2023. március 4., szombat

Isten mindvégig elkísér

Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. 23. Zsoltár 4. fejezet




A 23. zsoltár annyira ismert zsoltár, hogy éppen az ismertsége miatt hajlamosak lehetünk átsiklani ennek a zsoltárnak a mélységén. Legfontosabb üzenete, hogy Krisztus, a jó pásztor elkísér minket keresztény életünk minden szakaszában.
Minden egyes életszakaszunkat fel tudja használni arra, hogy megerősítsen minket az Ő kegyelmében és kegyelme által. Fegyelmez is minket, amikor helyreigazításra van szükségünk. Azért, mert szeret. Amikor pedig az életünk árnyai egyre sötétebben magasodnak fölénk, a halál árnyainak völgyén át is elvezet minket az Atya jelenlétébe, közelébe.
Talán vannak ennek az üzenetnek olyan olvasói, akik éppen most érzik magukat a halál árnyékának völgyében. Talán súlyos, életedet is fenyegető betegséggel küszködsz te magad is.
Az is lehet, hogy nincs ilyen betegség életedben, de érzed, hogy az évek elrohantak és már nem olyan a teherbírásod, mint régen. Örülsz neki, ha a mindennapi teendőidhez van elég erőd. Talán az üresség fájdalma miatt szenvedsz, amit egy szeretted elvesztése okozott neked. Bármi is nehezedik ma rád baljós árnyként, bízz abban a Pásztorban, Aki a füves legelőkre, csendes vizekhez vezeti a lelkedet. Ő nem fog magadra hagyni a halál árnyékának völgyében sem.
Az Ő jelenléte erőt fog adni neked, meg fog tartani téged és gondviselése elkísér majd egész életedben és az örökkévalóságban is.


IMA: Istenünk, közülünk némelyek élete talán zavartalan fényben van, némelyek élete pedig éppen a halál árnyékának völgyében van. Vigyázz ránk, viselj gondot ránk, és taníts minket olyan módon, hogy a mi életünk minden körülmények között gazdagodjon a Te kegyelmed által. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2023. március 3., péntek

Imádkozz a hatalmi pozíciókban levőkért!

Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek." Apostolok Cselekedetei 25. fejezet 11. vers



Pál apostol tisztában volt ugyan a korabeli joggal, hiszen ő maga is egyféle egyházi rendőrség tagjaként működött megtérése előtt, de nem azért fellebbezett a császárhoz, mert abban reménykedett, hogy a császár igazságot szolgáltat majd neki. Azzal is tisztában lehetett, amit később meg is mondtak neki, hogy amennyiben nem fellebbezett volna a császárhoz szabadon engedték volna. ( Apostolok Cselekedetei 26. fejezet 32. vers) Koholt vádakon kívül semmiféle bizonyítékot nem tudtak felmutatni Pál apostol bűnösségével kapcsolatosan. Neki a császár elé kellett menni, mert a Szentlélek arra vezette, hogy a császárral is megossza az evangéliumot. A kora legnagyobb hatalmú embere előtt beszélhetett az evangéliumról. Kevés embernek adatik meg napjainkban is, hogy akár csak az országunk legbefolyásosabb hatalmi pozícióiban levők előtt beszéljen az evangéliumról. Akiknek pedig megadatik, hogy ilyen emberek körül forgolódjanak, olyan kevesen elég bátrak ahhoz, hogy felvállalják az evangélium hirdetését.
Azt viszont nem szabad elfelednünk, hogy az evangélium minden embernek szól teljesen mindegy, hogy milyen pozícióban van, esetleg melyik nemzethez tartozik. Nem kell szégyenkeznünk keresztényként, ha beszélnünk kell Krisztusról és a Krisztus elvárásáról társadalmunk felé. Végül is minden hatalmi pozícióban levő ember kölcsönzött hatalmat kapott Istentől és felelősséggel tartozik azzal kapcsolatosan, hogy helyesen él vagy visszaél vele. Sokan átkozzák napjainkban Oroszország vezetőjét, mert háborút indított. Milyen jó lenne, ha megtérne ez az ember. Imádkozz ma azokért a vezetőkért, akik a világ nagy döntéseit meghozzák. Mindemellett ne feledd, hogy a te életed végső soron az Isten és nem a "császárok" kezében van.



IMA: Istenünk, bocsáss meg nekünk, hogy hajlamosak voltunk azt gondolni a Benned vetett hitünk pusztán a mi magánügyünk. Segíts minket méltó módon képviselni az evangéliumot minden ember előtt, hogy annak ereje megváltoztathassa társadalmunkat. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2023. március 2., csütörtök

Rendíthetetlen hit

Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.                                             Jakab levele 1. fejezet 5-8. versek






Érezted már úgy, hogy úrrá lesz rajtad a nyugtalanság? Volt már olyan, hogy kételkedtél Isten hatalmában bizonyos problémád megoldását illetően?
Esetleg tudtad, hogy Istennek végtelen hatalma van, de valahogy nem hitted, hogy be akar avatkozni életedbe, hogy megoldást adjon?
Ezek a dolgok fakadhatnak abból, hogy nem ismered jól Istent, félreértelmezed az Ő ígéreteit vagy nem értetted meg az életedre vonatkozó tervét.
Nagyon fontos, hogy megtöltsd gondolataidat Isten beszédével, figyelj Isten hatalmára és ne a körülményeidre. Isten ma is reményt és erőt ad övéinek.
Miért vannak helyzetek, amelyekben megrendülhet a hited?
Van, hogy a saját bűneid miatt kérdőjelezed meg az Isten beszédét azért, hogy önmagadat igazold. Az is lehet, hogy a múltban vereséget szenvedtél valamilyen területen és azt gondolod, hogy a jövőben is ez vár rád.
A lelked ellensége ott van, hogy eszedbe juttassa az összes múltbeli kudarcodat, főleg amikor úgy tűnik, hogy az imáidra nem jön felelet.
Valld meg kételyeidet Istennek, emlékezz az Ő múltadban talpasztalt hűségére és elmélkedj ígéretein. Csak így maradhatsz az Ő igazságának szilárd talaján.

IMA: Istenem, segíts nekem a Te bölcsességed szilárdságában élni hittel. Krisztus nevében, Ámen.

2023. március 1., szerda

Isten mindent kézben tart

Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut?       Ézsaiás 51. fejezet 12. vers



Egy süllyedő hajón mindenki eszeveszetten jajveszékelt, csak egy kisgyermek rakosgatta nyugodtan a fedélzeten levő székeket.
Egy rémült utas megrázta a gyermeket és kérdőre vonta, hogy miért nem fél, hiszen könnyen lehet, hogy a hajó el fog süllyedni.
A fiú így válaszolt: „Nem félek, mert az én apám a kapitány. Amíg ő van, a kormánynál én nem félek, mert bízom benne.”
Olyan gyorsan változik körülöttünk minden. Talán te is érezted már úgy, hogy nincs biztos pont ezen a világon. Ezt hatványozottan érzik azok, akiknek az országában éppen háború dúl. Isten jelenléte, szava, vigasztalása, bátorítása rendíthetetlen alap életedben, ha az Ő gyermeke vagy. Mi választana el téged Isten jelenlétének, szeretetének rendíthetetlen alapjától?
Szorongattatás, veszteség, háború, szegénység, gazdagság, halál? Krisztus győzelmet aratott még a halál felett is a golgotai kereszten.
Mennyei Atyád kezében tartja a világtörténelem kormányát, de kezében tartja az Ő gyermekeinek életét is. Vigasztalódj, nyugodj meg ebben az áldott tudatban. Ne félj embertől, ne félj a jövőtől, csak bízz a Te vígasztalódban!


IMA: Istenem, köszönöm, hogy Te vagy a vígasztalom és életem biztos alapja, kormányosa. Krisztus nevében segíts meggyökereznem ebben a tudatban. Ámen.

2023. február 28., kedd

Ima az elnyomottakért

Ezt mondja az ÚR: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. Jeremiás könyve 29. fejezet 10. vers



Gyakran idézik ma az emberek a következő igeverset: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” Jeremiás 29. fejezet 11. vers
Valóban egy gyönyörű ígéret, de a szövegkörnyezetéből kiragadva súlyos tévutakra vezethet minket.
Az előtte levő igeverset, a 10. verset is érdemes figyelembe vennünk: „Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre.”
A reményteljes jövő előtt, az Isten népének hetven év nyomorúságos fogságot kellett megélnie, mégpedig azért, mert lázadtak folyamatosan Isten ellen, a reményteljes jövő ígéretéhez pedig egy fontos feltételt is szabott Isten: „Ha segítségül hívtok és állhatatosan imádkoztok hozzám, megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. (12, 13 vers)
Amikor bajban vagyunk, Istenhez kiáltunk segítségért, de Isten válasza lehet a következő: „várj türelmesen, még nem érkezett el a szabadulásod ideje.”
Isten a megfelelő időben megadja nekünk a szabadulást, akár úgy, hogy meggyógyít, helyreállít minket még a földi életünkben, akár úgy, hogy magához szólít minket az örökkévalóságba.
Van, amikor a szenvedésünk rövid ideig tart, máskor Isten megengedi, hogy hosszú időn keresztül járjuk a szenvedés útján, hogy kitartást és krisztusi jellemet formáljon ki bennünk.
Mi tervezgethetünk, de tudnunk kell, hogy végső soron minden a mi Istenünk kezében van. Azt gondolod, hogy különb vagy, mint az ukránok és azért nem éppen a te házad előtt zajlanak a harcok? Esetleg azt gondolod, hogy ők rosszabbak, mint az átlag? Azt gondolod, hogy a Szíriában, Törökországban történt földrengések azt bizonyítják, hogy ők gonoszabbak, mint te?  Ne gondold ezt.



IMA: Istenünk, köszönjük, hogy a Te útjaid, terveid sokkal magasabbak, mint a mieink. ( Ézsaiás 55:9) Te Istenünk mindig megtartod ígéreteidet. Segíts, hogy a megpróbáltatások idején bízzunk a Te szabadításodban. Krisztus nevében, Ámen.

2023. február 27., hétfő

Vigasztalás eszközei

Áldott az Isten és a mi urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene; Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, a mellyel Isten vigasztal minket. Korinthusiakhoz írt második levél 1. fejezet 3-4. vers



Pál apostol által, Isten Szentlelke tudtunkra adja, hogy Isten gyermekeinek szenvedésében van egy magasabb rendű cél is: megosztani másokkal azt a vigasztalást, amit nekünk adott Istenünk a szenvedés, nehézség, veszteség idején.
Minden ember megy, szalad, küzd, dolgozik a saját céljaiért, érdekeiért és „nincs idő” másokkal együtt érezni, foglalkozni. A koronavírus okozta világjárvány és a nemrég indult háború éppen ezt az önző rohanást törték derékba.
Jó volt látni az elmúlt napokban, hogy mennyi ember fogott össze és próbált, próbál segíteni az Ukrajnából menekülő embereknek.
Isten arra hív minket, hogy nézzünk túl a saját magunk érdekén, céljain és lássuk meg a körülöttünk élő emberek szükségeit is, hogy Krisztus képviselői, eszközei lehessünk ezen emberek életében.
Hajlamos lehetsz azt gondolni, hogy neked van a legnehezebb sorsod, de ez nem igaz. Amikor háborúból menekülő embereket látsz, akiknek egy pillanat alatt lebombázták egy élet munkáját, akkor talán rájössz, hogy nem neked van a legnehezebb sorsod a világon.
Talán éppen kórházba készülsz, veszteséget éltél meg, fájdalmas sebet kaptál, légy nyitott Isten vigasztalására és ne fordulj befelé, ne sajnáld önmagad, hanem vedd észre azokat az embereket, akiknek éppen arra a vigasztalásra van szükségük, amit te kaptál Istentől életednek bizonyos szakaszában. Ha eszköz leszel Isten kezében, magad is fel fogsz üdülni, miközben másokat felüdítesz.


IMA: Istenünk, olyan jó voltál, jó vagy hozzánk. A szükség idején annyira közel jössz hozzánk és Szentlelked által vigasztalsz minket. Könyörülj rajtunk, hogy ne legyünk vakok és ne legyünk önzőek. Segíts meglátnunk azokat, akiknek a Te vigasztalásodra van szükségük és nagylelkűen átadni nekik azt a vigasztalást, bátorítást, támogatást, amit mi is Tőled kaptunk, kapunk. Krisztus nevében, Ámen.

2023. február 26., vasárnap

Végső otthonod

 Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Korinthusiakhoz írt második levél 5. fejezet 1. vers




Leginkább akkor tudatosul bennünk leginkább, hogy mennyire halandók vagyunk, amikor megállunk valakinek a földi maradványai mellett egy temetési szertartáson.
Pál apostol rámutat arra, hogy a földi életünk és testünk mulandó, sátorkészítőként a sátor példáját hozza szemléltetésül.
Lehet akármennyire jó szakember valaki, készíthet akármilyen jó sátrat, az idő vasfoga meg fogja emészteni azt.
Ebből fakad a mi egész lényünket érintő sóvárgás a mennyei, az örökkévaló után.
Amikor valaki, aki Isten gyermeke volt élete során, kileheli az utolsó leheletét, nem a halál, hanem az élet fogadja be őt.
A mi földi vándorutunk, „sátoros” kalandunk véget ér és hazaérkezünk abba az új otthonunkba, amit Krisztus készített nekünk. ( János evangéliuma 14. fejezet 2. vers)
A földi életünk lehet gazdag és teljes, ha Istenből merítjük örömünket, örülhetünk az emberi kapcsolatainknak, munkánknak és a Krisztust dicsőítő szolgálatunknak.
Ezek viszont csak előízei annak a dicsőségnek, boldogságnak, ami vár ránk az Isten országában.
Gyakran, amikor szembesülünk saját hallhatatlanságunkkal, talán úgy érezzük, maradnánk még ebben az ismert világban, azokkal, akiket szeretünk és családunknak tartunk.
Keresztény emberekként viszont nem úgy gyászoljuk azokat, akik előre mentek, mint akiknek nincsen reménységük. Mi tudjuk, hogy életünk legjobb része, még előttünk van. Az örökkévalóságba átlépve várja Isten gyermekeit az igazi élet.


IMA: Istenünk, a földi testünk sátora, talán sokunknak már repedezik, szakadozik. Készíts fel minket arra a mennyei valóságra, amire hívod minden gyermeked. Segíts, hogy ez a reménység erősítsen minket minden nap. Krisztus nevében, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...