2024. január 13., szombat

Ne félj!

Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. 139. Zsoltár 16. vers




Egy fiatalember szenvedett néhány éve halálos autó-balesetet úgy, hogy vétlen volt. A rendőrségi szóvivő többek között azt mondta, hogy: „rosszkor volt rossz helyen.”
Feltevődik a kérdés, hogy ez az újév azon múlik, hogy mikor milyen helyen vagy? Minden csak szerencsés vagy szerencsétlen véletlenek sorozata lenne életedben?
Hála Istennek az Ő gyermekeinek élete, sorsa nem ilyen dolgokon múlik. Természetesen Isten nem bíztat téged arra, hogy légy gondatlan vagy hanyag.
Az életedet nem pusztán a szerencse vagy annak hiánya határozza meg. Nem csak arról szól az életed, hogy "jókor" vagy "rosszkor" vagy egy bizonyos helyen. 
A fenti igevers szerint Isten határozza meg életed napjait. Krisztus a következőket mondja: „Nem úgy van, hogy két verebet adnak egy fillérért, de egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva.
Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok. ( Máté 10:29-31)
Ezzel a bizonyossággal élheted meg minden napodat az évből, utazhatsz, amikor arra van szükség, tervezhetsz és csinálhatsz bármi mást. Isten határozta meg földi életed idejét és minden gyermekének életét szemmel tartja.



IMA: Istenem, köszönöm, hogy életem teljes ideje a Te kezedben van. Segíts ebben a tudatban élni életem és használni azt az időt amit tőled kapok. Krisztus nevében, Ámen.

2024. január 12., péntek

Légy bátor és erős! Ez parancs!

Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz. Józsué könyve 1. rész 9. vers



Csodálatosan áldottak vagyunk, hiszen Istennek minden ígérete Igenné és Ámenné vált a számunkra abban a pillanatban, amikor a Szentlélek által Isten újjászült minket és gyermekeivé váltunk.
Örököseiként minden ígéretére "jogot" formálhatunk, építhetünk hit által.
Ez a kulcs. Ez a kezdete annak, hogy bátor emberré válj. Megbékülni az Istennel. Egyetérteni az Istennel. Minden bizalmadat, hitedet Krisztusba helyezni, a megváltásodat, rövid és hosszú távú jövődet illetően.
Ne gondold, hogy ha nem békültél ki Istennel, nem élted át az újjászületés csodáját, bármilyen ígérete Istennek érvényes rád.
Hiába használod Krisztus nevét, ha nincs rá jogalapod. Semmi sem fog történni. Hiába imádkozol, ha nem akarsz megbékülni az Istennel. Ha még mindig a bűn szolgája vagy és nem Isten gyermeke.
Tehát ha bátor akarsz lenni, az üdvözültek örökös bátorságát szeretnéd, akkor ragadd meg Krisztust.
Másodszor, ha Isten családjába kerültél, Isten gyermekévé lettél, ne gondold azt, hogy nem lesznek harcaid.
Ahogyan a választott népnek voltak harcai, számtalan hitpróbái, neked is építeni kell Isten ígéreteire, cselekedni, lépni, hitben, hit által.
(Mindenhol megerősítették az ott lakó tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben. Így beszéltek hozzájuk: „Sok szenvedésen kell keresztülmennünk, amíg eljutunk Isten királyságába.)
Még ezek a szenvedések is a javadra válnak, hiszen olyanok számodra, mint a csiszolópapír, melynek segítségével Isten egyre inkább hasonlóvá teszi jellemedet az Ő jelleméhez.
Harmadszor, a bátor embernek is vannak félelmei. Az Istenben bátor ember is kétségeskedhet, de nem esik kétségbe. Szembenéz a félelmeivel, mert tudja, hogy az aki a szívében él, nagyobb, mint a világ.
Erre hív tehát Isten ma. Békülj meg Vele, légy gyermeke, örököse, állj meg a nehézségekben, és nézz szembe a félelmeiddel az Isten hatalmas szavának ereje által.
Így meg fogod tapasztalni amit Pál apostol is megtapasztalt. Amikor gyengének érzed magad, Isten akkor tud téged leginkább használni az Ő dicsőségére.


IMA: Istenünk, áldunk, imádunk, magasztalunk, dicsérünk, mert örökbe fogadsz ma is mindenkit, aki Krisztusba veti bizalmát.
Magasztalunk azért, mert minden harcunkban, szenvedésünkben velünk vagy, javunkat munkálod, és egy lépéssel közelebb segítesz minket a mennyei ígéret földjéhez.
Köszönjük, hogy minden félelmünkkel szemben győzelmet adsz ígéreteid által.

2024. január 11., csütörtök

CSAK EGY NAPRA

Elég minden napnak a maga baja. Máté evangéliuma 6. fejezet 34. vers




Nem kutatom a jövendőt,
várjanak bár hosszú évek.
Naponként hordom keresztem,
csak napokból áll az élet!

Egy nap gondja sose súlyos,
egy nap terhe sose fáraszt.
És az erő mindig oly nagy
mit rám az Ég kiáraszt.

Csak egy napra, csak egy napra
adj erőt és győzedelmet!
Csak egy napra, mindig mára
S holnap mindent újra kezdek!

Csak egy napra legyen enyém
hit, szeretet, remény, jóság,
S naponkénti győzelmekből
lesz az örökkévalóság.

Mindennapi kenyerünket
lelki-testi táplálékban
csak naponként add meg nekünk,
s akkor bízva, bátran lépünk,
bár előttünk szakadék van.

Csak egy napra! Így épül föl
míg a célhoz el nem érek,
naponkénti győzelmekből:
diadalmas örök élet!
Haluszka Margit

IMA: Istenem, köszönöm, hogy minden egyes napra kérhetem a Te kegyelmes gondviselésed. Bízom Benned! Hálás vagyok mindenért. Krisztus nevében, Ámen. 

2024. január 10., szerda

Lelki áldások neked

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.                Efézusiakhoz írt levél 1. fejezet 3,7-8



Olyan sok áldással akarja elárasztani Isten életedet Jézus Krisztus által. Először is, nem kell a bűneid és a bűntudat terhét hordoznod. Lelked ellenségének az egyik neve: a vádló. Ő az, aki a bűntudat "ketrecében" akar tartani, de Jézus Krisztus által szabad lehetsz bűneidtől és az azokkal járó bűntudattól.
Csak valld meg bűneidet és hozd őket az Isten világosságára. Ha titkolod, rejtegeted őket, akkor a lelked ellensége elérte a célját: a sötétségben tud tartani téged.
Ha pedig lelki sötétségben vagy, akkor nem látsz tisztán, nem tudsz tájékozódni és végső soron teljesen meg vagy bénítva. Nem tudsz Isten áldásainak haszonélvezőjévé válni.
Isten teljes szabadságot akar ajándékozni neked. Nézd csak:
" Nem tudjátok, hogy ha valakinek átadjátok magatokat szolgai engedelmességre, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? De hála az Istennek, hogy csak voltatok a bűn szolgái, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére adattatok! ( Rómaiakhoz írt levél 6. fejezet 16. vers)
Végső soron ki az életed Ura? A bűn? A bűntudat? Esetleg a mennyei Atya, Aki megáldja gyermekeit mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban?
Én úgy döntöttem, hogy a mennyei Atya iránti engedelmességre törekszem.


IMA: Istenem, köszönöm, hogy a bűn és a bűntudat okozta halált, erőtlenséget elvetted életemből Krisztus drága vére által. Kérlek téged, hogy töltsd be életemet a kegyelem Lelkének hatalmas erejével és áldásaival. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

2024. január 9., kedd

A hit átformáló ereje

A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Zsidókhoz írt levél 11. fejezet 1. vers



Ahhoz, hogy életedben megtapasztald működés közben a fenti hitet, fontos, hogy legyen az Istenbe vetett hitednek fedezete, az Ő szavából: a Bibliából. 
Ha Isten gyermekeként valamilyen anyagi szükségben szenvedek, akkor a Szentlélek által bizonyosságom lehet abban, hogy Isten gondot visel rólam. Miért? Mert Ő megígérte. Én pedig hiszek az Ő szavának. " Keressétek először az Isten országát és igazságát a többiek pedig ráadásul megadatnak nektek."
Ez a meggyőződés segített többek között abban, hogy amikor észrevettem a munkahelyemen olyan irányba mennek a dolgok, amelyikbe én nem szeretnék menni, minden további nélkül fel tudtam mondani.
Az Isten kijelentésének köszönhetően tudtam biztosan, hogy a harmadik gyermekünk fiú, még a várandósság korai szakaszában.
Bárcsak megtapasztalnád te is milyen édes, biztos, boldogító, békét adó dolog, az Isten szavára hittel építeni életedet és azzal összhangban gondolkodni, hozni meg a döntéseidet.
Aki nem az Isten gyermeke, az hajlamos ezt a meggyőződést meggondolatlanságnak vagy egyenesen bolondságnak gondolni. Az evangélium is bolondság azoknak akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk az Istennek csodálatos ereje.
Nem tudom milyen problémákkal küzdesz, de az Istennek és az Ő szavának alárendelve életedet, az életedben minden örökre megváltozhat.
Olyan bátorságot kaphatsz Istentől, olyan szilárd alapot, hogy a mindenféle emberi tanítás, okoskodás nem fog kimozdítani az egyetlen biztos alapból.
Gyorsan elrepül földi életed és egyetlen dolog lesz amin áll vagy bukik az örökléted: hittél-e Krisztusban vagy sem? Minden, ami nem a Jézus Krisztusban vetett hitből származik életedben az bűn lesz. Az igazi hit nem szöveg, nem beszéd, hanem szilárd meggyőződésből fakadó cselekvés.


IMA: Istenem, egy mustármagnyi hit képes átformálni egész életemet. Ne engedd, hogy gyávának bizonyuljak. El szeretnék engedni mindent, ami nem a Benned vetett hitből táplálkozik, hogy értelmes és hasznos életem lehessen. Krisztus nevében, Ámen.

2024. január 8., hétfő

A hű és igaz Isten ígérete

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. János első levele 1. fejezet 9. vers



A következő igevers:  "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól" (1 János 1:9), mélyen megérinti az emberi lélek legbelsőbb zugait. Ebben az egyetlen mondatban összegződik az isteni kegyelem és a megbocsátás alapvető üzenete, amely minden korban és kultúrában fontos és időszerű marad.
A bűnvallás és az azt követő megbocsátás kétoldalú folyamat, amely nem csupán az ember és Isten közötti kapcsolatot erősíti, hanem az emberi kapcsolatokat is gyógyítja és mélyíti. Ha például vétkeztél titokban a házastársad ellen és azt nem vallod meg neki, akkor ez a titok közöttetek fog állni és bármennyire is törekszel bensőséges kapcsolatra házastársaddal, ez a titok mindig ott lesz válasz falként.  Az igevers Isten hűségét és igazságát hangsúlyozza, rámutatva arra, hogy Isten nemcsak megbocsátó, hanem hűséges és igaz is. Ez azt jelenti, hogy Isten hű marad az ígéreteihez, és igazságosan kezeli azokat, akik őszinte szívvel fordulnak felé. Az őszinte szívhez hozzátartozik a bűnbánat is az elkövetett bűnök miatt. 
Az első lépés a bűnvallás, az őszinte és alázatos elismerése annak, hogy hibákat követtünk el. Ezzel a lépéssel nemcsak az Isteni iránti alázatunkat fejezzük ki, hanem önmagunkkal is őszintén szembenézünk. A bűnvallás megtisztító erővel bír, mert elindít egy folyamatot, amely során a bűntudat és a lelkiismeret furdalását átadjuk Isten kegyelmének.
A bűnvallás és az azt követő megbocsátás kétoldalú folyamat, amely nem csupán az ember és Isten közötti kapcsolatot erősíti, hanem az emberi kapcsolatokat is gyógyítja és mélyíti. Ha például vétkeztél titokban a házastársad ellen és azt nem vallod meg neki, akkor ez a titok közöttetek fog állni és bármennyire is törekszel bensőséges kapcsolatra házastársaddal, ez a titok mindig ott lesz válasz falként.  Az igevers Isten hűségét és igazságát hangsúlyozza, rámutatva arra, hogy Isten nemcsak megbocsátó, hanem hűséges és igaz is. Ez azt jelenti, hogy Isten hű marad az ígéreteihez, és igazságosan kezeli azokat, akik őszinte szívvel fordulnak felé. Az őszinte szívhez hozzátartozik a bűnbánat is az elkövetett bűnök miatt. 
A zsidó  vallásos irodalom kimondja, hogy ha vétkeztél a felebarátod ellen, akkor háromszor kell (őszinte és igazi) bűnbánattal bocsánatot kérned. Ha ekkor sem bocsát meg, akkor tovább léphetsz.
Isten szava is tanítja, hogy csak őszinte bűnbánattal érdemes Istennel és emberekkel rendezned kapcsolatodat. A felszínes megvallás, bocsánatkérés többet árt, mint használ. Hiszen végső soron hazugság társul a bűnrendezési próbálkozásodhoz, ezzel pedig csak halmozod a vétkedet. Ha tudod, hogy hibáztál, de nem tudsz igazi bűnbánatra jutni, akkor mondd el őszintén Istennek ezt imában és kérd, hogy először is Ő munkálja ki benned az őszinte bűnbánatot.  
A megbocsátás Isten részéről az ember iránti végtelen szeretetének kifejeződése. Ahogy az idézet mondja, Isten hű és igaz – nem csak kegyes, hanem igazságosan bocsát meg. Ez azt jelenti, hogy Isten az őszinte bűnvallás után nem csak elfelejti bűneinket, hanem tisztává is tesz minket. Ez a tisztulás azonban nem csupán egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat, amely által az ember fokozatosan szellemileg és lelkileg is megújul. Igazságos Isten megbocsátása, mert az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak a vére lett kiontva, hogy a bűneid büntetése is végre legyen hajtva.  
A fenti igevers arra is emlékeztet minket, hogy ha Isten hűséges és igaz, akkor mi is a Krisztus tanításának megfelelően éljünk. A megbocsátás és a tisztulás után, Isten kegyelmének ereje, a Szentlélek által, a változásra való törekvés és az új élet iránti elkötelezettség jellemző Isten gyermekeire ezáltal pedig már földi életük is teljesebb, boldogabb lesz.
Ez az igevers tehát nem csupán egy vallási jelmondat, hanem egy mély emberi tapasztalat és bölcsesség forrása. A bűnvallás és megbocsátás útja minden ember számára elérhető Jézus Krisztus áldozatának jóvoltából és ezáltal az Isten által kínált harmónia és a te lelked számára is elérhető lehet. 

IMA: Istenem, köszönöm, hogy Jézus Krisztus által van lehetőség a bűnök rendezésére. Köszönöm, hogy Jézus Krisztus vére által van új kezdet, kegyelem, megigazulás, megszentelődés. Segíts nekem kellő komolysággal kezelni a fenti csodálatos ígéretedet. Krisztus nevében kérlek, Ámen. 

2024. január 7., vasárnap

Isten megújító hatalma

Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Rómaiakhoz írt levél 8. fejezet 1-2. versek



Képzeld el, hogy egy halálraítélt ember teljes kegyelmet kap. Nemcsak, hogy nem végzik ki, hanem törlik a bűnügyi nyilvántartásból és szabadon engedik. Teljesen "tiszta lappal" indulhat. MI történik akkor, ha ez az ember, jóllehet kinyitották a börtöncellájának ajtaját, de ő még mindig abban a tudatban él, hogy halálraítélt? Mi történik akkor, ha új ruhákat kap, de mivel még mindig abban a tudatban él, hogy ő rab, nem fogja lecserélni a ruháját?

Mi történne egy ilyen rabbal, ha kikerülne a való életbe? A hitéhez méltóan élne. Elkezdene tovább bűnözni. És éppen ez az ördög célja. Embereket, múltat, jelent, élethelyzeteket, dolgokat felhasznál arra, hogy kétségbe vond a Krisztus által kapott kegyelmet. Ha meg is vallottad bűneidet, ha őszinte bűnbánatot tartottál és magad mögött is hagytad a bűnöket, akkor is folyamatosan azzal akar elhitetni lelked ellensége, hogy te ugyanolyan szánalmas, bűnös rab vagy és esélyed sincs másra. Így ne is akarj mást. Folytasd csak a bűneidet ott ahol valamikor abbahagytad őket és fogadd el, hogy a lelkedet tekintve halálra vagy ítélve és vár rád a kárhozat.

Ha helyet adsz ezeknek az ördögi gondolatoknak, támadásoknak, arra ébredhetsz, hogy olyan dolgokért érzel bűntudatot, amelyeket már régen megbocsátott Isten. Ha pedig ez megtörténik, akkor ez könnyen a szégyen, a harag vagy a depresszió csapdájába eshetsz. Ha pedig nem vagy résen, akkor ezekből az érzésekből a lelked ellensége tökéletes falat húz fel közéd és Isten közé.

A gonosz módszere az, hogy bűnre csábít téged, majd miután engedsz neki, addig vádol, amíg a halálba nem kerget. Olvasd csak el Júdás árulásának történetét és annak következményét, hogy Júdás engedett ezeknek a halálos gondolatoknak. Az ördög célja, hogy értéktelennek lásd önmagad és emiatt elutasítsd Isten kegyelmét, szeretetét azért, mert nem tartod magad érdemesnek az üdvösségre. Ezek azonban hazugságok. Ha megbántad a bűneidet, rendezted azokat, ha elfogadtad hit által a Krisztus bocsánatát és felhagytál a megbánt bűnben, bűnökben éléssel, nyugodtan vállald fel. A lelked ellensége kiplakátolhatja az egész világot megbocsátott, Krisztus vére által eltöröl bűneiddel. A gonosz mindig alábecsüli Isten csodálatos kegyelmének erejét. Nézd csak a Bibliában hogyan nyilvánul meg a Sátán romboló munkája és Isten kegyelme: " Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az ÚR angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolt őt. Az ÚR angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán! Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? Józsua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az ÚR angyala ott állt. És így figyelmeztette az ÚR angyala Jósuát: Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj. (Zakariás könyve 3. fejezet) Ha vannak még bűneid, amiket dédelgetsz, titkolsz, mentegetsz, ideje őket bűnbánattal Isten elé hoznod, hogy megtapasztald Krisztus vérének szabadító, bűnt eltörlő, megújító erejét. A megbocsátott bűneid már nem rólad, hanem az Isten életeden megmutatott csodálatos kegyelméről tanúskodnak.


IMA: Istenem, köszönöm, hogy Jézus Krisztus által, bűnbánat, bűnvallás és a Krisztus kegyelmében vetett hit által a Te értékes gyermeked lehet ma is bárki. Segíts, hogy felismerjem a gonosz hazugságait és engedjek a Te Szentlelked áldott késztetésének is. Krisztus nevében, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...