Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. Timóteushoz írt első levél 6. fejezet 12. vers
Amikor Isten ad neked egy vezetést, ígéretet, legyen az egy új ház vásárlása vagy egyéb dolog, harcot kell vívnod.
A te harcod viszont nem emberekkel szemben lesz nem is bizonyos rendszerrel szemben.
A harcod azzal lesz kapcsolatos, hogy el tudod-e hinni, Isten azt fogja adni neked, amit megígért?
Nagyon fontos, hogy ilyenkor Isten szavára alapozz. Döntsd el, hogy történjen bármi, Isten szavára fogsz építeni.
Az érzelmeid mindig ahhoz igazodnak idővel, amit eldöntesz és amit cselekszel is..
Tehát ha harcaid, félelmeid vannak, bízd magad Krisztus szavára.
Engedd, hogy a Szentlélek erősítsen harcaidban és tudatosan döntsd el, hogy Isten beszédének hiszel, majd cselekedj a hitedhez híven minden egyes nap.
Meg fogod látni, hogy az Isten beszédében vetett hit, segít neked legyőzni a kételyt, félelmeket, és győzelmet fogsz aratni a hit nemes harcában.
Istené legyen minden dicsőség ezért!
IMA: Atyánk, Istenünk, köszönjük, hogy tudsz a mi harcainkról is. Tudod, hogy Nélküled nem győzhetünk. Segíts nekünk bölcsen élni, építeni a Te ígéreteidre legyőzve a kételyeinket, félelmeinket és élni csak Neked. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2022. január 8., szombat
2022. január 7., péntek
Isten munkatársai
Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.
Korintusiakhoz írt 1. levél 3. rész 6. vers
Nekünk ellentmond minden e világon.
Velünk felesel a hullott haraszt,
Tövis sérteget törött téli ágon.
mi hívogatjuk mégis a tavaszt.
Ez a mi harcunk, Testvér.
Jövendőt mondunk az alvó rügyeknek,
Kifütyül bár a januári szél:
Helyet készítünk a virágseregnek,
hol rút kórókat zörgetett a szél,
Ez a mi dolgunk, Testvér!
Letiprott földet verejtékkel ásunk,
Vetőmagunkat sírva hintjük el,
Nem látjuk még, lesz-e aratásunk,
vagy meg sem érjük, míg palántánk kikel.
Ez a mi terhünk, Testvér.
De tudjuk azt, hogy van Gazdánk az égben,
ki velünk plántál, öntöz, s majd arat.
Esőt s fényt ad a maga idejében,
míg megteremti a termő nyarat.
Ez a mi erőnk, Testvér!
Tudjuk, az Ige majd csírába szökken.
Rügyet duzzaszt a lelkeken a hit.
E tavaszt váró, áldott munka közben
tanuljuk a nyár zsoltárait.
Ez a mi győzelmünk, Testvér!

Dömötör Ilona verse
IMA: Istenem, olyan jó a Te munkatársaidként élni és dolgozni. Köszönöm, hogy ma is gondot viselsz rólam és megadsz mindent amire szükségem van feladataim elvégzéséhez. Krisztus nevében, Ámen.
2022. január 6., csütörtök
Krisztus szeretete
(Krisztus mondja) Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. János evangéliuma 15. fejezet 9. vers
El tudod képzelni, hogy az Atya mennyire szerette, mennyire szereti Jézus Krisztust? El sem tudod képzelni. A csodálatos dolog az, hogy Krisztus ugyanúgy szereti az övéit, ahogyan az Atya szereti Őt.
Krisztus szeretete feltétel nélküli, de ha meg akarsz maradni ebben a feltétel nélküli szeretetben, annak igenis vannak feltételei. Meg kell maradnod ebben a szeretetben.
Először is el tudod-e hinni, hogy Krisztus ennyire intenzíven szeret téged? Nem tudod elképzelni ezt a szeretetet, nem tudod az elméddel felfogni, de el tudod-e hinni?
Csak a Szentlélek adhat neked olyan képességet, hogy befogadd az Isten mérhetetlen szeretetét.
Olyan sok nehézség van az életedben és az életemben, amire egyedül az Isten szeretete a megoldás.
Nem vehetsz rá senkit, hogy szeretetteljes legyen veled szemben, de átjárhatja életed az Isten igazi szeretete és ezt áraszthatod felé.
Nem vehetsz rá senkit, hogy elfogadja az Isten szeretetét, de térden állva imádkozhatsz azért, hogy Isten megmentse őt és a Szentlélek által képessé tegye Isten igazi szeretetének befogadására.
Ha szeretetre vágysz, voltaképp Istenre vágysz.
IMA: Istenem, töltsd meg Szentlelked által teljesen a szívemet Krisztus szeretetével. Hadd tudjam ezt az éltető szeretetet árasztani környezetem felé is. Krisztus nevében kérlek, Ámen.
El tudod képzelni, hogy az Atya mennyire szerette, mennyire szereti Jézus Krisztust? El sem tudod képzelni. A csodálatos dolog az, hogy Krisztus ugyanúgy szereti az övéit, ahogyan az Atya szereti Őt.
Krisztus szeretete feltétel nélküli, de ha meg akarsz maradni ebben a feltétel nélküli szeretetben, annak igenis vannak feltételei. Meg kell maradnod ebben a szeretetben.
Először is el tudod-e hinni, hogy Krisztus ennyire intenzíven szeret téged? Nem tudod elképzelni ezt a szeretetet, nem tudod az elméddel felfogni, de el tudod-e hinni?
Csak a Szentlélek adhat neked olyan képességet, hogy befogadd az Isten mérhetetlen szeretetét.
Olyan sok nehézség van az életedben és az életemben, amire egyedül az Isten szeretete a megoldás.
Nem vehetsz rá senkit, hogy szeretetteljes legyen veled szemben, de átjárhatja életed az Isten igazi szeretete és ezt áraszthatod felé.
Nem vehetsz rá senkit, hogy elfogadja az Isten szeretetét, de térden állva imádkozhatsz azért, hogy Isten megmentse őt és a Szentlélek által képessé tegye Isten igazi szeretetének befogadására.
Ha szeretetre vágysz, voltaképp Istenre vágysz.
2022. január 5., szerda
Hagyd Istenre
Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: 36. Zsoltár 6. vers
Ha szeretnél boldogulni ebben az esztendőben, hagy az Úrra, bízd az Úrra, add át az Úrnak a te jövődet. Minden egyes helyzetet, amiben vagy, minden nehézséget, amivel szembe kell nézned.
Ha rá tudod bízni megtakarításaidat egy pénzintézetre és nem aggódsz, hogy vajon megőrzi-e vagy kifizeti-e a megígért kamatot a lekötött összeg után vagy sem, mennyivel inkább megbízhatóbb az Isten és méltó arra, hogy rábízd egész életedet.
Miután rábíztad az Istenre életedet minden egyes vonatkozásában, fontos, hogy bízz az Istenben.
Talán volt olyan életed során, hogy bíztál valakiben, akiben nem kellett volna, és aki visszaélt a bizalmaddal. Nem azt kaptad tőle, amit vártál, vagy amire számítottál.
Isten még soha senkit nem csapott be, soha egyetlen szavát sem vonta vissza, nincs egyetlen ígérete sem, amit ne teljesített volna.
A történelem során emberek milliárdjai bízták Istenre életüket és bíztak Isten munkálkodásában és egyikük sem csalódott.
Miért hordoznál olyan terheket, amelyektől megszabadulhatsz? Bízd az Úrra ezeket. Sok ember nem tud szinte mozogni sem azért, mert óriási terheket hordoz, és ezeket nem meri Istenre bízni.
Ha ezeket a lépéseket megteszed, a Szentlélektől való békesség és öröm lesz veled minden egyes napon és nem fogsz te sem csalódni az Istenben.

IMA: Istenem, szeretném Rád bízni minden utamat, terhemet, örömömet, tulajdonomat, életem minden területét. Szeretnék bízni Benned, hogy Te leszel az, Aki elvégzed azt a munkát, amit én úgysem tudnék elvégezni. Krisztus nevében dicsőítelek ezért, Ámen.
2022. január 4., kedd
Isten oltalmazó keze
Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. 139. Zsoltár 5. vers
Isten gyermekei el vannak rejtve Isten oltalmában. Isten ott van velük, amikor reggel felébrednek egészen addig, amíg este nyugovóra nem térnek, álmaikat is az Isten vigyázza.
A zsoltáríró így fogalmazta ezt meg: „Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.”
Ami ennél több, Isten jól ismeri minden gondolatunkat és hallja minden egyes szavunkat. Isten minden oldalról körülfogja övéit, felettük tartja oltalmazó kezét.
Nem minden örül ennek a tudatnak, de a zsoltáríró számára ez volt a legszebb dolog, amit csak kívánhatott: „Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” (6. vers)
Ha szeretnéd minden egyes lépésedben érezni, tapasztalni Isten jelenlétét, tedd a következő dolgokat:
Közeledj Istenhez, valld be Istennek, hogy vágysz az Ő folyamatos jelenlétére személyes életedben. Bánd meg bűneidet, valld meg bűneidet. Beszélgess Istennel imádságban rendszeresen és kötelezd el egész életed Neki. Szentlelke által így vehet lakozást a te életedben is.
Csak ezek után tapasztalhatjuk meg milyen csodálatos öröm, áldás, kegyelem, kiváltság Isten állandó jelenléte életünkben.
Isten csodálatos ereje által ezek a dolgok valósággá válhatnak életünkben is.
IMA: Istenem, olyan nagy öröm, hogy közel jössz hozzám. Nem kívánok más útitársat ebben az évben, csak Téged. Segíts minket Szentlelked által mindig Veled járni, Hozzád hűséges maradni. Legyen felettünk vezető karod. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2022. január 3., hétfő
Megbízható ígéretek
Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?Mózes 4. könyve 23. rész 19. vers
Amikor egy ígéretet teszünk gyermekeinknek, fontos, hogy megtegyünk mindent ami rajtunk áll, hogy meg is tartsunk ígéretünket. Miért?
Mert így visszatükrözhetjük gyermekeink számára az Isten természetét, aki megtartja szövetségét, ígéreteit, aki mindig pontosan azt cselekszi amit előre megmondott nekünk.
Így a gyermekeinkben, környezetünkben megmaradhat, hogy megtartjuk az adott szavunkat, úgy, ahogyan Isten is megtartja az adott szavát.
Isten szeretné ha tudnád, hogy Ő nem olyan, mint az ember. Nem hazudik. Amint mond az mind igaz, és azt mind megcselekszi. Szeretné valóra váltani minden ígéretét, amit neked tett. Egytől-egyig.
Hány ember tett újévi fogadalmat saját magának úgy, hogy tisztában volt vele, nem fogja megtartani azt?
Hány ígéretet tettünk Istennek, amikről elfeledkeztünk? Esetleg embertársainknak?
Isten minden ígéretét megtartja, nem azért, mert mi megérdemeljük ezt. Önmagáért és az Ő dicsőségéért teszi ezt. Pusztán azért, mert Ő hűséges. Azt viszont ne felejtsük el, hogy az ígéretei beteljesedésének vannak feltételei. És a legtöbb ígérete, csak Isten családjába kerülésünk után lesz érvényes a mi életünkre is. Krisztusban lett ugyanis Istennek minden ígérete igenné és Ámenné számunkra is.
IMA: Köszönöm Uram, hogy szövetséget megtartó Isten vagy. Megtartod az ígéreteidet, mert ilyen a természeted.
Hűséges és igaz vagy, ezért áldalak Téged.
Köszönök Neked mindent Istenem. Szeretlek Téged teljes szívemből, teljes elmémből és teljes erőmből.
Folytasd a munkád az életemben, hogy megdicsőülhess bennem és általam. Krisztus nevében, Ámen.

2022. január 2., vasárnap
Az újév reménysége
Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled! 25. Zsoltár 3. vers
Az újév sok-sok új lehetőséget tartogat számunkra, de ugyanakkor nem láthatunk sok mindent előre, ezért sok-sok bizonytalanság is lehet bennünk.
Ha visszanézel az elmúlt évedre, akkor láthatsz olyan örömteli és talán némely fájdalmas változást, amelyet az elmúlt év hozott számodra.
Ebben az újévben mi a reménységed forrása? Jézus Krisztus által a legmélyebb szükségleteidet is betöltheti Isten.
A mennyei Krisztus hatalmát és dicsőségét nem lehet szavakkal leírni. Krisztus a véget nem érő élet fejedelme, hatalmát senki nem veszélyezteti. Az Ő gyermekei örök biztonságban vannak. Életedben és halálodban csak az lehet a vigaszod, reménységed, hogy Jézus Krisztushoz tartozol.

IMA: Istenem, nem látom, hogy mit hoz ez az új nap, újév, de Rád bízom magam. Köszönöm, hogy Tied minden hatalom és mindent a kezedben tartasz. Ámen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...