2019. szeptember 28., szombat

Isten szolgálata könnyű és gyönyörű!

Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR.
Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet!
Jeremiás könyve 1. rész 8-9. vers

Nehéz az Isten szolgájának lenni? Nem!
Elsősorban azért, mert Isten adja az oltalmat. A lelkünk oltalmát, hiszen kegyelme által meg tud őrizni minket az üdvösségre és ameddig szüksége van ránk a földi életben, a testünket is őrzi. Mikor pedig lejárt a küldetésünk miért is maradnánk a földön? Miért félünk hát emberektől akik ugyanúgy porból vannak, mint mi?
Jeremiás egyedül állt egy egész néppel szemben, akik lázadtak Isten ellen és emiatt az Ő szolgája ellen is, de az Úr megmentette, megőrizte Jeremiást.
Másodszor jó Isten szolgálatában állni, mert szánkba adja az Ő szavát.
Az Ő szavának ereje, örök érvénye van és mindig megtermi a gyümölcsét.
Ahogyan a félelem legyőzéséhez szükséges Istenben bíznunk, úgy az Isten szavának szánkra vételéhez is kell az Isten iránti bizalom.
Hiszen Isten üzenetét ellenségeskedéssel fogadták egyesek, mások gúnyolódtak az Isten szolgáján és Isten üzenetén, mert a láthatókra néztek.
Rövid távon úgy tűnik, hogy a gonoszok boldogulnak inkább, Isten ellenségei úgy "zöldellnek", mint a legszebb pázsit, de nem a legjobb.
Reménységük egy pillanat alatt semmivé lesz, Isten haragjának a szele elragadja őket, helyüket sem találod többé.
Ha Isten téged szólít ma, hogy légy eszköze, ne tedd magad, hogy nem hallod hívását.
Győzd le a félelmet és kezdd el a szent munkát!


IMA: Istenünk, segíts legyőzni a közömbösséget, a félelmet, a bizonytalanságot, a mentségeinket és adj erőt, hogy Téged tudjunk szolgálni Jeremiáshoz hasonlóan. Krisztus nevében, Ámen.

2019. szeptember 27., péntek

Hagyjad az Úrra…

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.
Péter első levele .5. rész 7. vers




HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret..

AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; : Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered, ügyedet

A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem,: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.


UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.


BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond?: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.


ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.
Gehardt Pál


IMA: Istenünk, szeretnénk bízni Benned és rád hagyni minden gondunkat. Tudjuk, hogy szerető, gondviselő Atyánk vagy, aki megadod azt amire szükségünk van. Segíts minket ebben, Krisztus nevében, Ámen.




2019. szeptember 26., csütörtök

Az Úr szeme mindent lát...

Minden helyeken vannak az Úrnak szemei, nézvén a jókat és gonoszokat.
Példabeszédek könyve 15. rész 3. vers



Isten egyik fontos tulajdonsága, hogy egy időben mindenütt jelen tud lenni.
Fontos azonban tudnunk, hogy Isten jelenlétének megnyilvánulása egy egészen más dolog.
Ez a megnyilvánulás ott volt az Édenben amikor Ádám és Éva vétkezett, majd el akartak rejtőzni Isten jelenlétének megnyilvánulása elől.
Akár Pétert is említhetnénk, aki Isten jelenlétének megnyilvánulása után a következőképpen fakadt ki:
" Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!" ( Lukács evangéliuma 5. rész 8. vers)
Ne feledjük tehát: embereket félrevezethetünk, önmagunkat félrevezethetjük, de Istent sosem.
Talán azt gondoltad amikor csaltál, hazudtál, loptál, paráználkodtál, megcsaltad a házastársadat vagy egyéb gonosz dolgot tettél, hogy még Isten sem látott, de az Ő szemei ott voltak és láttak, látnak minket.
Őt egy pillanatig sem tudjuk becsapni. Őelőle nem rejtenek el a különböző "fügefa leveleink" amikkel próbáljuk palástolni önmagunk rútságát.
Egyedül a bűnbánat segíthet rajtunk. Egyedül az Isten szentségének megnyilvánulásában feltörő bűnbánat és töredelem segíthet rajtunk Jézus Krisztus halála és feltámadása által.
Isten az Ő Szentlelke által ma is mindenütt jelen van. Én nem tudom Isten Szentlelkét "bevinni" a szívedbe, csak arra kérhetlek, hogy gyere Hozzá, hiszen Ő most is jelen van, most is elérhető. Az Ő szentségének megnyilvánulása által téged is újjá tehet.


IMA: Istenünk a Te jelenléted nélkül szűkölködünk, szenvedünk, boldogtalanok vagyunk. Szeretnénk mindig tudatosítani magunkban, hogy te mindig látod a mi életünket és szeretnénk ha a Te jelenléted, hatalmad, szereteted, szentséged megnyilvánulna a mi életünkben is. Krisztus nevében kérjük segítséged ebben, Ámen.




2019. szeptember 25., szerda

Amit elfelejtettünk...

Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?
Mózes ötödik könyve 8. fejezet 2. vers



Olyan sokszor elfelejtettük megköszönni Istennek, hogy nem adott meg mindent amit kértünk Tőle. Néha még félre is magyaráztam azt, hogy Ő hallgatott. Egyszerűen csak reméltem, hogy a hallgatása azt jelenti, hogy "még nem". Holott az Isten azzal áldott, hogy nem teljesítette a kéréseinket, melyek nem egyeztek akaratával.
Elfelejtettük, hogy az élet apró dolgai szépítik meg a mindennapjainkat.
Eget verő célokat tűztünk ki, miközben elfelejtettük megcsodálni a virágról-virágra szálló pillangó szépségét.
Elfelejtjük, hogy Isten sem egy nap alatt teremtette a világot, akkor mi miért hisszük, hogy mindent egy nap alatt kell megoldanunk?
Elfelejtettünk a jelenben élni, pedig Krisztus mondta, hogy elég minden napnak a maga baja és öröme.
Elfelejtettük, hogy nem az idő, hanem a szeretet gyógyítja be a lelki sebeket, ezért szeressünk mindig Isten szeretetével.
Senki sem halt meg azért, mert túl sokat szeretett.
Elfelejtettük, hogy senkit sem változtathatunk meg, de mindenkit szerethetünk, mert csak addig élnek bennünk a másokkal szemben táplált sérelmeink, ameddig nem akarunk szeretni.
Elfelejtünk sokszor őszintén mosolyogni egymásra, holott ez a csodálatos gesztus teljesen ingyen van.
Ami pedig a legszomorúbb, hogy sokszor visszaemlékezni sem tudunk mindazokra a fontos dolgokra, amiket elfelejtettünk.


IMA: Istenünk szégyelljük magunkat, mert annyira feledékenyek vagyunk amikor a jótéteményeidről van szó. Annyira észben tartottuk viszont a másoktól kapott sérelmeket. Szentlelked által segíts elfelejtenünk a sérelmeinket, segíts megbocsátani szívből és segíts emlékezni az életutunk azon részére, amit Veled életünk, élünk meg. Krisztus nevében, Ámen.

2019. szeptember 24., kedd

Kóstolj bele Isten jóságába!

Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.
63. Zsoltár 2. vers



Egy földműves ismételten meghívta egyik barátját az almáskertjébe, hogy ízlelje meg a gyümölcsöket és készítsen magának almamustot. De a barátja azt mondta, hogy nem kíván elmenni a gyümölcsösbe. Végül a farmer így szólt: “Feltételezem, hogy előítélettel vagy az almáimmal szemben.” Barátja így válaszolt: “Az igazat megvallva, néhány almát már megízleltem és nagyon savanyúnak találtam.” Aztán a farmer megkérdezte, hogy mely almákból evett. “Azokból, amelyek az út mentén, a kerítés mellett vannak” – válaszolta. “Ó, igen – mondta a földműves –, azok savanyúak. Azért ültettem azokat, hogy becsapjam a tolvajokat. De ha bejössz a kert közepébe, akkor már más ízű gyümölcsöket találsz.” A keresztyénség szegélyén vannak nagyon keserű almák – bűnbánat, önmegtagadás, az élet tisztasága –, amelyek visszatartják a képmutatókat és a szájhősöket. De a kert közepén vannak az ízletes, édes és kívánatos gyümölcsök. Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál édesebb az öröm.
A kérdés csak az, kedves olvasóm, hogy te melyik csoportba tartozol?
Nem érted, hogy a zsoltáríró hogyan rajonghat úgy Isten után, Isten közelsége után vagy nagyon is érted, mert te is a Szentlélek által az Atya gyermekévé lettél és most érzed igazán ennek a bensőséges kapcsolatnak az "édességét".
Tény, hogy nagyon unalmasan, szükrén és kiábrándítóan tudnak olyan emberek, teológusok beszélni Istenről és az Istennel való kapcsolatról, akik sosem kerültek személyes kapcsolatba, közelségbe Istennel.
Ne engedd, hogy a hasonló emberek beszéde, életmódja elbátortalanítson Isten keresésétől, Isten iránti vágyakozással kapcsolatosan. Lásd be te is, hogy a lelkedben gyökerező mély szomjúság, a testedbe is átsugárzó sóvárgás tárgya maga Isten.
Keresd Őt igazán és komolyan és Ő fel fogja fedni önmagát neked. Kóstóld meg, ízleld meg az Isten jóságát, és minden szavát érteni fogok, élni fogod a fent olvasott zsoltárrésznek.


IMA: Istenünk, csak Téged, csakis Téged kíván lelkünk. Segíts ezt az igazságot végre elfogadnunk és őszinte vágyat adj szívünkbe, életünkbe. Köszönjük, hogy Te ma is megismerteted magad azokkal, akik igazán és őszintén vágyakoznak, sóvárognak Utánad. Krisztus nevében, Ámen.

2019. szeptember 23., hétfő

Az Isten ismerete.

Ez a három, aki bizonyítja az igazságot:
a Szent Szellem, a víz és a vér. Ez a három ugyanazt mondja.
János első levele 5. rész 7-8. vers



Az Isten beszéde szerint, te és én Isten képmására lettünk teremtve. Természetesen a bűnt kivéve, hiszen a bűn az engedetlenségünk következménye.
A bűneink miatt sajnos erőtlenekké váltunk.
Amikor a Szentlélek lakozást vesz életünkbe, elkezdi újjá építeni bennünk azt, amit a bűn miatt elveszítettük Istenhez való hasonlóságunkból.
A Szentlélek által újjászületünk, ami nélkül nem láthatjuk meg az Isten országát.
Az újjászületés csodája csak a kezdet. Ezután kezdődik az örömteli és folyamatos megismerése Isten végtelen gazdagságának.
Az Isten megismerésének sohasem lesz vége, az örökkévalóságban fog kiteljesedni igazán.
„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.”
( János 17:3)
Aki úgy gondolja, hogy Istent megismerni unalmas, az még sosem találkozott az élő Istennel.
Isten megismerése végtelen örömöket tartogat a számunkra.
Ahogyan szent Ágoston megfogalmazta:
Magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned.


IMA: Istenünk, köszönjük, hogy amit a bűn által eltékozoltunk, Krisztus és a Szentlélek által visszanyerhetjük azt.
Segíts minket, hogy gyermekeiddé válva, naponként nyugalomra és boldogságra találjunk azáltal, hogy egyre inkább megismerünk Téged. Krisztus nevében, Ámen.

2019. szeptember 22., vasárnap

Átkozottból-áldott!

És bár átkozottak voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek!
Zakariás könyve 8. fejezet 13. vers


Krisztusban, Isten gyermekei annyi áldást kaphatnak, hogy annak csodálatos voltát fel sem tudják fogni vagy szavakba önteni.
Ezeket a kincseket Isten a jelenben is osztogatja övéi számára és a jövőben is osztogatni fogja őket.
Az igazság Lelke, világosan kijelentette számunkra, hogy Krisztus által az Atya megáldotta az ő gyermekeit minden lelki áldással.
Ezek az áldások mind a mieink is, mint az új teremtés várományosaié, a jelenben pedig a hit általi engedelmesség által tudjuk megragadni azokat.
A mi örökségünk Krisztus feltámadása által biztossá vált. Ezt senki sem lophatja el, senki sem szakíthatja el tőlünk. A Mennyben csak ránk vár ez az áldott örökség.
Nem találunk ebben semmiféle ellentmondást.
A jelenben is élvezhetjük Isten áldásait, de az áldások kiteljesedése majd a jövőben vár ránk, az Isten országában.
Méltó az Úr a dicséretre, nekünk pedig minden okunk megvan az ünneplésre.
Ameddig át nem adjuk életünket Istennek, átkozottak vagyunk, amint odaszánjuk magunkat Isten iránti engedelmességre hit által, gyermekeiként áldás hordozóivá válunk.


IMA: Istenünk, a lázadásunk, az engedetlenségünk csak átkot hozott ránk. Köszönjük Krisztust, aki elhordozta a mi átkozott voltunkat is a Golgotán, hogy általa az Atya gyermekei, örökösei, áldásainak várományosai legyünk. Magasztalunk ezért. Kérünk Téged, hogy segíts nekünk teljesen odaszánni magunkat hit által az engedelmességre. Krisztus nevében, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...