Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. Korintusiakhoz írt első levél 6. fejezet 18. vers
A középkori városokban a biztonságért felelős katonai vezetők végigjárták a várost és felmérték a védő fal gyenge pontjait. Ezek voltak a legfontosabb részek és ezek igényelték a legtöbb figyelmet. Ezért ezeket a pontokat erősítették meg minden lehetőséget kihasználva és általában ezeken a pontokon helyezték el a legtöbb katonát.
Minden ember lelkének is vannak gyenge pontjai. Nem minden ember gyengéje a szexuális kísértés. Vannak emberek, akiknek a gyenge pontjuk a hatalom, nekik ezen a területen kell különösen vigyázniuk, hogy ne részegedjenek, meg tőle vagy ne váljanak korrupttá a hatalomért folytatott harcot illetően. Másoknak a pénzügyi dolgok az a terület, amire különösen figyelniük kell, hogy a pénz szerelme nehogy megragadja őket és ezzel, sok fájdalommal fizessenek.
Először is tudd meg, hogy a lelked ellensége is vizsgálja életed védőfalait és nagyon jól tudja, hogy mik azok a gyengébb pontok ahol érdemes kísértenie. Te vajon tisztában vagy-e ezzel? Ha igen, akkor különös figyelmet fordíts a gyenge pontodra és kérd Istent, hogy adjon bölcsességet a megerősödésre.
A szexuális kísértés különösen veszélyes ezért érdemes kidolgozni a megfelelő stratégiát Isten bölcsessége által. Főleg akkor igaz ez, ha tudod magadról, hogy ez gyenge pontod vagy már elestél valamilyen formában ezen a területen. Amikor paráznaságot követsz el, vétkezel a saját tested ellen is, hiszen amikor egyesülsz egy olyan személlyel szexuálisan, gondolatban, érzelmileg, akivel nem kellene, azzal utat nyitsz ördögi befolyásnak az életedet illetően. A szexuális kísértés nem az a terület ahol fitogtatnod kell, hogy te milyen erős vagy és szembe tudsz vele nézni újra és újra, hanem az a terület, amely elől futnod kell, ahogyan József tette amikor Potifár felesége megkörnyékezte. Íme, néhány tanács, ahogyan ezt kivitelezheted:
1. Ha problémák vannak a házasságodban, hagyd abba a színlelést, azt, hogy nem veszel tudomást róluk, mert ezek különösen sebezhetővé tesznek szexuális, érzelmi téren.
2. Vigyázz arra, hogy ellenkező nemű ismerősödnek, munkatársadnak, barátodnak ne panaszkodj a házasságoddal, házastársaddal kapcsolatosan! Vannak emberek, akik éppen erre várnak és minden lelkiismeret furdalás nélkül manipulálni fognak, hogy bűnbe csaljanak és tönkre tegyék az életed, házasságod. Azt is tudnod kell, hogy ha ilyen dolgokat osztasz, meg egy ellenkező neművel ő pedig megértőnek mutatkozik (teljesen mindegy, hogy őszintén vagy sem), érzelmileg kötődni fogsz hozzá és máris elindultál egy olyan leejtőn, amin nem biztos, hogy meg fogsz tudni állni. Itt a lelki gondozó kivétel, mert tudjuk, mit kell tenni, hogy ez a kötődés ne alakulhasson ki, de ha mégis kialakulóban lenne, akkor átadjuk a dolgot másnak.
3. Ha teheted, a munkahelyen ne ellenkező neműt válassz „jobb kezednek”, bizalmasodnak. Ez hatványozottan igaz, ha már a múltban valamilyen formában elestél a területen. Különösen légy résen az úgynevezett „csapatépítő” munkahelyi hétvégékre. Gyakran a wellness szálloda, a kolléga, akit mindig elegánsan látsz, és sosem látod a „gyengébbik” oldalát, tökéletes táptalajt biztosít arra, hogy olyan dolgok történhessenek, amit utána lehet, egy életen át bántok.
4. Kerülj el minél több olyan helyzetet ahol kísértésnek teszed ki magad!
Egy fiatalember vallotta be, hogy menyasszonyával sajnos beleestek az ördög csapdájába mivel előző éjszaka szexuális kapcsolatot létesítettek egymással és nem várták meg a házasságkötést. Ez a fiatalember próbálta ellelkizni azt a bukást, ami kellő odafigyeléssel megelőzhető lett volna. Kiderült ugyanis, hogy a vőlegény éjszaka 1 órakor a hölgy bérelt lakásán volt kettesben. Mit keresett ott éjszaka 1 órakor úgy, hogy tudta senki más nem lesz a lakásban? Isten meg tud őrizni a bűntől, ha engedelmeskedünk az Ő szavának. Ő pedig azt mondja, hogy fussunk a szexuális kísértés elől. Ha engedetlenek vagyunk, ne számítsunk semmi jóra.
Igen! A szexuális bűnnek van egy rövid ideig tartó élvezete, izgalma. Igen! Ha tiszta szívünkből megbánjuk a bűnt és jövünk Istenhez, Isten szabaddá tud tenni, meg tud bocsátani és el tudja törölni a bűnt. Azt viszont tartsuk szem előtt, hogy a gondolatvilágunkban, érzelmi világunkban és környezetünkben a bűn által okozott negatív következményeket egy életen át kell majd hordoznunk.
IMA: Istenünk, ne engedj minket olyan gőgbe, hogy elhiggyük a Te világos utasításodat figyelmen kívül hagyva is megállhatunk a kísértésekben. Adj nekünk kellő körültekintést, józanságot, bölcsességet, hogy meg tudjunk állni a kísértésekben, ha pedig elestünk, akkor tudjunk Hozzád menekülni, hogy megtisztíthass, helyreállíthass minket. Krisztus nevében, Ámen.