Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Korinthusiakhoz írt második levél 5. fejezet 1. vers
Leginkább akkor tudatosul bennünk leginkább, hogy mennyire halandók vagyunk, amikor megállunk valakinek a földi maradványai mellett egy temetési szertartáson.
Pál apostol rámutat arra, hogy a földi életünk és testünk mulandó, sátorkészítőként a sátor példáját hozza szemléltetésül.
Lehet akármennyire jó szakember valaki, készíthet akármilyen jó sátrat, az idő vasfoga meg fogja emészteni azt.
Ebből fakad a mi egész lényünket érintő sóvárgás a mennyei, az örökkévaló után.
Amikor valaki, aki Isten gyermeke volt élete során, kileheli az utolsó leheletét, nem a halál, hanem az élet fogadja be őt.
A mi földi vándorutunk, „sátoros” kalandunk véget ér és hazaérkezünk abba az új otthonunkba, amit Krisztus készített nekünk. ( János evangéliuma 14. fejezet 2. vers)
A földi életünk lehet gazdag és teljes, ha Istenből merítjük örömünket, örülhetünk az emberi kapcsolatainknak, munkánknak és a Krisztust dicsőítő szolgálatunknak.
Ezek viszont csak előízei annak a dicsőségnek, boldogságnak, ami vár ránk az Isten országában.
Gyakran, amikor szembesülünk saját hallhatatlanságunkkal, talán úgy érezzük, maradnánk még ebben az ismert világban, azokkal, akiket szeretünk és családunknak tartunk.
Keresztény emberekként viszont nem úgy gyászoljuk azokat, akik előre mentek, mint akiknek nincsen reménységük. Mi tudjuk, hogy életünk legjobb része, még előttünk van.
IMA: Istenünk, a földi testünk sátora, talán sokunknak már repedezik, szakadozik. Készíts fel minket arra a mennyei valóságra, amire hívod minden gyermeked. Segíts, hogy ez a reménység erősítsen minket minden nap. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2022. február 26., szombat
2022. február 25., péntek
Aggódás helyett bízz
Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." Máté evangéliuma 6. fejezet 34. vers
Van, hogy az aggodalom észrevétlenül belopakodik életünkbe. Elképzelhetjük, hogy ilyenkor Krisztus szeretetteljesen vonja meg a fejét, amikor azt látja, hogy annyi olyan kérdést teszünk fel magunkban, hogy: „Mi lesz, ha?”
Meg tudjuk hosszabbítani az életünket akár egy másodperccel is aggodalom segítségével?
Jézus Krisztus arra tanít, hogy az aggodalomból fakadó gondolatok helyett, döntsük el, hogy keresni fogjuk először az Isten országát és igazságát. Aggodalom helyett összpontosítsunk arra, hogy éljünk az evangélium igazsága szerint, osszuk meg az evangéliumot másokkal, ezáltal pedig használjuk hasznosan az időt, amit Istentől kaptunk a mai napon.
Jézus Krisztus arra hív minket, hogy bízzunk Benne és abban, hogy a mennyei Atyánk tudja, hogy mire van szükségünk.
Ahelyett, hogy emésztenénk önmagunkat, adjuk át félelmeinket, aggodalmainkat Krisztusnak.
Krisztus mondja:
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Máté evangéliuma 11. fejezet 28. vers
IMA: Istenünk, annyiszor aggódtunk ahelyett, hogy egyszerűen imádkoztunk volna. Segíts nekünk, hogy a mindennapjaink gondjait tudjuk naponként hozni Hozzád hittel, erősíts meg minket arra, hogy naponként bízzuk magunkat és szeretteinket nyugodt szívvel a Te gondviselésedre, Krisztus nevében kérjük, Ámen.

2022. február 24., csütörtök
Valódi változás
Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: "Kövess engem!" Az felkelt, és követte őt. Máté evangéliuma 9. fejezet 9. vers
Az ókori Rómában az adószedés máshogy működött, mint napjainkban. A rómaiakat csak az érdekelte, hogy az adószedő beadja nekik a kirótt adót, de senki nem ellenőrizte, senkit nem érdekelt, hogy az adószedő mennyivel több pénzt kért a népétől a megkövetelt adón felül. Mai példával élve, ha a rómaiak személyenként 10 ezer forint adó beszedését várták el az adószedőtől, ő nyugodtan kérhetett 15 ezer vagy 20 ezer forintot is. Ezzel senki sem foglalkozott. Az adószedő gyakorlatilag úgy fosztotta ki a népéhez tartozókat, ahogyan csak akarta.
Nem csoda, hogy a saját népének megvetésével kellett szembenéznie az adószedőnek, de a busás anyagi haszonért ezt úgy gondolta érdemes vállalni.
Éppen ezért feltételezhetjük, hogy Máté is hatalmas vagyont gyűjthetett össze adószedőként. Ha ez tudatosul bennünk, akkor érthetjük meg milyen árat fizetett Máté a Krisztus követéséért.
Ma is vannak emberek, akiknek drága árat kell fizetniük a Krisztus követéséért. Kereshetsz pénzt úgy is, hogy Istent gyalázod, és nem dicsőíted általa. Követhetsz olyan üzletpolitikát, amely az istentelenek körében népszerű és bevált politika, de a szíved mélyén tudod, hogy nem jársz el helyesen vagy tisztességesen. Ezek a helytelen üzleti gyakorlatok nemcsak az Istennel való bensőséges kapcsolattól foszthatnak meg téged, hanem a testvéreiddel való igazi közösségtől is megfosztanak.
Krisztus hozzánk hasonló emberekért jött el a világra. Azért tette ezt, hogy halála és feltámadása által helyreállítsa erkölcsi és lelki egészségünket.
Ne légy hát feldúlt, ha Krisztus olyan „műtétet” végez életedben, amely fájdalmas lesz a számodra. Ez is a gyógyulásodat szolgálja. Tudnod kell, hogy Jézus Krisztus nemcsak áldozatra hív bennünket, hanem csodálatos befektetést is kínál nekünk:
„ És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. (Máté evangéliuma 19. fejezet 29. vers)
IMA: Istenünk, segíts megértenünk, hogy a kegyelmed ingyen van, de ha téged akarunk követni, annak ára van. Gyógyíts meg minket az erkölcsi magatehetetlenségünkből. Segíts felismernünk, megvallanunk bűneinket és hűségesen követnünk Téged. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2022. február 23., szerda
Krisztus is szenvedett
Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Zsidókhoz írt levél 5. fejezet 7. vers
Jézus Krisztus földi életet az önmegtagadásról szólt, tehát nem volt könnyű. Nem volt sosem saját háza, az emberek mégis királlyá akarták tenni, mások elutasították Őt és tévtanítónak bélyegezték, volt olyan „barátja”, aki elárulta, volt olyan, aki megtagadta, életének bizonyos pontján minden követője cserben hagyta, majd nyilvánosan keresztre feszítették, mintha a legaljasabb bűnöző lett volna.
A mi bűneink miatt halt meg, a nekünk járó szenvedést, büntetést vette magára.
Mi pedig panaszkodunk, hogy minket is az önmegtagadás útjára hív? Hogyan lehetnénk Vele a földi életben közösségben, ha nem akarunk az Ő nyomdokaiban járni?
Azt gondjuk ezek után, hogy Krisztus nem érti meg a mi szenvedéseinket?
A Bibliában olvassuk, hogy Krisztus hangos kiáltással, könnyek között járult az Atya elé, ugyanúgy, mint ahogy talán mi is könyörögtünk a szenvedés idején.
Talán hasonlóan imádkoztunk akkor, amikor szerettük volna, hogy Isten meggyógyítson minket egy betegségből, segítsen, hogy ne veszítsük el a munkahelyünket, segítsen a gyermekeinknek hitre jutni, óvjon meg minket valamilyen veszélytől vagy hosszabbítsa meg egy szerettünk földi életét.
Hogyan imádkozott Jézus Krisztus ilyen helyzetben? A mennyei Atya iránti tisztelettel és alázattal. „És így szólt: "Abba, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te." Márk evangéliuma 14. fejezet 36. vers
A mi szenvedő Megváltónk, akinek megvolt arra a hatalma, hogy leszálljon a keresztről, a halált választotta azért, hogy nekünk örök életünk lehessen.
Az Atya meghallgatta az Ő imádságát, hiszen feltámasztotta Őt a halálból, ezáltal pedig az Ő engedelmessége az Atya iránt a mi győzelmünkké változott.
Amikor térdet hajtunk Isten előtt és könnyek és kiáltások között könyörgünk Hozzá, Jézus Krisztus tökéletes engedelmességére és áldozatára nézve hallgat meg minket.
IMA: Drága Jézus Krisztus, köszönjük, hogy ilyen sokat vállaltál, áldoztál, tettél értünk. Segíts nekünk, hogy alávethessük magunkat tökéletes akaratodnak. Ámen.

2022. február 22., kedd
Jöjj Krisztushoz
Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat; az egész város összegyűlt az ajtó előtt. Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított; sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte beszélni az ördögöket; azok ugyanis felismerték őt.
Márk evangéliuma 1. fejezet 32-34. versek
Vannak emberek, akik megvárják, amíg életük utolsó szakaszába lépnek, hogy akkor jöjjenek Krisztushoz. Még ez is jobb, mint az, ha egyáltalán nem jössz Jézus Krisztushoz.
Természetesen nem biztos, hogy életed utolsó szakaszában még meg fogod találni Isten kegyelmét.
Különbség van a között az ember között, aki egész életében úgy élte az életét, hogy nem hallotta, értette meg Isten örök életre hívó szavát és idős korában meghallja és elfogadja azt.
Mi lesz azokkal az emberekkel, akiket Isten annyiszor hívott már életükben, de folyamatosan visszautasították a hívást? Meg tud-e még lágyulni a szívük, az életük utolsó szakaszában?
Isten ma is vár és ma is hív téged. Emberekben, földi szervezetekben csalódhatsz, de Istenben sosem fogsz csalódni.
Isten hajlandó megbocsátani bűneidet. Hajlandó megváltoztatni az életedet. Mit várhatsz az Isten kegyelme nélkül a földi életedtől? Mi marad az Isten nélkül?
Krisztus kész csodát tenni a te életedben, főleg, ha úgy érzed, hogy az erőforrásaid végéhez érkeztél.
Ha úgy érzed, minden lefele húz, tökéletes az idő arra, hogy Krisztushoz jöjj.
IMA: Istenem, Te vagy az egyetlen biztos pont ebben az életben. Szeretném megragadni a Krisztus által készített kegyelmet, változást, gyógyulást. Ámen.

2022. február 21., hétfő
Közel van az Isten
De te is közel vagy, Uram, és minden parancsolatod maradandó. 119. Zsoltár 151. vers
A zsoltáríró kétségbeesett segélykiáltásaival sürgeti az Istent, hogy jöjjön segítségére. A zsoltáríró folyamatosan segítségért kiált, és nem adja fel. A zsoltáríró szavaiból kiérződik bizonyos fokú elkeseredettség, de az is egyértelmű, hogy amikor csak segítségül hívja az Úr nevét, szívében reménység támad, és Isten szava jelenti számára az egyetlen vigasztalást.
Ugyanakkor azt is kifejezi Isten felé, hogy továbbra is elkötelezett Isten törvénye és annak megtartása mellett. Akkor is, amikor a zsoltárírót úgy tűnik, körül fogják ellenségei, akkor is, amikor úgy tűnik, Isten nem válaszol, a zsoltáríró továbbra is az Istenben és az Ő beszédében bízik, elkötelezi magát az Isten iránti engedelmességre.
A te hitéletedben is lehetnek olyan időszakok, amikor úgy tűnik, hogy Isten hallgat. Ha viszont Isten számtalan beteljesült ígéretére gondolsz, biztos lehetsz abban, hogy Isten továbbra is megtartja ígéreteit és a megfelelő időben válaszolni fog.
Isten igéjéhez való visszatérés volt a folyamatos vigasztalás a zsoltáríró életében, főleg abban az időszakban, amikor úgy tűnt, hogy Isten nem válaszol a segélykiáltására.
Neked is ez adhat erőt és vigasztalást.
IMA: Istenem, egyedül Benned bízom és reménykedem. Válaszolj segélykiáltásomra. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

2022. február 20., vasárnap
Gyökerezz Isten szeretetében
De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házában lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor. Hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Nevedben reménykedem, mert jó vagy híveidhez. 52. Zsoltár 8-9. versek
Voltak és lesznek nehéz idők a személyes életedben, családi életedben, munkahelyeden, gyülekezetedben.
Vannak olyan időszakok, amikor úgy érzed, hogy egyedül maradtál és csak egy szerencsétlen ember vagy. Egy nap talán nem lesz annyi pénzed amennyi eddig volt, vagy amennyit szerettél volna. Egy nap jelentkezni fognak egészségügyi problémáid is.
Az az ember, aki ott van Isten házában, jelenlétében, szeretetében, nem fél az ínséges időktől.
Az Isten embere a nehéz időkben is bőven hoz gyümölcsöt, mert az élete Istenben van meggyökerezve. Istenből megkapja mindazt a lelki erőt, tápanyagot, amely gyümölcsözővé teszi minden körülmények között.
Töltődj, erősödj, ha most úgy érzed, hogy még nem érkezett el életedben az ínséges időszak.
Szívd magadba Isten minden egyes szavát, mert eljön az idő, amikor éhséget bocsát az Isten a földre, de az emberek nem fogják hallani, megérteni az Isten üzenetét.
Örülj még most, amikor nem hurcolnak meg azért, mert elmész az Isten házába vagy olvasod az Isten beszédét.
Mi az, ami kiszívja az életed, erőt a lelked fájából? Meg nem bocsátás? Bocsáss meg! Magány? Lépj oda valaki mellé, aki szintén magányos és máris találni fogsz egy barátot.
Hozd rendbe a dolgokat elsősorban a házad táján.
IMA: Istenem, segíts nekem feltöltődni a Te házadban naponként, hogy az ínséges időkben is gyümölcsöző életem lehessen a Te dicsőségedre. Krisztus nevében, Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...