A fenti igeversben semmiképpen sem arról tesz tanúbizonyságot Pál apostol, hogy szolgálatában köpönyegforgató és képmutató mentalitást sajátított el.
Sajnos vannak emberek, akik képmutatásukat és adott esetben gerinctelenségüket a fenti igeverssel mentegetik. Pál apostol nem akart embereknek megfelelni, emberek kedvében járni, hanem Isten tetszését kereste.
Azt viszont látta, hogy a világban sok olyan ember van, akik nagyon különbözőek, mint ő. Hogyan tudnánk megközelíteni az evangéliummal olyan embereket, akik nagyon más mentalitással, életkörülményekkel rendelkeznek, mint mi?
Isten arra hív minket, hogy tanuljunk meg lehajolni másokhoz, partnerként, egyenlő félként tekinteni azokra, akiknek szükségük van az evangéliumra, hogy segíthessünk nekik. Ezt tette Krisztus is. Emberré lett, „lealacsonyodott” hozzánk, hogy segíthessen rajtunk.
Ha fent hordjuk az orrunkat, nem fogunk megnyerni másokat Krisztusnak, csak az eső fog az orrunkba esni. Isten arra hív téged és engem, hogy lépjünk ki végre a kényelmes és megszokott kereteink közül, hogy szolgáljunk Neki és megnyerjünk másokat a számára.Pál apostol ezt tette. Isten pedig képessé tud tenni minket is erre.
IMA: Istenünk, segíts minket, hogy ne önmagunkkal legyünk elfoglalva, hanem észrevegyük azokat az embereket, akik ugyan különböznek tőlünk, de ugyanúgy szükségük van a Te kegyelmedre. Segíts bemutatni ezen embereknek a Te szereteted. Krisztus nevében, Ámen.