De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett,
Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)
Efézusiakhoz írt levél 2. fejezet 4-5. vers
A Szentlélek a szeretet, az élet és a világosság lelke. A Szentléleknek kettős munkája van: egyféleképpen munkálkodik a világban, azok között akik még nem békültek meg az Istennel és másféleképpen munkálkodik a gyülekezeteken belül.
Minden cselekedete összhangban van a Szentháromság Istenével.
Sosem a saját megérzése vagy gondolata alapján cselekszik.
Mivel az Atyának Lelke, pontosan úgy viszonyul az emberiséghez, mint az Atya, tehát Isten gyermekei nem idegenek a Szentléleknek.
Krisztushoz hasonló a bűnösök iránt érzett szánalmában, irgalmában, a megigazult szentek iránti odaadó szeretetében és gondviselésében.
Amit Krisztus a kereszten végzett, azt a munkát a Szentlélek a szívünkben folytatja.
A Szentlélek úgy ajánlja magát nekünk, mint az életünket, az erőnket arra nézve, hogy szent életet élhessünk, Istennek engedelmeskedhessünk. Tökéletes példája által segít minket, hogy a szentség iránti törekvésünk gyümölcsöző legyen.
IMA: Istenünk, köszönjük, hogy a gyermekeid nem árvák. A Szentlélek tanácsol, tanít, vigasztal, vezet erőt ad. Segíts minden Isten nélküli olvasónak Istennel megbékülni, a Szentlélekkel beteljesedni. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2019. október 19., szombat
2019. október 18., péntek
Istennek nem kell fél szív!
Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat."
Lukács evangéliuma 10. rész 27. vers
Szeretnék az Istenben bízni egyedül. Szeretnék az Istennek örvendeni mindenek előtt. Szeretnék egyedül arra vágyni, hogy az Isten legyen az enyém.
Szeretnék mindig tudatában lenni az Ő mindent betöltő jelenlétének és hallani az Ő hangját.
Szeretnék az őszinte, egyenes szív békességével élni.
Szeretnék annyira a Szentlélek által élni, hogy minden gondolatom körülötte forogjon és minden cselekedetem Istent dicsőítő cselekedet legyen elsősorban.
Ezért könyörgök az Úrhoz, hogy kegyelmének gazdagsága által tisztítsa meg teljesen szívemet, hogy teljes valómmal szerethessem Őt és a dicsőítésem elfogadható legyen Isten számára.
Hiszem, hogy az Atya elvégzi bennem ezt, a Szentlélek által, Fiának, Jézus Krisztusnak érdemei miatt.
Isten szeretetének legfontosabb jellemzője, a mindenek fölött valósága.
Nem szolgálhatunk két úrnak, nem lehet két dolog mindenek fölött és mindenek előtt fontos az életünkben.
Az Isten szeretete minden más alapelvnél fontosabb.
Minden vágyunk és törekvésünk alá kell legyen vetve ennek a szeretetnek, hogy életünk valóban Isten dicsőségére legyen.
IMA: Istenünk, ne engedd, hogy játszadozzunk, hogy fél szívvel, fél odaszánással, fél komolysággal szolgáljunk és szeressünk téged. Ne engedd, hogy szájjal szeressünk, a cselekedeteinkkel pedig távol legyünk Tőled. Szeretnénk ha Te lennél mindenek felett életünkben. Így végre értelmet nyerhet földi létünk és Benned igazi békességre találhatunk. Krisztus nevében, Ámen.

2019. október 17., csütörtök
A valódi öröm forrása!
Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen."
János evangéliuma 15. fejezet 11. vers
Az első keresztények legfontosabb ismertetőjegye az volt, hogy Isten dicsősége, szeretete "ragyogott" rajtuk.
Amikor a Szentlélek világosságot, fényt hoz egy ember szívébe, azt a ragyogást, melegséget semmiképpen sem lehet elpalástolni.
Ez a belső ragyogás volt az a bizonyosság, ami által hiteles tanúivá válhattak Krisztusnak világszerte.
Isten nagy kegyelme és csodálatos ereje jelen volt életükben, ezáltal pedig tudtak örülni még a szenvedés és szégyen miatt is, amit Krisztusért szenvedtek.
" Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért;" Apostolok Cselekedetei 5. fejezet 41. rész
Sajnálatos tény, hogy a ma élő átlagkeresztény ember életéből hiányzik ez a fajta világosság, ragyogás.
Vannak különböző "tréningek" amikben olyan világhíres tanítók akarnak oktatni embereket az örömmel kapcsolatosan, ( 10 lépés a boldog élethez, 8 lépés az új életért, 5 lépés a pozitív élethez stb. stb.), akiknek az éltéből szintén hiányzik a Szentlélek jelenlétének öröme és világossága.
Nem vesszük észre, hogy ez az öröm és világosság a Krisztusban vetett hit, a Szentlélekkel teljes élet természetes következménye.
A szent öröm, Isten megszentelt gyermekeinek kizárólagos kiváltsága.
A világ akkor fogja látja a mennyei örömöt és ragyogást arcunkon, életünkön, ha tényleg el is fogjuk hinni amit tudunk az Istenről, az Isten beszédéről.
IMA: Istenünk, kérünk téged, hogy könyörülj rajtunk. Megadjuk magunkat Neked, és elismerjük, hogy Nélküled nincs öröm, nincs erő, nincs hiteles keresztény élet. Bocsásd meg minden hiú próbálkozásunkat arra nézve, hogy Téged megkerülve legyen a mienk az öröm ami csak Tőled jön. Krisztus nevében, Ámen.

2019. október 16., szerda
A szeretet gyümölcsei!
A szeretet hosszú tűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Korintusiakhoz írt első levél 13. rész 4. vers
Sokszor ott van a gond a gyümölcsterméssel, hogy le szeretnénk rövidíteni az odavezető utat.
Sokan szeretnék, ha lelkinek ismernék őket, mint akik Istennel közeli kapcsolatban vannak és az Isten igazságában járnak.
Minden gyümölcstermő növénynek van szára vagy törzse és vannak gyökerei. A gyümölcstermés folyamata a gyökerekben indulnak meg és a törzsön keresztül fejtik ki a hatásukat látható módon.
Nagy hiba azt gondolnunk, hogy valamilyen természetfeletti módon egyik pillanatról a másikra gyümölcsöt teremhetünk, anélkül, hogy az életünkben a Szentlélek elvégezze a szívünk talajának művelését, táplálását, gondozását.
Figyeljük meg mit olvasunk az Efézusiakhoz írt levél 5. részének 1-2. versében:
" Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei,
és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként."
Értjük már? A szeretet gyümölcseit akkor fogjuk teremni, ha a nagybetűs szeretetben, Istenben gyökerezik életünk.
Csakis ekkor fogják érezni életünkön az Istent nem ismerő emberek Krisztus szeretetének jó illatát és gyümölcseinek zamatát.
A 13. részben, szavak sokasága beszél az Isten szeretetének különböző formáiról.
Türelem, jóság, alázat, önzetlenség, hit, remény stb.
Olyan ez, mint egy mező ahol különböző virágok színkavalkádját látjuk magunk előtt.
Mindegyik hozzátartozik az összképhez, de mégis mindegyik egyedi a maga módján.
IMA: Istenünk, tudjuk azt, hogy a Te szereteted gyümölcseit csak akkor tudjuk teremni, ha meggyökerezünk Benned.
Ezért segíts nekünk ezt kérni, erre törekedni és elfeledni az önmagunkat megjobbító praktikákat, amik nem hoznak életet sem, gyümölcsöket sem. Krisztus nevében, Ámen.

2019. október 15., kedd
Az igazi dicsőítés kulcsa!
Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket! Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten.
47. Zsoltár 7-8. vers
Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben, végig megfigyelhetjük, hogy milyen csodálatos, amikor a Szentlélek vezeti a gyülekezet tagjait.
Másrészt az is bizonyos, hogy semmi csodálatra méltó dolog nem történik az egyházban, amikor a Szentlélek nincs jelen.
Vannak csodálatos képességekkel rendelkező szakemberek a földön, akik nagyszerű dolgokat tudnak véghez vinni, de a Szentlélek munkáját nincs az az okos, művelt ember, aki el tudná végezni.
Ebből következik, hogy a Szentlélek csodálatos jelenléte és munkája nélkül, a dicsőítésünk teljesen hiábavaló.
Több gitár húrjait is szétszaggathatjuk, addig ugrálhatunk ameddig teljesen kimerülünk, lekoptathatjuk a térdünkről a nadrágot, mert csak emberi erőlködés lesz a Szentlélek nélkül.
Nincs dicsőítés a Szentlélek nélkül. Nélküle csak dicsőítést lehet játszani.
Az igazi dicsőítés a hétköznapi életünkben kezdődik azáltal, hogy bűnbánatra jutunk, megvalljuk bűneinket Istennek, hitben elfogadjuk a Krisztus általi bűnbocsánatot, Isten újjá szül minket és gyermekeiként jó "gyümölcsökkel", (cselekedetekkel) dicsőítjük Őt.
Ha ilyen életünk van, akkor valóban az éneklés, az imádkozás a tetőpontja lesz mindennek.
Ha azonban még mindig a régi rosszindulat, irigység, büszkeség, kapzsiság uralkodik bennünk és a Szentlélek nincs jelen az életünkben, Isten gyalázatára és nem dicsőségére éljük életünket.
IMA: Istenünk, tudjuk, hogy a Te jelenléted semmivel sem helyettesíthető. Te vagy a kulcsa az igazi életnek, igazi dicsőítésnek. Segíts, formálj minket, hogy igazi gyermekeid legyünk, akiket Szentlelked vezethet. Krisztus nevében, Ámen.

2019. október 14., hétfő
Akik Istent szeretik...
Római levél 8. rész 28. vers
Egy király és a szolgája a dzsungelben meneteltek. Megálltak pihenni és tüzet raktak, hogy húst süthessenek. Miközben a király hegyezte a nyársnak való pálcát, levágta egyik ujjának egy részét. A szolga összecsapta a kezét és felkiáltott: " Az Úr csodásan működik."
Erre a király haragra gerjedt és elzavarta a szolgáját, majd folytatta az útját.
Nemsokára egy emberevő törzs fogta el és akarta feláldozni bálvány istenüknek, ám észrevették a hiányos ujjat, és emiatt szabadon engedték. Náluk ugyanis csak teljesen ép testű embert volt szabad feláldozni.
A király megszégyenülve kereste fel a szolgáját, akinek elújságolta mi történt vele és bocsánatot kért tőle.
A szolga összecsapta a kezét, majd így szólt:
" Az Úr csodásan működik. Egyrészt az mentett meg téged, hogy levágtad az ujjad egy részét, másrészt engem pedig az mentett meg, hogy elzavartál. Ha ugyanis együtt maradunk, engem feláldoznak.
A fent olvasott ígéret, csak Isten gyermekeire vonatkozik. Azokra, akik Istent szeretik. Nem azokra akik csupán vallásosak, hanem azokra, akik Isten Szentlelke által megvallották bűneiket Isten előtt, elfogadták hit által a bűnbocsánatot és új szívet kaptak.
Te közéjük tartozol-e?
Ha igen, akkor bízz Istenben. Nem kell életünk eseményei közül mindent megértenünk, a fontos, hogy bízzunk Istenben. Bízzunk Isten szavában, hogy akinek mondja magát, Ő pontosan olyan.
Ezért maradt hűséges József, akit eladtak a testvérei Egyiptomba, akit börtönbe zártak holott becsületes maradt. Tudta és hitte, hogy Isten mindent a javára tud fordítani.
Ne zaklasd hát fel magad Isten gyermeke. Nyugodj meg Isten szavában, ígéreteiben, mint a csecsemő anyja ölében.
Ha pedig nem tartozol Isten családjába, vedd tudomásul, hogy az életed értelmetlen, a bűn átka miatt életed eseményei ellened dolgoznak. Meddig? Ameddig el nem fogadod Isten kegyelmi feltételeit és ajándékát, az örök életet.
Vagy amíg le nem jár a földi életed. Isten ugyanis a gonoszokat képes büntetések között megtartani az ítéletig.
Dönts ma bölcsen!
IMA: Istenünk, a Te ajándékod a földi életünk minden egyes pillanata. Szeretnénk ha értelmet, tartalmat adnál ezeknek a pillanatoknak és az édes bizonyosság a mienk is lenne, hogy bármi is történik velünk, lelkünk javára fordítod. Bocsásd meg gyakori értetlenkedésünket, lázadásunkat, makacsságunkat, kételkedésünket. Krisztus nevében, Ámen.
2019. október 13., vasárnap
Hol van a hitetek?
Majd a tanítványokhoz fordult: „Hol van a hitetek?” Ők azonban féltek, és megdöbbenve kérdezgették egymást: „Kicsoda ez, hogy a szélnek és a víznek is parancsol, azok pedig engedelmeskednek neki?”
Lukács evangéliuma 8. rész 25. vers
Könnyű vasárnap énekeskönyvet, Bibliát szorongatva beszélni a hitünkről. Ilyenkor még azt is gondolhatjuk, hogy annyira meg vagyunk gyökerezve a hitben, hogy akár életünket is odaadnánk Krisztusért. ( Péter is ebbe a hibába esett).
A fontos kérdés viszont az, hogyan vizsgázunk amikor a szürke hétköznapokban jön a vihar?
Először is a viharban kiderül, hogy az énekeskönyvbe, templomba zárt hitünk, fabatkát sem ér.
Ezzel nem azt a tévhitet szeretném megerősíteni benned, hogy templomba járni, Bibliát olvasni felesleges.
Nagyon fontos dolgok ezek és természetes azok számára akik Isten gyermekei. Akkor viszont ha azért teszed ezeket, hogy elhitesd magaddal nincs szükséged a Krisztusban vetett hitre, az Istennel való kibékülésre, mert te jó ember vagy, becsapod önmagad.
A viharban olyan hitre van szükség, amire építeni lehet és ami megtart akkor, amikor minden biztosnak tűnő támasz összedől.
Ilyenkor rádöbbenünk, hogy a család, a kapcsolatok, a pénz, a szekértelem nem segítenek, hogy átvészeljük a viharos időket.
Hol van hát a hitünk? A viharokban kiderül!
Másodszor, a viharban kiderül, hogy mennyire valódi az Isten ismeretünk.
Nem csodálkozhatunk azon, hogy a nehézségekben, viharokban nem Krisztushoz fordulunk először, ha a hit terén nem vagyunk rendben, ráadásul Krisztust sem ismerjük személyesen úgy, amilyen valójában.
A tanítványok sok mindent tudtak Krisztusról, sok élményük volt Vele, de nem ismerték Őt, mint a mindenség Urát, akinek a szelek és a tengerek is engednek.
Kérjük tehát Istent, hogy segítsen nekünk élő, erős hittel élni és helyesen megismerni Őt, hogy a sziklára alapozva megállhasson lelki házunk a viharokban.
IMA: Istenünk, dicsérünk, mert hűséges vagy. Nem hagytad magára a tanítványokat hitetlenségük ellenére sem, és ma sem hagyod magára gyermekeidet. Szeretnénk Benned bízni egyedül és elmélyülni a Veled való kapcsolatunkban. Krisztus nevében bocsásd meg minden felületességünket, Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...