Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek másokra, és mégsem tudjátok megszerezni, amit szeretnétek. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, amit akartok, mert nem kéritek.
Vagy ha kéritek is, mégsem kapjátok meg, mert nem helyes indulattal kéritek. Hiszen csak arra kellene, hogy önző módon magatok élvezzétek.
Jakab levele 4. rész 2-3 vers (EFO)
Egyszerűen lenyűgöző, hogy az Élő Isten azt mondja, hogy amikor Hozzá folyamodunk imádságban, az imádság előidéz dolgokat.
Olyan dolgokat, amelyek sosem történnének meg az életünkben, ha nem imádkoznánk.
Ahogyan a fenti igeszakaszban olvasható: " mégsem kapjátok meg, amit akartok, mert nem kéritek."
Ez egy lenyűgöző, dicsőséges, csodálatos kiváltságot jelent.
Ha neked az élő, mindenható, teremtő Isten felajánlja, hogy munkálkodj együtt vele az imádságaid által abban, hogy életre hívj olyan dolgokat, amelyek amúgy sosem történnének meg, és te erre nemet mondasz ( Nincs időm, nincs kedvem, nincs hangulatom, nem tudok imádkozni csak veszekedni stb.) akkor te egyszerűen óriási ostobaságot követsz el. Ha logikusan nézzünk a dolgokat.
Tudod te ki vagy Isten gyermeke? Tudod te milyen kiváltságokat kaptál a fiúság Lelke által?
Ha igen, akkor légyszíves hagyd abba a siránkozást, az irigykedést, a haragot, és kezdj el rendszeresen, szellemben és igazságban imádkozni.
Ha pedig még nem vagy Isten gyermeke, akkor itt az idő kibékülnöd az Istennel, megtérés által, és Ő téged is "örökbe fogad".
IMA: Istenünk, köszönjük, hogy ilyen nagy kiváltságban részesítetted gyermekeidet. Köszönjük az imádkozás lehetőségét. Taníts meg bennünket használni az imádkozás csodálatos lehetőségét. Taníts meg bennünket olyan dolgokra vágyni és olyan dolgokat kérni amelyek nem a saját önzőségünket, élvezetünket szolgálják, hanem a Te tervedet, mások javát és üdvösségét. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2018. október 20., szombat
2018. október 19., péntek
MEG VAGY MENTVE?
és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.
Zsidókhoz írt levél 5. rész 9. vers
Meg vagy mentve? Ahhoz, hogy erre válaszolhass, mérd le magad a fenti Igevers fényében.
Most ugyanazt a kérdést máshogy teszem fel neked:
Engedelmeskedsz Krisztusnak?
Esetleg engedetlenségben élsz?
Ha folyamatos engedetlenségben élsz Krisztus szavával kapcsolatosan, semmiféle garanciád, bizonyítékod nincs arra, hogy te meg vagy mentve az örök kárhozattól.
Ha a Zsidókhoz írt levelet olvassuk, akkor rádöbbenünk, hogy az engedelmesség azt jelenti voltaképp, hogy bízunk Isten ígéreteiben és azokra gyakorlati módon ráépítjük életünket.
Az első 9 részben nem találunk gyakorlati, etikai parancsokat, de számtalan utasítást olvashatunk arra nézve, hogy higgy, remélj, bízz, erősen ragaszkodj a krisztusi hitvalláshoz, hogy közeledj Istenhez, hogy pihenj meg az Ő békességében.
Amikor tehát az engedelmességről van szó, voltaképp arról van szó, hogy: " Bízol-e Krisztusban?"
Hiszed-e, hogy eléggé dicsőséges, eléggé örökkévaló, van-e elég szentsége annak a Krisztusnak, aki letette az életét érted, hogy megbocsátásban és elfogadásban legyen részed az Atya részéről?
Bízol Benne?
Itt kezdődik az engedelmesség.
A kérdés lényege tehát, hogy mostantól fogva, nézel-e még a bűn csábítására, beengeded-e azt az elmédbe?
Az egyetlen oka, amiért az emberek bűnöket követnek el, hogy elhiszik a bűn hamis ígéreteit.
Vannak olyan bűnök az életedben, amik erre a hétre "be voltak tervezve"?
Nézd ma a bűn hamis ígéreteit és mondd ki: " Hazug vagy!"
Nézd ma az Isten ígéreteit, és mondd ki: "Igaz vagy!"
Ragadd meg ezeket az ígéreteket, higgy nekik, bízz bennük, szorítsd őket magadhoz, és biztosan tudni fogod, hogy üdvösséged van. Nem lesz, hanem Krisztus által, már ebben a pillanatban van.
Akik nem engedelmeskednek, ne csapják be önmagukat.
"...tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.
2 Thesszalonikai levél 2. rész 8. vers

2018. október 18., csütörtök
CSAK KRISZTUSRA NÉZZ!
Közben le ne vegyük szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője. Ő elszenvedte a kereszten a halált. De mivel arra az örömre gondolt, ami rá várt, nem törődött a szégyennel, amit a kereszten való kivégzés jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán.
Zsidókhoz írt levél 12. rész 2. vers
Ha kísértés fenyeget,
csak Jézusra nézz!
Ha szomorú a szíved,
csak Jézusra nézz!
Ha vész, vihar szorongat,
csak Jézusra nézz!
Ha árván járod utad,
csak Jézusra nézz!
Világ virágai közt
csak Jézusra nézz!
Ha tőrt vetnek örömök,
csak Jézusra nézz!
Ha a küzdelem nehéz,
csak Jézusra nézz!
Vár az örök égi rész,
csak Jézusra nézz!
Ha közel végső órád,
csak Jézusra nézz!
Halál sötét völgyén át
csak Jézusra nézz!
És ha már itt szüntelen
ránézett szemed
túl a harcon, éjjelen
Őt szemlélheted
színről-színre, Őt, a szent,
tündöklő Napot,
s örök égi örömben
Őt csodálhatod.
Túrmezei Erzsébet
IMA: Istenem, köszönöm, hogy van egy csodálatos példaképünk. Köszönjük, hogy Szentlelked által segítesz Krisztusra, mint példaképünkre nézni. Adj hit által erőt, hogy mindvégig hűségesek maradjunk Hozzád. Krisztus nevében, Ámen.
2018. október 17., szerda
AMIRE ISTEN IRGALMA NEM TERJED KI!
A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki.
Ézsaiás könyve 42. rész 3. vers
Az irgalom segíteni akaró részvét, más ember nehéz sorsa, szenvedése iránt.
Mennyire fontos ezt tudni egy olyan világban, amelyik hemzseg a cuki és tartalmatlan idézetektől.
Isten nemcsak messziről szánja az embert, ahogyan mi szoktuk alkalomadtán egymás sorsát szánni anélkül, hogy bármit is tenni szándékoznánk azért, hogy a megrepedt nádszál újra ép legyen, vagy a füstölgő mécses újra világítson.
Néha a legkönnyebbnek az tűnik, hogy a megrepedt nádszálat eltörjük, mondván, hogy úgysem lehet már vele kezdeni semmit. Hiszen ami egyszer megrepedt az már amúgy sem a régi, és előbb-utóbb teljesen tönkre fog menni.
Isten annyira irgalmas volt hozzánk, hogy egyetlen Fiát adta értünk. Aki vállalta, hogy Őt zúzza szét az Atya haragja, azért, hogy a mi életünk "töredezett nádszála" újra ép lehessen.
Kikre nem terjed ki Isten irgalma?
Akik nem ismerik el, hogy saját bűneik, helytelen döntéseik miatt lett az életük megtört, hogy a saját nyomorúságuk miatt nem örvendeztet másokat az életük mécsese, hanem inkább fojtogatnak másokat az erőlködésük, vagy öntömjénezésük füstjével.
Segítő részvéttel Isten csak afelé az ember felé fordulhat, aki tudatában van nehéz sorsának, nyomorult állapotának. Ezt nevezi a Biblia bűnbánatnak.
Egy egész földi élet áll rendelkezésünkre, hogy eljussunk a helyes probléma tudatra és engedjük, hogy Isten elvégezze gyógyító munkáját életünkben. Ezt a gyógyító, megújító munkát nevezzük újjászületésnek.
Mert ami embereknél lehetetlen ( töredezett nádszálat újra éppé formálni, pislogó, füstölgő, elégett gyertyát újra éppé tenni), Isten Szentlelkének nagyon is lehetséges.
Tehát az Atya, Krisztus által segíteni akaró részvéttel fordult minden emberhez, a kérdés már csak az, hogy ráébredünk-e arra, hogy csak azon tud segíteni, akik elfogadják a segítségét.
Mennyi időnk van erre? A földi életünk. Aki a földi életében a látásra vak, arra az fog vonatkozni lelki értelemben, amiről beszél a prédikátor:
" Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba."
Ne várj tovább! Ma engedd, hogy Isten megmentsen!
IMA: Istenünk, köszönjük, hogy a Te részvéted, irgalmad nemcsak szavakból áll, hanem segíteni akarásból is.
Dicsőítelek azért, mert Nálad nincs reménytelen eset. Nyisd meg a szemünk, hogy úgy lássunk, ahogyan Te látsz minket. Segíts, hogy amennyiben megragadtuk a Te irgalmad, mi is ugyanazzal a lelkülettel viseltessünk mások felé. Krisztus nevében, Ámen.

2018. október 16., kedd
ÉNEKELJETEK AZ ÚRNAK! 3. rész
Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap!
96. Zsoltár 1-2. vers
A harmadik dolog, a dicsőítéssel kapcsolatosan:
"Hirdessétek szabadítását mindennap."
Ha nem tudod hogyan csináld, olvasd a Zsoltárok könyvét.
Hiszem, hogy életünk során, sokszor tapasztaltuk már Isten gondviselését, kegyelmét, szeretetét, jóságát.
A gond az, hogy a gonosz azon munkálkodik, hogy ezekről az alkalmakról feledkezz meg.
Meg szeretné tölteni az elménket mindenféle szeméttel, felesleges, sötét dologgal, hogy ne jusson eszünkbe az, hogy mit tett Isten értünk.
Az Isten szabadításának hirdetése, két fokozatban történik:
1. Hirdetjük önmagunknak Isten szabadítását.
" Miért csüggedsz el én lelkem, miért nyugtalankodsz bennem? Még hálát fogsz adni az Isten szabadításáért."
Miért várod azt, hogy mások prédikáljanak neked? Mások bátorítsanak? Légy te az első aki felidézed magadban Isten csodadolgait, Isten ígéreteit, hogy megerősödhess és győzhess a lelki harcban.
2. A második fokozat, amikor másoknak hirdetjük Isten szabadítását.
Ha magadnak nem tudsz prédikálni Isten szabadításáról, ha nem tudsz felidézni semmit, akkor kérd Istent, hogy munkálkodjon életedben.
Nem tudunk beszélni valakiről, akit nem is ismerünk.
Isten azért enged meg nehézségeket az életedben, azért ad szabadulást neked, hogy másoknak is elmondd, hogy Ő mit tett veled.
Ne légy önző! Oszd meg valakivel ma, hogy mit tett veled az Úr!
IMA: Istenünk, nélküled lélegezni sem tudunk. Nélküled az életünk üres, céltalan. Könyörülj rajtunk, hogy tudjunk követni Téged. Ne engedd, hogy elfelejtsük, hogy mennyi jót tettél velünk. Áldj meg minket, könyörülj rajtunk, hogy megtöltsük elménket, szívünket dicséreteddel, és hirdessük másoknak is szabadításodat. Krisztus nevében, Ámen.

2018. október 15., hétfő
ÉNEKELJETEK AZ ÚRNAK! 2. rész
Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap!
96. Zsoltár 1-2. vers
Isten dicsőítésének második elemét vizsgáljuk meg ez alkalommal: " áldjátok nevét",
Beszélgettem emberekkel, akik azért rettegtek az Isten országában tölteni az örökkévalóságot, mert a dicsőítést csak éneklésként értelmezték.
Az Isten országában valóban dicsőítés lesz a feladat, de az éneklés annak csak egy töredéke lesz. Az Isten beszél arról, hogy bármit teszünk ezen a földön, mindent Isten dicsőségére tegyünk. Minden olyan dolog amit nem az Isten dicsőítése motivál, voltaképp bűn.
Mennyit szoktuk áldani Isten nevét és hogyan?
Ha te is azt hiszed, hogy csak a gyülekezeti, ifjúsági alkalmak ritka kiváltsága ez, akkor gondold át még egyszer.
Ha eszünk, ha iszunk, ha felállunk, ha leülünk mindent Isten dicsőségére tegyünk, közben Isten nevét áldva.
Mennyit vétkezünk ilyen téren...
Amikor panaszkodunk, hogy minden drágul, és közben összerándul a gyomrunk az aggodalomtól akkor mit teszünk?
Éppen az ellenkezőjét. Holott egy lehetőség lenne arra, hogy a drágulás idején is áldjuk az Isten nevét azért, hogy gondot viselt ránk a múltban és, hogy gondot fog viselni ránk a jövőben is.
Talán úgy gondolod, hogy az Isten nevét áldani nem is olyan fontos, csak valami keresztény szertartásos dolog.
Ha így gondolkodsz, akkor tévedsz.
Akik áldják Istent és Isten népét, egyházát, azok áldásban részesülnek. Akik viszont átkozzák, voltaképp a saját életüket teszik átkozottá.
IMA: Istenünk könyörülj rajtunk, hogy hálátlan, elégedetlen, sokszor bizalmatlan, aggodalmaskodó szívünk változzon a Te nevedet áldó, dicsőítő szívvé. Könyörülj rajtunk Istenünk, hogy gondolataink, énekeink, életünk, cselekedeteink mind a Te neved áldására, dicsőségére legyenek. Krisztus nevében, Ámen.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...