Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2020. május 30., szombat
Ki az életed ura?
"Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak."
Máté evangéliuma 6. fejezet 24. vers
Isten arra hív minket, hogy gondolkodjunk el komolyan azzal kapcsolatosan, hogy ki a mi életünk ura? Isten a mi életünk ura, esetleg a pénz? Jézus Krisztus mondja, hogy nem lehet mindkettőnek szolgálni. Mit tesznek ezek az „urak” az életünkben?
Isten szerető, önzetlen és nagylelkű. Ha Ő a mi életünk ura, akkor az élet beszédét adja nekünk, éppen ezért nem kell semmi miatt aggódnunk. Isten, a mi teremtőnk törődik a madarakkal is és még a mező virágait is szépségbe öltözteti.
Másrészt, a pénz, azt mondja: „Ha elegendő anyagi javaid vannak, biztonságban leszel és képes leszel megoldani bármilyen problémát, ami életedben, adódhat.”
A pénz, mint életünk ura önzőségre hív minket, és arra a gátlástalanságra, hogy tegyünk meg bármit annak érdekében, hogy előre jussunk.
Azt feltételezi, hogy az a győztes, akinek több „játékszere” van. A pénz és azok, akik a pénz által birtokolnak bizonyos hatalmat, azzal fenyegetnek minket, hogy ha nem hódolunk be nekik, nem fogjuk megkapni, amire szükségünk van, amire vágyunk.
A pénz mögött rejlő szellemiség irigy, önző, és minden vágya, hogy pusztítson.
Amikor Isten a mi életünk Ura, tudhatjuk, hogy jó kezekben vagyunk. Élhetünk nagylelkűen, tudva, hogy Isten országát nem érinti a gazdasági válság.
Ha jönnek is a megpróbáltatások, szilárdan állunk Jóbhoz hasonlóan, tudva, hogy a mi Megváltónk él! Jób könyve 19:25
IMA: Atyám, szeretnénk Benned vetni bizalmunkat, hitünket és nem a pénzünkbe, vagyonunkba. Segíts nekünk Szentlelkedtől vezérelve nagylelkűnek és önzetlennek lennünk, hogy Hozzád, kegyelmes és dicsőséges Teremtőnkhöz és Megváltónkhoz váljunk hasonlóvá. Krisztus nevében, Ámen.
2020. május 29., péntek
Találkozás Krisztussal
Ezért
mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek
pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret."
Lukács
evangéliuma 7. fejezet 47. vers
Hogyan találkoznánk szívesen Krisztussal? Meghívnánk Őt
vacsorára, hogy beszélgessünk Vele? Esetleg sírva jönnénk elé és könyörögnénk
bocsánatáért, hogy megtiszteljük Őt?
Lukács két emberről beszél, mindketten találkozni akartak
Jézussal. Egyik Simon, a farizeus, aki lelki vezető volt és talán többet akart
tanulni Jézus Krisztustól. A másik egy asszony, aki Jézus lábaihoz borult és
zokogott, a könnyeivel áztatta lábait, hajával törölte meg a Krisztus lábait, parfümöt
öntött azokra, és csókolgatta azokat.
Simon egy jó, erkölcsös állampolgár hírében állt, az asszony
pedig úgy volt ismert, mint aki „bűnös életmódot” folytatott.
Simon a hagyományos módon akart Krisztussal találkozni,
asztal mellett, beszélgetve, eszmecserét folytatva, az asszony pedig a szívének
legmélyebb fájdalmát fejezte ki és a vágyát, hogy szeretne megszabadulni a
bűneitől.
Simon meglepődött, sőt meg is ütközött azon, hogy Krisztus
elfogadta ezt a bánásmódot egy bűnöstől, Jézus Krisztus pedig mégis az asszonyt
emelte ki és tisztelte meg inkább.
Az asszony elnyerte bűnei bocsánatát, Simon életében viszont
nem olvasunk változásról. Miért szeretnénk Jézussal találkozni? Azért, hogy
igazolja a mi gondolkodásunk helyességét és ez által békességre találjunk
önmagunk által, vagy azért, hogy teljes szívünkből kérjük az Ő bocsánatát és
felajánljuk Neki szolgálatunk legjavát?
Mely bűnök bántanak
minket inkább? A saját bűneink vagy mások bűnei? A saját bűnösségünk vagy mások
bűnössége? Van fogalmad arról, hogy milyen nagy szükségünk van Krisztus
bocsánatára? Adj hálát ma Isten kegyelméért és kérj kegyelmet, hogy te is
irgalmat gyakorolhass azokkal szemben, akiknek Krisztus megbocsátott.
IMA: Jézus Krisztus, köszönjük a Te jelenlétednek áldását.
Halld meg a mi bocsánatért esedező szívünket és tisztíts meg minket a
mindennapok tisztátalanságaitól, amelyek rátelepedtek életünkre. Csak Benned
találhatunk bővölködő életet. Ámen.
2020. május 28., csütörtök
Közösség Jézussal
Azután Jézus azt mondta nekik: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül pedig senki nem merte megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr.
János evangéliuma 21. fejezet 12. vers
Volt olyan a múltadban, amit nagyon elhibáztál? Amikor elestél és még mindig fájdalmas emlékként ott van benned? Ez a múltbeli fájdalmas dolog még mindig meghatározza mindennapjaidat? Mit gondolhat Isten a múltban elkövetett bűneiddel kapcsolatosan?
Péter nagyot esett, amikor letagadta azt is, hogy ismeri Jézus Krisztust. A kakas megszólalt, Jézus Krisztus tekintete találkozott Péter tekintetével, Péter pedig a lelkiismerete miatt keserves sírásba tört ki. ( Lukács 22:60-62)
Jézus és Péter újra találkoznak az eset után. Hogyan viszonyul Krisztus valakihez, aki magára hagyta Őt a legsötétebb óráiban?
Dühösen és bosszúszomjasan? Büntetéssel fenyegetőzik? Esetleg úgy tesz, mintha nem is venné észre Pétert?
Nem! A tanítványok halászat után meglátják Krisztust a parton. Ő pedig megkérdezi fogtak-e, amikor erre nemmel válaszolnak, Krisztus parancsot ad, hogy dobják a hálót a hajó jobb oldalára, és bőségesen fognak halat. Jézus Krisztus nem adta fel, nem mondott le róluk. Hűséges maradt hozzájuk és csodát tett életükben. Majd a szeretet és a barátság gesztusával közösségbe hívta őket önmagával.
Majd a legfontosabb dolog volt, amikor Krisztus reagált Péter tagadására azzal, hogy háromszor megkérdezte: „Szeretsz-e engem?” Jézus Krisztus nem hagyja figyelmen kívül a múltat. Szembesíti az embert a múltbeli bűnökkel, majd lehetőséget ad arra, hogy újra megvalljuk iránta érzett szeretetünket és hűségünket.
Attól függetlenül, hogy mit tettél a múltadban, Jézus Krisztus arra hív, hogy te is jöjj és kövesd Őt. Nem a bűnöké kell legyen az utolsó szó életedben. Követed Jézust, hogy te is bocsánatot nyerhess?
IMA: Jézus, szeretnék jönni Hozzád, hogy engem is elfogadj és szeretetedről biztosíts. Ezért imádkozom a te nevedben, Ámen.
2020. május 27., szerda
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!
51. Zsoltár 10. vers
Egyikünk sem tudja pontosan megmondani mennyire haszontalanok is vagyunk Isten nélkül addig, ameddig Isten Szentlelke fel nem fedi azt a számunkra.
Isten viszont tökéletesen tud és lát mindent velünk kapcsolatban. Ha felfedi előttünk szívünk valódi állapotát, csak a javunkra teszi.
Nem tudhatjuk mennyire ingatagok vagyunk, amíg fel nem fedi előttünk Isten Szentlelke.
Péter egy nagy. bátor, vakmerő halászemberként könnyen mondta: " Ha mindenki elhagyna, én akkor sem teszem. Mindig számíthatsz rám."
Milyen rosszul eshetett neki Krisztus válasza:
" Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
( Máté 26:33-34)
Krisztus viszont ismeri annak az embernek az ingatag voltát aki saját erejéből, saját énjéből merítve akar megállni.
Nem tudjuk mennyire ingatagok vagyunk és talán nehezünkre is esik elismerni amikor Isten Szentlelke rávilágít arra életünkben.
Ezért kimondhatatlanul veszélyes önmagunk jó tulajdonságaiban, erényeiben bíznunk, ezért írom, hogy az, amikor nem bízunk önmagunk erejében sem, csakis az Élő Isten erejében, az annak a jele, hogy Isten dolgozik életünkben.
Mondjunk ma ítéletet ingatag szívünk felett és engedjük, hogy Isten megtisztíthassa azt.
IMA: Istenem, szeretnék megállni, szeretnék hűséges lenni, szeretnélek követni, de tudom, hogy kevés vagyok. Kevés az erőm, kevés az akaratom és mindenem kevés Nélküled. Szeretnék Benned élni Krisztus, hogy a Te szentséged enyém legyen. Krisztus nevében, érints meg minden olvasót Istenem. Ámen.
Fiú vagy szolga?
Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.
Lukács evangéliuma 15. fejezet 31. vers
Lehet egy édesapánk úgy, hogy együtt is dolgozunk vele a családi vállalkozásban, voltaképp azonban semmiféle szívbeli kötődés nincs közöttünk.
Ennek számtalan oka lehet. Ugyanígy megrabolhatjuk önmagunkat a Mennyei Atyánkkal való intimitást illetően azért, mert bizonyos okok miatt nem tudjuk, vagy nem akarjuk elfogadni az Ő szeretetét és jóságát.
Jézus Krisztus egy földműves család példáján keresztül szemléltette ezt a tragédiát. Egy embernek volt két fia. Egyik fiú bezárta szívét az apjával szemben, és függetleníteni akarta magát apjától.
Szemtelenül azt mondta: „Apám, add nekem ki az örökségből nekem járó részt.” Ez a lázadó fiú csak azt nézte, hogy mit tud kicsikarni az apjától. Ezután a fiú elköltözött és teljesen rossz helyeken és módokon kezdte el a szeretetet keresni.
Akkor tért észhez ez a fiú, amikor minden vagyonát eltékozolta. Magányosan és éhesen, visszatért az apjához.
A másik fiú engedelmes volt. Az apja házában élt és az apjának dolgozott, a szíve mégis távolt volt az apjától. Az apját úgy látta, mint csupán egy rideg munkaadót, akinek dolgoznia kell.
Ő azt mondta: „Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal.” Makacssága nyilvánvaló lett, amikor be sem akart menni a családjához, hogy velük együtt ünnepeljen. A történet végén, ez a fiú áll szomorúan kint, az apja házán kívül.
És veled mi a helyzet kedves olvasóm? Az atyai ház szerető, boldog, ünnepi légkörében éled mindennapjaidat? Vagy úgy élsz, dolgozol, mintha nem is lenne egy szerető, jóságos mennyei Atyád, aki mindent neked adott Krisztus által?
IMA: Mennyei Atya, köszönjük a Te nagy szeretetedet irántunk és minden ember iránt. Segíts meglátnunk a Te nagy szeretetedet és ünnepelnünk azt, hogy a Te gyermekeid lehetünk Krisztusban. Ámen.
2020. május 26., kedd
Isten megtartja ígéreteit!
Péter így válaszolt: "Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg." Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is. Máté evangéliuma 26. fejezet 15. vers
Amikor két fiatal ismerkedik, és igazán megszeretik egymást, egyenes következménye lesz az, hogy el akarják kötelezni magukat egymás mellett egy életen át.
Ilyenkor a fiatalember megkéri a hölgy kezét, a hölgy pedig természetesen igent mond.
Vannak azonban olyan párok, akik ilyenkor elgondolkodnak azon, hogy vajon 10 vagy 20 év múlva is szeretni tudják-e azt, akivel készülnek összekötni életüket?
Ez a fajta ingatagság mutatkozott meg Péternél is. Mielőtt Krisztus elfogták, Péter azt mondta: „Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg." Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is.” Jézus Krisztusnak tette Péter ezt a szép fogadalmat, majd később, még azon az éjszakán azt is letagadta, hogy valaha ismerte Őt.
Amikor viszont rádöbbent, hogy mit tett, kiment és keservesen sírt, gyászolt a bűnei miatt.
Péter sírt és gyászolt, mert megszegte azt a fogadalmát, amit a legjobb barátjának tett. Ezzel megszakadt a közössége és a barátjával kötött szövetsége.
Ekkor valószínű Péter önmagával is küszködött. Azzal, hogy kicsoda ő valójában? Az, aki azt fogadta, hogy akár meg is halna Krisztussal együtt vagy az, aki gondolkodás nélkül letagadta azt is, hogy ismeri Krisztust?
A szeretet által tett ígéret és szövetség meg fog maradni 10 vagy 20 vagy 50 év múlva is, hiszen a döntésünkön alapszik és nem pusztán az érzelmeinken. A döntésünk pedig Krisztusban gyökerezik, aki minden ígéretét megtartotta és megtartja, ez a biztos horgony pedig segít abban, hogy mi is hűségesekké váljunk, vigyük hűtlenségünket Krisztus elé, aki meg tud bocsátani és Szentlelke által hűségessé, szilárd jelleművé, kősziklává tud tenni minket is. Ezáltal pedig gazdag, örömteli, és békességgel teljes közösségünk lehet Istennel és embertársainkkal is.
IMA: Köszönjük Jézus Krisztus, hogy Te minden ígéretedet megtartottad és megtartod, ezzel pedig biztos horgony vagy számunkra ebben az ingatag világban. Magasztalunk azért, mert megváltottál minket, még akkor is, ha tudtad, hogy mi megszegtük ígéreteinket. Ámen.

2020. május 25., hétfő
Szentté lenni és tenni!
Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
Máté 7:17
Amiképpen igaz, hogy pusztán a jó cselekedetek nem tesznek valakit jóvá, ugyanannyira igaz, hogy a jó ember cselekedetei azért jók, mert ő maga jó.
A szent cselekedetek nem azért szentek, mert különlegesebbek, hanem azért, mert egy szent ember cselekedetei.
Minden ember rádöbben erre az igazságra amint Isten minden bűnétől megtisztítja, és teljesen átadja magát Isten akaratának cselekvésére és a Szentlélekkel betöltekezik.
Ezután már nem aszerint fogják ismerni az ilyen embert, hogy mit tesz, hanem aszerint, hogy ő kicsoda.
Elsősorban Isten gyermeke lesz és csak másodsorban lesz Isten embere aki prédikál vagy házat épít, vagy tervez stb. stb.
A hangsúly mindig azon lesz, hogy ő Isten embere.
Ez az identitása fogja meghatározni a cselekedeteinek minőségét.
Látnunk kell, hogy a mai világban nem a jellembeli épülés a fontos az emberek többségének. A mai ember inkább az élvezetektől, birtoklásvágytól, pénz szerelmétől motivált. A cselekedetek amiket tesz ezen célok eléréséhez, az ő szemszögéből jók és helyesek, de nem Isten szemszögéből.
Isten azt mondja, hogy minden ami nem a Jézus Krisztusban vetett hitből fakad, bűn.
A mai világban, ahol a legtöbb ember a lélekölő tevékenységek taposómalmában él, Isten a mi életünkön keresztül szeretné megmutatni az Ő átformáló, képmására átalakító erejét.
Isten sokkal inkább azt vizsgálja, hogy milyen nagy szeretettel teszünk valamit, ahelyett, hogy azt nézné milyen sokat teszünk.
És itt a kulcs. Csak az munkálkodik az Isten dicsőségére, akiben ott van az Isten iránti szeretet. Csak az adakozik többet, az áldoz többet, akiben növekszik az Isten iránti szeretet.
IMA: Istenünk, önmagunkban rossz fák vagyunk és minden gyümölcsünk rothadt. Még azok is amik előttünk nemesnek látszanak. A szeretetünk önző, a jó cselekedeteink számítóak, az énünk kiemelését szolgálják, és többet ártunk velük, mint használunk. Kérlek Istenem, szentelj meg minket, hogy betöltekezhessünk teljesen a Te Szentlelkeddel. Szeretnénk elsősorban a Te szentjeid lenni, Krisztusban elrejtve jó gyümölcsöket teremhessünk. Krisztus nevében, Ámen.
2020. május 24., vasárnap
Szívünk ingatagsága
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!
51. Zsoltár 10. vers
Egyikünk sem tudja pontosan megmondani mennyire haszontalanok is vagyunk Isten nélkül addig, ameddig Isten Szentlelke fel nem fedi azt a számunkra.
Isten viszont tökéletesen tud és lát mindent velünk kapcsolatban. Ha felfedi előttünk szívünk valódi állapotát, csak a javunkra teszi.
Nem tudhatjuk mennyire ingatagok vagyunk, amíg fel nem fedi előttünk Isten Szentlelke.
Péter egy nagy. bátor, vakmerő halászemberként könnyen mondta: " Ha mindenki elhagyna, én akkor sem teszem. Mindig számíthatsz rám."
Milyen rosszul eshetett neki Krisztus válasza:
" Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
( Máté 26:33-34)
Krisztus viszont ismeri annak az embernek az ingatag voltát aki saját erejéből, saját énjéből merítve akar megállni.
Nem tudjuk mennyire ingatagok vagyunk és talán nehezünkre is esik elismerni amikor Isten Szentlelke rávilágít arra életünkben.
Ezért kimondhatatlanul veszélyes önmagunk jó tulajdonságaiban, erényeiben bíznunk, ezért írom, hogy az, amikor nem bízunk önmagunk erejében sem, csakis az Élő Isten erejében, az annak a jele, hogy Isten dolgozik életünkben.
Mondjunk ma ítéletet ingatag szívünk felett és engedjük, hogy Isten megtisztíthassa azt.
IMA: Istenem, szeretnék megállni, szeretnék hűséges lenni, szeretnélek követni, de tudom, hogy kevés vagyok. Kevés az erőm, kevés az akaratom és mindenem kevés Nélküled. Szeretnék Benned élni Krisztus, hogy a Te szentséged enyém legyen. Krisztus nevében, érints meg minden olvasót Istenem. Ámen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...