Mindenekelőtt

Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.                                              Timóteushoz irt levél 2. fejezet 1-4. versek

A 21. századi keresztény ember tragédiája nem elsősorban az üldöztetés, nem a külső támadások, nem is az istentelen világ zaja, hanem az elnémult szív. Az a szív, amely már nem hallja Istent, mert nincs csend, mert nincs idő, mert nincs szándék.
Pál apostol arra kér, hogy mindenekelőtt imádkozzunk. Nem másodlagosan. Nem ha épp időnk engedi. Hanem mindenekelőtt. Imádkozzunk másokért, vezetőkért, a világért, de ez a felszólítás egy még mélyebb valóságra mutat rá: arra, hogy az Istennel való kapcsolat nem tartható fenn ima nélkül. Az ima nem egy lelki gyakorlat, amit kipipálhatunk, hanem a lélek lélegzetvétele. És aki nem imádkozik, az fuldoklik, haldoklik, csak épp lassan, csendben, észrevétlenül.
Mégis, hány keresztény él ma úgy, hogy napjai telnek-múlnak Isten szava nélkül? Az Ige megporosodik a polcon, a Biblia applikáció ki sem nyílik, és az elmélkedésre szánt percek helyett elnyel minket a hírek, az értesítések, a munka, a család zaja. Közben azt mondjuk: „nincs időm.” De az igazság az, hogy az idő mindig megvan arra, amit fontosnak tartunk.

Ez nem ítélet, hanem segélykiáltás. Mert Pál arra mutat rá: az istenfélelem az Istennel töltött csendességből fakad.  Csendből, amely nem a világ zajának hiányát jelenti, hanem egy tudatos döntést: időt szánok az Úrra, mert nélküle nem tudok élni. Időt szánok arra, hogy napközben elmélkedjek az Isten Szaván, mert szeretem Istent, szeretem Isten Szavát és élvezem, ha az Ő szava tölti be az életem. 

Képzeld el, hogy van egy lány, aki naponta lángoló szerelemmel írja a szerelmes leveleit a vőlegényének, a vőlegénye pedig azt mondja neki: " Ne haragudj drágám! Nagyon szeretlek, de egy héten csak egy szerelmes leveledre tudok időt szánni. A többit nem olvasom el." 

El tudnád hinni, hogy az a fiú őszintén szereti azt a lányt, akinek a szerelmes levelei közül csak egyet egy héten tud elolvasni?
Sokan nem értik, miért gyengül a hitük, miért vesztik el a lelkesedést, miért nem működik a kegyesség ereje az életükben, miért van az, hogy ugyanazokban a bűnökben vergődnek évek, évtizedek óta úgy, hogy nincs változás vagy szabadulás?   A válasz nem bonyolult. Mert „nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Máté 4:4) És ha nem tápláljuk magunkat naponta az Igével, éhezni fog a lelkünk. Ha nem töltjük meg a szívünket Isten gondolataival, betölti azt valami más: félelem, kétség, büszkeség, harag, bünös vágyak. 
Az ima és az Ige nem vallásos kötelesség, hanem életmentő erőforrás. A csendesség nem luxus, hanem az egyetlen hely, ahol Isten feltölthet téged az Ő szeretetével. Isten nem zajban szól, hanem halkan, szelíden (1Kir 19:12). De ezt csak az hallja meg, aki hajlandó elcsendesedni, időt szánni. 

Talán azt kérdezed most magadtól tényleg baj az, hogy te nem szánsz időt az imádkozásra, Bibliaolvasásra és nem is hiányzik neked? Ez valójában nem a baj, hanem a tünet. A baj az, hogy a szíved nem vágyik Isten után és az Isten Szava után. Nem gyönyörködsz Istenben és nem akarsz olyan lenni jellemben, mint Isten.
Az Isten szava ma is sürgetően hangzik: könyörögj, imádkozz, adj hálát, mert ebben rejlik az istenfélelem csendje, és a világ üdvösségének reménye. Talán kezdd azzal, hogy őszintén elmondod Istennek, hogy nem vágysz Rá, közömbössé lett a számodra és kérd, hogy könyörüljön rajtad. 

Ima: Uram, bocsásd meg nekem, hogy annyi mindenre van időm, csak Rád nincs. Bocsásd meg, hogy elhittem, hogy nélküled is boldogulhatok. Taníts meg újra csendben lenni. Add, hogy vágyjak a Veled töltött időre, mint a szomjas föld a friss esőre.
Nyisd meg a szívemet Igéd előtt, és adj nekem engedelmes szívet, amely figyel Rád. Töltsd be a szívem a Te jelenléteddel, és újítsd meg bennem a kegyesség erejét. Szeretnék olyan életet élni, amely kedves előtted: csendes, hűséges, és telve Veled. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Vezess az örökkévalóság útján!

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján! 139. zsoltár 23-24. versek



Vannak pillanatok, amikor elcsendesedik körülöttünk a világ, és a lelkünk mélyén érezzük: valami nincs rendben. Nem azért mert látványos bűnök kívánkoznak a felszínre törni. Valahol bent, a szív rejtett zugaiban megbújik a tévedés, a megalkuvás, az önigazultság, a félelem vagy épp az elfojtott fájdalom. És ilyenkor eljutunk egy kérdéshez, amely talán mindennél fontosabb: Ki vizsgálhat meg igazán engem? Ki tud nekem igaz, helytálló és elfogulatlan diagnózist adni saját állapotomról?
Az ember különös lény: mások életében éles szemmel veszi észre a hibát, de önmagát gyakran torz tükörben látja. Dávid, aki király volt, ítélkezett, vezetett, parancsolt és tudta, hogy a legnagyobb tévedés az, amikor azt hiszed, hogy önmagad vizsgálatára is elég bölcs vagy. Pedig nem vagy az. Lehet valaki a világ legjobb lelkigondozója, mert önmagát nem tudja lelkigondozni. Miért? Azért, mert elfogult önmagával szemben és azért is, mert nem tudja önmagát egy kívülálló és pártatlan ember szemével nézni. Ezért van a pszichológusnak is pszichológusa és a lelkigondozónak is lelkigondozója vagy mentora, szupervizora.
Talán azt gondolod, hogy nem gond ez, mert neked ott vannak a haverjaid, barátaid, testvéreid. A gond viszont az, hogy ők elfogultak veled szemben. Nem tudnak téged a tökéletes, szent, kegyelmes és igazságos szemével megvizsgálni. Éppen ebből fakad, hogy Isten nélkül nincs igazi önvizsgálat, bűnbánat és gyökeres megtérés. Miért? Mert Isten nélkül hamis mércéket állítunk. Mércét, ami önmagunknak kedvez. Ami igazolni próbál minket. Ami másokat keményebben, de minket enyhébben mér. Mércét, amit a világ súg: „nem vagy rossz ember”, „mindenki ezt csinálja”, „a körülmények miatt történt”. Ezek mind önnyugtató mondatok, amelyek talán megóvnak a lelkiismeret feszítésétől, de egyre távolabb visznek attól az úttól, amely az örökkévalóságba vezet. Dávidnak pedig ez volt a rémálma. Dávid nem akarta becsapni magát. Megjárta már az önámítás útját. Tudta, mit jelent letérni arról az útról, ahol Isten jelenléte békét ad. Tudta, milyen elveszíteni a szabadulás örömét, a belső tisztánlátást, az éltető közösséget az Úrral. Ezért nem a saját szívére bízta magát. Hanem Isten kezébe helyezte életét. Nem félt a diagnózistól. Tudta, hogy az Isten diagnózisa mindig életre vezet, ha megfogadja a gyógymódot is a lelki betegségek feltárása után. Mert Ő az egyetlen, aki tisztán lát. Aki nem téved. Aki szeretetből, de igazságosan vizsgál. Olyan ez, mint mikor valaki azt mondja neked: „jól énekelsz”, de aztán odalép valaki hozzád, akinek abszolút hallása van, és egyszerre kiderül, mennyi hamisság volt a hangodban. És nem azért szembesít vele, hogy megalázzon, hanem hogy segítsen. Mert csak aki pontosan hall, az tud pontosan vezetni és segíteni téged a fejlődésben. Isten éppen ilyen gyermekei számára. Szent. Igaz. Szeret. És amikor megvizsgál, nem a rombolás, hanem a helyreállítás szándékával teszi.
Kedves olvasóm, te is szeretnél az örökkévalóság útján járni? Akkor hívd segítségül Istent. Ne félj attól, hogy megvizsgáljon. Ő nem elutasítani akar, hanem megtisztítani. Nem bántani, hanem vezetni. Ne elégedj meg a világ vagy önmagad mércéjével. Kérd Őt, hogy tárja fel a szíved rejtekét, mert az igazi élet ott kezdődik, ahol Isten fénye bevilágítja a lelked mélységeit is.

IMA: Uram, Istenem, köszönöm, hogy nem kell önmagamra hagyatkoznom, amikor az igazságot keresem. Te vagy a szív vizsgálója, a gondolatok ismerője, az örökkévalóság útjának teremtője. Bocsásd meg, amikor elhittem, hogy elég jó vagyok, vagy hogy másokhoz mérve magam megállok előtted. Jöjj közel hozzám, és vizsgálj meg! Mutasd meg, ha letértem az útról, ha tévedésben járok, és vezess vissza az igaz ösvényre. Atyám, szeretnék a Krisztus nyomdokaiban járni. Add, hogy ne féljek az igazságtól, amit Te mutatsz meg, mert tudom: a Te kezedben van a gyógyulás, a helyreállás és az élet. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A vetés és aratás törvénye

Az pedig biztos, hogy „aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kénytelenségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenkor mindenből eleget adjon és minden jótéteményre bőségben legyetek. Amint meg van írva: „Szórt, adott a szegényeknek, az ő igazsága örökké megmarad“. Korintusiakhoz irt második levél 9. fejezet 6-9. versek



Olyan világban élünk, ahol az adakozás egyre inkább feltételekhez kötött. Megszűnik az önkéntesség, elvész a jókedv, és megjelenik a számítás. Egyre gyakrabban látok gyülekezeteket, szervezeteket, egyházi közösségeket, amelyek nem vetnek és nem adnak bőven, nem áldoznak örömmel. Inkább felnagyítják a saját hiányaikat, és kifelé nyújtják kezüket, miközben befelé üresen marad a szívük. Mindez különösen fájdalmas, amikor az adományok, amiket mások jó szívvel adnak, sosem jutnak el a rászorulókhoz, mert elnyeli őket a rendszer, a korrupció, a manipuláció. Ez nem csupán hiba, hanem szentségtörés. De az egyik legfájóbb jelenség, amikor keresztények, egyének vagy közösségek, az állami támogatásért cserébe politikai vagy hatalmi szövetségeket kötnek. Eladják a hangjukat, hitvallásukat, elhívásukat néha olyan befolyásoknak, amelyeket maguk sem értenek teljesen. Elhalványul a szívükben az a belső meggyőződés, hogy Krisztus útja nem alku tárgya.
Pál apostol által a Szentlélek nem gazdasági leckét ad a korinthusiaknak, hanem lelki igazságot közöl: a vetés és aratás törvénye nem csupán mezőgazdasági elv, hanem a lelki élet egyik kulcselve. Aki szűken vet azaz visszatartja az adást, az áldozatot, az irgalmat, az időt, az az aratásban is szűken fog részesülni. Ez nem büntetés, hanem következmény. A Biblia tanítása világos: Isten nem a kényszeredett vagy számító adakozót szereti, hanem azt, aki örömmel, hálával, meggyőződéssel ad. Miért? Mert ez tükrözi az Ő természetét. Isten bőkezű. Ő nem számítgatja, mit nyer vissza abból, amit odaad. Ha ezt tenné, akkor az emberiségnek semmit sem adna. Az Ő Fiát adta, nem egy töredéket, nem csak áldást, hanem önmagát. A kereszten nem kevés árat fizetett, hanem a legnagyobbat. Amikor tehát Isten népe bőkezű, akkor Isten szívét tükrözi a világ felé. Amikor szór az éhezőnek, ruhát ad a mezítelennek, időt ad a magányosnak, pénzt áldoz a rászorulónak, vagy szívből segíti a gyengét, akkor az Ő igazsága látszik meg. Ez az igazság pedig örökre megmarad és nemcsak az emberek szemében, hanem az örökkévalóság fényében is.
A fenti igeszakasz egy rendkívüli ígéretet is közöl: Isten nemcsak kegyelmet ad, hanem elégséget mindenből, minden időben, minden jótéteményre. Ez nem a jólét evangéliuma, nem manipuláció, hanem isteni gondviselés. Aki örömmel ad, az nem marad üres kézzel, mert Isten gondoskodása túlmutat a pénzen. Ő gondoskodik békességről, bölcsességről, kitartásról, kapcsolati áldásokról, és igen, olykor anyagiakról is. Nem azért, hogy felhalmozzunk, hanem hogy az Ő dicsőségére használjuk és az Ő dicsőségére adjuk tovább másoknak is. Ha azonban úgy döntesz, hogy a pénzt és önmagadat imádod, felelőtlenül élsz azzal, amit Isten rád bízott, annak is következménye van. Bizony sokszor azt hisszük, hogy ha megtartjuk magunknak a pénzünket, időnket, energiánkat, akkor nyerünk vele. De az igazság az, hogy amit nem adunk oda Isten ügyére, amit nem vetünk el mások javára, azt gyakran máshol fizetjük meg: néha váratlan kiadásokban, széteső kapcsolatokban, kimerültségben, belső nyugtalanságban. Észre sem vesszük, de amihez görcsösen ragaszkodtunk, az kicsúszik a kezünkből, mintha lyukas erszénybe tettük volna (vö. Haggeus 1:6). Mert csak az marad meg, amit hittel vetettünk el. Csak az hoz valódi gyümölcsöt, amit Isten kezébe tettünk. Ezért nem a visszatartás, hanem az odaadás az, ami megőriz téged és azt is, amit Isten rád bízott.

IMA: Urunk, könyörülj rajtunk, amikor szűken vetünk. Amikor nem bízunk Benned, amikor visszatartjuk a szeretetet, az időnket, a forrásainkat. Bocsásd meg, ha a kényelmünket többre tartottuk, mint a te dicsőségedet. Taníts meg jókedvű adakozónak lenni! Ne csak pénzt adjunk, hanem szívből jövő áldozatokat: időt, imát, szolgálatot, jelenlétet. Óvj meg minket a képmutató szövetségektől, azoktól a megalkuvásoktól, amelyek elhomályosítják a Te világosságodat bennünk. Töltsd be szívünket a Te kegyelmed bőségéből, hogy mindig legyen miből adnunk és mindig legyen miért hálát adnunk. Jézus Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Isten iránti szeretetből fakadó imádság

Jusson eléd imádságom, mint illatáldozat, imára emelt kezem, mint esti áldozat! 141. zsoltár 2. vers



Amikor a zsoltáros ezeket a szavakat írta, jól ismerte a templomi áldozatok rendjét. Tudta, mit jelent az, amikor a pap a füstölgő illatáldozatot reggel és este bemutatta az Úrnak. Az illatáldozat nem bűnért való áldozat volt, hanem Isten jelenlétének, szentségének tiszteletére szállt fel. A nép nem szólt, csak figyelte, ahogy a füst felszáll az ég felé, mint egy jelkép, amely azt hirdette: „Itt vagyunk, Istenünk, Téged keresünk. Hozzád tartozunk.” Minden egyes napot illatáldozattal kezdtek és illatáldozattal fejeztek be.
Ez a szent életre és Istenhez való igazi, őszinte közeledésre emlékeztetett, és Isten állandó jelenlétének tudatosítását szolgálta a nép között.
Dávid nem állt meg a szertartásnál. Ő azt kérte, hogy Isten tegye az ő imádságát olyan kedvessé, mint a templomi illatáldozatot. Nem kellett hozzá oltár, füstölő vagy papi köntös. Csak egy szív, amely őszintén, örömmel, ujjongva fordul az Úrhoz. Egy lélek, amely nem kötelességből, hanem vágyból imádkozik.
Isten nem a testtartásodat figyeli, nem azt figyeli, állsz-e vagy ülsz-e, lehunyod-e a szemedet vagy fölemeled-e a kezedet? Ő a szív titkait látja. Azt a belső hajlandóságot, amely örvendezik az Ő jelenlétének. Azt a bensőséges sóvárgást, amely nem akar semmi mást, csak azt mondani: „Atyám, itt vagyok. Szükségem van Rád. Téged szeretlek.”
Az ilyen ima nem csak hang. Nem csak szó. Az ilyen ima áldozat. Személyes, tiszta, élő, és kedves Isten előtt, mert nem a szavak szépsége, hanem a szív őszintesége számít.
Ez a reggel is lehet ilyen. Még ha nem is érezted magad különösen „áhítatosnak”, még ha gyenge vagy, fáradt vagy kételyekkel teli… Isten mégis vár. Nem a tökéletes szavakat, hanem téged. A te közelséged neki öröm. Ha ma reggel őszintén fordulsz felé, az olyan lesz számára, mint hajdan a szent illatáldozat: kedves, jó illatú, isteni gyönyörűség. Igy viszonyul hozzád Isten, ha Krisztusban, a Szentlélek által az Ő gyermekévé lettél.


IMA: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem külsőségeket vársz, nem formaságokat, hanem engem: a szívemet.
Köszönöm, hogy örömöd leled abban, amikor Hozzád fordulok, amikor reggel feléd emelem a lelkem.
Szeretném, ha ez a nap Veled kezdődne: nem kötelességből, hanem irántad érzett szeretetemből fakadóan. Töltsd be a bensőmet a Te jelenléteddel. Add, hogy minden kimondott szavam, sőt a kimondatlan sóhajtásaim is, legyenek kedvesek Előtted, mint illatáldozat. Szeretlek, Uram. Vágyakozom utánad. És ma is Hozzád tartozom. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A bölcs szív jellemvonásai

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! 90. zsoltár 12. vers




Egy ember akkor kezd igazán bölccsé válni, amikor felismeri, hogy az ideje véges, de az Istennel való közösség örök. Amikor Mózes, Isten embere így imádkozik, nem csupán hosszú életet kér, hanem megtért, érett szívet, gondolkodást. Olyan szívet, amely felismeri Isten szentségét, az ember törékenységét és Istenben keresi az élet értelmét.
A keresztény ember számára ez az ima nem a halálra való készülésről szól, hanem az örök élet fényében való életvezetésről. Jézus Krisztus tanítványaként máshogy számoljuk a napokat: nem félelemmel, hanem hittel; nem a világ ritmusára, hanem a kegyelem dallamára hangolva.


1. A bölcs szív Krisztus keresztjénél kezd dobogni
A keresztény bölcsesség nem a saját erőnkből fakad. Az igazi bölcsesség ott kezdődik, amikor meghajolunk Jézus Krisztus áldozata előtt, és felismerjük: Nélküle elveszettek vagyunk. A világ azt mondja, hogy az okos ember az, aki tudja, hogyan érvényesüljön, de Krisztus azt mondja: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Máté 5:3)


2. A bölcs szív naponta keresi Isten akaratát az Igében.
A keresztény ember nem pusztán elméleti tudást gyűjt, hanem az Ige által formálódik. Minden nap újabb lehetőség, hogy a Biblián keresztül meghalljuk Isten hangját. A bölcs szív nem önfejű, hanem tanítható. Nem csak olvas, hanem engedelmeskedik is annak, Akinek a szavait olvassa.


3. A bölcs szív valóságosan a Szentlélek vezetésében jár

Krisztus tanítványai nem magukra hagyott zarándokok. Az Úr elküldte a Pártfogót, a Szentlelket, hogy vezesse a bölccsé válni akarókat. A bölcs szív figyel a Lélek indításaira, nem fojtja el a Lelket, hanem követi az útmutatást akkor is, ha az út keskeny, mert ez az út az életre visz. Nem téveszti össze a Szentlélek hangját saját érzéseivel, vágyaival, gondolataival, terveivel, mert akik Krisztust követik, azok ismerik Krisztus Lelkének hangját és meg tudják különböztetni azt más hangoktól.


4. A bölcs szív szolgál
Krisztus bölcs követője nem a saját kényelmét keresi, hanem másokat épít. A szolgálat nem opció, hanem természetes gyümölcse annak, aki felismerte, mekkora irgalmat kapott. A bölcs szív nem kérdezi: „Mi jár nekem?”, hanem azt: „Mit tehetek másokért Jézus Krisztus nevében?”
A legnagyobb tévedés az, hogy a szolgálat egy gyülekezeti, templomi teremre és alkalomra korlátozódik. Ebből a tévhitből fakad az, hogy akik elől állnak azok szolgálnak a többiek pedig karba tett kézzel nézik őket. Az igazi szolgálat a mindennapokban zajlik, az istentiszteleti alkalmakon pedig kicsúcsosodik, mint a felszín alatt levő jéghegy csúcsa az óceánban. Ha valaki nem született újjá és az élete, mindennapjai középpontjában nem az Isten dicsőségére való szolgálat került, akkor a gyülekezeti szolgálata sem válhat igazi szolgálattá.


5. A bölcs szív várja Jézus Krisztus visszajövetelét
A napok számlálása azt is jelenti, hogy várakozunk. Nem tétlenül, hanem aktív hűséggel. Nem a végre, hanem a Király visszatérésére. A bölcs szív tudja: ez a világ elmúlik, de Isten országa örökké megmarad. Ezért úgy él, mint aki már most az örökkévalóság fényében jár.
Az Isten szerint bölcs keresztény szív tehát Krisztusban gyökerezik, az Igével táplálkozik, a Lélek által él, szolgálatban növekedik, és az örök reménység felé tekint. A világ bölcsessége önközpontú, a keresztény bölcsesség Krisztus-központú. És ez a bölcsesség nem csupán gondolkodásmód, hanem egy új életvitel. Mert az új szív, amit Isten ad, nem csak dobog, hanem engedelmeskedik, szeret, és várja Megváltóját.

Ima: Uram, Te, aki az idő Ura vagy, taníts meg számolni napjaimat ne azért, hogy féljek a haláltól, hanem hogy értelmesen éljek!
Taníts meg úgy élni, mint akinek szíve már nem önmagában bízik, hanem Benned! Formálj bennem bölcs szívet: olyat, amely tudja, hogy minden nap a kegyelmed ajándéka.
Tedd a szívemet nyitottá az Igédre, érzékennyé a Szentlélek hangjára, és készséges szolgálatra mások felé! Segíts, hogy ne a világhoz, hanem Krisztushoz mérjem életem súlyát! Vezess minden napon úgy, hogy örömmel várjam a Te visszajöveteledet, és add, hogy amikor eljön az idő, örömmel állhassak meg Előtted. A Jézus Krisztus nevében kérlek, Ámen.

Világosságom és segitségem

Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?
27. zsoltár 1. vers



A sötétség nem csupán a nappalok végét jelenti. A szív sötétsége, a félelmek, a bizonytalanság, a veszteség fájdalma vagy a holnap ismeretlensége néha sokkal nyomasztóbban ül ránk, mint az éjszaka maga. Dávid szava mégis olyan bátorsággal szólal meg ebben a zsoltárban, hogy szinte beleremeg a lelkünk:
„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék?”
Amikor valaki azt mondja: „Kitől félnék?”, gyakran feltételezzük, hogy olyan ember beszél, akinek az élete biztonságban van, akit nem ér baj, és minden jól alakul körülötte.
Dávid azonban, amikor ezeket a sorokat írja, nem egy trónon ülő, megelégedett uralkodóként beszél. Nem a kényelemből fakad ez a bizalom, hanem a küzdelmek közepette forrt ki.
Dávid hosszú éveken át bujkált, rejtőzködött. A fiatalon felkent királyt egy olyan ember üldözte (Saul király) , akitől Isten Lelke már eltávozott, és akinek lelkét megszállta az irigység, a féltékenység és a gyilkos indulat. Dávid mindezt ártatlanul szenvedte el. Nem lázadt, nem bántotta Sault, még akkor sem, amikor lehetősége lett volna rá. El tudod képzelni ezt? Évekig futni valaki elől, akinek egyszer még zenéltél, aki előtt hűségesen szolgáltál, aki történetesen az apósod volt, a feleséged apja és akit most egyre inkább felemészt a sötétség...
És mégis épp ez az, amiért ezek a szavak nem gyengeségből fakadnak, hanem a megtört szivből, ami az üldöztetés tüzében tisztult meg. Dávid nem azért mondta, hogy „kitől félnék?”, mert nem volt mitől, kitől félnie? Azért szólt igy a Szentlélek által, mert Isten jelenléte erősebb volt benne, mint a körülmények fenyegetése.
Ő már látta Isten szabadítását az oroszlán és a medve ellen. Látta, hogy hogyan győzte le Isten a majdnem három méter magas Góliátot egy aprócska kő segítségével, és megtapasztalta, hogy amikor minden emberi biztonság összeomlik, Isten akkor is hűséges marad. Dávid nem a félelemmentes életet hirdeti, hanem azt az Istenbe vetett bizalmat, ami képes legyőzni a félelmet, még akkor is, ha az nap mint nap kopogtat az ajtón.
A zsoltár mögött ott van egy döntés: nem a körülményeim határozzák meg a lelkem állapotát, hanem az, hogy kiben bízom. Dávid hite nem a felszínen, hanem a sötét mélység körülményeiben formálódott ki. Ott, ahol emberileg nem maradt más, csak Isten.
Ez a fajta bizalom csak akkor születik meg, ha az ember eljut arra a pontra, ahol minden más kapaszkodó eltűnik. Ott, a barlangok mélyén, a gyengeség, a fájdalom és a csalódás között Isten nemcsak válasz, hanem a világosság maga lett Dávid számára. És ha ott elég volt Isten, akkor bárhol elég lehet.


IMA: Istenem, Dávid története által emlékeztetsz engem arra, hogy a Te hűséged nem a könnyű időkben válik nyilvánvalóvá, hanem a próbákban. Amikor üldöztetés érte, Te voltál a rejtekhelye. Amikor nem értette, mi történik, Te voltál a reménysége. Amikor félt, akkor is Benned bízott. Taníts engem is úgy bízni Benned, mint Dávid: nem a körülményeim, hanem a Te jelenléted alapján. Légy az én világosságom, amikor sötétség vesz körül. Légy az én segítségem, amikor senki sem ért meg. Légy az én erőm, amikor már nem tudok tovább menni. Uram, ha Te velem vagy, nincs okom félni. Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Hű az Úr!

De hű az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.
Thesszalonikabeliekhez irt második levél 3. fejezet 3. vers



Pál apostol nem egy problémamentes keresztény világnak tolmácsolta Isten üzenetét, ahol a keresztény élet zökkenőmentes, hanem olyan hívőknek, akiket az államhatalom kegyetlenül üldözött, ebből fakadóan rettenetes megpróbáltatások között éltek.
A keresztények nem csak külső küzdelmeket, támadásokat éltek meg, hanem belső támadásokat is: a bűn, a test, a világ és a Sátán minden erővel azon munkálkodott, hogy letérítsen bennünket az üdvösség útjáról. Ezért ezek az egyszerű, mégis mélységes szavak – „De hű az Úr…” – hatalmas erőt hordoznak. Isten hűsége az új szövetség alapja
Amikor Pál apostol azt mondja, „hű az Úr”, nem csupán Isten jellemvonására gondol, hanem arra a szövetségi hűségre, amelyet az Úr saját vérével pecsételt meg Krisztus keresztjén. Ez a hűség nem múlik el, nem függ a mi teljesítményünktől, hanem Krisztus engedelmességére és áldozatára épül (Zsid 10,23; 2Tim 2,13). Ő az, aki „a hit fejedelme és bevégzője” (Zsid 12,2), vagyis az üdvösség nem pusztán a megtérés pillanatában az Övé, hanem az egész megtartás folyamatában is.
Isten hűsége azt jelenti, hogy nem hagyja elveszni az övéit. Krisztus így szólt: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” (János 10,28) Ez a biztonság nemcsak a mi ragaszkodásunkban rejlik, hanem az Ő markának erősségében.
A „megerősít” szó jelentése: belső megtartás az üdvösségre.
Az eredeti görög szó, amelyet a „megerősít” kifejezés takar, azt jelenti: állhatatossá tesz, belsőleg megalapoz, meggyökereztet. Az Úr nemcsak kívülről véd meg minket a gonosztól, hanem belsőleg is munkálja a megszentelődést, hogy meg ne inogjunk. A megtartatás tehát nemcsak védelmet jelent a Sátán támadásaitól, hanem a hitben való kitartást is.
Ez különösen fontos az üdvösség szempontjából. Nem elég, ha valaki egyszer elindult a hit útján, csak az üdvözül, aki mindvégig megmarad Krisztusban (Máté 24,13). Pál itt nem azt ígéri, hogy nem lesznek kísértések vagy bukások, hanem azt, hogy Isten hűséges marad, és munkálni fogja bennünk mind az akarást, mind a véghezvitelt az Ő jó tetszése szerint (Fil 2,13).
„Megőriz a gonosztól” – Mit jelent ez valójában?
A kifejezés, „megőriz a gonosztól, nem azt jelenti, hogy nem érhet minket támadás vagy fájdalom. Jézus maga is azt imádkozta:
„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (János 17,15)
Ez azt jelenti, hogy Isten megvédi az újjászületett hívőt attól, hogy a gonosz birtokba vegye őt, hogy az üdvössége elvesszen. Bár a hívő eshet bűnbe, nem esik ki a kegyelemből. Mert „aki elkezdte bennetek a jó munkát, el is végzi” (Fil 1,6).
A gonosz, a Sátán, végső célja az, hogy elszakítson minket Istentől, megrendítse a hitünket, és megfosszon az örök élettől. De Isten biztosít bennünket arról, hogy Isten hűsége erősebb a gonosz hatalmánál. Akiket Isten újjászült, azokat „nem a romlandó magból, hanem romolhatatlanból” (1Pét 1,23), és ez a mag nem pusztul el, mert Isten Szentlelke őrzi. A kérdés csupán az, hogy megtértél-e már? Újjászülettél-e? Isten gyermeke vagy-e?


Ima: Uram, hűséges Istenem! Köszönöm, hogy nem magamra hagytál az üdvösség útján. Köszönöm, hogy nem csupán elhívtál, hanem meg is őrzöl a gonosztól. Tégy állhatatossá, és ne engedd, hogy a kísértések elsodorjanak Tőled! Hálás vagyok, hogy a Te hűségedre épül a reménységem, nem a saját erőmre. Őrizd meg a szívemet a megkeményedéstől, és vezess az igazság útján! Adj nekem olyan hitet, amely mindvégig kitart Benned, és add, hogy egy nap dicsőségedben állhassak meg, nem saját érdememből, hanem Jézus Krisztus vére által. Jézus Krisztus nevében, Ámen.