2020. június 27., szombat

A kegyesség mindenre hasznos!


Mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.
Timóteushoz írt első levél 4. rész 8. vers


Először is fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy szeretnénk-e kegyes életet élni, kegyes szokásokat gyakorolni, szeretnénk-e megtanulni a Szentlélektől, hogy miként élhetünk Istennel egységben, hűségben, önzetlenségben, Krisztushoz hasonlóan?
Látjuk a természetben, a nap esetében, hogy van egy folyamatosság.
A nap felkel majd lenyugszik. Másnap pedig ismét ezt teszi.
Isten az Ószövetségben is meghatározta, hogy a templomban milyen szertartás szerint legyenek az áldozatok bemutatva folyamatosan.
A folyamatosság egy nagy érték a keresztény életvitelünket tekintve is.
Tanuljunk meg folyamatosak lenni az imaéletünket tekintve, az adakozást tekintve, a munkát és a gyülekezetbe járást tekintve.
Isten szeretné, ha szent szokásokat vennének fel gyermekei és nap, mint nap követnék azokat.
Nem azt kéri az Isten, hogy váljunk szokásaink rabjává, hanem azt, hogy olyan szent szokásaink legyenek, amelyek az Ő dicsőségének és kegyelmének szolgálatába állnak és állítanak minket is.


IMA: Istenünk, segíts minket a Szentlélek vezetésével olyan szokásokat kialakítani amelyek a Te dicsőségedre vannak. Szabadíts meg minden bűnös szokástól, köteléktől minket. Krisztus nevében, Ámen.

2020. június 26., péntek

Isten bőséges szeretete

S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik;
Lukács evangéliuma 5. fejezet 6. vers




Tegnap olvashattál az Elizeus idejében élt özvegyasszonyról, akinek volt egy korsó olaja, de Isten segítségével minden edénye megtelt olajjal. ( 2 Királyok 4:1-7-ig). A tanítványok viszont egész éjjel halásztak, de semmit sem fogtak. Krisztus szavára viszont úgy döntöttek, hogy ismét kivetik a hálót. Nem tűnt ésszerűnek az, hogy az özvegyasszony egy korsójából annyi olaj folyjon ki, hogy minden edényt megtöltsön olajjal. Ugyanígy az sem volt ésszerű, hogy a mély vízbe dobják a halászok a hálójukat, ráadásul fényes nappal. Ugyanúgy ahogyan az asszony hitt Elizeus szavának, és a szomszédoktól is szerzett be üres edényeket, Péter és a többiek bíztak Jézus Krisztusban és kivetették a hálóikat. Az eredmény pedig hihetetlen volt! Isten irántunk való szeretete felfoghatatlanul bőséges. Isten szeretete nem kis forrásként csörgedez felénk, hanem mély folyókként önti el életünket. Isten szeretete által nemcsak néhány kis hal került a hálóba, hanem a halak sokaságától majdnem elsüllyedt a halászok hajója. Isten kegyelme nemcsak néhány cseppként árad életünkbe, hanem teljesen befedez minket tetőtől-talpig, belemerülhetünk általa Isten kegyelmébe és együtt érző szeretetébe. Teljesen mindegy, hogy újak vagyunk-e Isten családjában és még gyerekcipőben járunk a hit dolgait illetően vagy hosszú évek óta követjük Krisztust, Isten arra hív minket, hogy bőkezűen osszuk meg másokkal Isten nekünk adatott szeretetét és kegyelmét. Ne arra várjunk, hogy mások lépjenek be előbb Isten kegyelmének és szeretetének üdítő vizébe. Mi legyünk azok, akik Istenbe vetett hittel teljesen elmerülünk ezekben, majd megyünk és eszközök lehetünk abban, hogy Isten szeretetének, kegyelmének folyamai rajtunk keresztül áradhassanak másokra is.


IMA: Istenünk, köszönjük, hogy a Te szereteted bőségesen árad ránk. Segíts nekünk is bőségesen árasztani a Te szeretetedet azokra az emberekre, akikkel ma találkozunk. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2020. június 25., csütörtök

Csak egy korsó olaj

Elizeus megkérdezte tőle: Mit tehetek érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban? Az asszony így felelt: Nincsen egyéb szolgálód házában, csak egy korsó olaj.

Királyok második könyve 4. fejezet 2. vers



Elizeus idejében az oliva olaj egy olyan étel hozzávaló volt, amit minden házban használtak. Abban az időben ezt használták világításra, testápolóként, gyógyszerként és sütés-főzés alap összetevőjeként.

Amikor ez az özvegyasszony azt mondta Elizeusnak, hogy csak egy korsó olaja maradt, voltaképp azt mondta, hogy utolsó tartaléka maradt a világításra, fűtésre, orvoslásra és főzésre is.

Az egyetlen megoldás az maradt emberileg, hogy az asszony eladja a gyermekeit rabszolgának, így az adósságait ki tudta volna fizetni és nem haltak volna éhen sem.

Nem csoda, hogy Elizeushoz fordult segítségért. Elizeus viszont nem tudott a zsebébe nyúlni és az asszonynak átnyújtani egy nagyobb összeget. Ehelyett megkérdezte az asszonytól azt, amije volt. Ez a kérdés reménnyel töltötte el az asszonyt. Ez a kérdés az asszonyt reménnyel töltötte el a reménytelenség helyett.

Észrevette ugyanis, hogy vannak tartalékai: egy korsó olaj, ami talán nem sok mindenre elég és egy Isten, aki nagyon is törődik vele.

A csoda, ami az asszonnyal történt abból fakadt, hogy emlékezett: Isten még mindig jelen van életében és vigyáz rá és családjára.

Néha tragikus és lehetetlen helyzetekben találhatjuk magunkat. Ezekben a helyzetekben emlékezzünk arra, hogy Isten sosem hagy minket segítség nélkül, Ő ott van életünk kisebb-nagyobb tragédiáiban is.

Talán a mi gondjaink nagyobbak, mint a puszta megélhetés gondjai, de nincs olyan nagy vagy kis probléma, amit ne vihetnénk Isten színe elé.




IMA: Atyám, kérlek, hallgasd meg a mi imánkat most, amikor segítségért könyörgünk Hozzád. Tudjuk, hogy folyamatosan szemmel tartod életünket és törődsz velünk. Segíts meglátnunk ma azt amink, van, a helyett, amink nincs. Kérünk, viselj gondot rólunk, Jézus Krisztus nevében kérünk, Ámen.

2020. június 24., szerda

A Szentlélek elleni bűn

Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.
Márk evangéliuma 3. fejezet 22. vers





Jézus Krisztus visszatért Galileába, a házat pedig ahol Ő tartózkodott, egy zajongó, háborgó tömeg vette körül. Ebben a tömegben voltak hozzátartozói, akik úgy gondolták, hogy Jézus megőrült és el kell fogni. Hogyan máshogy magyarázhatták volna, amiket Krisztusról hallottak?
Jézus démonokat űzött, betegeket gyógyított, bűnöket bocsátott meg, és szombat napon gyógyított meg embereket. Ezek és a példázatok, amiket sokan nem is értettek, a hatalommal párosulva, amivel Jézus Krisztus hirdette az Atya üzenetét, indította a hozzátartozókat arra, hogy őrültnek titulálják az Isten Felkentjét.
A jeruzsálemi hatóságoknak sokkal sötétebb magyarázata volt minderre. Ők úgy gondolták, hogy Jézus Krisztus nagyobb démoni erőket vesz igénybe azért, hogy visszaszoríthassa a kisebb démoni erőket. Megszállottnak gondolták Krisztust, aki ördögi erővel tesz megmagyarázhatatlan dolgokat.
Ez istenkáromlás volt. Azt állítani Krisztusról, akit az Isten Szentlelke kent fel a szolgálatra, hogy valójában ördögi „kenettel” rendelkezik, az Ő szentségének és az Atyától kapott küldetésének megtagadása.
Ezért mondta Krisztus, hogy a Szentlélek káromlása olyan bűn, ami örökké megmarad. Nem lehet lemosni, eltörölni, semmissé tenni.
Ez a bűn nem arról szól, hogy valaki meggondolatlanul mond valamit vagy tudatlanságból. Pál apostol valamikor úgy gondolta, hogy Krisztus ellen harcolni és a keresztények ellen, Isten tiszteletének kifejezése. De ő tudatlanságból cselekedett. Isten pedig elnézte a tudatlanságából elkövetett tetteit, kimondott szavait, és megnyitotta szemeit, elhívta őt a szolgálatra. Érted mi a különbség?
A Szentlélek elleni bűnt egy megkeményedett szívű ember tudja elkövetni, aki tudatosan megtagadja az Isten Szentlelkének a munkáját még akkor is, ha az a szeme előtt zajlik.
Krisztus ma is tesz csodákat, tanít a Biblián keresztül, megszabadít a bűnöktől éppen, mint 2000 évvel ezelőtt.
Milyen szavakkal írnánk le Őt és azt amit Ő végez ma?


IMA: Tanító, Megmentő, Szabadító, Isten Fia, ezek azok a szavak, amelyekre méltó vagy Úr Jézus Krisztusunk. Olyan nagyon szerettél és szeretsz minket. Bocsásd meg nekünk, amikor tiszteletlenek voltunk Veled szemben szavainkkal vagy tetteinkkel. Ámen.

2020. június 23., kedd

Készen legyetek!

És íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.
Jelenések könyve 22. rész 12. vers



Mikor jön el az Úr? Hamis "próféták" tömkelege próbálta megjósolni már az évet, a napot, sőt a pontos időt is amikor Krisztus visszajön.
Emlékszem egy pünkösdi pásztorra aki azt állította, hogy kijelentést kapott az Úrtól, és még az ő élete során el fog jönni Krisztus. Én azt gondoltam magamban: Krisztus azt mondta, hogy csak az Atya tudja a pontos időt. Az Atya vajon kijelentette ennek a pásztornak amit Krisztusnak nem jelentett ki?
Én Krisztus szavának adok hitelt: "Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.
Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig."
Azt viszont tudjuk kétség kívül, hogy az utolsó időket éljük és Krisztus bármikor megjelenhet.
Ezért fontos, hogy szorgalmasan végezzük a ránk bízott feladatunkat. Nem az a lényeg mennyit sikerül elvégeznünk belőle, hanem az, hogy Isten hűségesnek találjon minket. Boldog az a szolga, akit az ő Ura, ha megjön, ilyen munkában talál.
Legyünk Krisztus méltó tanúi. Ezen fáradozzunk mindenek felett. Csak ezután jöhet minden más. Első helyen Isten országa és igazsága, a fizikai dolgok pedig ráadásként megadatnak nekünk. Isten hiszem, hogy be fogja tölteni szükségeinket az Ő jóságának gazdagsága szerint.
Ha a sorrend felcserélődik, akkor a lelkiekben is csődöt fogunk mondani, és a fizikai életben sem lesz sok örömünk. Túl sok embert láttunk már aki egy birodalomra valót harácsolt össze magának, csak ideje nem volt élvezni. Csak meghalni maradt ideje.
Másodszor, találgatások helyett, várjunk türelmesen.
A türelem nem emberi, hanem Istentől való erény. Hiszen a türelem a Szentlélek gyümölcse.
"A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség"
Végezzük tehát hűségesen Istentől kapott feladatainkat bármilyen jelentéktelennek is tűnnek, hiszen Isten a hűségünket és hitünket nézi és nem a nagy eredményeinket.
Legyünk türelmesek és ne veszítsük el a várakozás közben az Isten ígéretében vetett bizakodásunkat, aminek mindennél nagyobb jutalma van.
Végül ne feledjük: Az Ószövetség üzenete: Készülj Istened elé! Ma már Isten azt mondja:
Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik!
( Lukács 12:35-37)
Nézzük úgy az életünket, mintha egy vasútállomáson lennénk, és útra készen a vonatunkra várnánk. Még egy kis idő és biztosan befut, ránk pedig nagy jutalom vár.


IMA: Istenünk, minden dicsőség a Tied. Te vagy az aki képes vagy nekünk erőt, látást, kitartást és hitet adni Szentlelked által addig a napig ameddig eljössz értünk. Kérünk támogass minket a hűség és a türelem Lelkével. Krisztus nevében, Ámen.

2020. június 22., hétfő

Kitaszított gyógyulása

Jézus így felelt neki: "Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia.
Lukács evangéliuma 19. fejezet 9. vers



Ha napjainkban meglátogatnánk Jerikót, két fontos dolgot láthatnánk ott. Az egyik Elizeus forrása, az a hely, ahol Elizeus ihatóvá tette az ihatatlan vizet körülbelül 2800 évvel ezelőtt.
A forrás egy parkban helyezkedik el és színes virágok övezik. „És a víz meggyógyult, így van ez még ma is, Elizeus szava szerint, amelyet kimondott.” (2 Királyok 2:22)
A második érdekes látnivaló, Jerikó városának központjában található. Egy fügefa a parkban. Ha meglátogatod, el fogják neked mondani, hogy nem ez az a fa, amelyre Zakeus felmászott, hogy lássa Jézus Krisztust, de a hely, ahol Zakeus találkozott Jézus Krisztussal egyezik a fügefa helyével.
Zakeus egy vámszedő volt, aki a népe árulójává vált azáltal, hogy az elnyomó római birodalom alkalmazottjává lett, ezen kívül tolvaj is volt, mert annyit kért „vám” fejében, amennyit csak akart, a különbözetet pedig megtarthatta magának. A rómaiakat nem zavarta, ha többet kér, mint amennyit ők várnak. Csak az érdekelte őket, hogy a nekik járó vámot Zakeus beszolgáltassa.
Zákeus tehát egy nem kívánt személy volt a népe körében. A saját népéhez tartozók egyszerűen levegőnek nézték. Halott volt számukra. Krisztus viszont túllátott nemcsak a fügefa levelein, hanem Zákeus megvetett, bűnös állapotán is, felajánlta Zákeusnak, hogy megszabadítja azoktól a dolgoktól, amik miatt „számkivetett” lett. Zákeus kifejezte cselekedetével, hogy elfogadta Krisztus ajánlatát és akkortól megváltozott az élete.
Jézus Krisztus ezt bárki életében megteheti. Akik Őt őszintén keresik, ma is megtalálhatják. Ha az emberek nem tudják önmagukról, hogy elveszett állapotban vannak, Krisztus akkor is megkeresi, megtalálja őket.
A „Zákeus” név azt jelenti: tiszta. Milyen boldog volt Zákeus, hogy végre a nevéhez méltó életet élhetett.


IMA: Úr Jézus, Te azért jöttél, hogy megszabadíts minket bűneink átkától és megtisztíts minket bűneinktől. Ahol bűn alatt görnyed életünk, kérünk tisztíts meg, ahol a bűn átkának rabjai vagyunk, szabadíts meg minket. Krisztus nevében, Ámen.

2020. június 21., vasárnap

Nyár!

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?Rómaiakhoz írt levél, 8. fejezet, 32. vers





Uram, áldalak a nyárban.
Aranykalászos határban
száll most hálával teli
trónusod elé az ének,
tüzéért a nap hevének,
mert a szemet érleli.
Esőcseppek záporáért,
hajnalok hűs harmatáért,
mindenért az ég alatt
vigassággal áldalak.

Friss vetés, szép zöld ígéret
magot hozott és megérett,
s amint lengeti a szél,
zizegő, szelíd szavával,
hitet tevő himnuszával
nagy jóvoltodról beszél.
Boldog, aki érti, hallja,
s míg aratni indul karja,
miközben rend rendre dűl,
Téged dicsér egyedül.

Minden kicsiny búzaszemben
térdre kényszerítesz engem,
csodatevő Istenem.
Kezed odatette áldva
a nyár gazdag asztalára
mindennapi kenyerem.
S asztalán a keresztfának
Fiadat is odaszántad,
hogy benne legyen nekünk
kenyerünk és életünk.
Túrmezei Erzsébet verse


IMA: Istenünk, téged illet minden hála, minden dicséret, minden magasztalás. Neked köszönhetjük Krisztust, az életünket, és minden mást amivel megáldasz minket legyen nyár vagy bármilyen más évszak. Szeretnénk látni életünk minden napján a hála okainkat és dicsőíteni Téged ezekért. Krisztus nevében, Ámen

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...