A becsületesség, mint vezető

Az igaz embereket becsületességük vezeti, a hűtleneket azonban saját csalásuk pusztítja el.”
(Példabeszédek könyve 11. fejezet 3. vers – Egyszerű Fordítás)


Egy olyan világban élünk, ahol szinte minden arról szól: „Legyél okosabb, mint a másik! Használj trükköket! Játszd meg magad. Ne mutasd ki, mi van benned!”
De a Biblia azt mondja: a tiszta, egyenes szív a legnagyobb erő. Nem a játszmák, nem a hazugságok, nem a ravaszkodás tart meg hosszú távon, hanem az Isten előtt őszinte és egységes szív és jellem.
Gondolj csak bele:
Aki mindig taktikázik, előbb-utóbb a saját hálójába gabalyodik. Mint Nixon elnök annak idején, az amerikai Watergate-botrányban: a hazugságai olyan láncolattá váltak, amelyek végül őt pusztították el.
De aki egyenes szívvel jár, azt belülről vezeti valami sokkal erősebb, mint minden emberi okoskodás, ügyeskedés, ravaszkodás, alakoskodás együttvéve.
Ilyen volt Dietrich Bonhoeffer is, a német lelkipásztor, aki a nácizmus idején nem félelemből döntött, hanem Krisztus iránti hűségből. Őt nem a túlélési ösztön, hanem a feddhetetlenség vezette, és az élete ma is bátorít embereket.
Talán a munkahelyeden is azt látod, hogy mások előrébb jutnak csalással, hazug hízelgéssel vagy tisztességtelen trükkökkel. Lehet, hogy most hátránynak érzed, hogy te nem játszol ilyen játszmákat. De hidd el: az egyenesség hosszú távon mindig kifizetődő. Az egyenes szív olyan, mint egy biztos iránytű: nem enged elveszni, nem enged szégyenben maradni.
A világ azt mondja: „Ha nem játszod meg magad, lemaradsz.”
Isten azt mondja: „Ha egyenes szívvel jársz, én vezetlek és a végén én emellek fel.”


Ima: Uram, add, hogy ne a játszmák, a féligazságok és az önző stratégiák vezessenek, hanem a tiszta szív. Őrizz meg attól, hogy mások manipulációja eltántorítson, és vezess engem egyenesen a Te utadon. Hadd legyen a tanácsod iránti engedelmességem a legnagyobb biztonságom, mert tudom, hogy Te vagy az, aki végül megjutalmazol. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Igazságos jobbommal felkarollak

A föld széléről hoztalak el, a világ végéről hívtalak magamhoz. Azt mondtam neked: Szolgám vagy!
Én választottalak, soha nem doblak félre! Ne félj, mert veled vagyok! Ne aggódj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt, megsegítelek! Igazságos jobbommal felkarollak, és megtartalak. Nézd! Akik gyűlölnek téged, megszégyenülnek, és vereséget szenvednek. Akik harcolnak ellened, elvesznek, és megsemmisülnek. Keresed majd ellenségeidet, de nem találod őket. Akik ellened támadtak, semmivé lesznek, végleg eltűnnek. Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened! Fogom a jobb kezed, s azt mondom: Ne félj, én segítek neked! Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én segítek neked!— mondja az Örökkévaló, Megváltód, Izráel Szentje.
Ézsaiás könyve 41. fejezet 9-14. versek



Izráel népe Isten választottja volt, de elárulta Urát. A hűséges Jegyest idegen istenekre cserélték, lelki paráznaságba estek, és megvetették az Ő szeretetét. Isten újra és újra hívta őket, prófétákat küldött, de ők nem hallgattak Istenre. Végül engedte, hogy megtapasztalják bűneik következményét: szabadság helyett láncokat, ének helyett sírást, Isten közelsége helyett az ellenség kegyetlenségét.
Ez az ítélet drámai képe. Ilyen az élet, ha Isten helyett más urat választunk.
Még a 21. században is. Nem láttam még olyan embert, aki az Isten elleni lázadást választotta és ne kellett volna szenvednie. Éppen ezért akar Isten megóvni az Ellene való lázadástól. Ő a leginkább akarja a te és az én javamat. Ő az, aki meg akar óvni a szenvedéstől.
Isten még a fogság előtti napokban próféciát adott: lesz egy maradék, amely megbánja bűneit, és sírva vallja be: „Nélküled nincs élet.” És nekik szólt az ígéret:
„Én választottalak! Nem dobtalak el! Ha megtérsz, ismét megfogom a kezed, és segítek neked.”
Ez a kegyelem: az a nép, amely hátat fordított Istennek, mégis hallhatja: „Ti az enyéim vagytok. Én segítek nektek. Ellenségeitek semmivé lesznek.”
De ez az ígéret nem csak Izraelnek szólt. Ézsaiás próféciái Krisztusban teljesedtek be. Ő az, aki magára vette népe bűneit, és aki a kereszten fizette ki a lázadás árát. A bűnbánó ember ma is hallhatja: „Nem dobtalak el! A Fiamban újat kezdek veled.”
Jézus Krisztus az egyetlen út vissza Istenhez. Őbenne találjuk meg azt a szabadságot, amelyet a bűn elrabolt. Őbenne találjuk meg a boldogságot ezen a földön, és az örök dicsőséget az eljövendő világban.
Ne halogasd a visszatérést! Ma van a kegyelem napja.
Krisztus keresztje az egyetlen híd vissza Istenhez. Lépj rá hittel!
Bízd rá magad arra, aki azt mondja: „Ne félj, én segítek neked!” A tragédia, hogy még ezek után is voltak, akik inkább meghaltak a lázadásukban, mintsem hogy életet találtak volna a megtérésben. Ez ma is intés nekünk: az ígéret azoké, akik bűnbánattal visszatérnek, nem azoké, akik megkeményítik a szívüket. Ha pedig valaki megveti a Fiút, az Atya Isten haragja marad rajta. Örökké. Ennek az örök haragnak pedig kárhozat vagy pokol a neve.


IMA: Uram Jézus Krisztus, megvallom, hogy sokszor hátat fordítottam Neked. Bocsásd meg bűneimet! Köszönöm, hogy a kereszten értem is kimondtad: „Nem dobtalak el.” Fogd a kezem, vezess vissza Atyámhoz, és töltsd meg az életemet azzal a szabadsággal, örömmel és reménységgel, amely csak Benned található meg. Jézus Krisztus drága nevében kérlek, Ámen.

Légy erős Krisztussal!

Legyünk erősek és harcoljunk bátran népünkért, Isten városaiért! Az Örökkévaló pedig tegye azt, amit jónak lát!” Sámuel második könyve 10. fejezet 12. vers



Képzeld el, hogy egy sötét stadionban futsz. A nézőtér tele van gúnyolódó hangokkal: „Add fel! Úgysem nyersz!” De amikor felnézel, meglátod: melletted testvérek futnak, és a célvonalnál maga Krisztus áll, aki már győzött. A Te futásod sosem reménytelen, mert Ő már megnyerte a harcot.
Joáb és testvére, Abisaj életük legnehezebb pillanatában álltak hadba. Két fronton támadt az ellenség: az ammoniták elölről, az arámiak hátulról. Emberileg kilátástalan volt a helyzet. Mások talán azt mondták volna: „Ennek nincs értelme, adjátok fel, nektek végetek van.”
De a két testvér összenézett. Tudták, hogy a népükért, a családjukért, Isten városaiért felelősek. És nem a félelem hangját követték, hanem így szóltak:
„Ha rád nehezedik az ellenség, én segítek neked. Ha rám nehezedik, te segítesz nekem. Legyünk erősek! És az Úr tegye, amit jónak lát.”
Ez több volt, mint katonai stratégia. Ez a hit, a testvéri hűség és az Istenbe vetett bizalom kiáltása volt.
Képzeld el a katonákat egy csatában: ha egyedül kellene küzdeniük, hamar elbuknának. De amikor testvérek vállvetve állnak egymás mellett, és tudják, hogy mögöttük a Király ereje áll, akkor már nem félelemmel, hanem bátorsággal és hittel indulnak a küzdelembe. Így van ez a hívő ember életében is: nem a magunk erejéből, hanem Isten családjában, egymás támogatásával és az Úr erejében vívjuk a hit harcait.

A hit útja sokszor nehéz. Vannak küzdelmek, amelyek emberileg reménytelenek. De Joáb szavai ma is bátorítanak: „Legyünk erősek népünkért és Isten városaiért!” Ez azt jelenti, hogy minden erőnkkel küzdjünk a családunkért, a testvéreinkért, a közösségünkért – mert Isten célja, hogy az Ő népe győztes legyen. És közben valljuk: „Az Úr pedig tegye, amit jónak lát.” Ez a bizalom lényege: mi hűségesen álljuk a sarat, de tudjuk, hogy a győzelem végső soron az Úré.
Ne feledd, nem vagy egyedül! Tartozol egy nagy családhoz – Isten családjához. Állj ki bátran a testvéreid mellett, imádkozz értük, támogasd őket, és tudd: Isten minden küzdelmedben veled van. Bízd rá az eredményt, mert Ő mindig jót készít elő azok számára, akik Benne bíznak.

Ima: „Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a Te családodhoz tartozhatok. Hálás vagyok a testvéreimért, akik mellettem állnak a küzdelmekben. Erősíts meg engem, hogy bátran vívjam a hit harcait, és mindig Benned bízzak. Legyen meg a Te akaratod az életemben, mert tudom, hogy amit Te készítesz, az jó. Ámen.”

Éltetsz engem...

Nem felejtem utasításaidat, mert azok által éltetsz engem!119. zsoltár 93. vers



Valld be őszintén: mind vágyunk szabadságra. És önmagában a szabadságvágy nem gonosz, hanem egy nemes törekvés, vágy, cél.
A 21. század embere pedig különösen is erre törekszik:
„Ne mondja meg senki, hogyan éljek! Én döntöm el, mi a jó nekem!” De vajon tényleg nagyobb szabadságot hozott nekünk ez a gondolkodásmód?
Egyáltalán mit jelent ez a szabadság a rövid földi életünk fényében értelmezve?
Minden határ, korlát, szabály lebontását jelentené? Azt jelentené, hogy mindig azt kell tennem, ami nekem pillanatnyilag jólesik függetlenül attól, hogy az milyen hatással van az én és a környezetem életére?

Ha ez tényleg igaz, akkor a határok nélküli életben miért van egyre több függőség, szenvedélybetegség, széthullott kapcsolat, magány, szorongás, boldogtalanság és .kiégés?
Az „azonnali öröm” keresése után, miért marad a keserű üresség a szívünkben?
Az „én szabadságom” sokszor miért okozza, növeli mások sebeit? Ha pedig más "szabadsága" nekünk okoz sebeket, miért vagyunk annyira felháborodva?
Ha azt mondjuk a 21. században minden relatív, minden "attól függ", ha eldöntöttük, hogy nincs már szükségünk biztos viszonyítási pontokra, útjelzőkre, korlátokra, miért nem tudunk együtt élni azzal a bizonytalansággal, amit ez az értékrendünk, kapcsolataink és önazonosságunk területén okoz?

Azt hittük, a szabadság majd életet ad, de lassan érezzük, hogy rabsággá vált. Isten rendelkezéseit sokan korlátnak látják. Pedig valójában épp azok a partok, amelyek megtartanak, hogy ne süllyedjünk el.
Mint a folyó, amely a medrében életet hoz, de ha kilép, pusztít.
Isten szava nem elvesz tőlünk, hanem megőriz. Nem béklyó, hanem biztonság. Nem rabság, hanem az igazi szabadság.
Lehet, hogy te is úgy érzed: eleged van a szabályokból. De nézz körül az életedben: amit „szabadságnak” hittél, az valóban szabadabbá tett? Vagy épp ellenkezőleg, béklyókat rakott rád?

Isten rendelkezései, a Krisztus követés során megismert "keskeny út" a maga korlátaival, nem ellened vannak, hanem érted. Hogy élhess. Aki pedig ezt megérti, az megérti a fenti igevers szavait is.


Ima: „Uram, sokszor hittem azt, hogy nélküled szabadabb leszek. De csak ürességet találtam. Segíts meglátni, hogy a Te utaid nem béklyók, hanem élet. Vezess vissza a Te igédhez, és adj nekem igazi szabadságot Benned. Hadd értsem meg, hogy Jézus Krisztus, a testté lett Ige éltet engem és minden parancsolata Lélek és Élet számomra. Ámen.”

Higgy Krisztusban!

Ne nyugtalankodjatok: higgyetek Istenben, és higgyetek bennem! János evangéliuma 14. fejezet 1. vers



A tanítványok élete azon az estén omlott össze, amikor a fenti mondat elhangzott. Az utolsó vacsorán Jézus kimondta: „Egyikőtök elárul.” Majd: „Péter, te háromszor meg fogsz tagadni.” És végül: „Elmegyek, és ahová én megyek, oda most nem jöhettek.”
Minden, amit addig biztosnak hittek, egyetlen éjszaka alatt vált bizonytalanná. Ő, akit Messiásnak vallottak, akiben minden reményük volt, most arról beszélt, hogy hamarosan elhagyja őket. Nem csoda, hogy a szívük remegett! Úgy érezték, eljött a vég.
És pontosan ekkor, a legsötétebb órában hangzik el a mondat:
„Ne nyugtalankodjék a szívetek!”
Ez nem egy szép lelki simogatás. Ez parancs. Egy felszólítás a szívnek: ne add át magad a rettegésnek!
És egyben ígéret is: Jézus Krisztus nem tűnik el örökre. Nem a káoszé az utolsó szó, hanem azé, hogy Ő helyet készít övéi számára az Atya házában, és újra eljön értük.
Barátom, te is érzed ezt a nyugtalanságot. Amikor a jövő ködbe borul. Amikor az árulás, a veszteség, a bizonytalanság szorítja a szívedet. Amikor minden azt üvölti benned: „Vége! Nincs tovább!”
De Jézus most is ezen sorokon keresztül képletesen belenéz a szemedbe, és kimondja:
„Ne nyugtalankodjék a szíved! Higgy Bennem!”
A béke nem abból fakad, hogy érted, mi történik körülötted. Hanem abból, hogy tudod: ki az, aki melletted áll. A keresztre feszített és feltámadt Jézus Krisztus, Aki soha nem hagy el, és akié az utolsó szó az életed felett.

Ima: „Uram Jézus Krisztus, ma is annyi minden próbálja nyugtalanná tenni a szívemet. De Te ugyanazzal a hatalommal mondod ki felettem: Ne nyugtalankodj! Segíts, hogy ne a félelmeknek higgyek, hanem Neked. Te vagy az én békém, még a legsötétebb éjszakában is. Dicsérlek és magasztallak ezért, Ámen.”

Van Szabaditó

Hallgasd meg, Örökkévaló, imádságomat! Kérlek, hallgasd meg kiáltásomat! Ne maradj néma, könnyeim láttán, mert hontalan menekült vagyok, átutazó idegen, mint minden ősöm!Örökkévaló, ne nézz rám haraggal, hadd viduljak föl, mielőtt meghalok, és nem leszek többé!
39. zsoltár 12-13. vers



Van, amikor a fájdalom nem egyszerű seb, hanem tátongó szakadék az ember szívében. Amikor a veszteségek, a bántások, a magány súlya annyira összetör, hogy úgy érzed: semmi jót nem tartogat a holnap. Ilyenkor a világ idegen hellyé válik: úgy érzed, hogy te csak vándor vagy, egy idegen földön menekült, akinek nincs otthona, nincs kapaszkodója.
Dávid ebben a zsoltárban pontosan ezt az állapotot írja le. Egy mély személyes válságot, nehézséget élhetett meg a zsoltár írásakor, de nem tudjuk pontosan megnevezni milyen válság állt a háttérben, amikor Dávid a Szentlélek által a fenti sorokat írta meg. Egy király, egy hős, Isten embere és mégis olyan mélyen van, hogy úgy érzi: csak a könnyek maradtak, amelyek kiáltanak helyette.
Ismered azt az érzést, amikor már senkihez nem fordulhatsz? Amikor a barátok elnémulnak, a család nem érti, a közösség nem tud segíteni, és minden ajtó zárva van? Dávid is ezt élte át. Őszintén beismeri: emberi oldalról nincs remény. A tekintete mégis felfelé fordul. Egyedül Istenhez.
Ez a hit igazi mélysége: nem akkor, amikor minden simán megy, hanem amikor a sötétség teljes, és mégis azt mondod: „Uram, hallgasd meg imádságomat!”
Dávid szavai beteljesednek Krisztusban. Jézus is átélte a teljes elhagyatottságot, amikor így kiáltott: „Én Istenem, miért hagytál el engem?” A kereszten Jézus megízlelte azt a hontalanságot és idegenséget, amit mi érzünk azért, hogy nekünk örök otthonunk lehessen az Atyánál.
Ezért amikor úgy érzed, hogy nincs többé jövő, Krisztus keresztje mutatja: van remény, mert van Megváltó.


Ima: Uram, amikor úgy érzem, hogy idegen vagyok a világban, és a fájdalom minden reményemet összetörte, kérlek, hajolj le hozzám. Ne maradj néma könnyeim láttán! Hadd tapasztaljam meg, hogy Krisztusban nem a vég vár rám, hanem az örök kezdet, az örök otthon, amely felülír minden hontalanságot. Ámen.

Fény a sötétben

Éppen azért küldöm el őt hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velünk, és hogy bátorítson benneteket.”Efézusiakhoz irt levél 6. fejezet 22. vers ( Egyszerű fordítás)



Pál apostol bebörtönözve sem magára gondolt, hanem arra, hogyan tudná építeni a hívőket. Küldött valakit (Tikhikoszt), hogy bátorítsa őket, miközben neki magának lett volna leginkább szüksége bátorításra. Ez a szemlélet teljesen szembemegy a mai világ énközpontú logikájával.
Milyen gyakran előfordul, hogy egy apró kellemetlenség is elrontja a napodat, és mindenki máson levezetnéd a feszültséget. Pál példája arra hív, hogy a legnehezebb körülmények között is légy mások számára áldássá.
Ez nem azt jelenti, hogy a fájdalmad nem valós, vagy, hogy nem lehet nehéz napod, hanem azt, hogy Isten kegyelme elégséges ahhoz, hogy a fájdalmaidon keresztül is fényt árasszon. Amikor másokat bátorítasz, saját szíved is erősödik.
Ne a panaszkodás legyen tehát az első reakciód, hanem a bátorítás. Miközben Isten oldalán vivod a lelki harcaid, ne feledd el, hogy mások nálad is nagyobb harcokat vívnak.
Gondolj valakire, akinek ma erőre van szüksége, és küldj neki egy jó szót.
Engedd, hogy Isten a nehézségeidet is mások épülésére használja.

IMA:
Mennyei Atyám, bocsásd meg, hogy sokszor a körülményeimre figyelek, és nem arra, hogyan lehetnék áldás másoknak. Tölts be Szentlelkeddel, hogy a próbák közepette is reményt adhassak, és vigaszt nyújthassak a körülöttem élőknek. Legyen az életem világosság a sötétben, Jézus Krisztus nevében. Ámen.