Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
Máté 7:17
Amiképpen igaz, hogy pusztán a jó cselekedetek nem tesznek valakit jóvá, ugyanannyira igaz, hogy a jó ember cselekedetei azért jók, mert ő maga jó.
A szent cselekedetek nem azért szentek, mert különlegesebbek, hanem azért, mert egy szent ember cselekedetei.
Minden ember rádöbben erre az igazságra amint Isten minden bűnétől megtisztítja, és teljesen átadja magát Isten akaratának cselekvésére és a Szentlélekkel betöltekezik.
Ezután már nem aszerint fogják ismerni az ilyen embert, hogy mit tesz, hanem aszerint, hogy ő kicsoda.
Elsősorban Isten gyermeke lesz és csak másodsorban lesz Isten embere aki prédikál vagy házat épít, vagy tervez stb. stb.
A hangsúly mindig azon lesz, hogy ő Isten embere.
Ez az identitása fogja meghatározni a cselekedeteinek minőségét.
Látnunk kell, hogy a mai világban nem a jellembeli épülés a fontos az emberek többségének. A mai ember inkább az élvezetektől, birtoklásvágytól, pénz szerelmétől motivált. A cselekedetek amiket tesz ezen célok eléréséhez, az ő szemszögéből jók és helyesek, de nem Isten szemszögéből.
Isten azt mondja, hogy minden ami nem a Jézus Krisztusban vetett hitből fakad, bűn.
A mai világban, ahol a legtöbb ember a lélekölő tevékenységek taposómalmában él, Isten a mi életünkön keresztül szeretné megmutatni az Ő átformáló, képmására átalakító erejét.
Isten sokkal inkább azt vizsgálja, hogy milyen nagy szeretettel teszünk valamit, ahelyett, hogy azt nézné milyen sokat teszünk.
És itt a kulcs. Csak az munkálkodik az Isten dicsőségére, akiben ott van az Isten iránti szeretet. Csak az adakozik többet, az áldoz többet, akiben növekszik az Isten iránti szeretet.
IMA: Istenünk, önmagunkban rossz fák vagyunk és minden gyümölcsünk rothadt. Még azok is amik előttünk nemesnek látszanak. A szeretetünk önző, a jó cselekedeteink számítóak, az énünk kiemelését szolgálják, és többet ártunk velük, mint használunk. Kérlek Istenem, szentelj meg minket, hogy betöltekezhessünk teljesen a Te Szentlelkeddel. Szeretnénk elsősorban a Te szentjeid lenni, Krisztusban elrejtve jó gyümölcsöket teremhessünk. Krisztus nevében, Ámen.
Az oldalon Isten neked címzett üzenetét olvashatod minden nap. Olyan üzenet ez, amelyben erő van, amely képes átformálni, inspirálni, felébreszteni, egyesíteni Istennel és egymással. "ISTENTŐL SZÁRMAZIK AZ EGÉSZ ÍRÁS, AMELY HATÉKONYAN HASZNÁLHATÓ A TANÍTÁSRA. 2 TIMÓTEUS 3:16 (Egyszerű Fordítás)
2019. május 25., szombat
2019. május 24., péntek
Mennyire ismerem a szívemet?
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!
51. Zsoltár 10. vers
Egyikünk sem tudja pontosan megmondani mennyire haszontalanok is vagyunk Isten nélkül addig, ameddig Isten Szentlelke fel nem fedi azt a számunkra.
Isten viszont tökéletesen tud és lát mindent velünk kapcsolatban. Ha felfedi előttünk szívünk valódi állapotát, csak a javunkra teszi.
Nem tudhatjuk mennyire ingatagok vagyunk, amíg fel nem fedi előttünk Isten Szentlelke.
Péter egy nagy. bátor, vakmerő halászemberként könnyen mondta: " Ha mindenki elhagyna, én akkor sem teszem. Mindig számíthatsz rám."
Milyen rosszul eshetett neki Krisztus válasza:
" Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
( Máté 26:33-34)
Krisztus viszont ismeri annak az embernek az ingatag voltát aki saját erejéből, saját énjéből merítve akar megállni.
Nem tudjuk mennyire ingatagok vagyunk és talán nehezünkre is esik elismerni amikor Isten Szentlelke rávilágít arra életünkben.
Ezért kimondhatatlanul veszélyes önmagunk jó tulajdonságaiban, erényeiben bíznunk, ezért mondom, hogy az, amikor nem bízunk önmagunk erejében sem, csakis az Élő Isten erejében, az annak a jele, hogy Isten dolgozik életünkben.
Mondjunk ma ítéletet ingatag szívünk felett és engedjük, hogy Isten megtisztíthassa azt.

IMA: Istenem, szeretnék megállni, szeretnék hűséges lenni, szeretnélek követni, de tudom, hogy kevés vagyok. Kevés az erőm, kevés az akaratom és mindenem kevés Nélküled. Szeretnék Benned élni Krisztus, hogy a Te szentséged enyém legyen. Krisztus nevében, érints meg minden olvasót Istenem. Ámen.
2019. május 23., csütörtök
Galamb formájában!
Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll.
Máté evangéliuma 3. rész 16. vers
Isten szeretné, ha a Bele vetett hit és a Belőle fakadó szeretet lenne jellemző ránk. Kevésbé érdeklik a vitáink arról, hogy melyik Bibliafordítást érdemes használni.
Károli Gáspár vagy Új fordítás? Jómagam minél több fordításból elolvasok egy igeverset, annál inkább megvilágosodik előttem annak üzenete.
Az Újszövetségben olyan keresztényekről olvasunk akik találkoztak és egy szívvel egy lélekkel imádkoztak, az erősek segítettek az erőtlenebbeknek a teher-hordozásban, és közösen imádkoztak azokért is, akik elestek.
Megrendült a hely és megteltek mindannyian Szentlélekkel.
Milyen időket élünk ma?
Inkább az okoskodások korát. Emberek akik mindenféle értelmezést próbálnak bemagyarázni nekünk akár ezzel az Igeverssel kapcsolatosan, csakhogy ne kelljen követniük Krisztus példáját. Próbálják bemagyarázni önmaguknak, hogy a bemerítés nem fontos. Aztán csodálkozunk, hogy nem száll le a Szentlélek szelíd galambként életünkre.
Isten először engedelmességet vár. Nem azt teszem ami nekem tetszik, azt teszem amit Krisztus mutat. Az Ő nyomdokaiban akarok járni.
Nehéz ez Szentlélek nélkül, sőt lehetetlen.
Ma már gyakran egymás mellett ülnek évekig keresztények egy közösségben úgy, hogy nem is tudnak egymásról szinte semmit. Elropogtatunk néhány teasüteményt és a közösség része le van tudva. Esetleg átmegyünk egy házhoz és ott tesszük ezt, hiszen az apostolok is házaknál gyűltek, és csodálkozunk, hogy ránk mégsem száll le Isten Szentlelke.
Nincs hajlandóság bennünk Isten követésére, és csodálkozunk, hogy az összejöveteleinken, a "dicsőítőalkalmainkon" csak önmagunkat izgatjuk fel érzelmileg és nincs jelen az Úr.
Hogyan működhetne a közösség Isten Szentlelke nélkül?
Úgy inkább attól félünk, hogy a gyülekezeti tagok nehogy eljöjjenek hozzánk és betekintést nyerjenek a családi életünkbe. Akkor ugyanis megtudják, hogy amit kifele mutatunk az csak látszat. Mértéktelenek vagyunk az evés terén, a szórakozás terén, a munka terén, a kiadások terén, szinte mindenben a testünk kívánságainak élünk és közben "izgatottan" várjuk a következő ébredést.
Abban a korban élünk amikor jónak tűnő igemagyarázatokkal találkozhatunk, rossz lelkülettel párosulva.
A lelkünk viszont továbbra is a Szentlélek után szomjazik:

Népmilliók, zarándokok,
Téged, Uram keresnek.
Hallasd szavad ó, Megváltóm,
S küld vezérül Lelkedet!
Hadd leljenek fényt és erőt,
Zúgjon ének, örömár:
Te vagy Jézus, Isten Fia,
Mindörökké Úr és Király.
Téged, Uram keresnek.
Hallasd szavad ó, Megváltóm,
S küld vezérül Lelkedet!
Hadd leljenek fényt és erőt,
Zúgjon ének, örömár:
Te vagy Jézus, Isten Fia,
Mindörökké Úr és Király.
IMA: Istenünk Nélküled semmik vagyunk. Nem tudunk közösséget gyakorolni, nem tudunk a keskeny úton járni, nem tudunk imádkozni, nem tudjuk még az alapvetően jó dolgokat sem jól végezni. Szükségünk van Rád. Éhezünk, szomjazunk utánad. Elegünk van a repedt kutakból, a poshadt vízből, a mesterséges "dicsőítésekből" és összejövetelekből. A Szentlelkedre van szükségünk. Könyörülj rajtunk! Éhesek és szomjasak vagyunk. Krisztus nevében elégíts meg minket önmagaddal. Ámen.
2019. május 22., szerda
Egyedül Isten!
Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot.
Ézsaiás könyve 6. rész 1. vers
Kedves olvasóm! Az Istennel való találkozás mindig személyes tapasztalat amely a lényünk legmélyét is megérinti.
Akkor is személyes tapasztalat, ha éppenséggel úgy történik meg velünk, hogy körül vagyunk véve más emberekkel.
Ilyenkor Isten Szentlelke "kiemel" minket a tömegből és összeköt önmagával, elpecsétel minket Szentlelke által.
Isten ezt nem végzi egy egész tömeggel, egyházzal, néppel egyszerre. Egyéneknek mutatja meg önmagát.
Ha egy tömegre van szükséged ahhoz, hogy megtérj, akkor az nem igazi megtérés.
Ha azt gondolod, hogy egy tömegben fogod legjobban megtapasztalni a Szentlélek teljességét, akkor tévedsz.
Napjainkban is emberek rengeteget utaznak, hogy egy-egy mega konferencián megtapasztalják Isten jelenlétét, és sokakkal beszéltem, akik csalódottan tértek haza.
Tudom, hogy ma sok ember nem akar egyedül Istennel időt tölteni, de emlékezzünk a samáriai asszonyra, akinek szomjazó szíve, a Krisztussal töltött idő alatt talált rá az élő vízre.
Mi emberek szeretnénk segíteni egymásnak és ez jó dolog addig amíg tudunk segíteni, viszont Isten szeretné ha mi magunk kerülnénk az Ő jelenlétébe.
Isten szeretné ha őszinte elszántsággal és céllal jönnénk Hozzá.
Isten után kell vágyakoznunk, mert csak Rá van szükségünk.
Isten szeretete mindennél fontosabb, Isten dicsőségének szemlélését és hirdetését minden más elé kell helyeznünk. Isten veled is szeretne találkozni! Készen állsz?
IMA: Istenünk, olyan közel jöttél hozzánk Krisztus által. Szeretnénk követni Téged, szeretni Téged, megismerni Téged, és közel jönni Hozzád. Köszönjük, hogy ennyire szeretsz minden embert személyesen. Krisztus nevében segíts minket közeledni Hozzád. Ámen.

2019. május 21., kedd
Isten valóban az Apánk?
Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében,
akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
János evangéliuma 1. rész 12-13. vers
Egy utasszállító hajó süllyedni kezdett, az utasok pedig rémülten szaladgáltak jobbra-balra.
Csak egy gyerek volt nyugodt. Megragadta egy rémült utas, majd megkérdezte tőle: " Te nem félsz fiam? Vészhelyzet van! Lehet, hogy nem tudjuk elkerülni azt, hogy a hajó elsüllyedjen!"
A gyermek nyugodtan válaszolt: " Az én apám a kapitány. Ezért tudom, hogy semmi okom az aggodalomra. Ő mindent kézben tart."
Tényleg az apánk Isten? Igen! Mindazoknak akik befogadták Krisztust, akik az Atya feláldozott annak érdekében, hogy örökbe fogadhasson minket a Szentlélek által. Sőt! Voltaképp lelki értelemben csak kétféle apától származhatunk:
1. Az ördögtől, a hazugság atyjától.
2. A mennyei Atyától.
Te befogadtad-e már Krisztust? Átadtad-e már bűneid, elrontott életed Neki, hogy golgotai áldozata által, feltámadása által eltörölhesse azokat és az Ő igazságát neked ajándékozhassa?
Ha, igen, akkor a Szentlélek ajándékát is neked adja az Atya, a Szentlélek által pedig, újjászületés csodája által, Isten gyermekévé válsz.
Milyen csodálatos tudni, hogy a mi mennyei Apánk mögöttünk van, támogat, tanácsol, segít minden döntésünkben.
Az Ő szeretett. értékelt gyermekei vagyunk. Aki minket segít, az olyan, mintha Vele tenne jót, aki minket bánt, az olyan mintha az Ő szeme fényét bántaná.
A Róma 8:15-ben használt "Abba" szó, magyarul annyit jelent: " apukánk". Ennyire közel vagyunk az Isten szívéhez, az Ő gyermekeiként.
Milyen név fejezhetné ki jobban, hogy milyen közeli lett számunkra az Atya Krisztusban, mint az Abba?
IMA: Drága mennyei apukám, engedd meg ma, hogy megerősödjek, megpihenjek és feléledjek szerető karjaidban.
Köszönöm, hogy tudhatom, bármi is jön az életemben, a Te szereteted körülvesz engem. Annyi árva ember van a világban, tégy késszé megosztani velük is, hogy vársz rájuk is, örökbe szeretnéd fogadni őket is Krisztus által. Micsoda csodálatos evangélium. Krisztus nevében, köszönöm, Ámen.

2019. május 20., hétfő
Emberek hiányosságai-Isten hűsége!
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.
Az emberek gonoszak tudnak lenni. Megfeledkezhetnek rólunk, keresztülnézhetnek rajtunk, és néha komolyan megbánthatnak.
Még a legjobb szándék mellett sem tudjuk egymás minden szükségét betölteni.
Csak Isten tudja betölteni minden szükségünket.
Gondolkodjunk! Mi lenne, ha biztosak lennénk abban, akiknek Isten teremtett minket és a nekünk címzett sértésekből is építenénk az Istenben vetett hitünket?
1. Amikor valaki elkerül minket, keresztülnéz rajtunk, az fájdalmas, de emlékezzünk arra, hogy Isten sosem fog elfelejteni vagy elhagyni minket. Ha Isten a mi életünk középpontja nem ez számít igazán?
2. Amikor valaki hazudik nekünk, vagy amikor valaki elhallgatja az igazságot, az fájdalmat okozhat, de emlékezzünk arra, hogy Isten igaz és mindig megtartja ígéreteit.
3. Talán amikor nehézségeink vannak, mások nem segítenek rajtunk, de Isten mindig fel fog emelni minket.
Ha Isten gyermekei vagyunk, megmarad tehát az Istenben vetett hitünk, reménységünk és az Istentől kapott szeretetünk. Ez a szeretet tehet képessé minket arra is, hogy a rosszért ne rosszal, hanem jóval fizessünk.
IMA: Istenünk, magasztalunk Téged, hogy ismersz, szeretsz minket és sosem hagyod cserben a Te gyermekeidet. Bocsásd meg azt, amikor emberekben bíztunk és köszönjük, hogy engedted a megszégyenülést is ilyen helyzetekben. Csak Rád akarunk alapozni, számítani. Segíts és adj világosságot felismerni a Te eszközeidet és a Te eszközödként vinni a hitet, reményt, szeretetet mások életébe is. Krisztus nevében, Ámen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Értelmet meghaladó hit
Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...