Lukács evangéliuma 10. fejezet 1. vers
Rajtuk kívül voltak Krisztusnak más tanítványai is, akiket szolgálatba állított. Például hetvenkettő, akikről fentebb olvastunk.
Az evangélium és a Krisztustól kapott küldetés nemcsak egy kisebb csoportnak szól, mindenkinek, mindenhol érvényes üzenetet hordoz ma is.
72 tanítvány jóval több, mint 12, de még 72 is nagyon kevés ahhoz, hogy a világraszóló küldetést elvégezze.
Ezek a tanítványok szétszéledtek és különböző településeken hirdették az evangéliumot.
Ez azonban csak a kezdete volt annak a világméretű küldetésnek, amely napjainkban is zajlik, hogy elvigyük Isten szeretetének üzenetét, amelyet Jézus Krisztusban juttatott kifejezésre.
Jézus Krisztus halála és feltámadása után is folytatódott ez a küldetés és folyamatban van még a mai napon is.
Az örömhír az, hogy Jézus Krisztus a bűnök bocsánatát és új életet ígér minden embernek. Minden ember, aki elhiszi ezt az örömhírt, megragadja, részt kap abból is, hogy továbbadja ezt az örömhírt másoknak is.
Ez a küldetés addig fog zajlani, ameddig a kegyelem idejét éljük, ameddig minden emberhez el nem jut az evangélium.
Ha Krisztus gyülekezetéhez tartozunk, akkor Isten minket is hív a 72 tanítványhoz hasonlóan, hogy főleg most, a világjárvány idején, vigyük el az örömhírt minden környezetünkben élő embernek Krisztus szeretetéről.
Egy ilyen csodálatos bátorítást, örömhírt nem tarthatunk meg magunknak!
IMA: Istenünk, te az egész világon élő emberek Istene vagy, köszönjük, hogy minden gyermekedet arra hívod, hogy vigye el szereteted evangéliumát. Erősíts meg minket ebben a feladatban, és adj erőt nekünk arra, hogy az evangéliumot megoszthassuk a környezetünkben élőkkel.