2023. március 3., péntek

Imádkozz a hatalmi pozíciókban levőkért!

Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek." Apostolok Cselekedetei 25. fejezet 11. vers



Pál apostol tisztában volt ugyan a korabeli joggal, hiszen ő maga is egyféle egyházi rendőrség tagjaként működött megtérése előtt, de nem azért fellebbezett a császárhoz, mert abban reménykedett, hogy a császár igazságot szolgáltat majd neki. Azzal is tisztában lehetett, amit később meg is mondtak neki, hogy amennyiben nem fellebbezett volna a császárhoz szabadon engedték volna. ( Apostolok Cselekedetei 26. fejezet 32. vers) Koholt vádakon kívül semmiféle bizonyítékot nem tudtak felmutatni Pál apostol bűnösségével kapcsolatosan. Neki a császár elé kellett menni, mert a Szentlélek arra vezette, hogy a császárral is megossza az evangéliumot. A kora legnagyobb hatalmú embere előtt beszélhetett az evangéliumról. Kevés embernek adatik meg napjainkban is, hogy akár csak az országunk legbefolyásosabb hatalmi pozícióiban levők előtt beszéljen az evangéliumról. Akiknek pedig megadatik, hogy ilyen emberek körül forgolódjanak, olyan kevesen elég bátrak ahhoz, hogy felvállalják az evangélium hirdetését.
Azt viszont nem szabad elfelednünk, hogy az evangélium minden embernek szól teljesen mindegy, hogy milyen pozícióban van, esetleg melyik nemzethez tartozik. Nem kell szégyenkeznünk keresztényként, ha beszélnünk kell Krisztusról és a Krisztus elvárásáról társadalmunk felé. Végül is minden hatalmi pozícióban levő ember kölcsönzött hatalmat kapott Istentől és felelősséggel tartozik azzal kapcsolatosan, hogy helyesen él vagy visszaél vele. Sokan átkozzák napjainkban Oroszország vezetőjét, mert háborút indított. Milyen jó lenne, ha megtérne ez az ember. Imádkozz ma azokért a vezetőkért, akik a világ nagy döntéseit meghozzák. Mindemellett ne feledd, hogy a te életed végső soron az Isten és nem a "császárok" kezében van.



IMA: Istenünk, bocsáss meg nekünk, hogy hajlamosak voltunk azt gondolni a Benned vetett hitünk pusztán a mi magánügyünk. Segíts minket méltó módon képviselni az evangéliumot minden ember előtt, hogy annak ereje megváltoztathassa társadalmunkat. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...