Köszöntenek
titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók. Filippiekhez
írt levél 4. fejezet 22. vers
Az első keresztény gyülekezetben is megtalálható volt
mindenféle ember: tanult emberek és tanulatlan emberek, rabszolgák és szabadok,
szegények és dúsgazdagok, zsidók és pogányok, köztiszteletnek örvendő emberek
és az akkori társadalom megvetett csoportjaiból származók. (vámszedők,
paráznák), fiatalok és idősek. Sehol sem olvasunk azonban arról, hogy ez
szakadékot képezett volna a gyülekezet tagjai között, vagy különböző
csoportokra oszlottak volna a gyülekezetek. Nem olvasunk előkelők, szegények,
fiatalok, idősek, zsidók és pogányok csoportokat alkottak volna egyeseket kiközösítve.
A generációs és egyéb társadalmi „szakadékokat” mi hoztuk létre, mert valljuk
be, így kényelmesebb volt a számunkra. Ez azonban egyáltalán nem bibliai,
Istennek tetsző dolog. Egy családban szükség van az idősekre, hogy
bölcsességükkel segítsék a fiatalok energiáját, tettrekészségét jó irányba
hasznosulni. A fiatalok lendülete is fontos, hogy ahova az ő fiatal erejük
kell, oda tehessék vállukat. Ezért is mondja a Biblia, hogy jó az ifjúnak, ha
terhet visel már egész ifjú korában. A munka terhe, a felelősség terhe nemcsak
erősíti, hanem nemesíti is a fiatalt. A családban helye és feladata van a
művelt embernek (és nem az, hogy lenézze a kevésbé művelteket), és feladata van
a gazdagabbaknak is. ( Nem az, hogy pálcát törjön a zsugoriságát leplezve a
szegények felett). A mindenféle társadalmi rétegből, csoportból, anyagi
háttérből származó embereket a Szentlélek kötötte össze a szeretet tökéletes
kötelékével. Az idősek és fiatalok,
gazdagok és szegények közötti feszültségek, konfliktusok csak a tünetek. Az
igazi betegség az, hogy nem figyelünk a Szentlélekre és emiatt szeretetlenek
vagyunk. Elhagyhatod fiatalként a gyülekezetedet mondván, hogy te idős
emberekkel nem tudsz közösködni a generációs szakadék miatt, de vésd eszedbe,
hogy közben a gyereked, gyerekeid figyelnek. Példát adsz nekik
magaviseleteddel. Amikor majd idősödsz, készülj fel rá, hogy a gyermekeid
ugyanúgy magadra fognak hagyni a gyülekezetben (ha egyáltalán még járni fognak
gyülekezetbe), arra hivatkozva, hogy te már túl öreg vagy és veled együtt nem
tudják imádni Istent. A legnagyobb pofon pedig az lesz, amikor egy napon a
gyerekeid összepakolják a holmijaidat és beültetnek az autójukba, majd egy
idős otthonban helyeznek el és ugyanazt fogják mondani neked, amit te mondtál
az idősekről fiatal korodban: „Ne haragudj mama, papa! Elég nagy a házunk, van
pénzünk is, de nem maradhatsz a családunkban, mert te megidősödtél, mi pedig
fiatalok vagyunk. Túl nagy a generációs szakadék közöttünk.” A császár
udvarából való előkelő emberek szeretetteljes köszöntésüket küldték a
Filippiben élő keresztényeknek. Kivétel nélkül mindegyiküknek. Szegénynek,
gazdagnak, rabszolgának, szabadnak, idősnek, fiatalnak. Krisztusban eltűntek a
szakadékok. Nem volt többé férfi, nő, szolga, szabad, szegény, gazdag. Csak
Krisztus kegyelmében részesült bűnösök, ugyanazon Isten családjának tagjai,
egymásnak testvérei. Krisztus azért
jött, hogy halála és feltámadása által áthidaljon minden szakadékot nemcsak
ember és Isten között, hanem ember és ember között is. Ha ezt még nem érted, tedd
fel magadnak a kérdést, hogy egyáltalán megváltoztatta-e Krisztus az életed?
IMA: Istenünk, győzz le minden ördögi szakadékot az
életünkben, családunkban, egyházunkban. Segíts, hogy irtózzunk a bűntől, de legyünk
egyek a Te gyermekeiddel. Krisztus nevében, Ámen.