2023. április 8., szombat

Halàlon túli reménység

Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.     János evangéliuma 19. fejezet 41-42. versek



A mai napot némelyek fekete szombatnak hívják. Egy ehhez hasonló napon, Jézus Krisztus teste élettelenül feküdt egy sötét sír gyomrában.
Talán benned is kettős érzés van ezzel kapcsolatosan. Egyrészt szomorú vagy a bűneid miatt és amiatt, hogy Krisztusnak a te bűneid miatt is meg kellett halnia, amiatt, hogy elkalandoztál egy szerető Istentől. Ugyanakkor a szívünk kezd reménykedni azzal kapcsolatosan, hogy mit hoz a holnap.
Ha belegondolunk, Isten gyermekei egyrészt a jelenben örvendeznek, amiatt amit Krisztus már elvégzett értük, helyettük, másrészt előre néznek a még be nem teljesedett ígéretekre.
Amíg Jézus Krisztus teste a sírban nyugodott, a világ dolgai a megszokott mederben zajlottak. A gyerekek ugyanúgy játszottak, a családok ugyanúgy élték megszokott életüket.
Valószínűleg valami hasonló zajlik a mai napon is.
Hogyan fogod megélni a mai napot? Talán eszel, nevetsz, élvezed a hétvégét. Van-e benned várakozó reménység is? Ott, annak a kertnek az új sírjában pihent az egész világ reménysége.
Adj hálát ma azért, hogy Aki életét adta érted, mert szeretett téged, győzött a halál és a pokol felett. Hagyd, hogy a szíved hangolódjon a holnapra, a feltámadás emlék ünnepére. Ebben a kertben ott van a feltámadás reménysége is.


IMA: Csodák Istene, a szívünk szomorú és reménykedő egy időben. Bocsásd meg rövidlátásunkat és segíts minket örömmel ünnepelni a feltámadás reménységét, amely a Jézus Krisztusban vetett hit által mienk is lett. Krisztus nevében, Ámen.

2023. április 7., péntek

VÁLTSÁG

A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ekkor ezt mondták egymásnak: "Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!" Így teljesedett be az Írás: "Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek." Ezt tették a katonák. János evangéliuma 19. fejezet 23-24. versek



Neki sebei voltak, hogy nekünk ne legyenek,
hogy nekünk ne égjenek, gyógyulva hegedjenek.
Hordott keserű átkot, hogy mi átoktól mentek,
bűnt, egy világnak szennyét, hogy mi tiszták és szentek,
kegyetlen kínhalált, hogy mi élők lehessünk.
És gyűlöletből ácsolt, kemény keresztet hordott,
hogy szeressünk, szeressünk, harmadszor is szeressünk.


S ha nekünk mégis vannak sebeink,
mélységes mélyek, be nem gyógyulók
behegedők, megint kiújulók,
véres, halálos, szörnyű sebeink…
és ha másoknak nem áldás vagyunk,
ha nem úgy élünk, járunk idelenn,
hogy aki lát, azt mondja: kegyelem…
Ha mi hordjuk a bűnünk nyomorát
és esünk, bukunk, botlunk végtelen,
akarva, akaratlanul…
s olyan halálos-holt az életünk,
mintha temető volna a szívünk,
halál fuvalma a leheletünk…
ha gyűlölködünk és nem szeretünk:
ítélet.

Nem volna váltság, nem lenne ítélet.
Akkor élnénk, ahogy lehet.
Sebekkel, kínzó fekélyekkel telten,
bűnünk hordozva, rabul, leteperten,
s nem lenne, aki ítéletre vonná
a mi halálos, átokvert utunk,
ha egyszer másképp nem tudunk.
Élnénk, ahogy lehet.
Tisztaság, szentség, áldás, szeretet
örök elérhetetlenül
tündökölnének a létünk felett.

De most olyan elérhető közel,
olyan hívogatóan tündökölnek.
Miénk lehet a tisztaság, a szent,
halálon, poklon diadalmas élet.
Van váltság! S van, ha nem fogadjuk el,
ítélet.
(Túrmezei Erzsébet verse)


IMA: Istenünk, nagypénteken bűneinkre és gonoszságunkra gondolunk, amelyek voltaképp hozzájárultak a nagypénteki szomorú eseményekhez. Az emberiség bűnei vittek keresztre Krisztusunk. Köszönjük az áldozatodat és segíts nekünk, hogy Veled járva éljük meg új életünket. Krisztus nevében, Ámen.

2023. április 6., csütörtök

A Krisztus sebei által

Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: "Ne azt írd: A zsidók királya! - hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok." Pilátus így válaszolt: "Amit megírtam, megírtam." János evangéliuma 19. fejezet 17-22. versek



Luther Mártonról jegyezték fel, hogy egy előkelő asszonynak beszélt Ábrahám történetéről és arról, hogy miként vitte fel Izsákot egy hegyre, hogy ott feláldozza őt.
Az előkelő hölgy addig hallgatta a történetet, amíg Ábrahám felemelte a kést, hogy lesújtson a fiára, majd kétségbeesetten félbeszakította Mártont:
" Ne mondd tovább! Hát nem volt senki, aki megállítsa?" Márton így folytatta:
" De igen. Isten angyala megállította Ábrahámot és egy kost mutatott Ábrahámnak, hogy azt áldozza fel a fia helyett."
A Golgotán nem volt senki, aki az Atya egyszülött Fiának helyét átvegye. A mennyei Atya végignézte, hogy a Fiát kiszolgáltatják, megalázzák, megkínozzák és megölik azok, akiknek a bűneit szintén magára vette Krisztus.
Miért nem tette az Atya? Miért nem küldött 12 000 angyalnál is többet, hogy bosszút álljon azokon a bűnösökön, akik a tiszta és szent Fiát kiszolgáltatták, megkínozták, megalázták és megölték?
Azért, mert szeretett téged és engem. Mennyire kemény szívűnek kell lenned, hogy ne add meg magad és ne nyisd meg a szíved ez előtt a szeretet előtt?

IMA: Istenem, olyan csodálatos, hogy a legnagyobb áldozatot hoztad meg értem Jézus Krisztus által. Lágyítsd meg a szívemet, hogy teljesen befogadjam és teljesen átjárjon, átformáljon ez a szeretet. Krisztus nevében, Ámen.

2023. április 5., szerda

Az Ember, aki helyetted szenvedett

A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá; oda járultak hozzá, és ezt mondták: "Üdvözlégy, zsidók királya!" - és arcul ütötték. Pilátus ismét kiment az épület elé, és így szólt hozzájuk: "Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne." Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme, az ember!" János evangéliuma 19. fejezet 2-5. versek




Könnyű megemlékezni a Krisztus szenvedéseiről, amikről Ézsaiás próféta szája által már sokkal korábban kijelentést adott a Szentlélek. ( Ézsaiás 53. fejezet)
Egészen más a kereszt útját, Krisztus követését választani akkor is, amikor szenvedned kell. Ha nemcsak beszélsz a kegyességről, hanem elkezdesz Krisztus nyomdokait követve, a Szentlélek ereje által kegyességben járni, számíthatsz üldöztetésekre.
„ De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve.” „ 2 Timóteus 3: 12-13.
Olyan nehezen emészthetővé vált ez számodra, aki talán megszoktad a kényelmet, a magad által megteremtett biztonságosnak vélt életformát. Olyan könnyű visszakozni, amikor érzed, hogy Krisztus kereszthordozásra és önmegtagadásra hív.
Olyan könnyű azt gondolni, hogy a keresztény élet az egy véget nem érő, dicsőítő koncert, amelynek célja, hogy jól érezd magad és megkapj mindent, amire csak vágysz a halál után pedig egy előkelő helyet az Isten asztalánál és az örök életet.
Ezzel szemben a keresztény élet Krisztust követő életet jelent. Krisztust elmebetegnek titulálták, némelyek azt mondták rá, hogy ördögök ereje által munkálkodik, gyülölték és a vallásos vezetők gyülöletének felszínre törését láthatjuk a nagyheti eseményekben.
De láthatjuk az Isten tervének megvalósulását is. Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék.”
Ne attól félj, hogy milyen következményekkel jár majd rád nézve, ha Krisztus nyomdokaiba lépsz. Hiszen ha Istent szereted, minden egyes szenvedés, nehézség, próba a javadat szolgálja majd.                 ( Róma 8:28)
Ne a büszkeségedet féltsd, ne azzal foglalkozz, hogy helyesnek tartja-e a környezeted vagy sem, hogy Krisztust követed, hanem arra gondolj mi lesz veled, ha figyelmen kívül hagyod Istennek szeretetét, amelyet Krisztus halála és feltámadása által tanusított irántad.
„ Ha pedig ez így van, még gondosabban kell követnünk azokat az igazságokat, amelyekre megtanítottak bennünket. Vigyázzunk, hogy senki el ne térítsen ezektől! Amit Isten az angyalokon keresztül mondott (a Törvény), az érvényesnek és igaznak bizonyult. Ezért amikor Izrael népe nem engedelmeskedett a Törvénynek, és ellene szólt, vagy tett valamit, megkapta méltó büntetését. De Isten megmentő kegyelme, amit nekünk felkínált, még sokkal hatalmasabb! Ezért még kevésbé kerülhetjük el a büntetést, ha nem törődünk vele! Hiszen maga az Úr (Jézus) beszélt az embereknek először Isten megmentő kegyelméről! Akik pedig személyesen hallották őt beszélni, bizonyítják, hogy mindez igaz.”


IMA: Istenem, add meg nekem, hogy teljes bátorsággal kövessem Krisztus nyomdokait. Segíts, hogy halálig kitarthassak a keskeny úton és elnyerjem a dicsőség koronáját. Krisztus nevében, Ámen.

2023. április 4., kedd

A keresztről szóló beszéd

De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek." Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt. És így folytatta: "Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya." Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: "Vajon ti is el akartok menni?" Simon Péter így felelt: "Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje." János evangéliuma 6. fejezet 64-69. versek




Nagy héthez érkeztünk, amikor Jézus Krisztus szenvedése, halála és feltámadása van az emlékezésünk, ünneplésünk középpontjában. Krisztust mindig sok ember vette körül, de miután a ötezer embert jóllakatott kenyérrel és hallal, hírtelen még többen tolongtak körülötte.
Krisztus viszont látta mi van az emberek szívében és kik azok, akik valójában nem hisznek és jóllehet követik Őt, de nem Ő áll érdeklődésük középpontjában. Mit tett ezután?
Először is közölte az emberekkel, hogy tudja nem tiszta a szándékuk. Nem az örökkévaló, a maradandó érdekli őket, hanem érdeklődésük középpontjában testi vágyak, szükségletek állnak. Ezután önmagát az igazi kenyérhez hasonlította. Majd prófétált az eljövendő kereszthaláláról, az összetört testéről és a kifolyt véréről, az úrvacsorakor történő mozzanatokra.
Mit tettek azok, akik nem tiszta szándékkal és odaszánással és hit nélkül követték Őt? Visszavonultak és nem jártak Vele többé. Ha ott lettél volna talán magad is méltatlankodtál volna Krisztus szavain.
" Miért kellett ezeket mondja? Ha nem is volt jó az indíttatásuk, de még hitre juthattak volna. Ha nem is érdekelte őket Krisztus sem az Ő szava, de később ez még változhatott volna."
Krisztus viszont tudta, hogy akik nem őszinte szívből keresik Őt azoknak nem adja meg az Atya, hogy felismerjék kicsoda Ő és eljussanak az üdvösségre. " ... senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya."
Másrészt azt is tudta, hogy ha nem szembesíti a hitetlen embert azzal, hogy rossz úton jár, sosem lesz esélye rátalálni a helyes útra.
Veled mi van? Miért keresed Krisztust? Még egy darab kenyérért, kicsit nyugodtabb családért, jobb anyagi helyzetért, testi egészséged megőrzésének reményében? Nézd csak Isten válaszát: " Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.                  1 Korintus 15:19"
Esetleg elhitted azt, hogy Istennek van szüksége rád, és nem fordítva? Ha ez a helyzet, nézd Krisztus mit mondott a hozzá legközelebb álló tanítványoknak:
" Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: "Vajon ti is el akartok menni?" Krisztus nem győzködött, nem alkudozott, nem toborzott. Mert tudta, hogy az ember halálra van ítélve fizikai és lelki értelemben, ha nem ragadja meg az Általa nyújtott mentő övet. ( János evangéliuma 3. rész 16. vers)
Jézus Krisztus nem a "kecskéket" szórakoztatta, hanem az elveszett "bárányokat" kereste. Nem próbált embereknek megfelelni, hanem mindvégig az Atya által kijelölt úton járt.
Gondolkodj el: mi az igazi oka annak, hogy Krisztus iránt érdeklődsz? Érdekel-e az Ő szava, az Ő követése, a Krisztusban vetett hit általi új, el nem múló élet?
Tisztában vagy azzal, hogy csakis Krisztus keresztjének "botránya" által üdvözülhetsz? " Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. ( 1 Korintusi 1:18)


IMA: Istenem, amikor Fiad meghalt értem, helyettem a kereszten, a legnagyobb áldozatot hozta meg. Segíts, hogy megértsem ennek a szeretetnek mélységét, komolyságát és őszinte szívvel és hittel fogadjam az Ige mai üzenetét. Krisztus nevében, Ámen.

2023. április 3., hétfő

Örömhír vivők

Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült.
Lukács evangéliuma 10. fejezet 1. vers



12 tanítványa volt Krisztusnak, akik szoros közösségben voltak Krisztussal és követték Krisztust a földi küldetése során.
Rajtuk kívül voltak Krisztusnak más tanítványai is, akiket szolgálatba állított. Például hetvenkettő, akikről fentebb olvastunk.
Az evangélium és a Krisztustól kapott küldetés nemcsak egy kisebb csoportnak szól, mindenkinek, mindenhol érvényes üzenetet hordoz ma is.
72 tanítvány jóval több, mint 12, de még 72 is nagyon kevés ahhoz, hogy a világraszóló küldetést elvégezze.
Ezek a tanítványok szétszéledtek és különböző településeken hirdették az evangéliumot.
Ez azonban csak a kezdete volt annak a világméretű küldetésnek, amely napjainkban is zajlik, hogy elvigyük Isten szeretetének üzenetét, amelyet Jézus Krisztusban juttatott kifejezésre.
Jézus Krisztus halála és feltámadása után is folytatódott ez a küldetés és folyamatban van még a mai napon is.
Az örömhír az, hogy Jézus Krisztus a bűnök bocsánatát és új életet ígér minden embernek. Minden ember, aki elhiszi ezt az örömhírt, megragadja, részt kap abból is, hogy továbbadja ezt az örömhírt másoknak is.
Ez a küldetés addig fog zajlani, ameddig a kegyelem idejét éljük, ameddig minden emberhez el nem jut az evangélium.
Ha Krisztus gyülekezetéhez tartozunk, akkor Isten minket is hív a 72 tanítványhoz hasonlóan, hogy főleg most, a világjárvány idején, vigyük el az örömhírt minden környezetünkben élő embernek Krisztus szeretetéről.
Egy ilyen csodálatos bátorítást, örömhírt nem tarthatunk meg magunknak!


IMA: Istenünk, te az egész világon élő emberek Istene vagy, köszönjük, hogy minden gyermekedet arra hívod, hogy vigye el szereteted evangéliumát. Erősíts meg minket ebben a feladatban, és adj erőt nekünk arra, hogy az evangéliumot megoszthassuk a környezetünkben élőkkel.

2023. április 2., vasárnap

Jön a Király!

"Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján." Máté evangéliuma 21. fejezet 5. vers



Virágvasárnap voltaképp Jézus Krisztus földi bevonulásáról szólt a királyi városba. Jeruzsálem királyi város volt, mert Izrael királyainak városa volt Dávidtól kezdve, másodszor királyi város volt, mert az Úr városa is volt.
Ez a város tehát kétszeresen is Jézus Krisztus városa volt. Egyrészt azért, mert Dávid király leszármazottja volt, másrészt azért, mert Isten Fia volt. Nem csoda hát, hogy a bevonulásakor a tömeg királlyá akarta koronázni.
Jézus Krisztus királysága kettős királyság volt. Jézus Krisztus idejében annyira mindennapos volt szamárral közlekedni, mint napjainkban kerékpárral vagy robogóval. Láttál már olyat, hogy az angol királyi család, az amerikai elnök vagy Magyarország miniszterelnöke kerékpárral vonul be a városába?
Ugye nem? A nagyok, hatalmasok ma is szeretik a limuzinokat, katonai parádét, páncélozott járműveket, vörös szőnyegeket és magánrepülőket.
A Krisztus idejében is, a király általában teljes pompájában, teljes hadereje kíséretében vonult fel, hogy megmutassa hatalmát és dicsőségét alattvalóinak.
Miért nem hófehér paripán vonult be Krisztus a tanítványaival Jeruzsálembe? Szándékosan választotta a szamarat, hogy beteljesítse a Zakariás könyve 9. fejezet 9-10. verseiben leírt próféciát.
„ Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.”
Isten akarata nem az volt, hogy a békesség követei háborúskodó királyok legyenek. Isten nem azt akarta, hogy a földi királyok büszkék és fennhéjázók legyenek, hanem azt, hogy szerény szolgáiként gyakorolják hatalmukat és békességre vezessék a rájuk bízott népet.
Krisztus bemutatta bevonulásával milyen egy Istennek tetsző király, milyen egy Istennek tetsző ember. Alázatos, egyszerű és igazi békességre vezeti népét. Kérjük Istentől, hogy tegyen minket is ilyenekké.



IMA: Krisztusunk, Te vagy az irgalom és kegyelem királya, a Te uralmad végtelen és határtalan. Töltsd be minket csordultig Szentlelkeddel, hogy a Te lelkületed hordozhassuk addig, ameddig győztesen vonulsz majd ki a Mennyek kapuján teljes dicsőségedben, hogy magadhoz emelj minket is. A Te nevedben kérjük, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...