2022. április 9., szombat

Tisztító tűz

De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja! És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak. Malakiás könyve 3. fejezet 2-3. versek


A fenti igeversekben az ötvös és az ezüst tisztításának hasonlatával, Isten a saját természetéről akar megosztani veled néhány dolgot.
Az ötvös, amikor meg akarja tisztítani az ezüstöt, egy különleges kanálba helyezi, és a kanalat a tűz fölé helyezi. Az ötvös elmondta, hogy az ezüstöt a tűz közepén kell tartani, ahol a legnagyobb a hő, mert csak így tisztulhat meg az ezüst minden szennyeződéstől.
Az ötvös végig ott ül és figyeli az ezüst tisztulásának a folyamatát. Ha csak egy pillanatnál többet hagyná az ezüstöt a tűzben, az ezüst megsemmisülne. Ha túl hamar venné ki a tűzből, akkor nem tisztulna meg teljesen.
Hogyan tudja az ötvös, hogy az ezüst teljesen megtisztult és kikerülhet a tűzből? Az olvadt ezüstre néz és meglátja benne a saját tükörképét.
Ha úgy érzed, hogy életed a megpróbáltatás tüzében van, ne feledd, hogy Isten szemmel tart téged és az a célja, hogy addig tisztogasson, amíg vissza tudod tükrözni az Ő dicsőségét. Bízz hát Benne! 


IMA: Istenem, köszönöm, hogy bízhatok benned. Köszönöm, hogy nem elpusztítani, hanem megtisztítani akarsz engem. Szeretnék bízni Benned. Krisztus nevében segíts ebben, Ámen

2022. április 8., péntek

Isten nem feledkezik meg rólad

Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.
Korintusiakhoz írt első levél 12. fejezet 13. vers



A lelki egyházban minden ember a Krisztus testének (gyülekezetnek) a része. A tested tagjai különböznek egymástól a formájukat és szerepüket tekintve, de mindegyik a testedhez tartozik. Egyik testrész nem helyettesítheti a másikat ezért nagyon fontos mindegyik. Ha valaki elveszíti a legkisebb lábújját, az egyensúly zavart okozna, és valószínűleg meglátszana a járásán. Pedig milyen kicsiny testrész a lábad legkisebb ujja.
A gyülekezetben is minden tagnak megvan a maga feladata. Talán veled is előfordult az, hogy tettél dolgokat az Istenért, de úgy érezted, hogy senki sem veszi észre, senki sem értékeli.
Lehet, hogy túl jelentéktelennek látod önmagad, szeretnél más szinten lenni, munkálkodni. Mit tehetsz ilyenkor?
Ha a gyülekezet tagja lettél a Szentlélek által, akkor tudnod kell, hogy Isten helyezte a szívedbe a vágyat, hogy Ő használjon az Ő országának dicsőségére, javára.
Lehet még nem jött el a te időd, mert az Isten formálja benned a Krisztus jellemét. Ez nem könnyű időszak, de szükséges. Amikor eljön a te időd, az Isten meg fogja mutatni neked, hogy mit tegyél és másokat is bíztatni fog arra, hogy támogassanak küldetésedben.
Amire Isten elhívott, azt véghez is fogja vinni életedben, csak hidd el, hogy Ő nem feledkezett el rólad.


IMA: Istenem kérlek, készíts engem, hogy hasznos eszköz tudjak lenni a gyülekezetben. Krisztus nevében, Ámen.

2022. április 7., csütörtök

Az élet forrása

(Krisztus mondja) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. János evangéliuma 15. fejezet 5. vers



Hogyan maradhat valaki Krisztusban? Először is úgy, hogy „beoltatik” a szőlőtőbe. Ehhez az örömhír megértése, és a Krisztusban vetett hit általi elfogadása szükségeltetik. Ha egy szőlővesszőt levágsz a tőről, az a vessző nem fog többé gyümölcsöt teremni. Már nem kapcsolódik az élet forrásához. Lelki értelemben is így van ez. Ha elszakadsz Istentől, akkor elszakadtál az élet forrásától. Csak a Krisztussal való egyesülésben van erőd megélni a keresztény életed és győzni a lelki harcaidban.
Lényegtelen, hogy jelenleg milyen körülmények között élsz jelenleg, mert ha egyesülsz Krisztussal, akkor megismerheted az ebből fakadó bensőséges örömöt, közösséget és reménykedhetsz az örökkévalóságban.
A mennyei Atya „megmetszi” a szőlővesszőket, hogy még többet teremjenek. A „metszés” nem fájdalommentes, de szükséges dolog. Ha úgy érzed, hogy még vagy már nem kapcsolódsz Krisztushoz, akkor lehetőséged van ezen változtatni. Tedd meg az első lépést, mert az Isten tárt karokkal vár. Akár a következő imát is elmondhatod:
„ Mindenható Isten! Sajnálom, hogy közömbös voltam irányodban, szeretnék ma Hozzád jönni és átadni az életem Neked. Bocsáss meg nekem, gyógyítsd meg sebeimet. Segíts kapcsolatban maradni az élettel, hogy gyümölcstermő lehessen az életem. Tölts meg engem teljesen Szentlelkeddel. Krisztus nevében, Ámen.
Ne félj a metszéstől! Engedd, hogy Isten megmetssze életed ágait, hogy még termékenyebb lehess.

2022. április 6., szerda

Meg van írva!

Akkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré. Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Máté evangéliuma 4. fejezet 3-4. vers



Gyakran előfordul, hogy a gonosz akkor jön téged kísérteni, amikor életed sivatagába érkeztél. Ekkor megkeresi a leggyengébb pontodat és ott fog kísérteni, próbára tenni téged.
Ezért nagyon fontos, hogy ismerd az Isten írott szavát és ilyenkor megfelelően használd azt a gonosz támadásaival szemben: „Meg van írva.”
A Sátán is használta a Szentírást, de kiragadta azt a szövegkörnyezetéből és szándékosan helytelenül értelmezte.
Fontos, hogy ismerd a teljes Szentírást, hogy jól értelmezd és forgasd azt. Csakis így győzhetsz az ördög minden ravaszságával szemben.
A fenti történetben a Sátán Krisztus testi éhségét igyekezett kihasználni és ezen keresztül kísérteni Őt. Másodszor megint csak testi kívánságokat próbál éleszteni Krisztusban azáltal, hogy az egész világ csillogását, dicsőségét és gazdagságát kínálja fel, ha Krisztus behódol előtte.
Ezt a támadást is a Szentírás idézésével veri vissza Krisztus. Talán te is voltál úgy, hogy sebezhetővé váltál életed bizonyos területein és éppen ezért úgy érezted jogos, hogy engedtél a gonosznak. Ez hiba. Ismerd meg jól a Szentírást, és meg fogod ismerni Isten igazi jellemét valamint azt, hogy ki is vagy te Jézus Krisztus által?

Vigyázz a szívedre és az elmédre, mert a gonosz kifinomult módszerekkel akar ma is megtéveszteni. Mesterien álcázza hazugságait, hogy letéríthessen a helyes útról. Nem engedheted, hogy megvesse a lábát életedben. Szánd rá magad arra, hogy naponta imádságos szívvel olvasod a Bibliát, hogy megismerd azt. A Szentlélek, a Szentírás által tud téged győztesen kivezetni a kísértésekből.

IMA: Istenem, segíts nekem, hogy a Szentírás által felismerjem és legyőzzem a Sátán gonosz kísértéseit. Krisztus nevében, Ámen.

2022. április 5., kedd

A maradandó szépség forrása

Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt. Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat... Péter első levele 3. fejezet 3-5. versek



Azzal ellentétben, amit a mai társadalom sugároz felénk, a szépség valódi forrása belülről, a lelkedből, jellemedből fakad. Talán te is megszoktad, hogy olyan hírverésekkel bombáznak, amelyek középpontjában a tested szebbé tétele áll. Rejtsd el vagy tüntesd el a kisebb-nagyobb ráncaidat, fesd meg a hajad, hogy vonzóbb, divatosabb lehess, rejtsd el arcodat smink mögé és áldozz olyan ruhákra, ékszerekre, amelyek hatására sokkal előnyösebben fogsz kinézni.
Ezek a dolgok önmagukban nem helytelenek, de nagyot tévedsz, ha úgy gondolod, hogy ezek nélkül nem lehetsz szép vagy vonzó. Ha nagyobb hangsúlyt fektetsz a tested szépítésére, mint a lelked szépítésére, akkor előfordulhat, hogy problémák vannak a lelkeddel.
Az igazi szépség a lelkedben van. Egy csinos arc, tökéletes testalkat és a hozzátartozó kiegészítők semmit sem jelenteken az örökkévalóság fényében.
Egy nő szeretne szép lenni, és ezzel nincs semmi gond. A lényeg az, hogy nagyobb hangsúlyt fektess a lelked szépségének ápolására, mint a testedére.
A lelkedet, jellemedet egyedül a Szentlélek tudja széppé tenni. Ha a benső világod rendben van, az sugározni fog belőled és nem lesz szükséged a legdrágább krémekre, kiegészítőkre, hogy felfigyeljenek rád.
Lehetsz akármennyire vonzó külsőleg, a szépséged napról-napra fakul. A belülről fakadó szépség sugárzik és az évek multával nem fakul, hanem egyre szebben ragyog.

IMA: Istenem, szeretnék a Te örökkévaló szépségednek hordozója lenni. Szeretnék jobban törődni a bensőmmel, mint a külsőmmel. Krisztus nevében segíts ebben, Ámen.

2022. április 4., hétfő

Töltődj fel naponta

Arra kérem az Atyát, hogy dicsőséges gazdagsága szerint és a Szent Szellem által erősítse meg a belső embert bennetek, hogy a Krisztusban való hitetek által ő lakjon a szívetekben. Kérem, hogy mélyen belegyökerezzetek az isteni szeretetbe, és egész életetek erre épüljön. Hogy ilyen módon képesek legyetek Isten egész népével együtt megérteni, milyen széles, mennyire hosszú, milyen magas és mennyire mély a Krisztus szeretete. Ezt emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Én mégis azért imádkozom, hogy tapasztaljátok meg szeretetét, és hogy Isten maga töltsön be titeket teljesen. A bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni.  Efézusiakhoz írt levél 3. fejezet 16-21. versek



Ha túl sokat adsz huzamosabb ideig, akkor egy idő után azt tapasztalhatod, hogy te magad „megüresedsz”.
Akár időt adsz, akár valamilyen adottságodat igyekszel hasznosítani, ha nem szánsz megfelelő időt a pihenésre, akkor ki fogsz merülni.
Ezért fontos naponta a lelkedet „töltőre tenni”. Naponta kérd, hogy az Isten újra töltsön meg az Ő Lelkének erejével. Ha ezt nem gyakorlod, hamarosan nem lesz mit továbbadnod, mert a saját életed is üres lesz.
Képzeld el, hogy egy luxusautóban ülsz és meg akarsz tenni vele 100 kilométert úgy, hogy voltaképp csak 50 km-re elegendő üzemanyagod van. Ha nem töltöd fel az üzemanyag tankodat, akkor nem fogsz vele célba érni.
Tölts minőségi időt Istennel és a Bibliával. Ez frissítő, erősítő, töltő hatással lesz rád. Tudom, hogy nehéz lehet a nyüzsgő hétköznapokban időt találnod erre, de létfontosságú ez a számodra.
Nekem is, neked is szükségünk van testi és lelki feltöltődésre is.


IMA: Istenem, hozzád imádkozom, hogy üdíts, tölts fel lelkileg. Szeretnék időt szánni naponta a töltekezésre, hogy ne üresedjen ki életem. Krisztus nevében segíts erre, Ámen.  

2022. április 3., vasárnap

Teljes odaszánás

Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.                                     Jelenések könyve 3. fejezet 15-16. versek



Isten figyelmezteti a Laodíczea városában levő gyülekezetet, mert sem nem hideg, sem nem forró állapotban volt a szíve állapotát tekintve.
Kettős állapot ez. Isten nem teljesen közömbös a számodra, de nem is akarod teljes szívvel követni Őt. Ugyanígy vagy azokkal a dolgokkal, amiket az Isten gyűlöl, megvet ebben a világban. Nem akarsz teljesen a kívánságaidnak, önzésednek élni, de nem akarsz teljesen Istennek odaszánt életet sem. Egyik lábbal a mennyben, a másikkal a pokolban. Egyik lábbal a gyülekezetben, a másik lábbal pedig igyekszel lépést tartani az evilági elvárásokkal.
Isten kimondja az ítéletet: „Ha nem változik ez a gyülekezet, akkor Isten végleg lemond róla.”
Nem az a döntő, hogy te vagy mások mit gondolnak rólad, hanem az a döntő, hogy az Isten milyennek lát téged.
Gondolhatod azt, hogy veled minden rendben van, mindened megvan, ha közben lelki értelemben: szegénységben, vakságban élsz.
Lelki szegény az, aki nem érti az Isten örömhírét, tervét. Lelkileg vak az, aki nem látja a saját maga lelki állapotát. Lelkileg mezítelen az, aki nem Krisztus igazságának fehér ruhájába van öltözve.
Meg kell bánnod az Isten iránti közömbösségedet és könyörögj, hogy Isten újra gyújtsa lángra benned az igazi szeretet és odaszánás tüzét.
Isten szeretne igazi közösségben lenni veled, szeretne lelkileg gazdaggá tenni, szeretne olyan lelki bölcsességgel megajándékozni téged, amelyik felülmúl minden emberi okoskodást.
Isten szeretné neked ajándékozni Krisztus szentségét, igazságát, hogy igaznak láthasson téged.
A kétszínű kereszténységhez nem kell nagy erőfeszítés. Mások valós szükségleteit figyelmen kívül hagyhatod, Isten ügyét tekintve közömbös és tétlen maradsz akkor is, ha amúgy a saját dolgaidat tekintve nagyon is tevékeny vagy.
A kétszínű keresztény végül teljesen azonosul a világgal és nem érti, de nem is érdekli, hogy ennek milyen súlyos hatása van a lelkére.
Ilyenkor az Isten fegyelmez, hogy felébredj és visszatérj az igazán odaszánt élethez. Ne érd be kevesebbel! Válaszd ma a teljes odaszánást, amíg nem késő.


IMA: Istenem, kérlek gyújtsd meg szívemben a Te szent tüzedet, hogy igazán éghessek Érted. Krisztus nevében, Ámen.

Új szövetség

És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: "Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az ...