2023. május 13., szombat

Tápláld a lelkedet!

Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten. Kolossébeliekhez írt 3. fejezet 1, 5-6 versek



Ennek a fejezetnek valamelyik részében minden ember ráismerhet önmagára. Az első versekben Isten arra hívja fel a figyelmedet, hogy elmédet, gondolataidat jobban kell összpontosítanod Istenre és azokra a dolgokra, amik az Ő országával, tervével, dicsőségével kapcsolatosak.
Elsődleges feladattá kell, hogy váljon életedben, hogy kincseket gyűjts a Mennyben.
Az igazi életed Jézus Krisztusban van és nem a téged körülvevő mulandó világban. Bármilyen hitvilága is legyen egy embernek, a halál valósága miatt tisztában van vele, hogy ez a világ csak mulandóságot kínál. Itt nem építhetsz semmi maradandót. Te magad sem maradsz meg testben ezen a világon.
Amikor átadod életed Istennek, Ő teljesen megújítja szívedet és lelkedet, de a jellemedet az Ő kegyelme által nap, mint nap formálja.
Jól tudod, hogy a tested mulandó és alá van vetve az öregedésnek, gyengülésnek, egy idő után a leépülésnek, de a lelked napról-napra megújulhat, és egyre szebb lehet. Ez a titka a boldog, kiegyensúlyozott idős kornak.
Ehhez azonban napi harcot kell vívnod a testeddel és annak ösztönös, önző kívánságaival. Minden nap döntened kell arra nézve, hogy nem engeded ezeket a testi vágyakat uralkodni életed felett. Egyedül erre esélyed sincs. Sosem lesz elég erőd legyőzni önmagad.
Ezért fontos Krisztusba öltöznöd. Vágysz arra, hogy Krisztusban legyen életed minden területe? Engedd, hogy a Szentlélek irányítsa és formálja természeted.
Ha ezt teszed, folyamatosan változni fogsz és ahelyett, hogy e világ elvárásai szerint élj, Isten tetszése szerint fogsz élni.

IMA: Istenem, üdíts fel engem Szentlelkeddel, hogy teljesen átváltozzon életem Krisztus jelleméhez hasonlóvá. Krisztus nevében, Ámen.

2023. május 12., péntek

Az Isten szeretete

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.                                                          Korintusiakhoz írt első levél 13. fejezet 4, 6. versek



Nincs semmi ebben a mulandó világban, amit az Isten szeretetéhez hasonlíthatnánk. Az Isten szeretete teljesen őszinte, és feltétel nélküli.
Teljesen mindegy, hogy mennyire tehetséges vagy, emberi mércével milyen nagy dolgokat tettél, teszel vagy tenni fogsz, ha hiányzik az életedből az Isten igazi szeretete.
Isten szemszögéből annak van értelme életedben, ami ebből a szeretetből fakad. Az Isten szeretete sok mindent elvisel, de nem azért, mert gyáva vagy gyenge, hanem azért, mert így döntött. Elég erős ehhez. Az Isten szeretete nem örül a hamisságnak éppen azért, mert nem gyenge és nem is gyáva.
Az ember sokszor megalkuszik a hamissággal saját életét és környezetét illetően is. Nem azért, mert erős, hanem éppen azért mert gyenge és gyáva.
Mire vágysz? Arra, hogy nagy adottságokra tegyél szert, vagy arra, hogy ezzel a szeretettel teljen meg csordultig életed? A lelked biztosan erre a szeretetre vágyik. A lelked üzemanyaga ez a szeretet.
Engedd, hogy Isten szeretete meggyógyítsa lelki sebeidet, helyreállítson, megváltoztasson, megújítson és átformáljon téged. Ideje Isten szeretetébe öltöztetni életedet.

IMA: Istenem, a Te szereteteddel tölts be minden ürességet életemben, hogy ne az eredményeket, sikert üldözzem, hanem a Te szeretetedet tükrözzem vissza másoknak is. Krisztus nevében, Ámen.

2023. május 11., csütörtök

MInd örülnek

Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet.5. Zsoltár 11. vers



Miért van az, hogy sokszor olyan hamar elbátortalanodsz, lehangolódsz?
Esetleg azért, mert annyira érzékenyek vagy, hogy mások szinte minden szavát, cselekedetét úgy fogod fel, mint kritikát amelyek által csak téged akarnak bántani?
Sokszor többet olvasol ki egy bizonyos helyzetből, gesztusból, mint ami valójában benne van.
Néhány kérdés amit feltehetsz önmagadnak amikor könnyedén elbátortalanodsz:
Jó hangulatban vagyok most? Esetleg eleve "bal lábbal keltem" ?
Hogyan látja Isten ezt a helyzetet?
Tényleg olyan nagy gond ez, mint amilyennek én látom?

Ha Isten gyermeke vagy, még a valós támadások esetén is, amikor mások szándékosan akarják lerombolni a lelki világodat,  van hova menekülj. Van otthonod. A te Atyád vár téged, mehetsz, szaladhatsz hozzá úgy, mint a tipegő kisgyerek aki meglátott valami olyasmit ami számára ijesztő, az édesapja viszont nevet a dolgon, hiszen számára nem félelmetes az, amitől a kisgyermeke fél.
Karjára emeli a gyermeket és megvigasztalja a közelségével. Akik pedig szeretik az Istent, akiknek Isten az Atyjuk, azok örvendeznek Isten által. Nem a körülmények által, amelyek változóak, hanem Isten által aki állandó és rendíthetetlen.
Vágyom Isten után. Vágyom azután az öröm után, amit csakis Ő adhat. És te?


IMA: Istenünk, nincs nagyobb öröm, boldogság, mint az, hogy tudhatjuk, gyermekeidként bármikor menekülhetünk Hozzád. Amikor kísértések között vagyunk, amikor elesünk, amikor bántanak minket, életünk minden körülményében. Segíts minket elengedni minden földit, minden pótlékot. Segíts azoknak akik olvassák ezt a néhány sor,t hogy bűnbánatra jussanak és újjászülessenek. Krisztus nevében, Ámen.

2023. május 10., szerda

Győztes vagy!

Öltésetek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Efézusiakhoz írt levél 6. fejezet 11. vers



Lelki értelemben ádáz harc zajlik a lelkekért és fontos, hogy minden harcos felkészült legyen. Olvastam, hogy napjainkban egy katona teljes harci felszerelése 30-40 kg is lehet.
Mivel a harc szellemi dimenzióban zajlik éppen ezért a fegyverek is a szellemi dimenzióban találhatóak.
Minden egyes napon magadra kell venned Isten fegyverzetének mindegyik darabját. Magadra kell öltened az igazság mellvasát, ami azt jelenti, hogy az Isten igazságának szeretete, az Isten igazsága melletti hittel teljes kiállás kell, hogy jellemezze naponkénti életviteledet.
Mindenkor törekedned kell a feddhetetlenségre és arra, hogy helyes döntéseket hozz, amelyek Isten mérlegén is megállnak.
Szükséged van a hit pajzsára, vagyis arra, hogy hited Krisztus munkájának szilárdságán nyugodjon.
Egy pilóta sokszor olyan körülmények között repül, hogy a repülőgép műszereire kell bíznia magát. A magas égben, a felhők felett nem találna viszonyítási pontot, hogy lássa a megfelelő irányt.
Így van ez a lelki életben is. Nem látod előre, hogy mi következik a „kanyar” után, de fontos, hogy hittel Isten vezetésére bízd magad.
Ha Krisztusra nézel hittel, akkor biztos lehetsz az üdvösségedben és a lelked ellensége nem tud kételkedésre bírni.
Szükséged van a Lélek kardjára, vagyis Isten szavára, hogy a szívedben, az elmédben és a szádban legyen.
Abban a pillanatban, amikor ezeket a fegyvereket nem veszed magadra vagy lankad az éberséged, az ellenséged támadást indít ellened.
Ezért fontos, hogy imádkozz és maradj éber. Le tudod győzni ellenségedet, ha Krisztus lakik szívedben. Vigyázz, mert az ellenséged látszólag jó szándékkal és alattomosan fog támadni. A szellemi világháború már régóta kitört és az Isten gyermekei győzhetnek ebben a háborúban. 


IMA: Istenem, Te legyőzted a gonoszt. Tégy engem is győztes katonáddá. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

2023. május 9., kedd

Az én királyom

És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és rajta egy egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura. Jelenések könyve 19. fejezet 11-16. versek



Az elmúlt napokban talán te is olvastál, hallottál arról, hogy az Egyesült Királyság új királyi párt koronázott meg. Olvastam, hogy csak a király drágakövekkel megrakott koronája több, mint kétezer millió eurót ér. Talán azon kevés emberek közé tartoztál, akik meghívót is kaptak erre a rangos eseményre és személyesen követhetted nyomon az eseményt.
Hadd beszéljek most neked az én mennyei Királyomról. Az én Királyom neve Jézus Krisztus. Az Ő uralmának sosem lesz vége, Ő a Menny királya, Ő a dicsőség királya, a királyoknak Királya és uraknak Ura. Te ismered-e már az én Királyomat? Hatalma és szeretete határtalan. A legerősebb és legőszintébb, hallhatatlan és kegyelmes.
A legfontosabb személy, aki valaha született a Földön. Ő a Mindenható, Teremtő Isten Fia. A bűnösök megmentője, az egyetlen, Aki megfelelt minden feltételnek azzal kapcsolatosan, hogy az emberiség Megváltója lehessen.
Ő erőt ad a gyengének, elérhető a megpróbáltatások idején. Mindent fenntart és mindent felügyel. Képes oltalmat adni és vezetni. Megtisztítja a beteget, megbocsátja a bűnöket, elengedi az adós adósságait, szabadon bocsátja a foglyokat, védelmezi a védtelent, megáldja a gyermekeket, megjutalmazza azokat, akik kitartóan szolgálják Őt. Ismered-e az én Királyomat?
Ő minden bölcsesség forrása, a szabadság ajtaja, a megigazulás és megszentelődés egyetlen útja, a dicsőség végtelen forrása. Ismered-e Őt?
Az élete páratlan, a jósága határtalan, a kegyelme örökkévaló az Ő gyermekei iránt, a szeretete sosem változik, a Szava sziklaszilárd, a kegyelme tökéletesen elegendő, uralkodása hű és igazságos, a terhe könnyű. Bárcsak jobban leírhatnám Őt neked, de az Ő szépsége leírhatatlan. Emberi elme számára felfoghatatlan. Legyőzhetetlen és ellenállhatatlan. Nem tudod figyelmen kívül hagyni és sosem fogsz igazán élni Nélküle. A farizeusok nem bírtak vele, szolgálatában nem tudták megállítani, Pilátus semmilyen bűnt nem talált Benne, Heródes nem tudta megölni Őt, a halál nem tudta legyőzni Őt, a sír pedig képtelen volt fogva tartani Őt.
Ő AZ ÉN KIRÁLYOM!


IMA: Drága mennyei Királyom! Méltó vagy minden áldásra, tisztességre, dicsőségre, mert megölettél és megváltottad a Benned hivőket drága véred által. Szeretnélek egyre jobban megismerni Téged. Krisztus nevében, Ámen.

2023. május 8., hétfő

Isten hív téged

Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád. Sámuel első könyve 3. fejezet 10. vers



Képzeld el, hogy napjainkban Isten különleges üzenetet szeretne eljuttatni az emberiséghez és nem a pápához, lelkipásztorhoz, paphoz, valamelyik ország vezetőjéhez, hanem egy kis faluban levő egyszerű embert szólítana meg.
Sámuel idejében ritkaság volt, hogy az Úr szóljon valakihez akár hallható hangon, akár látomásban. A templomban ennek ellenére gépiesen, fásultan „szolgált” az idősödő Éli főpap és társai.
Háromszor szólította Isten a gyermek Sámuelt, de az öreg főpap csak másodjára gondolt arra, hogy talán az Isten szólítja őt.
Hányszor akart megszólítani téged Isten, de te nem hallottad vagy nem ismerted fel a neked címzett üzenetét?
Talán Isten adott neked is egy feladatot, utat, amit végig kell járnod. Tisztánlátásra van szükséged, hogy meg tudd különböztetni az Isten hívását és a saját vágyaid hívását.
Bármilyen szolgálat vagy hívás az Isten beszédének hirdetésére az Istentől kell, hogy induljon. Csak Ő tud igazi tüzet szítani a szívedbe.
Sámuelnek nehéz volt megosztani Éli főpappal az Isten üzenetét. Isten nem azért mondta Sámuelnek az üzenetet, mert „pletykálkodni akart”.
Sámuel volt érzékenyebb lelkületű és kész volt arra, hogy engedjen az Isten szavának.
Ha nem tudod még, hogy Isten miért teremtett téged, mi a célja veled, kérd Őt és meg fogja neked mutatni.
Ha Isten a szívedre helyezett valamit, tégy még a mai napon lépéseket annak megvalósítása érdekében.
Isten vezetni fog téged és ajtókat fog nyitni neked azért, hogy megvalósulhasson terve életedben.
Csak légy nyitott és engedelmes az Isten szavával kapcsolatosan. 


IMA: Istenem, szeretnék figyelni a Te szavadra, vezetésedre. Olyan kiváltságos vagyok, hogy ma is szóltál hozzám. Krisztus nevében segíts szavad szerint járni. Ámen.

2023. május 7., vasárnap

Tanítvány vagyok

Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.
Máté evangéliuma 16. fejezet 24-25. versek



Tanítvány vagyok. A kocka már el van vetve, meghoztam a döntést és Jézus Krisztus tanítványa lettem. Nem fogok másra nézni, lassítani, visszafordulni, tétlen maradni.
Nincs többé szükségem a világ kínálta elsőbbségre, gazdagságra, hatalomra, megbecsülésre, népszerűségre. Nem vágyom többé arra, hogy mindig nekem legyen igazam. Nem akarok a világ szerint elsők, elismertek vagy megjutalmazottak közé tartozni.
Mostantól hitből élek, türelmesen és kitartóan szeretek, imádság és munka által fogok felemelkedni.
Isten ereje és hatalma határozza, meg milyen tempóban haladok Krisztusom nyomdokaiban, az utam a keskeny út, a célom a Menny. Göröngyös az utam, de nem járok rajta egyedül. Biztos kéz vezet engem. Nem vagyok megvásárolható, elcsábítható, megtéveszthető vagy késleltethető.
Nem riadok vissza, ha áldozatot kell hoznom, nem habozok a nehézségek láttán, nem alkudozom a lelkem ellenségével.
Nem adom fel, nem hátrálok meg, nem némulok el, amíg be nem végzem Krisztustól kapott küldetésemet. Hirdetni fogom, hogy Krisztus vissza fog jönni, és végezni fogom munkámat, amíg vissza nem tér. Amint pedig visszatér, meg fog ismerni engem úgy, mint az Ő tanítványát.
Te Krisztus tanítványa vagy-e?

IMA: Istenünk, segíts, hogy ne szórakozzunk a Te követésedet illetően. Segíts elköteleznünk magunkat Neked teljesen. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...