SEGÍTSD A SZOLGÁLATOMAT EGY MEGOSZTÁSSAL!
Ezt mondta nekem az Örökkévaló: „Hóseás, ismét indulj el, és szeresd azt a házasságtörő asszonyt, aki másnak a szeretője! Úgy szeresd, mint ahogyan az Örökkévaló szereti Izrael népét, annak ellenére, hogy ők más istenekhez fordulnak, és szeretik a bálványoknak felajánlott aszalt szőlőt.
Isten azt mondta Hoseásnak: Menj ismét, és keresd meg a feleségedet, aki elhagyott téged! Nagyon fontos dolgot mond az Ige: "úgy szeresd, mint ahogyan az Örökkévaló szereti a népét! Itt nemcsak Izraelre kell gondolnunk, hanem prófétikusan gondolhatunk Isten szeretetére az egész világ iránt. Menj és találd meg még egyszer! Isten is így szerette az ő népét, akik más istenek után jártak, egyszóval olyanok voltak, mint a mai társadalmunk, amelyik Isten szeretete helyett, inkább a vagyontárgyakat és azt szereti amit ez a világ kínál. Ezekben próbál szeretetet, célt találni és nem az Isten szeretetében. Ez egy szívet tépő folyamat lehetett Hóseás számára. Megkeresni a feleségét, aki ex prostituáltként, visszatért a régi életéhez. Hol tudta megtalálni őt Hóseás? Milyen fájdalmas keresés lehetett az? Olyan környékre kellett mennie, amiről mindenki azt mondta, hogy nem tisztességes környék, nem illik oda menni! Isten emberének főleg nincs mit keresnie olyan környéken! De ott van Hoseás! Kit is keresett ő? A feleségét!
A második versben így folytatódik a történet: "Tehát elmentem, és elvettem azt az asszonyt, miután kifizettem érte 15 sékel ezüstöt és másfél hómer árpát." Várjunk! Hiszen ez az asszony, a feleséged Hóseás! Már rég hozzád tartozik! Hóseás kereste a feleségét, akit talán megláncolva talált meg egy piacon, ahol egy emberkereskedő el akarta adni a legtöbb pénzt ajánlónak. Hóseás pedig meglátta ebben a szerencsétlen nőben, a 3 gyermekének az anyját, a feleségét, de hiába mondta, hogy az az ő felesége! Ki kellett fizetnie érte a megszabott árat! És Hóseás kifizette az árat az asszonyért! Azért fizetett, aki már rég hozzá tartozott! Remélem megérted, hogy Hóseas a Krisztus előképe, te és én pedig, semmi kétség, Gómerhez, Hóseas feleségéhez vagyunk hasonlók. A Biblia szerint, az Istené a föld és annak teljessége! Az egész emberiség, a teremtő egyedi tulajdonát képezi! Kétezer évvel ezelőtt, mégis a legmagasabb árat fizette ki azért az emberiségért, amelyik már amúgy is az ő tulajdona volt. Elküldte Krisztust, aki a vérét ontotta, hogy visszavásárolja azt, ami jogosan már az övé. Mennyibe kerül? Mi az ára? Kérdezhette Hóseás, és elővette a pénzt! Mit érezhetett a felesége, amikor ránézett Hóseás? Valószínűleg lehajtotta a fejét szégyenében, és arra gondolt: Én elhagytam őt, de ő megtalált. Elhagytam a 3 gyerekünket, és ő mégis hajlandó fizetni értem. Más emberek azért fizettek érte, hogy kihasználják! Hóseás azért fizetett érte, hogy szabadságot és gyógyulást hozzon az életébe! Az 5. vers egy prófétikus üzenettel folytatódik: " De azután majd odafordulnak az Örökkévalóhoz, Istenükhöz, és Dávid utódához, királyukhoz. A jövőben majd tisztelettel és félelemmel fordulnak az Örökkévalóhoz, és az ő áldásaihoz." Ez az evangéliumnak az előképe. Hóseás fizetett a feleségéért, amikor az még bűnökben volt. Ugyanakkor beszél, jövendöl arról, hogy fog jönni Dávid király utódja, akihez majd odafordulnak az emberek! Ez az idő most van! Eljött a mi Hóseásunk! Eljött a megváltásunk! Ő megtalált téged, és megtalált engem! Elment érted, lehajolt érted a legnagyobb mélységbe! Ahogy Hóseás a felesége megmentésén fáradozott, úgy Krisztus az emberiség megmentésén fáradozik! Amikor Isten megtalált téged! Amikor Isten megtalált téged, nem voltál nagyon szép, és csinos és nem voltál nagyon elegáns állapotban! Fogoly voltál! Mezítelen voltál! Bűnös voltál, ahogy én is! De a mi csodálatos, kegyelmes, szerető Istenünk azt mondta: Mi az ára? Mi az ára? Az egyszülött fiad vére! Csakis és kizárólag ez az ára! Ki tudtuk volna fizetni a szabadságunk árát? Soha! Isten azt mondta: Rendben van! Elküldöm a Fiam! "Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiában, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon." János evangéliuma 3:16
Atyám, köszönöm, hogy fizettél a szabadságomért. Köszönöm, hogy erre a szabadságra hívsz minden ember a Veled való kapcsolatban. Segíts mindig Rád figyelni, hogy sose térjek el a te beszédedtől se jobbra, se balra. Krisztus nevében, Ámen.