Az Örökkévaló
pedig odaküldött egy hatalmas halat, hogy nyelje el Jónást, aki három nap és
három éjjel a hal gyomrában maradt. Olvasmány: Jónás 1:17-2. rész 2. versig
Mikor meghallotta
Jónás hova küldi Isten misszióba, beleremegett. Azt hitte, hogy nem hall jól.
Mint, a próféta iskolának a dékánja, valószínű kedvezménye volt az összes
tömegközlekedési eszközön. Kért egy menetjegyet Tárzuszba, ahol azt hallotta,
hogy remek termál vizek vannak, melyek gyógyítják a reumát. Gondolta, inkább
haljanak meg a niniveiek. Amúgy is, a niniveiek katonáinak valószínű ember
bőrből volt a saruja, és akik találkoztak az izraeliek közül, a kegyetlen,
kannibál niniveiekkel, azoknak rendre hiányzott egy keze vagy lába. A Tárzuszba
tartó hajó lágyan ringatta Jónást, el is aludt. Amikor azonban jött a vihar,
úgy döntött, hogy a tengerbe ugrik. Sűllyedni kezd, de egy cethal bekapja! A
cethal gyomrában "oltárt épít" és buzgón imádkozik Istenhez! Miután
befejezi a könyörgést, a cethal kiköpi Ninive partjainál. Ninive királya, Jónás
szakadt ruháit látva, érdeklődött, hogy miként jött Ninivébe Jónás? Jónás
higgadtan felelte: "A negyed tizenkettőkor induló cethallal
érkeztem!" Jónás története egyszerű és telve van Isten tanításaival a mi
számunkra is! Minden embert szeretnünk kell, függetlenül attól, hogy
szimpatikusak-e nekünk vagy sem! Isten
is gyűlöli a bűnt, de Krisztus életét adta a bűnösért!" Harcolni kell az
elveszettek üdvösségéért! Istenre fontos akkor is hallgatnod, mikor parancsai
értelmetlennek tűnnek! Mikor Isten "Ninivébe" küld, és te
"Tárzusz" felé veszed az irányt, számíthatsz viharra és cethal sötét
és mély gyomrára is! Péter a vizen járt, hit által, de a hitetlenség és az
engedetlenség csak nagy mélységbe fog juttatni. Az is egy értékes tanulság,
hogy jobb a "belső szobában" imádkozni, mint a "cethal
gyomrában". Imádkozz akkor is, amikor nem kell annyit sóhajtani és
jajgatni imádságban! Sokkal jobb megtérni egy csendes hajóban, mint egy cethal
sötét gyomrában! Mikor kórházi kezelésre megy valaki, valószínű, hogy a Bibliát
hamarabb berakja az úticsomagba, még akkor is, ha amúgy nem sokat olvassa.
Nincs olyan hely, amely túl messze lenne Istennek! Mindenütt közel van hozzád!
Tárzuszban, Ninivében, de még a cethal gyomrában is. Fontos, hogy ne haragudj
az élet "cethalaira". A cethal csak a feladatát végzi! Néha a cethal
egy kórház nevét viseli, egy főnök nevét, aki megfoszt a munkahelyedtől, egy
meg nem valósúlt álom formájában jelenik meg, vagy viszonzatlan szeretet formájában!
A "cethal" nem azért jön, hogy elpusztítson, hanem, hogy felébresszen
és kimozdítson a lelki mélységedből. Nem kapsz erőd feletti próbát és csak
addig van a nehézség életedben, amíg elvégzi a szükséges dolgot életedben. Ha
most van egy "cethal" életedben, először is ismerd el, hogy miért
vagy ott, ahol vagy! Dicsőítsd Istent azért, mert még törődik veled, és , tedd
azt, amire Isten elhívott. Ezek után sincs garancia, hogy nem fogod elfelejteni
a "cethalas" élményeidet, és a szivárványszínű napsugarak nem fogják
elvenni az eszedet! De ha ez megtörténik, ne aggódj! Isten nemcsak szolgálati
cethalat küld, hanem megismerteti veled a szolgálati "férget" is.
Megengedi, hogy elveszíts olyan dolgokat, amiket ő adott, de te magától
értetődőnek tartottál! Tanulj tehát, Jónás hibáiból, hiszen az élet túl rövid
ahhoz, hogy te kövesd el az összes hibát!