Olyan jó, ha megtanuljuk, hogy Isten gyermekeiként ez az év nem rólunk szól. Istenről szól és arról, hogy az Ő akarata, célja megvalósuljon életünkben. Arról szól először is, hogy felfedezzük mi az Ő akarata az életünkre nézve 2021-ben. Ha közel szeretnénk lenni Istenhez, fontos tudnunk, hogy Isten azért adta nekünk ezt az évet, hogy neki éljünk. Ahogyan a fent igeversben olvastuk, szánjuk oda egész testünket, valónkat Istennek tetsző, szent áldozatul. Itt nem feltétlenül valami rendkívüli dologra kell gondolni. Elsősorban az életünk hétköznapi dolgaira: a pihenésünk, az étkezésünk, a munkában végzett tevékenységünk, minden eljárásunk legyen Isten előtt, mint kedves áldozat, amely Őt dicsőíti. Ez természetesen azt feltételezi, hogy teljesen megadjuk magunkat Istennek. Ez az énünknek nagyon-nagyon fáj, de ez a fájdalom életet hoz. Meg kell tanulnunk őszintén, tiszta szívből kimondani: „Legyen meg a Te akaratod.” Csak kegyelem által juthatunk el ide és minden Istent követő embernek ez mindennapi küzdelmet jelent. Természetünkből fakadóan szeretjük azt gondolni, hogy minden úgy jó, ha mi irányítjuk életünket. Minden év elején időt szoktam szánni arra, hogy Isten elé álljak és kérjem, mutassa, meg mit kell tennem, hova kell mennem, hol akar használni ebben az évben? Most is éppen ebben az időszakban vagyok. Az elmúlt években többször kérdezték tőlem, hogy mi a tervem, meddig szeretnék maradni a jelenlegi szolgálati helyemen, meg fogok-e állapodni esetleg végleg a jelenlegi helyemen? A válaszom mindig ugyanaz volt: „Amikor Isten elhívott és igent mondtam az elhívására, akkor lemondtam arról, hogy én tervezgessem az életem és döntsem el, hogy mit szeretnék. Természetesen vannak vágyaim, elképzeléseim, de tudom, hogy Isten beszéde és akarata a döntő érv életemben. Talán neked is éppen arra van szükséged, hogy teljesen odaszánd az életed Istennek, utána pedig menj, oda ahova mutatja és tedd azt, amire Ő hív. Enélkül nem lehet igazán bensőséges kapcsolatod Istennel.
IMA: Istenünk, tudjuk, hogy te nem fogadod el a megosztott életet. Vagy odaszánjuk magunkat teljesen, vagy a keresztény életünk hiábavaló. Köszönjük, hogy kegyelmed által el tudsz juttatni minket a teljes odaszánásra. Krisztus nevében, Ámen.