De az, aki felebarátját bántalmazta, elutasította őt magától, ezt mondva: »Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk? Csak nem akarsz engem is megölni, ahogyan megölted tegnap az egyiptomit?« Erre a beszédre azután Mózes elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született. Apostolok Cselekedetei 7. fejezet 24-29. versek
.png)
Volt már olyan, hogy tiszta szívből próbáltál segíteni valakinek, de a végén te jöttél ki belőle rosszul? Kiálltál egy munkatársadért, megvédtél valakit a családban, vagy megpróbáltál békét teremteni egy mérgező vitában, és hirtelen te lettél a rosszfiú?
Ez az egyik legfájdalmasabb belső feszültség. Amikor a jószándékod visszafelé sül el. Ilyenkor az ember legszívesebben bezárkózna, összepakolna, és elmenekülne a világ végére, mert úgy érzi, teljesen felesleges jót tenni.
Pontosan ezt a mélypontot élte át Mózes is.
Mózesnek hatalmas víziója volt. Érezte az elhívást, a belső tüzet, hogy meg kell mentenie a népét. De elkövetett egy komoly hibát, amit mi is újra és újra elkövetünk: a saját erejéből, a saját időzítése szerint akart megszabadítani olyan embereket, akik még nem álltak készen a szabadulásra.
Mózes látta az igazságtalanságot. Mégis rosszul válaszolt rá. Az egyiptomi erőszakot saját erőszakkal próbálta legyőzni.
Isten valóban szabadítónak hívta el. De Mózes még úgy akart szabadítani, ahogy Egyiptomban tanulta: erővel, gyorsan, saját kezébe véve az irányítást.
Az az ember, aki szeret bántani másokat, és nyakig ül a saját igazában, mindig gyűlölni fogja azt, aki békességre és tisztességre inti őt.
Nem tudsz megváltoztatni egy olyan embert vagy egy olyan közösséget, amelyik jobban szereti a maga megszokott kis sárfészkét és a belső harcait, mint a valódi szabadságot. Ezt a saját szolgálatom során is meg kellett tanulnom. Akármennyire is fájdalmas végignézni ilyen civódásokat és látni, hogy hova fog ez vezetni egyének, gyülekezetek életében Isten Szentlelkének szabadító ereje nélkül, néha nem lehet egyebet tenni, mint menni tovább és olyanokon segíteni, akik valóban szeretnének szabadságban élni.
Mózes, ahogyan tegnap is említettem, a fáraó palotájának luxusából egy pillanat alatt egy nincstelen jövevény lett a semmi közepén. Negyven évig őrizte apósa juhait Midján földjén. Elveszített mindent, ami az egyiptomi identitását jelentette. Ott született két fia, ott élt elfeledve, miközben otthon a népe tovább szenvedett.
Néha úgy érezheted, hogy a te „Midjánod” – az elszigeteltséged, a kudarcaid, az elutasítottságod időszaka – egy temető. Hogy mindennek vége, és Isten elfelejtett téged a pusztában.
De Isten szemében a puszta nem temető, hanem egy iskola. Ott, a csendben, a magányban faragta le Isten Mózesből az egyiptomi gőgöt és az emberi erőlködést. Ott tanulta meg a szelídséget, a türelmet, és azt, hogyan kell törődni a legkisebbekkel is.
Ha most te is a pusztádban vagy, mert nem értették meg a jószándékodat, mert elutasítottak, ne csüggedj. Isten nem vetett el. Csak kivett a mérgező környezetből, hogy ne a magad erejére támaszkodj. Isten éppen most érleli a jellemedet a csendben, hogy amikor eljön az Ő tökéletes időzítése, ne egy dühös, sebzett menekültként, hanem egy megtörhetetlen, érett emberként, aki eszköz lehet Isten kezében mások lelki szabadulásában.
IMA: Mindenható Istenem, olyan fájdalmas, amikor a jószándékomat félreértik, és az elutasítás falaiba ütközöm. Te látod a szívemet, látod a jó szándékaimat, és látod a sebeket is, amiket akkor szereztem, amikor segíteni próbáltam. Uram, tüzet és friss erőt kérek tőled a csalódottság helyett! Segíts megértenem és kivárnom a Te tökéletes időzítésedet.
Bocsásd meg, ha a magam erejéből, emberi indulatból akartam harcolni. Ha most a puszta csendjében kell lennem, adj nekem alázatot és kitartást. Ne engedd, hogy a keserűség megmérgezze a lelkemet! Hiszem, hogy a magányom és a várakozásom nem hiábavaló. Készíts fel, formáld át a jellemedet bennem, és taníts meg arra az isteni szelídségre, ami képes átformálni a világot. Rád bízom a jövőmet és a hírnevemet is. Jézus hatalmas nevében. Ámen.