Ők így feleltek: "Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül."
Jézus tovább kérdezte őket: "Hát ti kinek mondotok engem?" Péter így válaszolt neki: "Te vagy a Krisztus.
Márk evangéliuma 8. fejezet 27-29. vers
Nehéz kérdés Krisztust megismerni úgy, hogy lelkileg vakok vagyunk. Nehéz kérdés Krisztusról úgy nyilatkozni, hogy sosem volt Vele kapcsolatban semmiféle tapasztalatunk. Sajnos magyar társadalmunkban a keresztények túlnyomó része csak annyit tud Krisztusról és Istenről amennyit másoktól hallott. Hallottuk, hogy volt, már akit Isten meggyógyított, tehát Krisztus egy híres gyógyító. Sokan követik az Ő tanításait, tehát tanító is, csodát is tett, tehát csodatevő is, de olyan szegényes ez az ismeret, ha mi sosem találkoztunk Vele.
Az elkövetkezendő időszakban szükségünk lesz lelki erőre. Sokan próbáljuk az immunrendszerünket erősíteni, a szervezetünk tartalékait „mozgósítani”, vannak, akik az anyagi tartalékaikat is „számba veszik” esetleg bánkódnak azon, hogy nem tartalékoltak semmit, de az elkövetkező időszakban nem az lesz a döntő, hogy milyen immunrendszerrel rendelkezünk, még csak az sem lesz döntő fontosságú, hogy mennyi anyagi tartalékunk van. A döntő az lesz, hogy mennyi lelki erőnk lesz… Egy hosszadalmas csatát fogunk vívni ezzel a láthatatlan ellenséggel, a vírussal szemben és hosszadalmas csatát fogunk vívni önmagunkkal és a lelkünk ellenségével szemben.
Miért ne kérnénk Istent még ma, hogy érintsen meg minket, jöjjön közel hozzánk, hogy Isten kegyelme által személyesen megismerhessük Krisztust olyannak, amilyen valójában? Útnak, igazságnak, életnek. Ő az aki hívja az övéit, hogy minden gondjukat vessék Rá. Ő az, aki azt mondja, keressük először az Ő országát és igazságát és a többiek mind megadatnak nekünk. Ő az, aki vár minket az örökkévalóság kapujában, hogy átkísérjen minket az Ő országába és egy örökkévalóságon át újabb és újabb kincseit aknázzuk ki csodálatos ismeretének.
IMA: Drága Jézus Krisztus! Sokkal több vagy, mint próféta vagy bölcs tanító. Te vagy a Megváltónk, Szabadítónk, aki arra hívattál, hogy halálod és feltámadásod által megszabadíts minket a bűneink terhétől. Segíts minket lelki szemeinkkel tisztán látni Téged, Ámen.