Egyszer
József álmot álmodott, elmondta testvéreinek, és emiatt még jobban meggyűlölték. Mózes
első könyve 37. fejezet 10. vers
József egész fiatal korában kapott Istentől álomban egy elhívást arra, hogy Egyiptom főembere legyen és Isten eszköze abban, hogy népe megmeneküljön az éhenhalástól.
Amikor Józsefhez szólt Isten álom által, József még túl fiatal volt ahhoz, hogy megértse mit is jelent ez az álom, a jelleme pedig még nem volt megedződve. Ne értsd félre! Az ördög egyik kedvenc taktikája, hogy az övéit meddő álmodozásban tartsa. Ha van Istentől jövő igazi elhívás, van az ördögtől jövő félrevezetés is. Az Istentől jövő elhívás felemel, az ördögtől jövő pedig hazugság és ámítás. Sok mindennel kecsegtet, de a végén semmivel nem marad az általa becsapott ember.
Amikor Isten elhív egy feladatra, először is felkészíti a jellemed arra a bizonyos feladatra.
Istennél semmit sem számít, milyen iskoláid vannak, milyen tapasztalattal rendelkezel, milyen eredményeid voltak a múltban. Természetesen nem hátrány, ha képzett vagy, de nem is előny. Mózes a fáraó udvarában nőtt fel, a legjobb iskolákban tanult és kiemelkedett az akkor élők közül tudásban is, de 40 év „továbbképzésre” volt szüksége a pusztában, juhok mellett, hogy a heves vérmérsékletű, hírtelen haragú természetből a világ legszelídebb természete formálódjon ki.
József elkényeztetett volt és gyakran ki is használta kiváltságos helyzetét és éreztette is testvéreivel, hogy ő magasabb rendűnek érzi magát náluk. Hosszú évek következtek József számára Isten jellemformáló iskolájában. Első évfolyamban rabszolgaként indult és sok-sok megaláztatáson keresztül formálódott József alázata és Istenhez való ragaszkodása. Második évfolyamban az Istenben vetett feltétel nélküli bizalom tantárgyát kellett megtanulnia, amikor annak ellenére, hogy erkölcsileg tiszta maradt Potifár feleségének csábításával szemben, mégis igazságtalanul megvádolták és börtönbe vetették.
A börtönben várt rá a harmadik évfolyam, amikor Józsefnek meg kellett tanulnia, hogy emberi kapcsolatokra, emberek jóindulatára felesleges bíznia magát, egyedül Isten az, aki segít, és aki nem feledkezik meg róla. Hány évig tartott Józsefnek a jellemformálás iskolája? 13 évig.
Dávid megkapta fiatal pásztorfiúként az elhívást Istentől arra, hogy Izrael királya legyen, de Isten úgy látta jónak, hogy előbb még ő is fejlődjön jellemben. Jó néhány év igazságtalan üldözés, bujkálás, számkivetettség várt Dávidra. Ő azonban hűségesen vette a leckéket és jellemben oda nőtt, hogy beléphetett elhívásába és király lehetett.
Kedves olvasóm! Ha téged valóban Isten hív, hívott egy különleges feladatra, szolgálatra, ne siess annak népszerűsítésével. Ha a megfelelő időben beszélsz róla, akkor is lesznek, akik kinevetnek, meggyűlölnek és akadályozni próbálnak. Ha elsieted, akkor még több ilyen emberrel fogsz találkozni a környezetedben. Alázkodj meg egyre inkább Isten és emberek előtt, hogy a te jellemformáló iskoládban gyorsabban megtanulhasd a leckéidet. Bízz az Úrban és el fog jönni a te időd!
Ha viszont valaki az ördög ámításának hisz és abban él, neki ezt mondja az Isten: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld. Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.” 2 Timóteus 3. fejezet 5, 7 versek)
IMA: Istenünk, köszönjük a Te elhívásodat, amely megbánhatatlan. Köszönjük, hogy ma is tanítottál arra minket, a nehézségekben is bízzunk a Te jóságodban, tudva, hogy mindent a Te elhívottjaid javára munkálsz. Szeretnénk megalázni magunkat Előtted és bízni Benned. Krisztus nevében, Ámen.