Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" Korintusiakhoz irt első levél 15. fejezet 55. vers
A halál, az emberi élet egyik legnagyobb rejtélye és félelme. Az emberiség története során, a halál mindig is az utolsó, legnagyobb ellenségként tűnt fel, amely elválasztja az embereket szeretteiktől, és véget vet az életnek, legalábbis az általunk ismert biológiai életnek. Lelki problémákkal foglalkozó szakemberek azt is megállapították, hogy minden félelemnek alapja a haláltól való félelem, ami ilyen szempontból egy ősfélelem. A fenti igeversben azonban Pál apostol bámulatosan és kihívóan kérdezi: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”
Talán értetlenkedsz, hiszen egyértelmű, hogy a halál ma is szedi áldozatait és a temetők egyre nagyobb és nagyobb területeket foglalnak el. Ez nem ellentmondás, hiszen a Biblia arról is beszél, hogy a fizikai test mindenképpen az enyészeté lesz.
Ennek a másik vetülete azonban az, hogy Krisztus halála és feltámadása alapvetően megváltoztatta a halál természetét és jelentőségét. A kereszten Jézus legyőzte a bűn és a halál hatalmát. Feltámadása által bizonyította, hogy a halál nem a végső szó, hanem egy átmenet az örök életbe. Krisztus győzelmével a halál győzelme ilyen értelemben a múlté lett, fullánkja hatástalanná vált. A bűn volt a halálnak az a fullánkja, amivel voltaképp elragadta az emberiséget. Krisztus viszont elhozta a bún által terjedő halálos méreg ellenszerét.
Mivel Krisztus feltámadt, mi is részesülhetünk ebben az ígéretben. Azok számára, akik hisznek Jézusban, a halál már nem végső elválasztás, hanem egy új kezdet. Pál apostol szavai a mi esetünkben is hatalmas reménységet adnak. A halál végül nem legyőz minket, hanem Krisztus által mi győzzük le a halált.
Ez az igazság mélyebb értelmet adhat a mindennapi életednek. Tudva, hogy a halál nem a vég, hanem az örökkévaló élet kapuja, másként élhetsz. Mindennapjaidat ennek a reménységnek a fényében élheted, bátran és örömmel, tudva, hogy Isten átvezet téged az élet minden próbáján és nehézségén. Ezzel a hitbeli bizonyossággal nézhetsz szembe a saját halandóságoddal és szeretteid földi létből való elköltözésével.
Buddha, Mohamed és az összes spirituális tanitó porrá lett, csak Krisztus győzte le a halált és ajándékozta hit által ezt a győzelmet azoknak, akik hitüket Istenbe vetik.
IMA: Istenem, hálát adok Neked, hogy Jézus Krisztus feltámadása által legyőzte a halált és megadta nekem az örök élet reménységét. Kérlek, erősíts meg engem ebben a hitben, hogy bátran nézzek szembe az élet minden kihívásával, és hogy reménységemet megoszthassam másokkal is. Köszönöm, hogy bár a halállal való szembenézésnek gondolata gyakran félelmetes lehet, Te biztos menedéket és örök életet kínálsz nekünk Krisztusban. Dicsőítlek ezért, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2024. június 8., szombat
2024. június 7., péntek
Az elnyomottak menedéke
Az elnyomottak menedéke az ÚR, menedék a nyomorúság idején. 9. zsoltár 9. vers
Elnyomni általában olyan embert szoktak, aki bizonyos tekintetben gyengébbnek bizonyul. Ki az, aki szeretne menedéke, segitsége lenni az elnyomottnak? Te vállalnád, hogy pártfogolsz egy valamilyen szempontból elnyomottat és minden gondját-baját magadra veszed? A fenti zsoltárvers kifejezi Isten gondoskodását és védelmét azok iránt, akik elnyomást szenvednek. Az Úr nem hagyja figyelmen kívül azok kiáltását, akik szükséget szenvednek, hanem mindig kész befogadni és megvédeni őket. Ez a menedék biztonságot és nyugalmat ad, még a legviharosabb időszakokban is.
Jézus Krisztus földi élete és áldozata által tökéletesen megmutatta Isten szeretetét és gondviselését irántad. Az Ő személyében találhatod meg a végső menedéket, amely nem csak ideiglenes védelmet nyújt, hanem örökkévaló biztonságot és megváltást. Amikor Hozzá fordulsz, megtapasztalhatod a legmélyebb lelki megnyugvást és oltalmat.
Amikor elnyomást és nyomorúságot élsz át, fontos, hogy minden reményedet Krisztusba vesd. Ő az, aki megérti fájdalmadat, hiszen Ő maga is szenvedett és elutasítást tapasztalt. Az Ő példája emlékeztet téged is arra, hogy Ő győzedelmeskedett minden próba és nehézség felett, és ezáltal te is győzelmet találhatsz Benne.
A nyomorúság idején Krisztus menedéke nem csupán védelmet nyújt, hanem vigasztalás is. Ő az, aki meggyógyítja megtört szívedet, és erőt ad, hogy szembenézz a kihívásokkal. Krisztus menedékében békét és reményt találsz, amely meghaladja minden értelmedet.
Ima: Istenem, köszönöm, hogy Krisztusban tökéletes menedéket adtál számomra is. Kérlek, erősíts meg engem a hitben, hogy bármilyen nyomorúságot is éljek át, mindig Krisztusba vessem bizalmamat. Segíts, hogy megtapasztaljam az Ő vigasztalását és védelmét, és hogy életem minden területén Általa találjak békét és biztonságot. Krisztus nevében, Ámen.

2024. június 6., csütörtök
Kinek a kezébe teszed a sorsod?
De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem! Kezedben van sorsom, ments meg ellenségeim és üldözőim kezéből! 31. zsoltár 14-15. vers
Dávid király példát mutat számunkra abban, hogyan kell minden körülmények között Istenre támaszkodni. A bizalom nem csak a jó időkre szól, hanem különösen a nehéz időkben válik még erőteljesebbé. Amikor Dávid azt mondja: „Bízom benned, Uram,” kifejezi azt a mély, belső meggyőződést, hogy Isten hűséges és szerető Gondviselő, aki képes és kész megoltalmazni.
Az élet számos kihívással és bizonytalansággal jár, de ez az igevers arra emlékeztet téged arra, hogy Isten mindig megbízható. Szoros kapcsolatban állni Vele, és bízni abban, hogy minden lépésedet az Ő bölcsessége és szeretete irányítja, alapvető fontosságú a keresztény életben.
Nem a körülmények, nem a saját erőd vagy bölcsességed, hanem az élő Isten, maga a Teremtő irányítja életed történéseit. Hatalmas bátorítás, hogy Isten, akié az univerzum minden hatalma, személyesen ismeri, szereti és vezeti életedet.
Az a tudat, hogy Isten kezében van a sorsod, megnyugvást és biztonságot ad. Minden élethelyzet, minden siker és kudarc, minden öröm és bánat az Ő szent kezeiben van. Istennek van terve és célja az életedre nézve, és Ő biztosan vezet téged az Ő jóságos és tökéletes terve szerint.
Az életed során találkozhatsz olyan személyekkel vagy helyzetekkel, amelyek kihívást jelentenek, veszélyeztetnek vagy akadályozzák előrehaladásodat. Dávid példája arra tanít, hogy ezekben a helyzetekben is fordulj Istenhez segítségért. Dávidot hosszú évekig üldözték ártatlanul ellenségei, mielőtt király lett. Ezeket az éveket azonban Isten a javára fordította hiszen sokat fejlődött általuk jellemét és az Istenben való bizalmát illetően. Isten az, aki képes megszabadítani téged is a nehézségekből, és megadni neked a győzelmet.
Ima: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy bízni tanítasz engem minden helyzetben. Vallom, hogy Te vagy Istenem, és kezedben van sorsom. Kérlek, ments meg engem az ellenségeim és üldözőim kezeiből, és vezess engem a Te utadon. Segíts, hogy mindig emlékezzek szeretetedre és hűségedre, és hogy életem minden napján, minden kihívás során Hozzád forduljak. Krisztus nevében, Ámen.

2024. június 5., szerda
Függőségben Istentől
Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Példabeszédek könyve 3. fejezet 5-6. versek
Az emberi természetünkből adódóan hajlamosak vagyunk saját magunkra, eszünkre és megértésünkre támaszkodni. Az önállóság és az önmagért való kiállás értékes erények lehetnek, ám az igevers arra figyelmeztet, hogy véges és tökéletlen ember vagy. Az Istentől való függőség nem gyengeség, hanem az igazi bölcsesség és erő jele. Isten bölcsessége végtelen, és tervei és utai sokszor meghaladják a te előrelátásodat, megértésedet.
Az élet minden területén gondolj Istenre! Ne csak a nagy döntések előtt, hanem a mindennapi életed minden pillanatában. Isten legyen az első gondolatod reggel és az utolsó este. Ahogy egyre inkább Isten jelenlétében töltöd napjaidat, úgy válik életed is egyre inkább az Ő vezetésének tükrévé.
Ha bízol Istenben, minden utadban gondolsz Rá, és nem a saját magad bölcsességére támaszkodsz, Ő megígéri, hogy egyengetni fogja ösvényeidet. Ez nem azt jelenti, hogy életed mindig problémamentes és zökkenőmentes lesz. Inkább azt, hogy az Úr minden helyzetben veled lesz, vezet téged, támogat és irányít, hogy az Ő akarata teljesüljön az életedben. Ő segít leküzdeni az akadályokat és a nehézségeket, és segít megtalálni a helyes utat.
Tanulmányozd Isten igéjét, hogy jobban megértsd az Ő bölcsességét és útjait.
Ismerd fel, amikor saját megértésedre támaszkodsz, és tudatosan keresd Isten akaratát minden döntésedben. Vegyél részt a hívő közösségben, ahol együtt növekedhettek a hitben és támogatást nyerhetsz a nehéz időkben.
IMA: Mennyei Atyám, taníts meg arra, hogy teljes szívemmel bízzak benned! Segíts, hogy ne a saját eszemre támaszkodjak, hanem minden utamban gondoljak Rád. Kérlek, egyengesd ösvényeimet és vezess a Te akaratod szerint. Adj nekem bölcsességet és kitartást, hogy mindig Téged keresselek és Benned találjak megnyugvást. Krisztus nevében, Ámen.

2024. június 4., kedd
Lélekben és igazságban
De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. János evangéliuma 4. fejezet 23. vers
Napjainkban, nagyon sok keresztény gyülekezetben van úgynevezett dicsőitő csoport. Fontosnak tartom, hogy legyenek énekvezetők a gyülekezetben, de a "dicsőitő" csoport megnevezést nem tartom túl megfelelőnek.
Először is a dicsőítést és az imádatot nem lehet kisajátítani. A jelenlevő emberek nem passzívan nézik, hogy néhány ember imádja és dicsőíti Istent. Legalábbis nem ez lenne a cél.
Másrészt, a dicsőítést és imádatot egyetlen csoport, egyházfelekezet, vallási közösség sem sajátíthatja ki magának. Ennek ellenére ma is nagyon sok ilyen törekvést látunk.
Nagyon szűklátókörű dolog azt gondolni, hogy az imádat és dicsőítés csak az éneklésre vagy csak a vallásos rendezvényekre korlátozódik.
De mi tanit erről maga Krisztus? Az Úr Jézus e szavakkal a fenti szavakkal arra tanít bennünket, hogy az igaz imádat nem kötődik külső formákhoz vagy helyekhez, hanem a szív legmélyebb belső köreiben gyökerezik: a lélekben és az igazságban történik.
Amikor Jézus azt mondja, hogy lélekben kell imádni az Atyát, arra hív bennünket, hogy imádatunk ne pusztán külső cselekedet legyen, hanem a legmélyebb belső valónkból fakadjon. Az igazi imádat a szív őszinte vágyakozása és odaadása Istennek. Nem elég csupán jelen lenni az istentiszteleten, vagy elvégezni a rutinszerű imákat. Mit jelent tehát lélekben imádni? Azt jelenti, hogy imádkozásod és dicséreted során teljes szívedből, életed minden rezdülésével keresni és tisztelni Istent. Valódi kapcsolatot akarsz vele, nem csupán felszínes egyházi szokásokra törekszel.
Az igazságban való imádat azt jelenti, hogy az imáid és életed összhangban vannak Isten kinyilatkoztatott igazságával, a Szentírással. Isten szava igazság, és arra tanít téged, hogyan imádd Őt helyesen. Az igazság alapvető szerepet játszik abban, hogy megismerhesd Istent, és hogy helyes módon imádd.
Az igazságban való imádat azt is jelenti, hogy életed összhangban áll Isten akaratával. Nem élhetsz kettős életet, ahol az egyik oldalad Istenért rajong, a másik pedig e világ dolgai számára van fenntartva. Jézus arra hív, hogy belső és külső tisztaságban imádd az Atyát.
A samáriai asszony egy olyan asszony volt, aki egyik férfi ágyából a másik férfi ágyába vándorolt, kereste az "igazit", mindeközben nagyon érdekelték a teológiai kérdések. Krisztus viszont fontosnak tartotta tisztázni a nő férfiakhoz kapcsolódó zavaros cselekedeteit.
Ebben a jelen világban, amikor a keresztények is süllyednek bele az erkölcstelenségbe, fontos egy alapelvet megjegyezned: a világ erkölcsi romlása megváltoztathatja a keresztények jellemét, de Isten elveit sosem.
Sok-sok egyház egyre lejjebb viszi az erkölcsi színvonalat, kiárusítja Isten igazságát ilyen vagy olyan érdekek miatt, engedményeket tesz azért, mert valójában a szíve egyre inkább keményedik Istennel és az Isten igazságával szemben, de az Isten ma is egyenes és az Ő szava ma sem változott: " Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett. (Galata 6:7)
Jézus szavai arról is tanúskodnak, hogy Isten aktívan keres olyanokat, akik lélekben és igazságban imádják Őt. Ez a keresés azt mutatja, hogy Isten velünk kapcsolatban álló szerető Atya, aki vágyik rá, hogy valódi kapcsolatba lépjünk vele. Nem csupán passzív megfigyelő, hanem szívének vágyával keres minket.
Szánj időt arra, hogy mélyebben kapcsolatba lépj Istennel imáidban, csendben és elmélyült igetanulmányozásban.
Vizsgáld meg életedet és szándékaidat, hogy igazságban élsz-e, és törekedj arra, hogy minden cselekedeted összhangban legyen Isten akaratával. Keresd és vedd észre azokat a pillanatokat, amikor Isten keres téged, és válaszolj a szeretetére.
IMA: Mennyei Atyánk, taníts meg minket lélekben és igazságban imádni Téged! Segíts, hogy szívünk legmélyebb vágya Tehozzád irányuljon, és életünk igazságban és emberi tisztaságban Téged dicsőítsen. Kérünk, vezess minket az utadon, és formáld életünket, hogy valódi imádói lehessünk, akiket te keresel. Ámen.

2024. június 3., hétfő
Üres vallásosság helyett személyes kapcsolat
Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. 63. Zsoltár 1. vers
Már a Krisztus utáni második és harmadik század átmenetében kialakult egy rendkívül káros tévtanitás a keresztény egyházban, ez a tévtanitás pedig sok-sok más tévtanitásnak, keresztesháborúnak és egyéb szomorú eseményeknek alapozott meg. Mi volt ez a tévtan? Az akkori vallási vezetők azt kezdték el hirdetni, hogy Krisztus megszerezte az ember számára az üdvösséget, de azt letette az akkori egyházfelekezet "raktárába", mint ahogy a romániai 89-es forradalom után, letették a használt ruhákat, egyéb segélyeket az egyházfelekezeteknél, hogy osszák szét úgy ahogyan jónak látják.
Ekkor kezdték el azt hirdetni, hogy voltaképp az egyház dönti el, hogy kinek és milyen feltételekkel részesít az üdvösségben. Ez a hamis tan napjainkig is dominál több keresztény egyházban.
A fenti zsoltárban, Dávid mély vágyakozását fejezi ki Isten jelenléte iránt. Szavai túlmutatnak személyes kívánságán, és egyetemes igazságot tárnak fel: ahogy a testednek vízre van szüksége az életben maradáshoz, a lelkednek is elengedhetetlen Istennel való kapcsolatod az örökélethez és lelki egészségedhez. A kiszikkadt föld képe, amely víz után sóvárog, erőteljesen mutatja meg, milyen szomjazó és üres lehet a lélek, ha eltávolodik Istentől. Ne hidd hát el azt a hazugságot, hogy díszes ruhával rendelkező papnak kell lenned, hogy Isten szóba álljon veled, hiszen ma már az egyetlen válaszfal közted és Isten között a bűn. " Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg." (Ézsaiás könyve 59. fejezet 1-2. versek)
Krisztus bűnné változott érted és értem a golgotai kereszten és Őt sújtotta Isten a mi vétkeinkért. Ezért is szakadt ketté halálakor a szentek-szentjét elválasztó függöny, ami olyan masszív anyagból volt, hogy csak hat pár ökör tudta volna szétszakítani.
Ez emlékeztet téged arra, hogy mindennap szükséged van Isten jelenlétére és vezetésére az életedben. A modern világ zajában és rohanásában könnyen megfeledkezhetsz erről a mélyebb vágyadról. Azonban ezek a vágyak sokszor erősebben törnek felszínre, amikor megállsz egy pillanatra, csendben elmélyülsz és Istenre figyelsz.
A zsoltáros szavai arra bátorítanak téged, hogy ne csak a szükségeiddel forduljunk Istenhez, hanem minden nap törekedj mélyebb kapcsolatot ápolni Vele. Ez a kapcsolat az ima, a Szentírás tanulmányozása, és a közösség gyakorlatai által válik erősebbé és mélyebbé. Erre pedig a közhiedelemmel ellentétben nem Istennek, hanem neked van szükséged.
Gondolj csak arra, amikor egy erőt adó forrásnál oltod szomjadat egy hosszú, forró nap után. Mekkora megkönnyebbülést és örömet hoz egy korty friss víz! Ugyanígy, ha lelked szomját is Isten jelenlétével oltod, megtapasztalod az igazi békét és elégedettséget. Csendedben, Isten Igéjébe merülve, és imáidban válik valósággá számodra az a mély kapcsolat, amelyre lelked sóvárog.
IMA: Istenem, töltsd be lelkemet a Te életet adó jelenléteddel ebben a lélek számára sivár, kopár, olyan keveset nyújtó világban. Krisztus nevében, Ámen.

2024. június 2., vasárnap
A szabadulás öröme
Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. 32. zsoltár 6-7. versek
A fenti Ige első része arra buzdít téged, hogy imádkozz, amíg meg nem találod az Urat. Ez annak a bizonyossága, hogy Isten elérhető és válaszra kész minden imádságodra. Fontos, hogy ne halogasd a Vele való kapcsolatod elmélyítését, mert ez mindig előrébb való a földi gondoknál és teendőknél.
A "nagy vizek áradása" átvitt értelemben értendő minden olyan nehézségre és kihívásra, amellyel szembe kell nézned az életed során. Legyen szó személyes bajokról, betegségekről, vagy éppen lelki küzdelmekről, ez az ígéret ragyogó fényként mutatja meg, hogy Isten oltalma alatt ezek a megpróbáltatások nem tehetnek tönkre téged. Ha el is érnek, Ő megvéd és átsegít téged rajtuk.
Végül pedig, az Ige utolsó része kiemeli az Istenben talált oltalom és szabadulás örömét. Isten nemcsak megvéd téged a bajtól, hanem körülvesz a szabadulás örömével. Ez azt jelenti, hogy az Úr mindig melletted áll, és a nehézségek közepette is megadja neked a reményt és az örömet.
Barátom, bízz az Úrban, és fordulj hozzá minden időben. Imádkozz hittel, tudva, hogy az Ő közelsége és oltalma megvéd téged minden bajtól. Isten a te egyedüli és igazi menedéked, és az Ő szabadításának öröme csodásan betöltheti szívedet.
IMA: Istenem, áldalak Téged azért, mert Te vagy az egyetlen igazi menedék, segítség, oltalom a bajban. Tőled és Belőled fakad az igazi öröm. Krisztus nevében légy áldva és magasztalva. Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...