Isten iránti szeretetből fakadó imádság

Jusson eléd imádságom, mint illatáldozat, imára emelt kezem, mint esti áldozat! 141. zsoltár 2. vers



Amikor a zsoltáros ezeket a szavakat írta, jól ismerte a templomi áldozatok rendjét. Tudta, mit jelent az, amikor a pap a füstölgő illatáldozatot reggel és este bemutatta az Úrnak. Az illatáldozat nem bűnért való áldozat volt, hanem Isten jelenlétének, szentségének tiszteletére szállt fel. A nép nem szólt, csak figyelte, ahogy a füst felszáll az ég felé, mint egy jelkép, amely azt hirdette: „Itt vagyunk, Istenünk, Téged keresünk. Hozzád tartozunk.” Minden egyes napot illatáldozattal kezdtek és illatáldozattal fejeztek be.
Ez a szent életre és Istenhez való igazi, őszinte közeledésre emlékeztetett, és Isten állandó jelenlétének tudatosítását szolgálta a nép között.
Dávid nem állt meg a szertartásnál. Ő azt kérte, hogy Isten tegye az ő imádságát olyan kedvessé, mint a templomi illatáldozatot. Nem kellett hozzá oltár, füstölő vagy papi köntös. Csak egy szív, amely őszintén, örömmel, ujjongva fordul az Úrhoz. Egy lélek, amely nem kötelességből, hanem vágyból imádkozik.
Isten nem a testtartásodat figyeli, nem azt figyeli, állsz-e vagy ülsz-e, lehunyod-e a szemedet vagy fölemeled-e a kezedet? Ő a szív titkait látja. Azt a belső hajlandóságot, amely örvendezik az Ő jelenlétének. Azt a bensőséges sóvárgást, amely nem akar semmi mást, csak azt mondani: „Atyám, itt vagyok. Szükségem van Rád. Téged szeretlek.”
Az ilyen ima nem csak hang. Nem csak szó. Az ilyen ima áldozat. Személyes, tiszta, élő, és kedves Isten előtt, mert nem a szavak szépsége, hanem a szív őszintesége számít.
Ez a reggel is lehet ilyen. Még ha nem is érezted magad különösen „áhítatosnak”, még ha gyenge vagy, fáradt vagy kételyekkel teli… Isten mégis vár. Nem a tökéletes szavakat, hanem téged. A te közelséged neki öröm. Ha ma reggel őszintén fordulsz felé, az olyan lesz számára, mint hajdan a szent illatáldozat: kedves, jó illatú, isteni gyönyörűség. Igy viszonyul hozzád Isten, ha Krisztusban, a Szentlélek által az Ő gyermekévé lettél.


IMA: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem külsőségeket vársz, nem formaságokat, hanem engem: a szívemet.
Köszönöm, hogy örömöd leled abban, amikor Hozzád fordulok, amikor reggel feléd emelem a lelkem.
Szeretném, ha ez a nap Veled kezdődne: nem kötelességből, hanem irántad érzett szeretetemből fakadóan. Töltsd be a bensőmet a Te jelenléteddel. Add, hogy minden kimondott szavam, sőt a kimondatlan sóhajtásaim is, legyenek kedvesek Előtted, mint illatáldozat. Szeretlek, Uram. Vágyakozom utánad. És ma is Hozzád tartozom. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

A bölcs szív jellemvonásai

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! 90. zsoltár 12. vers




Egy ember akkor kezd igazán bölccsé válni, amikor felismeri, hogy az ideje véges, de az Istennel való közösség örök. Amikor Mózes, Isten embere így imádkozik, nem csupán hosszú életet kér, hanem megtért, érett szívet, gondolkodást. Olyan szívet, amely felismeri Isten szentségét, az ember törékenységét és Istenben keresi az élet értelmét.
A keresztény ember számára ez az ima nem a halálra való készülésről szól, hanem az örök élet fényében való életvezetésről. Jézus Krisztus tanítványaként máshogy számoljuk a napokat: nem félelemmel, hanem hittel; nem a világ ritmusára, hanem a kegyelem dallamára hangolva.


1. A bölcs szív Krisztus keresztjénél kezd dobogni
A keresztény bölcsesség nem a saját erőnkből fakad. Az igazi bölcsesség ott kezdődik, amikor meghajolunk Jézus Krisztus áldozata előtt, és felismerjük: Nélküle elveszettek vagyunk. A világ azt mondja, hogy az okos ember az, aki tudja, hogyan érvényesüljön, de Krisztus azt mondja: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Máté 5:3)


2. A bölcs szív naponta keresi Isten akaratát az Igében.
A keresztény ember nem pusztán elméleti tudást gyűjt, hanem az Ige által formálódik. Minden nap újabb lehetőség, hogy a Biblián keresztül meghalljuk Isten hangját. A bölcs szív nem önfejű, hanem tanítható. Nem csak olvas, hanem engedelmeskedik is annak, Akinek a szavait olvassa.


3. A bölcs szív valóságosan a Szentlélek vezetésében jár

Krisztus tanítványai nem magukra hagyott zarándokok. Az Úr elküldte a Pártfogót, a Szentlelket, hogy vezesse a bölccsé válni akarókat. A bölcs szív figyel a Lélek indításaira, nem fojtja el a Lelket, hanem követi az útmutatást akkor is, ha az út keskeny, mert ez az út az életre visz. Nem téveszti össze a Szentlélek hangját saját érzéseivel, vágyaival, gondolataival, terveivel, mert akik Krisztust követik, azok ismerik Krisztus Lelkének hangját és meg tudják különböztetni azt más hangoktól.


4. A bölcs szív szolgál
Krisztus bölcs követője nem a saját kényelmét keresi, hanem másokat épít. A szolgálat nem opció, hanem természetes gyümölcse annak, aki felismerte, mekkora irgalmat kapott. A bölcs szív nem kérdezi: „Mi jár nekem?”, hanem azt: „Mit tehetek másokért Jézus Krisztus nevében?”
A legnagyobb tévedés az, hogy a szolgálat egy gyülekezeti, templomi teremre és alkalomra korlátozódik. Ebből a tévhitből fakad az, hogy akik elől állnak azok szolgálnak a többiek pedig karba tett kézzel nézik őket. Az igazi szolgálat a mindennapokban zajlik, az istentiszteleti alkalmakon pedig kicsúcsosodik, mint a felszín alatt levő jéghegy csúcsa az óceánban. Ha valaki nem született újjá és az élete, mindennapjai középpontjában nem az Isten dicsőségére való szolgálat került, akkor a gyülekezeti szolgálata sem válhat igazi szolgálattá.


5. A bölcs szív várja Jézus Krisztus visszajövetelét
A napok számlálása azt is jelenti, hogy várakozunk. Nem tétlenül, hanem aktív hűséggel. Nem a végre, hanem a Király visszatérésére. A bölcs szív tudja: ez a világ elmúlik, de Isten országa örökké megmarad. Ezért úgy él, mint aki már most az örökkévalóság fényében jár.
Az Isten szerint bölcs keresztény szív tehát Krisztusban gyökerezik, az Igével táplálkozik, a Lélek által él, szolgálatban növekedik, és az örök reménység felé tekint. A világ bölcsessége önközpontú, a keresztény bölcsesség Krisztus-központú. És ez a bölcsesség nem csupán gondolkodásmód, hanem egy új életvitel. Mert az új szív, amit Isten ad, nem csak dobog, hanem engedelmeskedik, szeret, és várja Megváltóját.

Ima: Uram, Te, aki az idő Ura vagy, taníts meg számolni napjaimat ne azért, hogy féljek a haláltól, hanem hogy értelmesen éljek!
Taníts meg úgy élni, mint akinek szíve már nem önmagában bízik, hanem Benned! Formálj bennem bölcs szívet: olyat, amely tudja, hogy minden nap a kegyelmed ajándéka.
Tedd a szívemet nyitottá az Igédre, érzékennyé a Szentlélek hangjára, és készséges szolgálatra mások felé! Segíts, hogy ne a világhoz, hanem Krisztushoz mérjem életem súlyát! Vezess minden napon úgy, hogy örömmel várjam a Te visszajöveteledet, és add, hogy amikor eljön az idő, örömmel állhassak meg Előtted. A Jézus Krisztus nevében kérlek, Ámen.

Világosságom és segitségem

Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?
27. zsoltár 1. vers



A sötétség nem csupán a nappalok végét jelenti. A szív sötétsége, a félelmek, a bizonytalanság, a veszteség fájdalma vagy a holnap ismeretlensége néha sokkal nyomasztóbban ül ránk, mint az éjszaka maga. Dávid szava mégis olyan bátorsággal szólal meg ebben a zsoltárban, hogy szinte beleremeg a lelkünk:
„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék?”
Amikor valaki azt mondja: „Kitől félnék?”, gyakran feltételezzük, hogy olyan ember beszél, akinek az élete biztonságban van, akit nem ér baj, és minden jól alakul körülötte.
Dávid azonban, amikor ezeket a sorokat írja, nem egy trónon ülő, megelégedett uralkodóként beszél. Nem a kényelemből fakad ez a bizalom, hanem a küzdelmek közepette forrt ki.
Dávid hosszú éveken át bujkált, rejtőzködött. A fiatalon felkent királyt egy olyan ember üldözte (Saul király) , akitől Isten Lelke már eltávozott, és akinek lelkét megszállta az irigység, a féltékenység és a gyilkos indulat. Dávid mindezt ártatlanul szenvedte el. Nem lázadt, nem bántotta Sault, még akkor sem, amikor lehetősége lett volna rá. El tudod képzelni ezt? Évekig futni valaki elől, akinek egyszer még zenéltél, aki előtt hűségesen szolgáltál, aki történetesen az apósod volt, a feleséged apja és akit most egyre inkább felemészt a sötétség...
És mégis épp ez az, amiért ezek a szavak nem gyengeségből fakadnak, hanem a megtört szivből, ami az üldöztetés tüzében tisztult meg. Dávid nem azért mondta, hogy „kitől félnék?”, mert nem volt mitől, kitől félnie? Azért szólt igy a Szentlélek által, mert Isten jelenléte erősebb volt benne, mint a körülmények fenyegetése.
Ő már látta Isten szabadítását az oroszlán és a medve ellen. Látta, hogy hogyan győzte le Isten a majdnem három méter magas Góliátot egy aprócska kő segítségével, és megtapasztalta, hogy amikor minden emberi biztonság összeomlik, Isten akkor is hűséges marad. Dávid nem a félelemmentes életet hirdeti, hanem azt az Istenbe vetett bizalmat, ami képes legyőzni a félelmet, még akkor is, ha az nap mint nap kopogtat az ajtón.
A zsoltár mögött ott van egy döntés: nem a körülményeim határozzák meg a lelkem állapotát, hanem az, hogy kiben bízom. Dávid hite nem a felszínen, hanem a sötét mélység körülményeiben formálódott ki. Ott, ahol emberileg nem maradt más, csak Isten.
Ez a fajta bizalom csak akkor születik meg, ha az ember eljut arra a pontra, ahol minden más kapaszkodó eltűnik. Ott, a barlangok mélyén, a gyengeség, a fájdalom és a csalódás között Isten nemcsak válasz, hanem a világosság maga lett Dávid számára. És ha ott elég volt Isten, akkor bárhol elég lehet.


IMA: Istenem, Dávid története által emlékeztetsz engem arra, hogy a Te hűséged nem a könnyű időkben válik nyilvánvalóvá, hanem a próbákban. Amikor üldöztetés érte, Te voltál a rejtekhelye. Amikor nem értette, mi történik, Te voltál a reménysége. Amikor félt, akkor is Benned bízott. Taníts engem is úgy bízni Benned, mint Dávid: nem a körülményeim, hanem a Te jelenléted alapján. Légy az én világosságom, amikor sötétség vesz körül. Légy az én segítségem, amikor senki sem ért meg. Légy az én erőm, amikor már nem tudok tovább menni. Uram, ha Te velem vagy, nincs okom félni. Jézus Krisztus nevében. Ámen.

Hű az Úr!

De hű az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.
Thesszalonikabeliekhez irt második levél 3. fejezet 3. vers



Pál apostol nem egy problémamentes keresztény világnak tolmácsolta Isten üzenetét, ahol a keresztény élet zökkenőmentes, hanem olyan hívőknek, akiket az államhatalom kegyetlenül üldözött, ebből fakadóan rettenetes megpróbáltatások között éltek.
A keresztények nem csak külső küzdelmeket, támadásokat éltek meg, hanem belső támadásokat is: a bűn, a test, a világ és a Sátán minden erővel azon munkálkodott, hogy letérítsen bennünket az üdvösség útjáról. Ezért ezek az egyszerű, mégis mélységes szavak – „De hű az Úr…” – hatalmas erőt hordoznak. Isten hűsége az új szövetség alapja
Amikor Pál apostol azt mondja, „hű az Úr”, nem csupán Isten jellemvonására gondol, hanem arra a szövetségi hűségre, amelyet az Úr saját vérével pecsételt meg Krisztus keresztjén. Ez a hűség nem múlik el, nem függ a mi teljesítményünktől, hanem Krisztus engedelmességére és áldozatára épül (Zsid 10,23; 2Tim 2,13). Ő az, aki „a hit fejedelme és bevégzője” (Zsid 12,2), vagyis az üdvösség nem pusztán a megtérés pillanatában az Övé, hanem az egész megtartás folyamatában is.
Isten hűsége azt jelenti, hogy nem hagyja elveszni az övéit. Krisztus így szólt: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” (János 10,28) Ez a biztonság nemcsak a mi ragaszkodásunkban rejlik, hanem az Ő markának erősségében.
A „megerősít” szó jelentése: belső megtartás az üdvösségre.
Az eredeti görög szó, amelyet a „megerősít” kifejezés takar, azt jelenti: állhatatossá tesz, belsőleg megalapoz, meggyökereztet. Az Úr nemcsak kívülről véd meg minket a gonosztól, hanem belsőleg is munkálja a megszentelődést, hogy meg ne inogjunk. A megtartatás tehát nemcsak védelmet jelent a Sátán támadásaitól, hanem a hitben való kitartást is.
Ez különösen fontos az üdvösség szempontjából. Nem elég, ha valaki egyszer elindult a hit útján, csak az üdvözül, aki mindvégig megmarad Krisztusban (Máté 24,13). Pál itt nem azt ígéri, hogy nem lesznek kísértések vagy bukások, hanem azt, hogy Isten hűséges marad, és munkálni fogja bennünk mind az akarást, mind a véghezvitelt az Ő jó tetszése szerint (Fil 2,13).
„Megőriz a gonosztól” – Mit jelent ez valójában?
A kifejezés, „megőriz a gonosztól, nem azt jelenti, hogy nem érhet minket támadás vagy fájdalom. Jézus maga is azt imádkozta:
„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (János 17,15)
Ez azt jelenti, hogy Isten megvédi az újjászületett hívőt attól, hogy a gonosz birtokba vegye őt, hogy az üdvössége elvesszen. Bár a hívő eshet bűnbe, nem esik ki a kegyelemből. Mert „aki elkezdte bennetek a jó munkát, el is végzi” (Fil 1,6).
A gonosz, a Sátán, végső célja az, hogy elszakítson minket Istentől, megrendítse a hitünket, és megfosszon az örök élettől. De Isten biztosít bennünket arról, hogy Isten hűsége erősebb a gonosz hatalmánál. Akiket Isten újjászült, azokat „nem a romlandó magból, hanem romolhatatlanból” (1Pét 1,23), és ez a mag nem pusztul el, mert Isten Szentlelke őrzi. A kérdés csupán az, hogy megtértél-e már? Újjászülettél-e? Isten gyermeke vagy-e?


Ima: Uram, hűséges Istenem! Köszönöm, hogy nem magamra hagytál az üdvösség útján. Köszönöm, hogy nem csupán elhívtál, hanem meg is őrzöl a gonosztól. Tégy állhatatossá, és ne engedd, hogy a kísértések elsodorjanak Tőled! Hálás vagyok, hogy a Te hűségedre épül a reménységem, nem a saját erőmre. Őrizd meg a szívemet a megkeményedéstől, és vezess az igazság útján! Adj nekem olyan hitet, amely mindvégig kitart Benned, és add, hogy egy nap dicsőségedben állhassak meg, nem saját érdememből, hanem Jézus Krisztus vére által. Jézus Krisztus nevében, Ámen.