Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem." Márk evangéliuma 10. fejezet 21. vers
Egy gyermek könyörgött az édesapjának, hogy vegyen neki egy ugrókötelet, mert minden nap használni fogja. Az édesapának tetszett az ötlet, hogy a fia minden nap mozogni szeretne, ezért meg is vette az ugrókötelet. Ezután pedig az üzletből kifelé a fia morgására lett figyelmes: „Tényleg nekem kell kivinni az ugrókötelet az autóig?”
Jó dolog arra vágyni, hogy egészségesek legyünk és erősek, más dolog megtenni azt, ami szükséges ahhoz, hogy ezt elérjük. Ez lelki értelemben ugyanúgy igaz, mint fizikai értelemben.
Tudni, hogy Isten szeret téged az egy dolog, megnyitni a szíved Isten szeretetének és naponta az Ő vezetésére bízni magad egészen más dolog.
A fenti igeversben egy fiatalemberről olvashatunk, aki nem volt biztos benne, hogy szereti-e annyira Istent, hogy mindent feladjon érte. A történet végére rájött, hogy jobban szereti a vagyonát, mint Krisztust és embertársait.
Ahogyan Márk evangélista által mondja Isten Szentlelke: „Jézus miután rátekintett, megkedvelte…”
Bárhogyan is döntött ez a fiatalember, azért nem tehetett semmit, hogy Isten jobban szeresse Őt, semmit sem tehetett azért sem, hogy Krisztus kevésbé szeresse Őt. A gond csak azzal volt, hogy nem mert teljesen és feltétel nélkül belemerülni Isten szeretetébe.
Isten mindenkit szeret, de csak az lesz az Ő gyermeke, aki megnyitja a szívét és befogadja hit által a Szeretetet. Kész vagy ezt megtenni?
IMA: Istenünk, Te nagyon jól ismered szíveinket. Segíts minket mélyen viszontszeretnünk Téged és teljesen elkötelezni magunkat Melletted. Segíts meglátnunk mennyire szerettél minket, amikor nekünk adtad Fiad, Jézus Krisztust. Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2023. március 25., szombat
2023. március 24., péntek
Az erőtlenek ereje
De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Korintusiakhoz írt második levél 12. fejezet 9. vers
Isten ereje a gyengeségeidben tud a leginkább megmutatkozni. Mindannyiunkban ott van az emberi esendőség és gyengeség, szorongás a megpróbáltatások, küzdelmek között.
Amikor úgy érzed a leggyengébb, sebezhetőbb pillanatodhoz érkeztél, meríthetsz az Isten erejéből.
Isten benned munkálkodó ereje tud megerősíteni és ezzel az erővel meg tudsz maradni az Úrban, ezekben a nagyon nehéz és sebezhető szakaszokban.
Isten nem veszi el a gyengeségeidet, erőtlenségeidet, hanem felhasználja őket, hogy az Ő erejével és békéjével győztesen kerülj ki a megpróbáltatásokból.
Azért imádkozz ma, hogy bármi is jön életedben, az Isten ereje és hatalma által meg tudj maradni Krisztusban.
IMA: Istenem, a nehéz időkben tudom, hogy megnyilvánulhat életemben a Te hatalmad. Az emberi gyengeségem ellenére is megnyilvánulhat a Te kegyelmed ereje életemben. Krisztus nevében add, hogy így legyen. Ámen.

2023. március 23., csütörtök
Teljes bizalmad van?
Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.
Mózes első könyve 22. fejezet 12. vers
Ábrahám annyira bízott Istenben, hogy amikor Isten a fiát kérte tőle, egy pillanatra sem volt kérdés számára, hogy mi a helyes döntés.
Miért engedelmeskedett? A Zsidókhoz írt levélben kapsz rá választ:
„ Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: "Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni". Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. (Zsidókhoz írt levél 11. fejezet 17-19. versek)
Képes vagy teljesen megbízni Istenben? Egyáltalán szeretnél ilyen hitben és bizalomban élni?
Amikor az életed legfontosabb, életed irányát meghatározó döntéseit kell meghoznod, amikor nagyon nehéz helyzetbe kerülsz, fel akarsz nézni? Ki akarod mondani: „Istenem, úgy döntök, hogy feltétel nélkül bízok Benned és vezetésedben.”
Ehhez nem kell megértened, hogy Isten mit miért tesz. Csak döntés kérdése. Ő ismeri egész életed történetét a fogantatásodtól kezdve az utolsó pillanatig, amit a földi létben fogsz tölteni.
A legjobbat akarja a lelkednek és mindent úgy alakít az életedben, hogy azt is adja neked.
Bízz Istenben, amikor szűkösen van pénzed. Bízz Istenben, amikor az üzleti életben nem jönnek az eredmények. Bízz Istenben, amikor megbetegszel. Bízz Istenben, ha feszültek az emberi kapcsolataid. Bízz Istenben, amikor úgy érzed bizonytalan vagy. Bízz Istenben, amikor gondoskodásra van szükséged. Bízz Istenben, amikor magányosnak érzed magad. Bízz Istenben, amikor a szeretteid megtéréséről, üdvösségéről van szó. Bízz Istenben, amikor olyan helyzetekbe enged, amelyeket nem tudsz befolyásolni.
Döntsd el ma, hogy minden körülményben bízni fogsz Istenben. Ha nem hozod meg ezt a döntést, akkor marad a félelem, a bizonytalanság és az aggodalmaskodás.
IMA: Istenem, úgy döntök, hogy minden körülmények Benned bízom. Kérlek, Szentlelkeddel támogass ebben. Krisztus nevében, Ámen.

2023. március 22., szerda
Cselekedeteid mozgatórugója
Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át. Korintusiakhoz írt első levél 3. fejezet 12-15 versek
Mi az életed igazi mozgatórugója? Mi rejlik azok mögött a dolgok mögött, amiket teszel?
Ezekre a kérdésekre őszinte választ kell adnod önmagadnak akkor, amikor Isten országának építéséről van szó. Nemcsak az a fontos, hogy teszel dolgokat, hanem az is nagyon lényeges hogy miért és hogyan teszed ezeket a dolgokat?
Azért cselekszel, hogy felemelj másokat, közelebb hozd őket Istenhez, esetleg azért, hogy akikért teszel dolgokat, azok kiemeljenek téged?
Esetleg csak önmagadat akarod „hirdetni” és a saját fontosságodat akarod megerősíteni önmagad és mások előtt? El akarod hitetni másokkal, hogy te különb vagy, mint a nagy többség, hogy ezzel a többség fölé helyezhesd önmagad?
Ez a fajta hozzáállás sajnos nemcsak a világban, hanem az egyházfelekezetekben is fellelhető.
Ha nem helyes a valódi problémád voltaképp az, hogy nem tudod ki is vagy Jézus Krisztusban és mennyire értékes vagy az Isten szemében.
Nem kell a világ rivaldafénye után vágyakoznod és nem kell dolgoznod a világ elismeréséért, hiszen a világegyetem teremtője, a mennyei Atyád elfogadó és szerető világosságában élhetsz. Az Ő elfogadását már megnyerted Jézus Krisztus halálába és feltámadásába vetett hited által.
Ne gondolj többet önmagadról, mint amit kell gondolnod. Ne hidd el azt sem, hogy a környezeted által neked „adományozott” hangzatos címek mások fölé fognak emelni. Inkább adj minden dicsőséget Istennek. Ezt tartsd szem előtt, amikor munkálkodsz az Isten munkájában és nem fogsz megszégyenülni a nagy tűzpróbán.
IMA: Istenem, szeretném, ha szándékaim tiszták és Előtted kedvesek lennének. Segíts, hogy ne önzésből szolgáljak, hanem a Te dicsőséged legyen fontos számomra. Krisztus nevében, Ámen.

2023. március 21., kedd
Örömhír
Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.
János első levele 5. fejezet 12. vers
Amikor egy pók elkezdi szőni a nagy pókhálóját, van egy főszál, amin fel és alá emelkedik miközben szövi a hálót. Ha ezt a főszálat a pók elvágná, az elkészült hálója összecsapódna és a pók a saját hálójának fogságába esne.

A pók ösztönösen tudja, hogy az a fölső szál amin le és fel ereszkedik tart össze mindent és ezért azt sosem vágja el.
Erre sajnos csak az ember képes. Elvágja azt a fölső szálat, amelyik az Istenhez köti és csodálkozik, hogy belegubancolódik a saját életébe.
Amikor folyamatosan bűnbe élsz, azzal voltaképp elvágod azt a szálat, amelyik az Istennel összeköt és annak következményeként minden összegubancolódik az életedben: önmagaddal való kapcsolatod, embertársaiddal való kapcsolatod.
Amikor kizáród életedből Istent, akkor egy olyan üresség keletkezik benned, ami betöltésért kiált.
Ezt az ürességet pedig valamivel be kell töltened, mert a belső üresség fáj.
Ezt az ürességet a ma élő ember az önszeretettel, önmaga bálványozásával igyekszik kitölteni. Nem véletlen, hogy a " Szeresd önmagad" lett a mai kor jelmondata.
Jézus Krisztus azért testesült meg, azért élt és halt meg helyetted, hogy az Istennel való megszakadt kapcsolatod helyreállítsa.
Mondd el Istennel bűneidet, és vesd bizalmadat Jézus Krisztusba. Ha az Istennel való kapcsolatod helyreállt, akkor pedig indulj meg embertársaid felé, akikkel az Istennel való kapcsolatod megszakítása következményeként megszakadt a kapcsolatod.
IMA: Istenem, köszönöm, hogy Jézus Krisztus által ma mindent újrakezdhetek. A Szentlélek által vezess engem a keskeny úton. Krisztus nevében, Ámen.
2023. március 20., hétfő
Az egyediség szépsége 4. rész
De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel; Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; Timóteushoz írt első levél 6. fejezet 6-7. vers
Az elmúlt napokban olvashattál arról, hogy a testedet Isten formálta az anyaméhben, de a lelked a lényegi részed és a személyiséged, képességeid tesznek igazán egyedivé. A tested halandó, de a lelked hallhatatlan. Olvashattál arról, hogy fontos odaszánnod a testedet az Isten tervére és a tested szükségleteire figyelned kell, de nem vagy köteles annak önző kívánságait teljesíteni.
A mai, utolsó részben a lényeges üzenet, hogy igazi megelégedést, beteljesedést, békességet és tartós boldogságot egyedül Jézus Krisztusban találhatsz.
Lehetsz a legszebb testtel, arccal rendelkező ember az egész világon, lehet annyi pénzed, hogy már számon sem tudod tartani, hogy pontosan mennyid van, lehetnek a tulajdonodban egész szigetek, luxuskastélyok és magánrepülők, vezethetsz sok százmilliárd nyereséget termelő cégeket, ezekben nem fogsz igazi megelégedést találni.
Az evésben és a tested kényeztetésében nem fogsz valós örömet és megelégedést találni.
Ha nem Krisztusban gyökerezik az életed, akkor kénytelen vagy a világ mulandó örömeit hajszolni, mert a benned levő üresség fáj.
A mulandó örömök és élvezetek hajszolása pillanatnyi enyhülést hoznak, de hosszú távon csak még nagyobb ürességet és fájdalmat okoznak a lelkednek.
Vedd le hát a tekintetedet önmagadról és nézz Jézus Krisztusra és azokra a dolgokra, amelyek örök értékűek és örök érvényűek.
Ne hasonlítgasd magad másokhoz, mert Isten csodálatosan egyedivé formált téged. A cél az, hogy olyanná válj, mint Krisztus és nem az, hogy olyanná válj, mint a világ nagy többsége.
Természetesen élhetsz úgy is, mint a nagy többség, de meg fogod tapasztalni azt az ürességet és boldogtalanságot, amit ez az életfelfogás hoz magával.
IMA: Istenem, olyan könnyen belesodródok abba, hogy a jelenlegi világ értékítéletéhez igazodjak. Mutasd meg nekem, hogy ki vagyok igazán Krisztusban, mert szeretném, hogy a Te igazságod határozza meg életem. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

2023. március 19., vasárnap
Egyediség szépsége 3. rész
Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; Római levél 12. fejezet 1. vers
Ha szeretnél abban a szabadságban élni, amire Isten teremtett, és amit Krisztus halála és feltámadása tett újra lehetővé számodra, fontos megtalálnod a megfelelő egyensúlyt.
Ha például megszállottan diétázol, mozogsz, dolgozol, ugyanúgy árthatsz magadnak, mint az, aki mértéktelenül eszik.
Fontos, hogy ne a testképed fogságában élj. Törekedj kiegyensúlyozottságra a tested egészségét illetően, de a középpontban legyen Krisztus és az a küldetés, amit rád akar bízni az Isten országának építését illetően.
Egy emberrel beszélgettem nemrég, és azt mondta, hogy ő azért nem segít szükségben levő emberen, mert ha megtenné, akkor megfosztaná az illetőt attól, hogy Isten gondoskodjon róla.
Érzed, hogy mennyire visszás gondolkodás ez? Isten eszközként akarja használni a kezedet, lábaidat, elmédet, szavaidat, hogy gondot viseljen másokra. Hajlandó vagy odaszánni a testedet erre?
Ugyanez a személy rendszeresen jár vásárolni és nem várja meg, hogy Isten küldje a hollóit és úgy gondoskodjon a szükségleteiről. Imádkozz hát megfelelő egyensúlyért a testeddel kapcsolatosan. Vannak a testednek szükségletei, amiket fontos szem előtt tartani, de vannak a testednek kívánságai is, amikkel kapcsolatosan óvatosnak kell lenned. A földi életed értelme nem a testi kívánságaid kielégítése. Éppen ezért szánd oda teljesen testedet is az Istennek, hogy használhassa azt az Ő dicsőségére. Ha ezt megteszed, akkor leszel igazán szabad, boldog és kiegyensúlyozott.
IMA: Istenem, segíts nekem felismerni, hogy melyek a testem szükségletei és melyek azok a bűnös kívánságai amelyeket nem szabad kielégítenem. Tudom, hogy életedet, testedet adtad Jézus Krisztus azért, hogy kiegyensúlyozott és szabad életet élhessek. Krisztus nevében köszönöm, Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...