Az Örökkévaló a rejtekhelyem

Az Örökkévaló az én Kősziklám és erős kőváram! Istenem a kősziklám, hozzá menekülök! Ő véd meg engem! Benne van minden erőm, ő vezet a győzelemre! Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken.
18. zsoltár 2. vers

Ahogy a fenti igeverset olvasom, újra és újra el kell ismételnem magamban: én nem vagyok a kőszikla. Én egy ingadozó ember vagyok, tele kétségekkel és aggodalommal. Sokszor próbáltam már a saját erőmből falat emelni magam köré, de a saját lelki kőváram mindig összeomlott a nyomás alatt. Az embertársaim sem lehetnek kősziklák, biztos alapok vagy menedékek számomra. Ők is ugyanolyan ingatagok az igazi "Kőszikla" vagyis Isten nélkül, mint én magam.

Én viszont egy olyan Istenben hiszek, aki nem változik. Isten természete a mi biztosítékunk. Ha Ő a Kőszikla, akkor Ő az egyetlen stabil pont a kaotikus világban. Hitem abban a Kősziklában van, akinek a védő erejét és stabilitását nem befolyásolja az én pillanatnyi érzésem vagy a körülöttem tomboló vihar.

Az Ige azt mondja: "hozzá menekülök!" Ez nem egy passzív hitvallás, hanem egy aktív döntés. Amikor érzem a tüzes nyilak szúrását – a kritika, a kísértés, a félelem nyilai –, én minden gondolatommal és érzésemmel az Úrhoz menekülök. Gyönyörűséget találhatunk abban, hogy futhatok Hozzá. Tudom, hogy ha én Vele vagyok, a győzelem már eldöntött.

Mi az ajándék, amit kapok? "Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken." Én ezt úgy látom, hogy Isten nem mindig visz ki engem a csatából, de felvisz egy magas hegyre, hogy az Ő nézőpontjából lássam a harcot. Onnan, a rejtekhelyemről, én a csata felett állok. A béke, amit érzek, nem a problémák hiányából fakad, hanem az Ő jelenlétéből, ami mindent felülír. Benne van minden erőm, ezért én csak Rá támaszkodom. Ezt a bátorságot kívánom neked is!

IMA: Mennyei Atyám, Kősziklám és Erős Kőváram! Én ma Hozzád menekülök. Köszönöm, hogy Benned van minden erőm, és Te vezetsz a győzelemre. Kérlek, adj nekem erőt, hogy a hegyekre emeljem szemeimet: segíts, hogy ne a mélységben lévő problémákat nézzem, hanem a magasan lévő rejtekhelyen találjak békét. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Az Örökkévaló védelmező jelenléte

Ettől kezdve Dávid gyakran vezette harcba az embereit, és minden alkalommal győzelemmel tért haza, mert az Örökkévaló vele volt és segítette őt. Sámuel első könyve 18. fejezet 13-14. versek



Mi lehetne nagyobb megtiszteltetés Isten harcainak harcolásánál és mi adhatna nagyobb örömöt Isten gyermekeinek, mint az a tudat, hogy Isten nem csak velük van, hanem velük jár a harcaikban?
Gondolj csak bele: Dávid egy hadvezér volt. Az ő „harca” fizikális ütközeteket jelentett. Mi, a 21. században, nem feltétlenül karddal és pajzzsal indulunk a csatába. De nekünk is megvannak a magunk mindennapi „harcai”. Lehet ez egy nehéz munkahelyi helyzet, egy családi konfliktus, egy betegséggel való küzdelem, vagy a kísértéssel vívott belső harc. Ugyanolyan valóságosak és kimerítőek tudnak lenni, mint Dávid csatái.
Sokszor érzem én is, hogy egyedül vagyok a saját kis harcmezőmön. Elbizonytalanodom, félek a kudarctól, és azt gondolom: „Ó, bárcsak valaki segítene!” Éppen ilyenkor kell emlékeznem a fenti igeversre.
Dávid sikere nem az ő kivételes erejében, zseniális stratégiájában vagy a katonái létszámában rejlett. A kulcsmondat ez: „mert az Örökkévaló vele volt és segítette őt.”
Ne egyedül induljak harcba! Sokszor próbálom a magam erejéből megoldani a problémáimat. Összeszorítom a fogam, magamba fordulok, és próbálom egyedül „lenyelni a békát”. De ez az Ige arra emlékeztet engem, hogy van egy erőforrásom, ami messze felülmúlja a saját képességeimet.
Bízzam Isten aktív segítségében! Nem elég tudni, hogy „Isten van”. Tudnom kell, hogy „Isten velem van, és segít”. Ez a különbség a teológiai igazság és a személyes hit között. Az Ige nemcsak információ, hanem meghívás az Istennel való kapcsolatra. Ha Isten velünk van, akkor a harcok kimenetele nem a mi képességeinktől függ, hanem az Ő erejétől.
A győzelem nem mindig a körülmények megváltozása! Néha a győzelem az, hogy kitartok a nehézségek közepette. Néha az, hogy békesség van a szívemben a vihar kellős közepén. A Biblia sokszor beszél arról, hogy Isten a nehézségeken keresztül formál minket. De akkor is velünk van, és segít. A győzelem nem feltétlenül az, hogy elkerülöm a problémát, hanem az, hogy Isten erejével átmegyek rajta.
Dávid nem félt a harcoktól, mert tudta, ki van vele. Legyen ez a mi bátorításunk is ma! Bármilyen "csata" vár is rám, tudom, hogy az Örökkévaló velem van és segít engem. Ez pedig leveszi a terhet a vállamról, és megtölti a szívemet békességgel és reménységgel.

IMA: Mennyei Atyám! Hálásan köszönöm Neked, hogy nem hagysz el engem a harcaimban. Köszönöm, hogy Dávid története emlékeztet engem arra, hogy Te aktívan jelen vagy az életemben, és segítesz. Bocsásd meg, amikor én megpróbáltam egyedül megbirkózni a terheimmel, és elfeledkeztem arról, hogy Te velem vagy. Kérlek, adj nekem hitet és bátorságot, hogy ma is minden kihívásban a Te segítségedre támaszkodjak. Hadd lássam meg a Te győzelmedet az életemben, és legyen a Te jelenléted a legnagyobb békességem és erőm. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Generációkon átivelő áldások

Az igazságszerető ember egész életében egyenes úton jár, s még a gyermekei is áldottak!
Példabeszédek könyve 20. fejezet 7. vers



Amikor a fenti igeverset olvastam, eszembe jutott egy lenyűgöző történet, ami generációkon átívelő áldásról szól, és amit én személy szerint gyakran használok az igazságosság mélységének szemléltetésére. A történet a Rothschild családról szól, bár nem a ma ismert pénzbirodalomról, hanem egy régebbi, sokkal személyesebb esetről, ami a család elindulását, és a becsületesség valódi erejét mutatja be. A történet szerint volt egy Rothshild nevű fiatalember, aki egy gazdag, tekintélyes kereskedőnél szolgált. Rothshild mélyen istenfélő, becsületes ember hírében állt. Idővel úgy döntött, hogy saját vállalkozásba kezd, és felmondott. Nem sokkal ezután a gazdag kereskedő lányának hozományát, egy jelentős összeget ellopták a házból. A gyanú azonnal Rothshildre terelődött, hiszen frissen távozott, és úgy gondolták valószinü a lopott pénzből inditotta új és jól menő vállalkozását. Az öreg kereskedő, aki mélyen megrendült a történtek miatt, végül elment Rotschildhez. Nem vádolta, de elmondta neki, mi történt, és milyen mélyen érinti a családját a veszteség. Ekkor Rotschild, ahelyett, hogy védekezett volna, bevallotta, hogy ő tette.
Oda is adta a volt munkáltatójának azt a nagy összeget, amit elloptak és amit a kereskedő a lánya hozományaként tartogatott arra az esetre, amikor majd a lánya megházasodik.
Néhány hónappal később a valódi tolvajt elkapták a hatóságok, és a pénz visszakerült a gazdához. A kereskedő elképedve kereste fel Rotschildet, és számon kérte rajta: „Miért vállalta magára ezt a súlyos terhet, ha nem maga tette? Főleg miért fizette ki nekem az óriási összeget, amiről tudta, hogy nem is az enyém?”
Rotschild azt válaszolta: „Uram! Nagyon szeretem és tisztelem önt. Annyira szomorúnak láttam, hogy oda akartam adni a hiányzó pénzt a saját vagyonomból. Azt viszont tudtam, ha nem vállalom magamra a lopást, nem fogadta volna el a pénzt tőlem. Tudtam, hogy ha nem lesz meg a pénz, a lánya menyegzője meg fog hiusulni és ez rettentő nagy bánat lett volna önnek is, a lányának, végső soron az egész családnak.”
Ekkor az öreg kereskedő, meghatódva a fiatalember rendkívüli önzetlenségétől és igazságosságától, áldást mondott rá és egész családjára. Azt mondta: „Isten áldja meg önt, Rothshild, és az összes leszármazottját! Legyenek ők a leggazdagabbak a földön, mert szívükben hordozták az igazságosság és az irgalom szeretetét!” És ahogy a történet tartja, ezen áldás következtében a Rothschild család valóban a világ egyik leggazdagabb családjává vált.
Tudom, hogy a mai világban sokan átkozzák ennek a családnak tagjait, összeesküvés-elméleteket gyártanak róluk. De én hiszem, hogy e mögött a történet mögött egy mélyebb igazság húzódik: Isten áldása néha egészen váratlan módokon nyilvánul meg, és az igazi igazságosság, az irgalmasság megmozdítja Isten szívét.
Az igazságosság nem csupán az, hogy nem lopunk, nem hazudunk. Az igazi igazságosság az, amikor a másik ember szükségét a sajátunk elé helyezzük, még ha ez személyes áldozattal is jár. Amikor a szeretet arra indít minket, hogy a törvény betűjét felülírva a szellemét kövessük.
Hol van ma szükség arra, hogy ne csak igazságos legyek, hanem irgalmas is? Hol tudom felülírni a saját érdekeimet mások javára?” Mert Isten ígérete az, hogy az ilyen igazságszerető élet nemcsak engem, hanem a körülöttem lévőket is, sőt, még a jövő generációkat is megáldja.

IMA: Mennyei Atyám! Hálás vagyok, hogy Te igazságos és irgalmas Isten vagy. Kérlek, formáld a szívemet, hogy ne csak a Te parancsaidnak engedelmeskedjem, hanem a Te szívedet is tükrözzem a világban. Adj nekem bátorságot, hogy lássam mások fájdalmát, és szeretetet, hogy cselekedjek. Segíts, hogy ne csak magamra gondoljak, hanem azokra is, akik körülöttem vannak, és merjem felvállalni az igazságosság terhét, ha az irgalmat szolgálja. Hiszem, hogy a Te áldásod nem marad el, és az „egyenes úton járók” gyermekei is áldottak lesznek. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Isten elől nem bújhatsz el

Szellemed elől hová fussak? Jelenléted elől el nem rejtőzhetek!
139. zsoltár 7. vers



A fenti igevers, annyira rossz hir annak az embernek, aki folyamatosan Isten ellen lázad és Isten törvényeinek megszegésében leli minden gyönyörüségét, mint a rendőrség ténykedése az elvetemült bünöző számára, akit a hatóság kézre akar keriteni és felelősségre akar vonni.
Örömhir és áldás viszont Isten szeretett gyermekei számára.
A fenti igevers arról szól, hogy Ő egyszerre mindenhol jelen van. Gondolj csak bele. A zsoltár irója nem menekülni akar, hanem a teljes kétségbeesésben megtalálni Istent.
Hol van a vigasz? Abban a tényben, hogy én sosem lehetek magamra hagyva.
Egy régi, megtörtént eset jutott eszembe a lelkigondozói gyakorlatomból. Volt egy testvérem, aki komoly depresszióval küzdött. Eljött hozzám, és azt mondta: " Úgy érzem, mintha egy fekete lyukba zuhantam volna. Mindenki elhagyott, és attól félek, még Isten is lemondott már rólam."
Amikor ezt hallottam, eszembe jutott a Zsoltáríró kérdése: "Ha a Seolba (a halál birodalmába) fekszem is le, Te ott vagy."
Én nem tudtam meggyógyítani a testvéremet. De elmondtam neki, amit Isten mond nekünk: Isten jelenléte nem függ az én érzéseimtől. Bármilyen mély a gödör, amibe Te – én – zuhanok, Ő már ott vár. Ő nem a felszínen lévő Isten. Ő nem csak a templomok Istene. Ő ott van a sötét szobában, a szorongás közepette, a veszekedés utáni csendben, a kórházi váróteremben, a mütéti előkészitőben, a mütőben és az ébredezőben is. Ő ott van az életemben, ott van az életem legnagyobb taragédiáiban és ott van az életem legnagyobb sikereiben és örömeiben. Ott volt a kezdetben, amikor először hagyta el sirás az ajkamat a születésem pillanatában és ott lesz akkor is, amikor az utolsó lehelet fog távozni tüdőmből. Ott lesz a siron túl, amikor kilépek a fizikai térből és az idő fogságából és átkelek az örökkévalóságba. Ő ott van mindenütt, és ez nekem a legnagyobb biztonságot adja.
Ha Isten valóságosan újjászülte lelkemet és megújitotta gondolkodásomat, nincs az a mélység, ahol Isten ne találna meg, ahova elbújhatnék Isten elől, ha lenne, akkor a megváltásom is a véletlenre lenne bízva. De mivel nem futhatok el a Szelleme elől, azt jelenti, hogy Ő a kegyelmével mindenhol utolér engem. Ahol én azt látom, hogy vége van, ott Ő azt mondja: "Itt vagyok, nézd csak, van tovább..."
Ez nem egy üres vallásos mondat. Ez a Mindenható Isten mélységes igazsága. A magányom helye az Ő jelenlétének ígérete. A hibáim helye az Ő megbocsátásának színtere. Nincs olyan csüggedés, ahol Ő ne lenne ott, mint a legfőbb Védelmezőm. Életem legnagyobb viharaiban is Ő ott volt. Olyan közel jött hozzám, mint még soha.
Ne próbálj elbújni Isten elől. Ha bűnt követtél el, ne próbáld meg letagadni, vagy a szőnyeg alá söpörni, hátha Ő nem veszi észre. Ő már rég tudja. Fuss Hozzá, ne Tőle! Az Ő jelenléte a Te menedéked, nem a börtönöd. Használd fel a mindenütt jelenvalóságát bátoritó igazságát arra, hogy a sötét gondolataid és tetteid helyett a világosságot keresd minden pillanatban.

IMA: Mennyei Atyám! Hálát adok Neked, hogy te olyan Isten vagy, akinek jelenléte elől nem menekülhetek. Kérlek, bocsásd meg, amikor életem során megpróbáltam elrejtőzni előled a bűneim és a szégyenem miatt. Köszönöm, hogy ott is megtaláltál engem. Segíts, hogy ne úgy éljek ma, mint aki állandóan menekül, hanem úgy, mint aki állandóan a Te karjaidban van. Világosítsd meg a szememet, hogy lássam a Te jelenlétedet a hétköznapi, szürke pillanataimban is, és ne féljek Tőled, hanem bízzam Benned. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

Krisztus szeretetének gyümölcse

Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak.
János evangéliuma 14. fejezet 15. vers



Hiszed vagy sem, Krisztus parancsai nem azért vannak, hogy elvegyék az örömünket, hanem hogy teljessé tegyék azt.
Gondoljunk csak bele egy egyszerű, hétköznapi helyzetbe. Képzeljétek el, hogy a házassági évfordulónkon hazamegyek a feleségemhez egy hatalmas csokor vörös rózsával. Átadom neki, ő pedig meghatódva, könnyes szemmel rám néz, és azt kérdezi: "Drágám, miért hoztad ezeket a gyönyörű virágot?" Én pedig kihúzom magam, és így felelek: "Azért, édesem, mert a férjek kézikönyvének 4. fejezete előírja, hogy évfordulókon virágot kell venni. Én pedig kötelességtudó férj vagyok, betartom a szabályokat." Mit gondolsz? A nyakamba borulna? Aligha. Valószínűleg a fejemhez vágná a csokrot – és jogosan. Mi hiányzik ebből a válaszból? A szív. A kapcsolat. Az intimitás. A kötelességtudat ott volt, de a szeretet hiányzott. Sokáig én is fordítva ültem a lovon. Azt hittem, az engedelmesség a belépőjegy Isten szeretetébe. Hogy addig kell préselnem magamból a jócselekedeteket, amíg Isten végre elégedetten bólint. De ez tévedés! Figyeld meg a sorrendet! Jézus Krisztus nem azt mondja: "Engedelmeskedjetek, és akkor majd szeretni foglak titeket." Nem. Azt mondja: "Ha szerettek..." Az engedelmesség nem az oka a szeretetnek, hanem a gyümölcse.
Amikor igazán szeretsz valakit, a kedvében akarsz járni. Nem tehernek érzed a kérését, hanem lehetőségnek. Ha a feleségem megkér, hogy vigyem le a szemetet, nem a törvény betűje miatt teszem ("Krisztus nem mondott semmit a szemét kiviteléről"), hanem azért, mert szeretem őt, és nem akarom, hogy neki kelljen cipelnie.
Az igazi keresztény engedelmesség nem rabszolgamunka. Nem egy fogcsikorgatva betartott szabályrendszer. Az igazi engedelmesség abból a felismerésből fakad, hogy Isten végtelenül jó, bölcsebb nálam, és jobban tudja, mi válik a javamra, mint én magam. Ez a szeretet nem puszta érzelem, hanem egy elkötelezett bizalom.
Ha ma nehezedre esik engedelmeskedni Istennek valamelyik területen – legyen az a megbocsátás, a tisztaság, vagy az adakozás –, ne a fegyelmedet próbáld megerősiteni először. Azt javaslom, menj vissza a forráshoz. Kérdezd meg magadtól: "Milyen most a kapcsolatom Jézussal? Látom-e az Ő szépségét?"
Mert ha a szíved tele van hálával azért, amit Ő a kereszten tett érted, akkor az engedelmesség nem kényszerzubbony lesz, hanem a hála nyelve.
Ne feledd: Isten nem robotokat keres, akik végrehajtják a programot. Ő gyermekeket keres, akik bíznak az Atyjukban.

IMA: Uram, Jézus Krisztus! Vallom, hogy sokszor inkább a kötelesség, mintsem a szeretet hajtott. Bocsásd meg, amikor úgy tekintettem parancsaidra, mint nehéz terhekre, és nem úgy, mint a Te bölcsességed és gondoskodásod jeleire. Kérlek, Szentlelked által újítsd meg a szívemben az irántad való szeretet tüzét! Segíts, hogy ne félelemből, hanem irántad való mélységes hálából és bizalomból fakadjon minden tettem ma. Formáld át az akaratomat, hogy az engedelmességem örömteli válasz legyen a Te végtelen kegyelmedre és szeretetedre. Ámen.

Amit kaptál, azt kamatoztasd

Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. Péter első levele 4. fejezet 10. vers



Eszembe jutott egy régi, megmosolyogtató történet. A történet egy drága testvéremről szól, akit hivjuk most Eriknek. Erik, a legjámborabb, legcsendesebb, befelé forduló imádkozó ember volt, akit valaha ismertem. De Erik valamiért a fejébe vette, hogy neki az ifjúsági misszióban van a helye, mint játékfelelős. Ő akarta megszervezni és lebonyolitani az ifjusági alkalmakra azokat a játékokat, amelyek arra hivatottak, hogy "megtörjék a jeget", közelebb hozzák egymáshoz a fiatalokat és felkeltsék a figyelmüket játékos tanulás által a fő részre: az Isten Szavára és annak gyakorlati vonatkozásaira, alkalmazására a fiatalok életére, problémáira, kihivásaira nézve.
Sosem felejtem el azt a péntek estét. Erik, aki a teológiai könyvek és a csendes imasarkok embere volt, megpróbált egy csapatnyi, energiától duzzadó tinédzsernek valami "menő" csapatépítő játékot felvezetni. Úgy állt ott a terem közepén, mint egy riadt őz a reflektorfényben. A szabályokat olyan bonyolultan magyarázta, mintha a Római levél teológiai vonatkozásait fejtegette volna, a hangja remegett, a poénjai után pedig – amiket otthon bizonyára gondosan megírt – olyan csend lett, hogy hallani lehetett a légy zümmögését. Egyedül Erik nevetett a saját poénjain. A tinik feszengtek, Erik izzadt, én meg a hátsó sorban a fejemet fogtam. A végeredmény? Káosz. A játék felénél mindenki mást csinált, Béla pedig szomorúan állapitotta meg, hogy "ez a generáció nehezen kezelhető". Nem. A generációval nem volt baj. És Bélával sem. A baj az volt, hogy Béla egy kalapáccsal próbált levest enni. Olyan területen akart szolgálni, amire nem kapott felhatalmazást a Szentlélektől, miközben az igazi ajándéka – a lelkigondozás és az imádság – parlagon hevert. Amikor valaki nem a saját ajándéka szerint szolgál, az olyan, mintha a fülünkkel akarnánk látni: fárasztó, hatástalan és végső soron feszültséget keltő mindenki számára.
A lelki ajándékot vagy adottságot KAPTAD. Nem te választottad a "boltban". Nem te dolgoztál meg érte. Ez kegyelem. Isten dönti el, hogy ki a "szem", ki a "kéz" és ki a "láb" a Krisztus testében. Ha te nem tudsz énekelni, de csodálatosan tudsz szervezni, ne irigyeld az énekvezetőt! Az ő ajándéka hangosabb, de a tiéd nélkül összeomlana a rendszer. Fogadd el hálával azt, amid van.
Sáfár vagy, nem tulajdonos. Ez a kedvenc részem. A "sáfár" (oikonomosz) egy házgondnokot jelent. A tehetséged, az időd, a lelki ajándékod nem a tiéd. Isten bízta rád, hogy kezeld. Amikor szolgálsz, nem magadat valósítod meg, hanem az Urat képviseled. Milyen felszabadító ez! Nem nekem kell "produkálnom" magam, csak hűségesen átadnom, amit a Gazda rám bízott. Mennyire visszataszitó, visszatetsző az, amikor valaki saját büszkeségét akarja fényezni azokkal az adottságokkal, amiket Istentől kapott.
A cél: "egymásnak". Itt a lényeg. A kegyelmi ajándék sosem öncélú. Isten azért adta a tanítás ajándékát, hogy mások hite épüljön. Azért adta a vigasztalás ajándékát, hogy a gyászoló ne maradjon egyedül. Ha a helyeden vagy, örömöd leled benne, és ez az öröm árad ki másokra.
Ne légy olyan, mint az én drága Erik barátom azon a péntek estén. Ne erőltesd azt, ami nem megy, csak azért, mert mások azt csinálják, vagy mert az látványos. Isten kegyelme "sokféle" (a görög szó itt a poikilos, ami azt jelenti: sokszínű, tarka). A szivárványnak minden színére szükség van.
Ha te jól tudsz sütni, süss a betegeknek – ez is lelki szolgálat! Ha jól bánsz a számokkal, segíts a gyülekezet pénzügyeiben. Ha van füled a hallásra, hallgasd meg a megtört szívűeket.
Találd meg azt a "színt", amit Isten festett beléd, és ragyogj ott, ahova Ő helyezett. Nincs "kicsi" szolgálat, csak hűséges vagy hűtlen sáfár van.
Ugyanezek az igazságok segithetnek neked, amikor pályát választasz, vállalkozás inditása előtt állsz vagy éppen munkahelyet pályát szeretnél váltani.

IMA: Mennyei Édesatyám! Hálásan köszönöm Neked, hogy nem hagytál minket üres kézzel, hanem Szentlelked által csodálatos ajándékokat bíztál ránk. Uram, bocsásd meg, amikor irigykedtem másokra, vagy amikor olyan szerepet akartam játszani, amit nem Te szántál nekem. Kérlek, nyisd fel a szememet, hogy meglássam, mi az a kincs, amit rám bíztál. Adj bátorságot, hogy azt hűségesen, alázattal és örömmel használjam a testvéreim javára és a Te dicsőségedre. Segíts, hogy jó sáfár lehessek, aki nem elássa, hanem kamatoztatja a kegyelmedet, ajándékaidat. Jézus Krisztus nevében kérlek. Ámen.

Ha elkezdte, befejezi...

Igen, Isten kezdte el bennetek ezt a jó munkát. S ő folytatni is fogja mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön, és addig a napig tökéletesen be is fogja fejezni — ebben egészen biztos vagyok.
Filippibeliekhez irt levél 1. fejezet 6.vers



Milyen sokszor érezzük magunkat elégtelennek. Látjuk a saját hibáinkat, a küzdelmeinket a bűnnel, a türelmetlenségünket, és talán csendben felsóhajtunk: "Uram, én valaha is készen leszek? Valaha is azzá válok, akinek Te szeretnél látni engem?"
Én magam is küzdök ezzel. Vannak napok, amikor a saját erőmre tekintek, és csak a kudarcot látom. De ilyenkor a Szentlélek gyengéden emlékeztet Pál apostol csodálatos bizonyságtételére amelyet a fillippieknek és Krisztus minden gyülekezetének cimzett:
„Igen, Isten kezdte el bennetek ezt a jó munkát. S ő folytatni is fogja mindaddig, amíg Krisztus Jézus vissza nem jön, és addig a napig tökéletesen be is fogja fejezni — ebben egészen biztos vagyok.”
Micsoda ígéret!
Először is: Ki kezdte a munkát? Nem te, nem én. Isten. Az én üdvösségem nem az én bölcs döntésemmel indult, hanem az Ő kegyelmével, még a világ alapítása előtt. Ő hívott el, Ő nyitotta meg a szememet, Ő vont magához. Ha Ő, a mindenható Isten kezdte el, vajon félbe tudja hagyni?
Másodszor: Ő folytatni is fogja. A keresztény élet nem egy rövidtáv futás, hanem egy hosszú versenypálya. És a jó hír az, hogy nem egyedül futunk. Amikor elbukom, Ő felemel. Amikor megfáradok, Ő ad új erőt. A megszentelődés, azaz a Krisztushoz való hasonlatossá válásunk folyamata az Ő munkája bennünk. Isten nem azért halt meg értünk, hogy utána magunkra hagyjon minket, hanem hogy dicsőségre vezessen minket.
Harmadszor: Mi a garancia? Pál nem azt mondja: "Biztos vagyok benne, hogy ti elég erősek lesztek kitartani." Nem! Azt mondja: "ebben egészen biztos vagyok". De miben? Isten hűségében. A mi bizonyosságunk nem a saját teljesítményünk ingatag talaján áll, hanem Isten jellemének sziklaszilárd alapzatán. Ő nem kezd bele valamibe, amit ne tudna tökéletesen befejezni.
Kedves testvérem, ha ma gyengének érzed magad, ez a hír neked szól. A te feladatod nem az, hogy görcsösen megpróbáld "befejezni" magadban Isten munkáját. A te feladatod, hogy Vele maradj, Rá bízd magad, és engedd, hogy Ő munkálkodjon benned. A kudarcaink sem lepik meg Őt. Ő azokat is felhasználja, hogy alázatra tanítson és még jobban az Ő kegyelmére utaljon minket.
Ne a saját erődre nézz ma, hanem az Ő hatalmas ígéretére. Aki elkezdte, az el is végzi. Egészen a napig, amikor meglátjuk Őt színről színre.

IMA: Drága Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy a Te munkád vagyok. Olyan jó tudni, hogy az én üdvösségem és a hitem növekedése a Te biztos kezedben van, nem az én ingatag erőmben. Adj nekem ma hitet, hogy ne a hullámokra és a saját gyengeségeimre nézzek, hanem Rád, Aki elindítottál ezen az úton, és Aki hűségesen el is vezetsz a célig, Krisztus Jézus napjáig. Ámen.