Ahogyan az elmúlt napokban olvashattál róla, Isten megismerése sokféleképpen történhet. A kérdés ma az, hogy azért mert templomba, gyülekezetbe, imaházba jársz, biztos lehetsz benne, hogy ismered Istent? Honnan tudhatod biztosan, hogy ismered Istent?
Amikor a kezdetben Isten szövetséget kötött népével, ígéretet tett arra, hogy amennyiben a népe hűségesen Vele jár és törekszik arra, hogy megismerje Őt, bőségesen lesz része ennek áldásokban. Amint azonban népe hűtlen lesz és elpártol Tőle, meg fogja tapasztalni a tudatlanságából fakadó átkokat.
Amikor Isten népe semmibe vette az Istennel való kapcsolatot, Isten küldött prófétákat, akik emlékeztették a népet arra, hogy bűnbánatot kell tartania és vissza kell térnie az Istenhez és hűségesen követnie kell Őt.
Évszázadok során, Isten sok királynak üzente, hogy amennyiben nem térnek meg népükkel együtt, Isten megengedi, hogy pusztító erők törjenek be az országba és tönkretegyék a városaikat, a népet pedig rabszolgaságba taszítsák.
A legtöbb ember sajnos nem gyakorolt bűnbánatot és nem tért vissza Istenhez, így jött is a büntetés, a nép pedig száműzetésbe került.
Érdekes módon, amikor Isten népe fogságba került, már nagyon is foglalkozni kezdtek a vallásuk gyakorlásával. ( Ézsaiás 1:11-17)
Igyekeztek részt venni istentiszteleten, de Isten elutasította ezt a képmutató közeledést. Tudta Isten jól, hogy az istentiszteleten való részvétel ellenére, a nép már nem ismeri az igaz Istent. „Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét! (Ézsaiás 1:15-17)
IMA: Istenünk, félelmetes a tudat, hogy lehetünk „rendes”, gyülekezetbe járó emberek úgy, hogy közben nem ismerünk Téged. Szabadíts meg minket az értelmetlen vallási szertartások gyakorlásától és segíts igazán megismerni és tisztelni Téged. Krisztus nevében, Ámen.