2019. november 16., szombat

Betániai lány

Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
Máté evangéliuma 6. fejezet 33. vers



Van a ház körül munka rengeteg,
kivált most, midőn vendég érkezett.
Galambot vágni, sütni-főzni kell,
– de nem mozdul, csak feszülten figyel.
(oly kényelmes, oly lusta volt talán? )
Mária, a betániai lány.


Nővére bár duzzog, haragos,
– más távlat nyílik őelőtte most!
A Vendég szava oly titkos, csodás,
mennyei otthonba ajtónyitás…
Mintha nem is a földön volna tán
Mária, a betániai lány.


Fog még dolgozni éppen eleget,
s a mulandóság mindent betemet.
De amire most szánja perceit:
egy szükséges, mely el nem vétetik!
És jobbat ennél többé nem kíván
Mária, a betániai lány.
Siklós József


IMA: Istenünk, annyi fontos dolog miatt rohanjuk végig a gyorsan eltűnő életünket, hogy félő, nem marad időnk a legfontosabb, legszükségesebb dologra. Segíts megértenünk, hogy aki Téged megnyert, az megnyerte az egész életet, az örök életet, aki viszont Téged elveszít, hiába hódítja meg az egész mulandó világot. Krisztus nevében, Ámen.

2019. november 15., péntek

Az emberi szív legsúlyosabb problémája!

Ne szeressétek ezt a világot, se a világ dolgait! Aki ezt a világot szereti, az nem szereti az Atya-Istent.
János első levele 2. rész 15. vers



Az emberi szív legsúlyosabb problémája az, hogy elveszítette a legfontosabb részét ami olyan katasztrófát idézett elő az emberi szívben, mint amilyen katasztrófát idézne elő az, ha a bolygónk elveszítené a meleget és világosságot adó napját.
Azzal, hogy ez emberiség igent mondott az ördög kísértésének már az Édenben, voltaképp elveszítette Isten jelenlétét, és az engedetlenség bűne által beszennyezte a saját maga szívét, életét.
Ezért lehetetlen a megváltás nélkül a világot és a világ dolgait nem szeretni. Úgy születtünk meg, hogy az eredendő bűn által belénk volt kódolva az istentelen világ és a világ dolgainak szeretete. Még ha elménkkel néha akartuk is volna a jót, Istent és az Ő parancsolatait szeretni és követni, a bűn rabsága miatt nem tudtuk gyakorlatilag cselekedni amire valamilyen szinten vágytunk.
Jézus Krisztus halála és feltámadása által, Isten először is a korrupttá lett döntési képességünket akarja helyrehozni. Az Isten ellen lázadó világ szellemisége teljesen ellentétes az evangélium szellemiségével.
A világ szellemisége a büszkeség, gőgösség szellemisége és nem az alázaté. Az életünkkel, az anyagi javainkkal, a tudásunkkal, földi eredményeinkkel való ostoba hencegés lelkülete. Ezt a lelkületet leleplezi le az Isten kérdése: „ Bolond! Ha az éjjel elkérik a lelkedet kié lesz a tudásod, az eredményeid, az anyagi javaid stb? ”
A világ szellemiségére jellemző az önmagával kapcsolatos „korrupt, elfogult” megítélés, az önmegtagadás helyett. A gazdagság, a mások elismerése és az összes kiaknázható világi élvezet a világi szellemiség kizárólagos céljai.
Ez az a szellemiség, aminek a valódi Krisztusi ember hátat fordított.


IMA: Istenünk, tudjuk, hogy nem lehet egyszerre a világot és Téged is szeretnünk. Nem akarjuk becsapni magunkat. Nem akarunk becsapni másokat sem. Szentlelked által segíts döntésre jutnunk, hogy a világot vagy Téged akarunk-e szeretni és segíts csak Neked élnünk, ha Melletted döntöttünk. Krisztus nevében, Ámen.




2019. november 14., csütörtök

Valóságos szeretet!

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.
János első levele 3. rész 18. vers



A farizeusok egyik legnagyobb problémája Krisztus idejében, a szív és szeretet nélküli törvény ismeret és tanítás volt.
A farizeusok tanításával kapcsolatosan Krisztus mondta, hogy helyes, éppen ezért hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy amit mondanak, tanítanak a farizeusok, azt cselekedjék, de a tetteiket, lelkületüket ne kövessék. A lelkületük ellen Krisztus ádáz harcot vívott. A Szentlélek nélküli vallásosság miatt került Krisztus maga is a keresztre.
Egy olyan lélek, amelyik a bűn átka alatt sínylődik, hiába van tele a Szentírás igazságaival, mert rosszabb helyzetben van, mint egy pogány ember, aki egy bizonyos bálványszobor előtt hajbókolt.
A szívünk akkor az Istené, és akkor a mienk a mennyei Atya öröksége, ha a szívünkben kitöltetett a Krisztus szeretete, a Szentlélek által. A Szentlélek vezetése és jelenléte nem egy olyan kiváltság, amit csak a kiemelkedő keresztények kaphatnak meg. Mindenkié ez az ígéret, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk, és akik csak igent mondanak erre az elhívásra. A Szentlélek vezetése, jelenléte, minden egyes keresztény számára alapvető szükség. Akik a Szentlélek vezetése által élnek, tiszta szívük van, építő beszédük, cselekedetekben megnyilvánuló szeretetük, boldogságtól ragyogó arcuk, és békességben, üdvbizonyosságban nyugvó életük.


IMA: Istenünk, nem a mai világ rothadt, felületes, korrupt, önző szeretetére van szükségünk, hanem a Te szeretetedre. Tudjuk, hogy csakis a Szentlélek által fog minden helyre kerülni életünkben és lehet téged dicsőítő, szeretetben, békességben, üdvbizonyosságban nyugvó életünk. Krisztus nevében, Ámen.

2019. november 13., szerda

HIÁBA ADDIG...

A bölcsesség kezdete az Úrnak ( Istennek) félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.
Példabeszédek könyve 9. fejezet 10. vers




Hiába minden béke-akarástok,
Ha csak temettek, sírvermeket ástok…

Hiába néztek az ég magasára;
Megváltó titkát kebelébe zárja.

Minden hiába, ha káini átok
Gyász-szemfedőjét terítgeti rátok…

Amíg a Sátán éjsötét palástját
Mély ősi sírok gödrébe nem ásták;

Míg ez feketén ráhajol a földre, –
Marad a jelszó: Ökölre!… Ökölre!…

Míg bűnök hada a szíven szendereg,
Minden hiába, – hiába emberek!

Hiába addig – jaj! – hiába minden,
Míg a szívekből hiányzik az Isten!

(Hontvári Szabó Lajos)

IMA: Istenünk, a mai világban, ahol minden e fogyasztásról, vásárlásról, gyűjtögetésről szól, olyan könnyen elfelejtjük, hogy igazán Rád van szükségünk. A Te jelenléted az, ami hiányzik a szívünkből. Segíts nekünk, hogy életünk beteljen csordultig Veled, hogy igazi békességre, nyugalomra, célra találjunk. Krisztus nevében, Ámen.

2019. november 12., kedd

Szeretet mindenek előtt!

Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom
Korintusiakhoz írt első levél 13. fejezet 1. rész



Mi emberek, általában ódzkodunk attól, hogy egy bizonyos erényt felmagasztaljunk a többi erény kárára. Ennek ellenére határozottan állítom, hogy nincsen csodálatosabb, ragyogóbb dolog a teremtett világban, egy olyan embernél, akinek a lelke, elméje át van itatva Istennel, aki maga a nagybetűs szeretet. Az ilyen ember egész lényéből egy szelíd és gyógyító ragyogás árad, ez pedig vonzza a többi embert. Nem véletlen, hogy szeretünk az ilyen emberek közelében lenni, beszélgetni velük, élvezni a társaságukat.
Az ilyen ember életében, az erények a szeretet táptalajában növekednek és áldásként áradnak a környezetében élőkre.
A Szentlélek tüze által „meggyújtott” lélek izzása ez, amely szereti azokat, akik szintén az örök után vágyakoznak és hit által el is fogadták azt Isten ingyenes ajándékaként. Érted már miért nem tudnak egyes „keresztények” senkit sem elszívlelni maguk körül? Miért nem akarják szeretni a saját házastársukat sem? Mert a sok erény ellenére, hiányzik az életükből a Szeretet.
Akik mindenek fölött Istent, a nagybetűs szeretetet szeretik, azok mindenek fölött Őt értékelik és magasztalják is életükben. Nem a nyelveken szólást, nem a jótékonykodást, nem a fizikai áldásokat vagy a fizikai egészséget, hanem egyedül a Szeretetet.

IMA: Istenünk, ma a tudomásunkra hoztad, hogy Nélküled semmit sem ér az életünk, a képességeink, az eredményeink, a tudományunk, a hitünk, az erkölcsösségünk. Segíts nekünk, hogy megnyíljanak lelki szemeink, összetörjön a büszkeségünk, amely távol tart minket a Szeretettől és Téged tartsunk legnagyobb kincsnek életünkben, a hit-testvéreinket, embertársainkat pedig végre valóságosan tudjuk szeretni. Krisztus nevében, Ámen.

2019. november 11., hétfő

Lélekkel és értelemmel is!

Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok
Apostolok cselekedetei 17. fejezet 11. vers



A szélsőségek idejét éljük. Vannak keresztény közösségek, emberek, akik hangsúlyozzák, hogy a "szellem" elegendő. Nem kell semmi más. Ezek az emberek igyekeznek egy olyan önkívületi állapotba kerülni, amikor az elme teljesen kikapcsol és a "szellem" irányít. Az ilyen közösségekre jellemző, hogy elleneznek mindenféle rendet és előzetes szervezést.
" Nem kell előzetesen az Úr elé állni testvér, imádkozni, hogy legyen igei üzenet, hiszen majd a megfelelő pillanatban meglesz mit kell mondani."
Az ilyen közösségeket valóban megtalálják az érzelmileg és értelmileg labilis emberek. Az effajta gondolkodásnak és gyakorlatnak a vége káosz és a közösség széthullása.
Isten a rend Istene. Istennek igenis fontosak a részletek. A Szentlélek pedig az értelmünket is használni akarja. Át akarja változtatni gondolkodásmódunkat, hogy megértsük mi az Istennek jó és tökéletes akarata.
Isten szeretné, ha a Szentlélek által szeretnénk Őt teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből és teljes elménkből. Aki azt akarja mondani neked, hogy az értelmedet nem használhatod az Isten követésében, a keresztény életvitelben, az valószínűleg nem lelki ember, hanem klínikai eset.
Természetesen a Szentlélek nélkül semmi haszna nincs érzelmeinknek, értelmünknek, éppen ezért nem is szabad az értelmünkre támaszkodnunk, viszont a Szentlélek világossága által, az értelmünk megtelik Isten jelenlétével, bölcsességével, és életével.

IMA: Istenünk, teljes lényünkkel szeretnénk Neked szolgálni. Szenteld meg értelmünket, hogy átváltozzon a gondolkodásunk teljesen. Szeretnénk mennyei értékrenddel élni a Te dicsőségedre. Krisztus nevében, Ámen.

2019. november 10., vasárnap

A Bibliát...

A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;
hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.
Timóteushoz írt második levél 3. fejezet 16-17. vers



A Bibliát vedd a kezedbe
Mikor a hajnal beköszönt.
És találjon reád az este
Biblia mellet térdre esve,
Fürössze lelked fényözön!

Könnyebb lesz kint a nagyvilágban
Megérteni Isten szavát,
Könnyebb az élet ezer gondja,
Mert lelked azt nem maga hordja.
Mondd, vajon van-e Bibliád?

Vajon mikor lát úgy a hajnal,
És mikor talál úgy az est,
Mint aki nincsen tele jajjal,
De Bibliával, áhítattal
Látja hogy ragyog a kereszt…

Látja, hogy övé lett az élet
Látja, hogy közel van a Nyár –
Ki lassan jár is odaérhet
Aki siet, odatéved.
De jó lesz megpihenni már!

A Bibliát tedd a szívedre!
Meglásd szíved örülni tud,
Nem nézel sötét fellegekre,
S nem is gondolsz arra remegve,
Vajon hová vezet majd az út?!

Előre hát a keskeny úton
Bibliás hittel csendesen…
A csendességben és a hitben
Ott az Isten, hogy megsegítsen,
És benne a ragyogó jelen!


IMA: Istenünk, ezekben az utolsó, sötét időkben, köszönjük a Te szavadat amely világosságot, erőt, útmutatást ad nekünk. Segíts, hogy nap, mint nap merítsünk ebből az áldott, tiszta, örökkévaló forrásból. Krisztus nevében, Ámen.

Kóstold meg az Isten jóságát!

Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. 34. Zsoltár 8. vers Az Úr jó, és az Ő jósága állandó. Ez az i...