2025. május 24., szombat

A mécses, ami nélkül eltévedsz

Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. 119. zsoltár 105. vers



Az Isten szájából jövő mondatok, amelyek áthatolnak a lelkünk legmélyéig. A fenti igevers ilyen. Nem csupán szép, hanem életet mentő valóságot mond. Isten Igéje nem reflektorfény, ami mindent előre megmutat. Nem is tűzijáték, ami látványos, de hamar kihuny. Isten Igéje mécses. Egy kicsiny láng, ami épp annyit világít, hogy meglásd a következő lépést. De ebben a világosságban ott van Isten jelenléte, az Ő szentsége, igazsága, bölcsessége. Éppen ezért kell folyamatosan ragaszkodnod, tanulmányoznod, elmélyülnöd a Szentlélek által a Biblia igazságaiban. Minden egyes lépésnél szükséged van az Isten Szavának fényére.
Olyan időket élünk, amilyenek a keresztény egyháztörténelemben még nem voltak. Az információs zaj, a lelki zűrzavar, a spirituális kavarodás korát. Keresztények ma már nyíltan kijelentik: „Engem a lélek vezet, ezért nincs szükségem a Bibliára.” És közben nem veszik észre, hogy az a „lélek”, ami eltávolít Isten kimondott Szavától, és az Isten megtestesült Szavától, Jézus Krisztustól, az nem az Ő Lelke. A Szentlélek ugyanis nem önmagában cselekszik, nem önmagát hirdeti, hanem Ő mindig az Igét erősíti meg, azt világítja meg, és Jézus Krisztust, a testté lett Igét dicsőíti.
Jézus Krisztus telve volt Szentlélekkel, és mégis idézte Mózest, Dávidot, Ézsaiást. Magyarázta a Törvényt és a Prófétákat. Ha Neki nem volt „elég” az isteni inspiráció, hanem szükségesnek tartotta az Írásokhoz való hűséget, mi hogyan engedhetnénk meg magunknak, hogy válogassunk?
Ma sokan rangsort állítanak a Biblia könyvei között: „Ez csak Ószövetség... ez túl kemény... ez már nem aktuális...” Pedig az Ige egységes és élő. Vagy elfogadod egészében, vagy megtagadod egészében. Nincs „kényelmes kereszténység” Isten valóságában.
Aki az Igét elhagyja, az a saját érzelmeire, tapasztalataira, tradíciókra kezd építeni. De ezek homokvárak. Egyszer szépek, máskor megtévesztőek, és elkerülhetetlenül összedőlnek az élet viharaiban. Az ilyen ember „mindig tanul, de az igazság ismeretére soha el nem jut.” Miért? Mert elutasította az igazság forrását.
És mi a különbség azok életében, akik az Írásra építenek? Ott békesség van még a küzdelmek között is. Ott irány van a bizonytalanságban. Ott világosság van az éjszakában. Ott van gyümölcs, ott van mélység, ott van megtartatás. Az ilyen élet nem látványos mindig, de mélyen gyökerezik és éppen ezért stabil. Nem harsány, de gyógyító. Nem ideiglenes, hanem örökkévaló.

IMA: Uram, köszönöm, hogy Te nem hagytál bennünket sötétben. Köszönöm az Igédet, ami ma is világít. Bocsáss meg nekem, amikor megkérdőjeleztem, amikor szelektáltam, amikor emberi véleményeknek, érzéseknek adtam nagyobb súlyt, mint a Te Szavadnak. Taníts engem újra szeretni az Igét! Taníts rá, hogy ne csak olvassam, hanem teljes szívemből törekedjek engedelmeskedni is. Szentlélek, vezesd a szívemet oda, ahol Jézus is állt: az Írások mellett, alázattal és engedelmességgel. Hadd legyen az életem mécses mások számára is, de csak azért, mert a Te világosságod tükröződik benne. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2025. május 23., péntek

Kiálts az Úrhoz!

Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint, dicsőségesen a Krisztus Jézusban. Filippibeliekhez irt levél 4. fejezet 19. vers



Van, amikor úgy érzed, már nincs tovább. A szíved fáradt, a lelked kimerült, és az a bizonyos „utolsó csepp” már rég túlcsordult. Talán a csend közepén, amikor mindenki más már alszik, te még mindig ott fekszel nyitott szemmel, és egy kérdés kavarog benned: „Istenem, hallasz engem egyáltalán?”
De van valami, amit sokszor elfelejtünk:
Amikor fáj, amikor nem érted, amikor összeomlanál – ne csak tűrj, hanem kiálts Istenhez!
Imádkozz!
Ne szépen feldiszitett szavakkal, hanem egyszerűen, őszintén, szívedből. Szíved legmélyéről kiálts! Mert az Atya nemcsak hallja, hanem válaszol is a gyermekei kiáltására.
A zsoltáros is ezt mondta: „Ezt a nyomorult kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította.” (Zsoltárok 34:7)
Isten nem érzéketlen. Neki fontos vagy. Amikor letérdelsz, és könnyek között mondod ki: „Istenem, segíts!” – akkor a menny megmozdul. Lehet, hogy a válasz nem jön azonnal, nem úgy, ahogy elképzelted, de egészen biztosan jön. Mert Ő nem hagy válasz nélkül egyetlen őszinte, alázatos, hozzá kiáltó imádságot sem.
Ne a hiányod beszéljen helyetted. Ne a fájdalmad döntsön. Szólalj meg Isten előtt. Ha csak suttogni tudsz, az is elég. Ha már csak sóhajtani – az is ima lehet. És amikor már csak sírsz – az is kiáltás az Ő tróntermébe. A szerető Atya mindent lát, mindent hall, és mindent tud rólad.
Nem tudom mit élsz meg éppen most, de ő tudja. Lehet, hogy elveszítetted a munkahelyed és nem találsz másikat... Kiálts! Lehet a házasságod " az utolsókat rúgja". Kiálts! Lehet, hogy adósságaid vannak vagy egyszerűen csak úgy érzed nincs elég pénzed a mindennapi megélhetéshez. Kiálts Istenhez hittel!
Annál nagyobb öröm nincs, amikor tapasztalod, hogy Ő tölti be, az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban a szükségeidet.
Ha nem vagy még Jézus Krisztusban, mire vársz? Mikor adod át életed Istennek, hogy a fenti ígéretnek te is a haszonélvezője lehess?


IMA: Istenem, köszönöm, hogy Te vagy az én Atyám. Köszönöm, hogy nem kell elrejtenem a könnyeimet előled, mert Te még a hangtalan kiáltásomat is meghallod. Ma eléd hozom a szükségeimet, a félelmeimet, a kérdéseimet és eléd teszem a szívemet is. Tudom, hogy Te nem maradsz csendben, amikor hozzád kiáltok. Segíts, hogy ne csak csendben szenvedjek, hanem bátran imádkozzak, őszintén, bizalommal, ahogy egy gyermek beszél az apjához. Hiszem, hogy Te meg fogod adni nekem azt, amire igazán szükségem van nem csak kívül, hanem belül is.
Legyen a szívem nyitott a válaszaidra, még akkor is, ha más formában jönnek, mint vártam. Jézus Krisztus nevében, Ámen.

2025. május 22., csütörtök

A hálaadás jótékony hatásai

...mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.
Thesszalonikabeliekhez irt első levél 5. fejezet 18. vers



Gondolkodtál már azon, hogy a hálaadás miért szolgálja a te javadat? Íme néhány érv ezzel kapcsolatosan.
1. A hálaadás mélyebbre visz az Isten iránti bizalomban
Amikor hálát adsz, elismered, hogy Isten uralja életed minden területét. Megvallod, hogy minden jó ajándék Tőle származik, és ez a felismerés megerősíti hitedet és bizalmadat Benne. Még a nehézségek közepette is, a hálaadás lehetőséget ad arra, hogy rátekints Isten hűségére és gondviselésére.
2. A hálaadás békét és örömöt hoz a szívedbe
A hálaadás átformálja a szívedet és elmédet. Amikor tudatosan hálát adsz, elkezdesz más szemmel tekinteni a világra és a körülményeidre. Ahelyett, hogy a hiányokra és problémákra összpontosítanál, a hálaadás arra irányítja figyelmedet, hogy meglásd az áldásokat és jó dolgokat, amelyekkel Isten megajándékozott téged. Ez a szemlélet békét és örömöt áraszt a szívünkbe. A mai világ arra van berendezkedve, hogy a félelmet, az aggodalmat, az elégedetlenséget és a hiányokat erősítse benned. A hálaadás pedig éppen ennek az ellenszere.
3. A hálaadás megerősíti a közösségedet másokkal
Amikor hálásak vagy, ez a hozzáállás kihatással van a környezetedre is. Hálád kifejezése megerősítheti kapcsolataidat, mert a hálaadás által értékeled és elismered mások jótéteményeit. Az, hogy köszönő szavakkal fordulsz másokhoz, észreveszed és megbecsülöd a jó cselekedeteket, erősíti a kapcsolataidat.
4. A hálaadás hozzájárul a lelki növekedésedhez
A hálaadás gyakorlatával közelebb kerülsz Istenhez. Ez a szokás segít téged abban, hogy napról napra jobban ráhangolódj Isten jelenlétére és akaratára életedben. Amikor rendszeresen hálát adsz, lelki életed mélyül és gazdagodik, és jobban megérted Jézus Krisztus által nyert áldásaidat.
5. A hálaadás megerősíti a hitedet a nehéz időkben is
Nem mindig könnyű hálát adni, különösen amikor nehézségekkel nézel szembe. Azonban pont ezekben a pillanatokban a hálaadás lehet hited legfontosabb erőtartaléka. Amikor hálás vagy minden körülményben, akár a nehézségek közepette is, Isten jelenlétét és gondviselését tapasztalod meg, ami erőt ad az elkövetkező kihívásokhoz is.
6. Végül a hálaadással még inkább megnyitod Isten áldásainak "csapjait".
Amikor hálát adsz, akkor voltaképp kimondod Isten előtt, hogy hálás vagy azokért az áldásokért, amikkel eddig elárasztotta életedet és úgy érzed emiatt, hogy "van" állapotban vagy. Ebből fakadóan kész vagy örömmel és jó szívvel adakozni lehetőségeidhez mérten vagyis "visszaadni" abból, amit amúgy is az Istentől kaptál. Ekkor pedig Isten még többet fog adni neked, hiszen Ő maga mondta, hogy aki elismeri, hogy neki "van" bőséggel az Isten jóságából adódóan, annak Isten még többet ad. Aki folyton tagadja hálátlansága által azt, amit Istentől kapott, annak a végén előfordulhat, hogy semmije sem marad.
A hálaadás nem csupán egy kifejezés vagy egy érzés, hanem egy tudatos döntés és gyakorlat, amely megtestesíti és kimutatja Istenbe vetett bizalmadat.

IMA: Istenem, szeretnék folyamatosan hálát adni Neked, mert ennyire jó vagy hozzám és azért, mert ez az én javamat is szolgálja. Krisztus nevében, Ámen.

2025. május 21., szerda

Egyedi ajándékokat kaptál

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem a változandóságnak árnyéka. Jakab apostol levele 1. fejezet 17. vers



A fenti igevers nem csupán Isten jóságáról szól, hanem arról a mély igazságról is, hogy minden érték, minden képesség, adottság, ami benned van szintén fentről való. Nem véletlen, nem puszta genetikai szerencse, nem emberi érdem. A benned lévő ajándékokat Isten ültette beléd: gondosan, céllal, szeretettel.
A Szentírás tanúsága szerint Isten minden embert saját képére és hasonlatosságára teremtett (1Móz 1:27). Ez nemcsak azt jelenti, hogy emberi méltóságod van, hanem azt is, hogy Isten valami egyedit és különlegeset helyezett beléd, amit senki más nem hordoz ugyanígy.
Az Efézus 2:10 szerint „mert az Ő alkotásai vagyunk, Krisztus Jézusban teremtve jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azokban járjunk.” Ez azt jelenti, hogy az életed nem véletlen, hanem egy előre elkészített küldetésed van.
Ez kizárja a szabad döntési lehetőséget? Természetesen nem. Te döntöd el, hogy jársz-e azon az úton, amit Isten elkészített a számodra, vagy a saját utadat járod.
Isten csupán lehetőségek sorozatát készitette el a számodra, de te döntöd el, hogy megragadod az általa biztosított lehetőségeket vagy inkább más lehetőségek után nézel.
Nem másolata vagy másoknak. Nem kell valaki más ajándékát lemásolnod, mert a te életedhez rendelt ajándékok és képességek pontosan úgy illeszkednek hozzád, mint kulcs a zárba. A Szentlélek nem egyféle ajándékot oszt, hanem „kinek-kinek külön adja, amint akarja” (1Kor 12:11). Ez az isteni sokféleség nem gyengeség, hanem az Isten családja építésének eszköze.
Sokan úgy éljük le életünk nagy részét, hogy sosem merünk rákérdezni: „Mi az, amit Isten belém helyezett?” Talán félünk a válasz súlyától, vagy attól, hogy nem vagyunk elég érettek hozzá. De a jó hír az, hogy Isten nem tökéletes embereket keres, hanem nyitott szíveket, akik hajlandók felfedezni, amit Ő elrejtett bennük – nem elzárva, hanem kibontásra várva. Isten pedig az Ő Szentlelke által naponként formálja és éretté teszi azokat, akik hajlandóak fejlődni és ennek érdekében cselekedni is. A mai világ sokszor azt sulykolja: „Találd meg önmagad!” – de a Biblia üzenete mélyebb: „Találd meg Istent, és Ő megmutatja, ki vagy valójában.” Ő az, aki nemcsak megalkotott, de folyamatosan formál, és aki napról napra újabb rétegeket szeretne felfedni abból, amit beléd helyezett.
Nem csodálkozom azon, hogy Isten nélkül sokan még 60 éves korukban is keresik önmagukat és nem találják. Nem tudják igazán honnak jönnek és azt sem, hogy élet útjuk hova tart. Mi a végső cél?
Ha nem bontakoztatod ki az ajándékaidat, nemcsak te vesztesz – hanem azok az emberek is, akiknek Isten rajtad keresztül szeretne áldás lenni. Lehet, hogy valaki más gyógyulása, bátorodása, útmutatása éppen a te szavaidhoz, szolgálatodhoz, jelenlétedhez van kötve. Isten így szövi össze az életünket: a te ajándékod valaki más válasza lehet. Hát nem csodálatos?
Isten tudja jól, hogy még formálásra, alakitásra szorulsz, hiszen éppen Ő az a nagy művész, aki formálja, alakítja életed, ha ezt engeded, éppen ezért ne keress kifogásokat, Isten csak azt várja, hogy légy hajlandó elindulni. Ez az utazás egy kaland, ahol felfedezed azokat az egyedi színeket, amiket Isten a lelked palettájára festett. És ahogy haladsz, egyre tisztábban látod: ez az én részem a Királyságban. Ez az, amit csak én tudok hozzátenni.
Lehet, hogy benned van a képesség a vigasztalásra, a mások mellé állásra, vagy a bátorítás erejére. Lehet, hogy csodálatosan tudsz szervezni, tanítani, imádkozni, írni, hallgatni vagy csak jelen lenni. Mindegyik jó adomány. És egyik sem tőled van, hanem fentről, az Atyától.

Ima: Uram, köszönöm, hogy Te nem sablonokat alkottál, hanem szívet, lelket, egyedi ajándékokat. Köszönöm, hogy én is a Te kezed munkája vagyok: szeretettel és céllal formáltál. Segíts nekem felismerni és megbecsülni mindazt, amit belém helyeztél. Bocsásd meg, amikor másokhoz hasonlítom magam, és elfelejtem, hogy Te engem máshogyan hívtál el. Kérlek, mutasd meg nap mint nap, hogyan bontakoztassam ki azt, amit Tőled kaptam és adj bátorságot, hogy mások életére is pozitív hatással legyek. Vezess azon az úton, amit számomra készítettél, hogy a világosságod átragyoghasson rajtam keresztül másokra is. Jézus Krisztus nevében kérlek, Ámen.

2025. május 20., kedd

Gondolat és érzelmi világod gyógyulása

És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Filippibeliekhez irt levél 4. fejezet 7. vers



Nem mindegy, hogy min gondolkodsz. Mert a gondolataid formálják az érzelmeidet, az érzelmeid pedig visszahatnak a gondolataidra, a gondolataid minősége befolyásolja a döntéseidet, a döntéseid a szokásaidat, és a szokásaid az életed egészét. Minden azzal kezdődik, amit beengedsz a fejedbe és azzal is folytatódik.
A Biblia nem véletlenül mondja, hogy Isten békessége a gondolatainkat őrzi meg először. Mert ha ott rend van, a szíved, az érzelmi világod is másképp fog reagálni a világ zajára, történéseire. Amikor Isten békessége megőrzi a gondolataidat, az olyan, mintha egy láthatatlan szűrőt kapnál. Olyan gondolatok, amik korábban letaglóztak volna, most ártalmatlanul lepattannak rólad.
Isten békessége nem passzív állapot, hanem tevékeny és tudatos éberség. Ő nem csak megvigasztal, hanem őrt áll az elméd ajtajánál. Amikor a félelem, az önvádlás, a szégyen vagy a kilátástalanság be akar lopózni elmédbe, érzelmi világodba a Szentlélek ereje megállítja: „Nem, ennek a gondolatnak nincs belépési engedélye ezen személy elméjébe. Ez az ember, a Jézus Krisztusban vetett hit által már Isten gyermeke lett.”
Természetesen a lelked ellensége folyamatosan be akar csapni. Meg akar győzni, hogy igenis nyisd meg az elméd azon gondolatok előtt, amelyeket el akar vetni a gondolatvilágodban. Neked viszont könnyebb lesz ellenállni, ha tudod, hogy Krisztusban vagy és a tőle jövő gondolatoknak már nem vagy köteles teret engedni.
És ha a gondolataidat már nem a káosz és a kétely uralja, hanem a Krisztusban megélt igazság, akkor megváltozik az érzelmi világod is. Az aggodalom helyét lassan átveszi a remény, a félelem helyét a bizalom, a szorongás helyét a csendes öröm. A gondolkodásod meggyógyul, és vele együtt az érzelmi világod is.
És innen már más döntések születnek. Többé nem a pánik vezérel, hanem a hit. Nem a sebzett reakcióid irányítanak, hanem a megértett igazság. Ezekből a döntésekből új szokások fakadnak: olyan szokások, mint az imádság, a megbocsátás, a szeretet kimutatása. Végső soron pedig ezek új életminőséget teremtenek.
Nem tökéletes életet, de békés életet. Mert a békesség nem a vihar hiánya, hanem a bizonyosság jelenléte, hogy Isten őrködik benned és körülötted.


IMA: Uram, oly sokszor engedtem, hogy a gondolataim szabadon kóboroljanak, félelmet, kételyt, fájdalmat okozva. Kérlek, helyezd őrségbe a Te békességedet a gondolataim kapujába. Engedd, hogy az elmém ne a múlt sebeire, hanem a Te igazságodra épüljön. Gyógyítsd meg a gondolkodásomat, hogy az érzelmi világom is gyógyuljon. Töltsd be érzelmi világomat a Te jelenléted békéjével. Taníts meg új döntésekre, új szokásokra, egy új életre Krisztusban. Őrizd meg szívemet és gondolataimat most és mindörökké. Ámen.

2025. május 19., hétfő

Istennek kedves áldozat

Kérlek azért titeket, atyámfiai, Isten irgalmasságára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos istentiszteleteteket.
Rómaiakhoz irt levél 12. fejezet 1. vers



Az ember teste nem semleges terep. Minden nap döntést kell hoznod: ki uralja? Ki használja? Kinek az akarata valósul meg általa?
A világ és az istentelen szív megtanított bennünket arra, hogy mi elsősorban hústestek vagyunk és ha van is lelkünk, annak is meg kell hajolnia a testünk indulatai, vágyai, kívánságai előtt. A test sokszor eszközzé válik a hatalom, a figyelem, a gyönyör vagy éppen az irányítás megszerzésére. Az önző természet nem sajnálja kihasználni a testet:
– hogy bántson vele,
– hogy elcsábítson másokat,
– hogy bosszút álljon,
– hogy kívül szép legyen, miközben belül pusztul.
Akik elhiszik a fenti életszemléletet, nem csoda, hogy végső soron arra jutnak, hogy az ember csupán egy gondolkodó állat, aki élete során kiéli a testi ösztöneit majd a végén "megdöglik."
Ez a test azonban nem arra lett teremtve, hogy a bűn szolgája legyen. Arra lett teremtve, hogy Isten dicsőségének hordozója legyen. Isten azt mondja, hogy elsősorban lélek vagy, a testedet azért kaptad, hogy a lelked számára hordozó legyen ebben a fizikai világban.
Amikor a Jézus Krisztusban vetett hit által a lelked igazi életet nyer, akkor a tested és annak indulatai már nem uralkodnak rajtad. Jézus Krisztus kegyelme és hatalma által te uralkodhatsz a testeden Isten kegyelme által.
Amikor Isten arra kér, hogy szánd oda testedet élő, szent, és Istennek kedves áldozatul, akkor nem egy halott áldozatról beszél. Nem valamit kér, amit leteszel az oltárra, hanem azt kéri, hogy add át teljesen önmagad úgy, ahogy vagy, mindenestől.
Ez az odaszánás az, amikor már nem engedjük, hogy a harag irányítsa a kezünket, hanem arra használjuk, hogy simogatással, munkával, áldozattal áldjunk másokat.
Pál apostol Krisztus szolgálata előtt haragtól és gyilkolásvágytól lihegett és megszállottan üldözte, gyilkoltatta Krisztus követőit.
Miután megtért, odaszánta testét és lelkét Krisztusnak, nem házasodott újra fiatal özvegysége után, mert tudta, hogy akkor a figyelme megosztott lenne. A családjáról is gondoskodnia kellene és az Isten munkájában is helyt állnia. Vállalkozást indított, délelőtt sátrakat készített és adott el, délután kettő körültől pedig tanította az embereket és végezte azt, amit Isten rá bízott. Miközben üzleti tevékenységet végzett, megismerkedett emberekkel, akikkel megosztotta az evangéliumot.
A szerzett nyereségéből fedezte a saját missziójának költségeit, sokszor fedezte a missziós munkatársainak költségeit és adakozott olyannyira, hogy néha a saját szükségeiről elfeledkezett. "Kinyitotta a hűtőszekrényt" és azt látta teljesen üres, pénze pedig nem maradt. Mit tett ekkor?
Hálát adott az Úrnak és egy jelnek értékelte ezt, hogy böjtölnie kell.
" Sokat fáradoztam és vesződtem, gyakran átvirrasztottam az éjszakát, éheztem és szomjaztam, sokszor nem volt mit ennem, sokszor fáztam, vagy nem volt ruhám."
2 Korintus 11:27
Milyen csodálatos változás. Egy megszállott ember, akit a testének indulatai hajtottak, annyira odaszánta magát Krisztusnak, hogy megfeledkezett önmagáról és a saját szükségeiről. Isten minden embert el tud vezetni ide.
Talán azt mondod, hogy neked ez nem megy, mert a tested bizonyos indulatai túl erősek. Azt gondolod, hogy természetedből fakadóan túl lobbanékony vagy, nem tudsz uralkodni a haragodon és ez igy van rendjén. János a mennydörgés fiai közé tartozott, aki olyan hirtelen haragú volt, hogy mikor Krisztust nem akarták egy városba befogadni, tüzet akart kérni az égből, hogy minden egyes embert megemésszen.
Krisztus szeretete ezt az embert úgy megváltoztatta, hogy a legszeretőbb, legszelídebb és leghűségesebb tanítvány lett. Szóval felejtsd el a kifogásaidat és add át életed Krisztus kezébe, könyörögj, hogy megváltoztasson.
Lehet úgy gondolod, hogy a pénzimádat és a pénzsóvárgás miatt nincs remény számodra.
Zákeus egy korrupt vámtisztviselőből olyan emberré vált, aki megtanult uralkodni a vagyona felett és megtanulta Isten kezébe tenni azt.
Talán senkinek nem vallod be, de te jól tudod, hogy a kéjvágy fogságában vagy. Krisztus egy prostituáltat megszabadított és úgy átformálta, hogy az egyik leghűségesebb követőjévé vált. Csak tedd félre a kifogásaidat, add meg magad Krisztusnak és könyörögj, hogy Ő megszabadítson a tested indulatainak fogságából.
Isten el tud oda vezetni, amikor a tekintetedet nem kívánság vagy ítélet vezeti, hanem együttérzés, tisztaság, szeretet.
Amikor nem a vágy hajt, hogy birtokolj, hanem a Szentlélek indít, hogy szolgálj.
A test a Szentlélek temploma (1Kor 6:19) nem a tied többé, ha egyszer Krisztusnak adtad. Ő pedig nem a romlást, hanem az életet hozza. És ahol Ő él, ott a test már nem a szenvedélyek csatatere, hanem az engedelmesség csendes szentélye.
Mert a Szentlélek nemcsak a lelkedet akarja betölteni, hanem a tekintetedet, a járásodat, az érintésedet, a viselkedésedet, a beszédedet is. És ez nem megalázó, hanem felszabadító. Mert a bűn rabszolgaságra kényszerít, de Isten a szeretet szabadságára hív.
Ez az „okos istentisztelet”: amikor már nem a templomban keresed csak az Urat, hanem te magad válsz mozgó templommá. Mert az életed válik istentiszteletté, ha Neki adod: testestül-lelkestül.
A kérdés csak az, hogy odaszánod-e a tested Istennek vagy továbbra is megtartod magadnak?


Ima: Drága Istenem, köszönöm, hogy nem elégszel meg azzal, hogy csak a szívemet kéred.
Te az egész lényemet szeretnéd, mert Te is teljesen odaadtad Magad értem. Add, hogy a testem ne a bűn eszköze legyen, hanem a Te kezedben egy szent edény. Add, hogy ne a harag vezessen, hanem a békességed. Ne a kívánság, hanem a tisztaság. Ne a kényelem, hanem az engedelmesség. Taníts meg úgy élni, hogy ne csak hinni akarjak Benned, hanem Rád bízni magam minden tagommal, minden döntésemmel, minden lélegzetemmel. Formálj engem élő áldozattá ne az emberek tapsáért, hanem a Te örömödre. Legyen az életem látható istentisztelet ma is, holnap is, örökké.
Jézus Krisztus drága nevében kérlek, Ámen.

2025. május 18., vasárnap

A hűséged nem értelmetlen az Úrban

Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.
Korintusiakhoz irt levél 4. fejezet 2. vers



A „sáfár” a bibliai időkben nem tulajdonos volt, hanem megbízott, akinek más javait kellett felelősséggel kezelnie. Volt egy gazdag ember, aki rábízott egy nagy összeget, hogy azt felelősséggel és hűségesen használja olyan módon, hogy amikor számot kell adnia a reábízottakról, akkor tanúbizonyságot tudjon tenni a hűségéről azzal, hogy kamatoztatta azt, amit rábíztak.
Ez a kép rólunk szól. Nőkről és férfiakról egyaránt. Mindazokról, akik életet kaptunk, kapcsolatokat, szolgálatot, időt, erőt, tehetséget és mindezt nem azért, hogy öncélúan csak magunkra gondoljunk, hanem Őrá, akitől mindent kaptunk. Az életed nem öncélú, hanem küldetés.
A hűség nem az, hogy mindig jól csinálsz mindent, hanem az, hogy törekszel folyamatosan fejlődni és akkor is kitartasz az Isten által rád bízott feladatokban, amikor fárasztó, mikor nem látják, mikor nem tapsolják meg. Hűséges az, aki az őrzésre bízott kertet akkor is gondozza, amikor még csak vetés van, és még nem látszanak a virágok.
A hűség nem adottság, hanem döntés.
És mégis, milyen könnyű elfelejteni ezt. Amikor a napjaid sietős rohanásban telnek, amikor a gyermeknevelés fárasztó, a házasságodban kapott sebek sajognak, és az imáid mintha falakba ütköznének… könnyű elhinni, hogy Isten elfelejtett. De Ő nem lehetetlent kér. Nem tökéletességet. Csak azt, hogy bízd rá magad az Ő Szentlelkére és maradj hűséges.
Maradj hűséges a Krisztusban vetett hitedben, amikor minden más hang kétséget kiált.
Maradj hűséges az imában, amikor úgy érzed csak a csend válaszol.
Maradj hűséges a házastársadhoz, amikor az érzéseid úgy érzed kissé megfakultak.
Maradj hűséges a gyermekeidhez, akkor is, ha úgy érzed, elrontottál mindent.
Maradj hűséges az evangéliumhoz, akkor is, ha néha olyan érzésed van, hogy senkit nem érdekel amit mondasz.
Maradj hűséges a tisztaságra, az alázatra, a szeretetre való törekvésben nem azért, mert mások figyelnek, hanem mert Ő lát.
A keresztény élet nem színpad. Sokszor inkább egy szűk ösvény az ismeretlenben. De aki ezen az ösvényen hűségesen jár, az nem csak túléli a hétköznapokat, hanem Isten dicsőségét hordozza magában. A te csendes hűséged lehet az, amit Isten egy család, egy város, egy generáció megáldására használhat.
Talán úgy érzed, keveset teszel. De Isten országában az, aki keveset kapott, és abban hűséges, sokra bízik. És pontosan ez a sáfárság titka. Isten gyermekeire vár a mennyei, igazi, maradandó örökség, de Isten szeretné, hogy mielőtt belépnek ebbe az igazi, mennyei, kimondhatatlanul gazdag mennyei örökségbe, készen álljanak a feladatra. Olyan ez a földi élet Istennek, mint amikor te előbb a Monopoly társasjátékot adod a gyereked kezébe, hogy megtanulja az alapvető szabályokat a pénzkezeléssel kapcsolatosan. Amikor megtanulta az alapokat, növeled a rá bízott feladatokat és a felelősségét is addig, amig el nem jut a felnőtt korra, hogy éretten kezelhesse azt, ami az övé lesz.
Az, amit ezen a földön kaptál, Isten szemében hamis kincsek, mert csak egy időre kapod meg őket és az örökkévalóság szempontjából nem maradandók. De mégis hűségesen és felelősségteljesen kell bánnod a rád bízott dolgokkal, mert ebben a folyamatban tud Isten Szentlelke formálni és felkészíteni arra, hogy egy napon belépj az igazi, mennyei örökségedbe.
Lehet, hogy te úgy érzed nem nagy dolog amit teszel: naponta megteríted az asztalt, végig hallgatsz panaszt, egy halk imát mondasz, de ha Isten ezeket bízta rád végezd hűségesen, mert Ő örökkévaló értéket lát ezekben.
A hűség titka nem az, hogy sosem fáradsz el. Hanem az, hogy mikor elcsüggedsz, újra és újra Istenhez fordulsz. És a te Istened, aki látja a titokban végzett hűséges és felelősségteljes munkádat, egy napon eléd áll, és azt mondja: „Jól van, jó és hű szolgám. Kevesen voltál hü, sokra bízlak ezután. Menj be a te uradnak soha véget nem érő örömébe, örökségébe.


IMA: Uram, olyan könnyen elfáradok a hétköznapok súlya alatt. Könnyen elhiszem, hogy nem számít, amit teszek. De Te ma újra emlékeztetsz: nem azt várod tőlem, hogy nagy legyek, csak hogy hűséges legyek. Segíts kitartani a rám bízottokban:
a gyermekeim nevelésében, szeretetében, a házastársam értékelésében, szeretésében, a hitemben, a szolgálatomban, a kimondott szavaimmal és a titokban mondott imáimmal kapcsolatos gyakorlatomban.
Taníts úgy élni, mint aki tudja: minden pillanat számít, ha Neked adom. És ha meginognék, kérlek, emelj föl újra, hogy a végén ne maradjon más a szívemben, csak ez a vágy:
„Uram, legyen bennem hűség ott is, ahol senki sem lát. Jézus Krisztus nevében segíts ebben, Ámen.

Megbocsátás és bocsánatkérés

Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegy...