2023. augusztus 26., szombat

Isten a szívedbe lát

De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. Sámuel könyve 16. fejezet 7. vers




Nem számít milyen országban élünk, amikor egy új vezető kerül az ország élére, mindig magasak az elvárások. A választópolgárok általában azt kutatják, hogy melyik jelölt a felkészültebb, ígéretesebb, hiszen a vezető váltásban egy olyan tényezőt látnak, amelynek segítségével pozitív változás következhet be egy országban.
Sámuel próféta is hasonló lelkülettel indult új királyt felkenni. Isainak a legmagasabb fia, Eliáb hívta fel magára Sámuel próféta figyelmét. Úgy gondolta, hogy Eliáb pontosan úgy néz ki, mint egy tekintélyt parancsoló, sikeres vezető.
Isten szemében viszont a legfontosabb tényező az, hogy egy vezető hajlandó legyen követni az Ő parancsolatait ez a tulajdonság pedig nyilvánvalóan hiányzott Eliábból. Ezért is vetette meg őt Isten és találta alkalmatlannak arra, hogy az ország vezetője legyen.
Keresztényekként fontosnak tartjuk, hogy az országunk jövendőbeli vezetője, az egyházunk jövendőbeli vezetője, a gyülekezetünk jövendőbeli vezetője, a jövendőbeli házastársunk, munkatársunk olyan ember legyen, aki szeretne Istennek tetszeni elsősorban?
Esetleg nekünk is csak az a fontos, hogy külsőleg vonzó megjelenése legyen, a többség szemében szimpatikus legyen, doktori fokozata legyen, fellendítse a gazdaságunkat és biztonságot teremtsen az országban?
Ezek fontos szempontok, de távolról sem a legfontosabbak. „ Olyan az ÚR kezében a király szíve, mint a patak vize: arra vezeti, amerre akarja.” ( Példabeszédek könyve 21. fejezet 1. vers)
Az egyetlen ember, aki eszköz lehet abban, hogy kedvező irányú változást hozzon, az az ember, akit már Isten megváltoztatott.

IMA: Istenünk, segíts, hogy önmagunkat és másokat illetően is túllássunk a látható dolgokon, hogy azokat a tulajdonságokat láthassunk amelyek Neked fontosak. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2023. augusztus 25., péntek

Őrizkedj az anyagiasságtól 2. rész

Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: "Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!" De ő így válaszolt: "Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?" Azután ezt mondta nekik: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg." Lukács evangéliuma 12. fejezet 13-15. versek



Ahogyan tegnap olvashattad, az anyagias életmód kiüresíti a lelked. Hosszú távon nem élhetsz kiüresedetten, mert ez fájdalmat okoz. Ezért van annyi ember, akik az egész napos harácsolás után fáradtan hazatér és a televízió, a számítógép előtt, vagy éppen az okostelefont bámulva alszik el. Nem tud nyugovóra térni teljesen üresen, mert a benne levő lélek szenved.
Megint más alkoholhoz, kábítószerhez nyúl vagy éppen folyamatosan vásárol magának újabb telefont, autót stb. Amikor valaki a javak halmozásába menekül és mindent megvásárol magának amit csak megkíván a teste, egy idő után, egyre nehezebben tud uralkodni a testi indulatai felett, mert meg lett fosztva a lelki erejétől. A következő fázis pedig a teljes lelki vakság beállta. Ez azt jelenti, hogy már nem tudod megállapítani, hogy mi az, ami helyes, erkölcsös és mi az, ami helytelen, erkölcstelen.
A gondolkodás teljesen eltorzul, ezáltal az lesz normális a számodra, ami egyáltalán nem normális és az lesz nem normális, ami teljesen normális. Ezen a szinten a tested vágyai és ösztönei olyan erősek lesznek, hogy teljesen rabságukban tartanak. Vannak ilyen emberek, akiktől megkérdezem, hogy miért nem állnak meg? A válaszuk a következő: „Nem tudok megállni.” Az állatias ösztönök átveszik az irányítást.
Ezután az ördög gondoskodik róla, hogy olyan vak emberekkel vedd körbe magad, akik olyan vakok, mint te és úgy meg vannak kötözve a különböző testi vágyaktól, ösztönöktől, mint te, hogy legyen a következő kifogásod:
„ Nem én vagyok az egyedüli. Mások is ugyanazt csinálják. Legfeljebb majd nekem is az lesz a sorsom, ami nekik.”
Ha figyelmeztetsz egy anyagias embert, hogy veszélyes útra tévedt, azonnal előkapja azoknak a listáját, akik a gyülekezetben ugyanolyanok, mint ő. Mindegyiket jól ismeri, és véletlenül sem említ meg neked egyetlen embert sem, aki más úton jár.
Úgy gondolja, hogy minden egyes ember ugyanúgy él és ugyanolyan értékrendet követ.
Az eszkimók a következőképpen ejtik csapdába a farkasokat. Vesznek egy nagyon-nagyon éles kést és belemártják vérbe. Leszúrják az éles kést a jeges hóba, a jég kunyhójuk ajtaja elé.
A farkasok odamennek, mert megérzik a vér szagát és elkezdik nyalni a késre ráfagyott vért. Mivel a vér rá van fagyva a késre, nem érzik, hogy az éles kés megvágja a nyelvüket. Rövid idő és a farkas nyelvéből folyik a vér, de a farkas ezt nem veszi észre és mohón nyalogatja tovább a saját vérét, ezzel pedig újabb és újabb sebeket okoz magának. Reggelre a farkas halott lesz, mert nem vette észre, hogy a mohóságával saját magát sebezte halálra.
Ezt teszi a kapzsiság azokkal, akik amúgy telve vannak jószándékkal. Érzéketlenné teszi őket és mohóságukban a saját maguk vesztébe rohannak.



IMA: Istenünk, őrizz meg minket az anyagiasság, mohóság halálos csapdájától. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2023. augusztus 24., csütörtök

Őrizkedj az anyagiasságtól 1. rész

Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: "Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!" De ő így válaszolt: "Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?" Azután ezt mondta nekik: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg." Lukács evangéliuma 12. fejezet 13-15. versek




Krisztust kivételesen olyan helyzetben látjuk a fenti szakaszban, amikor határozottan visszautasítja, hogy valakinek teljesítse kérését. Miért tette ezt?
Azért, mert ha anyagias vagy, nem foglalkozol olyan kérdésekkel, mint: „Honnan ered az élet? Mi az élet értelme? Mi lesz veled a halál után?”
Az anyagias életszemlélet nem zavar téged ilyen jellegű kérdésekkel. Nagyon egyszerű gondolat rejlik mögötte: A te és a családod boldogsága attól függ, hogy mennyi anyagi javad van. Ha kevéssel rendelkezel, kevésbé vagy boldog, ha sokkal rendelkezel, akkor sokkal boldogabb vagy. Ha a mai napon sok mindened van, de holnap még többet szerzel a meglevő javaidhoz, akkor még boldogabb leszel.
Amint ezt az egyszerű életfelfogást elfogadod, gyökeres változások mennek végbe életedben.
Először is, mivel elhiszed, hogy a boldogságod titka az anyagiak halmozásában rejlik, minden erődet arra fogod összpontosítani, hogy minél több anyagi dolgot szerezz meg magadnak. Az erőd, időd, erőfeszítéseid legjavát erre fogod szánni, mert ez lesz a legfontosabb életcélod.
Amint besétáltál ebbe az ördögi mókuskerékbe, azt fogod érezni folyamatosan, hogy az idő szorításában élsz. Nem lesz elegendő időd az első számú célodra, ezért az életed más területeitől kell elvonnod időt. Nem lesz többé időd minőségi időt tölteni Istennel és az Ő szavával, hiszen kora reggel rohannod kell, késő este pedig az okostelefonodra talán még szánsz néhány percet, de az olvasáshoz túl fáradtnak érzed magad. Az elmédből idővel eltűnik az Isten igazsága, emiatt pedig egyre kevesebb lelki erőd lesz és egyre kevesebb vágyad arra, hogy imádkozz. Talán elhadarsz néhány szót evés előtt, elmondod a „Mi Atyánk-ot”, a rutin még elő fog hozni belőled néhány imát, de nem lesz időd sem böjtre sem őszinte könyörgésre.
A lelki életed egyre sivárabbá válik és a lelki egyensúlyod felborul. A lelki életed sivárságából következik, hogy a mentális egészséged sérül, és nem fogsz megfelelő erkölcsi mércével rendelkezni ahhoz, hogy bölcs döntéseket hozz.
A lelki üresség pedig fáj, és éppen ebből adódik az anyagiasság következő veszélye.
N. Pál



IMA: Istenünk, kérünk Téged, töltsd be szívünket, életünket teljesen. Olyan sok érdekesnek tűnő, csábító, sokat ígérő csapdája van a gonosznak, amivel teljesen ki akarja üresíteni életünket, lelkünket. Óvj meg ezektől. Krisztus nevében, Ámen.

2023. augusztus 23., szerda

Aki Istenben bízik, nem szégyenül meg

Hisz senki, aki tebenned bízik, meg nem szégyenül. De szégyen éri mindazokat, akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek 25. Zsoltár 3. vers



Néhány évvel ezelőtt óriási nyomás nehezedett rám, mert építkeztünk a gyülekezetben. Az idő szorításában, a szerződések és határidők szorításában, úgy láttam, hogy nagyon nehéz a napjaimat végigvinni. Az építkezés egy bizonyos pontján kifogytunk az anyagiakból. Imádkoztam és kértem az Isten segítségét.
Megcsörrent a telefonom és egy ismeretlen hang szólalt meg. Egy olyan üzletember hívott fel, aki kaszinókat és éjszakai szórakozóhelyeket üzemeltetett. Miután bemutatkozott, közölte, hogy arra gondolt adna egy nagyobb összegű adományt a gyülekezetnek, mert hallott róla, hogy építkezésben vagyunk.
Azt válaszoltam: " Köszönöm, hogy felhívott, de mi nem fogadunk el olyan tevékenységekből befolyt pénzt, amivel nem tudunk egyetérteni. Szeretnénk tisztelni az Istent azzal is, hogy csak tiszta forrásból fogadunk el adományokat."
Az üzletember arra hivatkozva, hogy ő csak jót akart tenni, letette a telefont.
Ezután a gonosz igyekezett elárasztani engem mindenféle gondolattal: " Nem vagy te túlságosan szenteskedő? Mi van, ha Isten éppen így akart válaszolni az imáidra?"
Megráztam magam és azt mondtam: " Istenem! Bármi is történjen, ezen az úton semmiképpen sem fogok menni."
Ismét imádkozni kezdtem, majd egy idő után megint csörgött a telefonom. Egy ember volt, akit én nem ismertem, de valószínűleg tanítottam valamikor a gyülekezetében és elkérte a névjegykártyámat, azt mondta:
" Feleségemmel most fejeztük be az imádkozást. Isten a szívünkre helyezte, hogy most hívjunk fel téged és kérdezzük meg mire van szükséged az építkezéshez."
Elmondtam neki, hogy éppen milyen munkálatok állnak előttünk, ezeknek milyen anyagi vonzata van, majd elköszönt és megígérte, hogy később visszahív.
Miután egyeztetett a feleségével, visszahívott és minden építkezéssel kapcsolatos költséget átvállaltak.
Megszégyenülnek azok, akik Istenben bíznak? Soha! Megszégyenülnek azok, akik nem kötnek kompromisszumot az ördöggel? Soha! Azok szégyenülnek meg, akik hiábavalóságok, mulandó dolgok miatt hűtlenek lesznek Istenhez, Isten szavához. N. Pál


IMA: Istenünk, Te nem változtál meg. Ma is megjutalmazod azokat, akik hittel keresnek Téged. Szeretnénk bízni Benned. Segíts minket erre. Krisztus nevében, Ámen.

2023. augusztus 22., kedd

Életutam világossága

Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. 119. Zsoltár 105. vers



Nagyon "zajos" világban élünk. Olyan sok információ, tanács és vélemény bombázhat téged is televízión, rádión vagy Interneten keresztül.
Még keresztény berkekben is rengeteg tévelygő és tévelyítő ember van, akik nem tudnak eligazodni a keresztény élet gyakorlati dolgait illetően és éppen ez a bizonytalanság teheti őket a félrevezetés áldozataivá.
Az élet sok zavaró tényezője, a sok-sok semmibe vezető, de olyan csábítónak látszó ösvény, nem csoda, hogy olyan kevés ember tudja, hogy hova is tart igazán vagy mi az életének valódi célja?
Istennek van egy jó terve a te életedre nézve is, de ahhoz, hogy azt megismerd és kövesd, abba kell hagynod, a felesleges körök rovását és azon felületes dolgoknak az üldözését, amelyekről azt gondolod, hogy segítenek neked jól érezni magad.
Ha úgy érzed elveszítetted a helyes irányt, ne szaladgálj ide-oda kétségbeesetten, mint a fejét vesztett tyúk.
Az igazság megismerésére irányuló őszinte vággyal vedd elő az "iránytűt: a Bibliát. Ha Isten szavát őszinte vággyal és hittel követed, sosem fogsz eltévedni életed dolgainak labirintusában.
Az élet nehézségeiben éppen úgy el tudsz igazodni általa, mint az életed jóléttel teljesebb időszakaiban.
Csakis így lehet a tied az a békesség és boldogság, amely abból fakad, hogy tudod életed jófelé halad. Életed minden mozzanatában meg fogod látni Isten kezét és tudni fogod azt is, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell.


IMA: Istenem, a Te szavad által világosítsd meg elmémet és életutamat, hogy az életem abba az irányba haladhasson, amelybe Szerinted haladnia kell. Csakis így lehetek igazán boldog. Krisztus nevében támogass ebben, Ámen.

2023. augusztus 21., hétfő

Lelki wellness

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Máté evangéliuma 11. fejezet 28-29. versek



Mielőtt megkezdtük három hetes nyaralásunkat, gondoskodtunk egy kedves személyről, aki az otthonunkban maradt növényeinket öntözni, táplálni fogja. Lehetnek akármennyire szépek és élettel teljesek, néhány hét alatt, víz és gondoskodás nélkül nagyon meg lettek volna tépázva.

Neked és nekem annál inkább szükségünk van arra, hogy a lelkünk megkapja a megfelelő törődést és táplálékot. Ha nem figyelsz magadra, akkor hamar kimerülhetsz lelkileg és fizikailag is. Ennek a kimerültségnek pedig vannak jelei. Az élet iránti érdeklődésed alábbhagy és ha nem figyelsz oda, teljesen átadhatod magad a depressziónak, önsajnálatnak.

Amíg dobog a szíved, van remény a számodra. Ilyenkor szükséged van megfelelő mennyiségű imára, Isten szerető jelenlétére, bátorítására és máris a remény újra életre kel életedben.

Isten nem mond le rólad, te se mondj le önmagadról és azokról sem, akik környezetedben megfáradtak. Még a hithősök egy része is elfáradt és meggyengült, de Isten megöntözte őket kegyelmének és szeretetének mennyei harmatjával és új erőre kaptak, életük pedig bőséges gyümölcsöt termett a mi javunkra és az Isten dicsőségére.

Mire vársz? Add át Istennek terheidet és engedd, hogy Isten kegyelme által felegyenesedve megerősödj, növekedj, gyümölcsöt teremj.

IMA: Istenem, köszönöm, hogy Te nem utasítod el, hanem hívod azokat, akik elfáradtak, meg vannak terhelve, hogy nyugalmat adj nekik. Krisztus nevében támogass engem is a mai napon és használj eszközként, hogy erősíthessek olyan embereket környezetemben, akik elfáradtak. Ámen.

2023. augusztus 20., vasárnap

A szabadulás útja

Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.
Korintusiakhoz írt első levél 10. fejezet 13. vers


Amikor kísértéssel, megpróbáltatással, nehézséggel találkozol, jelentkezzen bármilyen formában is, a gonosznak az a célja, hogy ezt a problémát olyan közel hozza hozzád, hogy miatta ne láss meg semmi mást. Ha egy kis tárgyat nagyon közel teszel a szemeidhez, már nagyon nagynak fog tűnni és nem fogsz semmi mást látni. 
Ez azért veszélyes, mert ha ezt az ördögi trükköt beveszed, akkor nem fogod többé látni a szerető Istened és a szabadulás útját sem fogod megtalálni. Helyette úrrá lesz rajtad a reménytelenség és a kétségbeesés. 
Isten gyermekeként légy józan! Lásd a problémát, de összpontosíts az Istenre. Isten már akkor látta a problémádat, mielőtt az láthatóvá, érzékelhetővé vált a számodra és elkészítette a szabadulás útját. Ezt az utat azonban csak az Istenben vetett hit által láthatod meg és járhatsz rajta. 
Tűnhet bármilyen reménytelennek a helyzeted, Isten új lehetőségeket is mutat neked a megpróbáltatás idején. Járj nyitott szemmel, bízz Istenben, vedd észre ezeket az új lehetőségeket és használd ki őket. Ez a szabadulás egyetlen útja.

IMA: Istenem, segíts meglátnom azt az új lehetőséget. amit emiatt a problémáimra figyelés miatt nem is vettem észre. Segíts hittel megragadni azt. Krisztus nevében, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...