2023. szeptember 23., szombat

Hit a félelem helyett

Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” És ezt mondva meghalt. Lukács evangéliuma 23. fejezet 46. vers



Jézus, Aki olyan ember volt, amilyennek Isten elképzelte az embert, amikor megteremtette, Aki számtalan csodát tett, arra tanította a tanítványait, hogy ne féljenek, amikor a földi küldetése a végéhez közeledett.
Tudta, hogy gonosz emberek kezére fog kerülni, tudta, hogy árulás áldozata lesz és azt is tudta, hogy halálra fogják ítélni majd ki fogják végezni őt.
Azt is tudta, hogy három nap múlva dicsőségesen fel fog támadni. A tanítványok is tudták ezeket a dolgokat, de nem értették őket és féltek megkérdezni Jézust a halála előtt ezekről.
Amikor Jézus teste a sírban nyugodott, úrrá lett a tanítványokon a félelem és el akartak rejtőzni. Féltek, hogy őket is meg fogják ölni.
Látták Krisztus a vaknak visszaadni a látását, látták Őt vízen járni, még halottat is láttak akit Krisztus életre keltett, de azt nem tudták elhinni, hogy Krisztus vissza tud térni a halálból. Te és én el tudtuk volna hinni?
Voltál már hasonló helyzetben? Amikor úgy gondoltad, hogy Isten megakadályozhatta volna, hogy olyan nehéz helyzetbe kerülj, de Ő mégsem tette meg. Talán a tanítványok is gondolhatták, hogy legyőzhette volna a római megszállókat, de mégsem tette. Könnyű kritizálni ezeket a tanítványokat. Olyan kevés hitük volt, annyira helyet adtak a félelemnek.
Te és én tudjuk a történet végét: harmadik napon Jézus Krisztus dicsőségesen feltámadt. Örökre legyőzte a halált. Ők nem tudták ezt. Milyen gyakran megtörténik ez velünk. Milyen gyakran kételkedünk Isten szavait és tetteit illetően.
Valamilyen nehézségen mész keresztül és ahelyett, hogy bíznál Istenben, az Ő ígéreteiben, hatalmában, abban, hogy Ő mindent kezében tart, kételkedsz és magadba zárkózol és talán azt is gondolod, hogy mindennek vége.
Ez a történet ma arra tanít téged, hogy a lehetetlen is lehetségessé válik Krisztus által.
Jézus Krisztus nevében gyógyulás, győzelem van. Ha Isten mindent kezében tart, akkor mi okod lenne a félelemre? Ahogy elmúltak azok a napok a tanítványok életében és meglátták Jézust megdicsőülni életükben, a te életedben is bekövetkezhet ez. Csak válaszd a hitet a félelem helyett.



IMA: Istenem, minden nehézségem ellenére szeretném a hitet választani a félelem és bizonytalanság helyett. Támogass ebben a Te Szentlelked által. Köszönöm minden áldásodat. Krisztus nevében, Ámen.

2023. szeptember 22., péntek

A bátorság Lelke

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Timóteushoz írt második levél 1. fejezet 7. vers



Bátorság kell ahhoz, hogy az igazat mondd.
Bátorság kell ahhoz, hogy kilépj a megszokottból.
Bátorság kell ahhoz, hogy valamit egyedül tegyél meg.
Bátorság kell ahhoz, hogy sebezhető légy.
Bátorság kell ahhoz, hogy tudj élni valakinek a szeretete nélkül.
Bátorság kell ahhoz, hogy újra bízz valakiben.
Bátorság kell ahhoz, hogy felemeld a szavad a jó ügyért.
Bátorság kell ahhoz, hogy várj a legjobbra amit Isten ad.
Bátorság kell ahhoz, hogy valami újba vágj bele.
Bátorság kell ahhoz, hogy elismerd a tudatlanságodat.
Bátorság kell ahhoz, hogy elhidd a dolgok megváltozhatnak.
Bátorság kell ahhoz, hogy adj semmit nem várva cserébe.
Bátorság kell ahhoz, hogy felvállald önmagad.

A Bibliában gyakran találkozunk Isten felhívásával: " Légy bátor és erős!"
Amikor az élet nehézségei, negatív fordulatai le akarnak taglózni minket, Isten mindent megad a Szentlélek által, hogy szembenézzünk bátran az előttünk álló kihívásokkal.
Engedd, hogy Isten megadja neked a bátorságot, hogy olyat tégy amiről azt gondoltad sosem leszel képes rá.
Engedd, hogy megadja neked a bátorságot, hogy legyőzd a múltbeli sikertelenségekből önmagadnak kovácsolt korlátokat, hogy szembenézhess a holnappal, hogy örülj a mának, hogy szembenézz a félelmeiddel, hogy megváltoztasd a saját kis világod, hogy szembenézz és legyőzd a belső hangot amely folyton kritizál és bánt téged, ( Nem vagy elég jó, nem vagy elég szép, nem vagy elég erős, nem vagy elég kitartó stb.) és, hogy végre meglásd ki is vagy valójában azáltal, hogy az életed el van rejtve Istenben.
A keresztény élet nem a gyáváknak való. Talán a bolondoknak, de nem a gyáváknak.
Paul Washer




IMA: Istenem, add nekem a Szentlelkedtől eredő erőt, szeretetet és józanságot. Krisztus nevében, Ámen.

2023. szeptember 21., csütörtök

Istent dicsőítő csend

A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű. Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját.                                       Példabeszédek könyve 17. fejezet 27-28. versek



Egy feleség felhívta az édesanyját és tanácsot kért tőle, mert elég sokat vitatkozott, marakodott a férjével. Az édesanyja a következő tanácsot adta.

" Édes lányom! Fiatal feleségként én is hasonló problémával küszködtem és kaptam egy jó tanácsot. Ez a tanács pedig működött. Talán a ti esetetekben is működni fog. Amikor legközelebb veszekedés elején vagy, egy korty vizet vegyél a szádba és addig ne nyeld le, amíg meg nem nyugszik a helyzet."

A lány egy hét múlva izgatottan hívta fel az édesanyját és elújságolta, hogy a korty víz módszere csodát tett. Mióta ezt gyakorolja, már a házastársa is megenyhült és sokkal kedvesebb vele.

Amikor feszült a helyzet, könnyen beleeshetsz abba a hibába, hogy szót-szóval párosíts, sértéshez sértést ragassz abból a megfontolásból, hogy a vitapartnered ne kerekedjen föléd.

Az igazság az, hogy erőlködhetsz ahogyan akarsz, a vitapartnered úgy is azt fogja hinni, gondolni, amit akar. Jézus Krisztus ismerte a csend erejét. De ismerte a beszéd erejét is.

Amikor a mennyei Atya arra indította, akkor beszélt és cselekedett függetlenül attól, hogy mit szóltak hozzá az emberek. Megszólította a betegeket, meggyógyította őket szombatnapon még akkor is, ha ezért halálra méltónak tartották. Keményen szólt a képmutatók ellen, de irgalommal fordult azok felé, akiket a társadalom "tisztességes" rétege megvetett és lenézett. Máté, Zákeus és még sokan tanúsíthatták ezt.

Amikor azonban Heródes előtt állt akkor hallgatott. Egy szót sem szólt. Gúnyolták, kérdőre vonták, vádolták, verték, kínozták, leköpték, de egy szót sem szólt.

Erre van szükségem nekem és erre van szükséged nekem is. Kérjünk bölcsességet Istentől, hogy mikor, kinek és mit kell mondjunk és ha Isten indít, akkor bátran és egyenesen közvetítsük, amit Isten ránk bízott.

Amikor azonban Isten nem indít arra, hogy szólj, akkor egyszerűen hallgass. Volt egy ember, akivel évekig voltam kapcsolatba és láttam rajta, hogy vívódik. Sokszor beszélgettünk Istenről, Isten beszédéről és láttam is, hogy van vágy ebben az emberben arra nézve, hogy Istent kövesse, de nem volt kész megfizetni ennek az árát. Egy idő után elkezdett gyakran tanácsot kérni. Kérdezte, hogy mit mond a Biblia az élet bizonyos dolgaival kapcsolatosan és általában olyankor tette ezt, amikor valamilyen döntést kellett hoznia és vívódott, hogy mit tegyen.

Jót beszélgettünk és láttam is rajta, hogy dolgozik benne Isten beszéde, de valamilyen érdekre hivatkozva félretette Isten szavát és egészen más döntést hozott. Mivel Isten újra és újra indított, hogy beszéljek ezzel az emberrel, abban reménykedtem, hogy egyszer csak jönni fog az áttörés. Sajnos nem ez történt. Addig utasította vissza folyamatosan Isten szavát, hogy megkeményedett a szíve. Eljött az idő, amikor Isten világosan tudtomra adta, hogy többé ne tanácsoljam ezt az embert. Amikor keresett, csak ezt tudtam mondani neki fájó szívvel: " Már nincs mit mondanom neked. Csak a csend maradt."

IMA: Istenem, taníts meg engem akkor beszélni, amikor szerinted szükséges és akkor hallgatni, amikor Te arra indítasz. Csak így lehet a beszédem és a hallgatásom is a Te dicsőségedre. Krisztus nevében, Ámen.

2023. szeptember 20., szerda

A kitartás jutalma

Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Jakab levele 1. fejezet 12. vers




Krisztus kivételével, minden embernek van bűnös természete. Ez a természet a halálra szánt hústest azon indulatai, amelyek Isten szava, terve ellen akarnak megnyilvánulni, kiteljesedni.
Minden embernek megvannak azon a területei is, amelyek a gyengeségei. A test kívánságai három nagy csoportra oszthatóak Isten beszéde szerint: a szem kívánsága, a test kívánsága és az élettel való kérkedés vagy a magamutogatás. Megkísértettnek lenni nem bűn, de engedni a kísértésnek bűn. Jézus Krisztus is megkísértetett mindhárom területen a pusztában, de nem vétkezett.
Vannak olyan kémiai elemek, amelyek önmagukban ártalmatlanok, de ha egymással reakcióba lépnek, nagy robbanásra, pusztításra képesek. Bármi is a gyengeséged, kerüld azokat a helyeket, alkalmakat, amelyek a bűnös természetedet aktiválják és kiteljesítik.
Ha pornográfiával küszködsz, telepíts minden eszközödre megfelelő szűrőprogramot és kerüld azokat a helyeket, amelyek csábítást jelenthetnek neked.
Ha az alkohol a gyengéd, akkor ne ülj be "egy sörre" a legkedvesebb barátoddal sem, mert újra úrrá lehet rajtad a szenvedélyed. Ha a pletyka a gyengéd, akkor kerüld azok társaságát, akik hajlamosak pletykálkodni.
Tanuld, hallgasd, olvasd Isten szavát, elmélkedj rajta, imádkozz, hogy Isten segítségével gyakorlatba ültethesd azt és kerüld azokat a helyzeteket, amelyek feleslegesen tesznek ki téged támadásnak.


IMA: Istenem, Te győztél minden kísértés felett. Szeretnék én is naponként betelni a Te szavaddal, Szentlelkeddel. Taníts bölcsen harcolni bűnös természetem ellen. Krisztus nevében, Ámen.

2023. szeptember 19., kedd

Akinek életútját az Úr kedveli...

Akinek életútját kedveli az ÚR, azt még ellenségeivel is összebékíti.                                  Példabeszédek könyve 16. fejezet 7. vers



Mit szólnál ahhoz, ha mától kezdve, az ellenséges munkatársad egyszerűen a keblére ölelne és soha többé nem tenne keresztbe neked? Milyen lenne, ha a szomszédod, aki neheztel rád, mert füvet nyírsz vagy éppen csak éled a mindennapi életedet, egy üveg pezsgővel köszönne be hozzád és elismerné, hogy eddig félreismert, rájött, hogy te igazán nagyszerű ember vagy? Nagyszerű lenne, ugye?
Pál apostol ezt nem mondhatta el magáról. Ő maga vall leveleiben arról, hogy mennyiszer kellett hamis testvérek között helyt állnia és milyen sok bántalmat kellett elszenvednie övéitől.
Jézus Krisztust összebékítette Isten az ellenségeivel? A főpapok megcsókolták, könnyek között bűnbánatot tartottak és Krisztus követeivé váltak? Nem.
Akkor mégis mit jelent a fenti Ige? Talán te is ezt kérdezed magadtól. Hiszen sok-sok emberről olvasunk Isten Igéjében, akiket Isten kedvelt, de mégsem békítette össze őket az ellenségeikkel.
A fenti Igét értsd jól. Ha te Krisztus nyomdokaiban jársz, ha törekszel Őt követni, akkor bármi is történik veled, bárki is lenne ellened, az Isten javadra fogja munkálni azt, amit ellened akar tenni ellenséged.
Az ellenséged talán egy botot akar vetni az életed szekerének kerekei közé, de az Isten úgy alakítja az eseményeket, hogy az ellenséged akarata ellenére a szekeredet tolja.
Pünkösd után, a tanítványok annyira örültek a Szentlélekkel és egymással való közösségnek, hogy elfeledkeztek a Krisztus parancsáról, miszerint Samáriában és a föld végső határáig hirdetniük kell az Isten beszédét. Amikor azonban megindult az üldöztetés, a tanítványok szétszóródtak és mindegyikük arra a helyre került, ahol Isten látni akarta őket és ott hirdethették az evangéliumot.
A kérdés tehát az, hogy átadtad-e az életed az Istennek? Letetted-e bűneidet? Krisztusban veted-e minden hitedet? Ha Krisztusban vagy, akkor Krisztus által az Úr kedvel téged és gyermekeként néz rád, gyönyörködik benned. Így pedig te is szeretni fogod Istent, akik pedig Istent szeretik, azoknak minden egyaránt javukat szolgálja.


IMA: Istenem, köszönöm, hogy mindent javára munkálsz gyermekeidnek. Krisztus nevében, Ámen.

2023. szeptember 18., hétfő

Engedd el!

Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. Efézusiakhoz írt levél 4. fejezet 32. vers



Hosszú évekkel ezelőtt láttam egy riportot, a híres magyar zenésszel: Zámbó Jimmyvel. Az egyik kérdés, amit a riporter feltett ennek a híres zenésznek, a következő volt:
" Nyilvánvaló, hogy téged Jimmy rengetegen szeretnek, de amikor valaki ennyire sikeres és népszerű, óhatatlanul lesznek olyan emberek is körülötte, akik rosszat akarnak, rosszat tesznek neki. Van valaki, akire haragszol. neheztelsz azért, mert rosszat akart, tett neked?"
A válaszát ennek a zenésznek egy életre megjegyeztem: 
" Kétségtelenül voltak, vannak emberek, akik az ellenségeim, de senkivel kapcsolatban nem dédelgetek haragot. Amikor szeretsz valakit, akkor sokat gondolsz rá és ez jó érzéssel tölt el. Amikor azonban haragszol valakire, vagy gyűlölsz valakit, akkor is sokat gondolsz rá, de ez már nem jó érzéssel tölte el. Miért őríznék olyan embereket a szívemben, miért gondolnék folyamatosan olyan emberekre, akik ártó szándékkal vannak felém? Amikor ezt megértettem, mindent el tudtam engedni, mindenkinek meg tudtam bocsátani. Azóta inkább azokat őrzőm szívemben, gondolataimban, akiket szeretek. A többit pedig a jó Istenre bízom."
Miért zárnád saját magad fogságba? Miért kellene várnod arra, hogy akik sérelmet okoztak neked, azok bocsánatot kérjenek vagy kárpótoljanak? Lehet, hogy észre sem vették, hogy amit tettek vagy mondtak, azzal ártottak neked, hiszen minden ember mögött szellemi erők és hatalmak állnak. Ha megérted, hogy neked első sorban a gonosz ellen van harcod, akkor irgalommal és megértéssel tudod szemlélni azokat, akiket a gonosz felhasznál arra, hogy neked kárt okozzon. Ez nem azt jelenti, hogy egyet kell értened azzal, amit tesznek, vagy azt, hogy gerinctelenné vagy elvtelenné kell válnod vagy éppen közömbössé a lelki dolgokat illetően, de azt igen, hogy elengeded a negatív gondolataidat, érzéseidet velük kapcsolatosan. 
Isten azért kéri, hogy bocsáss meg, mert ez elsősorban a te javadat szolgálja. Ha te megbocsátasz, azzal nem azt jelenti, hogy jónak mondod vagy gondolod azt, ami nem jó Isten szeme előtt. Dávid királyt sokat bántotta Saul, mielőtt király lett, de amikor Dávidnak lehetősége lett volna bosszút állni, ő nem tette meg, mert tudta, hogy Isten az igaz bíró. Isten volt az, aki megengedte, hogy Saul királlyá legyen és az Isten mondta ki azt is, hogy mikor fog véget érni Saul királysága. Bízd a dolgot Istenre. Ő ismer téged és ismeri azokat is, akik meg akarják nehezíteni életedet, szolgálatodat. 
Végül ne feledd el, hogy a gonosz fel akar használni embereket, dolgokat, hogy elvonja a figyelmedet az igazi feladatodtól. Ezt nem engedheted meg magadnak. Ezért is fontos, hogy ne fordíts több figyelmet azokra az elterelésekre, amiket a gonosz az utadba dob annál, mint amennyit Isten szerint kell ezekre fordítanod. Ezek azok az igazságok amiket megtanultam és amiket naponta tanulok a megbocsátással kapcsolatosan. Tudom, hogy a legfájdalmasabb sebek azok, amiket barátoktól, testvérektől kapsz, de hidd el, hogy ha ragaszkodsz Istenhez és szereted Őt, ezeket a fájdalmas sebeket is nyereséggé tudja tenni Isten a számodra. 

IMA: Istenem, köszönöm, hogy Te megbocsátottál nekem is azért, mert Krisztust sújtottad a kereszten az én bűneim miatt. Köszönöm azt a szabadságot és új életet, amit ezáltal kaptam. Szeretnék Krisztus nyomdokaiban járni. Segíts meg ebben, Krisztus nevében kérlek, Ámen. 

2023. szeptember 17., vasárnap

Teljes bizalom

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat! Példabeszédek könyve 3. rész 5-7. vers





Isten nélkül semmit sem tehetsz, de Istennel semmi sem lehetetlen. Az alázat azt jelenti, hogy tudod azt, hogy kicsoda Isten és azt, hogy te ki nem vagy.
Isten vezetni akar és irányt mutatni döntéseidben.
Azért teszi ezt, hogy megtapasztalhasd kegyelmét és jóságát.
Sokunk élete szükségtelen nehézségekkel megterhelt, mert ha belegondolunk, sokszor nem kerestük az Isten bölcsességét, nem voltunk nyitottak az Ő véleményére, egyszerűen csak a magunk eszére támaszkodtunk és azt tettük ami helyesnek tűnt az adott pillanatban.
Ha őszinték vagy önmagaddal, akkor talán el kell ismerned, hogy nem mindig vártál Rá.
Talán olyan is volt, hogy megkérdezted imában mit akar az Úr, hogy cselekedj, és ha nem azonnal jött a válasz, akkor úgy gondoltad a hallgatás beleegyezés, és mentél a saját fejed után, tetted amit helyesnek gondoltál.
Amikor Isten csendben van az nem beleegyezést jelent vagy engedélyt, hogy azt tedd amit akarsz.
A csend azt jelenti, hogy várj.
Ő vezet, de nem akkor amikor mi elképzeled. A saját időzítése szerint dolgozik.
Ne légy rest amikor az Isten Lelkének vezetésére kell várnod. Ne hidd, hogy eléggé bölcs vagy a saját életed vezetéséhez. Lásd be, hogy folyamatosan az Ő útmutatására szorulsz.
Tedd azt amit Jákob, mondd Istennek:
" Addig nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem. Addig nem engedlek el amíg nem adsz útmutatást, tanácsot. Mivel a Te tökéletes akaratodat akarom cselekedni, addig várok, könyörgök, kereslek, amíg kijelented azt nekem."
A kérdés az, hogy tényleg szeretnéd, ha Isten vezetne? Olyan sok ember ismeri Isten szavát, véleményét, útmutatását, de mivel igazából nem akar aszerint járni, addig telefonál, addig keres, kutat, amíg nem talál egy embert, papot, lelkészt, teológust, aki megerősíti abban, hogy Isten szavát "zárójelbe" tenni a helyes irány. Isten látja a szívemet és látja a te szívedet is.
Ha nincs meg benned a szándék, hogy Isten szava szerint járj, ne csodálkozz rajta, ha egyáltalán nem szól hozzád. 


IMA: Istenem, bocsásd meg, hogy életemben sokszor a magam eszére építettem, türelmetlen voltam és ezért hoztam felelőtlen döntéseket. Segíts, hogy várjak Rád és vezetésedre életem minden napján. Segíts, hogy a tökéletes akaratod tudjam cselekedni életem minden napján. Krisztus nevében, Ámen.

Értelmet meghaladó hit

Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz ve...