Már itt van az idő

Eljön majd az idő, sőt, már itt is van, amikor az igazi imádók szellemben és igazán imádják a Mennyei Atyát, mert az Atya olyanokat keres, akik őt így imádják. János evangéliuma 4. fejezet 23. vers



Vannak napok, amikor a lélek és a test egyaránt kimerül. Én is átéltem ilyet néhány hónappal ezelőtt. Hosszú, fárasztó nap után feküdtem az ágyban, és a gondolataim olyan gyorsan pörögtek, mint egy malomkerék a szélben. Egyszerre volt bennem aggodalom, kérdések, és a következő nap terhei. Éreztem, hogy ha így folytatom, reggelig ébren maradok.
Ekkor a szívem mélyéből, gondolatban ezt az egyszerű imát mondtam:
„Istenem. Te látod a szívemet és az elmémet egyaránt. Teljesen és leplezetlenül ismersz. Annyi gondolat, kérdés jár a fejemben most, hogy akár reggelig is tudnám forgatni őket úgy, hogy közben egy szemhunyásnyit sem alszom. A probléma csak az, hogy holnap újra nehéz napom lesz. Sok feladat áll előttem. Szükségem lesz fizikai és lelki erőre egyaránt. Éppen ezért most az összes gondomat, kérdésemet, gondolatomat a Te szerető kezedbe teszem. Én pedig aludni fogok. Köszönöm, hogy ilyen gondoskodó édesatyám vagy, hogy Rád bízhatok mindent. Nincs senki, aki jobban szeretne Nálad, nincs senki, aki jobbat akarna nekem, mint Te. Éppen ezért tudom, hogy életem, gondjaim, kérdéseim a legjobb helyen vannak Nálad. Jézus Krisztus nevében dicsőítelek, Ámen.”
Abban a pillanatban békesség töltött el. Nem azért, mert a problémáim azonnal megoldódtak, hanem mert tudtam, hogy a kezek, amelyekbe letettem őket, erősebbek az enyémnél. Rövid időn belül elaludtam és reggelig fel sem ébredtem.
Amikor valaki Krisztushoz jön, és megtér, a Szentlélek újjá szüli, és Isten gyermekévé lesz (János 1:12–13). Attól a pillanattól kezdve a szívében templom lesz:
Isten jelenléte lakik benne a Szentlélek által (1Korinthus 6:19).
Az imádság közvetlen kapcsolattá válik Istennel, nincs többé elválasztó fal, nincs szükség emberi közbenjáróra, mert Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között (1Timóteus 2:5).
Az imádat lényege a szív állapota, nem a külső forma (Zsoltárok 51:18–19).
Az Isten Szavának igazsága és a Szentlélek vezetése az, ami hitelessé teszi a dicsőítést.
Szomorú látni, amikor emberek a régi szokásokhoz, hagyományokhoz ragaszkodva azt mondják: „Csak így lehet imádkozni: térdelve, felemelt kézzel, csukott szemmel, összekulcsolt kézzel, ebben a templomban, vagy csak egy bizonyos felekezet keretében.”
Pedig Jézus világosan kijelentette, hogy egy új korszak kezdődött az Ő megtestesülésével és váltságművével. A bűn, ami falként elválasztotta az embert Istentől, leomlott a kereszten. A templom kárpitja kettéhasadt (Máté 27:51), jelezve, hogy az út megnyílt, tehát szabadon, bárhol, bármikor imádhatjuk az Atyát, lélekben és igazságban.
Talán most arra gondolsz, hogy ezzel a templomok, imaházak, istentiszteletek is teljesen feleslegessé váltak?
Nem. A gyülekezet azért fontos az imádat szempontjából, mert amikor Isten népe együtt emeli fel a szívét és a hangját, az különösen erőteljesen mutatja meg Isten dicsőségét és jelenlétét. A közösségi imádat bátorít, erősít, és segít abban, hogy ne csak egyénileg, hanem együtt is közelebb kerüljünk Istenhez. Ez azonban igazán jól egy egészséges gyülekezetben működik, ahol Krisztus a Fej, vagyis a legfőbb vezető, és az Ő Szava a legfőbb tekintély mindenben.

Az igazi imádat nem a test helyzetén múlik, hanem a szív állapotán. Lehet ülve, állva, térdelve, könnyezve vagy mosolyogva, a lényeg, hogy szívből, őszintén, a Szentlélek vezetésével történjen.
Ha fáradt vagy, ha nyugtalan vagy, ne várd, hogy eljuss egy „megfelelő helyre” vagy megteremtsd a „tökéletes körülményeket” az imához. Isten ott van melletted a konyhában, az autóban, az ágyad szélén, és meghallja a szíved sóhaját is.


IMA: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztus által szabaddá tettél, és bárhol, bármikor Hozzád fordulhatok. Segíts, hogy ne a formákba kapaszkodjak, hanem mindig a szívem igaz állapotával álljak Eléd. Tölts be Szentlelkeddel, hogy lélekben és igazságban imádjalak, és a mindennapok terheit bátran a Te kezedbe tegyem. Jézus Krisztus nevében kérlek, Ámen.

Bizd rá az Örökkévalóra

Bízd rá az Örökkévalóra minden dolgodat, így lesznek sikeresek a terveid.
Példabeszédek könyve 16. fejezet 3. vers



A fenti igevers héber eredete egy gyönyörű és erőteljes képet tár elénk: olyan ez, mintha egy óriási, elmozdíthatatlan követ, kicsi, összpontosított erőddel odagörgetnél valakihez, aki erősebb nálad, és képes tovább görgetni azt neked. A kő a terhed, a gondod, a kétséged. Te pedig elfáradtál már a küzdelemben. Isten pedig ott áll, és szelíden azt mondja: „Tedd ide. Én tovább viszem. Segítek neked.”

Ez a rábízás nem közömbösséget jelent, nem is a lustaság mentegetését jelenti. Sokan tévesen úgy értelmezik, hogy ha Isten kezébe adják a dolgaikat, akkor nekik már nincs semmi teendőiket. Pedig Ő nem tétlenségre hívott el minket , hanem munkatársi kapcsolatra. Ő szeretné, hogy tegyük meg a tőlünk telhető legjobbat, miközben teljes bizalommal ráhagyjuk a végeredményt. A másik véglet az, amikor valaki csak szavakban, elméletben bízza Istenre a dolgait, de valójában mindent saját erejéből, sokszor tisztességtelen eszközökkel akar elérni. Amikor pedig sikerül valami, önmagának tulajdonítja a dicsőséget. Ez nem a hit útja, hanem önistenítésé.

A helyes hozzáállás tehát ez: dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna, de bízz úgy, mintha minden Istenen múlna. Add bele a szívedet, az idődet, az energiádat, a képességeidet, mert ezek mind Isten ajándékai. És amikor a siker megérkezik, tudd, hogy a bölcsességet, az ötleteket, a kitartást és az erőt is Tőle kaptad. Ezért egyedül Őt illeti a dicsőség. Amikor így élsz, és így dolgozol, megtapasztalod, hogy a szíved könnyebb lesz. A terheket már nem kell egyedül cipelned. És bármilyen legyen is a végeredmény, tudni fogod, hogy az Isten kezéből való, aki szeret téged, és a javadra munkálkodik.

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy erősebb vagy minden terhemnél. Köszönöm, hogy van Hozzád utam, amikor fáradt vagyok és nem bírok tovább menni. Segíts, hogy hűségesen végezzem a munkám, a legjobb tudásom szerint, de közben soha ne feledjem, hogy minden siker és minden áldás Tőled jön. Taníts bízni Benned teljes szívvel, és adj alázatot, hogy minden dicsőséget Neked adjak. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Elérkezett világosságod

„Kelj fel és tündökölj, hiszen elérkezett világosságod, és az Örökkévaló dicsősége rád ragyogott! Nézd, bár a földet sötétség borítja, és a népeken sűrű homály terpeszkedik, de rajtad felragyog az Örökkévaló világossága, és dicsősége benned nyilvánvaló lesz. Világosságodhoz nemzetek gyűlnek, királyaik eljönnek e hajnal fényéhez. Nézz föl, és tekints körül! Lásd, mind hozzád jönnek, köréd gyülekeznek! Fiaid ezek, akik messziről jönnek, és leányaid, akiket dajkáik a karjukon hoznak! Mikor meglátod, arcod felragyog, szíved örömében majd kiszökik a helyéről, és remegve szélesre tárul, mivel a tengerek gazdagsága özönlik hozzád, a nemzetek hozzák kincseiket. Ézsaiás könyve 60. fejezet 1-5. versek



Látjuk a sötétséget. A 21. századi keresztény egyházfelekezetek gyengeségei valósak: erkölcsi botlások, hitéleti fáradtság, megosztottság, sokszor pénz, hatalom és hírnév központúság. De vajon ez a legnagyobb gond? Isten nem azt mondja: „Várd meg, míg eloszlik a homály”, hanem azt: „Kelj fel és tündökölj!” Ha én és te Krisztus világosságának hordozói vagyunk, akkor a sötétség nem érv a hallgatásra, tétlenségre, hanem a kontraszt háttere, amelyen a legkisebb fény is messzire látszik. A sötétség egy nyomós érv arra, hogy kilépj és hordozd Krisztus világosságát és nem érv arra, hogy te is nemet mondj Krisztusnak és engedd, hogy elárassza szívedet és lelkedet a sötétség.

A prófécia másik hangsúlya: „Világosságodhoz nemzetek gyűlnek.” Ma is sokan álmodunk ébredésről, megtelt gyülekezeti termekről, Istenhez térő tömegekről. De a Szentírás nem azt ígéri, hogy a nemzetek a kifogásainkhoz jönnek, sem azt, hogy a programjainkhoz özönlenek. A népeket Krisztus világossága vonzza. Ha az életünkben a megbántott büszkeség, a keserűség, az önigazolás vagy a képmutatás erősebb "fényt" bocsát ki, mint Krisztus szentsége, irgalma és igazsága, ne csodálkozzunk, hogy nem jönnek. A világ azt kérdezi: „Van fényed?" és nem azt: „Miért nincs?” Az emberek nem magyarázatot, hanem világosságot keresnek. Hogyan lesz látható ez a fény? Nem a hangosabb véleménytől, hanem a közelebb lépő Krisztustól. Amikor vele járunk, a Lélek világossága munkálja bennünk az igazságot, a tisztaságot, a könyörületet és a reményt. Ez a fény a munkahelyen becsületes döntésekben, otthon megbocsátó szavakban, az utcán és online térben tiszta, kedves jelenlétben válik láthatóvá. Igen, meg kell vallanunk a bűnt, rendezni a kapcsolatokat, visszatenni mások kezébe, amit elvettünk, de mindezt nem erőlködve, hanem a Krisztussal való közösség erejéből merítve.

Vannak ma is emberek akik "nemes szándékból" ellenállnak ennek a világosságnak. Azt mondják: " Ha felvállalom a gyengeségeimet, az Istent keresők megbotránkoznak. Inkább tartom a távolságot és fenntartom a tökéletesség látszatát."

Csakhogy az Istent keresők nem vakok. Nagyon is látnak téged, látják a hiányosságaidat és azt is, hogy miként viszonyulsz ezekhez. Sokkal előrébb vinne, ha nyíltan beszélnénk harcainkról, gyengeségeinkről, bűneinkről, és mindezt úgy tennénk, hogy közben Isten kimondhatatlan szeretetére, kegyelmére, türelmére mutatnánk rá ezek által.

Pál apostol igy tett. Amikor egy új helyen szolgált, bemutatkozott, mindig elmondta, hogy kicsoda volt és azt is megemlitette, hogy még nem jutott el a tökéletességre, de eltökélten halad Isten jósága és kegyelme által a cél felé. Igy vallott erről.

" Én magam arra sem vagyok méltó, hogy Krisztus szolgájának neveztessem, mert gyűlöltem az anyaszentegyházat és üldöztem azt. Az Isten pedig azért könyörült rajtam, hogy megmutassa életemen keresztül mennyire kegyelmes, irgalmas és szerető. Ha nekem megbocsátott, engem felemelt, akkor semmi sem lehetetlen a számára. Rajtad is megkönyörülhet. Csak jöjj hozzá."

A „tengerek gazdagsága” és a „nemzetek kincsei” sem öncélú ígéretek. Isten áldásai nem dísznek adatnak, hanem szolgálatra. Sokan szeretnénk örökölni a kincseket, de elfelejtjük: a Szentlélek világossága és gyümölcsei nélkül nem lehet részünk ezekben az áldásokban, sem most, sem az eljövendőben. Nem azért, mert Isten fukar lenne, hanem mert a sötétséghez nem illenek a világosság, örökkévalóság áldásai, kincsei. A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás, nem extra díszek, hanem annak bizonyítékai, hogy a világosság valóságosan bennünk lakik. Aki a Világosságban jár, az fokozatosan maga is „világossággá lesz az Úrban.”

Mit tegyünk ma?

Kelj fel: mondd ki ma reggel Krisztusnak, hogy felállsz a tétlenségből. Döntsd el, hogy nem a körülmények, hanem az Úr szava határozza meg a napodat.

Tündökölj: kérd a Szentlelket, hogy mutasson egy konkrét embert és egy konkrét cselekedetet, amelyen keresztül ma világosság lehetsz, egy bátorító üzenet, egy őszinte bocsánatkérés, egy tiszta, átlátható döntés, amely Isten dicsőségére van.

Őrizd a fényt: tölts időt az Igével, és tedd meg az első engedelmességi lépést, amit megértettél belőle. A fény nem attól erős, hogy sokat beszélünk róla, hanem attól, hogy engedelmeskedünk annak, aki Bennünk él.
Ne tagadjuk a sötétséget, de ne is féljünk tőle. A hajnalt nem tudja megakadályozni a sűrű sötétség, ha a nap elkezd feljönni. Krisztus felkelt. Az Ő dicsősége ma is „rád ragyoghat” és ha igen, akkor a környezeted észre fogja venni. Lehet, hogy nem azonnal özönlenek a „kincsek”, de biztos lehetsz benne: ahol Krisztus világossága uralkodik, ott az életek tágulnak, a szívek megelevenednek, és a remény láthatóvá válik.


Ima: Úr Jézus Krisztus, a világ világossága, köszönöm, hogy eljöttél, és felragyogtál a sötétség közepén. Vallom, hogy gyakran a homályra nézek, nem Rád. Bocsásd meg a panaszkodó lelkületet, a kifogásokat és a megalkuvást. Tölts be Szentlelkeddel, hogy ma felkeljek és tündököljek, nem a magam dicsőségére, hanem a Tiedre. Adj konkrét lehetőséget a szeretetre, bátorságot az igazsághoz, szelídséget a szolgálathoz. Ne hagyd, hogy a sötétség elnémítson; tedd az életemet lámpássá, amelyhez emberek odatalálnak Hozzád. Áldásaidat ne hagyd rajtam, hanem általam áradjanak másokra. Atyám, a Te dicsőséged legyen nyilvánvaló bennem ma és mindörökké. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Egy halk és szelíd hang

Gyere ki onnan, és állj meg előttem a hegyen — mondta az Örökkévaló —, mert ott fogok elvonulni előtted!” Akkor hatalmas szélvihar támadt, amely még a hegyet is megrázta, s a sziklákat leszaggatta az Örökkévaló előtt, de maga az Örökkévaló nem volt abban a szélben. Azután nagy földrengés következett, de az Örökkévaló nem volt a földrengésben sem. Utána tűz jött, de az Örökkévaló nem volt abban sem. A tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott. Királyok első könyve 19. fejezet 11-12. versek



Nemrég hallgattam egy igehirdetést Illésről. Az „igehirdető” kemény vádakat fogalmazott meg a próféta ellen, olyanokat, amelyeket Isten soha. Talán valamilyen flancos könyvből szemezgette össze érveit, de azon gondolkodtam, hogy ezek a gondolatok biztosan nem Illés Istenétől származnak. Isten sosem ítélte el kedves szolgáját. Illés azon próféták közé tartozik, akiknek nem volt semmiféle botlása, elesése, elhajlása, hanem mindvégig követte az Istenét egy olyan válságos időben, amelyben életveszéllyel és folyamatos nyomással kellett szembenéznie. Neki nem veregette meg senki a vállát a hűséges szolgálata miatt, nem kapott fizetést sem csak megvetést még Isten elhajlott népétől és királyától is. Miközben a fent említett igehirdetést hallgattam, arra gondoltam: bárcsak olyan hűséggel követnénk Krisztust, ahogyan Illés követte az Istent. Az Szentírás nem alázza meg Illést, nem bélyegzi meg; Isten nem veri meg szégyennel a barlang szájánál. Kérdez, gondoskodik, irányt mutat drága szolgája számára. És vajon elmarasztalt próféta állhatott volna Mózes mellett a Megdicsőülés hegyén, Jézus Krisztus közelében? (Máté evangéliuma 17. fejezet; Lukács evangéliuma 9. fejezet)
Isten értékeli a szolgáit és ez világosan látszik. látszik Illés történetén. A lelkünk ellensége viszont kihasználja, becsapja, kizsákmányolja majd elpusztítja az embert.
Illés rendkívüli csatákon ment át (gondoljunk Kármellel szemben Baál prófétáira), aztán összeroskad: lelkileg és testileg is kimerül.
Mit tesz Isten? Kétszer angyalt küld, aki enni ad, és pihenésre bátorít (1Kir 19:5–7). Mielőtt bármiféle „lelki lecke” elhangzana, gondoskodó szeretet érkezik. Ez a sorrend ma is érvényes: előbb kegyelem, aztán feladat.
Ha te is úgy érzed, elfáradtál, a legbölcsebb döntés nem az, hogy még keményebbre kapcsolsz, hanem az, hogy hogy megállsz Isten jelenlétében. Dávid így sóhajt: „Lelkem szomjazik Istenre” (Zsolt 42). A hetedik nap megáldása (1Móz 2:3) nem puszta vallásos szokás: Isten ajándéka a munkamániás világnak. Áldottak, akik az Úr munkájában fáradnak és áldott az ő pihenésük is.
Isten megemésztő tűz (Zsid 12:29), és mégis: nem a szélviharban, nem a földrengésben, nem a tűzben szól Illéshez, hanem a halk és szelíd hangban. Ez nem gyengeség, hanem atyaian irgalmas közelség. A barlang bejáratánál elhangzó kérdés: „Mit csinálsz itt, Illés?”, nem vádirat, hanem gyöngéd helyreigazítás. Isten nem tiporja a megtört nádat, hanem meghallgatja a fáradt szolgát.
Talán te is zúgó szeleket és földrengéseket vársz: feltűnő jeleket, nagy áttöréseket. Ám a Szentlélek gyakran a lelkileg és testileg megfáradtat csendben gyógyítja. Amikor lelassítasz, elnémul a zaj, és kinyitod a Szentírást, Isten szava már nem kiabál rád, hanem belülről erősít.
A pihenés után Isten nem hagyja Illést a barlangnál. Küldetést ad: kenje fel Hazaelt, Jehut, és Elizeust (1Kir 19:15–18). Illés többé nincs egyedül. Istentől kap társat, akit taníthat, akivel együtt járhat. És ott hangzik el Isten kijelentése: „Meghagytam hétezer embert…”, vagyis: " drága, hűséges szolgám, sosem voltál egyedül, csak úgy érezted." Minden küzdelmednek, erőfeszítésednek, harcodnak, fáradozásodnak értelme és célja volt és értelme célja van a jelenben és az örökkévalóságban is.
Ebben az önző, elmagányosodott korban Isten ma is ad Elizeusokat: testvéreket, társakat, közösséget. A kérdés ez: kész vagy-e letenni az önsajnálatot, a csalódásaidat, az önközpontú sérelmi listát és észrevenni azt, akit Isten már melléd állított? Lehet, hogy a gyógyulásod nem a nagy csodában, hanem egy őszinte beszélgetésben, egy együtt mondott imában, vagy egy hétköznapi szolgálatban kezdődik.
Lehet, hogy ma te is barlangban vagy. Isten nem hajszol ki onnan veréssel, de kihív: „Gyere ki, és állj meg előttem.” Állj meg: pihenni. Állj meg: hallgatni. És amikor a halk és szelíd hang újra megszólal, indulj: menj oda ahhoz, akit az Úr rád bízott; tedd meg azt a kicsi, mégis döntő lépést, amit ma mutat. Isten tud rólad. És ha tud rólad, gondodat is viseli. Milyen csodálatosan édes tudat.


Ima: Atyám, köszönöm, hogy amikor elfáradok, nem vádolsz, hanem gondoskodsz rólam. Köszönöm a Te szent csendedet, amelyben meggyógyítod a szívem. Taníts meg megállni Előtted, megpihenni a jelenlétedben, és meghallani a halk és szelíd hangodat. Kérlek, mutasd meg a „ma” engedelmességének lépését, és adj mellém testvéreket, akikkel egymást építhetjük. Szabadíts meg az önsajnálattól, tölts be Szentlelkeddel, és küldj vissza a szolgálatba megújult erővel. Jézus Krisztus nevében kérlek, Ámen.