Jézus ekkor a tömeghez és a tanítványaihoz szólt.
Ezt mondta: „A törvénytanítóknak és a farizeusoknak van hatalmuk arra, hogy megmagyarázzák Mózes törvényét.
Ezért tegyetek meg és tartsatok be mindent, amit csak mondanak nektek. A tetteiket azonban ne kövessétek, mert csak tanítják a törvényt, de nem cselekszik azt!
Máté evangéliuma 23. rész 1-3. vers (Egyszerű Fordítás)
Azt mondod másoknak, hogy bízzanak az Istenben, miközben te nem bízol?
Azt mondod másoknak, hogy szeressenek és bocsássanak meg, miközben te nem akarsz megbocsátani és szeretni? Talán a saját házastársadnak sem?
Azt mondod másoknak tartsanak ki a gonosz támadásaival szemben miközben te nem cselekszel?
Azt mondod másoknak, hogy imádkozzanak, keressék Isten jelenlétét, miközben te magad sem teszed ezt?
Talán az Isten Szentlelke elítél ma téged és segít egy valós önvizsgálatot tartani.
Könnyű másoknak prédikálni. Cselekedni is az Isten beszédét azonban csak alárendelve életünket teljesen Istennek lehetséges.
Igazán hívő embert követel az, hogy az Isten beszéde igazságában fényében éljünk és járjunk, akkor is, amikor nagyon kényelmetlennek tűnik számunkra.
Amikor beszélünk arról mennyire szeretjük Istent, de a mi életünk nem bizonyítja ezt, megszomorítjuk az Atya szívét és az Ő Szentlelkét. Isten valódi engedelmességet és kapcsolatot kíván tőlünk.
Még egy fontos igazság. Láthatunk ma mindenféle embert hirdetni az Isten beszédét. Ha csak az Internetnél maradunk. Hölgyek akik keresztény csoportokban osztanak meg nagyon szép Igéket, de ha jobban megnézzük, erkölcstelen az öltözködésük, az öltözködésük inkább arra szolgál, hogy kihangsúlyozzák és kitakarják testük azon részeit, amelyeket el kellene takarni. Ha meg vannak intve, nagyon kegyetlenül támadnak.
Rengeteg "önjelölt prédikátor" van ma, de vajon hány igazán Istenfélő?
Ne feledjük azonban, hogy az ő magaviseletük nem mentség a számunkra. Ha Isten beszédét mondják, kötelesek vagyunk alárendelni magunkat annak. Függetlenül attól, hogy ők cselekszik-e amit mondanak, vagy sem.
Senkire sem mutogathatunk majd az utolsó napon. Csak önmagunkra, ha megkeményedtünk, vagy Krisztusra, a drága Megváltónkra, ha Benne vetett hittel éltünk.
IMA: Istenem, bocsáss meg minden tudatos, vagy tudatlan képmutatást életemben. Bocsáss meg minden olyan alkalmat amikor egyet prédikáltam másoknak és én máshogy cselekedtem.
Segíts élni is amit hirdetek. Segíts úgy bíznom Benned, ahogyan másoknak mondom, hogy bízzanak Benned.
Segíts megállnom a kísértésekben úgy, ahogyan másoknak mondom, hogy álljanak meg.
Segíts, hogy sokkal hangosabban prédikáljak az életemmel, mint a szavaimmal. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2019. január 12., szombat
2019. január 11., péntek
ISTEN MERÉSSZÉ AKAR FORMÁLNI!
Jézus megsajnálta őket, és megérintette a szemüket.
Máté evangéliuma 20. rész 34. vers
Sok ember hajlamos az újjászületése utáni időszakban merészségért könyörögni Istenhez, hogy változást tudjon hozni a világban.
Később, amikor elindul a növekedés folyamata, a dolgok megváltoznak. Már kiteljesedett szívet kérünk, egy olyan szívet amelyben kiteljesedik Isten uralma, és akkor automatikusan jellemző lesz életünkre a merészség is.
Nem a világi, vakmerő merészség, hanem az Istentől való merészség.
Csak a Szeretet tehet téged merésszé. Csak a szeretet tehet téged képessé arra, hogy valakivel megoszd az igazságot.
Isten szeretete tesz képessé arra, hogy odaállj ismeretlen emberek elé, és megoszd velük mindazt amit magad is Istentől kaptál.
Isten szeretete tesz képessé arra, hogy legyen pénzed amikor Isten munkájáról van szó és örömmel adakozz is, kiváltságnak tartva, hogy a földi javaiddal, mennyei javakat gyűjthetsz magadnak.
Isten szeretete tesz képessé arra, hogy eledelt adj az éhezőnek.
Az Isten szeretetének van egy neve: Jézus Krisztus. Ő nem ezeket tette?
Mi csodáknak hívjuk ezeket, de Krisztus mindössze annyit tett, hogy engedelmes volt az Atyának, és szerette az embereket.
Részvéttel járt az emberek között és a csodák megtörténtek.
Tehát engedjük, hogy kiteljesítse Istenünk szíveinket az Ő szeretetével.
IMA: Atyám, Istenem, szeretet vagy és be akarok veled töltekezni teljesen. Teljesítsd ki szívemet a Te szereteteddel és tégy lággyá minden egyes megkeményedett részt benne.
A részvét nélküli és mások szükségleteivel nem törődő hideg szívemet változtasd át mások iránt részvéttel és segítő szándékkal viseltető, szeretettől izzó szívvé.
Segíts, hogy a Te szereteted bátorrá tegyen engem. Használj engem a Te dicsőségedre! Krisztus nevében, Ámen.

2019. január 10., csütörtök
ISTEN BÁTORRÁ AKAR FORMÁLNI!
Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz.
Józsué könyve 1. rész 9. vers
Csodálatosan áldottak vagyunk, hiszen Istennek minden ígérete Igenné és Ámenné vált a számunkra abban a pillanatban, amikor a Szentlélek által Isten újjászült minket és gyermekeivé váltunk.
Örököseiként minden ígéretére "jogot" formálhatunk, építhetünk hit által.
Ez a kulcs. Ez a kezdete annak, hogy bátor emberré váljunk. Megbékülni az Istennel. Egyetérteni az Istennel. Minden bizalmunkat, hitünket Krisztusba helyezni, a megváltásunkat illetően.
Ne gondoljuk, hogy ha nem békültünk meg Istennel, nem éltük át az újjászületés csodáját, bármilyen ígérete Istennek érvényes ránk.
Hiába használjuk Krisztus nevét, ha nincs rá jogalapunk. Semmi sem fog történni. Hiába imádkozunk, ha nem akarunk megbékülni az Istennel. Ha még mindig a bűn szolgái vagyunk és nem Isten gyermekei.
Tehát ha bátrak akarunk lenni, az örökös bátorságát szeretnénk, akkor ragadjuk meg Krisztust.
Másodszor, ha Isten családjába kerültünk, Isten gyermekeivé lettünk, ne gondoljuk azt, hogy nem lesznek harcaink.
Ahogyan a választott népnek voltak harcai, számtalan hitpróbái, nekünk is építeni kell Isten ígéreteire, cselekedni, lépni, hitben, hit által.
(Mindenhol megerősítették az ott lakó tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben. Így beszéltek hozzájuk: „Sok szenvedésen kell keresztülmennünk, amíg eljutunk Isten királyságába.)
Még ezek a szenvedések is a javunkra válnak, hiszen olyanok számunkra, mint a csiszolópapír, melynek segítségével Isten egyre inkább hasonlóvá teszi jellemünket az Ő jelleméhez.
Harmadszor, a bátor embernek is vannak félelmei. Az Istenben bátor ember is kétségeskedhet, de nem esik kétségbe. Szembenéz a félelmeivel, mert tudja, hogy az aki a szívében él, nagyobb, mint a világ.
Erre hív tehát Isten ma. Béküljünk meg Vele, legyünk gyermekei, örökösei, álljunk meg a nehézségekben, és nézzünk szembe a félelmeinkkel az Isten hatalmas szavának, hatalmas ereje által.
Így meg fogjuk tapasztalni amit Pál apostol is megtapasztalt. Amikor gyengének érezzük magunkat, Isten akkor fog minket leginkább erőssé tenni az Ő dicsőségére.
Tencut Zoltán
IMA: Istenünk, áldunk, imádunk, magasztalunk, dicsérünk, mert örökbe fogadsz ma is mindenkit, aki Krisztusba veti bizalmát.
Magasztalunk azért, mert minden harcunkban, szenvedésünkben velünk vagy, javunkat munkálod, és egy lépéssel közelebb segítesz minket a mennyei ígéret földjéhez.
Köszönjük, hogy minden félelmünkkel szemben győzelmet adsz ígéreteid által.
Krisztus nevében, Ámen.

2019. január 9., szerda
VÁGYAKOZZ LÁTNI ISTEN DICSŐSÉGÉT!
Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!
Kedves olvasóm! Talán sokmindent tudsz már arról, hogy miként munkálkodik az Isten, a nehézségekben, az életünk hullámvölgyeiben, de Isten többet akar mutatni neked ezeknél.
A természetének a másik oldalát is látnod kell: az Ő dicsőségét.
Dicsősége megnyilvánul életünkben akkor, amikor elfogadjuk az Ő kegyelmét, és Szentlelke által az Atya Isten gyermekeivé válunk, de Isten szeretné ha a mi életünk hasznos eszköze lenne abban, hogy kinyilvánítsa dicsőségét.
Isten szeretne veled és általad munkálkodni, olyan helyekre vezetni Téged, ahol még nem jártál, teljesen kiteljesedve akar látni és használni téged, olyannyira, hogy a világ bölcseit is összezavarja és megszégyenítse.
Dicsőségről-dicsőségre akar vezetni bennünket, amíg be nem lépünk az örök dicsőségébe Vele együtt.
Vigyázzunk tehát és kérjük Istent, hogy mutassa meg az Ő dicsőségét családi életünkben, munkánkban, pénzügyeinkben, cselekedeteinkben, gondolatainkban, terveinkben. Ehhez fontos, hogy alávessük magunkat teljes bizalommal az Ő tervének.
IMA: Istenünk, végtelen a Te dicsőséged. Segíts nekünk, hogy a mi életünkkel tudjunk visszatükrözni annyit a dicsőségedből, amennyit csak tudunk a földi életünkben.
Örömmel tölt el minket, hogy a Te dicsőségedet csodálhatjuk majd a Te országodban örökké. Krisztus nevében, Ámen.

2019. január 8., kedd
HARCOLD A HIT HARCÁT!
Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.
Timóteushoz írt első levél 6. rész 12. vers
Amikor Isten ad neked egy vezetést, ígéretet, legyen az egy új ház vásárlása vagy egyéb dolog, harcot kell vívnod.
A te harcod viszont nem emberekkel szemben lesz nem is bizonyos rendszerrel szemben.
A harcod azzal lesz kapcsolatos, hogy el tudod-e hinni, Isten azt fogja adni neked, amit megígért?
Nagyon fontos, hogy ilyenkor Isten szavára alapozz. Döntsd el, hogy történjen bármi, Isten szavára fogsz építeni.
Az érzelmeid mindig ahhoz igazodnak idővel, amit eldöntesz és amit cselekszel is.
Nagyon fontos, hogy ilyenkor Isten szavára alapozz. Döntsd el, hogy történjen bármi, Isten szavára fogsz építeni.. mielőtt ez megtörtént, eldöntötték, hogy a házastársuk már nem méltó a szeretetükre. Megszűntek cselekedetekben kifejezésre juttatni a szeretetüket, ezért az érzelmeik is igazodtak ehhez.
Tehát ha harcaid, félelmeid vannak, bízd magad Krisztus szavára.
Engedd, hogy a Szentlélek erősítsen harcaidban és tudatosan döntsd el, hogy Isten beszédének hiszel, majd cselekedj a hitedhez híven minden egyes nap.
Meg fogod látni, hogy az Isten beszédében vetett hit, segít neked legyőzni a kételyt, félelmeket, és győzelmet fogsz aratni a hit nemes harcában.
Istené legyen minden dicsőség ezért!
IMA: Atyánk, Istenünk, köszönjük, hogy tudsz a mi harcainkról is. Tudod, hogy Nélküled nem győzhetünk. Segíts nekünk bölcsen élni, építeni a Te ígéreteidre legyőzve a kételyeinket, félelmeinket és élni csak Neked. Krisztus nevében, Ámen.
2019. január 7., hétfő
ISTEN MUNKATÁRSAI!
Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.
Korintusiakhoz írt 1. levél 3. rész 6. vers
Nekünk ellentmond minden e világon.
Velünk felesel a hullott haraszt,
Tövis sérteget törött téli ágon.
mi hívogatjuk mégis a tavaszt.
Ez a mi harcunk, Testvér.
Jövendőt mondunk az alvó rügyeknek,
Kifütyül bár a januári szél:
Helyet készítünk a virágseregnek,
hol rút kórókat zörgetett a szél,
Ez a mi dolgunk, Testvér!
Letiprott földet verejtékkel ásunk,
Vetőmagunkat sírva hintjük el,
Nem látjuk még, lesz-e aratásunk,
vagy meg sem érjük, míg palántánk kikel.
Ez a mi terhünk, Testvér.
De tudjuk azt, hogy van Gazdánk az égben,
ki velünk plántál, öntöz, s majd arat.
Esőt s fényt ad a maga idejében,
míg megteremti a termő nyarat.
Ez a mi erőnk, Testvér!
Tudjuk, az Ige majd csírába szökken.
Rügyet duzzaszt a lelkeken a hit.
E tavaszt váró, áldott munka közben
tanuljuk a nyár zsoltárait.
Ez a mi győzelmünk, Testvér!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...