepli. Az egyéni teljesítményt, az önálló sikereket. De a nehéz időkben, amikor éjjel-nappal őrzik a kapukat a fejed felett, nem a büszkeséged fog megmenteni, hanem az a néhány ember, aki fogja a kötelet. Szükséged van olyan közösségre, akik nem a pozíciódat szeretik, hanem téged védelmeznek.
Olyan sokszor tapasztaltam életem során milyen nagy áldás, amikor vannak emberek akik melletted állnak, veled vannak különösen a nehéz időkben és imádság által "fogják a kötelet."
A keresztény életben a visszavonulás sem mindig vereség. Saul nem azért menekült el, mert feladta, hanem mert megértette: az ő harca még nem ért véget. Bátorság kell a kiálláshoz, de bölcsesség kell a visszalépéshez.
Ne feszülj rá arra, ha most éppen nem te vagy a győztes a színpadon! Ha Isten most egy alázatos, csendes helyzetbe engedett, ne érezd kudarcnak. A kosár nem a végállomás. A kosár csak a híd a jelenlegi szorongattatásod és a jövőbeli elhívásod között.
Merj alázatos lenni! Engedd, hogy mások segítsenek, és ne feledd: Isten sosem a kényelmedet garantálja, hanem a megérkezésedet!
Folyamatosan szükségem van olyan emberekre, akik rendszeres imádságaikkal "fogják a kötelet" amely által Isten képes kiemelni bármilyen szorult helyzetből. Lennél te is egyikük?

IMA: Mennyei Atyám! Olyan nehéz elfogadni, amikor a helyes úton járok, mégis falakba ütközöm! Bocsásd meg, hogy a büszkeségem olyan sokszor megakadályoz abban, hogy elfogadjam a segítséget, vagy elismerjem a korlátaimat! Úr Jézus, kérlek, adj nekem alázatos szívet! Taníts meg bízni benned akkor is, amikor a szabadulásod nem látványos győzelemként, hanem egy csendes, méltatlannak tűnő kivezető útként érkezik! Köszönöm azokat az embereket, akik észrevétlenül tartják a kötelet az életemben. Adj nekem tisztánlátást és kitartást, hogy a szembeszélben se adjam fel, hanem tudjam: te akkor is munkálkodsz, amikor a sötétben kell továbblépnem egy általad mutatott új küldetés felé! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A gyökeres változás gyanús...

Ezután Saul egy ideig még a tanítványokkal maradt Damaszkuszban. Azonnal hirdetni kezdte a város zsinagógáiban, hogy Jézus az Isten Fia.
Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és ezt kérdezték: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézusban hisznek? Hiszen ide is azért jött, hogy letartóztassa, és a jeruzsálemi főpapokhoz hurcolja őket!”
De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Messiás, és zavarba hozta őket.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 19b.-22. versek (Egyszerű fordítás)



A gyökeres változás mindig gyanús a világ szemében. A szomorú, hogy sokszor még abban a keresztény, Istenben hivő világban is, amelyik vallja, hogy mélyen hisz Istennek gyökeres változást hozó hatalmában és erejében.
Amikor valaki, akit mindenki egy bizonyos skatulyába tett, hirtelen teljes fordulatot vesz, a környezete nem elragadtatással reagál, hanem bizalmatlansággal. „Hát nem ő az?” – kérdezték Damaszkuszban, amikor Saul besétált a zsinagógába. Ugyanaz az ember, ugyanaz a hang, ugyanaz a borotvaéles logikai készség – de a motor a lelkében már egy egészen más erőre volt rákötve.
Nem várt éveket. Nem vonult el egy teológiai elefántcsonttoronyba, hogy csendben feldolgozza a történteket. „Azonnal hirdetni kezdte...”
Milyen sokan várunk arra a bizonyos „tökéletes pillanatra”! Azt gondoljuk, majd ha jobban ismerjük a Bibliát, majd ha rendbe tesszük a magánéletünket, majd ha megszűnik a múltunk árnyéka – na, majd akkor kiállunk az igazságért.
A meggyőződés nem a felkészültségből fakad, hanem a személyes találkozásból. Tudhatod magad a világ legfelkészültebb teológiai professzorai között, ha neked nem volt személyes találkozásod Isten csodálatos ajándékával: Jézus Krisztussal és nem tapasztaltad a feltámadott csodálatos erejét, nem érsz semmit a tudományos címeiddel.
Amikor azonban megérint a Szentlélek által a megtestesül Igazság és Szeretet, nem tudsz hallgatni. Nem azért beszélsz, mert mindent tudsz, hanem mert valakit megismertél.
És vannak Istennek ma is "hallgató" tanítványai. Olyanok, akik látják a korrupciót, a sötétséget, a környezetük nagy válságát és a szükséget amelyet csak Krisztus tölthet be, de azt mondják: " Én nem mondok semmit. Ha jót akarsz magadnak, tedd te is ezt."
Egy ilyen bölcs tanácsadómnak egyszer azt mondtam: "Jó neked, hogy megengedheted magadnak ezt a hozzáállást. Én nem engedhetem meg. Akkor sem ha tudom, hogy ezzel a göröngyösebb utat választom. De látom az én mesteremnek Jézus Krisztusnak a lábnyomait, a hithősök lábnyomait és azok mind a göröngyös és keskeny úton vannak." Akik a kényelmes utat választották mind a feledésbe merültek.
A damaszkuszi zsidók nem tudtak mit kezdeni Saullal. Miért? Mert a múltjával akarták őt szembesíteni, de ő már a jövőjéből beszélt.
Amikor a világ rásüti valakire a bélyeget – a bukott ember, a függő, a haragvó, a kudarcot vallott –, Isten pontosan arról a pontról indítja el a legterhelhetőbb tanúit. Abraham Lincoln élete tele volt politikai vereségekkel, idegösszeomlással és családi tragédiákkal, mégis a saját mélységeiből merítette azt az ingathatatlan belső tartást, amivel egy szétszakadt nemzetet egyesített.
Ha teljes bizalommal és bátorsággal odaszánod magad Krisztus követésére, a sebhelyeid nem a hibáid bizonyítékai lesznek immár, hanem Isten kegyelmének az emlékművei.
Az Ige azt írja: „Saul egyre nagyobb erővel bizonyította...”
Az élő hít nem olyan, mint egy bemerítési, konfirmálási, bérmálkozási stb. emléklap, amit megszerzel és amit eltehetsz a fiókodba.
A hit olyan, mint az izomzat: a feszültségben, a szembeszélben és a kihívások között erősödik meg. Saul nem a könnyű terepet választotta. Egyenesen azok közé ment, akik tegnap még a szövetségesei voltak, ma pedig árulónak látták. Azok közé, akikkel valamikor együtt gúnyolta a keresztényeket, együtt szövetkezett ellenük, akik jó barátai, cimborái voltak. Ezek az emberek tudták a legjobban milyen áldozatot kellett hoznia Saulnak, hogy Krisztust követhesse. Feláldozta a teológiai végzettségét, a tisztségeit és a busás fizetéseit. Ahogyan ő fogalmazott: " Krisztusért mindent kárba veszni hagytam..."
Amikor pedig elérkezik élete utolsó szakaszába, szinte látom ahogy ragyogó szemekkel és újjongó örömmel mondja: " Minden egyes másodperc szenvedés, áldozat, lemondás megérte. A harcot megharcoltam, a futást elvégeztek, a hitet megtartottam. Most pedig a győzelmi ünnep következik amint átlépek az örökkévalóságba. Ennek az ünnepnek pedig sosem lesz vége."
A mai ember retteg a megbélyegzéstől. Rettegünk attól, mit szólnak a munkatársaink, a barátaink, rokonaink ha megtudják, hogy elköteleztük magunkat Krisztus mellett. Féltjük a jó hírünket, a pozíciónkat. De őszintén: Ki lesz az, aki majd odaáll melléd az utolsó napon, amikor Isten élőket és holtakat ítéletre hív? Ki tud majd örök életet adni neked Krisztuson kívül? A papod, a szüleid, a házastársad, a gyerekeid? Egyedül Krisztus. Éppen ezért ne az ő véleményükre figyelj, hanem az Egyetlenre Aki igazán és valóságosan szeretett már születésed előtt és életét adta érted.
De gondolj bele: Saul odaadta a teljes vallási karrierjét, a tekintélyét, az egész eddigi életművét egyetlen dologért – az Igazságért.
A múltad nem akadály Isten szemében, hanem a legerősebb üzeneted része. Aki látta, honnan jöttél, az fogja a legjobban megérteni, hová érkeztél. Ne hagyd, hogy a tegnapi bűneid suttogása elnyomja a ma kapott elhívásod hangját!

IMA: Úr Jézus! Olyan sokszor lebénít a félelem, hogy mit mondanak mások! Olyan sokszor engedem, hogy a múltam, a hibáim és a saját korlátaim határozzák meg, mire vagyok képes! Bocsásd meg a halogatásaimat, a gyávaságomat, és hogy olyan sokszor a kényelmes hallgatást választottam a tiszta kiállás helyett!
Érintsd meg a szívemet ma! Adj nekem olyan tüzet és szenvedélyt, ami áttöri a megfelelési kényszert! Rombolj le bennem minden kifogást, és tölts be a te Szent Szellemeddel! Nem a magam igazát akarom bizonyítani, hanem a te jelenlétedet akarom felmutatni ott, ahová helyeztél.
Tégy megingathatatlanná, és adj bátor szívet, hogy ne felejtsem el: akit te megszabadítottál, az valóban szabad! A Te drága szent nevedben. Ámen.

Vakfoltok megszüntetője

De az Úr azt mondta Anániásnak: „Menj csak oda, mert ezt a férfit arra választottam ki, hogy a nevemet hordozza és megismertesse az Izráelen kívüli nemzetekkel, királyokkal, és Izráel népével is. Én magam fogom megmutatni neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.”
Ekkor Anániás elindult, bement Júdás házába, kezét Saulra tette, és ezt mondta neki: „Saul testvérem, az Úr Jézus küldött hozzád, aki megjelent neked az úton, amikor ide jöttél. Azért küldött, hogy újra láss, és a Szent Szellem betöltsön téged.” Abban a pillanatban Saul úgy érezte, mintha pikkelyek hullottak volna le a szeméről, és újra látott! Majd felkelt, bemerítkezett, és miután evett valamit, az erejét is visszanyerte.
Apostolok Cselekedetei 9. fejezet 15-19. versek



Mikor Anániás belépett ahhoz az emberhez, aki tegnap még az ellensége volt, nem kioktatta. Nem vont kérdőre senkit. Nem kezdett el teológiai vitát folytatni. Ehelyett rátette a kezét, és ezt mondta:
„Saul testvérem...”
Gondoljunk bele ennek a két szónak a súlyába! Abban a pillanatban, amikor Saul még vak volt, gyenge és bizonytalan, kapott egy elutasítás nélküli elfogadást. Anániás nem a múltját látta, hanem azt, amivé Isten tenni akarta őt.
A mi legnagyobb problémánk ma az, hogy hajlamosak vagyunk elutasítani olyan embereket, akiket Isten meggyógyítótt, megújított és akiknek megbocsátott az előítéleteink miatt és hajlamosak vagyunk befogadni olyan embereket őszinte bűnbánat és megtérés nélkül az elfogultságunk miatt, akiktől Isten előbb őszinte bűnbánatot és cselekedetekben, engedelmességben megnyilvánuló megtérést vár.
Saul szemeiről csak azután hullottak le a pikkelyek, miután meghallotta ezt a szót: testvérem. Az Istentől jövő szeretet és az elfogadás nyitotta meg az utat a csoda előtt.
Mindannyiunknak vannak ilyen „pikkelyei”. A csalódások, a félelmek, a neveltetésünk sebzettségei, a beidegződéseink mind-mind láthatatlan rétegként rakódnak a látásunkra. Azt hisszük, jól látjuk a világot, a házastársunkat, a munkánkat vagy önmagunkat, közben pedig vakok vagyunk a lényegre.De amikor Isten jelenléte megérint egy embert, a torzítások eltűnnek. A tisztánlátás nem a mi teljesítményünk, hanem Isten ajándéka.
A mai, úgynevezett „kényelmes kereszténység” korában van egy mondat ebben a történetben, amit a legtöbbször szeretünk gyorsan átugrani. Amikor Isten megszólítja Anániást, nem azt mondja Saulról, hogy „megmutatom neki, mekkora karriert fog befutni”, vagy hogy „megmutatom neki, hogyan lesz sikeres és boldog”.
Isten ezt mondja: „Én magam fogom megmutatni neki, mennyit kell szenvednie a nevemért.”
Gondoljunk csak bele! Milyen meghívás ez? A mai világban a reklámok és az elvárásaink mind arról szólnak, hogyan kerüljük el a fájdalmat. Sőt, sokszor a hitedtől is azt várod, hogy egyfajta védőpajzs legyen a kellemetlenségek ellen. Azt szeretnénk, hogy Isten oldja meg a gondjainkat, tegye simává az utunkat, és biztosítson számunkra egy kényelmes, feszültségmentes életet.
De a Biblia igazsága sosem volt kényelmes.
Saul nem egy könnyű életre kapott elhívást, hanem egy értelmes életre. És a kettő nem ugyanaz.
Amikor a történelem nagy alakjaira gondolunk – azokra, akik valóban megváltoztatták a világot –, sosem a kényelmük miatt emlékezünk rájuk. Winston Churchill sem könnyű napokat, hanem „vért, erőfeszítést, könnyt és izzadságot” ígért a népének a legnehezebb órákban, mégis az egész nemzet felsorakozott mögötte, mert a cél nagyobb volt, mint a pillanatnyi komfort.
A kereszténység nem a kényelemről szól, hanem az elhívásról. A szenvedés, amiről Isten beszél, nem értelmetlen kínlódás. Nem büntetés. A szenvedés itt a formálódás ára.
Nem tudsz mélyre menni anélkül, hogy ne hagynád hátra a felszínes kényelmet. Nem tudsz mások gyógyulására válni, ha sosem fájt még semmid. Saulnak azért kellett megtapasztalnia a visszautasítást, az üldöztetést és a testi-lelki nyomorúságokat, mert csak így válhatott belőle olyan ember, akit nem lehetett eltántorítani, megfélemlíteni vagy megvásárolni.
A mai ember retteg a feszültségtől. Kerüljük a nehéz beszélgetéseket, megfutamodunk a felelősség elől, és feladjuk, amint az áldozathozatal túl sokat követel.
De Isten nem arra hívott, hogy kényelmesen elvegetálj a világban. Arra hívott, hogy valami nálad sokkal nagyobb cél részese légy. És Isten országa iránti elkötelezettségért néha fizetni kell:
Fizetned kell a véleményeddel, amikor kiállsz az igazság mellett.
Fizetned kell az időddel és a büszkeségeddel, amikor megbocsátasz.
Fizetned kell a kényelmeddel, amikor elindulsz egy másik ember felé.
De tudod, mi a csodálatos? Hogy Pál apostol – mert Saulból Pál lett – élete végén nem megbánással tekintett vissza a sebeire és a megpróbáltatásaira. Azt mondta: a szenvedések eltörpülnek amellett a dicsőség és öröm mellett, amit Krisztusban kapott.
Ne kérj kényelmes életet! Kérj helyette, erősebb jellemet, és olyan elhívást, amiért érdemes élni – és ha kell, küzdeni is.
Nem számít, milyen sötétben ülsz ma. Nem számít, mit tettél tegnap, vagy milyen súlyosak a múltad hibái, bűnei. Ha hajlandó vagy annak nevezni a bűneidet szépítés nélkül, aminek Isten nevezi őket, ha hajlandó vagy belátni, hogy a vallásos buzgóságod nem ér semmit őszinte megtérés nélkül, Istennek van számodra egy Anániása, egy Igéje, egy érintése, ami áttöri a vakfoltjaidat. És ami a legfontosabb: ő nem a múltad alapján határozza meg a jövődet.


IMA: Mennyei Atyám! Bocsásd meg nekem, amikor a hitemből csak egy kényelmes menedéket akartam formálni! Bocsásd meg, hogy olyan sokszor menekültem a nehézségek, a felelősség és a döntések ára elől! Drága Úr Jézus Krisztus! Te a fájdalmak férfia, betegség ismerője voltál. Én pedig olyan ostoba módon elhitettem néha magammal, hogy az én utam csupa móka, kacagás és napfényes üdülés lesz, ha Téged követlek.
Látom, hogy a kényelmes élet sosem szült mély gyümölcsöket. Ébreszd fel a lelkemet! Adj nekem olyan belső tartást, ami nem roppan össze, amikor áldozatot kell hozni a Te nevedért, az igazságért vagy a felebarátomért!
Jézusom, taníts meg nem a könnyű utat keresni, hanem a te utadat! Rombold le bennem a kényelmesség bálványát, és adj olyan szívet, ami nem félti az életét, hanem kész elköteleződni melletted, bármibe kerüljön is! Jézus Krisztus nevében, Ámen.