2021. július 24., szombat

Kinek mondod Jézus Krisztust?

Jézus pedig elindult tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: "Kinek mondanak engem az emberek? Márk evangéliuma 8. fejezet 27. vers



Jézus Krisztus megkérdezi tanítványaitól, hogy kinek mondják Őt az emberek?
Sokféle vélekedés volt Krisztussal kapcsolatosan, de Péternek kijelentette az Atya, hogy Jézus maga a Krisztus, az élő Isten Fia.
A tanítványok többi része hallotta, hogy az emberek kinek mondják Krisztust, de nem hallották meg az Atya kijelentését. A lelked rá van-e hangolódva arra, amit a mennyei Atya akar kijelenteni ma neked, esetleg te is csak a földi dolgokat látod, hallod?
A Biblia azt mondja: „Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent.” ( Hóseás könyve 4:6)
Isten szeretne beszélni veled, kijelenteni neked dolgokat saját magaddal és környezeteddel kapcsolatosan. Az Ő mennyei nézőpontja végtelen bölcsességgel és boldogsággal töltheti meg a te életedet is.
Mózes megismerte az Isten mennyei kijelentését, látta Isten hatalmát Egyiptomban, a pusztai vándorlás során és ezért mondta Istennek, hogy Nélküle egy tapodtad sem hajlandó menni.
Ez legyen őszinte vágyaddá és imádságoddá: „Istenem! Jelentsd ki magad igazán az én számomra is!” Az életed az igaz Jézus Krisztus megismerésével és szívedbe fogadásával kezdődik el igazán.


IMA: Istenünk, szeretnénk igazán megismerni Téged. Jelentsd ki magad nekünk életünk minden egyes napján. Szükségünk van Rád. Krisztus nevében hallgass meg minket, Ámen.

2021. július 23., péntek

Légy hű mindhalálig

Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Jelenések könyve 2. fejezet 10. vers



Olvastam egy történetet, ami nagyon megragadott. Az 1200-as években, Thomas Beckett, Canterbury érseke szembeszállt az akkori királlyal, mert úgy gondolta, hogy Krisztus Egyháza a mulandó világ feletti erővel rendelkezik, éppen ezért nem rendelhető alá semmiféle emberi, mulandó érdeknek.
Azért harcolt, hogy a zsarnok király ne avatkozhasson bele az Egyház belső ügyeibe. A király emiatt kivégeztette. Utolsó szavai a következők voltak:
„Szabad elhatározásomból halok meg Krisztusért és az Ő Egyházának védelméért.”
Halálának következménye az lett, hogy egész Európa vértanúnak ismerte el és a keresztények üldöztetése megszűnt.
Röviddel az érsek kivégzése után, maga második Henrik, a zsarnok király is összetört és bűnbánatot tartva ment a templomba, hogy kifejezze nyilvános bűnbánatát azáltal, hogy megostoroztatta saját magát.
Ezután a király maga állt őrt a vértanú érsek sírjánál. Nem érdekes? A haláláig hű maradó érsek vére térítette meg a gyilkosát.
A római császárok addig üldözték a keresztényeket, míg ők maguk is keresztényekké lettek.
Kereszt, kereszt mellett, sír a sír mellett, így győzedelmeskedett az Egyház a történelem során. Mit tehetsz a szenvedésben, megpróbáltatásban, üldöztetésben? Légy hűséges mindhalálig Krisztushoz és mindenképp győztes leszel.
„ Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”         (Róma 14:7-8)


IMA: Istenünk, tudjuk, hogy csak az az ember győzhet, aki a Te oldaladra áll. Kérünk, hogy könyörülj rajtunk. Adj nekünk bátorságot és szent elhatározást, hogy halálunkig Benned bízzunk, és Hozzád hűek maradjunk. Krisztus nevében kérünk, Ámen.


2021. július 22., csütörtök

A megtérés ideje

Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Prédikátor könyve 3. rész 4. vers



A görög nyelvben két szó is van használatban az idővel kapcsolatosan. Az egyik a cronos (kronosz), ami a múló időt jelenti. Azt az időt, amit a karórádon vagy a homokórán látsz lepörögni.
A második kifejezés az időre a kairos (káirosz) ami egy bizonyos eseménynek a megfelelő idejét jelöli.
Ha a vonatom délelőtt 8 órakor indul, akkor a múló idő (kronosz) alapján állapítom meg, hogy mikorra kell ott lennem az állomáson, hogy megragadjam az alkalmat (káirosz), és felszálljak a vonatra. Ha 8 óra után érek oda, azt az alkalmat már lekéstem.
Természetesen vannak az életünkben olyan alkalmak, amik visszatérnek, ismétlődnek, de vannak soha vissza nem térő alkalmak is.
Ha Krisztus ma kopog a szíved ajtaján, ha Isten ma szól hozzád, az egy alkalom arra, hogy az egész életed megváltozzon.
De ha lemaradsz erről az alkalomról, az a kérdés, hogy lesz-e még ilyen alkalom?
Az Istenhez való fordulásnak, az Előtte való megalázkodásnak ma van az ideje és az alkalma.
Ha tudunk őszintén sírni a bűneink, lázadásunk felett, akkor fogunk tudni felszabadultan örülni is az új életnek, amivel Isten ajándékozott meg minket.
Kedves olvasóm. Tudom, hogy sokszor keményen dolgozol azon, hogy Isten nagyszerű tervét kövesd életedre nézve, de ne felejtsd el mi a lényeg. Ne felejtsd el ki a lényeg.
Keresd ma is először Isten országát, igazságát, a többi pedig csak ráadásként lesz a tied.


IMA: Istenünk, köszönjük a mai napot, és az alkalmakat, amiket elkészítettél nekünk. Segíts, hogy észrevegyük őket és használjuk ki őket. Segíts, hogy felismerjük azokat az alkalmakat, amikor a gonosz el akar gáncsolni minket. Krisztus nevében köszönjük, hogy mindenre megtanítasz minket. Ámen.


2021. július 21., szerda

Minden vigasztalásnak Istene

Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is. Korinthusiakhoz írt második levél 1. fejezet 2-5. versek



Mikor nyomás alatt vagy, amikor megtörtnek érzed magad, hova fordulsz vígaszért? Úgy érzed, könnyen lecsúszol ilyenkor Krisztusról, az életed kősziklájáról?
Esetleg érzed, hogy Isten ott van veled a szenvedéseidben is, Ő pedig éppen elegendő?
A világ által kínált „vígasz” nagyon rövid ideig segít és utána még rosszabbul fogod érezni magad. Alkohol, vásárlás, szexuális kaland nem fognak igazi segítséget, vigasztalást adni neked. Nincs igazi, maradandó vigasz az Isten nélkül. Nincs igazi vígasz azon kívül, amit Isten kínál.
Pál mondja: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” 2 Korintus 12:7-10.
Isten képes igazi vigasztalás lenni számodra a legsötétebb órádban, a legnagyobb szenvedések között is. Ha abban reménykedünk, hogy Isten elveszi a nehézségeket életünkből, néha csalódni fogunk.
Éppen így mutatja meg nekünk, hogy Ő nagyobb, mint a szenvedéseink, mert képessé tud tenni minket ezek között is békében lenni. Képes minket valódi vigasztalással megajándékozni. Isten a nehézségeink között is képes igazi vígaszt adni nekünk és nemcsak azután közelít meg minket, ha a nehézségeink megoldódtak.
Talán te is úgy gondolkodtál eddig, hogy amint megoldódnak a nehézségek az életedben, amint elmúlik a szenvedés, az életed csodálatos lesz.
Isten azt üzeni neked, hogy a szenvedéseid között Ő tökéletesen elegendő vígasz a számodra.


IMA: Istenünk, köszönjük, hogy szeretsz minket és köszönjük, hogy Te vagy az igazi vigasztalás számunkra. Krisztus nevében, Ámen.

2021. július 20., kedd

Törekedni

Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.
Zsidókhoz írt levél 12:14. vers



Talán hallottad a történetet amikor egy skorpió megkért egy békát, hogy vigye át a folyón. A béka nem akarta átvinni, mert azzal érvelt, hogy ha a skorpió a hátára mászik, akkor előbb-utóbb meg fogja csípni. A skorpió azzal érvelt, hogy nem tenne ilyet, hiszen akkor mindketten megfulladnának.
El is indultak a túlsó part felé, amikor azonban a folyó közepére értek, a skorpió megcsípte a békát.
Miközben süllyedni kezdtek a béka értetlenül kérdezte: " Miért csíptél meg? Így mindketten megfulladunk?" A skorpió így válaszolt: " Egyszerűen azért, mert skorpió természetem van."
Kedves olvasóm! Te ki vagy valójában és milyen természeted van? Tudom, hogy a rajongó kereszténység korát éljük, amikor abban mérjük sokszor a kegyességet, hogy kinek milyen intenzitással korbácsolódnak fel az érzelmei egy-egy Istentisztelet, dicsőítés közben, viszont Isten a cselekedeteink és a törekvéseink alapján mér le minket. Krisztus nem rajongókat keres, hanem olyan embereket, akik teljesen tudnak azonosulni vele indulatban, törekvésekben és cselekedetekben.
Kibékültünk már Vele? Ha igen, akkor már az Ő gyermekei vagyunk. Ha az Ő gyermekei vagyunk, akkor az Ő természetének részesei lettünk a Szentlélek által.
Ez azt jelenti, hogy erőt és szabadságot kaptunk nemet mondani olyan dolgokra, amelyek azelőtt fogva tartottak minket. Paráznaság, mértéktelen evés, ivás, dohányzás, mértéktelen alkoholfogyasztás, kapzsiság stb.
Isten gyermekeinek célja, törekvése mindig a békesség és a szent élet. Hibázhatnak? Igen! De Isten látja, hogy mire vágynak igazán, hogy mi a szívük vágya, és ezért járulhatnak bizalommal a kegyelem királyi székéhez.
Semmi gond azzal, ha érzelmileg felhangolódunk egy-egy keresztény zenei rendezvényen, viszont az érzelem önmagában nem elég. Hiszen az Ige azt mondja, hogy " Szeresd az Urat a Te Istenedet teljes szívedből, lelkedből, erődből." Ez azt jelenti, hogy folyamatosan arra törekszünk, hogy először is gondolatvilágunk, szívünk, majd cselekedeteink, beszédünk és végül az érzelmeink Isten dicsőségére legyenek. Nem a cselekedeteink üdvözítenek, azok csak biztos jelei annak, hogy élő hitünk van.


Ima: Atyánk óvj meg minket a képmutatástól. Ne engedd, hogy a nagy szavak emberei legyünk vagy a nagy érzelmeké, mint Péter aki a végén megtagadta Krisztust, mert csak érzelmi felindulás volt nála a Szentlélek ereje nélkül és nem igazi elkötelezettség.

2021. július 19., hétfő

Ez több annál

Sámuel pedig fogott egy követ, felállította Micpa és Sén között, és elnevezte Eben-Háézernek, mert ezt mondta: Mindeddig megsegített bennünket az ÚR!  Sámuel első könyve 7. fejezet 12. vers



Nekem az élet könnyű volt.
Gyermeki szívvel szerettem.
Ha megbántottak nem sírtam,
estére el is feledtem.

Megbocsátani úgy tudtam,
hogy nem maradt vérző sebem,
így a békesség és öröm
érzése lakott szívemben.

Nem adtam helyet Sátánnak,
bár sokszor harcoltam vele.
Volt úgy, amikor ő győzött:
De nagy az ima ereje!

Hívásomra felelt az Úr.
Szabadítása nem késett.
Ha nem tudtam elmondani:
néma fájdalmat is értett.

Nagy kegyelmével betakart.
Óvott, féltett és segített.
Ha mélységek fogtak körül:
a mélységből menekített.

Több kegyelmet kaptam sokkal,
mint megérdemeltem volna.
Szeretett, mindig szeretett!
Igazán, isteni módra.

Azért volt könnyű az élet,
mert mindent elhittem Neki.
Az Ige mellett mindennap
pecsétjét szívemre teszi.

Az a pecsét Jézus vére.
Lelkem üdvösségét adja.
Ez több annál, mint ahogyan
a szív és a száj kimondhatja.

Páskulyné Kovács Erzsébet

IMA: Istenünk, annyi áldásod mellett elmentünk életünkben úgy, hogy még csak észre sem vettük őket. Köszönjük, hogy mindeddig megtartottál, megsegítettél minket és minden embernek kínálod ma is az örök élet ingyenes ajándékát. Krisztus nevében, Ámen.

2021. július 18., vasárnap

Első és utolsó

Mikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. Jelenések könyve első fejezet 17-18. vers



Talán érezted már úgy magad, mintha csak egy madártollhoz hasonló lenne életed és kiszolgáltatottan sodródna a szeszélyes szeleknek kiszolgáltatva.
Tudd meg, hogy Isten az Első és Ő az Utolsó is. Az Ő első szava hozta létre a világmindenséget, Ő döntötte el, hogy mikor szüless erre a világra és mikor verje szíved az elsőt és Ő fogja eldönteni azt is, hogy mikor verje szíved az utolsót. Ő tette az első lépést, hogy megmentsen minket bűneinktől és azok következményeitől és Ő fogja kimondani az utolsó szót életünk felett: „Jól van jó és hű szolgám” vagy „Távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”
Kérdés, hogy elfogadtad-e már a szerető Isten által nyújtott mentőövet? Tudatosult-e benned, hogy milyen nagy ajándékot kaptál Istentől? Első szívdobbanásodtól egészen az utolsóig időt és lehetőségeket kaptál, előre elkészített lehetőségeket, hogy a teremtődnek dicsőséget szerezz, és embertársaid javára élj. Igenis van választási lehetőséged. Vállald fel ennek felelősségét. Mindennapjaidban, döntéseidben legyen az első számodra az, hogy őszintén keresed, mit akar Isten életeddel. Legyen az első és legfontosabb dolog a mindennapjaidban az, hogy törekszel Isten akaratában járni és az Ő dicsőségét keresni. Legyen az első az elmédet megtölteni Isten szavával, hogy elváltozhass az értelmed megújulása által és az értékrended az Isten értékrendjéhez igazodjon. Ha így teszel, Isten kegyelme el fogja végezni benned és általad a munkáját, az utolsó lélegzetvételedkor pedig tudni fogod, hogy nem a halálé, hanem Istené lesz az utolsó szó az életed felett. Krisztus fog melletted állni és fogadni téged az örökkévalóságban. Ővele fogsz osztozni az örök életben és Vele fogsz uralkodni örökké. Hát nem csodálatos?


IMA: Istenünk, földi életünk minden percének értelme van, ha Rád bízzunk magunkat és a Te szavadra törekszünk építeni. Kérünk, könyörülj rajtunk, hogy teljes szívből higgyünk Krisztusban, mint üdvösségünk szerzőjében és meg is valljuk Őt életünkkel, döntéseinkkel. Krisztus nevében kérünk, Ámen.


Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...