2023. április 6., csütörtök

A Krisztus sebei által

Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust, ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: "Ne azt írd: A zsidók királya! - hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok." Pilátus így válaszolt: "Amit megírtam, megírtam." János evangéliuma 19. fejezet 17-22. versek



Luther Mártonról jegyezték fel, hogy egy előkelő asszonynak beszélt Ábrahám történetéről és arról, hogy miként vitte fel Izsákot egy hegyre, hogy ott feláldozza őt.
Az előkelő hölgy addig hallgatta a történetet, amíg Ábrahám felemelte a kést, hogy lesújtson a fiára, majd kétségbeesetten félbeszakította Mártont:
" Ne mondd tovább! Hát nem volt senki, aki megállítsa?" Márton így folytatta:
" De igen. Isten angyala megállította Ábrahámot és egy kost mutatott Ábrahámnak, hogy azt áldozza fel a fia helyett."
A Golgotán nem volt senki, aki az Atya egyszülött Fiának helyét átvegye. A mennyei Atya végignézte, hogy a Fiát kiszolgáltatják, megalázzák, megkínozzák és megölik azok, akiknek a bűneit szintén magára vette Krisztus.
Miért nem tette az Atya? Miért nem küldött 12 000 angyalnál is többet, hogy bosszút álljon azokon a bűnösökön, akik a tiszta és szent Fiát kiszolgáltatták, megkínozták, megalázták és megölték?
Azért, mert szeretett téged és engem. Mennyire kemény szívűnek kell lenned, hogy ne add meg magad és ne nyisd meg a szíved ez előtt a szeretet előtt?

IMA: Istenem, olyan csodálatos, hogy a legnagyobb áldozatot hoztad meg értem Jézus Krisztus által. Lágyítsd meg a szívemet, hogy teljesen befogadjam és teljesen átjárjon, átformáljon ez a szeretet. Krisztus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Isten szerető kezében

Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.                  55. Zsoltár 22. vers Amikor nehé...