2024. április 13., szombat

Isten annak örül, ha megkegyelmezhet

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.                                        Péter második levele 3. fejezet 9. vers



Kis túlzással kijelenthető, hogy a mai keresztény világban ahány ember, annyiféle kép, elképzelést van Istenről. Pedig Isten csak egy van és egyféleképpen jelentette ki magát a Szentírásban. Az Isten igazságos, haragszik a bűnre, de szereti az embert és kegyelmet is akar gyakorolni felette. Ebből fakad az, hogy Isten nem azonnal sújt le a gonoszokra, sőt nem is az a célja, hogy a gonosz embereket egytől-egyig elpusztítsa, hanem annak örül, ha megkegyelmezhet nekik. Kegyelmét és megbocsátását azonban feltételekhez szabja. Természetes, hogy ha téged Isten már megmentett, ha megtértél és az Isten kegyelme által megváltozott a gondolkodásod, az értékrended és életviteled, akkor vágyakozol ennek a világkorszaknak, földi, fizikai létnek a végére, mivel tudod, hogy akkor léphetsz be a mennyei örökségbe. Örömmel, hálás szívvel és Krisztus iránt érzett szeretettel várod az Ő eljövetelét.
Talán olykor feltámad az igazságérzeted is és a gonoszságot látva, Dávidhoz hasonlóan kifakadsz: " Miért tűröd ezt Uram? Miért nem cselekszel? Meddig várjak még?"
Isten mit felel erre? Nézd csak: "...felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak." Istennek vannak általános áldásai, amelyeket ad gonoszoknak és igazaknak egyaránt. Ezt pedig azért teszi, mert szeretné, ha az Ő jósága megtérésre indítaná a gonoszokat is.
Miért nem bünteti meg azonnal a vétkeket, a lázadást a gonoszságot? Mert a végső nap lesz a megjutalmazás és a büntetés napja. A búza és a konkoly példázatából világosan kitűnik, hogy ezen a világon Isten engedi élni a Krisztus által megigazult, megtért embert és azt is, aki lázad és nemcsak bűnös, hanem Isten jóságának és kegyelmének elutasítása miatt gonosz is. Az Ő időzítése nem azonos a te időzítéseddel. Az Ő türelme mindig készen áll, hogy munkálkodjon benned, de abban is, akit néha talán szívesen azonnal a pokolba küldenél, mert úgy gondolod úgy sincs semmi értelme már a földi életének.
Az Isten türelme irántad nem egy passzív várakozást jelent, hanem aktív szeretetet és gondoskodást. Ő mindig ott van veled az utadon, segít téged átlépni az akadályokat, és ha már gyermeke vagy, vezet az Ő mennyei öröksége felé. Azt akarja, hogy mindenki megtérjen és részesüljön az Ő szeretetében és kegyelmében. Végül azt is tudnod kell, hogy Isten kegyelmének, türelmének és mentő szeretetének ideje lejár. Éppen ezért, ne gyárts többé kifogásokat, mentségeket gonoszságaidra, hanem a mai napon engedj az Ő szavának, lágyítsd meg a szíved, hogy te is megmenekülhess.



IMA: Istenem, köszönöm, hogy Te nem a gonosz ember halálában gyönyörködsz, hanem abban, ha megtér és élhet. Krisztus nevében segíts komolyan vennem a Te ma is hangzott szavadat. Ámen.

2024. április 12., péntek

Tanácsok minden élethelyzetre

A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. Rómabeliekhez írt levél 12. fejezet 12. vers



A nehéz időkben is van egy állandó pont, egy kőszikla, amelyre támaszkodhatunk - ez pedig az imádság. Az imádság pedig az a kapocs, amely összeköt bennünket Istennel. Amikor imádkozunk, akkor beszélünk az Úrral, kifejezzük az érzéseinket és a szükségleteinket, és megkeressük az Ő iránymutatását és kegyelmét az életünkben. Az imádság által kapunk erőt és vigaszt, és megtapasztalhatjuk az Úr jelenlétét az életünkben.

Az apostol Pál arra buzdít bennünket, hogy az imádságban legyünk kitartóak. Ez azt jelenti, hogy ne csak akkor imádkozzunk, amikor minden rendben van az életünkben, hanem folyamatosan tartsuk a kapcsolatot az Úrral, és keresztyénként állhatatosan és kitartóan imádkozzunk minden körülmények között. Legyünk hát örvendezők a reménységben, kitartók a nyomorúságban és állhatatosak az imádságban. Az Úr mindig velünk van, és az Ő ereje és kegyelme által képesek vagyunk túljutni minden nehézségen és felülmúlni minden kihívást az életünkben.

IMA: Istenem, köszönöm, hogy minden élethelyzetben megtanítod mit és hogyan kell tennem. Légy áldva ezért. Ámen.

2024. április 11., csütörtök

Lásd meg az Úr jóságát!

De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén. Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban! 27. zsoltár 13-14. versek



Az élet tele van próbákkal, kihívásokkal és nehézségekkel. Gyakran olyan helyzetekbe kerülsz, amikor úgy érezheted, hogy minden elveszett, és nincs remény a jövőben. Bármi történjék is körülötted, és bármilyen sötétnek tűnik is az élet, a hívő ember számára mindig ott van az Úr jósága és kegyelme, amely áthatol a legmélyebb sötétségben is. Az Úr hűséges és igazságos, és mindig hű marad az ígéreteihez. Ő soha nem hagyja el az övéit. A remény az Úrban való hitből fakad. Amikor hittel fordulsz Hozzá, és rábízod magadat az Ő gondviselésére, akkor megnyílik előtted az az ajtó, amely lehetővé teszi számodra, hogy lásd az Ő jóságát és irgalmát, még az élők földjén is. Az Úr nemcsak a jövőbeni ígéreteivel vigasztal téged, hanem jelenedben is ott van, hogy segítsen és támogasson téged az életed minden területén. A remény az Úrban való bizalommal jár együtt. Amikor megtapasztalod az Ő szeretetét és jóságát az életedben, akkor erőt és bátorságot meríthetsz arra, hogy továbbmenj, és bízz az Ő vezetésében és gondviselésében. Az Istenbe vetett remény az, ami erőt adhat neked a nehéz időkben, és amely által képes vagy túljutni a próbatételeken. Légy hát erős és bátor szívű, és reménykedj az Úrban minden körülmények között.

IMA: Istenem, hiszem, hogy meglátom ma is a Te jóságodat az élők földjén. Szeretnék a Te erőddel és bátor szívvel élni a mai napon is. Ámen.

2024. április 10., szerda

Türelem és szelíd szó ereje

Türelemmel a fejedelmet is rá lehet beszélni, és a szelíd szó a csökönyösséget is megtöri.
Példabeszédek könyve 25. fejezet 15. vers


Az emberi természetben benne van a csökönyösség, a makacsság, és gyakran nehezen változtatható meg valakinek  az elhatározása, meggyőződése.  Ez lehet fejedelem, vezető, vagy akár egy egyszerű ember is.  Főként igaz ez a 21. században, amelyről azt mondja a Biblia, hogy az emberekre a kérlelhetetlenség jellemző többek között.Nagyon sok esetben nem is szükséges valakinek a döntését vagy meggyőződését megváltoztatni. De a türelem és a szelíd szó képes megmelengetni még a leghidegebb szívet is.
A türelem nem azt jelenti, hogy tétlenül ülsz és vársz, hogy mások változzanak meg olyan módon, hogy az neked előnyös legyen. Ellenkezőleg, ez azt jelenti, hogy hajlandó vagyunk várni, dolgozni és kitartani másokkal kapcsolatosan, még akkor is, ha látszólag semmi változás nem látszik vagy esetleg negatív irányba változnak. A türelem egy erős tulajdonság, amely nemcsak másokat, hanem téged is megváltoztat.
A szelíd szó pedig nem a gerinc hiányát vagy a gyengeséget jelenti, hanem azt, hogy képes vagy szeretetteljesen, megértéssel és tiszteletteljesen kommunikálni másokkal, még akkor is, ha nem értesz velük egyet. Egy szelíd szó ereje fel tudja oldani a legkeményebb szíveket, és képes megnyitni az utat a megbékélés és a változás felé. Amikor valakit erőszakosan letámadsz, általában bezárkózik és még inkább megkeményedik. 
Krisztus élete példaként szolgál számunkra ebben az összefüggésben. Ő türelmesen tanított, irányított és szeretett mindenkit, még a legnehezebb esetekben is. A szelíd szó ereje által Ő képes volt megtörni a legmakacsabb ellenállást is, és az emberek szíve átalakult.
Így hát, ahelyett hogy keménykednél vagy hatalommal próbálnál meggyőzni másokat, hadd legyen a türelem és a szelíd szó az eszközöd. Légy hajlandó várni és megérteni másokat, és hadd legyen a szavad mindig kedves és tisztelettudó. Ezáltal lehetőséget teremtesz az Úr munkájának az életedben és az emberek között. 


IMA: Istenem, szeretnék tanulni Krisztustól. Szeretnék szelíden, alázatosan és határozottan élni és képviselni azt, amit rám bízol. Krisztus érdeméért támogass ebben. Ámen. 

2024. április 9., kedd

Tevékeny hálaadás

Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala. Kolossébeliekhez írt levél 3. fejezet 17. vers



Mindent Krisztus nevében tenni, nem csak a templomi, egyházi szolgálatra vonatkozik, hanem mindennapi tevékenységeidre és beszédedre is kiterjed. Az, hogy Krisztus nevében élsz, nem csupán egy vallásos jelszó vagy egy vallási formula, hanem egy életstílus, melynek középpontjában a Krisztus tanításai, példája és szeretete áll.

Miközben elmerülsz a mindennapi feladatokban és kötelességekben, könnyen elsikkadhat a Krisztus nevében való cselekvés és szó. De az Írás ebben a versben arra ösztönöz téged, hogy mindenben Krisztus nevét hordozzuk és annak értelmében cselekedjünk. Ez nem csak azt jelenti, hogy mondunk vagy teszünk valamit, majd utána hozzáteszünk egy "Jézus nevében, Ámen" kifejezést. Ez éppen annyira nevetséges és értelmetlen, mint amikor valaki egyáltalán nem szeretetből tesz vagy mond valamit, olyannyira, hogy maga is megérzi ezt, de a végén mégis hozzáteszi: " Ezt szeretetből tettem vagy mondtam." Ez sokkal több üres vagy ellentmondásos szavaknál.

Az Úr Jézus nevében történő cselekvés azt jelenti, hogy az ő szeretetét, bölcsességét és kegyelmét hordozod magadban mindenkor. Amikor másokkal beszélsz, ne csak a saját érdekeidre figyelj, hanem gondolj arra, hogy hogyan tükrözheted Krisztus szeretetét és tanításait azáltal, amit mondasz. Amikor cselekszel, ne csak saját céljaidat vedd figyelembe, hanem azokat a tetteket részesítsd előnyben, amelyek az Úr örömét szolgálják és embertársaid javát is szolgálják.

Ez az elv nem csak arról szól, hogy hogyan viselkedj másokkal, hanem arról is, hogy hogyan élj összhangban Istennel. Minden cselekedetedet és szavadat az Atya Istennek szenteled, hálát adva neki az áldásokért és a vezetésért. Ezáltal minden pillanatodat átjárhatja az imádság és az alázat, melyek Krisztus példáját követve erősítenek téged az életed útján.

Ahogy mindennapi életed során Krisztus nevében cselekszel és szólsz, szíved telve lesz az Atya iránti hálával és az Ő jelenlétének tudatával.


IMA: Istenem, taníts meg Szentlelked által a Te dicsőségedre élni és beszélni. Krisztus nevében kérlek, Ámen.

2024. április 8., hétfő

Az emberi értelem és Isten vezetése

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.                                          Példabeszédek könyve 16. fejezet 9. vers



Isten ajándékozott meg téged értelmes gondolkodással, de az Ő vezetése, irányítása nélkül az értelmed kevésnek fog bizonyulni. Az értelmed sokmindent nem tud megérteni, figyelembe venni, előre látni. Isten viszont mindent tud, minden eshetőséget lát és a jövőd sem ismeretlen előtte. Éppen ezért, amikor az értelmed mást diktál, mint az Isten vezetése, tanácsa, érdemes az Istenre támaszkodnod. 

Jó dolog, ha terveket szősz és célokat tűzöl ki magad elé naponként. Azt viszont ne hidd, hogy minden a te irányításod alatt állhat vagy mindent előre kiszámíthatsz.  De az élet kanyargós ösvényein járva, hamar rá fogsz jönni, hogy sokszor merülnek fel kérdőjelek és kételyek, és néha elveszettnek érezheted magad a saját gondolataid dzsungelében.

Éppen ezért van az, hogy az Úr jelen akar lenni életed minden pillanatában, irányt mutatva és vezetve téged az igazság és a szeretet útján. Az Ő irányítása nem korlátozza az emberi szabad akaratot, hanem épp ellenkezőleg, lehetőséget ad számodra, hogy szabadon válassz az Ő útmutatása szerint.

Talán valamiért úgy gondolod, hogy a te terved a legjobb, és ellenállsz az Úr irányításának. De idővel megérted, hogy az Úr tervei sokkal mélyebb bölcsességgel rendelkeznek, mint a te terveid, és ha engedelmeskedsz neki, akkor valóban beteljesedik az, amit Ő előre látott számodra.
 
Az emberi értelem és az Isteni irányítás találkozási pontja a hitben rejlik. Hit által elfogadjuk és követjük az Úr akaratát, bízva abban, hogy Ő mindig az övéivel van, vezeti és  és védelmezi őket. Az Úr irányításának való engedelmesség nem korlátozás, hanem szabadság, melyben megtalálhatod az igazi értelmet és boldogságot az életedben. Ezért hát, bármilyen úton jársz is az életben, hadd legyen az Úr irányítása az útmutatód és vezetőd mindenek előtt.

IMA: Istenem, köszönöm, hogy értelemmel, szabad döntési lehetőséggel ajándékoztál meg és köszönöm, hogy szeretnéd kiteljesíteni a szabadságomat azzal, hogy irányítod tanácsoddal döntéseimet. Segíts, hogy bízzak Benned és tanácsodban. Krisztus nevében, Ámen. 









2024. április 7., vasárnap

Tudatos keresztény élet

Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. Efézusbeliekhez írt levél 5. fejezet 15-17. versek



Isten szava arra bátorít a mai napon, hogy tudatosan és bölcsen éld az életed. A keresztény élet egy folyamatos utazás, amely során mindig készen kell állnod arra, hogy meghalld és kövesd Isten akaratát.
Az apostol szavai arra emlékeztetnek, hogy az idő drága kincs. Nem szabad elfecséreld azt, mert a történelem utolsó szakaszában a generációk gonoszak lesznek. A világ gyorsan változik, kísértések és nehézségek várnak rád minden nap. Ezért fontos, hogy éberen állj az élet kihívásai elé, és ne engedd, hogy az idő csak úgy "elpörögjön az ujjaid között."
Az idő kihasználása azt jelenti, hogy minden pillanatban Isten akaratát keresve, annak követésére törekedve éled az életed. Ez az igazi bölcsesség. Ez nehézkes egy gyors, instant világban, ahol az ember végigrohanja az életét. Nehezedre eshet időt szánni arra, hogy felfedezd, mi az Úr akarata az életedben, és lemondani a saját gondolataid, gondolataid egy részéről, hogy Krisztus szavát követve követhesd Isten akaratát.
Azt is meg kell értened, hogy az Úr akarata nem mindig egyértelmű a te személyes életedre nézve. Ezért a bölcsességhez és megértéshez szükséged van az imára és az Istennel való szoros kapcsolatra, a Biblia tanulmányozására. Az ima által kérheted Isten vezetését és bölcsességét az életed minden területén.
Állj készen arra, hogy megértsd és kövesd az Úr akaratát, hogy így értelmes és céltudatos életet élhess az Ő dicsőségére.

IMA: Istenem, kérlek taníts engem bölcsen használni azokat a dolgokat, amiket Tőled kaptam. Szeretném megérteni és követni a Te akaratodat. Krisztus nevében, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...