...és azt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Láttuk a csillagát keleten, és azért jöttünk, hogy imádjuk őt.”
Máté evangéliuma 2. rész 2. vers
A Biblia újra és újra képes felkelteni a kíváncsiságunkat.
Vajon miként vezette el a csillag a bölcseket keletről Jeruzsálemig?
Azt ugyanis nem olvassuk a Szentírásban, hogy a csillag előttük ment vagy pedig mögöttük.
Hogyan vezethette a csillag a bölcseket a Jeruzsálemtől Betlehemig tartó 5 kilométeres úton?
Hogyan állhatott meg a hely fölött, ahol a gyermek született?
Az igazság az, hogy nem tudhatunk mindent pontosan. Magyarázhatjuk ezt bolygók együttállásával, üstökössel, de az igazság az, hogy nem tudhatjuk pontosan milyen csillag lehetett az.
Nem is bátorítalak arra, hogy elméleteket gyárts ezzel kapcsolatosan.
Azok akik azon gondolkodnak szüntelen hogyan működött ez a csillag, hogyan vált ketté a Vörös tenger, hogyan maradt életben Jónás a hal gyomrában stb., csak felületesen szemlélik a dolgokat, és nem képesek meglátni ezek miatt a lényeget az evangéliumban.
Isten szentségét, a bűn romlottságát, az ember reménytelenségét, Krisztus halálát, az egyedül hit által való megigazulást, a Szentlélek megszentelő munkáját, Krisztus visszatérésének dicsőségét és az utolsó ítélet tényét.
Ezek az emberek azon igyekeznek, hogy elvonják a figyelmedet a lényegről valamilyen érdekes cikkel, elmélettel.
Az bizonyos, hogy ez a csillag tudatosan vezette el a bölcseket, hogy Krisztust dicsőíthessék.
Ennek a csillagnak a "tudatossága" mögött csak egy személy lehetett, maga Isten.
A lecke tehát adott: Az Atya vezet ma is idegeneket, távol levőket Krisztushoz, hogy dicsőítsék Őt.
Ehhez pedig globális, sőt néha univerzális erőket is mozgósít.
Isten befolyásolta a római birodalmat, hogy Mária a megfelelő pillanatban Betlehembe érjen.
Befolyásolta a csillagot, hogy a bölcsek megfelelő pillanatban Betlehembe érjenek.
Az Atya célja ma, hogy minden nemzet dicsőítse Krisztust.
( Máté 24:14)
Ez Isten akarata mindannyiunk számára a munkahelyünkön, az otthonainkban, a környezetünkben.
Ahogyan a János evangéliuma 4:23-ban olvassuk.
A bölcsek előbb jöttek és meglátták a Messiást, majd elmentek és elmondták amit láttak.
Isten sorrendje ma is ez. Minden nép ekként kellene dicsőséget adjon az Istennek. Ezért létezik a világunk.
IMA: Atyánk, segíts minden kereső léleknek eljutni Krisztusig. Hadd legyen a mi életünk is eszköz,hogy másokat Krisztushoz vezessen. Segíts nekünk, hogy megdicsőülhess általunk a környezetünkben, népünk között. Krisztus nevében, Ámen.