2019. december 21., szombat

Az örökkévaló megtestesülése

Ekkor Pilátus azt mondta: „Szóval király vagy!” Jézus pedig így válaszolt: „Igen, jól mondod, az vagyok. Azért születtem, és azért jöttem erre a világra, hogy az igazságról beszéljek. Aki az igazság oldalán áll, mind hallgat a szavamra.”
János evangéliuma 18. rész 37. vers



Ez is egy nagyszerű karácsonyi Ige, akkor is, ha a Krisztus földi életének végét mutatja be és nem az elejét.
A születésének a különlegessége, hogy ő nem a születésétől kezdve létezett. Ezért tehát nem helyes, ha a Karácsonyt Krisztus születésnapjának nevezzük. A Karácsony az örökkévaló Krisztus testet öltésének emlékünnepe.
Krisztus már azelőtt létezett, mielőtt megszületett a betlehemi jászolban.
A személye létezett, mielőtt a Názáretből való Jézus megszületett.
A teológiai szó ami leírja ezt a csodát nem a teremtés, hanem a testet öltés.
Az ő születésével nem egy új teremtmény jött a világra, hanem egy olyan személy, aki öröktől fogva létezett.
A prófécia beszélt Róla, már hétszáz évvel a megtestesülése előtt:
" Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba." (Mikeiás könyve 5. rész második vers)
A Krisztus születésének igazi titokzatossága nem az, hogy Krisztus szűztől született, hanem az, hogy Isten tudtunkra adta, a jászolban született gyermek, már a hajdankorban, a távoli múltban létezett.


IMA: Istenünk, Te öröktől fogva voltál és vagy. Köszönjük, hogy testet öltöttél, törékeny emberként, hogy meghalhass értünk. Mindent odaadtál, hogy mi lelkileg helyreállhassunk, az Atya örököseiként végtelenül gazdagokká válhassunk. Köszönjük a bizonyosságot, hogy Te ma is élsz, mint Ég és Föld királya, és vissza fogsz jönni teljes dicsőségben. Készíts minket arra a napra Atyánk, az Úr Jézus nevében, Ámen.

2019. december 20., péntek

Bűn gyártósora vagy a szeretet különítménye?

Isten Fia azonban éppen azért jött a Földre, hogy lerombolja és megsemmisítse mindazt, amit a Sátán épít. 
János apostol 1. levele 3. fejezet



A Sátán " gyártósora" minden egyes napon több ezer bűnt "csomagol be" naponta. Ezeket pedig a Mennybe, az Isten elé küldi, majd nevet és nevet.
Vannak egyes emberek, akik teljes idejüket a "gyártó soron" töltik.
A bűn a Sátán "üzlete", mert gyűlöli a fényt, a szépséget, tisztaságot és Isten dicsőségét.
Semminek sem örül jobban, mint annak, amikor Isten teremtményei elveszítik a bizalmat Teremtőjükben.
Karácsony azonban örömhír az embernek és örömhír az Istennek is.
Amit most mondok, az igaz. Bárcsak mindenki felismerné és elfogadná: Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket megmentse! Ezek közül pedig én vagyok a legbűnösebb. 1 Timóteus 1:15
Ez örömhír a számunkra.
Krisztus azért testesült meg, hogy az ördög munkáját lerontsa.
Krisztus, támadást indított a Sátán "gyártósora" ellen.
A karácsonyi összetartás nem adja fel, amíg teljes győzelmet nem arat.
Amint a bűnök el lettek törölve, Isten dicsősége újra teljes fényében ragyog, és az ördögnek már nincs oka a gúnyos kacajra.
Ha szeretnél dicsőséget adni az Istennek ezen a Karácsonyon, lépj ki a bűn "gyártósora" mellől és soha többé ne térj vissza oda.
Foglald el a helyed a szeretet különítményében.
Így igazíthat meg téged is Krisztus kifolyt vére, és lehet teljessé Isten dicsősége a te életedben is.

Ha te folyamatosan építed életedben, szívedben a „bűn gyártósorán” az ördög munkáit és közben azt hiszed, hogy Krisztus uralkodik szívedben, becsapod önmagad.


IMA: Atyánk, köszönjük, hogy azért jöttél, hogy az ördög minden munkáját lerontsd az életünkben. Könyörülj rajtunk, hogy minden bűntől meg tudjunk szabadulni, ami fogva tart. Segíts Krisztusban maradni és lerontani az ördög minden munkáját életünkben. Krisztus nevében, Ámen.

2019. december 19., csütörtök

Szabadság a félelemtől

Ezek a „gyermekek” közönséges emberek, akiknek emberi testük van. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze azt, aki a Halál felett uralkodik, a Sátánt.
Igen, Jézus emberré lett, és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől. Mert az embereket a haláltól való félelem egész életükben-rabszolgaságban tartotta. Zsidókhoz írt levél 2. rész 14-15. vers



Krisztus testet öltött, mert egy olyan embernek kellett meghalni a világ bűneiért, aki több mint ember.
Ezzel voltaképp Isten önmagát küldte a halálsorra.
Krisztus nem kockázatként tekintett a halálra. Krisztus vállalta a halált.
Ő ezért jött. ( Márk evangéliuma 10. rész 45. vers)
Nem csoda, hogy a Sátán megpróbálta eltéríteni Krisztust a kereszttől. A kereszt voltaképp a Sátán pusztulását jelentette.
Hogyan győzte le Krisztus őt?
A "halál hatalma" a félelemben volt. A halálfélelem pedig az embereket a bűnben tartotta. Ismerős a jelmondata ezeknek az embereknek? " Élvezzük az életet, vétkezzünk csak, mert úgyis meghalunk a végén."
Krisztus megfosztotta a Sátánt a hatalmától. Lefegyverezte őt. Minden gyermekének formált egy táblát, amire az van írva: " megigazulva hit által", így az ördög minden vádolása erejét veszítette.
Halála által Krisztus, eltörölte minden bűnünket.
Egy bűn nélküli emberrel szemben pedig a Sátán tehetetlen. A Sátán áruló munkája csődöt mondott Isten gyermekeinek életében.
Még egy rövid ideig el kell, viseljük a dühét, de a pusztulása biztos.
A kereszt derékba törte és az utolsókat hörgi a vége előtt.
A Karácsony a szabadság ünnepe. A halálfélelemtől való szabadságé.
Krisztus magára öltötte emberi természetünket Betlehemben, hogy a mi halálunkban legyen része Jeruzsálemben, hogy mi félelem nélkül éljünk a magunk helyén. Igen! Félelem nélkül!
Mivel a legnagyobb akadálya az örömünknek félre lett söpörve, miért aggódnék a kisebb akadályok miatt?
Hogy mondhatnád: " Rendben, nem félek a haláltól, de félek, hogy elveszítem a munkahelyemet...?"
Nem! Gondolkozz!
Ha a haláltól nem kell többé félnünk, akkor tényleg szabadok vagyunk, teljesen szabadok.
Szabadok arra, hogy minden kockázatot vállaljunk Krisztusért és a szeretetért.
Nincs rajtunk többé a félelem köteléke.
Ha a Fiú megszabadít téged, valóban szabad leszel.


IMA: Istenünk köszönjük, hogy testet öltöttél, meghaltál, a mi szabadságunkért. Segíts, hogy minden egyes ember, aki olvassa ezt az üzenetet, megragadja ezt a szabadságot hit által. Dicsőítünk azért, hogy szabad lehet minden ember, aki őszinte bűnbánatra jutott, megbékült az Atyával és részesült az Újjászületésben. Segíts ebben a szabadságban megmaradni, ünnepelni. Krisztus nevében, Ámen.

2019. december 18., szerda

Istentől kapott küldetés

Ahogyan te elküldtél engem erre a világra, ugyanúgy küldöm el én is őket.
János evangéliuma 17. rész 18. vers




A Karácsony egy példa az Istentől kapott küldetést illetően. Az Istentől kapott küldetés pedig egy tükör a Karácsonyt tekintve.
Számomra és számodra is.
Például a veszélyt tekintve, Krisztus az övéi közé jött és nem fogadták be Őt. Lázadtak ellene. Hamisan vádolták Őt. Ő meghalt 3 évnyi szolgálat után.
De volt egy veszély, amelyik borzasztóbb volt mindezektől, és ettől a veszélytől Krisztus megmenekült, mint ahogyan te is megmenekülhetsz. Akkor is, ha néha neked is részed lehet a fentiek közül némely dolgokban.
A legnagyobb veszély az, hogy elveszítjük a hitünket és bizalmunkat Isten kegyelmében. Elveszíteni a bizalmunkat Istenben, szörnyűbb, mint bármilyen fizikai üldöztetés, szenvedés ami érhet minket.
Ha ezt az egy veszélyt elkerüljük, a többi veszély nem árthat nekünk. Hiszen Isten a nehézségeket is az Őt szeretők javára fordítja.
Minden pillanatnyi szenvedés, veszély, amit Krisztusért viselünk el, sok-sok millió évnyi dicsőséggel lesz kárpótolva.
Krisztus nem veszítette el bizalmát az Atyában. Ezért magasztalta fel Őt az Atya.
Ne feledjük tehát ezen az Adventen, hogy az Istentől kapott küldetés veszélyt is jelenthet.
A legnagyobb veszély viszont elveszíteni az Isten kegyelmébe vetett bizalmunkat és hitünket.
Ha belesétálsz ebbe a csapdába, akkor minden elveszett.
Győzedelmeskedj a legnagyobb veszéllyel szemben, és semmi sem árthat neked. Az örök dicsőség vár rád!

IMA: Istenünk, köszönjük, hogy minden gyermeked számára tartogatsz egy küldetést. Segíts nekünk, hogy ne veszítsük, dobjuk el hitünket és bizalmunkat a Te kegyelmedben, aminek nagy jutalma lesz. Segíts Rád nézni, Téged szeretni, hogy örökké veled élhessünk a dicsőségben. Krisztus nevében, Ámen.

2019. december 17., kedd

A legnagyobb ajándék...

Eljön az az idő - így szól az ÚR -, amikor újszövetséget kötök Izráel és Júda házával.
Jeremiás könyve 31. rész 31. vers



Isten igazságos és szent, ezért elhatárolódik az olyan bűnösöktől, mint mi.
Ezzel a problémával szembesülünk Karácsonykor és minden más ünnepen is.
Hogyan tudnánk kibékülni egy szent és igazságos Istennel?
Mindazonáltal, Isten, a Jeremiás könyve 31. részében megígérte Krisztus megtestesülése előtt kb. 500 évvel, hogy valami újat fog cselekedni.
Az árnyakat a Messiás valóságával fogja lecserélni.
Azt is megígérte, hogy az Ő akaratát és parancsolatait a mi szíveinkbe írja, hogy többé ne külső noszogatásra legyen szükségünk, hanem belső motivációnk legyen az Ő akaratának cselekvésére.
Ez az az ajándék, amiről a karácsonyi énekekben éneklünk.
Ez az a tény, amit Ő megígért.
De van egy nagy akadály. A bűneink. Az Istentől való elszakítottságunk a szentségtelenségünk miatt.
Hogyan kezelhetett minket, bűnösöket egy szent Isten úgy, hogy nekünk ajándékozta az univerzum legcsodálatosabb valóságát (az Ő Fiát), hogy benne és általa örömre, reményre találjunk?
A válasz: Isten a mi bűneinket a Fiára helyezte, Őt büntette meg azokért, így pedig továbbra is igazságos, szent Isten maradt, ugyanakkor emiatt kegyelmes is hozzánk, gyermekeihez.
Zsidók 9:28-ban olvassuk: " úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; "
Krisztus a testében hordozta a világ minden bűnét, mielőtt meghalt.
Elszenvedte a nekünk járó büntetést. Ez pedig azt jelenti, hogy a bűneink el lettek törölve.
Akik pedig hit által megragadják ezt az igazságot, Isten kiterjeszti rájuk az Újszövetség csodálatos kiváltságait.
Mivel a szívünkbe írja Szentlelke által az Ő parancsolatait, szabadon és örömmel szeretjük Krisztust, követjük Krisztust, bízunk Krisztusban. Ez pedig nem külső noszogatásból származik, hanem a bensőnkből fakad.


IMA: Istenünk, segíts megragadnunk hit által az örök élet ajándékát. Segíts meghalni teljesen a bűnnek és élni Krisztusnak, Krisztusban. Segíts, hogy az Újszövetség gyermekeiként, a Szentlélek által, kövessük Krisztust és növekedjünk az iránta való szeretetben, bizalomban. Krisztus nevében, Ámen.

2019. december 16., hétfő

El kell hinned!

Sok más csodát is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.
Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, és ez által életetek legyen benne.
János evangéliuma 20. rész 30-31. vers



Elolvashatsz minden történetet a világon, de sosem fogsz találkozni annyira meghökkentő, lenyűgöző történettel, mint a karácsonyi testet öltés történetével.
Mennyire érzéketlenek és kőszívűek vagyunk Isten dicsőségével kapcsolatosan és a megtestesülésével kapcsolatosan.
Hányszor kellett bűnbánóan azt mondanom:
" Sajnálom Istenem, hogy emberek által kitalált vagy valós történetek, jobban felkorbácsolták az érzelmeimet, jobban csodálkozásra, csodálatra késztettek, esetleg örömre sarkalltak, mint a Te igaz történeted."
Ó mennyire vágyom Isten Szentlelkének áttörő erejére, hogy felébresszen minket Isten elképzelhetetlenül csodálatos valóságára.
Hiszen lesz egy nap, amikor nem a nap fogja beragyogni legfényesebben az eget, hanem az Isten Fiának dicsősége , aki tűzben fog megjelenni a felhőkön a dicsőséges angyalaival.
Akkor tisztán fogjuk látni Őt.
Akkor egyesek a félelem miatt, mások az izgatottság miatt fognak megrendülni és azon gondolkozni, hogy hogyan élhettek egy ennyire "megszelídített, ártalmatlan" Krisztussal?
Ezek pedig azért vannak megírva, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, aki vissza fog jönni világunkba teljes dicsőségében.
Ezt tényleg el kell hinned!

IMA: Istenünk, magasztalunk Téged, a csodálatos kegyelemért. Köszönjük, hogy ilyen csodálatos megváltást készítettél nekünk. Könyörülj rajtunk Mindenható Istenünk, hogy megragadjuk a Te segítő kezedet és éljünk Neked, Benned, valódi hittel és reménységgel. Krisztus nevében, Ámen.

2019. december 15., vasárnap

ÉLET ÉS HALÁL KARÁCSONYKOR!

A tolvaj azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. De én azért jöttem, hogy az embereknek életük legyen, és bőségben éljenek.
János evangéliuma 10. rész 10. vers


Eszembe jutott egy idős ember, aki több, mint 60 év házasság után vesztette el a feleségét. Azt olvastam erről az emberről, hogy a nagy veszteség után, amikor bátorították ne keseredjen el és ne adja fel, azt mondta:
" Krisztus egész életemben hű barátom volt. Van kiért élnem továbbra is."
Bárcsak minden keresztény elmondhatná ezt halála előtt:
" Krisztus egész életemben hű barátom volt."
Talán te is egy olyan ember vagy, aki valamelyik Karácsony előtt, vagy éppen után vesztettél el valakit aki fontos volt neked. Ilyenkor pontosan emiatt megtörténhet, hogy megszáll a szomorúság. Ha így van, ne fojtsd vissza.
Éld át a szomorúságot. Mire való a szeretet, ha nem arra, hogy az életben és a halál után is erős érzelmeket váltson ki belőlünk?
Arra azonban vigyázz, hogy ne válj megkeseredetté. Tragikusan önpusztító dolog elmerülni a keserűségben.
Krisztus azért lett halandóvá, hogy mi halhatatlanokká váljunk azáltal, hogy örök életet nyerünk.
"De én azért jöttem, hogy az embereknek életük legyen, és bőségben éljenek."
A fent említett pár beszélgetett arról, hogy hol töltsék el életük utolsó éveit. Végül a következőben egyeztek meg:
" A végső otthonunk mindenképpen a mi Urunknál legyen."
A karácsonyi összejövetelek, családi találkozók nagyszerű dolgok, de a legnagyszerűbb az igazi családi találkozó lesz fent az Úrnál."
Minden egyéb földi találkozó, csak az elő ízét adják annak a nagy találkozásnak.
Az előíz jó, kivéve ha arra szolgál, ha az igazi helyett használjuk egyféle pótlékként.
Ó kedves olvasóm. Ne engedd, hogy az ünnep sokféle "édessége" pótlék legyen és megfeledkezz az igazi Édességről, ami az Isten országában vár rád.
Engedd, hogy minden veszteség és minden öröm a nagy Atyai találkozó felé hajtsa szíved vágyát.
Miről szól a Karácsony, ha nem arról, hogy Krisztus azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk?
Isten minden gyermekének élete van most és mindörökre.
Legyen a "most" mélyebb és gazdagabb ezen a Karácsonyon, azáltal, hogy iszol az örökkévalóság forrásából. Annyira közel van hozzád.

IMA: Atyánk, köszönjük azt, hogy életet hoztál Krisztus által a világba. Köszönjük Neked, hogy bőséges életet akarsz adni nekünk. Segíts meglátnunk, hogy Te vagy a záloga ennek a bőséges életnek. Segíts minden egyes embernek, akihez eljutott ez az üzenet, megragadni az örök élet ingyenes ajándékát. Krisztus nevében, Ámen.

Nagypéntek és reményteljes jövő

A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: "J...