Péter háromszor is megtagadta azt a Jézust, akinek nem sokkal azelőtt még fogadkozott, hogy akár a halálba is követné Őt. Mit tett Krisztus? Felhasználta Péternek ezt a súlyos elesését arra, hogy tovább tanítsa őt.
Hogyan használja Krisztus az övéinek életében a sikertelenségeket?
Először is emlékeztet minket arra, hogy szabadítóra van szükségünk. Hallgathatod az Isten nélküli emberek tanácsait, akik lényegében azt tanítják neked, hogy: „Fogd meg a saját hajad és állítsd magad talpra”, de rá fogsz jönni, hogy nem tudod önmagadat megváltani vagy megszabadítani.
Krisztustól származó megerősítésre van szükség. Péter pontosan ezt kapta. Krisztus biztosította szeretetéről Pétert és lehetőséget adott neki arra is, hogy Krisztus iránti szeretetét ismét kifejezésre juttassa. A félelem miatt nem tudta ezt megtenni a tagadás éjszakáján. A tengerparton, Krisztus szeretetével körülvéve már sikerült kifejezésre juttatnia szeretetét.
Péter azt is láthatta, hogy Krisztus nem mondott le róla. Nagyon fontos feladatra hívta Krisztus. „Legeltesd az én bárányaimat.”
Olyan feladatot kapott Péter, amely során megtanulhatta hogyan kell meghalnia önzőségének, félelmeinek. Később Péter kész volt mártírhalált halni Krisztusért. Amire nem volt készen a tagadás éjszakáján, a Krisztustól kapott szeretet és feladat megérlelte.
Péter letért a helyes útról, de Krisztus visszavezette arra.
Mit kezdesz életed kudarcaival? Péter keservesen sírt, mert keservesen megbánta rossz döntéseit. Ezután engedte, hogy ezek a kudarcok ismét visszavezessék őt Krisztus szeretetébe, mert tudta, hogy szabadítóra van szüksége. Krisztus téged is lát és kész a te életed kudarcait is javadra fordítani. Hajlandó vagy követni Őt?
IMA: Istenem, taníts meg engem úgy nézni életem kudarcaira, mint amelyeket javamra tudsz fordítani, ha őszinte bűnbánattal, hittel hozom őket Krisztus elé. Segíts Rád figyelni és hűségesen Téged szolgálni. Krisztus nevében, Ámen.