Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen,
kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.
Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.
Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel,
Efézusiakhoz írt levél 5. rész 15-18. vers.
Miért nyúlnak az emberek az alkoholhoz? Nem azért, hogy egy rövid ideig jól érezzék magukat? Mindannyian szeretnénk boldogok lenni, de ezzel egy gond van: " Az idők gonoszak."
Hova fordulsz amikor az idők gonoszsága miatt mintha megfagyna, elzsibbadna a lelked, amikor a bátortalanság és depresszió nyugtalanná tesz?
Pál apostol által az Isten kér minket, hogy ne az alkoholhoz forduljunk. Ilyenkor forduljunk a Szentlélekhez.
Isten összehasonlíthatatlanul többet tud adni neked, mint az alkohol. Vannak emberek, akik képtelenek lennének dúdolni egy vidám éneket a munkahelyükön a feszültség miatt ami eltölti őket.
Az otthonuk csöndjében vagy egy szórakozóhelyen, néhány ital társaságában már tudnak énekelni, ugrálni, kurjongatni, táncolni.
Minden ember szeretne gondtalan, szabad és boldog lenni.
Sajnos egyre több ember van a keresztények között is, akik ezt a gyermeki érzést csak úgy tudják előidézni magukban, ha alkoholhoz nyúlnak.
Manapság azonban a függőségek tömkelege áll rendelkezésre. Vásárlás, mértéktelen evés, mértéktelen munka, mértéktelen pihenés, szexuális kicsapongás stb. mind olyan olcsó dolgok, amivel az Isten Szentlelkének jelenlétét próbálják helyettesíteni az emberek.
Az efféle viselkedéssel Istent gyalázzuk ezért mondja Pál apostol:
Van egy jobb mód arra, hogy szembenézzünk a gonosz időkkel- be lehet teljesedni Szentlélekkel és meg lehet tapasztalni az örömet amely semmihez sem hasonlítható és amely Isten dicsőségére és nem gyalázatára van.
Mit jelent betelni Szentlélekkel?
Megkapni azt a tiszta örömet ami a Fiú és az Atya kapcsolatából fakad. Abból ahogyan gyönyörködnek egymásban. Az ösvény amit a Szentlélek "vág" a számunkra ebben a gonosz világban, a hit ösvénye.
A tudat, hogy Isten uralkodik minden felett ma is, és semmi sem történhet a jóváhagyása nélkül. ( Máté 10:29) Ő pedig mindent azok javára munkál, akik Őt szeretik.
Ha ezt hisszük, akkor be leszünk töltve a Szentlélek örömével.
IMA: Istenünk, Rád vágyakozunk és lelkünk nem találhat nyugalmat, örömet, szabadságot, gondtalanságot csak Benned. Segíts megtagadni minden törekvést amelyek által a testi élvezettel próbáljuk helyettesíteni jelenléted és betelni a Te Szentlelkeddel. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2019. június 8., szombat
2019. június 7., péntek
A Szentlélek biztonságot adó jelenléte!
Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel,
örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.e
Efézusiakhoz írt levél 1. rész 13-14. vers
Isten terve és célja az a gyermekei számára hogy az Ő szeretetében és erejében biztonságban érezzék magukat.
Minden más az életünkben lehet bizonytalan: - az egészségünk, a családi életünk, a munkahelyi dolgaink, a képesítésünk hasznosítása, a társadalmi dolgaink, a világunk.
Ha ezekre a dolgokra nézünk, úgy érezhetjük magunkat, mintha apró porszemek lennénk amiket az élet viharai oda fújnak ahova csak akarnak.
Azt azonban ne felejtsük el, hogy Isten ma is mindent az Ő dicsőségére tesz, és és ma is Isten dicsőségének magasztalására vannak azok, akik hisznek az Ő szavának, Isten pedig határozott lépéseket tesz azáltal, hogy a Benne hívőket elpecsételi a Szentlélek által, ezáltal pedig garantálja, hogy mennyei örökséghez juttatja az Ő tulajdon népét, dicsőségének magasztalására.
Isten ma is elkötelezett amellett, hogy elpecsételje saját maga számára azokat az embereket, akiknek a célja, hogy örökké Isten dicsőségére éljenek. Nem hagyja azt, hogy az üdvösségünk örökségét saját magunk erejéből próbáljuk megtartani, hanem adja az Ő Szentlelkét, és a Szentlélek ereje által garantálja a számunkra, hogy a mennyei örökségünk biztos legyen.
A Szentlélek tehát az Isten fiúiságunk hitelesítő pecsétje, ez a pecsét pedig képes megóvni Isten gyermekeit az eleséstől, pusztulástól.
Ezért akarja Isten, hogy az Ő szeretetében és ereje által biztonságban érezzék magukat gyermekei.
Isten nem ígér nekünk könnyű földi életet. Voltaképp sok nehézségen, megpróbáltatáson, harcon keresztül kell nekünk bemenni Isten királyságába. ( Apostolok Cselekedetei 14. rész 22. vers).
A kérdés már csak az: Újjászülettél-e? Isten gyermeke vagy-e? teljes hitedet és bizalmadat Krisztus áldozatába helyezed-e? Ott van-e a Szentlélek jelenlétének pecsétje a szívedben?
Ha nincs, nem csodálkozz, hogy nem érzed magad biztonságban.
IMA: Istenünk, segíts nekünk, hogy ha a Te szavad halljuk, olvassuk ma, ne keményítsük meg a mi szíveinket. Add, hogy minden ember aki ezt az üzenetet olvassa, forduljon hittel Hozzád, hogy megmenthesd és biztonságba helyezhesd azokat, akik ma a Te gyermekeiddé lesznek bűnbánat, bűnvallás, hit és Szentlélek által. Krisztus nevében, Ámen.

2019. június 6., csütörtök
A Szentlélek nem a félelemnek lelke!
Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.
Ézsaiás könyve 44. rész 3. vers
Elgondolkodtál már azon, hogy miért könnyebb kedvesnek lenned Pénteken az emberekhez, mint mondjuk Hétfőn?
Nem azért lehet ez, mert a kecsegtető közeljövő reménysége, mint egy folyó betölti a szívünket örömmel és ez pedig kiárad mások felé kedvesség formájában?
Pénteken sokan a pihenésre, kikapcsolódásra fókuszálnak, annyira közelinek érzik azt.
Az öröm túlcsordulása szeretetben nyilvánul meg mások felé.
Mindig kedvesebb vagy ösztönösen az emberekkel, ha fényes jövőt látsz a "küszöbön".
A remény örömmel tölt el, az öröm pedig mosolyban, kedves szavakban és segítőkész cselekedetekben nyilvánul meg mások felé.
Ez a jelenség megfigyelhető a társadalomban a nyaralás előtt, a szülinapok előtt, Karácsony előtt és az emberek nagy részénél látható minden egyes Pénteken.
Amikor a Szentlélek átjárja életünket, akkor a bizonyosság is átjárja az életünket, hogy a Hétfők is ugyanolyan mennyei napok lehetnek, mint a Pénteki napok.
Ha valami félelmetes dolgot látunk a holnapban, nem kell félnünk, ha be vagyunk telve Szentlélekkel.
A családi kapcsolataink talán feszültek, az egészségünk meggyengülhet, a főnököd talán azt tervezi, hogy kirúg téged, holnap talán egy rád nézve veszélyes konfliktusba kerülhetsz- de bármi miatt is félsz ha a holnapra gondolsz, nyisd meg a szíved a Szentlélek mindent betöltő jelenlétének.
Figyelj a Szentlélek által kapott ígéretekre, ezek által a Szentlélek be fog tölteni mennyei reménységgel és le fogod győzni a félelmeidet.
Amikor betöltekezünk Szentlélekkel nemcsak a félelmeinket győzzük le, hanem a lelki szükségletein is be lesznek töltve.
Az Isten utáni éhségünk megszűnik, és tudni fogjuk, hogy hol töltekezhetünk fel újra és újra.
Két dolog miatt is tűnhet zordnak a jövőnk. Egyrészt mert szenvedést hozhat a számunkra, másrészt mert a várva-várt boldogság nem fog megtalálni minket.
Nem ez a két dolog mozgatja az embereket? A jövendő nyomorúságától való félelem és a boldogtalanság?
Ézsaiásnál látjuk, hogy mire van szükségünk. A Szentlélek éltető vizére, amely eloltja szomjúságunkat, elveszi félelmeinket.
Ha szeretnéd, hogy a te életedre is kiáradjon Isten Szentlelke, éjjel és nappal olvasd a Szentírást.

Ima: Istenünk, a Te gyermekeid békességben és örömben élhetnek, mert áldást tartogatsz számukra szenvedés, betegség vagy bármilyen más körülmény közepette is.
Kérünk Istenünk, töltsd be szívünket a Te Szentlelkeddel, a Te beszédeddel, hogy ne a félelem uralkodjon bennünk, hanem a szeretet. Krisztus nevében, Ámen.

2019. június 5., szerda
Szentlélektől ihletett Biblia!
Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.
János evangéliuma 17. rész 17. vers
Időről-időre a Szentírás segít minket helyreigazítani az életünk darabkáit: válságban levő házasságokat, lázadó gyerekeket, szenvedélybetegségeket, egymással hadakozó nemzeteket, a szívünk kielégíthetetlennek tűnő sóvárgásait, a halálfélelmünket és minden mást is.
A Bibliának örökkévaló forrásáról tudunk, de azt is tudnunk kell, hogy egyedül Isten szava adhat értelmet és harmóniát az életünk gyakorlati dolgaiban.
Remélem te is hiszed, hogy a legfontosabb hitelvünk amiért élünk és akár meg is halnánk, az, hogy a Szentlélek a teljes Bibliának az ihletője.
Ezért mondjuk, hogy a Biblia minden szava igaz. ( Zsoltárok könyve 119. rész 142. vers)
Ezért mondjuk, hogy a Biblia megbízható. (Zsidókhoz írt levél 6. rész 18. vers)

Ezért mondjuk, hogy a Biblia erőteljes és célt ér a szívünkben ( 1 Thesszalonika 2:13), nem tér vissza üresen Ahhoz, aki kiküldi. ( Ézsaiás 55:10-11)
Tiszta, mint a a hétszeresen megtisztított ezüst. ( 12. Zsoltár 6. vers)
A Biblia megszentelő hatással van életünkre. (János 17:17)
A Biblia életet adó. ( János 6:63, Máté 4:4)
A Biblia bölcsességet adó. (19. Zsoltár 7. vers)
A Biblia örömet adó. ( 19. Zsoltár 8. vers)

Csodálatos jutalmat ígér a Biblia. ( 19. Zsoltár 11. vers)
Erőt ad a gyengének (119. Zsoltár 28. vers), megmenti az elveszettet. ( 2 Timóteus 3:15)
Istennek Bibliában kijelentett bölcsessége kimeríthetetlen. Annyira mély, hogy életünk minden területét magába foglalja.
Elszomorít, hogy egyre több közösség lecseréli Isten szavát és Isten Igéjének hirdetése helyett pszichológiát, politikát és más okosságokat hirdet, miközben csodálkozik, hogy nem munkálkodik a Szentlélek a közösségben és a közösség rohamosan épül le.
IMA: Istenünk, tudjuk, hogy a Te szavad által tud csak munkálkodni a Szentlélek életünkben. Bocsásd meg amikor ostoba módon félresöpörtük a Te szavad és mentünk a saját fejünk szerint. Szeretnénk a Te beszédeddel megtölteni szívünket, életünket, hogy a Szentlélek munkálkodhasson általa bennünk és rajtunk keresztül. Krisztus nevében, Ámen.

2019. június 4., kedd
Az Atya és a Fiú szeretetének Lelke!
Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.
Korintusiakhoz írt levél 1. rész 12. vers
A Szentlélek maga Isten. A személy aki bennünk lakozást vesz, vezet minket, megtisztít minket, maga a Szentlélek Isten.
A világos bizonyítéka ennek az, hogy sokszor hivatkozik Rá a Szentírás így: " Isten Lelke".
Nem azért Isten Lelke, mert Isten szülte Őt, hanem azért, mert általa osztja meg gyermekeivel Isten a természetét, és mert öröktől fogva Istentől származik.
( 1 Korintus 2:10-12)
Ha a Fiú az Atyához hasonlóan örökkévaló ahogyan János evangéliuma 1:1-3-ban olvassuk, úgy a Szentlélek is ugyanazon módon egyenlő mindkét Isteni személlyel, hiszen a Róma 8-ban, 9-11-ig arról olvasunk, hogy a Szentlélek és Isten Lelke egy és ugyanaz a személy.
A Szentlélek az Atya és a Fiú örökkévaló jótetszésének, szeretetének kifejezője.
Nagyon fontos, hogy amikor a Szentlélek lakozást vesz a szívünkben, akkor nemcsak a Fiú Lelke vagy az Atya Lelke vesz lakozást bennünk, hanem az Atya és a Fiú közötti örökkévaló, tökéletes szeretetnek a Lelke vesz lakozást bennünk.
Ezáltal leszünk képesek, hogy azzal a szeretettel szeressük az Atyát, amivel a Fiú szereti Őt ,és azzal a szeretettel szeressük a Fiút, amivel az Atya szereti Őt.
Ez az egyik legnagyobb csoda amit a Szentlélek tud egyedül elvégezni életünkben.
IMA: Istenünk, annyira szereted a tieid, hogy Lelkedet osztod meg velük. Segíts nekünk, hogy a Szentlélek ígéretét meg tudjuk mi is ragadni hit által, hogy betölthessen minket az Atya és a Fiú tökéletes szeretetével, hogy ezáltal életünk lehessen. Érints meg minden egyes olvasót Istenünk. Krisztus nevében, Ámen.
2019. június 3., hétfő
Közös cél!
Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.
Zsidókhoz írt levél 12. rész 1. vers
Nekünk keresztényeknek, van egy közös ellenségünk, egy ősellenségünk, a Sátán.
Amikor együtt vagyunk, amikor együtt imádkozunk, együtt dicsérjük az Istent, a Sátán megfutamodik előlünk a szemfényvesztései pedig lelepleződnek életünkben.
Természetesen egy szív és egy lélek szükségeltetik az ilyen tapasztalathoz, nem csupán fizikai gyülekezés.
Vigyáznunk kell, mert a gonosz számtalan módon akar manipulálni minket, hogy eltérítsen minket a közös célunktól.
Amikor hit által beléptünk ebbe az életfogytig tartó "futásba", a Szentlélek azt mondta nekünk:
" Tényleg szeretnél ebben a versenyben a győztesek között lenni?
Hiszem, hogy mi, Isten gyermekei, mindannyian "igent mondtunk."
Ő pedig segít minket, és győzelemre vezet minket, ha figyelünk Rá.
A Szentlélek, mint egy tökéletes edző mondja nekünk, hogy tegyünk le minden ránk nehezedő terhet.
Kötelező? Nem! Csak ha győzni szeretnénk.
Vigyázzunk a "kicsiny bűnökre és tévedésekre", amelyek lassan de biztosan letéríthetnek minket az Isten által kijelölt pályánkról.
Isten akaratában kell futnunk, ha győzni akarunk.
A második és legfontosabb tanács: Tartsuk a szemünket Krisztuson aki a mi trénerünk és példánk is. Ő beért győztesen a célvonalba.
Ha győzni akarunk, akkor a győztes példáját kövessük, a győztesre nézzünk.
Ha veszíteni akarsz, akkor engedd, hogy a Sátán elvonja a figyelmed és te magad is vesztes leszel, akárcsak ő.
A győztes hit és szent bizalom elől, a Sátán menekül.
Ha győzni szeretnénk, luxus a veszteseket figyelnünk akik kiestek a versenyből és nem is akarnak győzni, luxus azokat figyelni akik csak beszélnek a futásról, de ők maguk nem futnak és nem akarnak győzni.
IMA: Istenünk, Szentlelked erejét kérjük, hogy minden akadályt félre tudjunk dobni, minden ránk nehezedő terhet, akadályt le tudjunk tenni és a szemünket Krisztuson tartva tudjuk mindvégig hűségesen "futni a hit pályáján."
Bocsásd meg, hogy annyiszor levettük a tekintetünket a Nagy Győztesről, hogy veszteseket szemléljünk. Segíts célba érnünk győztesen. Krisztus nevében, Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...