2025. december 20., szombat

Nézz Isten Bárányára!

Másnap Bemerítő János meglátta Jézust, amint feléje közeledett, és ezt mondta: „Nézzétek! Ő az Isten Báránya, aki magára veszi az egész világ összes bűnét! János evangéliuma 1. fejezet 29. vers



János fenti mondatában benne van a Karácsony teljes súlya és dicsősége. Gondolj csak bele: miért született meg az a kisgyermek? Azért, hogy szép legyen az ünnepünk? Nem. Azért jött, hogy Bárány legyen. Bemerítő János mintha egyenesen rám kiáltott volna a Jordán partjáról, áttörve az évszázadokat és az ünnepi zsongást: „Nézzétek!”
Nem azt mondta, hogy „Gondoljatok rá”, vagy „Érezzetek valamit iránta”. Azt mondta: Nézzétek! Fordítsátok el a tekinteteteket magatokról, a problémáitokról, a teljesítményetekről, és fókuszáljatok Egyvalakire.
Tudjátok, amikor mi ma egy bárányra gondolunk, talán egy puha, fehér, aranyos állatka jut eszünkbe a betlehemi jászol körül. De János hallgatói számára ez a szó nem volt „cuki”. Amikor ők azt hallották: „Bárány”, ők áldozatra gondoltak. Vérre. Helyettesítésre.
Eszükbe jutott az egyiptomi páska báránya, amelynek vére megvédte őket a haláltól. Eszükbe jutott a templomi áldozat, ahol egy ártatlan állat halt meg a bűnös ember helyett. És talán eszükbe jutott Ézsaiás próféciája is arról a Szolgáról, aki, mint bárány, némán ment a mészárszékre a mi vétkeinkért.Isten szentsége olyan hatalmas, hogy a mi bűnünk nem söpörhető csak úgy a szőnyeg alá. Valakinek fizetnie kell minden egyes bünért.
És itt jön a csoda, ami megérinti a szívemet minden egyes alkalommal. Ez a Bárány nem egy ember által választott áldozat. Ez az Isten Báránya. Isten maga gondoskodott az áldozatról. Amit én nem tudtam megtenni magamért, azt Ő megtette értem.
Gondolj bele a gyakorlatban: Mit cipelsz ma? Milyen bűntudat, milyen régi kudarc, milyen szégyen nyomja a válladat? Hányszor próbáltad már "jóvátenni", elrejteni vagy megmagyarázni? Én ismerem ezt az érzést. Olyan, mintha egy mázsás hátizsákkal próbálnánk hegyet mászni.
János üzenete ez: Hagyd abba a cipekedést! Nézz Jézusra! Ő nem csak megbocsátja a bűnt, mintha az semmiség lenne. Ő magára veszi. Leemeli a te válladról, és a sajátjára teszi. Az egész világ bűnének iszonyatos súlyát vitte fel a keresztre.
Advent legnagyobb ajándéka nem a fa alatt vár ránk. Az igazi ajándék a szabadság. A tudat, hogy a Bárány már elhordozta azt, ami engem agyonnyomna.
Arra bátorítalak ma, állj meg egy percre a rohanásban. Végy egy mély levegőt. És a lelki szemeiddel nézz Rá. Ne a saját hiányosságaidat figyeld, hanem az Ő tökéletes áldozatát.

IMA: Úr Jézus, Istennek drága Báránya! Köszönöm, hogy eljöttél ebbe a világba, nem azért, hogy ítélkezz, hanem hogy magadra vedd az én bűneimet is. Megvallom, sokszor még mindig én próbálom cipelni a terheimet, ahelyett, hogy Nálad hagynám őket. Kérlek, fordítsd ma a tekintetemet magamról vagy másokról Terád. Töltsd be a szívemet azzal a békességgel, amit csak a Te tökéletes áldozatod adhat. Segíts ebben az adventben nemcsak várni Téged, hanem igazán látni is Téged. Ámen.

2025. december 19., péntek

Szavakkal ki nem fejezhető öröm

Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét. Péter első levele 1. fejezet 8-9. versek



Én nem sétáltam Jézus Krisztus mellett Galilea poros útjain. Nem hallottam a hangját a hegyi beszédben, és nem láttam a csodáit a saját szememmel. Pedig olyan sokszor álmodoztam róla milyen lett volna látni Őt, megérinteni, ott ülni mellette és csak kérdezni, kérdezni, hallgatni és megint kérdezni Isten testet öltött Fiától. Mégis, ahogy Péter is mondja, szeretem Őt. És ami még elképesztőbb: annak ellenére, hogy most sem látom fizikai értelemben, hiszek Benne. Ma már tudom, hogy ez a szeretet és a hit a Szentlélek ajándéka. Egyetlen ember sem képes önmagától szeretni Istent vagy hinni Isten Fiában.

Ez a hit, nem vak ugrás a sötétbe. Ez egy értelmes, Isten Lelke által táplált meggyőződés, amely a Biblia tanításain és a személyes megtapasztalásokon alapul. A hitnek van tárgya, és ez a tárgy maga Jézus Krisztus, akiről az Írás olyan világosan beszél.
De mi a következménye ennek a láthatatlan hitnek és szeretetnek? Péter szerint: „dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni.” Én is megtapasztaltam már ezt az örömöt, és tudom, miről beszél. Ez nem az a felszínes boldogság, amit a világ kínál. Ez az az öröm, amit már tizenéves koromban éreztem, amikor az esti sötétségben, egyedül gyalogoltam haza az ifjúsági óráról dicséreteket énekelve és olyan boldogságot érezve, hogy ki tudtam volna bújni a bőrőmből. Aki látott, talán azt gondolta elment az eszem. :) Ez nem múlik el egy rossz hírre, egy veszteségre vagy egy kudarcra. Ez az öröm mélyről fakad, az én újjászületett lelkemből, és az a tény táplálja, hogy Isten Fia, Jézus, megváltott engem. Ilyen örömöt nem adhat gazdagság, élvezet, szerelem vagy egyéb sikerek. Ez az öröm egyedül a Jézus Krisztus szeretetéből és a Benne vetett őszinte, élő, gyakorlati hitből fakad. Ez az a fajta öröm, amit John Piper keresztény hedonizmusnak nevez – az Istenben való legnagyobb öröm keresésének. Nem a saját érdememből, hanem az Ő kegyelméből kapom ezt az ajándékot.

Ezt az örömöt tapasztaltam életem során, amikor problémák, nehézségek nyomasztottak, de imádkoztam és kinyitottam a Bibliám, Isten Szava pedig olyan személyesen, olyan érthetően, felemelően szólt hozzám, hogy felhevitette bennem a dicsőséges örömöt, amit nem lehet szavakba önteni. Annak az öröme, hogy Isten ismer, tud rólam, tud a problémáimról, szeret engem és velem van kisebb-nagyobb harcaimban, problémáimban.

És miért olyan fontos ez az öröm, amit szavakkal nem lehet kifejezni? Mert ez a hit céljához vezet: „a lelketek üdvösségét.” Ezt jelenti az adventi reménységem. Nem csak arra várok, hogy megünnepeljem Jézus Krisztus testet öltését, hanem arra is, hogy Ő visszajöjjön, és beteljesítse ezt az üdvösséget. A mi utunk – a hit, a szeretet, a kifejezhetetlen öröm – mind-mind ehhez a végső célhoz vezetnek.

Ne feledd, kedves Testvérem: bár most nem látod Őt, Ő lát téged. Bár talán nem érzed mindig fizikai valóságát, Ő mindig veled van a Lélek által. És ez a láthatatlan, mégis valóságos kapcsolat az, ami a legmélyebb, legdicsőségesebb örömet adja az életemben.

IMA: Mennyei Atyám, én hálát adok a fizikai szem számára láthatatlan Krisztusban vetett Hitért, amely betölti az én szívemet szeretettel és kifejezhetetlen örömmel. Köszönöm, hogy bár én nem láttam Jézus Krisztust testben, a Te Lelked által mégis hiszek Benne. Kérlek, Uram, erősítsd meg a hitemet napról napra, hogy ez az öröm áradjon ki az életemből, és mutasson Krisztusra a környezetemben, hogy Te vagy az én Megváltóm és az én üdvösségem. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2025. december 18., csütörtök

Félelem nélküli öröm

A pásztorok nagyon megrémültek, de az angyal ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert nagy örömhírt hoztam nektek, amelynek az egész nép örülni fog!
Lukács evangéliuma 2. fejezet 9-10. versek



Ahogy én látom, és ahogy a bibliai antropológia is tanítja, minden emberi félelemnek van egy mély gyökere, és ez a gyökér a halálfélelem. A legapróbb aggodalmam – legyen az a pénz elvesztése, egy betegség vagy a magány – mind-mind arról szól, hogy valamilyen módon elveszítem azt a földi, törékeny, fizikai életet, amit birtokolok. A bűnbeesés óta a halál árnyéka vetül mindenre, amit teszek, és ez a félelem tartja fogva az emberi szívet. De az adventi üzenet, az Örömhír, pontosan ezt a láncot töri szét! Az angyal nem azt mondja, hogy nem lesz többé nehézség, vagy hogy a pásztoroknak nem kell többé fázniuk. Azt mondja, hogy a Megváltó megszületett. A Megváltó, aki nem csupán egy pillanatnyi életet, hanem A nagybetűs, elmúlhatatlan Életet hozta el nekem és neked is. Gyakran gondolok erre a halálfélelem-mentes átmenetre a hitemben, és egy egyszerű kép jut eszembe: A kisfiam néha, amikor este elfáradt a játékban, elalszik a kanapén. Én ekkor odamegyek hozzá, óvatosan felemelem a karjaimba, és átviszem őt a saját ágyába, befektetem, betakarom. Ő meg sem érzi az átmenetet. Reggel pedig ott ébred fel, ahol lennie kell: a szobájában, a biztonságos ágyában. Ott köszöntjük egymást örömmel. Pontosan így képzelem el én a földi életből az örökkévaló életbe való átlépést. A halál nem egy félelmetes utazás a sötétbe, hanem csupán a Vőlegény (Krisztus, az Élet) gyengéd karjai, amelyek felemelnek és átvisznek ebből a világból oda, ahova igazán tartozom: a mennyei dicsőségbe. Még ha a következő pillanatban ki is lehelném a lelkem, én akkor is az Ő karjában vagyok. Ez az a bizonyosság, amit a feltámadás erejének nevezhetünk. Pál apostol is azt mondta, hogy „meghalni nyereség” (Fil 1:21). Miért? Mert a halál a hazaköltözés az Atyához. Ez a valóság, Testvérem, ad nekem okot az örömre, ami legyőzi a félelmet. Nem ringatom magam olyan dolgokba, amelyeket Isten sosem igért erre a földi életre: nem betegedhetek meg soha, nem fogom megizlelni a fizikai halált stb. Nem azért örülök, mert minden tökéletes ma, hanem azért, mert tudom, ki tart engem a kezében. Ez az adventi öröm az a szilárd alap, ami megrendíthetetlen. Ez az alap pedig elég szilárd ahhoz, hogy életed minden napján épithess rá.

IMA: Mennyei Atyám, én köszönöm Neked az angyal szavát, ami feloldja az én halálfélelmemet is. Hálát adok, hogy a Te Fiad, Jézus Krisztus, az én Megváltóm, aki legyőzte a halált. Kérlek, Uram, ebben az adventi csendben tedd a szívemet bátorrá és örömtelivé. Segíts, hogy minden pillanatban emlékezzek arra, hogy én a Te karjaidban vagyok, és a hazaút már elkészült számomra. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2025. december 17., szerda

A vőlegény öröme

Akinek menyasszonya van, az a vőlegény! A vőlegény barátja pedig csak vár és figyel, hogy mikor hallja meg a vőlegény hangját. S mennyire örül, amikor meghallja! Most én is így örülök. Boldog vagyok, hogy ő megérkezett! János evangéliuma 3. fejezet 29. vers



Keresztelő János, a legnagyobb ember, akit Isten küldött, nem a dicsőséget keresi magának. Ő a Vőlegény Barátjaként határozza meg magát. Tudjátok, a vőlegény barátjának az a feladata, hogy mindent előkészítsen, de a legnagyobb örömét akkor éli át, ha a fény nem rá, hanem a Vőlegényre esik.
Miért ilyen mélységes a barát öröme? Mert az öröme nem a saját szolgálatából fakad, hanem abból, hogy a központi személy, a Vőlegény, Jézus Krisztus megérkezett. Én is erre hívlak téged: Az igazi boldogságom forrása nem a saját szereplésemben van, hanem a Krisztusban rejlő teljes elégedettségben.
Ebben a képben mi, az egyház, az a Menyasszony vagyunk, akit a Vőlegény magának választott. De néha én is – és te is – hajlamosak vagyunk elfelejteni a lényeget.
Vár és figyel: János figyelme egyetlen dologra összpontosult: a Vőlegény hangjára. A 21. századi Adventben olyan sok a zaj! Reklámok, programok, elvárások. Ezek a hangok elnyomják a Vőlegény halk, szelíd hívását.
A csend a barát feladata. Ahhoz, hogy meghalljam Őt, nekem csendet kell teremtenem magam körül. Az engedelmesség és a szentség vezet el oda, ahol tisztán hallom Isten hangját, az Ő Szavát.
Boldog vagyok, hogy ő megérkezett: A mi örömünk nem (csak) a jövőre szól, hanem már most is van. Krisztus eljött, megváltott engem. Ez az a bizonyosság, ami a legmélyebb boldogságot adja.
Ne feledd, kedves Testvérem: a te legnagyobb kitüntetésed nem az, ha te lehetsz a fény a szobában, hanem ha te irányíthatod a tekinteteket arra a Fényre, aki Jézus Krisztus. Kisebbedjen benned minden más, hogy a Vőlegény növekedhessen! Ezt jelenti a győztes, elégedett keresztény élet, amit a Vőlegény Barátja élt meg.

IMA: Mennyei Atyám, én hálát adok a Vőlegényért, Jézus Krisztusért. Kérlek, Uram, tégy engem is a Vőlegény olyan barátjává, akinek a legnagyobb öröme abból fakad, hogy Te megérkeztél. Adj nekem erőt és fület, hogy a világ zajában is meghalljam a Te hívó, szeretetteljes hangodat. Hadd érezzem a szívben azt az igazi, mélységes örömöt, ami abból fakad, hogy Te vagy az én mindenem. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2025. december 16., kedd

Közeledj az Örömhöz!

Jöjjetek közel Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok! Ti bűnösök, takarítsátok ki a bűnöket az életetekből! Tisztítsátok meg a szíveteket, és ne próbáljátok többé Istent is, meg a világot is követni!
Jakab levele 4. fejezet 8. vers



Én látom magam körül, és te is látod a 21. század keresztényét. Talán néha csak a tükörig kell mennünk, hogy szembenézzünk vele. Az egyik kezével szeretné megfogni a világot. Azt a csillogó, mulandó sikert, a kényelmet, a könnyű szórakozást, az anyagi előnyöket, élvezeteket. A másikkal pedig kapaszkodni akar Isten áldásaiba, békéjébe, védelmébe és jelenlétének ígéretébe. Azt mondjuk magunknak: "miért is ne lehetne mindkettő?"
De az Isten, egyértelműen beszél: nem szolgálhatok egyszerre két úrnak. Amikor Isten a tisztítsátok meg a szíveteket felszólítást adja, valójában azt mondja: „Szűnj meg kétszívűnek lenni!”
Mi a kétszívűség? Az, amikor én a legmélyebb vágyaimat egyszerre próbálom kielégíteni azzal, ami egy pillanatra jól esik (a világ élvezeteivel), és azzal, ami örökké megmarad (Isten örömével). Ez a gondolkodás egyenesen ellentétes az evangéliummal. Isten abszolút, és Ő nem osztozik a dicsőségén. Nem várhatom el Tőle a békét és a feltétlen elfogadást, ha közben a szívem leghőbb vágyai a világhoz láncolnak engem. Éppen úgy nem várhatod el ezt tőle, mint ahogyan nem várhatod el a házastársadtól, hogy jó arcot vágjon és helyeseljen, ha egy harmadik személyt vonsz be a házasságodba. Akkor sem fog neki örülni, ha te azt mondod neki, hogy szeretnéd vele is folytatni a házasságot és a harmadik személlyel pedig megélni a házasságon kivüli kapcsolatod, mert úgy gondolod, hogy a kettő mehet párhuzamosan is.
Tudod mi a lelki kettősség következménye? Nem béke, hanem lelki skizofrénia! Ez a belső megosztottság csak boldogtalanságot, gyötrelmet és szellemi szenvedést eredményez.Neked és a környezetednek egyaránt. Nem leszekl boldog a világban, mert Isten Lelke folyton emlékeztet a jobbra; de Istenben sem találhatsz igazi megnyugvást, mert a világ folyton elvon attól, hogy odaszánd magad Istennek. A vége pedig az, ami egy házasságban megélt kettősségnek: A házasság kiüresedik, a folyamat végén összeomlik és a szeretővel való kapcsolat is nagyon hamar összedől.
Ez az Advent, kedves olvasóm, a döntés ideje. Talán haragszol rám, mert ezzel a néhány sorral kényelmetlen helyzetbe hoztalak, de ez a kényelmetlenség a te javadat szolgája, ha kimozdit a megszokottból és a fontosra, életre forditja a tekintetedet. A Krisztus követése nem egy választható hobbi, hanem az életünk teljes átadása. Isten ma arra hív téged – és engem is! –, hogy takarítsam ki a bűnöket az életemből, és hozzak egy radikális döntést. Kinek a kezét fogod? A világét, amely a mulandóságba vezet, vagy az Istenét, Aki a Te igazi, törhetetlen örömöd és boldogságod forrása? Gyere, ne maradj távol! Lépj közel Hozzá!

IMA: Mennyei Atyám, én felismerem a szívem kétszívűségét. Elismerem, hogy sokszor próbálom a világot is szeretni, miközben Téged követlek. Bocsáss meg nekem ezért az ingadozásért! Ebben az adventi időszakban arra kérlek, tisztítsd meg az én szívemet, és segíts, hogy egyetlen kézzel, teljes odaadással csak a Te kezedet fogjam. Közeledni akarok Hozzád, mert tudom, hogy csak Te vagy az én örök örömöm forrása. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2025. december 15., hétfő

Az Úrban való öröm horgonya

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. Filippibeliekhez irt levél 4. fejezet 4. vers



Tudod, a világ sokféle örömet kínál. A siker, egy új vásárlás, egy jó hír, egy kellemes este. Ezek az örömök, amelyeket én úgy hívok, hogy „kölcsönzött örömök”. Olyanok, mint egy szép, ámde törékeny üvegdísz a karácsonyfán. Csillognak, amíg a fény bizonyos szögből éri őket, de ha a körülmények megváltoznak, ha a dísz leesik, vagy ha elmúlik a pillanat, az öröm is szétfoszlik, esetleg fájdalmasan szilánkosra törik. Ezt az örömet a külső események irányítják, és mivel a világ folyton változik, ezek az érzések is jönnek-mennek.

De Isten nem azt mondja, hogy örülj a körülményeidnek, a vagyonodnak, a családodnak vagy annak, hogy minden tökéletesen alakul. Azt mondja, hogy örülj az Úrban.
Talán azt kérdezed egyáltalán mit is jelent az "Úrban való öröm"?

Az Úrban való öröm „tulajdonolt öröm”. Ez nem egy érzés, amit meg kell szerezned, hanem egy gyümölcs, amely a Szentlélek munkája révén terem meg bennünk (Gal 5:22). Az én örömöm forrása maga a Megváltóm, Jézus Krisztus, akit mi éppen most várok.
Azt jelenti, hogy:
Örülök annak, hogy Ő megmentett. Még ha a pénztárcám üres, vagy a családomban feszültség van is, az örök életem biztosítva van.
Ha a házastársam megbánt vagy a gyermekeim nincsenek tekintettel rám, tudom, hogy a földi családom csak az árnyéka, az igazinak. Tudom, hogy Jézus Krisztus, az én áldott mennyei családommá lett és egy napon be fogok lépni az igaziba.
Örülök annak, hogy Ő uralkodik. Tudom, hogy a történelem az Ő kezében van, és Ő jó. Még ha nem is értem a mostani nehézségeimet, bízom az Ő teljhatalmában. Tudom, hogy akármi is történik velem, ha Isten gyermekeként törekszem alávetni magam az én szeretett Istenemnek, minden a javamra válik és az Ő jóságától és szeretetétől semmi sem választhat el.
Örülök annak, hogy Ő velem van. Az adventi reménységem, az, hogy „velünk az Isten” (Ézs 7:14), azt jelenti, hogy soha nem vagyok egyedül.
Ez az öröm, kedves olvasóm, nem törik szilánkosra. Kizárólag az evangélium adja az alapot a kitartó örömhöz. Ez az öröm egy horgony a viharban, egy forrás a sivatagban. Ez egy olyan szilárd alap, ami független a hőmérséklettől, a gazdasági helyzettől vagy az egészségi állapotomtól.
Emlékszem egyszer huzamosabb ideig betegeskedtem és valaki azt mondta nekem:
" Zoli, néha azt hiszem neked nincsenek is fájdalmaid, mert tudsz nevetni." Az igazság az, hogy voltak fájdalmaim, de tudtam, hogy ha nem nevetek, ezek a fájdalmak akkor is jelen lesznek, ha pedig nevetek, akkor könnyebben fogom hordozni őket.
Adventben én azt kérem tőled – és magamtól is! –, hogy a karácsonyi készülődés és a külső elvárások közepette álljunk meg egy pillanatra. Ne a bevásárlólistánkon keressük a boldogságot, hanem az Ő jelenlétében. „Ismét mondom: örüljetek.” Ez parancs és ajándék is egyben.
Ne téveszd össze a múló csillogást az örök fénnyel. Az igazi adventi öröm nem a tökéletes karácsonyi fotón múlik, hanem azon, hogy Jézus Krisztus bennünk van. Isten a javamat és a javadat akarja. A kérdés csak az, hogy elvesszük Tőle az igazit, a maradandót vagy maradunk az utánzattal, a törékennyel, a pillanatnyival?

IMA: Mennyei Atyám, köszönöm Neked az Úrban való örömet. Hálát adok, hogy nem a világ törékeny ígéreteire kell támaszkodnom, hanem a Te szilárd, megmentő kegyelmedre. Kérlek, Uram, hogy ebben az adventi időben önts a szívembe a Szentlelked által olyan örömet, ami kitart minden nehézségben. Segíts, hogy ne feledjem: a legnagyobb ajándék maga Jézus Krisztus. Dicsérlek és magasztallak mindenért. Ámen.

2025. december 14., vasárnap

Ujjongó öröm

Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba, hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem! 43. zsoltár 3-4. vers (Egyszerü forditás)



Dávid Király a kétségbeesés és a sötétség közepette is tudta, hol keresse a megoldást. A 43. zsoltár 3-4. versei olyan imádságot mutatnak be nekem, ami a legmélyebb szükségemet is kielégíti:
„Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba, hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem!”
Ez az Ige nemcsak kérés, hanem garancia is arra, hogy ha a megfelelő dologért imádkozom, meg is kapom az igazi örömet.
Dávid nem pénzt, hatalmat, vagy problémamentes életet kért. Azt kérte, amit a modern ember is a legjobban hiányol: Világosságot (útmutatást a sötétségben) és Igazságot (szilárd, megbizható valóságot a zürzavarban).
A mai világ tele van zavaros információkkal és elméletekkel. Nekem szükségem van Krisztusra, aki a Világ Világossága (János 8:12), hogy meglássam, melyik út helyes, és melyik zsákutca. Ez a fény nem csupán elmélet, hanem a Lélek belső vezetése is, amely leleplezi a bűneimet és megmutatja az Atyához vezető utat.
Az igazság, az isteni, bibliai valóság, ami szilárdan áll, függetlenül attól, mit érzek vagy mit gondol a társadalom. A megtérés elválaszthatatlan az igazságtól való ragaszkodástól. Ha én elhagyom az Isten Igéjében rejlő objektív igazságot, elkerülhetetlenül eltévedek. Ez a két vezető (Világosság és Igazság) biztosítja, hogy ne a saját ingadozó érzéseim vezessenek engem.
A vezetés célja nem az, hogy a problémáim megoldódjanak, hanem hogy elvezessenek Isten oltárához, a hajlékába. Ez a valóságos, aktív, Istennel való közösség helye.
A legnagyobb kiváltságunk, hogy a szent Isten színe elé járulhatunk. Ha én a legszentebb helyen, Isten oltáránál vagyok, akkor hol lehetnék nagyobb biztonságban? Ez azt jelenti, hogy Istenbe vetem minden gondomat, és átadom magam a Vele való közösségnek.
Amikor a Világosság és Igazság elvezet engem a közösség oltárához, akkor elkerülhetetlenül eljutok az ujjongó örömhöz (Kolossé 3:15, Fil. 4:4).
Isten maga lesz az én ujjongásom forrása. Ó de vágyik a lelkem erre a hamisitatlan, eredeti, túlcsorduló, Isten jelenlétéből fakadó tiszta boldogságra. Én nem az ajándékok miatt, vagy a karácsonyi menü miatt örülök, hanem Istenben, akinek az oltárához jutottam. Ezen öröm forrása a Megváltó, aki az adventi ígéret beteljesedése. Ez a hárfával való magasztalás nem a külső tapsvihar, hanem a szívből fakadó imádat.
Ma, advent harmadik vasárnapján, én arra bátorítalak: Ne a külső, múló örömöt keresd! Kérd Isten Igéjének világosságát és igazságát, hagyd, hogy azok vezessenek téged Isten oltárához, és ott garantáltan megtalálod az igazi, ujjongó, tartós örömet.


IMA: Mennyei Atyám, hálás vagyok, hogy Te nem hagysz engem sötétségben. Kérlek, ma is küldd el a Te világosságodat és igazságodat, hogy azok vezessenek engem az adventi időszakban! Tisztítsd meg a szívemet, hogy eljuthassak a Te oltárodhoz. Akarok ujjongva örülni Benned, Istenem, mert Te vagy az én egyetlen, stabil örömöm forrása! Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Gyökerezz meg a szeretetben!

Arra kérem, hogy dicsőséges gazdagsága szerint erősítse meg a „belső embert” bennetek a Szent Szellem segítségével, hogy Krisztus maga lakjo...