2021. június 19., szombat

Kik a boldogok? 2. rész

Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak. Máté evangéliuma 5. fejezet 4. vers



Olyan sok okunk lehet a sírásra és nem mindegyikből fakad boldogság. Sírhatunk egy megható élmény miatt, sírhatunk irigységből, dühből, képmutatásból és még oly sok más okból is.
Azok az igazán boldogok, akik bekerülnek az Isten jelenlétébe, közelségébe és az Isten szentségének ragyogásában meglátják önmaguk szánalomra méltó állapotát.
„ Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” ( Ézsaiás könyve 6. fejezet 5. vers)
Annyira önteltek tudunk lenni, annyira el tudunk bizakodni, amikor más emberekhez mérjük életünket, akikről legalábbis azt hisszük, hogy szánalmasabbak és erkölcstelenebbek, mint mi. Amikor viszont a szent Isten jelenlétébe kerülünk, akkor fájni kezd az, akik vagyunk, és csak másodsorban fáj az, amilyen a környezetünk.
„ Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” ( 2 Korintus 7:10)
Nem az önsajnálatból fakadó nyafogás fog boldoggá tenni minket, hanem a bűnbánatból, Isten keze alatti megalázkodásból fakadó megbánhatatlan megtérés.
Olyan sok időt vesztegettünk el siránkozással és olyan sok könnyet hullattunk önző indíttatásból. Mennyi elvesztegetett pillanat.
Mikor sírtál utoljára a bűneid felett? Mikor mondtad el Istennek, hogy méltatlan vagy az Ő jóságára, kegyelmére, szeretetére? Ha még nem tudod megtenni, kérd Istent, hogy törje össze kemény szívedet. Az összetöretés fájdalmas lehet, de sokkal rosszabb lesz megkövült szívvel és élettel állni az örökkévaló Isten ítélőszéke elé.
Talán hívőnek tartod magad, de még nem tudtad teljesen átadni magad Istennek, mert az önigazultságod miatt nem akartál sírni bűneid felett.
Boldog akarsz lenni? Tanulj meg sírni bűneid felett, hogy megragadhasd a szabadulásnak örömét.
Közeledj Istenhez és Ő közeledni fog Hozzád. Az Ő szentéségnek fényében pedig megújulhat egész életed. 
Tencut Zoltán


IMA: Istenünk, olyan sok könnyet pazaroltunk el ostoba, önző módon. Köszönjük, hogy a mai napon fel akarsz rázni minket a közömbösségből, hogy őszinte szívvel Eléd állva, a bűneink terhét Eléd hozva, megújulhasson életünk. Krisztus nevében, Ámen.


2021. június 18., péntek

Kik a boldogok? 1. rész

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Máté evangéliuma 5. fejezet 3. vers



A világ sokféle receptet kínál a boldogság eléréséhez, de elegendő idő telt már el, hogy az ember rádöbbenjen: sem a pénz, sem a hatalom, sem az eredmények, sem az élvezetek nem adnak igazi boldogságot és megelégedést.
Vizsgáljuk meg az elkövetkezendő napokban, hogy mit mond nekünk Krisztus a boldogságról, hiszen Ő, aki az ember teremtője, a leginkább illetékes megadni a boldogság receptjét.
Először is azt mondja neked, hogy boldog vagy, ha lelki szegény vagy. Mit jelent a lelki szegénység?
Azt jelenti, hogy tudod, semmi jó nem lakozik benned. ( Róma 7:18)
Semmit sem tudok, semmit sem tudsz nyújtani Istennek, ami a szemében jó vagy értékes lenne és ennek ellenére, odaadta értünk egyetlen Fiát.
A bűneink miatt kiüresedett koldusokká lettünk Isten előtt és nem is tudunk semmit tenni, hogy ezen változtassunk. Olyanok vagyunk, mint a vak koldus, aki nem tud dolgozni, nem tud semmit nyújtani, hanem kizárólag mások könyörületéből él.
Így vagyok én és így vagy te az Isten szemében. Amint ezt megértjük, máris kezdünk valamit felfogni az Isten naponként ránk pazarolt szeretetéből, jóságából, kegyelméből.
Az Isten kegyelme, hogy megnyílt a szemem és tudom, hogy Isten nélkül lelkemnek és testemnek vége lenne. Ha megérted, hogy Isten jósága és irgalma nélkül semmid és senkid nincs a világon, akkor leszel boldog igazán és akkor tudsz másokat is bátorítani arra, hogy bízzák magukat teljes szívükből az Istenre.



IMA: Istenünk, nincs senkink és semmink Rajtad kívül. Egyedül Te tudsz értelmet, boldogságot, teljességet adni lelkünknek, életünknek. Segíts felismernünk, hogy mennyire jó vagy hozzánk és mennyire szerettél minket. Krisztus nevében, Ámen.


2021. június 17., csütörtök

Emberek aljassága-Isten jósága

Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől? Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz? Római levél 2. fejezet 3-4. vers



Olyan sok ember nem akar megtérni azért, mert a környezetében rossz példákat lát. És valóban háromfajta keresztény ember van.
Először is az, aki bele nevelkedett a keresztény hitbe, de sosem kapott új szívet.
Az ilyen ember nem értheti jól az Isten szavát, hiszen csak a Szentlélek által nyílhat meg az elménk, hogy értsük az írásokat. Ha ezen az akadályon túl is tudna lépni, mindjárt egy másikba ütközne. Nem lenne ereje és vágya sem a megvalósításhoz. Magam is éltem ilyen életet. Nem volt valódi újjászületés az életemben és emiatt nem volt erőm arra, hogy cselekedjem Isten akaratát. A kegyesség látszata megvolt, de az ereje hiányzott, így semmi sem változott az életemben. Ha valaki ilyen állapotban van, egy dolgot tud csak tenni: képmutató életet élni.
A második csoportba tartozó keresztény az, aki új szívet kapott, de még a hit dolgait illetően gyerekcipőben jár. Teljes szívéből akarja követni Istent, de még sokszor megbotlik, elesik, hibázik. Isten viszont nem hagyja el az Ő gyermekeit és tudja, hogy milyen eszközökre van szükség ahhoz, hogy éretté váljanak. Az ilyen keresztények növekednek a hitben és eljön az idő, amikor érett keresztényekké fognak válni. Nem minden embernek van türelme, idegrendszere egy csecsemőhöz, de Istennek kellő türelme és szeretete van a lelki értelemben csecsemőkhöz.
A harmadik csoportba tartozik az érett keresztény. Az Isten Szentlelke által valóságosan szemléli önmagát. Igyekszik önmagához szigorúbb lenni, önmagától többet megkövetelni, mint másoktól. Nem ítélkezik mások felett, hanem önmaga felett ítélkezik, így pedig Isten irgalmában részesül, hiszen aki megalázza magát, az felmagasztaltatik, aki elítéli önmagát, azt már nem kell elítélje az Isten. Nem is huny szemet olyan dolgok felett amik felett mások, a tolerancia jegyében szemet hunynak. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
Talán nem hallottál arról, hogy Sztálin gyerekként egy kolostorban élt és mélyen hívő volt. Amikor viszont észrevette, hogy egy alagút segítségével az egyik pap önti a vizet Mária szobor szemeibe és az úgy könnyezik, teljesen kiábrándult a hitből és Istenből. Tudjuk, hogy milyen emberré vált ezután.
Értsd meg, hogy az emberek gonoszsága, álnoksága sosem fog megtérésre ösztönözni téged, de az Isten jóságát látva meg kell látnod saját bűnösségedet és meg kell térned teljes szívedből. Neked legyen a mérce Isten beszéde és nem a környezetedben élő keresztények viselkedése.
Tencut Zoltán

IMA: Istenünk, nincs senki annyira jó, mint Te. Segíts nézni Rád, és nem másokra. Segíts önmagunk életéből kitisztítani minden szennyet, hogy azután lehessünk eszközök mások megmentésében is. Szeretnénk a Te jóságod és igazságod hordozói lenni. Krisztus nevében, Ámen.

2021. június 16., szerda

Mit keresel?

Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.                                               Máté evangéliuma 13. fejezet 45-46. versek




Ki az az ember, aki képes eladni mindenét, hogy megvegyen egyetlen gyöngyöt? Csak egy olyan kereskedő, aki tisztában van vele, hogy az a bizonyos gyöngy, sokkal többet ér, mint az egész meglevő vagyona. Érdemes lemondani mulandó kincsekről azért, hogy mienk legyen az örökkévaló kincs?
Megéri ezért odaadnod amid van az Istennek? Volt olyan férj, aki megismerte az Istent és odaadta Neki egész életét az Isten országának csodálatos kincséért cserébe, amikor pedig elújságolta a feleségének, hogy milyen csodálatos dolog történt vele, a felesége összepakolt és beadta a válókeresetet. Sokba került neki a Krisztus követése, de nem bánta meg sosem, hogy megfizette az árát. Erdélyben voltak olyan lelkipásztorok a múlt rendszerben, akiket 20 év kényszermunkára ítéltek, mert nem voltak hajlandóak megtagadni a hitüket. Ők ilyen árat fizettek az Isten országáért.
A lelkipásztorok, akik megalkudtak az ördögi rendszerrel, kinevették ezeket az embereket és kényelmes házaikból élték a megalkuvás napjait, éveit. Megmaradt mindenük, de elveszítették Istent. Egyik ilyen lelkipásztor közre is működött a kommunista rezsimmel és elárulta a lelkipásztortársait.
Amikor minden lelkipásztor társát elhurcolták, őt viszont lakással, jól fizető munkával és autóval otthon hagyták, az apja azt mondta neki: „Fiam! Mivel elárultad a lelkipásztortársaidat, jó napjaid még lehetnek, de minden éjszakád nagyon nehéz lesz.”
Bármit, bármennyit veszítünk itt a földön, nulla ahhoz képest, ami odaát vár minket. Döntsd hát el te is, hogy mit teszel az Isten országával. Átadod Istennek azokat a dolgokat, amelyeket úgysem tarthatsz meg azért cserébe, hogy tied legyen az, amit sosem veszíthetsz el?
Tencut Zoltán


IMA: Istenünk, tégy minket bölcsekké a mindennapi életünkben. Segíts megítélni melyek a mulandó értékek és melyek a maradandó értékek. Szeretnénk a maradandó értékeket választani. Krisztus nevében, Ámen.

2021. június 15., kedd

A tanítvány, akit Jézus szeretett

Jézus mellett telepedett le egyik tanítványa, akit Jézus szeretett. János evangéliuma 13. fejezet 23. vers


Krisztusnak sokféle tanítványa volt és van ma is. Ott volt Máté, aki vámszedő volt és mindent hátrahagyott Krisztusért. Ott volt Péter, aki hirtelen természetű volt, tett és mondott olyan dolgokat, amiket később megbánt. Mennyire fájdalmas volt Péter számára, hogy az utolsó alkalom, amikor a tekintete találkozott a mestere tekintetével, a tagadás éjszakáján volt.
Ott volt János, akit egy csendes, érzelmes, önmagát felvállaló embernek képzelek. Őszinte szívből szerette Jézust és ezt ki is fejezte szavaival és tetteivel is.
Hadd bátorítsalak kedves olvasóm, hogy bármilyen természeted van, ha Isten gyermeke vagy, akkor Isten nem fog magadra hagyni. Hasznát tudja venni a vámszedőknek, a heves természetűeknek, a csendeseknek, a szókimondóknak és mindenkinek, aki teljesen átadja az életét Neki és enged a Szentlélek formáló munkájának.
Ha viszont szeretnéd, hogy tanítványként közel légy Krisztus szívéhez, akkor igyekezz először közel kerülni Hozzá. Ne szégyellj állást foglalni mellette, helyet foglalni mellette, beszélni Róla és Vele, és azt se szégyelld, ha egy fárasztó nap után, csak az Ő karjain, keblén találsz nyugalmat, felfrissülést, új erőt.
Talán a lobbanékony, hirtelen tanítványtársaid nem fogják megérteni ezt, hiszen az ő természetük, működésük más, de mestered érezni fogja, hogy őszintén szereted Őt és ragaszkodsz Hozzá.
Hallgasd Krisztust rendszeresen és engedelmeskedj Neki. Mit mond Krisztus? Mi az iránta érzett szeretetünk mércéje?
„ Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat.” Amikor ennek tudatába kerülünk, talán megtorpan magabiztosságunk, mint ahogy Péternek a tenger partján, amikor Krisztus kérdezte Pétert, hogy szereti-e Őt?
Látja Isten a szívedet és a szívemet. Tudja, hogy mennyire törekszünk az Ő szava szerint járni, hogy mennyire akarunk hitből élni és minél közelebb lenni Hozzá.
Ha közeledünk Hozzá, Ő közeledni fog hozzánk. Egyetlen ember sem volt még, aki jött bűnbánattal Krisztushoz, Krisztus pedig elutasította.
Harmadszor, indulj el ma Krisztus felé. Ne várj a tökéletes pillanatra, mert sosem fog eljönni. Nincs már idő készülődésre, azonnal lépned kell. Számolj fel mindent, ami akadályoz abban, hogy Krisztushoz közel telepedj le és élvezd az Ő feltétel nélküli, hűséges szeretetét.


IMA: Istenünk, a legnagyobb elismerés, amit kaphat egy ember földi élete során az, ha Te szeretsz minket. Nem érdemeljük ezt a szeretetet, de annyiszor kifejezted már ezt. Krisztus nevében könyörülj rajtunk, Ámen.

2021. június 14., hétfő

Kiút a sikertelenségből 2. rész

Simon így felelt: "Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." Máté evangéliuma 5. fejezet 5. vers



A tegnapi gondolatmenetet folytatva, ha szeretnél kijönni a sikertelenségből: légy bátor.
Könnyű megélni a Krisztus követését a magunk kis megszokott módján. Kicsit gyülekezetbe megyünk, kicsit imádkozunk, kicsit adakozunk stb.
Ha szeretnéd, hogy Isten rendkívüli módon használja életed és rád árassza áldásait, akkor le kell mondanod a felületességről és bele kell merülnöd Isten kegyelmének, szeretetének, tervének mélységeibe.
Meg kell tanulnod mindent elengedni és egyedül Istenre bízni magad. Ha félsz mélyre evezni, akkor várhatod, hogy megteljen a hálód.
Ötödször, ha szeretnéd, hogy Isten megáldjon, vesd bele magad a szolgálatba.
Nem olyan dolgokba vesd bele magad, amit te látsz jónak, hanem olyan dolgokba, amelyeket Isten lát jónak.
Amikor viszont beleveted magad teljes szívvel és erővel az Isten munkájába, számíts a nehézségekre.
Ha nem dobod be a hálód, nem fog szakadozni a halaktól és nem lesz gondod azzal kapcsolatosan, hogyan emeld ki a sok halat. Ha nem az Isten szolgálatában állsz, akkor is lesznek gondjaid, nehézségeid, de azok nem a javadat fogják szolgálni, és még ha minden zökkenőmentesnek látszik is, nem lesz áldott életed. Kérd Istent, hogy vezessen a szolgálati területeddel kapcsolatosan és készülj fel a szolgálattal járó nehézségekre, de az áldásokra is.
Hatodszor, ha ki akarsz jönni a sikertelenségből, helyesen kell látnod önmagad és helyesen kell látnod Istent.
Péter, amikor a hajója megtelt halakkal látta meg igazán, hogy kicsoda Jézus. Nem egy szegény tanító, akinek szívességet tett azzal, hogy kölcsönadta neki egy időre az ütött-kopott hajóját.
Addig azt gondolta Péter, hogy ő van fölényben, ő a nagyobb, de a csoda után el akarta küldeni magától Jézust, mert rájött, hogy kicsoda Jézus valójában, és azt is meglátta, hogy ő maga egy kegyelemre szoruló bűnös. Rájött, hogy nem ő tett szívességet Krisztusnak, hanem Krisztus tett szívességet neki azzal, hogy beszállt a hajójába.
Végül, ha szeretnél Isten szemszögéből sikeres lenni, ne kötődj a földi dolgaidhoz.
Könnyű otthagyni az üres hajót, az üres hálót. Könnyű Isten követésébe szegődni, amikor üres a pénztárcád, a bankszámlád, nincs házad, és amid volt azt is eltékozoltad.
Mi van akkor, amikor minden a legjobban megy? Amikor népszerű vagy, telve van az életed eredményekkel és akkor hív Isten? Kövesd Őt akkor is, mert még nagyobb áldás lesz a következménye.


IMA: Istenünk, tudjuk, hogy az igazi értékek Nálad vannak. Ne engedd, hogy kötődjünk a földi dolgokhoz, hanem segíts minket, hogy Neked éljünk és Téged kövessünk. Krisztus nevében, Ámen.

2021. június 13., vasárnap

Kiút a sikertelenségből 1. rész

Simon így felelt: "Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." Máté evangéliuma 5. fejezet 5. vers



Ha szeretnéd, hogy Isten kivezessen az életed sikertelenségeiből, először is add át Istennek mindenedet.
Krisztus megkérte Pétert, hogy adja át neki a hajóját az evangélium hirdetésének céljából és Péter ezt meg is tette. Üres volt a hajó is, üres volt a háló is, valószínűleg nem volt nagy vívódása Péternek, hogy Krisztus rendelkezésére bocsássa-e vagy sem?
Ha Istennek szüksége van az adottságaidra, az időd egy részére, a hűtődre, az autódra, a fizetésedre add Neki, ha nem akarod, hogy életedben sikertelen maradj. Kereshetsz kiskapukat, de csak önmagadat fogod becsapni.
Másodszor, ha ki akarsz lépni a sikertelenség csapdájából, mindig hallgass Isten vezetésére. Lehet neked több doktori végzettséged, tartozhatsz a legtájékozottabb, legtapasztaltabb emberek közé, akkor is csak Isten tudja, hogy életedben, mindennapjaidban melyik az az irány, amit követned kell, hogy az életedet megáldhassa. Döntsd hát el, hogy kire hallgatsz, kire figyelsz.
Lehetnek győzelmeid, sikereid a világ szemében, de ha nem hallgatsz Istenre és nem érdekel az Ő véleménye, sikertelen és boldogtalan ember maradsz. Nem vagy egyedül. Vannak lelki testvéreid, vannak tapasztalt és hiteles hívő emberek, akiknek Isten bölcsességet adott és segíthetnek és mindenek előtt, ha Isten gyermeke vagy, a világ legbölcsebb tanácsadója van melletted: a Szentlélek.
Harmadszor, alázkodj meg és engedelmeskedj Istennek.
Abban az időben minden tapasztalt halász úgy tudta, hogy mély vízben csak éjjel érdemes halászni. Nappal a halak a fény hatására általában a víz felszíni rétegeiben tartózkodnak.
A tudásunk, az elménk, a tapasztalataink sokszor akadályoznak minket abban, hogy hallgassunk az Isten szavára. Kell még az Isten tanácsa ma, amikor ennyire képzett emberek lettünk? Szükséges még engedelmeskednünk az Istennek? Mondhatta volna Péter, hogy nem engedelmeskedik Krisztusnak, hiszen ő csak egy ács fia és mit sem ért a halászathoz. Sem szaktudással, sem tapasztalattal nem rendelkezik a halászat terén.
Bízol Istenben? Akarsz hitben járni vagy maradsz a magad kis világában még akkor is, ha alapvetően te is tudod, hogy Isten szemében sikertelen és boldogtalan vagy?
Péter bízott Jézus Krisztusban. „.. a te szavad kivetem a hálót.” Megalázkodott és félretette a szaktudását és múltbeli tapasztalatait, mert megértette, hogy ezek korántsem elegendőek a sikerhez.
Minden nap új harcok, új kihívások, új nehézségek várnak rád ezért nem bízd el magad, mindig és mindenkor bízd magad a győztes Krisztusra.


IMA: Lelkem kíván Téged, Megváltó Jézusom, Véd-pajzsom, a Neved, Véred boldogságom!
Csak Téged, csakis Téged, Jézus, csakis Téged, Csak Téged kíván lelkem, Uram, Téged! Ámen.


Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...