Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap!
96. Zsoltár 1-2. vers
Ma a "dicsőítés" korszakában élünk. Azért idézőjelesen, mert divatossá vált ma kiállni egy színpadra és "dicsőítés" címszó alatt énekeket énekelni, és felkorbácsolni az érzelmeinket.
A kérdés viszont az, hogy mit gondol Isten a neki tetsző éneklésről, dicsőítésről?
Először is énekeljetek új éneket az Úrnak!
Krisztus felhívja a figyelmet, hogy az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Istent. Tehát nem külsőségekben "botlanak meg" ( hol imádkozzunk? Mikor? stb.)
Ugyanez elmondható az éneklésről, dicsőítésről is.
Hidd el nem vagy attól közelebb Istenhez ha felemelt kézzel, becsukott szemmel énekelsz, táncolsz.
Dávid király valóban táncolt, de az Isten jelenléte volt az örömének forrása.
A kérdés az, hogy a mi örömünk forrása ki vagy mi? Érzelmi fellángolás vagy esetleg a lelkünket megváltoztató Isten?
Nem a kegyesség látszatára van szükségünk hanem a kegyesség erejére.
Hiába éneklünk felemelt kézzel, keresztény karkötőkkel, piercingekkel, csorgó könnyekkel a "dicsőítés" alatt, ha a mindennapokban folyamatos vereségeket élünk meg. Nem tudunk megállni a szexuális kísértésekben, a pénzügyi dolgainkban, a mértékletességben, az egymás szeretetében. Hiába minden ha lázadunk Isten és emberek ellen, mert nem akarunk megalázkodni.
Túl sok gyülekezet szakadt már szét. És nem a zene miatt, hanem a testi keresztények miatt.
Ugyanez igaz azokra is, akik a régebben írott lelki énekeket éneklik a "hagyományosabb" módon.
Ha a szívünk nem lett újjá, ha a Szentlélek nem él bennünk, akkor nem leszünk rész Isten országának, és a dicsőítésünk istenkáromlás, hiszen nem is ismerjük az Élő Istent. Tehát minden régi és új ének, ami Istentől van áldás azok számára akik valóban Isten gyermekei. Minden régi és új dolog ami nem az Istentől van, átok minden ember számára.
Tencut Zoltán
IMA: Istenünk, tudjuk, hogy nekünk új életre van szükségünk. Mert csak új élethez illik a Tőled jövő új élet. Istenünk kétségbeesetten könyörgünk a lélek gyümölcseiért. Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.
Ezekre van szükségünk, hogy az éneklésünk, életünk ne legyen visszataszító a Te számodra. Támogass minket az engedelmesség lelkével. Krisztus nevében. Ámen
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2018. október 13., szombat
2018. október 12., péntek
NE TŰNŐDJ A MÚLTON!
Testvéreim, tudom, hogy most még nem értem el ezt a célt. De erre az egy dologra figyelek: elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre.
Filippiekhez írt levél 3. rész 13. vers
Ha mennyei célod van, ami felé haladnod kell, nem engedheted meg, hogy hátrafelé tekintgess.
Fontos, hogy fókuszáltan haladj előre minden egyes nap, a szemedet a célon tartva.
Ha emberek úgy döntöttek, hogy jobb az életük nélküled, fogadd el és lépj tovább.
Legyen a kincsed Isten és az a terv amit a Te életedre tervezett és amit szeretne megvalósítani az életedben.
Ideje tehát engedélyt adnod magadnak arra, hogy éld tovább az életed. Emeld fel tekinteted újra Krisztusra és élj az Ő örömében. Ez erőt fog adni neked a mai napon is.
IMA: Atyám, köszönöm, hogy adtál nekem egy mennyei célt. Ne engedd, hogy lusta legyek vagy meggondolatlan. Segíts a fájdalmaimat feldolgozni, a múltat lezárni és csak Rád és a Tőled kapott küldetésemre koncentrálni. Krisztus nevében, Ámen.

2018. október 11., csütörtök
SZEREZZ BÖLCSESSÉGET!
A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!
Példabeszédek könyve 4. rész 7. vers
A hangulatunk gyakran ingadozik. Vannak napok amikor talán te is elsírod magad a legapróbb dolgok miatt, ingerlékeny vagy. Ilyenkor talán azon gondolkozol mi lehet a gond veled.
Talán arra jutsz, hogy az ördög támad és Istenhez menekülsz szabadításért.
De ha belegondolsz, a problémád sokszor talán nem is lelki, hanem fizikai eredetű.
Sokszor talán csak túl fáradt vagy, túl sok mindent vállalsz magadra, túlságosan rohanó az életmódod, talán nem vetted figyelembe, hogy a kor előrehaladtával, nőknél és férfiaknál is csökken a teherbíró képesség. Ez nem elkeseredésre kell ösztönözzön, inkább bölcs idő és erő kihasználásra.
A nők ráadásként még olyan változásokkal is szembe kell nézzenek, mint: változókor, menstruációs ciklus, hormon ingadozás, várandósság.
Tehát azt javaslom tanulj meg figyelni a tested jelzéseire, amellett, hogy Istennel való kapcsolatodat ápolod. Mert sokszor a testi tüneteknek lelki eredete van, de ne feledjük, hogy ez fordítva is igaz. Egy megviselt testnek, nagy hatása lehet a közérzetünkre.
Ha Isten gyermeke vagy, Ő a legrosszabb napodon is szeret téged.
Tehát kezdj el tanulni önmagadról. Ha megtanulod kezelni a tested jelzéseit, akkor az élet változásaihoz is tudni fogsz alkalmazkodni.
IMA: Istenem, segíts, hogy fel tudjam dolgozni azt, hogy a testem napról-napra bizonyos mértékben gyengül. Tégy bölccsé engem, hogy tudjam mennyire terhelhetem magam. Segíts, hogy csak olyan terheket vigyek melyek Tőled vannak. Segíts a lelkemre is időt fordítani, hogy ápoljam a Veled való közösséget. Krisztus nevében. Ámen.

2018. október 10., szerda
ÚJÍTSÁTOK MEG A GONDOLKODÁSOTOKAT!
Ne alkalmazkodjatok a jelenlegi korszak életformájához! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és így gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek képesek megérteni és elfogadni, amit Isten akar: ami jó, ami neki tetszik, és ami tökéletes. Ezekre igyekezzetek!
Rómaiakhoz írt levél 12. rész 2. vers (EFO)
Tettél vagy mondtál-e már valamit amivel kapcsolatban később azt gondoltad bárcsak ne tetted, mondtad volna?
Hoztál olyan döntést ami abban a pillanatban jónak látszott, később pedig kiderült, hogy szörnyű döntés volt?
Ha igen, akkor nem vagy egyedül.
A gondolkodás megújítása, a megszentelődés része, ami azt jelenti, hogy időbe telik.
Ha mondjuk 40 évig hajléktalanként élnél, majd nyernél 10 millió eurót, akkor időbe telne amíg a gazdag ember gondolkodásmódját magadévá tennéd, ugye?
Addig is, hogy ne tékozold el azt amit kaptál, bölcs lépés lenne egy tanácsadót fogadni és megtanulni tőle, hogy mik azok az alapelvek amik szerint élned, gazdálkodnod kell.
Pontosan így megy ez a keresztény életünkben is.
Amikor egy ember valóságosan megtér, a bűneit megbánja, megutálja, akkor Isten természetfeletti munkája révén újjászületik, vagyis új szív, Istentől való természet részese lesz.
Így a Szentlélek lesz a tanácsadónk, aki segít alkalmazkodni az új élethelyzetünkhöz.
Mert Isten nélkül ugye, halott volt a lelkünk a bűneink miatt. Isten nélkül koldusszegények voltunk, akik azzal töltöttük napjainkat, hogy eltékozoltunk minden értéket amit Istentől kaptunk.
Ma viszont, Isten gyermekei, örökösei vagyunk. Ezért fontos, hogy figyeljünk Isten Szentlelkére, valamint töltsük meg gondolatvilágunkat Isten szavaival, amiket a Bibliában jelentett ki nekünk.
Így megkezdődhet a gondolkodásuk átváltozásának folyamata. Ebben egy fontos rész az Isten munkája, egy másik rész ( olvassuk, tanulmányozzuk a Biblia kijelentéseit, zárjunk ki minden tisztátalan magot az elménkből ( pornográfia, erkölcstelen filmek, könyvek, regények, pletykák stb.)
Isten tehát tud segíteni nekünk, hogy olyan nézőpontunk és hozzáállásunk legyen, ami Neki tetsző.
Nem a pozitív gondolkodás fogja megújítani a gondolkodásodat, nem a motivációs trénerek praktikái, nem a horoszkóp, erre kizárólag Isten szava, a Biblia képes.
IMA: Istenem, köszönöm a Te szavadat. Ez a szó teremtette a világot, ez a szó hozhat életet lelkemnek is és újíthatja meg gondolkodásomat is. Segíts, hogy ne a világ erkölcstelen etikájához igazodjam, hanem a Szentlelked vezetése legyen számomra minden körülmények között a döntő tényező. Krisztus nevében, segíts, hogy teljesen megújuljon a gondolkodásom, életvitelem. Ámen.

2018. október 9., kedd
ÉLJ KRISZTUSHOZ HASONLÓAN!
Az a gondolkodásmód és szándék uralkodjon bennetek, amely a Krisztus Jézust jellemezte.
Ő ugyanis, minden tekintetben Istenhez volt hasonló, sőt, egyenrangú volt Istennel. Ehhez azonban nem ragaszkodott mindenáron, mint jogos tulajdonához, hanem
mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga.
Amikor külsejét tekintve úgy élt, mint ember, megalázkodott, és tökéletesen engedelmeskedett Istennek. Még akkor is engedelmes volt, amikor emiatt meg kellett halnia. Igen, a kereszten történt halála pillanatáig engedelmes maradt,
ezért azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött áll.
Filippiekhez írt levél 2. rész 5-9. vers
Csúnyán viselkedsz bizonyos emberekkel szemben? Önző vagy? Panaszkodó és morgolódó vagy?
Mindig versenytársként tekintesz az embertársaidra? Hasonlítgatod őket? Pletykálsz? Élvezeteket hajhászod? Frusztrált vagy? Ideges?
Ha ezek érintenek, akkor nézzük meg Isten hogyan élet.
Hiszen Ő lejött hozzánk testben, Jézus Krisztus személyében, tehát nézz Krisztusra, az Ő áldozatára, az Ő szeretetére, az áldozattal teljes szeretetére. Ennek fényében te is kezdj el úgy gondolkodni, úgy élni és úgy cselekedni ahogyan Krisztus cselekedett.
Milyen állapotban vagy most? Voltaképp ezt kérdezi Pál apostol által Isten Lelke. Hasonló vagy Krisztushoz?
Hétfőn, Kedden? Természetesen vannak emberek akik kapásból azt felelik erre a kérdésre, hogy " Igen, én olyan vagyok, mint Krisztus." Őket úgy hívjuk, hogy "büszke és elbizakodott" emberek. A többiek számára úgy gondolom ez a szakasz Isten beszédéből, egy felhívás megalázkodásra.
Ha most úgy érzed te egészen rosszul állsz ami a Krisztushoz hasonló életmódot illeti, akkor tudd meg, hogy bölcsességre van szükséged ahhoz, hogy Hétfőn és Kedden is úgy élj, gondolkodj, cselekedj, mint Krisztus.
Ez a bölcsesség pedig a következő: " ...kihasználva az alkalmas időket, mert az idők gonoszak..."
Mit kezdesz az értékes időddel? Felhasználod bölcs módon vagy hagyod csak úgy eltelni?
Tudod-e, hogy az életed rövid és ez a tény sürget? Krisztus ennek a ténynek a sürgetésében végezte a küldetését, miközben az örökkévalóság felé utazott.
Ennek az életnek hamar vége lesz, és talán vannak némelyek, akiknek hamarabb vége lesz, mint gondolnák.
Használj ki tehát minden alkalmat, hogy az Isten Szentlelkének bölcsességével egyre inkább hasonlóvá válj Krisztushoz.
IMA: Istenem, magasztallak Téged azért, hogy példát hagytál nekünk. Szeretnék betöltekezni a Te Szentlelkeddel, hogy az a lelkület legyen bennem is, ami Benned volt. Segíts, hogy kész és alkalmas legyek erre. Szeretném bölcsen használni az időmet a Te dicsőségedre. Krisztus nevében, Ámen.

2018. október 8., hétfő
AZ ERŐ VELED VAN!
Mert mindenre van erőm a Krisztus által, aki megerősít.
Filippieknek írt levél 4. rész 13. vers (EFO)
Egy édesanya levelet kapott az iskolától, ahova a fia járt. A levélben azt írták le, hogy az édesanya Tomi nevű kisfia nehéz felfogású gyermek, akadályozza emiatt a többi gyerek haladását is, ezért a továbbiakban otthon tanítsa őt az édesanyja.
Ezután a gyermek otthon tanult az édesanyjával. Sokszor a földhöz vágta a füzetet, és elkeseredett de az édesanyja szeretete és biztató szavai, újra és újra arra ösztönözték, hogy kezdjen mindent elölről.
Ez a kisfiú, akinek a neve Tomi volt és az édesanyja szeretete motiválta kitartó tanulásra, Thomas Edison néven vonult be a történelembe.
Élete során kb. 1000 találmányt szabadalmaztatott, így a világ legtermékenyebb feltalálójának számít napjainkig is.
Mielőtt az izzót feltalálta működőképes formájában, több ezerszer próbálkozott sikertelenül.
Mindezt az édesanyja kitartó szeretete indította el benne.
Most kérdezd meg magadtól: Milyen erő van Jézus Krisztus szeretetében? Milyen potenciál rejlik benne?
Abban a nagybetűs Szeretetben, aki önmagát adta értünk, aki már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök (haszontalanok, halottak ) voltunk.
Építs ma is Krisztusra és az Ő szeretetére. Fejezd be a kínlódást! Ne próbálj saját erődre, értelmedre támaszkodni.
Ismerd el, hogy szükséged van Krisztusra, és Általa mindenre lesz erőd, bölcsességed.
IMA: Istenem, köszönöm a Te végtelen, tiszta, tökéletes szeretetedet. Köszönöm, hogy ilyen nagy áldozatot hoztál értem, hogy gyermeked lehessek. Bocsásd meg minden lázadásomat, és újítsd meg Szereteteddel. Nem önmagamra akarok alapozni, hanem a Te szeretetedre és annak erejére. Krisztus nevében, Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...