Jézus Krisztus mondott egy példázatot, hogy tudatosítsa az övéiben a tényt, hogy használniuk kell az Istentől kapott adottságaikat.
Egy király elutazott egy időre és pénzt adott a szolgáinak, hogy bölcsen használják, amíg ő távol van.
Ilyen szolga vagyok én és ilyen szolga vagy te is. Talán várod, talán nem várod Krisztus visszajövetelét, de Krisztus mindenképp meg fog érkezni.
Mit vár Ő tőlünk, amíg távol van?
Először is azt, hogy ne tétlenkedjünk, hanem az Ő országának építésére használjuk a Tőle kapott ajándékainkat. Isten azért áldott meg téged, hogy áldás lehess mások számára.
Másodszor, készüljünk fel arra a napra, amikor számot kell adnunk a kapott javak felhasználásának módjáról. Neked is, nekem is meg kell jelennünk az Isten ítélőszéke előtt és számot kell adnunk a kapott áldások felhasználásával kapcsolatosan. Nincs kivétel.
Harmadszor, ne engedd, hogy a félelem megbénítson és emiatt lustává vagy tétlenné válj.
Egyik szolgát gonosznak nevezte az ő Ura, mert túlságosan gyáva és lusta volt a kapott értékek kamatoztatására.
Jézus Krisztus, a királyok Királya elvárja, hogy az Ő országának építése érdekében, ajándékainkat használjuk, amíg Ő vissza nem tér. Dolgozzunk hát ma is az Isten dicsőségére.

IMA: Istenem, adj nekem bátorságot és találékonyságot a Tőled kapott ajándékaim kamatoztatására. Segíts, hogy a Szentlélek által hű szolgád lehessek. Krisztus nevében, Ámen.