Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.
Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált.
Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Római levél 5. rész 6-8. vers
Elmélkedtem az Isten szeretetéről és arról a sokszínűségről, ahogyan azt Isten elénk tárja, és négy dolgot találtam ezzel kapcsolatosan.
Először is onnan tudhatjuk, hogy mennyire mély valakinek a szeretete irántunk, hogy mennyibe került neki annak a szeretetnek a kifejezése.
Ha valaki az életét áldozza fel értünk, tudhatjuk, hogy sokkal mélyebb a szeretete irántunk, mint annak, aki csak néhány horzsolást vállalt be értünk.
Tehát Krisztus szeretetének nagyságát, mélységét láthatjuk abban, hogy az életét áldozta fel értünk.
Másodszor, arról is felismerhetjük, hogy valaki mélyen szeret minket, hogy akkor is vagy annak ellenére is szeret, hogy nem érdemeljük meg azt.
Ha valakinek egész életében a kedvében jártunk, megtettük azt ami számára jó, és úgy szeret minket, korántsem olyan nagy dolog, mint amikor valaki úgy szeret, hogy közben mi folyamatosan támadjuk, semmibe vesszük, megvetjük.
Minél inkább rádöbbenünk mennyire érdemtelenek vagyunk Krisztus szeretetére, annál inkább meg fogjuk érteni, hogy milyen mély az Isten szeretete irántunk.
Látjuk tehát Krisztus szeretetének mélységét abból, hogy mennyire nem méltóak a szeretetre az Ő szeretetének tárgyai. (Róma 5:5-8)
Harmadszor, láthatjuk mennyire mély valakinek a szeretete irántunk azáltal, hogy milyen előnyöket biztosít számunkra az Ő szeretetének köszönhetően.
Itt most természetesen, nem a " kéz-kezet most, minden szentnek maga felé hajlik a keze mocskos és ördögi filozófiáira gondolok.
Ha valaki segít nekünk felkészülni egy vizsgára azért mert szeret, ha valaki segít munkát találnunk azért mert szeret akkor is valamiféleképpen érezzük, hogy szeretve vagyunk.
Amikor valaki kiszabadít minket az életre szóló fogságból és teljes szabadságot biztosít nekünk, azért mert szeret, az egy egészen más érzéssel fog eltölteni minket.
Azáltal, hogy Krisztus megmentett az örök haláltól és helyet biztosított nekünk az Atya jelenlétében ahol örökké örülni fogunk, tudhatjuk, hogy milyen mély az Ő szeretete irántunk. (1 János 3:1-3)
Negyedszer, láthatjuk mennyire mély valakinek a szeretete azáltal, hogy mennyire önszántából szeret minket.
Ha valaki szeretetét fejezi ki felénk, de csak azért mert valaki arra ösztönzi, annak a szeretete nem túl mély irántunk.
A szeretet akkor mély, ha valaki szabad akaratából szeret minket, azért mert örömét leli abban, ha szerethet minket.
Ha egy biztosító társaság fizet neked 20 millió forintot azért mert a házastársadat elveszítetted, nem fogsz ámulni a szeretetén. Csak azt tette amit az életbiztosítási szerződésben vállalt. A szerződés kényszeríti, szorítja, ösztönzi arra, hogy fizessen neked.
Ha azonban a gyülekezeted tagjai úgy döntenek, hogy a házastársad halála után 1 hónapig ők gondoskodnak számodra élelemről és annak elkészítéséről, ha valaki szabad akaratából felhív minden egyes nap, meglátogat minden egyes héten, az szeretet, hiszen senki nem kényszeríti őket, hogy megtegyék ezeket érted.
Krisztus maga tette le az életét értünk, senki sem kényszerítette Őt erre. ( János 10:18).
Krisztus hiszem, hogy ujjongó örömmel váltott meg minket. A kereszt fájdalmai természetesen nem okoztak örömet neki, viszont a tudat, hogy megvált minket, eljegyez minket magának, örömmel töltötte el Őt.
Olyan szeretetet tanúsított irántunk, mint amilyen szeretetet tanúsít egy férj a felesége iránt, aki után epekedve vágyik. Sőt annál is sokkal mélyebbet.
IMA: Istenünk méltó vagy minden dicséretre, hogy szerettél minket önzetlenül, és annyira mélyen amennyire csak szeretni lehet. Mi lázadtunk ellened, nem szerettünk Téged, bűnben jártunk de Te önmagad adtad értünk. Szeretnénk mi is viszontszeretni Téged mélyen és igazán Szentlelked által, mert tudjuk, hogy csak a Téged szeretőknek készítettél országot. Köszönjük a döntés szabadságát. Add, hogy minden olvasó megértse mennyire szerettél, szeretsz minket. Krisztus nevében, Ámen.