De ti, szeretett testvéreim, építsétek fel magatokat hitetek alapjára, amely a legszentebb dolog a világon. Imádkozzatok a Szent Szellem által!
Jakab levele 1. rész 20. vers
Az egyetlen sikerrecept a keresztény életet illetően amit ismerek: járni az Isten beszédével, a Bibliával összhangban, valamint imádkozni Szentlélek által és engedelmeskedni Istennek Szentlélek által.
Mit jelent Szentlélek által imádkozni? Mennyei nyelveken szólni? Sokkal többet jelent ennél.
A Biblia szerint Isten Lélek, és akik Őt dicsérik, imádják, lélekben is igazságban imádják Őt. (János 4:24)
Mi is lelkek vagyunk akik testben élünk. Lélekben imádkozni azt jelenti, hogy egyesül a mi lelkünk az Isten Szentlelkével imádságban.
A mindennapjainkban igazi problémákkal kell szembe néznünk és igazi lelki harcban vagyunk.
Nagyobb szükségünk van Isten segítségére, mint bármikor.
Nem fogjuk tudni mit kell tennünk csak saját magunkra építve, a fizikai szemeinkkel nem láthatjuk meg a lelki valóságot.
Szükségünk van a Szentlélekre, hogy a láthatókról, a fizikai szem számára láthatatlan lelki világra fordítsuk lelki szemeinket.
Így láthatjuk azt, amit csak Isten lát a lelki dolgokkal kapcsolatosan.
A lelki, láthatatlan világ sokkal valóságosabb, mint a látható világ amiben élünk fizikailag.
Ebben a lelki világban csodálatos dolgok történnek, ahol célok születnek, ahol a gonosz hatalma megtörik, ahol a félelmet elűzi a szeretet, ahol tisztán láthatjuk Isten útmutatását életünkre nézve.
Amikor tehát Szentlélek által imádkozunk, érzékennyé válunk a lelki valóságot illetően, ezáltal pedig Isten nézőpontjából szemlélhetjük életünk, környezetünk dolgait.
IMA: Istenem, Atyám, egy bensőségesebb kapcsolatra vágyom Veled. Veled és Szentlelkeddel. Taníts meg engem Szentlélek által imádkozni. Ébressz fel engem, hogy a lelkem Rád figyeljen szüntelen.
Nyisd meg lelki szemeimet, füleimet, hogy lássam, halljam amit ki akarsz nekem jelenteni most. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2019. január 26., szombat
2019. január 25., péntek
ELHÍVÁS EGY ISTEN SZERINTI ÉLETRE!
De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott,
hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.
Galátziabeliekhez írt levél 1. rész 15-16. vers
Az elhívás voltaképp nem tőlünk jön, hanem Istentől. Ott kezdődik, hogy megismerjük Istent, megtérés és újjászületés által az Ő természetének részesei leszünk és ebből fakadóan, a szolgálat következménye lesz a hálánknak és Istentől kapott szeretetünknek, mellyel betöltötte életünket.
A szolgálat tehát a visszatükröződése annak, hogy egyesültünk Isten természetével, teljesen azonosultunk vele. Ezáltal a szolgálat az életünk természetes következménye lesz.
Tehát Isten először is ki akar békíteni minket saját magával, ezután érthetjük, hallhatjuk meg az Ő hívását, ez után tudom szolgálni Őt azért, mert akarom szolgálni Őt, belső motivációm van az Isten abszolút szeretete miatt, amivel betöltötte életemet.
A szolgálat ezáltal a természetünk részévé válik, Isten elhívása pedig az Ő természetéből fakad.
Az elhíváskor a két természet egybecseng és ezáltal eggyé válik Isten és ember természete, akarata a szolgálatban.
Isten Fia a mi életünk által szeretné kijelenteni önmagát, hogy az Isten szerinti élet természetes életmódunkká váljon.
IMA: Istenünk, segíts nekünk, hogy ne csak vasárnapi keresztények legyünk. Segíts, hogy ne a megromlott, régi természetünkkel akarjunk helyt állni a szolgálatban, mert az nem fog menni. Adj minden ember életében, aki vágyik utánad, újjászületést, új természetet és valódi elhívást, szolgálatkészséget. Krisztus nevében, Ámen.

2019. január 24., csütörtök
KRISZTUS A MI PÉLDAKÉPÜNK!
Az a gondolkodásmód és szándék uralkodjon bennetek, amely a Krisztus Jézust jellemezte.
Ő ugyanis, minden tekintetben Istenhez volt hasonló, sőt, egyenrangú volt Istennel. Ehhez azonban nem ragaszkodott mindenáron, mint jogos tulajdonához, hanem
mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga.
Filippi 2:5-7
Az a gondolkodásmód és szándék legyen bennünk, ami Krisztusban. Tehát a keresztény életmód nem helyes dolgok listájának cselekvését és kipipálását jelenti.
Azt jelenti, hogy lelkünkbe fogadjuk és azonosulunk Krisztus Urunk példáját.
Krisztus nem a csúcsra tartott, ahogy annyi ember szeretne csúcson lenni, hanem abszolút csúcson kezdte, az Atyával egyenlőként, és akkor alázta meg magát, szolgai formát vett fel. Az emberekért, akiket szeretett vállalta a megaláztatásokat, szenvedést, magányt, halált.
Ő aki minden dicsőségnek birtokában volt, lemondott minden tisztségéről és felvette magára a szolga szerepét.
Mennyire tragikus, hogy legtöbbünk pontosan ennek az ellenkezőjére vágyunk és éppen az ellenkezőjéért fáradozunk.
Kétségtelenül ezért mondta Krisztus az Ő követőinek, hogy tagadják meg önmagukat, és úgy kövessék Őt.
Ma is rengeteg keresztény szeretne Krisztus tanítványa lenni, de anélkül, hogy áldozatot hozzon, megtagadja magát, anélkül, hogy megalázza magát és alázatban, Isten iránti engedelmességben járjon.
IMA: Krisztusunk nem akarunk más példaképet. Te vagy a hit fejedelme, bevégzője, Te vagy a Győztes Király. Legyőzted az utolsó ellenséget is, a halált.
Szeretnénk Szentlelked által a Te lelkületedben élni, járni, hogy a végén a Te dicsőségedbe érkezhessünk meg kegyelmed által. Krisztus nevében tégy erre késszé, képessé minket Mennyei Atyánk. Ámen.

2019. január 23., szerda
KI, A MI VÁRUNK?
A Seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk.
46. zsoltár 8. vers
Mózes megkapja az ígéretet a tejjel és mézzel folyó földről és indulni kellene birtokba venni azt. Mit mond erre Mózes?
" Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!"
Nem azt mondta Mózes, hogy végre megvan az a föld amiről mindig is álmodtunk. Gazdagság, luxuskörülmények, egy hely ahol hazára lelhetünk. Nem a kánaáni városok várfalaiban bízott, hanem Istenben.
Úr városának falai leomlottak az engedelmesség hatására, amit a nép az igazi Vár, a Mindenható felé tanúsított.
Ó vágyom rá, hogy Isten olyanná formáljon, mint Mózest. Nem Isten ajándékait szeretném, hanem Istent jelenlétét szeretném elsősorban. Az Ő gondos, szerető tekintetét az életemen érezni. Krisztus meghalt azért, hogy ez a vágy valóság lehessen hit által.
Neked ki, mi a várad? Hova menekülsz amikor nehézségeid vannak? Alkohol, pénz, kapcsolatok, szórakozás, vásárlás stb? A hamis, omladozó, bizonytalan várak száma végtelen.
Csak egy mentsvár van amelyik soha meg nem rendül, meg nem változik, és tökéletes védelmet nyújt minden élethelyzetben. A Seregek Urának jelenléte.
Miért helyeznénk bizalmunkat a látható és mulandó dolgokba, amikor a láthatatlan, halhatatlan, szerető és Örökkévaló Isten az egyetlen valódi menedék?
Tegyük le életünket, adjuk meg magunkat Neki még ma! Csak az győzhet, aki a győztes Isten oldalára áll. Akik Isten ellen hadakoznak, úgysem fognak megmaradni.
Minden erőlködésük hiábavaló lesz.
Tencut Zoltán
IMA: Istenünk, nem akarunk Nélküled élni. Akkor sem ha gazdagságot, luxust, jólétet adsz nekünk. Ha Te nem jársz velünk, ha mi nem élünk Benned, az életünk értelmetlen és napjaink semmibe vesznek, mint az árnyék naplementekor. Segíts Istenünk Téged szeretni, a Te szavadra építeni, hogy megmaradjunk örökké. Krisztus nevében köszönjük, hogy biztos oltalom, menedék vagy. Ámen.

2019. január 22., kedd
MINDVÉGIG TARTS KI!
De aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Máté evangéliuma 24. rész 13. vers
Ha a lelkipásztorod lennék, és a mai napon megkérdezném, hogyan érzed magad fizikailag, érzelmileg, hogy van a te lelked? Hogy vagy te?
Tudod-e tartani a lépést életed dolgaival?
A gyülekezet az állandóságról szól. A keresztény életvitel az állandóságról szól.
Egy gyülekezetet nem azért plántáltak évtizedekkel ezelőtt, hogy néhány évtizeddel később nyoma se maradjon. Szeretnénk kitartani mindvégig.
Egy növekvő közösség lenni, amely szolgál az embereknek. Az én életem és a te életed a kitartás versenye.
Végig kell futnunk az előttünk levő pályát. Talán Isten Szentlelke azt mondja ma egyeseknek közülünk:
" Kicsit kifújtál lelkileg. Szeretném megújítani az erődet, a szereteted, a szenvedélyed irántam."
Ha nem olvastál a Bibliából, ideje felébredned és kezedbe venned, majd megosztanod valakivel amit olvastál.
Ez az élet nem a leggyorsabbról, legokosabbról, legmenőbbről, legdivatosabbról szól, hanem azokról, akik mindvégig hűek maradnak Istenhez és kitartanak.
Krisztus a hűség mintaképe. Ez az első jellemzője kell legyen keresztény életünknek. Kitartás a végső célig.
Mennyi pénzed lesz majd, hányan fognak szeretni vagy sem, nem befolyásolhatod 100 százalékosan.
A Szentlélek viszont tud segíteni téged, hogy legyen elég önfegyelmed, hogy minden nap növekedj, és azzá a férfivé, nővé válj, akivé Ő formálni akart amikor elhívott.
A víziónk legyen az, hogy egyre inkább hasonlóbbak legyünk Krisztushoz. Hordozzuk egymás terhét.
IMA: Istenünk, köszönjük Krisztust, aki a hűség mintaképe. Ő kitartott egészen a keresztfának haláláig és engedelmes maradt. Segíts nekünk is a Te elhívásodban járni és mindvégig Veled járni, hogy a Te dicsőségedbe érkezhessünk. Formálj minden nap a Te képmásodra minket. Krisztus nevében, Ámen.

2019. január 21., hétfő
Ó, NEM HALÁL AZ!
Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül…
Filippiekhez írt levél 3. rész 19. vers
Ó, nem halál az, nem, nem,
Az Úrhoz menni föl,
E bús földről kiszállni,
S ott fönn otthont találni,
Hol csillag tündököl.
Ó, nem halál az, nem, nem,
A menny polgáraként
Édes békében élve,
Jajtól, bajtól se félve,
Élvezni fönn a fényt.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Ha Krisztusom fogad,
Ülvén királyi széken,
S kegyelmét osztja nékem:
,,Jöjj s lásd meg arcomat!’’
Ó, nem halál az, nem, nem,
Amerre ő halad,
nyomában járni-kelni,
Kies mezőkre lelni,
Az élet-fák alatt.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Koronás fővel ott,
Az égi fény-körökbe
Őt áldnunk mindörökre,
Ki bűnből megmosott.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Világnak Üdve, Te,
Ha árad bőven s mindig,
Nem csak cseppekben, mint itt,
Kegyelmed tengere!
IMA: Istenünk, köszönjük, hogy akik Krisztust megismerik és bizalmukat Benne vetik, azok nem halnak meg, hanem átmentek a halálból az életbe. Köszönjük, hogy nekik a fizikai halál nem halál, hanem hazatérés a dicsőség honába. Krisztus nevében tarts meg minket ebben a hitben. Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...